Kanada miniszterelnöke kimondta, hogy a koronavírus-járvány egy baromi nagy szívás

Bármelyik motivációs tréner megirigyelhette volna azt a kitartásra buzdító beszédet, amit Justin Trudeau, kanadai miniszterelnök mondott a népének.

Trudeau a kamerába nézve, nagy hatásszünetekkel szólt a kanadaiakhoz, akiket arra kért, hogy bár a jelenlegi helyzet „baromi nagy szívás”, tartsanak ki, mert túl fognak jutni rajta.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy mennyire frusztráló a jelenlegi szituáció, hogy a gyerekek nem mehetnek halloweenkor cukorkát kérni, és hogy ki tudja, karácsonykor meglátogathatjuk-e a szeretteinket. A most első osztályos gyerekét is megemlítette, aki megkérdezte tőle, hogy a COVID-19 járvány örökké fog-e tartani. A miniszterelnök szerint ez mindenkinek nehéz, a kormánynak és a tartományoknak is kemény döntéseket kell hoznia arról, hogy bezárjon-e üzleteket, vagy ne, és ha igen, akkor mikor.

Trudeau szerint ez a tél még biztosan „szívás” lesz, de a jövő tavasz és nyár sokkal jobb lesz, ha most összefognak a kanadaiak és kitartanak, mert együtt túl tudnak jutni rajta.

images
 
Teljesen mindegy minek nevezik koronának vagy megfázásnek ez csak túl van reagálva. Ilyen hírverés mellet egy szúnyog csipás is lehetne halálos pedig nem az. kb ilyen a korona is. Még mindig legdőbb halál esetre csak ráfogják hogy koronás volt. Szerintem ez az egész csak stratégia játék az emberkkel. Szerintem vanak berkek ahol még fodadásokat is kőtnek erre az egészre. Legalább a Kandai miniszter élnők nem retardált pszihopata ha nem egy gondolkodó érző ember.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,302
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére