Kanadában a halálokoknak már 1 százalékát az önkéntes eutanázia teszi ki

Szomorúbb téma ez annál mint,hogy itt ezen vita legyen. Aki betegsége miatt erős szereket kap az maga tapasztalja. Akinek segített annak jó, akinek nem annál szomorúbb. Ne akarja már "kívülálló" a más átélt fájdalmát mérlegelni és véleményt mondani. Itt nem lehet senkinél a bölcsek köve.
Részemről lezárva, mert senkiben nem szabad szaggatni a sebeket.

vazonosito írta:

Az van, hogy így kérdésessé válik az az állítás, amit *Rima 2 hozzászólásban állított, hogy :"Canadaban 100%-os a fajdalom csillapitas !!! tudom mert tudnom kellett !!"

Kattints a kibontásához...

Szerintem is túlzás volt azt mondani és szerintem sincs.
De ez nem változtat azon és akkor mi van?Teszem fel a kérdést
Arra írtam, hogy az ember iszonyatosan sokat elvisel.
De eutanázia nem ettől függ kizárólag.
Nem kizárom de ez még kevés róla beszélni a testi fájdalom oldaláról
az egész még függ tűrőképességtől, alkattól élethez való ragaszkodástól
Vagy hogy Ő még tartozik valakinek valamivel
Függ Istenhitétől.
Mert függ nagyon sok mindentől.
Ott volt a Beka által írt példa is
Más félresiklott életű képes kicsi problémáknál eldobni életét.
Képes egy futó szerelem csalódásakor.
Más képes anyagi csőd megjelenésekor
Szóval azért írtam e szélsőséges piciny és kontra példákat
Mert embertől függ mikor menekül el.
Hogy Hamletet idézel
Az úgy kiragadott idézet jelentése hogy mi sajnos nem tudom.Lehet nem az amire használod.
Nem tudom minden ember más.
Van aki menekül piszok-hamar.
Van aki élni akar addig amíg a kaszás magától jön
a Beka féle történet nem megható hanem elgondolkodtató

Beka Holt írta:

Egy nagyon kedves ismerősöm egy 84 - 85 éves hölgy. Az Egyesült Államokban él, hasnyálmirigy daganatos. Az Államokban elkezdték a kemoterápiát, kicsit jobban lett a 2. sorozat után, hazajött elbúcsúzni az itt élő rokonaitól. Nem tud hazautazni, mert az állapota rosszabb lett, itt folytatják a kezelését.
84 éves szinte már a küszöbön áll, de nem adja fel!
Azt mondja, aki megszületik az meg is hal, de önkezemmel nem dobom el az életem, összeszorított szájjal csikorgó fogakkal tűröm a fájdalmat, majd eljön az életem vége, hogy mikor azt nem én döntöm el! Gyerekként túléltem a theresienstadti munkatábort, nem tudtak elpusztítani, akkor hogy ölhetném meg magam?
Még soha nem találkoztam ilyen emberrel, gyógyíthatatlan betegsége van, és dudorászik, mosolyog, ha valaki elsírja magát miatta, rászól, nem szomorkodni kell, örülni nevetni énekelni, hiszen hamarosan elmegyek és megszűnik minden fájdalmam. Örüljetek velem.

Kattints a kibontásához...

-
Emlékszem a gyerekkoromra, a nagypám elment fél 7-kor tejet és zsemlét vásárolni de még 11 orakkor nem volt otthon. Ugy kelett elhozni az egy sarokra levö Közértböl mert a kezében az áruval ott beszélgetett boldog boldogtalannal. Ezeket a géneket tölle örököltem.
-
Egy vagy két éve lehetett, egy bisztoban ülldögéltem egyedül, egy tésztaszaggato deszkárol csipegettem a sajtot és kortyolgattam a boromat. Elöször egy idös hölggyel és a nagyobbik lányával csevegtem akik a melettem levö asztalnál ülltek, majd elmentek. Nem voltam nagyon happy de mind ahogy soha, szomoru sem.
-
Néha körülnéztem "kibe köthetek bele" de mindenki messze üllt töllem. Egy lodenkabátos öregesnek tünö hölgy pislogott felém a sarokbol. Mosolygott, meg ujra. Hogy elháritsam felvettem a legundoritobb arckifejezést amit csak vágni tudok. Nem használt, hogy hogy nem néhány perc elteltével ott üllt melettem és igen megértöen beszélt hozzám.
-
Nem akarok novellát irni, kiderült, hogy egyazon városnegyedben lakunk mind a ketten, a férje hasonlo foglalkozást üz mind én. Ugy éreztem mindha ö irányitaná a beszélgetést. Valoban rövid idön belült az asztalra tette a névjegykártyáját, amit néhény szemdörzsölés után kiböngésztem.
-
Hát a hölgy egy "Sterbehilfe" szervezetnek volt a tagja és ugy látszik kuncsaftnak nézett engem.
-
Még jo sokáig beszélgettünk mert ilyen madárral még nem volt dolgom.
Mondtam neki, hogy hozzám tul korán jött nekem még az életemben egy aszprinre sem volt szükségem eddig.
-
Néhány hét mulva szomoru szemekkel jön haza a feleségem. Kérdezem mi történt? Megölelt. "Most jövök a tisztitobol a tisztitosnö megtalálta a zsebedben a névjegykartyát, már a részvétét is kifejezte".

