Kövér szakítana Brüsszellel?

M

magdusis

Vendég
A régebbi dolgokat csak a youtube-on láttam.Az idén láttam az élő beszédeit,amin nemigen lehetett lejáratást látni.Még keresve sem,így utólag visszagondolva.
Az idei dolgai,meg az,hogy itt valaki megkérdezte valami humorosnak szánt megjegyzésemre,hogy mi bajom a GY.-nyal,kíváncsivá tett,és megnéztem néhány fölrakott videót.
Meg megnéztem az életrajzát.
Az élő beszélgetésekben úgy látszik,hogy nem azt mondja,amit gondol.Figyelni lehet a kezeit és a mimikáját.Vagy kétkezes,vagy balkezes,de jobbkezesnek akarja mutatni magát.Látok rajta olyan mozdulatokat,amiket tanfolyamokon tanítanak.A beszéde pont azt a stílust tükrözi,amit az életrajza ír,ami nem hiszem,hogy manapság megengedhető;a lényeg nélküli körülírás.Nem tudom,mit értenek mások belőle,nekem a tiszta fogalmazás, a konkrétumok hiányoznak.
Hol vannak a diplomamunkái;akinek volt,annak otthon van egy példány,vagy a szüleinél.Ez a hitelesség miatt talán fontos lenne.Nem tudom;ellophatták,eltűnhetett,de az is konkrétum lenne.A három példányból egy sincs meg,se az egyetemi,se a saját,se a könyvtári.
Aztán ott van az az ominózus beszéde;azt se más mondta helyette.Nem tudom,hogy ha azt komolyan gondolta -végülis nyilvános beszéd volt- ,hogyan nézhet akárki szemébe utána ,akár kiderül,akár nem,és az is mindegy,hogy hogyan.
A többi nem számít annyira,vagy még nem láttam.Az egy-egy megjegyzése,a modorasságai sem számít,ha különben értelmesnek látszana.

Én csak az egyes-kettes-Dunát tudom nézni,azt se mindig;azt se értettem,amikor arról írogattak valahol,hogy miért nem emlékeztek meg a Bajor Imréről.Pedig én véletlenszerűen annyit láttam beszélni róla,hogy már sok is volt.Pedig kedveltem.
Szerintem könnyen lehet,hogy a többféle tévéadást összekeverik.Én meg nem,mert nincs mit,csak egyfélét látok.

Nem látok semmi gyilkosságot,bocs.Persze ,lehet,hogy nem látom jól.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tobb helyen olvastam nem eri meg szavazni menni,mert nem erdemes stb. Enelkul pedig nem lehet valtoztatni.
Aki erti erzi a problemak sulyat, es nem megy el szavazni az nagy hibat csinalt.
Jogod es koteleseged allampolgakent resztveni a szavazasod mert a sajat eletedrol is dontesz.

Magdusis
Kover szoszerint ezt mondta ami a cikkben szerepel. de barmelyik hirado eloben kozvetitte de e netten megtalalhato. Hivatkozzasod a 25 percot hangzik el sajat szajabol.
Csak ennyire nezel utana amit leirsz.
Nem Gyurcsanyrol van szo most, de kulonben is nem kell idehozni a szelsojobboldal beirasait. Birosagon pert nyert a vadaskodasokra, hogy neked nem mutatta be a diplomait to bad.
Jelenleg a leghatasosabb es legjobb kepesegu szonok ma Mo-on,/ mellesleg egyedul o tudta megverni Orbant/nem neked ad elo hanem a demokrataknak es nem vagy szinikritikus,hogy a
mimikajat elemezd . Foleg hogy provokativ ide hozni mikor nem arrol az idorol beszelunk,mert az mar elmult, hanem a mairol a jelenrol a jovo lehetosegeirol ezek utan.
Ha nem ertesz vele egyet irjal neki a DK-nak van weboldala emailcime, es oda cimezd elemzesedet rola.Nem vagytok egy sulycsoportban. Volt egy Bajna kormany es mar a masodik ciklusa van Orbannak ill a harmadik.
Amirol beszelgetunk hogy egy magasrangu kormanytag aki kepviseli minden mondataval Mo jovojet, elkepzelesuket ,hogy ezek szerint tervezi, hogy kihatral Mo az Eubol.
A cikket nem Gyurcsany nem Orban miatt tettem fel ,hanem az uj lehetoseget kutatva ,mere tart most MO, ha mar nem kivan Eu-ban maradni.
MInt ahogy nem kivantam Kover politikai beszolasait se itt elemezni ertekelni a kotelen valo akasztasat mert ez is multido, es nem errol van szo. Ha oket akarod elemezgetni vannak profi politikai oldalak pro es contra.
 
Utoljára módosítva:

Gagul

Kitiltott (BANned)
Én arra gondolok A Gyurcsány ellen elkövetett karaktergyilkosságról van szó
Ezt csak tudod
Hisz teljes frontos volt
Minden média kiszerkesztetten adta
Az ügyészségi vizsgálatokig, folyamatában és elhúzva az az időzítve
Ez mind a karaktergyilkosság része
Ezekről csak tudsz
De most ez mindegy
Ő maga is hozzájárult elhibázott politikai lépéseivel
De nem ez a téma, 8 éveztek eleget
Ma ma van
Leghőbb vágy, Kövér által megfogalmazva ne is legyenek a parlamentben(szégyennek nevezte hogy még itt vannak)
(Senki aki más véleményen van?)
Én hiányolom a jó Kisgazda párt létét is
Őket is felszalámizta Azt nem karaktergyilkossággal követte el
Kiszorítósdi, felszalámizás, beolvasztás,lejáratás, ügyészségi feljelentések
Egyesével levadászás, értelmiség lejáratása,szitokszóvá degradálni a liberális kifejezést!
Ez mind a politikájuknak része
Hogy ne merje kinyitni a száját ellenvéleménnyel bíró ember
Az értelmiségtől úgy fél mint a tűztől(félt Sztálin is,Rákosi is)
Ma épp a demokráciát pusztítják
Jelszavakban gondolkodó választóbázist hozott létre
Interaktív vitában soha nem mer részt venni
Nyilatkozatai a mikrofonnak történnek a rádióban
Közönsége megszűrt
Riporterek kérdései elé nem mer állni
Miért e begubózás a saját hívei közzé?
A visszajelzések hogyan érik el az ország tényleges helyzetéről?
Mit lát? Megszűrt, szépen tálalt kozmetikázott jelentéseket?

Így nem lehet országot irányítani
Próbálták más az egyszemélyi, vezetésben hívő, tekintélyelven működő
kis diktátorok is.
Az ország elszegényedéséhez vezetett
Az adóemelés nem jó megoldás
A bevétel emelés a GDP emelkedésével jöjjön létre
Adó-bevételük akkor is több lesz

Nem külön adókkal
A külön adók mindegyike elfér egy-egy söralátéten
De a söralátétek összessége elfér-e a Hortobágyi síkságon?

Gy...elleni karaktergyilkosság??? nem bizza azt ö másra - megoldja maga.
 
Gagul

Kitiltott (BANned)
Az Eu nem kell nekik, csak a pénzük.

A magyar-EU ki-befizetések tényleges aránya - most tök mindegy,miért - a valóságban az, hogy tudomásom szerint netto befizetök vagyunk.
Azaz, többet fizetünk be, mint amennyit Brüsszel pályázatok,egyebek utján, pántlikázott pénzként eddig visszautalt.
A baromi nagy apparátus eltartásáról (38 000 EU alkalmazott) nem is beszélve.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ez az Orbán tulajdonképen egy gambler csak nem nagyon jön be neki amit elképzel. Meg ugye egész "uralkodása" alatt csak "harcolt" minden és mindenki ellen. De, hogy ez igy alakulhatott köszönhetö a szocialistáknak. Az ö jellemtelenségük miatt lehetett kétharmad. Az EU ellen lenni nemcsak, hogy jellemtelenség , de ráadásul az ország érdekeinek is semmibe vevése. Magyarország több pénzt kap vissza az EU-töl mint amennyit befizet,

Megfogadtam, hogy az ilyen cikkek hozzászólásait nem olvasom el, mert nem vagyok hajlandó a gyógyszergyártók forgalmát növelni vérnyomás csökkentők vásárlásával, de pechemre véletlenül észrevettem ezt a mondatot: "Magyarország több pénzt kap vissza az EU-töl mint amennyit befizet".

Bárcsak így lenne, de ez csak matematikai eszközökkel elkövetett hókusz-pókusszal gyártott táblázatokon láthatod. A valóságban háromszor annyit fizetünk be, mint amit visszakapunk. A visszakapott pénzek elosztása és visszaosztása is beszámítandó, amit te semelyik közmédiában nem fogsz hallani, csak alternatív, kis közönségű tévékben, ahol szakemberek és bankárok is meg mernek szólalni.

