Kanada húszezer afgán menekült befogadására készül

Kanada több mint húszezer afgán menekült befogadását tervezi, hogy megvédje őket a radikális iszlamista tálibok megtorlásától - jelentette be Marco Mendicino kanadai bevándorlási miniszter pénteken. Mindez kiegészíti azt a kezdeményezést, amelynek keretében a kanadai kormánnyal együttműködött több ezer afgán tolmácsot és nagykövetségi dolgozót, illetve családjaikat telepítenék át az észak-amerikai országba.

„Ahogy a tálibok egyre több területet szereznek meg Afganisztánban, egyre több afgán élete kerül fokozottan veszélybe” - mondta a miniszter, bár az áttelepítésekre vonatkozó ütemtervet nem közölt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az új kanadai elképzelések

a különösen kiszolgáltatott társadalmi csoportokra összpontosítanának, így a többi között a női vezetőkre, az emberi jogi aktivistákra, újságírókra, az üldözött vallási kisebbségek tagjaira ésa melegekre.

Hozzátette, hogy a program nemcsak azokra vonatkozik, akik jelenleg Afganisztánban vannak, hanem azokra is, akik a szomszédos országokba menekültek. „Tudjuk, hogy elkeserítő a helyzet. Ráaadásul óráról órára rosszabb lesz.”

Harjit Sajjan kanadai védelmi miniszter részletek említése nélkül arról számolt be, hogy kanadai különleges alakulatok működnek közre Afganisztánban az áttelepítések lebonyolításában. Mint mondta, jelentős kihívásokkal szembesülnek. A kanadai nagykövetség munkatársait is most evakuálják, de erről biztonsági okokból nem beszéltek részletesen. Kanada 2011-ben szüntette be afganisztáni katonai jelenlétét, 158 katonát és 7 civil halottat hagyva hátra. Azóta humanitárius és fejlesztési pénzekkel segítették az országot.

Az elmúlt nyolc napban a tálibok az afgán tartományi székhelyek közel felét már elfoglalták. A nagyvárosok közül már csak Kabul, Mazar-i-Saríf és Dzsalálábád áll a kormányerők felügyelete alatt. A radikális iszlamisták jelenleg a dél-ázsiai ország területének nagyjából kétharmadát ellenőrzik. Friss hírek szerint 11 kilométerre vannak csak Kabultól.

Az Európai Unió tagországai nem hogy nem terveznek menekülteket befogadni, hanem külön kérték a Bizottságot, hogy a visszadeportálásokat se szüneteltessék, mert az rossz üzenetet küldene.

Urfi Péter

afganok.jpg
 
Az afgan elnok lelepett.

Azokat fogadja be akik tolmacsok voltak es mint polgari szemelyek segitettek es most majdnem biztos a talibok kinyirnak. NAgy tomegek azok a kornyezo orszagokba mennek ill menekulnek.
Sajnos olyan eros es mely a kulturalis kolonbseg ,hogy a torzsi kozossegbol a demokraciaba atlepni nem lehet ,nincs is ra igeny.
MIndet megtettek hogy segitsenek egy ragularis hadsereget felepiteni akik megvedik magukat hat ez nem megy.
Az oroszok is probalkoztak normalis allamfelepitesevel , iskolak kotelezo latogatasaval stb.
Jogosnak tartom hogy Usa kivonul mert se tobb ember aldozat nem kell se meg tobb dollar milliardok , ugy hogy semmi ertelme latszata.
Ha egy aranylag kikepzett hadsereg amit evtizedek ota tanitanak fentartjak, hogy magukat megvedjek az elso puskalovosnel haza szaladnak ott semmi ertelme maradni mert nem masoknak kell megvedeni az orszagukat.
Meg Canada is vallalt kikepzest 1 eves kurzusokba, de valamiert ezek az emberek nem tudtak otthon gyumolcsoztatni a tanultakat.
Nehez a nagy melegbe ravenni az embereket a konyhakert letrehozasara ha a makbol sokkal jobban megelnek, meg a nemzetkozi segitsegbol.
Semmi jora nem lehet szamitani ,

Sehol se legalis a Heroin bevitele, es hogy Usa vagy Eu arasztana el a vilagot, mero handabanda.
CSempeszessel kerul be sok orszagba amit egyre fejlettebb modszerrel, probalnak kiszurni.
Szerinem félre olvastad afganisztán foglya elárasztani a világot, többek közt amerikát és európát heroinnal, nem forditva. Bár erre is volt példa. EGy időben közvetitőkön át, de magyarrszág volt az egyik legnagyobb drogszállító az usaban, még a komcsi időkben :D
 
Most akkor tételezz fel egy szandekossagot!
Ja és kérdezd meg kinek jo az ami történik...
Két nagy üzlet van a világon, amit eddig semmi sem tudott felülmúlni.
1.) A kábítószer előállítás.
2.) Fegyvergyártás és az ezzel járó kereskedelem, a kiegészítő technikával.

