Kanada elkezdte felfegyverezni Ukrajnát

A kanadai kormány zöld utat adott a védelmi szektor gyártóinak, hogy fegyvereket adjanak el Ukrajnának, ezzel próbálva az Egyesült Államokat is hasonló döntésre sarkallni.

A kanadai kormány döntését szerdán hozták nyilvánosságra, lezárva ezzel a rég húzódó tárgyalásokat Petro Porosenko ukrán elnökkel.

A területén polgárháborút vívó európai ország ezzel felkerült Kanada fegyvereladásokat ellenőrző listájára. A kormány folyamatosan felügyelni fogja a folyamatot, melynek során a beszállítónak minden egyes eladásnál engedélyhez kell folyamodnia. Az engedély megszerzéséhez fel kell tüntetni a végfelhasználót és a használat módját, azaz hogy kihez kerülnek a fegyverek, és hogy ne lehessen ezeket civilek ellen használni. Az óvintézkedések szükségszerűek, hiszen a konfliktus Ukrajna keleti felén 2014 óta közel 10 ezer ember életét követelte.


Ukrajna üdvözölte a döntést, és ragaszkodtak korábbi kijelentésükhöz, miszerint a fegyvereket kizárólag „védelmi” feladatokban használják majd. Az ukrán konfliktust vizsgáló emberi jogi csoportok kétkedve fogadták a kijelentést, korábbi bizonyítékokra hivatkozva.

Kanada és az Egyesült Államok eddig olyan segélyt nyújtott Ukrajnának, ami kizárólag „nem halálos” felszerelést és eszközt tartalmazott.

A Trump-adminisztráció továbbra sem döntött a fegyvereladásokkal kapcsolatban, azonban Kanada döntése reményt adhat a haderejét modernizálni próbáló ukrán kormánynak.
 
Hurrá , de jó !! Lesz háború megint a Ruszkik ellen !!:rolleyes2: Igaz ez csak a "védelmi szektor" gyártónak és mások zsebeit töllti majd meg , az érintetteknek meg nyomort hoz !! Hasonlóan mint Irak meg a többi !! Na lehet is erre büszke mindenki .:(
Nem tudom.
Nekem távolról Vietnam jut eszembe ami a hidegháború gyakorlóterének tipikus példája
Ukrajnában is jelen vannak nyugati "tanácsadók"? és ruszkik
Ami álcázott háború egymás ellen.Na persze fegyver tesztnek is jó volt
Az üzlet is megjelent
 
Egészen pici magyarázat az okról.
A NATO és az EU-hoz történő csatlakozás egyik alapfeltétele, hogy az adott ország területén ne legyen fegyveres konfliktus.
Ukrajna területén azonban van a Krim Orosz annektálása miatt.
Ha a térképre nézünk látjuk, hogy Ukrajna hol helyezkedik el. Rögvest kiderül, hogy egy "puffer-országról" van szó Oroszország és a NATO-EU között.
Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország NATO országok, ha pedig Ukrajna is azzá válna, akkor egy hatalmas zóna kerülne közvetlen érintkezésbe Oroszországgal, amely veszélyeztethetné e nagyhatalom biztonságát.
Kis emlékeztető. A NATO tag Észtország, Lettország és Litvánia határán folyamatos erőfitogtatás megy mind Oroszország, mind a NATO részéről. Az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrád-i körzet, amely a Baltikumra nyíló jelentős Orosz hadikikötő (is) pedig így is be van szorítva Litvánia és Lengyelország közé.
Szóval kell egy potenciális felvásárló a hadiipari piacnak, amelynek egyik apropója, hogy az Ukrán hadipotenciál eddig jobbára az orosz technikán alapult és hát, ugye a két ország mostanság nem nagyon barátkozik egymással, ezért a technikát sem onnan szerzik be. Itt természetesen nem csak Kanada, hanem az USA is bejátszik a többi érdekelt "mellett".
Nagyjából ez a helyzet manapság...
Ja, és a Közel-Keleten most az USA áll jobban, mert Trump nem régen deklarálta, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálem. (Igaz, már 1948 óta az, de nincs új a nap alatt. :) )
 

Csatolások

  • NATO-EU.png
    NATO-EU.png
    67.3 KB · Olvasás: 235
Utoljára módosítva:
Te sem örülsz?
Sok ukrán kap nyugdíjat Magyarországról, és még több az, aki rendelkezik szavazati joggal is!
Végül is van az egyéni érdekem.
Meg van az Európa szintű érdekem
Ha megszűnik az ukrán nyugdíj elvivő előlem az többet jelent itthon.
De ennek más módja is van
Szavazati jog annak ott a DK javaslata
Európa és béke szintű érdekem
Az oroszokat itteni hadszíntérrel(mert szomszéd) számunkra jó módszerrel nem tudják megfegyelmezni az amik
Ezért írtam azt az üzenetemet úgy, amit megköszöntél:
Számmal szóltál,Csak én így írtam volna: Arra is lenne javaslatom hogy hol használják fel a fegyvereiket
 
Egészen pici magyarázat az okról.
A NATO és az EU-hoz történő csatlakozás egyik alapfeltétele, hogy az adott ország területén ne legyen fegyveres konfliktus.
Ukrajna területén azonban van a Krim Orosz annektálása miatt.
Ha a térképre nézünk látjuk, hogy Ukrajna hol helyezkedik el. Rögvest kiderül, hogy egy "puffer-országról" van szó Oroszország és a NATO-EU között.
Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Törökország NATO országok, ha pedig Ukrajna is azzá válna, akkor egy hatalmas zóna kerülne közvetlen érintkezésbe Oroszországgal, amely veszélyeztethetné e nagyhatalom biztonságát.
Kis emlékeztető. A NATO tag Észtország, Lettország és Litvánia határán folyamatos erőfitogtatás megy mind Oroszország, mind a NATO részéről. Az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrád-i körzet, amely a Baltikumra nyíló jelentős Orosz hadikikötő (is) pedig így is be van szorítva Litvánia és Lengyelország közé.
Szóval kell egy potenciális felvásárló a hadiipari piacnak, amelynek egyik apropója, hogy az Ukrán hadipotenciál eddig jobbára az orosz technikán alapult és hát, ugye a két ország mostanság nem nagyon barátkozik egymással, ezért a technikát sem onnan szerzik be.
Nagyjából ez a helyzet manapság...
Ja, és a Közel-Keleten most az USA áll jobban, mert Trump nem régen deklarálta, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálem. (Igaz, már 1948 óta az, de nincs új a nap alatt. :) )

Nem számít a betű és az ukrán nép az üzlet számít
Abban van igazad
Oroszország fenyegetve érzi magát a NATO terjeszkedés miatt
 
Utoljára módosítva:
A területén polgárháborút vívó európai ország ezzel felkerült Kanada fegyvereladásokat ellenőrző listájára. Az engedély megszerzéséhez fel kell tüntetni a végfelhasználót és a használat módját, azaz hogy kihez kerülnek a fegyverek, és hogy ne lehessen ezeket civilek ellen használni.

Most akkor hogy is van ez? A golyókat nem az orosz nemzetiségü, ukrán állampolgároknak szánják? Tudtommal a saját polgárai ellen vetette be a hadsereget az ukrán kormány.
 
Utoljára módosítva:
Amit beidéztél az egy marhaság
Végfelhasználói nyilatkozat????!!

Tudtommal, orosz katonák nincsenek Ukrajna területén ... legalábbis mióta tart a polgárháború egy darab orosz hadifoglyot sem láttam, csak az ukrán hadsereg által szétlőtt ukrán városokat. A cikk is írja, hogy polgárháború van, szóval a kanadaiak tisztában vannak vele kik ellen fogják használni a fegyvereket.
 
Tudtommal, orosz katonák nincsenek Ukrajna területén ... legalábbis mióta tart a polgárháború egy darab orosz hadifoglyot sem láttam, csak az ukrán hadsereg által szétlőtt ukrán városokat.
Tudtoddal nincs
És Vietnamban se volt.
Valamint amerikai tanácsadó sem.
Az egy hidegháborús fegyverkipróbáló gyakorlótér lesz
Évekig elhúzódó háborúval.
Aminek levét az Ukrán nép fogja meginni megszenvedni
 
Utoljára módosítva:
Miért mit kellene csinálniuk?
Hagyják felmorzsolódni ukrajnát és akkor közelebb jönne oroszország és utána kezdődne más országgal ugyanez..pl: magyarországnak odaigérné kárpátalját és célozgatn arra hogy erdély kérdését is meg kellene vizsgálni...így szépen belülről osztaná meg a keleti nato tagokat.
 
Tudtommal, orosz katonák nincsenek Ukrajna területén ... legalábbis mióta tart a polgárháború egy darab orosz hadifoglyot sem láttam, csak az ukrán hadsereg által szétlőtt ukrán városokat. A cikk is írja, hogy polgárháború van, szóval a kanadaiak tisztában vannak vele kik ellen fogják használni a fegyvereket.
Orosz önkéntesek harcolnak ukrajnában...a krimben legalább 60 000 orosz katona tartozkodik.
 
Tudtommal, orosz katonák nincsenek Ukrajna területén ... legalábbis mióta tart a polgárháború egy darab orosz hadifoglyot sem láttam, csak az ukrán hadsereg által szétlőtt ukrán városokat.
Ha, belegondolok, hogy Oroszország 2014-ben szállta meg a Krím félszigetet, amely Ukrajnához tartozó autonóm köztársaság, és amely változást eddig a világ egyetlen országa sem ismerte el, akkor igen érdekes gondolatok támadnak bennem azzal, kapcsolatban, hogy nincsenek oroszok Ukrajna területén. A Krím egyik sajátos érdekessége az, hogy a Szovjetunió fennállása idején Szevasztopol az orosz Fekete-tengeri hadiflotta bázisa volt.
Szóval, azért néhány orosz katona csak van Ukrajna területén.
 
Miért mit kellene csinálniuk?
Hagyják felmorzsolódni ukrajnát és akkor közelebb jönne oroszország és utána kezdődne más országgal ugyanez..pl: magyarországnak odaigérné kárpátalját és célozgatn arra hogy erdély kérdését is meg kellene vizsgálni...így szépen belülről osztaná meg a keleti nato tagokat.

Nézd csak meg, hogy alakult ki a polgárháború. Hova vezetett az ukrán nacionalizmus, nem véletlenül ragadtak fegyvert az orosz nemzetiségüek.
 
Ha, belegondolok, hogy Oroszország 2014-ben szállta meg a Krím félszigetet, amely Ukrajnához tartozó autonóm köztársaság, és amely változást eddig a világ egyetlen országa sem ismerte el, akkor igen érdekes gondolatok támadnak bennem azzal, kapcsolatban, hogy nincsenek oroszok Ukrajna területén. A Krím egyik sajátos érdekessége az, hogy a Szovjetunió fennállása idején Szevasztopol az orosz Fekete-tengeri hadiflotta bázisa volt.
Szóval, azért néhány orosz katona csak van Ukrajna területén.

a krím félsziget lakosságának hány százaléka orosz nemzetiségü? Nem tudok megszállásról, elvégre jó ideje ott állomásozott az orosz hadiflotta...ráadásul rendes népszavazás volt a hovatartozásról.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,736
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére