Küzdősportok

atlosz témája a 'Sport' fórumban , 2006 November 28.

  1. baknaffek

    baknaffek Állandó Tag

    a kung fu-t ajánlatos minnél fiatalabb korban elkezdeni, mert ekkor a test még rugalmassabb, hajlékonyabb, nem korai :)
     
  2. TH6777

    TH6777 Vendég

    Harcsa Zoltán elődöntős az Ifjúsági Olimpián!
    2010. 08. 21. 17.30


    <RIGHT>
    [​IMG]
    A fiatal öklöző nagyon okos boksszal mutatkozott be az I. Ifjúsági Olimpián, és az elődöntőbe jutott.


    A 75 kg-osok között Harcsának a kazah Adlet Rakishev jutott ellenfelül, akit magabiztos ökölvívással küldött vigaszágra. A 6-1-es pontozásos győzelem után az elődöntőben az ausztrál Damien Hooper vár Szántó Öcsi bácsi tanítványára, aki 4-2-re verte ír vetélytársát.

    Természetesen érzem az elvárásokat, de ez engem ösztönöz. Számomra ez azt jelenti, hogy tehetségesnek tartanak arra, hogy eredményt érjek el. Elszánt vagyok, hogy mindent kihozzak magamból. - nyilatkozta az XLsportnak Harcsa Zoltán.
    A fináléba jutásért Zoli holnap húz kesztyűt.​
     
  3. FagyisSzent

    FagyisSzent Állandó Tag

    Javaslom ezeket a hozzászólásokat -> 154, 158
     
  4. TH6777

    TH6777 Vendég

    Elbúcsúzott a WMJA-világbajnokság

    <TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>
    2010. augusztus 24. kedd 00:00
    </TD></TR><TR><TD vAlign=top colSpan=2>
    [​IMG]

    Szép magyar sikerekkel, két arany-,

    öt ezüst- és egy bronzéremmel
    zárult az utolsó WMJA-vb, amelynek
    a kanadai Montreal adott otthont.


    A World Judo Masters Association 1999-ben a kanadai Wellandban rendezte meg az első veterán judo világbajnokságot, amelyen a korosztályos küzdelmi versenyek mellett a formagyakorlatok képviselői is vetélkedhettek.


    [​IMG]


    A Járdán, Vass páros a dobogó második fokán





    A WMJA-világbajnokság az évek során igen népszerű eseménnyé vált, az indulói létszám bőven meghaladta az ezer főt, a masters-judósport teret nyert.​

    A Nemzetközi Judószövetség (IJF) néhány éve tűzte célul maga elé, hogy a korosztály számára színvonalas világbajnokságot rendezzen, ennek először 2009-ben a németországi Sindelfingen, majd 2010 májusában Budapest adott otthont.​

    Időközben a WMJA szervezete megállapodást kötött az IJF-fel, ennek értelmében 2010-ben rendezte meg az utolsó bajnokságát, vagyis a WMJA-vb története most véget ért.​

    Az utolsó tornának ismét Kanada rendezhette, Montrealban a hősidőket idéző hangulatban versengtek az örökifjú judósok.​

    A magyar színeket képviselő sportemberek közül Fazekas Csaba (M2-es kategória, +100 kg) megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit, Járdán Tamás (M3, 66) az egyéni és a földharcküzdelmek mellett Vass Imre párjaként a dobástechnikák formagyakorlatában (Nage-no kata) és a földharctechnikák formagyakorlatában (Katame-no kata) egyaránt ezüstérmet szerzett.​

    [​IMG]


    A Járdán Tamás, Vass Imre duó Flóri Miklóssal,
    az IJF masters felügyelőjével






    Az M5-ös kategória 73 kilósai között az ötödik helyen zárt, az abszolútban ezüst-, súlycsoportjának földharcversenyében pedig aranyérmes lett Zatik József, aki az elmúlt években fontos tisztségeket töltött be a WMJA szervezetében.​

    A magyar bronzérem Vass Imre nevéhez fűződik, az M3-as kategória 73 kilogrammos földharcküzdelmeiben szerezte.​

    </TD></TR></TBODY></TABLE>​
     
  5. TH6777

    TH6777 Vendég


    Küzdősportok Világjátéka: Útra kész a magyar csapat
    2010. 08. 24. 15.57


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Kizárólag a világ élvonalába tartozó versenyzők vehetnek részt az I. Küzdősportok Világjátékán. Az augusztus 28. és szeptember 4. között rendezendő pekingi viadalra 14 magyar sportoló kapott meghívást. A magyar küldöttség kedden csapatgyűlés keretében mutatkozott be a sajtó képviselőinek.

    A Nemzeti Sportszövetség nevében Dr. Gémesi György kívánt jó versenyzést a csapatnak. A szervezet elnöke emlékeztetett: egy esztendővel ezelőtt a tajvani Világjátékokon, a nem olimpiai sportágak közös eseményén is jól szerepelt a magyar csapat. „Az olimpián túl is van élet, és ezt jól példázza a Küzdősportok Világjátéka is” – hangsúlyozta az NSSZ első embere, aki hozzátette: 2017-ben Budapesten lehet a nem olimpiai sportágak világjátéka.
    A Küzdősportok Világjátékának egyik megálmodója, Dr. Leyrer Richárd elmondta: 2005-ben Szöulban az AGFIS (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) ülésén merült fel először a közös verseny ötlete, melyhez végül négy olimpiai és kilenc nem olimpiai szervezet csatlakozott. „Minden sportág 120 kvótát kapott, összesen 1500 versenyzőt várnak a kínai fővárosba” – jelentette ki a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke, aki a legnépesebb magyar csoporttal büszkélkedhet.

    Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke hangsúlyozta: a közös olimpiai és nem olimpiai viadal azt is jelképezi, hogy a két terület között van átjárás. „Fontos lenne, hogy a magyar sportigazgatás is észrevegye, hogy mennyire fontosak ezek a rendezvények az országnak, melyekre egyébként kvalifikálni nehezebb, mint ott jól szerepelni” – tette hozzá az NSSZ általános alelnöke.

    A csapatot Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára mutatta be, aki kijelentette: az NSSZ jóvoltából egységes lesz a magyarok megjelenése, és az NSSZ Sajtószolgálata révén az esemény hazai népszerűsítésében is segít a szervezet.

    Magyar indulók

    Karate
    Versenyző: S. Kovács Ádám
    Edző: Andris Vasiljevs

    Kendo
    Versenyző: Dubi Sándor

    Kick-Box
    Versenyzők: Görbics Gábor
    Veres Richárd
    Szendrei Barbara
    Jároszkievicz Krisztián
    Mórádi Zsolt
    Imre Tamás
    Gömbös László
    Kísérők: Dr. Leyrer Richárd, Dr. Páll Zoltán
    Edzők: Király István, Katona Attila
    Bírók: Szabó Gábor, Galambos Péter

    Szumo
    Versenyző: Kálló Gyöngyi
    Makai Erika
    Kísérő: Kollárik Mihály

    FILA-Grappling és Pankráció
    Versenyzők: Bányai Evelin - Grappling
    Hollósi Csaba - Pankráció
    Máthé András - Grappling és Pankráció
    Vezetőbírók: Nagy Máté – Grappling és Pankráció
    Papp Valér – Grappling és Pankráció

    A résztvevő sportágak
    aikido (IAF), birkózás (FILA), judo (IJF), ju-jitsu (JJIF), karate (WKF), kendo (FIK), kick-boksz (WAKO), muaythai (IFMA), ökölvívás (AIBA), sambo (FIAS), sumo (IFS), taekwondo (WTF), wushu (IWUF).


    Birkozó vb: 11 magyar indul majd
    2010. 08. 24. 11.57


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége elfogadta a szakágvezetők előterjesztéseit, így összesen 11 versenyző vesz majd részt a moszkvai birkózó-világbajnokságon.

    A szeptember 6-án kezdődő vb-re hat kötöttfogású, három szabadfogású és két női birkózó utazik.
    Indul a vb-n az idei Európa-bajnokság négy magyar bronzérmese, a kötöttfogású Módos Péter (55 kg), Lőrincz Tamás (66) és Bácsi Péter (74), illetve az 59 kg-ban harmadik Sastin Marianna is, aki azonban az orosz fővárosban már az olimpiai kategóriában, 63 kg-ban szerepel.

    A magyar vb-csapat:

    kötöttfogás:
    Módos Péter (55 kg), Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (74 kg), Fodor Zoltán (84 kg), Németh Iván (96 kg), Deák Bárdos Mihály (120 kg)

    szabadfogás:
    Hatos Gábor (74 kg), Veréb István (84 kg), Ligeti Dániel (120 kg)

    nők:
    Szabó Emese (55 kg), Sastin Marianna (63 kg)
    <CENTER><OBJECT id=ejha codeBase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/swflash.cab#version=6,0,0,0" classid=clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96b8-444553540000 width=468 height=60>
























    <EMBED src="reklamok/vb_blog_cikkbe.swf" menu="false" quality="high" width="468" height="60" swLiveConnect="true" NAME="ejha" TYPE="application/x-shockwave-flash" PLUGINSPAGE="http://www.marcomedia.com/shockwave/download/index.cgi?P1_Prod_Version=ShockWaveFlash"></EMBED></OBJECT></CENTER>
     
  6. TH6777

    TH6777 Vendég


    Cselgáncs: három magyar a miami Vk-n
    2010. 08. 26. 03.46


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Csütörtöktől szombatig Miamiban folytatódik a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozata, ahol hárman képviselik a magyar színeket.

    A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint Bürgés Milán (81 kg), ifj. Nagysolymosi Sándor (81) és Farkas Bálint (100) utazott el Floridába.
    Az egyesült államokbeli verseny lesz az utolsó megméretés a londoni játékokra közvetlenül kvalifikáló világbajnokság előtt, amelyet szeptember 9. és 13. között rendeznek Tokióban.


    Ifjúsági olimpia: női bokszot is akarnak
    2010. 08. 25. 10.55


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A női ökölvívást is szeretné a következő, 2014-es ifjúsági olimpia programjában látni a nemzetközi szövetség (AIBA).

    "Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kellene adni a lehetőséget, hogy megmutassa tudását" - nyilatkozta szerdán Vu Csen-kuo, az AIBA tajvani elnöke a Szingapúrban zajló I. ifjúsági olimpia helyszínén hozzátéve, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) következő ülésén felveti a kérdést.

    A női ökölvívás története során először 2012-ben, Londonban szerepel az ötkarikás játékok műsorán.
     
  7. TH6777

    TH6777 Vendég

    Profi ökölvívás: október 15-én debütál nehézsúlyban Antonio Tarver


    Október 15-én tér vissza a szorítóba, és vívja meg első nehézsúlyú találkozóját a korábbi félnehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, Antonio Tarver.

    <!-- .cikkhead -->
    A floridai bunyós legutoljára 2009. májusában bokszolt, amikor is elbukott Chad Dawson ellenében. Tarver utolsó hat mérkőzéséből hármat elveszített és nagy kérdés, hogy 41 évesen mire lehet képes a királykategóriában.


    Margarito megkapta az engedélyt, hivatalos a Pacquiao elleni meccs!

    Az utolsó akadály is elhárult a Manny Pacquiao vs. Antonio Margarito mérkőzés elől, hiszen a tegnapi nap során Texas állam hivatalosan is megadta a versenyzési engedélyt a mexikói bunyósnak. Margaritot 2009. év elején, a Shane Mosley elleni mérkőzés kapcsán felmerült csalási kísérlete miatt tiltották el, a bunyós azóta több kérelmet is beadott jogosítványa kiadása érdekében, azonban a Kaliforniai Atlétikai Bizottság minden alkalommal visszautasította őt. A volt váltósúlyú világbajnok ezután Texas bizottságához fordult, akik a napokban zöld jelzést biztosítottak neki. A Pacquiao vs. Margarito WBC nagyváltósúlyú világbajnoki mérkőzésre a Dallas Cowboys Stadionban kerül sor, november 13-án. ​
     
  8. TH6777

    TH6777 Vendég

    Küzdősportok Világjátéka: Pekingben az első magyar csoport
    2010. 08. 27. 19.11


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Megérkezett Pekingbe a Küzdősportok Világjátékán résztvevő magyar csapat első különítménye. A szumósok mellett a FILA-Grappling és Pankráció versenyszámban indulók, valamint S. Kovács Ádám, a tajvani Világjátékok aranyérmes karateversenyzője már a kínai fővárosban várja a megmérettetést.


    A szombati megnyitón a versenyzőket a pekingi Nemzeti Sportcsarnokba várják, mely a 2008-as olimpiára épült. Itt köszöntik a küzdősportolókat, köztük a magyarokat is. A mieink közül elsőként két szumósunk, Kálló Gyöngyi és Makai Erika kezdi meg szereplését, már szombaton.
    Kizárólag a világ élvonalába tartozó versenyzők vehetnek részt az I. Küzdősportok Világjátékán. Az augusztus 28. és szeptember 4. között rendezendő pekingi viadalra összesen 14 magyar sportoló kapott meghívást. A Küzdősportok Világjátékának célja, hogy a sportágak a világ érdeklődésének középpontjába kerüljenek, ennek érdekében versenyeznek együtt négy olimpiai és kilenc nem olimpiai sportág legjobbjai. Az elmúlt két év világ- és kontinenselsői meghívást kapnak erre a versenyre, sportáganként összesen 120 sportoló küzdhet meg az elsőségért.
    XLsport
     
  9. TH6777

    TH6777 Vendég

    Harcművészeti fesztivál és Taiko Dobkoncert a Romániai Magyarságért Békéscsabán
    2010. 08. 28. 14.50


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A különböző harcművészetek Békés megyei szerelmesei igazán nem panaszkodhatnak az őszi idényben. Szeptember 10-én ringes thai-boksz, kick-box, MMA küzdelmeken szurkolhatnak Békésen. Rá egy hétre, szeptember 19-én vasárnap Békéscsabán, a Városi Sportcsarnokban a nagy hagyományokkal rendelkező Viharsarok BUDO SE szervez és rendez BUDO Gálát, amely egyben a romániai magyarok megsegítését is szolgálja.

    A klub vezetője, Berek József II.DAN hatalmas energiákat mozgósítva szervezte a minden bizonnyal látványos bemutatót. A gálán részt vesznek a romániai Élesd képviselői, a Castrum Egyesület gyermek aikidosai is, akikkel nagyon jó a Viharsarok BUDO SE kapcsolata, hiszen Tatics Krisztián Milán I.DAN jár ki Békéscsabáról oktatni, egy képzési program keretében.
    A fesztiválon többek között a Viharsarok BUDO SE különböző harcművész csoprtojait láthatják, meghívott vendégekkel kiegészítve. Így capoera, Wing Tzun, iado, aikido, Wu Tai Chi, WTF taekwon-do, hapkido, óvodás kick-box, kendo, Shinkendo , Kyokushin karate bemutatóknak tapsolhatnak a nézők. E gála keretében adják át sensei Zsiga Zsolt III.DAN orosházi kyokushin karate mesternek a Békés Megyei Harcművész Szövetség „Érdemes Mester” díját. Bemutatót tart Lajos Roland a magyarországi shinkendo vezető instruktora is.
    Az egyéb művészetek sem hiányzanak majd, hiszen néptánc is színesíti a műsort.
    Nagyon sokan várják a bemutató elején és végén a tradicionális japán dob, a taiko dobok koncertjét, amelyet a Kio-kito Taiko Együttes ad elő.
    A tervek szerint 14.00 – 17.35-ig tartó harcművészeti fesztiválra mindenkit szeretettel vár a rendező Viharsarok BUDO Sport Egyesület!

    XLsport -

    Kensa Kikan Békéscsabán
    2010. 08. 28. 13.07


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A Nippon Seibukan Dojo magyarországi képviselete „Kensa Kikan”-t, önvédelmi harcművészeti szemináriumot rendez Békéscsabán október 16 – 17-én, a Mester Klubban. Először oktat Magyarországon a Kyotó –i központú szervezet nyugati szekció vezetője, Hanshi dr.

    José Miguel Martinez Barrera IX.DAN, a Nippon Seibukan Akadémia spanyolországi vezetője, a Kokusai Budo Kyosujo elnöke. A tradicionális jujutsu, yawara jutsu nagymester, aki évente több alkalommal is ellátogat a kyotói Hombu-ban, türelmes oktató, és kiváló szakember. Ő ad majd tájékoztatást a 2011 szeptemberében Kyoto-ban megrendezésre kerülő Seibukan - Sai-ról, a Nippon Seibukan Akadémia világtalálkozójáról is.
    Az edzéseken a romániai szervezet vezetője, Hanshi Robert Manole VIII.DAN is oktat majd, aki már régi ismerőse a magyarországi harcművészeknek, hiszen minden évben tavasszal szemináriumot tart a dél-alföldi régióban. Ő a kés használat a tanto jitsu nagymestere is, tehát érdemes lesz a gyakorlókést is elhozni.

    Új vendégnek számít Renshi Dr. Ivica Zdravkovic V.DAN, a Nippon Seibukan Dojo szerbiai vezetője, aki jelentős klubhálózatot épített ki. Ő a Ken-Jutsu kiemelkedő oktatója,de számos más harcművész irányzatban is mesterfokozattal rendelkezik.. Szerb harcművész barátaink itt kapcsolódnak be a Nippon Seibukan Akadémia regionális vérkeringésébe.

    A rendező Magyarország képviseletében Renshi Gregor László V.DAN igyekszik a rendező házigazda szerepét betölteni. – remélhetőleg sikerrel. Ebben a gyarapodó szervezet magyarországi tagjai is segítenek majd.
    Szeretettel várja a Nippon Seibukan Dojo szervezete az érdeklődő harcművészeket Békéscsabára! Nem csak a japán harcművész irányzatok képviselőit, hanem mindazokat, akik érdeklődnek a ju-jitsu, karate, önvédelmi, eszközös technikák iránt. A BUDO iránt!!!


     
  10. TH6777

    TH6777 Vendég

    Sidorenko győzelemmel tért vissza
    2010. 08. 29. 16.00


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Több mint egy éves kihagyást követően győzelemmel tért vissza a korábbi harmatsúlyú WBA világbajnok ukrán Wladimir Sidorenko. A 33 éves, korábbi Universum-bunyós Sidorenko szombaton Kijevben a WBC nagylégsúlyú nemzetközi bajnoki címének Silver változatát vette célba, ellenfele pedig a volt IBO címvédő tanzániai Mbwana Matumla volt.

    A találkozó masszív Sidorenko fölényt hozott, de az összecsapás elején az sok elsőkezes egyenest ütő afrikai öklöző vélhetően eltörte riválisa orrát, de pár menet leforgása alatt átlendült a sérülés okozta zavaron az ukrán bokszoló.
    A testre is jól dolgozó és gyorsabb Sidorenko a találkozó záró felvonásában megpróbálta kiütni Matumlát, de ez nem sikerült, és végül a pontozókra maradt a döntés, akik egyhangúan (120-108, 120-108, 119-109 arányban) az ukrán öklözőt látták jobbnak.
    xlsport
     
  11. TH6777

    TH6777 Vendég

    Kanada felé nyit a Golden Boy Promotion

    A Golden Boy Promotion is részt kíván szakítani az egyre erősődő kanadai bokszpiacból. A kaliforniai óriáscég hosszú távú szerződést kötött a 4-0, 3KO-s mérleggel bíró MIchael Zewskivel, aki a vállalkozás első kanadai bokszolója. A 21 éves nagyváltósúlyú bokszoló várhatóan már szeptemberben bemutatkozik a Golden Boy egyik nagyszabású gáláján. Az Oscar De La Hoya vezette vállalkozás eddig elsősorban a latin ajkú bunyósokat alkalmazott, de az utóbbi időben egyre jobban foglalkozik az európai piacokkal is. ​



    <TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">
    Ifj. Nagysolymosi Sándor Világkupa-ezüstérmes



    </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>
    </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>
    </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>
    </TD></TR></TBODY></TABLE>

    <TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top colSpan=2>[​IMG]

    A floridai Miami adott otthont a judo Világkupa-sorozat újabb állomásának, amelyen negyven ország 255 sportolója lépett tatamira. A magyar színeket hárman képviselték, közülük ifj. Nagysolymosi Sándor a 81 kilogrammosok között a dobogó második fokára állhatott fel.

    Ragyogó napot fogott ki a Kecskeméti JC judósa, ifj. Nagysolymosi Sándor, aki az elődöntőig három ippongyőzelemmel menetelt, legyőzte az amerikai Bencosme-ot, a brazil Francát és a karibi bajnok kolumbiai Castrót.

    Az elődöntőben az orosz bajnoki címvédő Murat Sadov vazarival vezetett, innen tudott fordítani, s végül ipponnal nyerni a magyar versenyző.

    A fináléban a portugál Lima volt az ellenfél, mindketten egyszer tudtak korábban Vk-t nyerni, s mindketten éppen 2005-ben, akkor ifj. Nagysolymosi Bukarestben, Lima pedig Rómában nyert.

    A döntőben mindkét versenyzőt egyszer-egyszer intették, mielőtt Lima ipponnal megszerezte a győzelmet, s a vele járó aranyérmet, de ifj. Nagysolymosi Sándor is elégedett lehet, hiszen az ezüstéremmel egy újabb lépést tett a londoni olimpia felé.

    “Nagyon jó napot fogtam ki, magam sem gondoltam volna, hogy ennyi munka után már most ilyen bomba formában leszek – vélekedett ifj. Nagysolymosi Sándor.

    – Bízom benne, hogy sikerül átmenteni vagy még ennél is jobb formát hozni a közelgő világbajnokságon. Persze, ez a siker nemcsak az enyém, ha nincs Balogh Levente és a Szentkirályi Kft., akkor csak otthonról szemlélhettem volna a versenyt.

    Köszönöm Kovács Szilárd, Cseh József, Nedelkovics Dávid és Barcsik László elnökségi tagoknak, mert mindent megtesznek értem, hogy végig tudjak menni az olimpiai kvalifikációs sorozaton.”


    [​IMG]


    Ifj. Nagysolymosi Sándor (balról), Balogh Levente,

    a Szentkirályi Kft. tulajdonosa és a KJC másik tehetsége,
    Polyák Krisztina












    A nap két másik magyar indulója, Bürgés Milán (81, Szegedi JSE) és Farkas Bálint (100, FJC) egyarán csupán egy meccset vívhatott a floridai viadalon.​







    </TD></TR></TBODY></TABLE>​
     
  12. TH6777

    TH6777 Vendég



    Tragikus balesetben életét vesztette a birkózó szövetség titkára
    2010. 08. 30. 16.14
    <RIGHT>
    Közlekedési balesetben életét vesztette Béni István, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) titkára.



    Barbados - Boksz a paradicsomban
    2010. 08. 30. 10.56


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Amíg a versenyzők a felkészülés lázában égnek, addig Barbados fővárosában Bridgetownban azon dolgoznak, hogy méltó helyszínt biztosítsanak a VI. Női Ökölvívó Világbajnokságnak. A feladat nem semmi, hiszen az eddigi legnépesebb mezőny kel útra kb. 1 hét múlva, hogy eldöntsék, ki a világ legjobb női bokszolója.
    Erre szeptember 1-től az AIBA döntése alapján 10 súlycsoportban van lehetőségük. Az előzetes számok szerint 68 országból 350-360 fő nevezett a versenyre, ami rekord a világbajnokságok történetében. Edzőkkel, csapatvezetőkkel együtt a teljes létszám 600 fő. A legnagyobb érdeklődés természetesen az olimpiai súlyokban tapasztalható.

    Pár info erről az egzotikus országról:
    Barbados a Karib-térség egy kis szigetállama, a Kis-Antillák legkeletibb tagja. Az ország 1966-ban nyerte el függetlenségét, addig Nagy-Brittania gyarmata volt.
    Barbados éghajlata trópusi. Egész évben meleg van: 20-32 °C. Az esős évszak júliustól november közepéig tart. Ilyenkor van melegebb, a levegő páratartalma magas. Ez a trópusi viharok időszaka. Az ország lakossága 276000 fő. Bridgetown-ban 7000 fő lakik. Az ország fő bevételi forrása a turizmus. A homokos tengerpart, a korallzátonyok, és a luxusszállodák nagy vonzerőt jelentenek.

    A házigazdák 2,5 millió dolláros költségvetésből rendezik meg az eseményt. A rendezésbe bevonták a környék vállalkozásait, megértetve velük azt, hogy ez egy jövőben megtérülő befektetés. Stephen Lashley , sportért felelős miniszter szerint a sport a gazdasági fejlődés egyik motorja.

    A házigazdák 6 súlycsoportban indítanak versenyzőt. A barbadosi lányokra már csak a hazai pálya miatt is érdemes odafigyelni.

    A vb-nek nemcsak saját weboldala (www.wwb2010.com), hanem saját indulója is van, ami az oldalról letölthető. A kabala figurát- Krisa a repülő hal- a képek között is láthatjátok. A csapatok szállása sem mindennapi. A Barbados Beach Club néhány képét felraktam, ezek a képek magukért beszélnek. A sportolóknak a helyszínen 24 órás edzési lehetőséget biztosítanak.

    A magyar csapat 8 versenyzővel vág neki a hosszú útnak.
    A versenyzők:

    48 kg Ancsin katalin UBC
    51 kg Mizsei Vivien KKF
    54 kg Némedi Varga Csilla SGY
    60 kg Pikács Mercédesz HSH
    64 kg Papp Nikolett DBK
    69 kg Nagy Bianka SZB
    75 kg Kovács Mária PVSK
    81 kg Nagy Tímea DVSC


    xlsport


    Briggs: Klicsko a padlón fog fetrengeni

    Október 16-án, Hamburgban teszi legközelebb kockára a WBC nehézsúlyú világbajnoki címét Vitalij Klicsko. Az ukrán bokszoló ellenfele az amerikai Shannon Briggs lesz, aki brutális kiütéses győzelmet ígér a rajongóknak.

    "Életem legjobb formájában vagyok. Azt tervezem, hogy gyorsabban kiütöm Vitalijt, mint azt Lennox Lewis tette velem tizenkét évvel ezelőtt" - mondta a korábbi nehézsúlyú világbajnok, akit Lewis annak idején az ötödik meneteben tett harcképtelenné. Briggs azóta két pontozásos vereséget szenvedett, legutóbbi három meccsét azonban KO-val nyerte meg, ami roppant magabiztossá tette a 2003 óta veretlen Klicsko elleni meccs előtt. "Vitalij a szorító padlóján fog fetrengeni és reménytelenül rázza majd a fejét, míg a bíró ki nem számolja" - ígérte meg szurkolóinak Briggs.
    Dr.Izom
    </BEVEZETO>
     
  13. TH6777

    TH6777 Vendég

    Hat magyar siker a Papp László emlékverseny döntőiben
    2010. 09. 04. 19.18


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Hat súlycsoportban is magyar győzelem született az első alkalommal kiírt, hajdúszoboszlói Papp László ökölvívó emlékverseny szombati döntői során.

    A szervezők tájékoztatása szerint a hat ország öklözőinek részvételével megrendezett viadal fináléi sok nézőt vonzottak és remek hangulatban zajlottak.
    Az egyik legnagyobb érdeklődés a júniusi, moszkvai Eb aranyérmesének, Bacskai Balázsnak a fellépését kísérte, s ő nem is okozott csalódást, a 69 kilósok A csoportjának döntőjében magabiztosan verte német riválisát.

    Rajta kívül Ungvári István (49 kg), Nagy Krisztián (56), Nagy Péter (75), Szellő Imre (81) és Bouquet Bence (+91) nyert a hazaiak közül.

    A legjobb magyar ökölvívónak Bacskait választották, míg a külföldiek közül a 91 kilóban diadalmaskodott horvát Stjepan Vugdelia kapta a díjat.
     
  14. TH6777

    TH6777 Vendég

    Sorozatverekedés várja a magyar thai-bokszolókat
    2010. 10. 08. 18.43


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Salgótarjánban, a hazai thai-box legkiválóbb művelőinek a közreműködésével, Fight Night Hungary néven szombaton rendezik meg a több tornából álló bajnokság első fordulóját.

    A gálasorozat jövő nyárig tart, és a selejtezőket a budapesti rendezésű döntő zárja. Az egyes állomásokon minden magyarországi régióból és különböző súlycsoportokban indulhatnak a versenyzők.
    "A Fight Night Hungary mérkőzései az Európában viszonylag elterjedt euro-thai szabályrendszer szerint zajlanak, ami a versenyzőket tekintve biztonságos, a közönség számára pedig rendkívül szórakoztató, akciódús és látványos thai technikákban gazdag küzdelmeket tesz lehetővé" - jellemezte a szombaton rajtoló sorozatot Rehák György, az egyik főszervező, a magyarországi thai-box korábbi, nemzetközileg is elismert alakja.
    A tervezett tornáknak Salgótarján után Budapest, Győr, Pécs, Szeged és Balatonfüred ad otthont a fővárosi nagydöntő előtt.
    <CENTER></CENTER>



     
  15. TH6777

    TH6777 Vendég

    Alvarez a WBA új nagyváltósúlyú világbajnoka


    Megosztott pontozásos győzelemmel gyűjtötte be a WBA szervezet betöltetlen nagyváltósúlyú világbajnoki címét Rigoberto Alvarez. A Saul Alvarez testvéreként is ismert, és korábban nagyközép-, illetve középsúlyban bokszoló 32 éves mexikói öklöző az eddigi interim, azaz ideiglenes bajnok japán Nobuhiro Ishidával nézett farkasszemet szombaton éjszaka. A szoros, nagy küzdelmet hozó mérkőzésen nem történt leütés, és végül a hazai szorítóban küzdő Alvarez örülhetett, ugyanis a három pontozóból ketten őt látták jobbnak, és így a "Spanyol" becenevű bunyós derekára csatolhatták fel a Miguel Cotto szuperbajnoki státuszba helyezését követően gazdátlanná váló világbajnoki övet. ​


    Profi ökölvívás: a visszatérő Thomas Ulrich kiütötte Gáspár Gyulát


    Tizenkilenc hónap kihagyást és két sokkoló K.O.-vereséget követően jól sikerült a korábbi háromszoros félnehézsúlyú profi ökölvívó Európa-bajnok Thomas Ulrich visszatérése.


    <!-- .cikkhead -->Az egykori Universum-bunyós a pozitív mérleggel bíró Gáspár Gyulával találkozott Hamburgban, és kiütéses győzelmet aratott a harmadik menetben. ​


    <TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">
    Tizenhárom érmet szereztünk Porecben

    </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>
    </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>
    </TD><TD class=buttonheading width="100%" align=right>
    </TD></TR></TBODY></TABLE>
    <TABLE class=contentpaneopen align=center><TBODY><TR><TD vAlign=top colSpan=2>[​IMG]

    Jól szerepeltek a magyar judósok a poreci masters Európa-bajnokságon, a mieink közül tizenhárman állhattak fel a dobogóra, Csihi János, Tamás László és Gyimes Nikolett (fenti képünkön) annak legfelső fokára.


    Harminchárom ország 509 judósa lépett tatamira a poreci masters Európa-bajnokság egyéni versenyei során, s az előzetes várakozásoknak megfelelően az orosz csapat szerepelt a legjobban: hetvenöt éremmel – közte harminckét arannyal – zártak az éremtáblázat élén.

    A husznonöt fős magyar válogatott is ragyogó teljesítményt nyújtott Horvátországban, a mieink három arany-, négy ezüst- és hat bronzéremmel az éremtáblázat hatodik helyén zárták a kontinensbajnokságot.

    A magyar indulók közül csütörtökön Csihi János az M7-es kategória 66 kilósai között megvédte Európa-bajnoki címét, míg Tamás László az M5-ös kategória nehézsúlyú versenyzői között lett első. A harmadik aranyérmünket pénteken Gyimes Nikolett (F2, 70 kg) szerezte meg.

    Ezüstérmet szerzett
    Novota Zsolt (M1, 100), Nagy-Hinst István (M6, 100), Milos Ildikó (F2, 52) és Vészi Klára (F2, 57).

    A dobogó harmadik fokára állhatott
    Göndöcs Attila (M3, 60), Győri István (M6, 90), Szaszkó Ákos (M1, 90), Zatik József (M5, 73), Husztiné Király Anita (F2, 70) és Szabó Szilvia (F2, 63).



    [​IMG]
    Vészi Klára (balról) az Európa-bajnoki dobogón


    xlsport-DrIzom






    </TD></TR></TBODY></TABLE>​
     
  16. Esly

    Esly Állandó Tag

  17. kicsisziv_79

    kicsisziv_79 Állandó Tag

    Gyereket mennyi idos kortol lehet sportoltatni?
     
  18. AndiC

    AndiC Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Hatéves korukban vittem el a gyerkőcöket először judozni. A II. hónapban a fiamnak meghúzódott a térde, annyira, hogy gipszbe tették. Na akkor megálltunk.
    És akkor kb 1 év múlva a két hálás tanitvány a nagymaminál bemutatta a 2 kemény hónap alatt tanultakat, természetesen egymáson, aminek az lett az eredménye, hogy a fiacskám 2 napig nem ment iskolába, mert a hugi úgy nyakon csapta, hogy nem birta a fejét mozgatni.
    Szentbeszédem megtartása után megtárgyaltuk, hogy több bemutatóra nem kerül sor, viszont japánul számolni szabad... :rolleyes:
    A küzdősportokkal ugyan felhagytak, most úsznak és kosaraznak.
     
  19. TH6777

    TH6777 Vendég

    Vlagyimir Klicsko szinte ismeretlen ellen kockáztatja vb-öveit
    2010. 10. 12. 13.26


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Mindhárom profi bokszvilágbajnoki övét kockára teszi december 11-i címmeccsén Vlagyimir Klicsko, aki azonban biztosra mehet: ellenfele tudniillik a gyakorlatilag ismeretlen Dereck Chisora lesz.
    A 34 éves, nehézsúlyú ukrán ökölvívó maga jelentette be kedden, hogy a németországi Mannheimben sorra kerülő összecsapásnak egyformán tétje a három nagy világszervezetnél - az IBF-nél, az IBO-nál és a WBO-nál - őrzött elsősége.
    "Tudtam, hogy a rangsorban jó helyen állok, de így is alaposan meglepődtem, hogy megkaptam az esélyt Klicsko ellen" - reagált a bejelentésre a zimbabwei születésű, 26 esztendős brit nemzetközösségi bajnok.
    Az ukrán világbajnok mindenesetre nem becsüli alá riválisát:
    "Chisora fiatal, gyors és nagy ütőerejű bokszoló. Az edzőm, Emanuel Steward külön felhívta a figyelmemet kvalitásaira, és emlékeztetett rá, hogy járt 1978-ban a nagy Muhammad Ali az akkor 24 éves Leon Spinksszel. Törekedni fogok rá, hogy én semmi esélyt ne adjak Chisorának."
    Az ifjabbik Klicsko fivér - akinek bátyja, Vitalij szintén nehézsúlyú világbajnok - 58 profi mérkőzéséből 55-öt megnyert, s 3 veresége van, míg Chisora mérlege még hibátlan: eddigi 14 meccsét mind megnyerte, 9-et kiütéssel.
    <CENTER></CENTER>



    XLsport
     
  20. TH6777

    TH6777 Vendég

    Nagy sikerrel zárult az I. Magyar Gyermek és Ifjúsági Brazil Jiu Jitsu Bajnokság


    Közel kilencven versenyző részvételével, sikeresen lezajlott Tamásiban az Első Magyar Gyermek és Ifjúsági Brazil Jiu Jitsu országos bajnokság. Íme az eredmények

    Közel kilencven versenyző részvételével, sikeresen lezajlott Tamásiban az Első Magyar Gyermek és Ifjúsági Brazil Jiu Jitsu országos bajnokság. Íme az eredmények!




    [​IMG]

    A hazai résztvevőkön kívül két horvát bjj-klub is képviseltette magát. A 7-16 éves korosztály esetenként felnőtteket megszégyenítő harci hévvel küzdöttek.

    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]

    Max Carvalho az esemény fővédnöke és bírája elismerően nyilatkozott a fiatalok felkészültségéről.
    Sajnos minden korosztályban még nem rendeznek Európa-bajnokságot az IBJJF tájékoztása szerint, de a legidősebb kategóriák győztesei a 2011. január végi Portugáliában, Lisszabonban megrendezendő felnőtt BJJ Európa-bajnokságon akár tatamira is léphetnek.

    [​IMG]
    [​IMG]

    I. Magyar Gyermek és Ifjúsági Brazil Jiu Jitsu
    Országos Bajnokság
    (1.st Hungarian Kids and Junior BJJ Open )
    2010. szeptember. 25.-26.

    részt vevő csapatok/competitor teams:
    Croatia Pavin Team
    Croatia Vukovich Team
    Orgovány Team
    Vincze Ju Jitsu
    Tatami Centrum
    Gracie Barra Hadak Útja
    Gracie Barra Tamási
    Gracie Barra Szekszárd

    Eredmények/Results
    I./24kg
    1.Tanner Hunor (Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)
    2.Petrits Norbert (Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)
    3.Lückl Levente(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)
    4.Porga Gergely(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)

    I./27kg
    1.Gyalus Bence (Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)
    2.Gombár Tamás (Tatami Centrum)
    3.Németh Róbert(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)

    I./30kg
    1.Tóth Zoltán (Orgovány Team)
    2.Király Balázs (Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)
    3.Szűcs Péter(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)
    3.Kovács Benedek (Gracie Barra Hadak Útja.Molnár Gábor)

    I./34kg
    1.Kalla Levente (Gracie Barra Hadak Útja Molnár Gábor)
    2.Ipacs Kornél (Tatami Centrum)
    3.Dömötör Marcell (Gracie Barra-Szekszárd-Szőts Gábor)

    II./37kg
    1.Domagoj Bunoza (Croatia-Vukovich Team)
    2.Szabó Dániel (Gracie Barra Hadak Útja-Molnár Gábor)
    3.Szőts Bence Ábel(Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)

    II./50kg
    1.Faragó Gábor (Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)
    2.Illés Botond (Gracie Barra Hadak Útja-Molnár Gábor)
    3.Heiter Bence(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)
    4.Korsós Gergő(Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)

    II./55kg
    1.David Horvat (Croatia-Vukovich Team)
    2.Takács Bendegúz (Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)
    3.Kalla István(Gracie Barra Hadak Útja-Molnár Gábor)

    III./51kg
    1.Bogáncs Bence (Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)
    2.Hrvoje Cicvarich (Croatia-Vukovich Team)

    III./56kg
    1.Bodor Norbert(Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)
    2.Marton Máté(Vincze Ju jitsu)
    3.Fazekas Dániel(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)

    III./63kg
    1.Dér István (Orgovány Team)
    2.Tomislav Bunoza (Croatia-Vukovich Team)
    3.Tornyai Richárd (Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)

    III./68kg
    1.David Zovko (Croatia-Vukovich Team)
    2.Mario Vhrovac (Croatia-Vukovich Team)
    3.Kemény Levente(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)

    III./76kg
    1.Denny Vukovich(Croatia-Vukovich Team)
    2.Ivan Brajko(Croatia-Vukovich Team)
    3.Domagoj Horvat(Croatia-Vukovich Team)
    3.Bedő Botond(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)

    III./+8okg
    1.Almási Martin (Gracie Barra Hadak Útja-Molnár Gábor)
    2.Kólya Roland (Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)
    3.Németh Lajos(Gracie Barra Hadak Útja-Molnár Gábor)

    IV./59kg
    1.Marupitye Sunil (Vincze Ju jitsu)
    2.Baranyai Zoltán(Gracie Barra Hadak Útja-Molnár Gábor)
    3.Riba Adrienn(Vincze Ju jitsu)

    IV./67kg
    1.Bogáncs Gergő(Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)
    2.Josip Simara(Croatia-Pavin Team)
    3.Tóth Máté(Vincze Ju jitsu)
    3.Schellenberger Patrik(Vincze Ju jitsu)

    IV./75kg
    1.Ughy Viktor(Vincze Ju jitsu)
    2.Marosi Patrik(Vincze Ju jitsu)
    3.Laboda Ferenc(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)

    IV./+85kg
    1.Szűcs Kristóf (Tatami Centrum)
    2.Demeter Bendegúz(Vincze Ju jitsu)
    3.Szűcs Dávid(Gracie Barra Tamási-Szőts Gábor)

    Lányok/Girls
    II./33kg
    1.Tóth Anett (Orgovány Team)
    2.Zsitvai Kata(Gracie Barra Szekszárd-Szőts Gábor)

    II./45kg
    1.Marija Pavlovich (Croatia-Pavin Team)
    2.Adriana Vukovich(Croatia-Vukovich Team)
    3.Annamarija Rusanac(Croatia-Pavin Team)

    III.
    1.Luciana Pavin(Croatia-Pavin Team)
    2.Sara Skok(Croatia-Pavin Team)

    IV.
    1.Iva Mihaj (Croatia-Pavin Team)
    2.Mirna Sabo(Croatia-Pavin Team)

    V.
    1.Iva Mihaj(Croatia-Vukovich Team)
    2.Riba Adrien(Vincze Ju jitsu)

    Mayweather: Soha nem mondtam, hogy Pacquiao használ valamit

    Hosszabb hallgatás és a törvénnyel való összeütközés után a napokban megszólalt Floyd Mayweather Jr. A világ egyik legjobb bunyósának tartott amerikai egy rádiós műsor vendége volt, ahol főként a magánéleti dolgairól kérdezték, de természetesen az ökölvívás témakörét sem lehetett megkerülni. Szóba került többek között a novemberben Manny Pacquiaoval mérkőző Antonio Margarito, akit 2006/2007-ben Mayweather ellenfelének szántak, Floyd viszont - elmondása szerint - érezte, hogy valami nem tiszta a mexikói bunyós körül: "Bizonyos időszakban rengeteg ember akart engem látni Margarito ellen. Azt mondták, kerülöm őt. Ez ugyanaz a csávó volt, akit később csaláson értek. Hangoztattam is akkoriban, hogy szerintem valami érdekes dolog folyik Margarito körül. Aztán meg is fogták őt, kiderült, hogy csal és gipszelt bandázzsal verte meg a riválisait. Nem tudom, egy ilyen ember hogy kaphatta vissza az engedélyét. Keményített bandázzsal állt oda bunyózni, egy ezzel kapott találat pedig rövidre is zárhatja az egész pályafutásodat." - mondta Mayweather, aki természetesen Manny Pacquiaora is kitért: "Soha nem mondtam, hogy Pacquiao használ valamit. Én csak azt hangoztatom, hogy ha én csalok, vagy ő csal, akkor átverjük a rajongókat. Mutassuk meg a világnak, hogy az ökölvívás tiszta sport. Vállaljuk hát mindketten a teszteket!".

    Dr.Izom


    Aláírták a Klitschko vs. Chisora meccs szerződését

    A huszonhat éves, veretlen brit Derek Chisora lehet a következő, aki megpróbálja elvenni Wladimir Klitschko WBO/IBF nehézsúlyú öveit. A kihívó aláírta a szerződést, tehát immár biztossá vált, hogy a felek december 11-én, Mannheimben összecsapnak egymással. Chisora természetesen nagyon örül a lehetőségnek és meg akarja törni Klitschkoék uralmát: "Ez most számomra a dicsőségről szól és arról, hogy az álmom valóra váljon, vagyis nehézsúlyú világbajnok legyek. Haye nem fog kiállni a Klitschko testvérekkel, amíg ők is bajnokok, de én készen állok a meccsre és megküzdök velük. Klitschkoék túl hosszú ideje uralják a súlycsoportot, és alig várom, hogy végre szorítóba lépjek Németországban és leoltsam Wladimirnél a villanyt. Vitali ott áll a háttérben, de elintézem őt is, mihelyst végeztem Wladimirrel. Wladimir egy jó, erős bajnok, kiváló technikával, de azt hiszem, be tudok mutatni valami újat, amivel legyőzhetem. Nem jöhet minden nap ilyen lehetőség, mint ez, el kellett hát fogadnom és higgyék el, csupán egy ütésre lesz szükségem." - mondta Chisora. A bunyós menedzsere, Frank Warren pedig elmondta, hogy a szerződés szerint, amennyiben a brit kihívó legyőzi Wladimir Klitschkot, legközelebb annak bátyja, a WBC övet őrző Vitali ellen kell kiállnia.​
     

Megosztás