Még így sem kellene annyira rosszul járnunk, mint amennyire rosszul jártunk az EU-val, ha nem folyamatosan maffiózók vezetnék az országunkat, függetlenül attól, hogy kire szavaztunk.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyar-EU ki-befizetések tényleges aránya - most tök mindegy,miért - a valóságban az, hogy tudomásom szerint netto befizetök vagyunk.
Azaz, többet fizetünk be, mint amennyit Brüsszel pályázatok,egyebek utján, pántlikázott pénzként eddig visszautalt.
A baromi nagy apparátus eltartásáról (38 000 EU alkalmazott) nem is beszélve.
-
Kedves Gagul, én visszautasitom a vádaidat az EU ellen. Azt állitod:
-
1. Az EU nak tul sok alkalmazottja van?
Az EU Kommisszio, minisztertanács és parlament összesen 32.500 alkalmazottal rendelkezik.
Összehasonlitásul: München, egyetlen város közigazgatását 33.000 állami alkalmazott végzi.
-
Az EU személyzete 505 millio embert szolgál, tehát 10.000 polgárra jut 1 EU alkalmazott.
Összehasonlitva ezt Münchennel ott 42 polgárra jut egy hivatalnok, Kölnben 60 polgárra. Hogy van ez Budapesten azt nektek kéne tudnotok, de ha tudnátok másképp beszélnétek.
-
Az EU alkalmazottakhoz tartoznak a müforditok és tolmácsok akik a törvényszövegeket 24 nyelvre forditják. Voltatok már az EU nyilvános oldalán? Informáltátok már magatokat személyesen?
-
2. Brüsszel nyeli a pénzt, az elmult évben 141 milliard eurot, tehát 282 eurot adott ki eu-polgárokként.
A valoság, hogy ennek az összegnek csak 6%-a megy a háztartásra (es ennek a fele, 3% az alkalmazottak fizetése, nyugdija, forditási költségek...) a többi 94% a tagállamok polgárainak a jolétére van forditva.
-
3. Az EU nem adott nekünk semmit?
Aki ilyet mond az nem rendelkezik politikai mércével vagy elvesztette az iránytüjét.
Utazás sorompok és utlevél nélkül. Közös piac, közös fizetési eszköz. Szabadság mindenki számára aki valamit tenni, hagyni, tanulni vagy dolgozni akar. Igy kezdödik az EU nyujtotta teljesitmények listája.
-
4. Europa nincs tekintettel a polgáraira?
Lehet, hogy ez forditva van? Az ellentmondáshoz egy ellenkérdésre van szükség.
Nem Brüsszel tehet arrol, hogy a választok alig 43%-a ment az urnákhoz. "Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát." Némák vagytok mert a nationális politika nem informál benneteket az EU lehetöségeiröl, elhallgatja az EU által létrehozott teljesitményeket.
-
5. Az EU csak olyasmit szabályoz amire senkinek nincs szüksége?
Apropo, villanykörte, uborka formája: az elsö minden környezetvédö politikus kivánsága volt a másik után a zöldségtermelök kiálltoztak.
-
6. Az EU szervezete nem demokratikus?
Egy pillanat: a parlament közvetlenül van választva, a minisztertanács és a csucson üllö képviselök szabadon választott kormányoktol, akik a maguk részéröl az EU-kommiszárokat nevezik ki. Ilyen áttekinthetö a legitimatio utja a "mindenhato" kommissziohoz.
-
 
Utoljára módosítva:

