Kanada miniszterelnöke szankciókat vetne be a tálibok ellen

A tálibok terrorszervezetként vannak nyilvántartva Kanadában.

"További büntetőintézkedések elrendelését fontolgatjuk" - jelentette ki Trudeau a világ vezető ipari hatalmait összefogó G7 csoport vezetőinek keddi megbeszélése előtt.

Emlékeztetett arra, hogy a tálibokat Kanadában már terrorszervezetként tartják nyilván.

Az észak-amerikai ország csütörtökön kezdte meg kimenekíteni az ázsiai országban tartózkodó állampolgárait a kabuli repülőtéren keresztül. Kanadai tisztségviselők hétfőn arra figyelmeztettek, hogy a légikikötő térségében továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak.
Az ottawai vezetés nemrég bejelentette, hogy egy bevándorlási program keretében befogad húszezer afgánt.

Trudeau mindemellett nem felelt arra az újságírói kérdésre, hogy támogatja-e az amerikai mentési művelet meghosszabbítását az augusztus 31-i céldátumon túl. Heiko Maas német külügyminiszter és francia hivatali partnere, Jean-Yves Le Drian időközben már közölték, hogy támogatnák a hosszabbítást. Boris Johnson brit miniszterelnök pedig bejelentette, hogy meg fogja vitatni ezt a kérdést Joe Biden amerikai elnökkel a G7 keddi csúcstalálkozóján.

HVG

trudeao.jpg
 
De, miért is terroristák?
Hiszen most övék az egész ország. Ha nem támadnak rá más országokra akkor miért is kell ellenük szankció?
Mert mások a törvényeik?
 
Persze hogy nem változnak meg. De, miért is legyenek szankciók? Ez a kérdésem.
Mert a 20 évig barlangban bujkáló könnyü fegyverekkel felszerelet, terrorista, droogtermelő afgán parasztok alig pár hét alatt porrá zuzták a fényes nyugat álltal felépített államot. Ez iszonyatos arcvesztés és valamit mondani kell, ha már tenni nem tudnak. Ennek a vereségnek még meg esz többszörösen is a böjtje.
 
Többen is kérdőre vonták a Twitter által alkalmazott szabályozási mércét, miután az Afganisztánon végigmasírozó tálib felkelők naprakészen számolhattak be a helyi eseményekről, és terjeszthették agendájukat a technológiai gigavállalat felületén. Tehették mindezt szóvivőjük, Zabihullah Mujahid felhasználói fiókján keresztül, amely ugyan nincs hitelesítve (nem szerepel kis kék pipa a neve mellett), viszont több százezren követik.

Emlékezhetünk rá, hogy a nagy port kavaró capitoliumi események után Donald Trump Twitter-fiókját először ideiglenesen, majd végleg törölték. A globális platform vezetői a drasztikus lépést akkor úgy indokolták, hogy az elnök – a felhasználási feltételek súlyosan megsértve – erőszakot szított bejegyzéseivel január 6-án. Ennek tükrében igazán érthetetlen a Twitter kettős mércéje – mi sem jelzi ezt jobban, mint a tény, hogy

még a baloldali médiaóriás CNN (amely támogatta Trump letiltását) egyik riportere is erre a párhuzamra alapozva kifogásolta a következetesség teljes hiányát.
 
Hadd kérdezzek tőletek valamit. Mindenki támadja az afgánokat, mert nem képesek, nem akarják elfogadni a fejlett nyugattól kapott demokráciát.
A volt vasfüggöny mögötti országok közül a saját rendszerváltásuk, és az EU-ba történt felvételük után melyik az az ország amelyik képes elfogadni a nyugat európai országok demokráciáját? Egy kiépített működő társaságba léptünk be, és évek óta mi sem fogadjuk el azt, ami a nyugati országoknak természetes.
Mondhatunk-e véleményt, vagy bírálhatunk-e egy másik kultúrában élő népet akkor amikor mi sem vagyunk elfogadók senkivel szemben?
 
És mégis mit? Betiltja a juharszirup bevitelét vagy mi? A tipikus nesze semmi fogd meg jól. Vagy ahogy valaki itt irta, ne azt nézd amit mond, hanem amit csinál.
Hogy tik nem ismeritek, a NATO kozos fellepeset ...erdemes lenne utana olvasni. NEm csak magyarok vettek reszt az afgan missioba hanem a canadaiak is , sok sok canadai es civil aldozattal.
NEm hiszem importalni akarnak juharszirupot Afganisztanba, de hogy tobb tizezer menekultnek ad lehetoseget Canada az biztos, de szoljal Orbannak, minden vagyad atkivanod venni a Canadaba erkezo 20 ezer afgan menekultet. Juharszirupot meg megprobaljuk osszekalapozni , hogy ne ez hianyozon Canada segitsege neked.
Canadarol se sokat tudsz, Canada bekefentarto hadsereggel is segiti a vilagot sok sok helyen. Komoly penz fektet be hogy normalizalodjon a helyzet.
Hogy tud az aldozatotk kozott van canadai-magyar fiatal katona is..
NEm kell ledegradalnod a canadai segitseget, mert csak Orban pocsek kulpolitikajat folytatod.

juharszirup.jpg
 
Csatolások

  • 1629835094548.png
    1629835094548.png
    92.7 KB · Olvasás: 9
Hogy tik nem ismeritek, a NATO kozos fellepeset ...erdemes lenne utana olvasni. NEm csak magyarok vettek reszt az afgan missioba hanem a canadaiak is , sok sok canadai es civil aldozattal.
NEm hiszem importalni akarnak juharszirupot Afganisztanba, de hogy tobb tizezer menekultnek ad lehetoseget Canada az biztos, de szoljal Orbannak, minden vagyad atkivanod venni a Canadaba erkezo 20 ezer afgan menekultet. Juharszirupot meg megprobaljuk osszekalapozni , hogy ne ez hianyozon Canada segitsege neked.
Canadarol se sokat tudsz, Canada bekefentarto hadsereggel is segiti a vilagot sok sok helyen. Komoly penz fektet be hogy normalizalodjon a helyzet.
Hogy tud az aldozatotk kozott van canadai-magyar fiatal katona is..
NEm kell ledegradalnod a canadai segitseget, mert csak Orban pocsek kulpolitikajat folytatod.

Csatolás megtekintése 1812981
""További büntetőintézkedések elrendelését fontolgatjuk" - jelentette ki Trudeau "
A cikk cime is ez, nem az, hogy 20 000 afgánt fogad be Canada. Erre reagáltunk páran. Ez nem a Nato, hanem az azt irányitó politikusok veresége.
 
Hadd kérdezzek tőletek valamit. Mindenki támadja az afgánokat, mert nem képesek, nem akarják elfogadni a fejlett nyugattól kapott demokráciát.
A volt vasfüggöny mögötti országok közül a saját rendszerváltásuk, és az EU-ba történt felvételük után melyik az az ország amelyik képes elfogadni a nyugat európai országok demokráciáját? Egy kiépített működő társaságba léptünk be, és évek óta mi sem fogadjuk el azt, ami a nyugati országoknak természetes.
Mondhatunk-e véleményt, vagy bírálhatunk-e egy másik kultúrában élő népet akkor amikor mi sem vagyunk elfogadók senkivel szemben?
Igazad van , nem lehet demokraciat importalni ha maga az embereknek nincs ra igenye. Akik kint elnek "nyugati demokraciaba" latjak igazan milyen nagy kulonbseg van demokraciak kozott. A korupcio ami mindenhol van bizonyos mertekig de a nyugati demokraciaba tizedeert belebuknanak a politikusok.
Tiborcka Meszaros stb de az afgan helyzet talan meg rosszabb.
Az afganokat senkinek nem sikerult meg csak feloltoztetni se egy regularis egyenruhaba nem hogy a fejekbe rendet tegyenek.
Az afgan terrorizmus ami miatt lepett a fejlett vilag.
NEm tudom hogy azok akiket kinyirnak vagy azok a nok akiket szexrabszolganak elcipelnek vagy korlatozak az alapveto emberi jogaikat azok is azt mondjak jo nekunk ez a vilag? Akik nem tanulhatnak akiknek semmilyen emberi jogai nincsenek azokra ra fer hogy megvedjek a sajat honfitarsaiktol meg ott vannak a szovetsegesek , ne lehesen ugy oldokolni embereket mint mashol a baromfit.
MAgad lathatod a rengeteg fotokon videokon mi tortenik jelenleg , menekulnek az emberek hanyat homlok meg ugy is hogy lognak a repulon ,hisz nem tudjak hogy nem fogjak tulelni , de lehet tudjak, megis megprobaljak.
Ugy latod jo nekik az a "demokracia"amit a talibok rajuk kenyszeritenek?
Szabad valasztas demokraciai jog.
Amerika se az EU senkire nem kenyszerit semmit, a valasztasi lehetoseg minden orszag kezeben ott van ezt tudjak csak biztositani.
Amerika dontese volt hogy kivonul, mar Trump de meg OBama is ezt akarta, kikepeztek 300ezerfos afgan hadsereget, normalizalodott a helyzet nem oldokolnek a focipalyan sot a taliok is elvezik a vidam parkot, tanulhattak fiuk lanyok, eltek normalis eletet a maguk vallasaba. Miert maradtak volna tovabb? horrisztikus penz fentartani 20 evig ilyen nagy kontingenst. Ott hagytak a fegyvereket a kikepzett katonasagot vedjek meg magukat es valaszanak olyan vezetot akit jonak latnak.
Ennyi.

talib 1.jpg
 
""További büntetőintézkedések elrendelését fontolgatjuk" - jelentette ki Trudeau "
A cikk cime is ez, nem az, hogy 20 000 afgánt fogad be Canada. Erre reagáltunk páran. Ez nem a Nato, hanem az azt irányitó politikusok veresége.
Aha. 80%-ban segelyekbol tengodik Afganisztan. Borzalmas nagy a szegenyseg. Megnyugodhatsz pont juharszirupot nem fognak enni mert trefli.
 
Akkor még mindig nem egyértelmü. Milyen szankciókra gondolhatot a miniszterelnök? 20 év hegyekben bujkálás után, mi fájna a táliboknak? Mert kb semmi sincs szankciók terén amivel a nyugat gondot okozhat nekik. Igen ott vannnak a segélyek, de az nehéz kérdés, ott nem várhatók szankciók annyira. Ez is inkább az egész ország lakosságának fájna. Akit terroristaként üldöznek 20 évet, az megijjed egy szankciótól. Mintha a tényleges életfogytiglanosnak kiosztanának még plusz 1 hónap börötnt.
 
Igazad van , nem lehet demokraciat importalni ha maga az embereknek nincs ra igenye. Akik kint elnek "nyugati demokraciaba" latjak igazan milyen nagy kulonbseg van demokraciak kozott. A korupcio ami mindenhol van bizonyos mertekig de a nyugati demokraciaba tizedeert belebuknanak a politikusok.
Tiborcka Meszaros stb de az afgan helyzet talan meg rosszabb.
Az afganokat senkinek nem sikerult meg csak feloltoztetni se egy regularis egyenruhaba nem hogy a fejekbe rendet tegyenek.
Az afgan terrorizmus ami miatt lepett a fejlett vilag.
NEm tudom hogy azok akiket kinyirnak vagy azok a nok akiket szexrabszolganak elcipelnek vagy korlatozak az alapveto emberi jogaikat azok is azt mondjak jo nekunk ez a vilag? Akik nem tanulhatnak akiknek semmilyen emberi jogai nincsenek azokra ra fer hogy megvedjek a sajat honfitarsaiktol meg ott vannak a szovetsegesek , ne lehesen ugy oldokolni embereket mint mashol a baromfit.
MAgad lathatod a rengeteg fotokon videokon mi tortenik jelenleg , menekulnek az emberek hanyat homlok meg ugy is hogy lognak a repulon ,hisz nem tudjak hogy nem fogjak tulelni , de lehet tudjak, megis megprobaljak.
Ugy latod jo nekik az a "demokracia"amit a talibok rajuk kenyszeritenek?
Szabad valasztas demokraciai jog.
Amerika se az EU senkire nem kenyszerit semmit, a valasztasi lehetoseg minden orszag kezeben ott van ezt tudjak csak biztositani.
Amerika dontese volt hogy kivonul, mar Trump de meg OBama is ezt akarta, kikepeztek 300ezerfos afgan hadsereget, normalizalodott a helyzet nem oldokolnek a focipalyan sot a taliok is elvezik a vidam parkot, tanulhattak fiuk lanyok, eltek normalis eletet a maguk vallasaba. Miert maradtak volna tovabb? horrisztikus penz fentartani 20 evig ilyen nagy kontingenst. Ott hagytak a fegyvereket a kikepzett katonasagot vedjek meg magukat es valaszanak olyan vezetot akit jonak latnak.
Ennyi.

Csatolás megtekintése 1812983
Tudom, hogy nem jó nekik, tudom, hogy tanulni szeretnének, de a döntés nem az ő kezükben van. A döntéshozók fegyverrel és a vallással erőszakolják rájuk az akaratukat! De, azt te is tudod, hogy nem lehet a végtelenségig Amerikai, Kanadai, és a NATO által odavezényelt katonákkal bábáskodni fölöttük. Képtelenség katonák ezreit évekig elszakítani a családjuktól azért, hogy idegen országban vigyázzák a békét, ha az adott ország nem akarja megvédeni magát!
Egyetlen országot sem ítélek el azért, mert kivonultak onnan, mindent megtettek ami tellett tőlük, de látjuk, hogy semmi értelme nem volt.
Akik most ész nélkül menekülnek akár meg is állhatnának, és szembefordulhatnának a tálibokkal, és harcolhatnának.
 
Egyetlen országot sem ítélek azért, mert kivonultak onnan, mindent megtettek ami tellett tőlük, de látjuk, hogy semmi értelme nem volt.
Akik most ész nélkül menekülnek akár meg is állhatnának, és szembefordulhatnának a tálibokkal, és harcolhatnának.
Az a baj, hogy afganisztán csak földrajzi régió, nem ország. Ezért irtam talán itt, hogy ha valóban "nemzetet" akartak volna épiteni még ott kellett volna maradni 20-30 évet, hogy felnőjön egy valóban afganisztánt hazájának tekintő generáció. Ez olyan mint a kritikus tömeg, ha nincs meg akkor nics láncreakció akármit is teszel. Afganisztánban nem volt meg, mert részben nem is tudták mit csináljanka győzelelm után, utánna meg elvitte a figyelmet és az erőforrásokat Irak.
 
Tudom, hogy nem jó nekik, tudom, hogy tanulni szeretnének, de a döntés nem az ő kezükben van. A döntéshozók fegyverrel és a vallással erőszakolják rájuk az akaratukat! De, azt te is tudod, hogy nem lehet a végtelenségig Amerikai, Kanadai, és a NATO által odavezényelt katonákkal bábáskodni fölöttük. Képtelenség katonák ezreit évekig elszakítani a családjuktól azért, hogy idegen országban vigyázzák a békét, ha az adott ország nem akarja megvédeni magát!
Egyetlen országot sem ítélek el azért, mert kivonultak onnan, mindent megtettek ami tellett tőlük, de látjuk, hogy semmi értelme nem volt.
Akik most ész nélkül menekülnek akár meg is állhatnának, és szembefordulhatnának a tálibokkal, és harcolhatnának.
Volt ertelme azert 20 ev nagy ido ott ahol 12 eves lanyokat felnottkent kezelnek , aki akart tanult, rengeteg egyetemista vegzett, dijakat nyertek nemzetkozi szinten az afgan lanyok , az iskolakba + nyelvet tanulhattak, mar nem burkaba jartak hanem kendobe stb
A terrorizusrol letettek, legalabbis idaig.
A vallassal nem foglalkoztak foleg nem az amcsik. Senkit nem akartak kiteriteni hitebol.

Hogy hogyan tovabb az itt a nagy kerdes.
A bizalmat ki kene erdemelni , de ugy nez ki az se igaz amit kerdeznek, nem szavahihetok nincs szerzodes amit be is tartananak, szoval ez egy teljesen mas vilag az adott szo itt semmit nem er.

A foldon elo emberek megha diktaturakba is elnek elobb utobb ok is jol akarnak elni mint a fejlett vilag. De ha allandoan visszadongolik a foldbe oket behozhatatlan lesz a fejlodes.
 
Canadaba erkezo 20 ezer afgan menekultet.
Bátorkodom megkérdezni: és mi lesz a több millióval?
Ugyanaz, mint a szírekkel?
Kanada azokból is befogadott pár tízezret, kizárólag családosokat, meg nőket, azokat is gondosan megválogatva. Közben fennhangon hirdette, hogy a határokat Európa felé meg kell nyitni, és milliókat válogatás nélkül be kell engedni.
Javaslom Trutyó úrnak, hogy ugyan sétálgasson már fél órát testőrök nélkül a szivárványos zászlójával valamelyik müncheni menekültszállás körül, csak hogy a valóságról valami halvány fogalma legyen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok, régen voltam már itt, akkoriban sok midi zenéket letöltöttem, Sajnos a laptopom meghibásodás véget elvesztek.
Valakinek lenne gyűjteménye, meg köszönném Roland G1000 em van
Földes András wrote on Józsipostás's profile.
Szia! Nekem is van jó sok midim amit át tudnék küldeni. Nekem a Lordtól az engem ne várjatok című dal kellene midiben ha megvan. Köszönöm szépen.
vivia wrote on dmiejv's profile.
Kedves Dmiejv! Nekem is szükségem lenne a full bast 3 test-re és megoldókulcsra. Tudsz segíteni? Megköszönném! Vivia
sokata wrote on babakrisz's profile.
Szia!

Ezen a linken le tudod tölteni a kért anyagot!
Sziasztok!

3 cd-t keresnék:
Gróh Ilona - Ringató - Szunnyadj kisbaba
Gróh Ilona - Ringató - Sárkányparipán vágtattam
J. Kovács Judit - Kerekítő - Állatos játéktár

Köszönöm szépen, ha valaki feltölti őket!

Statisztikák

Témák
36,790
Üzenet
4,475,065
Tagok
594,612
Legújabb tagunk
Edo18
Oldal tetejére