Ernoe írta:

-
Emlékszem a gyerekkoromra, a nagypám elment fél 7-kor tejet és zsemlét vásárolni de még 11 orakkor nem volt otthon. Ugy kelett elhozni az egy sarokra levö Közértböl mert a kezében az áruval ott beszélgetett boldog boldogtalannal. Ezeket a géneket tölle örököltem.
-
Egy vagy két éve lehetett, egy bisztoban ülldögéltem egyedül, egy tésztaszaggato deszkárol csipegettem a sajtot és kortyolgattam a boromat. Elöször egy idös hölggyel és a nagyobbik lányával csevegtem akik a melettem levö asztalnál ülltek, majd elmentek. Nem voltam nagyon happy de mind ahogy soha, szomoru sem.
-
Néha körülnéztem "kibe köthetek bele" de mindenki messze üllt töllem. Egy lodenkabátos öregesnek tünö hölgy pislogott felém a sarokbol. Mosolygott, meg ujra. Hogy elháritsam felvettem a legundoritobb arckifejezést amit csak vágni tudok. Nem használt, hogy hogy nem néhány percen mulva ott üllt melettem és igen megértöen beszélt hozzám.
-
Nem akarok novellát irni, kiderült, hogy egyazon városnegyedben lakunk mind a ketten, a férje hasonlo foglalkozást üz mind én. Ugy éreztem mindha ö irányitaná a beszélgetést. Valoban rövid idön belült az asztalra tette a névjegykártyáját, amit néhény szemdörzsölés után kiböngésztem.
-
Hát a hölgy egy "Sterbehilfe" szervezetnek volt a tagja és ugy látszik kuncsaftnak nézett engem.
-
Még jo sokáig beszélgettünk mert ilyen madárral még nem volt dolgom. Mondtam neki, hogy hozzám tul korán jött nekem még az életemben egy aszprinre sem volt szükségem eddig.
-
Néhány hét mulva szomoru szemekkel jön haza a feleségem. Kérdezem mi történt? Megölelt. "Most jövök a tisztitobol a tisztitosnö megtalálta a zsebedben a névjegykartyát, már a részvétét is kifejezte".

Kattints a kibontásához...

Bocsáss meg,szabad röhögni, mert sírva röhögök-nagyon aranyos történet, bár nem írtad meg "magyaul", hogy milyen segítő az a hölgy, csak kisakkoztam. Na,itt kezdődik valahol a társadalomkultúra.

Ernoe írta:

Még jo sokáig beszélgettünk mert ilyen madárral még nem volt dolgom.
Mondtam neki, hogy hozzám tul korán jött nekem még az életemben egy aszprinre sem volt szükségem eddig.

Kattints a kibontásához...

Varázsdoboz után más nézőpont
Nagyapád se másabb mint sok olyan beszélgető-kényszeres ember aki körülöttem bárhol bármikor van
A fecsegők
Ez idős korra súlyosbodik, néha hozzájön az: nincs kihez beszélnie
Az az eutanázia segítő nő se lehetett más alkat.Csak Ő profi
És gondolom tévedett mikor hozzád ment segíteni eutanáziát
Ebben az esetben sima fecsegő volt Ő is és te is.
Vagy mint a Krisnások meg a baptista térítők mennek mindenkit leszólítanak
Órákig beszélnek
Igazán javasolnám a Rózsa Sándor c filmet beszéd mennyiségi paródiának
És követendő tanulmánynak
Tudjuk egy 10 szavas párbeszéd 20 percig tart.
Egy jelenet:Az asszony vertyog mikor vész van(de már nincs is) Szirtes Ádám odaszól
Ne kajabál te mert megsiketül a fejem tőled!!

Hogy kedveskedjek neked te vagy Pisze Matyi aki nem a szúkszavú hanem a Fecsegő
a Rózsa Sándorból

tornando írta:

Varázsdoboz után más nézőpont
Nagyapád se másabb mint sok olyan beszélgető-kényszeres ember aki körülöttem bárhol bármikor van
A fecsegők
Ez idős korra súlyosbodik, néha hozzájön az: nincs kihez beszélnie
Az az eutanázia segítő nő se lehetett más alkat.Csak Ő profi
És gondolom tévedett mikor hozzád ment segíteni eutanáziát
Ebben az esetben sima fecsegő volt Ő is és te is.
Vagy mint a Krisnások meg a baptista térítők mennek mindenkit leszólítanak
Órákig beszélnek
Igazán javasolnám a Rózsa Sándor c filmet beszéd mennyiségi paródiának
És követendő tanulmánynak
Tudjuk egy 10 szavas párbeszéd 20 percig tart.
Egy jelenet:Az asszony vertyog mikor vész van(de már nincs is) Szirtes Ádám odaszól
Ne kajabál te mert megsiketül a fejem tőled!!

Hogy kedveskedjek neked te vagy Pisze Matyi aki nem a szúkszavú hanem a Fecsegő
a Rózsa Sándorból

Kattints a kibontásához...

Mielött téves következtetéseket von le valaki a fenti irásombol, a nagyapám nem a falu bolondja volt hanem tanito aki 42 éven kereszül, tanitotta magyarra, a K&K területén élöket.
-
Sokan neki köszönhetik, hogy beszélnek magyarul, magyar iskolába jártak és ma kettös állampolgársággal rendelkezhetnek a gyerekeik.
-
A bisztro ahol az euthanáziával foglalkozo hölgy belémbotlott nem egy MAV utaselláto volt hanem egy brasserie, ahol nemes borokat isznak 0.1 literes poharakbol az emberek, ujságot olvasnak, megnézik az e-mail-jüket a free wlan-on, üzletemberek üllnek egy kávé elött..
-
Az is egy félreértés, hogy a hölgy a szolgálatait akarta felajánlani nekem, ahogy emlitettem egyazon kerületben laktunk, a férje foglalkozása meg egyezett az enyémmel.
-
En nem nevezném a beszélgetést fecsegésnek, inkább egy normális szociális kapcsolatnak. Nállunk még köszönnek az emberek egymásnakaz utcán ha a pékhez mennek, még akkor is ha elöször látják egymást.
-
Van egy szomszédom aki nem hányja el a havat télen de olyan zsémbes, hogy még beszélni sem tudok vele rolla.

Ernoe írta:

Mielött téves következtetéseket von le valaki a fenti irásombol, a nagyapám nem a falu bolondja volt hanem tanito aki 42 éven kereszül, tanitotta magyarra, a K&K területén élöket.

Kattints a kibontásához...

Nem vont le senki téves következtetést tartom Vannak szómenésben lévő emberel .Én neveztem el fecsegőnek őket.
Éppen csak beszédesek bő lére eresztve
Azt is tartom ez korral fokozódik.
Nem függ a foglalkozástól.
Illetve az ismertségtől függ A tanárt rengetegen ismerik
Nem kell falu bolondját emlegetned
Szokás temperamentum kérdése ki mennyire mesélős illetve tárgyszerű és szűkszavú.
Mennyire kalandozik el az alaptémától
Tartom mindet amint írtam
A Baptista térítőről is
Hogy az a nő éppen mi volt nem igen izgat.a helyszínnek sincs akkora jelentősége ráért és beszélt
Neked is beszélhetnéked volt éppen kerestél valakit de őt nem.
Mégis jó lett (ha ló nincs szamár is jó)
Ha most megnézed válaszodra mit kerítettél az is lekalandozós
Ha megnézed az összes CH-t az is elkalandozós
Olvass székely vicceket a szűkszavúságról.
Az a másik véglet a pisze Matyitól

Beka Holt írta:

Egy nagyon kedves ismerősöm egy 84 - 85 éves hölgy. Az Egyesült Államokban él, hasnyálmirigy daganatos. Az Államokban elkezdték a kemoterápiát, kicsit jobban lett a 2. sorozat után, hazajött elbúcsúzni az itt élő rokonaitól. Nem tud hazautazni, mert az állapota rosszabb lett, itt folytatják a kezelését.
84 éves szinte már a küszöbön áll, de nem adja fel!
Azt mondja, aki megszületik az meg is hal, de önkezemmel nem dobom el az életem, összeszorított szájjal csikorgó fogakkal tűröm a fájdalmat, majd eljön az életem vége, hogy mikor azt nem én döntöm el! Gyerekként túléltem a theresienstadti munkatábort, nem tudtak elpusztítani, akkor hogy ölhetném meg magam?
Még soha nem találkoztam ilyen emberrel, gyógyíthatatlan betegsége van, és dudorászik, mosolyog, ha valaki elsírja magát miatta, rászól, nem szomorkodni kell, örülni nevetni énekelni, hiszen hamarosan elmegyek és megszűnik minden fájdalmam. Örüljetek velem.

Kattints a kibontásához...

Nagyon egyetértek ezzel a történettel. Azért vagyunk emberek,hogy amíg élünk küzdjünk.

Szabados Istvánné írta:

Nagyon egyetértek ezzel a történettel. Azért vagyunk emberek,hogy amíg élünk küzdjünk.

Kattints a kibontásához...

majd eljön az életem vége, hogy mikor azt nem én döntöm el,És ne is a rokonom döntse el, mert neki úgy jobb.