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Gy...elleni karaktergyilkosság??? nem bizza azt ö másra - megoldja maga.
Gagul barátom ez nem ilyen egyszerű
Igen maga Gyurcsány is hibát követett el ez nem vitás
De talán semmi országos el lehetetlenítés nem jött volna létre a Fidesz karaktergyilkossága nélkül
Nézzük reálisabban
Mit követett el addig amíg a Rendőr attaktra nem kényszerült balga módon a kormánya?
Előtte az Öszödi beszéd volt
Az lázította fel az ország egy részét
Azt sokféleképpen lehet nézni
De valójában az akkori Egészségügyben tett intézkedések súlyossága a maihoz képest semmi
szörnyű nem volt
A népszavazásra vitt 300 Ft os vizitdíj ügye utólag nézbve semmi komoly teher nem lett volna
Ma több teher érinti a beteget
Sokan beugrottak a Akar Ön fizetni 300 Ft os vizitdíjat kérdésnek
Ma többe kerül
A fizetőssé tételről beszélnek
Nem volt ez más mint a Kormány akadályozása És a nép fellázítása
Az Öszöd kimanipulált változata már a karaktergyilkosság része volt
A Sukoró ügy sem állta meg a helyét
De nem Gyurcsány a lényeg, hanem Orbán félelme a vele azonos tehetségű Gyurcsánytól
A politikai riválisát Magyarországon addig nem alkalmazott módszerekkel tönkretenni
Ami eléggé mocskos nem tisztességes
Bár mi a tisztességes a politikában?
Vannak módszerek amik célravezetőek a hatalom megszerzéséért
Nos hát Ő ehhez a mocskos taktikához jobban értett
De mit ér a hatalom megszerzése ha nem tud vele élni Csak visszaélni
Ezért nem Államférfi csak politikai kalandor
Nos Sorold fel milyen gazdasági társadalmi intézkedés az ami neked nem tetszett
De egyben hasonlítsd is össze a maiakkal
Kovács Ágnes egészségügyi minisztert belebuktatták azzal a nyavalyás 300Ft os vizitdíjjal
Meg a 6000Ft os kórházi ápolási költséggel(ma nézve már ez is indokolt volt)
Nézzük a nyugdíjrendszert
Már akkor felismerték a nyugdíjkassza kimerül
Tehát szükséges más megoldást keresn
Erre tettek kísérletet a magén és ö9nkéntes nyugdíjpénztár létrehozásával
Ezt is bebuktatta a magát konstruktívnak mondott Fidesz
Ez nem konstruktivitás hanem az ország működésének akadályozása
Mi lett a nyugdíj ügyből mára?
Százezreket? kizárni belőle!!
Azzal a jelszóval vége a jóléti államnak
A kizárás módja a rokkantsági felülvizsgálat
Amit demagóg szöveggel megtámogattak
Eredménye semmi
Az állítólagos indokolatlan rokkantságban részesültek közül
Mennyi lett ténylegesen leleplezve?
Mennyi orvost állítottak bíróság elé?
Utólag ez is látszik hogy demagógia volt
Illetve az az eredménye a körülöttem lévő ismerősök akik ténylegesen betegek
Nem kapnak ellátást
Az ellátó rendszerből kizárták őket
Dolgozni két okból is képtelenek
Mert egészségi állapotuk nem engedi
Akit engedne az pedig nem kap munkát
Tekintsd a volt katonákat, rendészeti állományúakat
Hatályos törvény szerint kerültek nyugdíjba
Az ellátásukat megadóztatta
Ezzel őket is részben kizárta az ellátórendszerből
Orbánnál a megoldás: Hagyjál mindenkit az út szélén
Nézheted az oktatást menj vissza Magyar Bálint és Fodor Gábor idejébe
Akkor mi volt a fellázítás propagandája?
A tandíj
A mértéke a maihoz képest semmi
Mit tesz Orbán?
Fizetőssé és kiváltságosok részére elérhetővé teszi
Már akkor sem volt konstruktív ellenzék a FIDESZ
Csak a hatalomért folytatott útját járó Orbán ámokfutásának kezdete
Ez egy folyamat Gagul
A módszerei durvultak el a karaktergyilkosságig
Eszköz minden jó, csak az ország sínyli meg
Ehhez képest a baloldal politikai melléfogásai semmik
Bár nagyban hozzájárultak a saját korrupcióik
Bár azok egyéni korrupciók voltak
Nem pedig intézményesített kormányzati korrupció
Ma törvényesített, jogilag és látszólag lefedezett korrupció van

Az adóbevételek olyan mértékű újrafelosztása!
Amiből NEM visszaforgatás történik Hanem klientúra gazdagítás
Ehhez képest mit tudsz Gagul a béna valamikori kormányzati pozícióban lévő baloldal
részére mint súlyos hiba felróni
Tekintsd az arányokat és a mértéket
Gyurcsány erkölcsi hulla lett
De nem a kormányzása miatt elsősorban
Hanem a"konstruktív" ellenzék, ország működését akadályozása miatt
Mára már ellenzék sincs
A Jobbikot két sallerral hazazavarja a Gárdájával együtt
Most ott tartunk a jobbik nagyobb szocialista nézeteket képes képviselni(reméljük nem nemzetiszocialista nézeteket)
Többet erősebben, mint a szétbomlasztott baloldal
Nagy melléfogás az Orbán
Ő persze elégedett lehet meg a rokonsága,és a baráti köre
A gazdasági erőviszonyok átrendezése megtörtént
Minden a klientúra kezében van
 
Utoljára módosítva:

Gagul

Kitiltott (BANned)
-
Kedves Gagul, én visszautasitom a vádaidat az EU ellen. Azt állitod:
-
1. Az EU nak tul sok alkalmazottja van?
Az EU Kommisszio, minisztertanács és parlament összesen 32.500 alkalmazottal rendelkezik.
Összehasonlitásul: München, egyetlen város közigazgatását 33.000 állami alkalmazott végzi.
-
Az EU személyzete 505 millio embert szolgál, tehát 10.000 polgárra jut 1 EU alkalmazott.
Összehasonlitva ezt Münchennel ott 42 polgárra jut egy hivatalnok, Kölnben 60 polgárra. Hogy van ez Budapesten azt nektek kéne tudnotok, de ha tudnátok másképp beszélnétek.
-
Az EU alkalmazottakhoz tartoznak a müforditok és tolmácsok akik a törvényszövegeket 24 nyelvre forditják. Voltatok már az EU nyilvános oldalán? Informáltátok már magatokat személyesen?
-
2. Brüsszel nyeli a pénzt, az elmult évben 141 milliard eurot, tehát 282 eurot adott ki eu-polgárokként.
A valoság, hogy ennek az összegnek csak 6%-a megy a háztartásra (es ennek a fele, 3% az alkalmazottak fizetése, nyugdija, forditási költségek...) a többi 94% a tagállamok polgárainak a jolétére van forditva.
-
3. Az EU nem adott nekünk semmit?
Aki ilyet mond az nem rendelkezik politikai mércével vagy elvesztette az iránytüjét.
Utazás sorompok és utlevél nélkül. Közös piac, közös fizetési eszköz. Szabadság mindenki számára aki valamit tenni, hagyni, tanulni vagy dolgozni akar. Igy kezdödik az EU nyujtotta teljesitmények listája.
-
4. Europa nincs tekintettel a polgáraira?
Lehet, hogy ez forditva van? Az ellentmondáshoz egy ellenkérdésre van szükség.
Nem Brüsszel tehet arrol, hogy a választok alig 43%-a ment az urnákhoz. "Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát." Némák vagytok mert a nationális politika nem informál benneteket az EU lehetöségeiröl, elhallgatja az EU által létrehozott teljesitményeket.
-
5. Az EU csak olyasmit szabályoz amire senkinek nincs szüksége?
Apropo, villanykörte, uborka formája: az elsö minden környezetvédö politikus kivánsága volt a másik után a zöldségtermelök kiálltoztak.
-
6. Az EU szervezete nem demokratikus?
Egy pillanat: a parlament közvetlenül van választva, a minisztertanács és a csucson üllö képviselök szabadon választott kormányoktol, akik a maguk részéröl az EU-kommiszárokat nevezik ki. Ilyen áttekinthetö a legitimatio utja a "mindenhato" kommissziohoz.
-

Nem tudom, miért kell kiforditani azt amit irtam,s zsizsiket szórni a pusztai polgár szemébe.?

Azt irtam: Mo. netto befizetö. Többet fizet be,mint amint visszacsorgatnak neki.

Amugy lassan tele van a tudatom azzal, hogy konkrétumok helyett elterelsz mindent.
Még egy iljen destruktiv elkenés, s számomra nem létezö lesz minden további kommunikéd.
 
Mit akarsz ezzel mondani kedves Gagul?
-
Azt, hogy nem éri meg nekünk benntmaradni az EU-ba?
A tájékozatlan ember szemében igazad lenne. De hogy is van ez az adok kapok a valosága.
-
En ismertem a korábbi munkamorált és infrastrukturát Mo.-on, nehéz elképzelnem, hogy a nationalizmussal ugy megtáltosodtunk, hogy egy ilyen gyönyörü infrastrukturát amivel ma rendelkezünk kiráztunk a kisujunkbol, a saját erönkböl.
-
Remélem adsz választ a kérdésemre mielött én elmondom mit jelent a netto és brutto befizetö valojában.
 
Rendben, ennyi kösz.
Mint légypiszok az ablaküvegen.OK?
 
Látod a politikai diskurálásnak ez a formája ami nem tetszik a világnak ha ránk gondolnak.
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
Én arra gondolok A Gyurcsány ellen elkövetett karaktergyilkosságról van szó
Ezt csak tudod
Hisz teljes frontos volt
Minden média kiszerkesztetten adta
Az ügyészségi vizsgálatokig, folyamatában és elhúzva az az időzítve
Ez mind a karaktergyilkosság része
Ezekről csak tudsz
De most ez mindegy
Ő maga is hozzájárult elhibázott politikai lépéseivel
De nem ez a téma, 8 éveztek eleget
Ma ma van
Leghőbb vágy, Kövér által megfogalmazva ne is legyenek a parlamentben(szégyennek nevezte hogy még itt vannak)
(Senki aki más véleményen van?)
Én hiányolom a jó Kisgazda párt létét is
Őket is felszalámizta Azt nem karaktergyilkossággal követte el
Kiszorítósdi, felszalámizás, beolvasztás,lejáratás, ügyészségi feljelentések
Egyesével levadászás, értelmiség lejáratása,szitokszóvá degradálni a liberális kifejezést!
Ez mind a politikájuknak része
Hogy ne merje kinyitni a száját ellenvéleménnyel bíró ember
Az értelmiségtől úgy fél mint a tűztől(félt Sztálin is,Rákosi is)
Ma épp a demokráciát pusztítják
Jelszavakban gondolkodó választóbázist hozott létre
Interaktív vitában soha nem mer részt venni
Nyilatkozatai a mikrofonnak történnek a rádióban
Közönsége megszűrt
Riporterek kérdései elé nem mer állni
Miért e begubózás a saját hívei közzé?
A visszajelzések hogyan érik el az ország tényleges helyzetéről?
Mit lát? Megszűrt, szépen tálalt kozmetikázott jelentéseket?

Így nem lehet országot irányítani
Próbálták más az egyszemélyi, vezetésben hívő, tekintélyelven működő
kis diktátorok is.
Az ország elszegényedéséhez vezetett
Az adóemelés nem jó megoldás
A bevétel emelés a GDP emelkedésével jöjjön létre
Adó-bevételük akkor is több lesz

Nem külön adókkal
A külön adók mindegyike elfér egy-egy söralátéten
De a söralátétek összessége elfér-e a Hortobágyi síkságon?

jah és az is ide tartozik h a fideszben tudommal nem volt jellologyülés...vagyis nem szavaztakarrol OV marad e a párt vezér

és ugyn igy megérdemli az osszes politikusunk ...
 
Brumimedve

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért kell a Canadahun fórumát balliberális gyalázkodásra használni?
Miért kellene nekünk minden rendszert rabszolga módján kiszolgálni?
Miért buzdít a Canadahun az EU seggének csontig érő kinyalására?
Cui prodest? Kinek az érdeke ez? Ki áll a háttérben?
Szerintem az informálás és a tények közlése nem gyalázkodás! Ellenben nézd meg a saját szöveged.
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
Tobb helyen olvastam nem eri meg szavazni menni,mert nem erdemes stb. Enelkul pedig nem lehet valtoztatni.
Aki erti erzi a problemak sulyat, es nem megy el szavazni az nagy hibat csinalt.
Jogod es koteleseged allampolgakent resztveni a szavazasod mert a sajat eletedrol is dontesz.

Magdusis
Kover szoszerint ezt mondta ami a cikkben szerepel. de barmelyik hirado eloben kozvetitte de e netten megtalalhato. Hivatkozzasod a 25 percot hangzik el sajat szajabol.
Csak ennyire nezel utana amit leirsz.
Nem Gyurcsanyrol van szo most, de kulonben is nem kell idehozni a szelsojobboldal beirasait. Birosagon pert nyert a vadaskodasokra, hogy neked nem mutatta be a diplomait to bad.
Jelenleg a leghatasosabb es legjobb kepesegu szonok ma Mo-on,/ mellesleg egyedul o tudta megverni Orbant/nem neked ad elo hanem a demokrataknak es nem vagy szinikritikus,hogy a
mimikajat elemezd . Foleg hogy provokativ ide hozni mikor nem arrol az idorol beszelunk,mert az mar elmult, hanem a mairol a jelenrol a jovo lehetosegeirol ezek utan.
Ha nem ertesz vele egyet irjal neki a DK-nak van weboldala emailcime, es oda cimezd elemzesedet rola.Nem vagytok egy sulycsoportban. Volt egy Bajna kormany es mar a masodik ciklusa van Orbannak ill a harmadik.
Amirol beszelgetunk hogy egy magasrangu kormanytag aki kepviseli minden mondataval Mo jovojet, elkepzelesuket ,hogy ezek szerint tervezi, hogy kihatral Mo az Eubol.
A cikket nem Gyurcsany nem Orban miatt tettem fel ,hanem az uj lehetoseget kutatva ,mere tart most MO, ha mar nem kivan Eu-ban maradni.
MInt ahogy nem kivantam Kover politikai beszolasait se itt elemezni ertekelni a kotelen valo akasztasat mert ez is multido, es nem errol van szo. Ha oket akarod elemezgetni vannak profi politikai oldalak pro es contra.
pedig valoban felesleges .. nézzük csak a szavazók 20 százaléka...beteg... fizikailag távol stb marad 80%
15% kb elvhü és korányhü a ... 15 % alapbol rendszerellenes..vagy élethelyzete miatt elégedetlen lenne bármely kormányzásssal.. ..ellenzéli mindenképp
a maradék 70 százalék /amimár csak 50% ok lennének a valódi választók
10 %uk aktivista és rokon ,kb választási eredmény szerint is ennyien szavaztak rájuk /
a tobbit pedig igyekeznek
megosztani az ellenzéki pártok kozt egy se legyen eros- nagy jobbikot is eddig Kovér keresztül támogaták
el is elkezdett konszolodálódni, amint bázis lessz szétverik /és amugyis mind hiteltelen ../
lásd kisgazda párt ....és a válassztási buszokrol , utleveles szavazokal ... rosz szavazat számolással...
nem számoltam még
hidd el van otletük vs paragrafusuk rá jogászok ... épp ezént mondta mindenki h bebetonozta magát...
vajh mért vs hogyan van nálnuk a választáson anyi noném párt? a távolmaradok tehát mindenképp elvesznének a kispártoknál... egymást szivatva
mert igy kifizethetik a szivességeket és jó elbizonytalanitásra is....
nah mek tüntetni josztok ? www:eu.hu
 
cortes

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt gondolni, hogy Magyarország majd Európán kívül - a gazdasági és politikai tömbök között - lavírozhat, mintegy függetlenként, olyan fokú illúzió, amire szót sem érdemes fecsérelni. Ez már ezer évvel ezelőtt sem volt lehetséges és ma sem az. Amennyit távolodunk Európától, annyit közeledünk az Oroszokhoz, Kínához és pl. Iránhoz. Azt gondolom ez a helyzet. Ez az alternatíva. Döbbenet volt a felismerés számomra, hogy van erre igény az országban. A nyugati mintára, a demokráciára nem igen volt. A hasonló a hasonlót vonzza. Ha mi "Mohácsot akarunk" megkapjuk, amikor kilépünk, vagy kitesznek minket az EU- ból.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
En nem tudom honan veszitek de minden gazdasagi beszamolo arrol ir hogy haszonelvezoi vagyunk az eus tamogatasoknak es nem fizetunk tobbet be mint amit kapunk.
Csak egyet a sok kozul tablazattal.
http://vanholnap.hu/mennyit-fizetunk-be-es-mennyit-kapunk-az-eu-tol-az-ellenseg-nem-kulfoldon-van/

Tornado
A magan nyugdij lenyulasat felejtetted ki ami segitette a kormanyt a koltsegvetest ,de az embereknek olyan minuszt okozott es okoz majd mikor nyugdijba mennek, sokkal tobbnek a letminimum korul lesz a nyugdijuk.
Akik kint elnek reszleteibe nem ismerik legalabbis tobben hogy a 300Ft-os vizit djat nem a kormany zsebelte be hanem ott maradt az orvosnal a korhazakban es maguk donthettek el mire koltik ejszakai potlek dijazasra infrastruktura fejlesztesre, vagy a haziorvosi rendelok feljelesztesere.
Aki nagyon beteg volt surun kellett menie orvoshoz az osszegyutotte a 300 Ft befizeteseit es visszadtak neki.
Ugyan ez a helyzet a tandijjal az egyetemeken ott is ott maradt volna a penz az egyetem sajat felhasznalasara.
Valamelyik nyomtatott ujsagban olvastam 4 oldalon keresztul felsorolva azokat az egeszsegugyi intezmenyeket hogy melyik mire koltotte a penzt,mit vasaroltak a 300Ft-os vizitdijbol..
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ajánlom mindenkinek látogassátok az Europai Bizottság Magyarországi képviseletének az oldalát, ha nem egyezik meg a kormánypárt számaival akkor tegyetek bejelentést.
-
Az Unió költségvetése 10 év alatt mintegy 80 ezer projektet támogatott Magyarországon.
-
A bilanz 2004 és 2012 között
EU-ból származó bevétel 25,069.40 EUR
EU felé teljesített befizetés 7,699.80 EUR
Egyenleg 17,369.6 EUR
-
Az összes adat grafikusan és Excel formátumban letölthetö, az EU oldalairol különbözö nyelven. Méghogy nincs transparencia.
-
Nem értem kedves Gagul, hogyan képzelheted azt, hogy mi tartjuk el Europát és ugy mellesleg akkora beruházásokat csinálunk mind amik a vasfüggöny lebontása után készültek. Enyire nem nött a munkamorál, enyire nem tud megtáltosodni egyetlen munkás sem a világon.
-
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sajnos sokan nem neznek utana a ketes infoknak es csak egy oldaluan szajkoznak kormanyzati ujsagokbol mediakbol,es ez fuggetlen attol ki van a kormanyon. Honan is lehet ilyen infokat szerezni ami nem igaz, hogy Mo netto befizeto. Nyilvan ez is egyik resze az eu kritikanak es kisebbiteni a sokkal jobban teljesito eredmenyeit es erositeni az eus ellenes hangokat, foleg ugy hogy haszon elvezoi vagyunk az anyagi joletukbol.
Ott ahol eszunk oda nem sz@runk.
Eleg furanak tunik kritizalni azt a gazdasagot ami ad es penzt ad es nem ukaszokat.
De ehhez az is hozzatartozik hogy ma Mo-on a beruhazasok 90% eus penzekbol valosul meg. Ezt is meg lehet talalni a netten.
Valtozatlan a kerdesem ha innen kihatralunk hova is megyunk merre tart ma Mo., milyen iranyba kivannak menni politikusaink?-foleg onkent dalolva elesunk /lemondunk/errol a 90% eus beruhazasoktol?
Vagy arra gondol az aki ennyire ellene van az eunak, hogy a lovet adjak es menjenek a fenebe. Csinaltunk mar mi ilyent ano mikor felvettuk a vilagbanktol a penzt es valahogy testvernephez az oroszokhoz vandorolt a felvett dolcsi hitel. Nem keverendo ossze az euval megha oly liberalis allam akkor sem fog ez igy dolgozni, hiaba van mar tapasztalatunk a lavirozasban a pavatancban.
 
blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Megfogadtam, hogy az ilyen cikkek hozzászólásait nem olvasom el, mert nem vagyok hajlandó a gyógyszergyártók forgalmát növelni vérnyomás csökkentők vásárlásával, de pechemre véletlenül észrevettem ezt a mondatot: "Magyarország több pénzt kap vissza az EU-töl mint amennyit befizet".

Bárcsak így lenne, de ez csak matematikai eszközökkel elkövetett hókusz-pókusszal gyártott táblázatokon láthatod. A valóságban háromszor annyit fizetünk be, mint amit visszakapunk. A visszakapott pénzek elosztása és visszaosztása is beszámítandó, amit te semelyik közmédiában nem fogsz hallani, csak alternatív, kis közönségű tévékben, ahol szakemberek és bankárok is meg mernek szólalni.

Még így sem kellene annyira rosszul járnunk, mint amennyire rosszul jártunk az EU-val, ha nem folyamatosan maffiózók vezetnék az országunkat, függetlenül attól, hogy kire szavaztunk.
Ez egy érdekes állitás de amig valamiféle félig-meddig hivatalos dokumentummal nincs bizonyitva addig bizony egy Hm... se több, se kevesebb. Az nem igaz, hogy Magyarország rosszul járt az EU-vel. Egy utazás például Magyarország keleti részén szinte mindenhol ott van a tábla az EU anyagi hozzájárulásáról. Problémák vannak Magyarországon és valamire ezt rá kell kenni. Ha Magyarország kimenne az EU-böl. Az EU meg sem érezné amig Magyarország nagyon megbánná. Szép a kelet jó a kelet de feladni a nyugat megbizhatóságát a kiszámithatatlan és megbizhatatlan keletért nem volna okos dolog. Az egész miért? Mert az EU nem táncol úgy ahogy Orbán fütyül és ez Orbánnak egy megemészthetetlen valami. Pl: Luxemburg, többek között. Azt se felejtsük el, hogy Magyarország az EU szegényebb országai között van.
 
Oldal tetejére