A világon az egyik legnagyobb ópium termelő -mák termesztő - ország Afganisztán. Ez nem változott. A töretlen termeléshez pedig béke kell. Tehát ez a kábítószer piac uralóinak az érdeke.
A békét pedig csak fegyverrel lehet megvédeni, mert mindig akadnak hódításra törekvők.
A Közel- és Középkelet mindig is egy konfliktusokkal terhelt terület volt, aminek a magyarázata - a látszat ellenére - az ottani törzsi feudális rendszerre épülő társadalmak, amelyek nem ismerik, és soha nem fogják elismerni az úgynevezett "nyugati típusú demokráciát" . Mohamed próféta a tanításaival ezt jól megalapozta.

Mivel a "világ" nyugati részén nincsenek komoly fegyveres konfliktusok - ebbe beleértve a "mindennapos" bandák közötti leszámolásokat - ezért a fegyvergyártók, (beleértve a kormányokat is) érdeke az, hogy állandó kereslet legyen a termékeikre.
3.) Ez "természetesen" továbbra is generálni fogja a migrációt, mert senki sem "szereti" ha otthon bármikor lelőhetik, aminek nagy részben a politikai viták, és összecsapások szításában érdekelt politikusok a haszonélvezői. Ha nincs vírus, akkor van "illegális" migráns, Soros, stb.

Ez a kis videófilm nem most készült, de az aktualítása véleményem szerint egy jóideig megmarad.
 
Utoljára módosítva:
Ha az afgánok az első puskalövésre hazaszaladtak ki ellen harcoltak és vesztettek a szovjetek?
Nos afganisztánban különböző fegyveres csoportok léteznek. Van egy amit a bevonuló szovjetek , amerikaiak hoztak létre . Ezek ellen harcolnak a helyi máktermelő hadurak és a vallási tálibánok.-
Akkor és most kiesett a központi fegyveres szervezet vagyis átálltak a túloldalra. Most következik a kábítószer és a tálibánok harca.
Valószínű hogy irán tipusú ország alakul ki.
Hogy válaszoljak a kérdésedre a szovjetek a vallási szélsőségesek ellen harcoltak.
 
Hadd mutassak már be egy fotót ami bemutatja hogy még a helyi amerikai vezetők is mennyire elvannak tájolódva.
1629092931219.png

The month of June is recognized as (LGBTI) Pride Month. The United States respects the dignity & equality of LGBTI people & celebrates their contributions to the society. We remain committed to supporting civil rights of minorities, including LGBTI persons. #Pride2021 #PrideMonth
 
Varsó 45 afgán személynek, valamint azok családtagjainak is humaniutárius vízumot ad, akik együttműködtek Lengyelországgal és az Európai Unió kabuli képviseletével – közölte vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. „Betartjuk a szövetségeseink iránti kötelezettségvállalásainkat” – írta a lengyel miniszterelnök a Twitteren, ahol bejelentette döntését a humanitárius vízumok odaítéléséről.
 
Tehát azért mert az afgánok nem annak a vallásnak hódoltak ami más volt, mint a szovjeteké megtámadták Afganisztánt, megölték az afgán elnököt, és megpróbálták uralmuk alá vonni az egész országot?
Ezt én máshogy tanultam, de érvnek nem rossz. Egy kitalált ürügy miatt veszítették el a megszálló haderő felét?
Nem.
Mivel azt kérdezted hogy ki ellen harcoltak és utána vonultak ki a szovjetek erre választ adtam.
Habár ha a kommunizmust vallásnak tekintjük akkor igen ráakarták erőszakolni a szovjet kommunizmust a muzulmán hitűekre.
Megszálló erők fele meghalt volna???
. 115ezer fö volt a szovjet csapat az áldozatok 15-25 ezer fő körülire tehetők.
 
Így már világos mire gondoltál. Azért a veszteséghez számolj még hozzá harminc egynéhány ezret, ők csak megnyomorodtak.
Igen
Meg a családtagok akik szintén megnyomorodtak az áldozatok láttán. Lelkileg testileg, sajnos a háború az a társadalom minden ágára fájdalommal jár.
 
Igen
Meg a családtagok akik szintén megnyomorodtak az áldozatok láttán. Lelkileg testileg, sajnos a háború az a társadalom minden ágára fájdalommal jár.
"a férfiak elmennek a háboruba, és nem jönnek vissza! Mert akiik visszajonnek már azok sem azok akik elmentek..."
(Eyvind Johnson: Odüsszeusz hazatér)
 
Ha az afgánok az első puskalövésre hazaszaladtak ki ellen harcoltak és vesztettek a szovjetek?
Szerintem maga az afgán is csak egy gyűjtőfogalom. Kb Európai unióval lehet megfeleltetni. AZ euban is számos ország "tartomány" van ahol más a nyelv a szokások, a vezetők. Lehet európai uniósnak nevezni, de szinte mindenki azt mondja majd, hogy ez igaz, hogy az eu területén él, de Ő német, francia, stb. Afganisztánban minden falu más törzs szinte. Nincs nemzettudat, a katonák java nem akar az országért küzdeni, mert Ő csak egy kis területért lenne kész meghalni. SZámos területi milicia volt korábban, amely keményen fel tudott volna lépni, csak a most már volt Afgán elnök feloszlatta őket. Ha nincs motiváció és morál egy jól felszerelt sereg is kikaphat egy kisebb, de motivált csapattól. Erre számos példa volt a történelemben.
 
A jobboldali médium azt harsogja hogy látszik a hazaszeretet az afgánoknál.... Pedig ami ott látszik az nem az európai fogalmak szerinti hazaszeretet.
Vallás és törzs.
 
❗️
Amikor a BARBÁROK legyőzik az ellustult, elkényelmesedett, önelégült NYUGATIAKAT…
☝️
Két napja még csak kérdeztem, most már kijelentem: Amerika és a “fejlett” nyugati világ vezetői AMATŐRÖK és ALKALMATLANOK - ezt bizonyítják az afganisztáni események!
❓
Kikre gondolok
❓

Azokra,
1f449.png
Akik 20 év alatt olyan jól kiképezték az afgán hadsereget, hogy a katonák egy hét alatt gyakorlatilag lövések nélkül átengedték az országot az ellenségnek.
1f449.png
Akik három napja(!) még azt jósolták, hogy 3 hónap, mire az iszlám szélsőségesek eljutnak Kabulba. Végül két és fél nap elég volt nekik…
1f449.png
Akik még pénteken és szombaton is halogatták a nyugati állampolgárok hazaszállítását, aztán vasárnap már pánikszerűen kellett menekülni és menekíteni.
1f449.png
Akik még vasárnap reggel is elhitték az ellenségnek, hogy nem akar bevonulni Kabulba. Majd néhány órával később már tálib zászló lengedezett az elnöki palotán.
☝️
Nincs ezen mit szépíteni. A BARBÁROK NYERTEK, simán túljártak a nyugati okosok eszén. A “fejlett” világ KAPITULÁLT.
❓
Mit tudunk még az ALKALMATLANOKRÓL
❓

1f449.png
Ők azok, akik előadják magukat a washingtoni, brüsszeli, berlini, párizsi… luxusirodájukban, szép öltönybe bújnak és nagyon okosakat mondanak. (A tálib hatalomátvétel óta például kiadtak tucatnyi közleményt, amelyben felszólítják a barbár harcosokat, hogy “jól viselkedjenek”…)
1f449.png
Előszeretettel foglalkoznak a magyar és lengyel jogállamisággal, a stadionok szivárványos megvilágításával, vagy éppen a harmadik wc-vel.
1f449.png
És amíg ezek a fontos ügyek lekötik őket, átengednek egy egész országot az iszlám terroristáknak, akik - várhatóan - elüldözil vagy megölik a melegeket, minden joguktól megfosztják a nőket és kitiltják az iskolából a gyerekeket.
1f308.png
Javaslom, hogy az afganisztáni nők, gyerekek és melegek iránti szolidaritásból színezzük szivárványosra a müncheni stadiont! Talán az segít!
(németh balázs)
 
Hú de megmondta a tutit! Honnan is? Jah, hogy egy légkondis helyiségben ülve a kényelmes kis foteljéből! Pont úgy, ahogy azok akiket kritizál.
 
Hú de megmondta a tutit! Honnan is? Jah, hogy egy légkondis helyiségben ülve a kényelmes kis foteljéből! Pont úgy, ahogy azok akiket kritizál.
Pontosan.
Csakhogy mi itt vagyunk és ez is egy magyarázat számunkra.
Mert eddig az jött le hogy van baj de, nem annyira vészes....
 
Varsó 45 afgán személynek, valamint azok családtagjainak is humaniutárius vízumot ad, akik együttműködtek Lengyelországgal és az Európai Unió kabuli képviseletével – közölte vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. „Betartjuk a szövetségeseink iránti kötelezettségvállalásainkat” – írta a lengyel miniszterelnök a Twitteren, ahol bejelentette döntését a humanitárius vízumok odaítéléséről.
Ezek szerint Kanadának is, a lengyeleknek is van lelkiismeretük! De mit csinálnak a többiek? Amerikáról tudjuk, hogy senkit nem hagynak magukra, pl. Saigon, Kigali, minden segítőt kimentettek!
 
Tudnak még kimenekíteni embereket? mert hogy a tálibok lezárták a határokat,csak a légtér volt szabad,idáig.
Ha mukodo államot akarnak létrehozni - márpedig akarnak - annak feltétele az egyuttmukodes!
Az elso napok mindig zavarosak, véresek, de aztan a vezetok el fognak gondolkodni a kompromisszumokon!
Jönnek majd a tárgyalások - titkosak, aztan majd nyiltak- ahol megallapodasok lesznek a szabad távozásról!
Regi dolog, hogy az elso napokat kell tulélni, aztan kicsit normalizalodik a helyzet
 
Az afgán helyzet kapcsán
Én azt látom:
Megint bajt csinált a tőlük idegen beavatkozó kultúra terület
Kell sirogatni mindig valamin.
Rémlik miket hordtak össze a Tálibokról az első amerikai beavatkozás előtt
A barbárság magas fokát mutatták be az évszázados de tálibok által szétlőtt (felrobbantott) kulturális örökség jelképek kapcsán.
Hát igen volt
De ez is egy része volt a közvélemény megdolgozásának
Legyen követelés beavatkozni katonailag.
És mi volt még?
Amit most is kezdenek: a saria törvénykezés visszaállítása
Mind ez nyugati szemmel nézve alkalmas volt megalapozni a katonai beavatkozást.
De vigyázzunk Afganisztánban a beavatkozásokkal.
Sok hibát elkövettek már.
És én most erről nézem:
Mi haszna volt?
Lehetett e sejteni nem fog menni soha nyugatról?

Kezdték ugye az oroszok mi nem nyugat.
De már akkor elrontották az amerikaiak a "serverháború"
A 3 ország területén a két nagyhatalom egymás elleni küzdelmekor
Mert felfegyverezte az Afgán ellenállókat az usa
Az oroszok vagy ezért vagy egyébként is de vesztettek
De a még inkább harcos afgán gerilák.Már az usa ellen fordultak
Lényegében egy felrobbanásra élesített, Afganisztánt hoztak létre a beavatkozással
Ami meg is történt a tálib uralomra töréssel.És mellékszálon Ladennel 9/11
Ez után jött az usa direkt katonai beavatkozása.
És látszólag győztek.
Megszüntették a tálib hatalmat
És már ekkor sejthető volt
Kurva sokba fog kerülni a külső katonai erővel fenntartott látszat béke.

És hogy ki fognak menni.Ez is sejthető volt
A demokrácia export nem működik
Azt is sejteni lehetett ha nincs külső katonai hatalom
Az az ország ismét az szerint a törzsi jelleg szerint fog berendezkedni és a legharcosabbak elfenekelik a bábkormányt és katonáit
És innen ismét körforgás.
Mehetnek vissza az idegenek fegyverrel egy oda nem illő kultúrát mesterségesen fenntartani.
Ennek a vége ismét körforgás
1629106085844.png

Közben mindig menekülnek a civilek
Ám ha békén hagynák azt az országot az Ő békéjük meglenne
És persze nem a nyugatiak szemén át nézett "jó" rendszer
Ez véleményem a keletről és a nyugatról
És a mostani áldozatokról, az okozói nem azok akiket okozóknak kikiáltanak
Persze nagy vonalakban néztem az Afgán történelmet és ha tévedtem majd lemegy vita mellékszálra
Egyszer néztem a perzsáktól több száz évvel ezelőttről
Azt az Országot nem lehet legyőzni
Ezért hát nem is kéne piszkálni
Majd lesz egy helyi erős ki fenntartja azt a típusú rendet mi ott honos lesz
Akár úgy mint Szaddám Huszein Irakban
Megdöntötték hatalmi űr lett és jött az iszlám állam rögtön
 
Utoljára módosítva:
Két napja még csak kérdeztem, most már kijelentem: Amerika és a “fejlett” nyugati világ vezetői AMATŐRÖK és ALKALMATLANOK - ezt bizonyítják az afganisztáni események!
Ezt látni lehetett az első tálib vezetés után.
Nem megy a külső beavatkozás
De nem csak a nyugatiaké az oroszké sem
És nem ment perzsáké sem tartósan.
Mindig csak a civil menekülés a vége
Az erősebb és harcosabb törzsi vezetésből lett országvezetés fog irányítani és győzni
És ott az a rend. Azt kell majd nyugton hagyni
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,151
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére