Hírek Kanadai kamionosok lettek a kötelező oltás elleni tiltakozás hősei

Kamionosok tömegei vonulnak a kanadai főváros felé az oltási kötelezettség miatt, pedig majdnem mindnyájan be vannak már oltva. Elon Musk, Joe Rogan, és Donald Trump fia is támogatja a megmozdulást.

Szombaton elkezdtek megérkezni a kanadai fővárosba, Ottawába azok a kamionosok és támogatóik, akik az ország parlamentjénél akarnak tiltakozni a bevezetett oltási kötelezettség ellen, írja a New York Times.

A Guardian kanadai kiadása közölte, hogy az oltási kötelezettség viszonylag kevesekre vonatkozik. Csak azoknak a két ország között ingázó sofőröknek kell oltottaknak lenniük, akik az Egyesült Államok felől lépnek át a határon. Egyébként a kanadai szabályozástól függetlenül az Egyesült Államok felé haladó fuvarozóknak január 22 óta be kell mutatni oltási igazolást az amerikai belügyminisztérium rendelete szerint. Kanada a szabályozást ebben a hónapban vezette be, amely szerint az oltatlanoknak, akik az ország kamionsofőreinek körülbelül tizenöt százalékát teszik ki, tizennégy napra karanténba kell vonulniuk. Az országban eddig összesen 2,93 millió ember fertőződött meg a vírussal, és több mint 36 ezren haltak meg.

Kisebbség, ám hangos​


Az önmagukat „szabadságmenetnek“ vagy „szabadságkonvojnak” nevező résztvevők az ország nyugati, keleti és déli határvidékek felől érkeznek, és a becslések szerint ezer-kétezer ember fog összegyűlni Ottawában. A lazán szervezett konvojoknak összesen 7 millió kanadai dollárnyi (1,7 milliárd forintnyi) önkéntes adomány gyűlt össze arra a felhívásra „járuljanak hozzá a résztvevők üzemanyagköltségéhez”.

Justin Trudeau miniszterelnök egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kanadai kamionosok többsége, közel kilencven százaléka be van oltva, a tiltakozók csupán egy „apró, marginális kisebbség”.

Az ország lakosságának több mint 77 százaléka teljesen be van oltva, és az öt évesnél idősebben 88 százaléka kapott legalább egy oltást. Az omikron-variáns által okozott hullám több mint két héttel ezelőtt tetőzött, bár a PCR-tesztek hiánya miatt a hivatalos számok valószínűleg alábecsültek. A halálozások számának napi átlaga a decemberi kevesebb mint húszról több mint 164-re ugrott, ami meghaladja a téli csúcsot, és eléri a múlt nyári rekordot.

Emiatt van áruhiány, avagy mégsem?​


A konvoj nyugati irányból szelte át az országot, számos támogatója és résztvevője nem tagja a hivatásos kamionosok közösségének, hanem olyanok, akik azt akarják hogy véget vessenek a koronavírushoz kapcsolódó korlátozásoknak, vagy Justin Trudeau lemondását követelik.

A kamionosok azt állítják, hogy összefüggés van az oltási kötelezettség és az országban az áruk ellátási láncainak akadozása között. Ugyanezt mondta egy közösségi oldalon csütörtökön megjelent videóban az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője, Erin O'Toole is.

Talán észrevettétek, hogy van pár üres polc a boltokban. Hát ez azért van, mert a miniszterelnök úgy döntött, hogy minden kamionosnak, aki belép az országba, akár kanadai, akár amerikai, teljesen be kell lennie oltva

– mondta a politikus.

Ezzel ellentétben a legtöbb logisztikai szakember úgy látja, hogy az áruhiányok csak részlegesek, és azokat más tényezők okozzák. Kanada fő élelmiszerellátási láncai a múlt holnapok extrém időjárási körülményei, valamin a közelmúltban pusztító erdőtüzeknek és árvizeknek köszönhető. A statisztikák szerint a határon keresztüli áruforgalom nem csökkent.

Elon Musk örül, a rendőrök meg nem​


Több befolyásos amerikai médiaszemélyiség, mint például Elon Musk, ifjabb Donald Trump vagy Joe Rogan a közösségi médiában vagy televíziós interjúkban fejezte ki támogatását.

A kanadai kamcsisok zsírkirályok

– írta a Twitteren Elon Musk.



Az Ottawai Városi Rendőrség, és más városok egységei fokozták a parlament környékének biztosítását, és arra kérik a város lakosságát, hogy kerülje el a belvárost.

A kanadai alsóház biztonsági főnöke, Patrick O'Donell figyelmeztette a képviselőket, hogy összetűzésbe keveredhetnek a tiltakozókkal rezidenciájukon vagy irodáikban. Mivel a parlament jelenleg nem ülésezik, számos képviselő nem tartózkodik a városban.

A Kanadai Fuvarozási Szövetség közleményében azt mondta, hogy „komolyan kifogásolja” a közutakon, autópályákon és hidakon való tiltakozásokat.

Kovács Ferenc


1643693419915.png
 

Csatolások

  • 1643693282513.png
    1643693282513.png
    81.8 KB · Olvasás: 3,459
NAlunk ranezesre allapitottak meg , a "vedettseget". Nalatok mar modernizaltak es vonalzoval mertek. Lehet a kovetkezo evfolyamnal a logarlec is elokerul.

Micsoda nagy balhe lenne ha olyan oltast is adnanak mint ano kaptunk mi a karunkba, hogy egy eleten at viselte a nyomat az ember.
Duborogne a plasztikai sebeszet es perelnenek ezerrel hogy kifizese az allam,ha ma is ezt osztogatnak. Kotelezoen.
 
Azért 90% feletti oltásokkal nagy eséllyel már rég normál kerékvágásban lennénk, tehát a járvány húzódása direktben a maszk/grafit/mikrocsip/5G/kutyafasza miatt szorongók sara. Senkinek sem csorbulnak a jogai. Ha azt mondanák, hogy kötelező felvenni fejelnként 1 millió dollárt, ellenben ha nem, akkor fejlövés, na akkor csorbulna... (de persze akkor kétszer állna mind sorba). Lefogadom, hogy a többség ugyanúgy gyanakodva figyeli az oltással kapcsolatos fejleményeket, mégis bevállalta a közösség érdekében (amiért cserébe nagyon helyesen privilegizált is lett minden oltott). Aki nem vállalja a közösség érdekében, annak talán nem kéne a közösségben élnie... A maszkellenesség már tényleg a retardáltságot súrolja.

És ezen betegségek melyikét lehet teljes körűen oltottan is ugyanolyan eséllyel elkapni, mint oltatlanul?
Elvileg el lehet, mert minden oltás akkor véd csak, ha mindenki be van oltva. Azokban az országokban, ahol "csak" 60-70% a Mo-n kötelező (99%-os) oltások szintje, gyakran van torokgyík-járvány, sőt, van, ahol még polio is. Ez a szabály a covid-oltásra is igaz.

Talán ezért is nem OLTÓANYAGként, hanem VÉDŐOLTÁSként tekintünk rájuk.
A védőoltást oltóanyaggal végzik :) Minden oltás véd, csak nem mindegy hányan adatják be.
 
Azért 90% feletti oltásokkal nagy eséllyel már rég normál kerékvágásban lennénk...
Ha jó adatokat találtam, Portugáliában megvan a 90% oltott, mégsem tűnik úgy, hogy bármit segített volna rajtuk. Fertőzésszámban ugyanúgy rekordot döntöttek, mint szinte mindenki, és a kórházban ápoltak száma is szépen emelkedik.
Google szerint 1 dózist 93%, kettőt 89,4%, hármat 51,9% kapott náluk.
 
Ha jó adatokat találtam, Portugáliában megvan a 90% oltott, mégsem tűnik úgy, hogy bármit segített volna rajtuk. Fertőzésszámban ugyanúgy rekordot döntöttek, mint szinte mindenki, és a kórházban ápoltak száma is szépen emelkedik.
Google szerint 1 dózist 93%, kettőt 89,4%, hármat 51,9% kapott náluk.
Nem szabad egy országot kiragadni! A Föld teljes lakosságára vonatkozik a 90%-os átoltottság, nem csak egy országra, vagy egy nemzetre!
 
Nem szabad egy országot kiragadni! A Föld teljes lakosságára vonatkozik a 90%-os átoltottság, nem csak egy országra, vagy egy nemzetre!

Az előbbi példában Magyarországon kötelező a polio elleni oltás, ezért ott nem terjed, azokban az országokban ahol csak 60-70% ott meg igen.
Ez miért nem működik ugyanígy Covid-nál?
 

Tizenhárom napja tart Ottawa ostroma és immár három napja torlaszolja el részben a tüntetés egyik másik csoportja a gazdaságilag kulcsfontosságú nemzetközi határátkelőt Windsor és Detroit között, az úgynevezett Ambassador hídat. Ezen kívül a dél-albertai Coutts nevű határmenti településnél is új életre kapott a blokád, ahol a Kanada-USA határátkelést teszik lehetetlenné. Közben a fővárosban a tüntetők egyik stratégiája a hatóságok megtévesztése és elterelése. Szerdán kora reggel az ostrom egyik szervezője -- Chris Barber -- azt állította a közösségi médiában, hogy: "Nem hiszem, hogy Torontónak elég szórakozása volt az elmúlt időben. Ottawa pedig egy kicsit ragacsos a bűnüldözéssel kapcsolatban, szóval igen, holnap felhúzzuk a karókat, és Torontóba megyünk."

Szerda reggelre a torontói rendőrség lezárta a Queen's Park, az Ontario tartomány törvényhozása körüli útakat -- várva az ottawai convoj érkezését. Persze szó sem volt arról, hogy elhagyják a fővárost Barber egy későbbi videóban jelezte, hogy pusztán szórakoztak a rendőrökkel. De a trükközésnek van más formája is. Továbbra is be tudnak csempészni benzint a "vörös zónába," annak ellenére, hogy a rendőrség elvileg letartóztat olyanokat akik benzinnel érkeznek az ostrom területére. Amikor ma délután a Rideau Street és a Sussex környékén sétáltam (a vörös zóna keleti határán),benzinpalackokból nem volt hiány. Az egyik trükk, hogy benzinpalackba vizet töltenek, vizes és egyéb palackba pedig benzint.

Sussex és Rideau sarok, Ottawa belvárosában az ostrom alatt. A jobboldalon a Rideau Centre pláza látható, ami immár másfél hete zárva tart. Február 9. Fotó: C. Adam - Kanadai Magyar Hírlap.
Rideau Street, nyugat felé nézve, a Chateau Laurier szálloda előtt. Február 9. Fotó: C. Adam - Kanadai Magyar Hírlap.
Az ottawai rendőrség szerint szerdán közel 500 kamion és egyéb jármű tartja blokád alatt a parlamenti negyedet és tucatnyi egyéb utcát a belvárosban. A Colonel By Drive, a Sussex és a Rideau mind járhatatlan a Rideau Centre bevásárlóközpont magasságában -- a pláza pedig határozotlan időre zárva tart. Ugyanakkor szerda délután az ottawai rendőrség egy határozott és az eddig megszokottakhoz képest keményebb felszólítást intézett a tüntetőkhöz:

"Felhívjuk figyelmét, hogy aki utcákat zár el, vagy másoknak segít az utcák elzárásában, bűncselekményt követhet el. Azonnal fel kell hagynia a további jogellenes tevékenységgel, különben vádat emelhetnek ellene. Elfogatóparancs nélkül letartóztathatják Önt e bűncselekmény miatt, ha Ön a bűncselekményben részt vesz, vagy másoknak segítséget nyújt a bűncselekmény közvetlen vagy közvetett elkövetésében."
Peter Sloly ottawai rendőr főkapítány és Jim Watson polgármester összesen 1.800 plusz rendőrt kért a tartománytól és a szövetségi hatóságoktól. Az önkormányzat szerint 72 órán belül megérkeznek a városonkívüli rendőrök. A tüntetők kedd óta arra készülnek, hogy hamarosan a rohamrendőrség fogja megkísérelni az ostrom felszámolását és a tüntetők eltávolítását. Ez az akció viszont jelentős veszéllyel jár -- többek között azért, mert több mint száz kiskorú gyerek él a belvárosban lévő teherautókban.

A tüntetők követelései a Covid korlátozások felszámolásán messze túlmutatnak. Justin Trudeau kormányfő és a liberális kormány lemondását követelik. Továbbá arra kérik a három ellenzéki pártot (a konzervatívokat, az új demokratákat és a Bloc Québécois-t), hogy alakítsanak közös koalíciós kormányt az ostrom vezetőivel. Arra a részletre nem tér ki az ostrom, hogy mégis miképpen képviseltethetik magukat kormányzati és parlamenti koalícióban olyan személyek akik soha nem lettek választáson megválasztva. A brit parlamenti rendszer ilyet nem tesz lehetővé, tehát lényegében a Westminster-i parlamentarizmust próbálják felszámolni Kanadában. A furcsa követelés vagy lázálom, vagy a tudatlanság eredménye.

Christopher Adam
 
Kezd mar mindenkinek elege lenni ebbol a cirkuszbol. Az uzletek polcain mar latszik az aru hiany .MA voltam vasarolni a Metro uzletbe es igen foghijasak a polcok.
NEm is tudom a kisebb uzleteknek pont eleg volt a korlatozasok a jarvany miatt most a camionosok szurnak ki veluk. A semmiert ,mert javareszuk be van oltva, usaba nem is tudtak volna ideig se atmeni ha nincs meg az oltasuk. Igen jol is keresnek, persze + penz az mindig jol jonne ha ez lenne a cel.
Az aruk rohadnak vagy a termeloknel vagy a camionokba.
Windsori Mayor gazdasagi terrorizmusnak nevezte amit Canada ellen muvelnek. Ennek semmi koze a pandemiahoz, sem bekes demoistraciohoz.

Freedomra hivatkozni egy szabad orszagba.................egy kamu duma bar minden orszagba ilyen szabadsag lenne mint Canadaba, Nem kotelezo az oltas se, de akik dolgoznak es emberek elelmiszer stb val kapcsolatba kerulnek ott elvarhato senkit ne fertozonek le. Nagy duma oltas ellenesegert tuntetni beoltva.
Rendesen adtak munkat a rendoroknek. Kivel is szurnak ki? a lakossaggal a canadai emberekkel, a canadai termelokkel uzletekkel.

HA volt is hiba az elso sokk a jarvany meretetol ,sajnos ez minden orszagba megtortent. Nalunk is a kis uzleteket ettermekel szolgatato ipart zartak be , ami hiba volt mert egy manikuroshoz csucsidoben ha 8-10 kliens ha bement, az maszkba mindenki keves fertozodes tortent vagy a parkokat lezartak ......ahol nem tul sok ember talalkozik egymassal.
A buszokon sokszor telthaz volt es azt hagytak. stb
Talan jovohonapban mar mindent kinyitnak, a draga tuntetok penzeket felvettek munka nelkul az allami tamogatast ,akkor csak nem kene tuntetni........es a gazdasagot leultetni.
 
Utoljára módosítva:

Óriási gazdasági károkat okoz az amerikai-kanadai hídblokád​


A két ország közötti kereskedelem 27%-áért felelős a Detroit és Windsor közötti híd.

A tiltakozást a Kanada és az Egyesült Államok határán áthaladó teherautó-sofőrökre vonatkozó oltási kötelezettség váltotta ki, ám mostanra a kormányellenes hangok is egyre inkább felerősödtek.
A két ország közötti legforgalmasabb határhíd blokádja rendkívül komoly hatással van mindkét ország gazdaságára, megbénítva az autóipart, a mezőgazdasági exportot, napi mintegy 50 millió dolláros veszteséget okozva – közölték a kormányszóvivők.
Szerdán késő este a Ford bejelentette, hogy a blokád miatti alkatrészhiány következtében kénytelenek voltak bezárni a windsori motorgyárat, emellett pedig a Stellantis gyárában is csökkentett munkaidőt léptettek érvénybe.

A hatóságok nem akarnak további konfliktusokat kockáztatni a tüntetők erőszakos eltávolításával, akik kijelentették, hogy addig nem szándékoznak távozni, amíg nem teljesítik a követeléseiket.
Az Ambassador híd blokádjában mintegy 50-75 jármű vesz részt, megakadályozva ezzel napi 5-7000 teherautó átkelését

 

Megkezdődött az oszlatás a kanadai-amerikai határon​


Megkezdődött szombaton a tiltakozók kiszorítása az Ambassador-hídról Kanada és az Egyesült Államok határán több mint 12 órával az után, hogy a bíróság kimondta, hogy a híd lezárása jogsértő.


A híd Észak-Amerika legforgalmasabb szárazföldi határátkelője, és a tiltakozók miatt több mint négy napon át teljesen megbénult, miután a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések ellen tiltakozók eltorlaszolták az utat mindkét irányba.
A windsori rendőrség a Twitteren arra szólított fel mindenkit, hogy békésen és a törvényekkel összhangban cselekedjen, láthatósági mellényt viselő fekete egyenruhások pedig felsorakoztak a tiltakozók járműveinél. A tüntetők száma a pénteki mintegy 200-ról szombatra 20-30-ra csökkent.
A magukat „szabadságkonvojnak” nevező, oltásellenes tiltakozás több mint két hete kezdődött Ottawában, ahol kamionsofőrök az ellen tüntettek, hogy a nemzetközi forgalomban dolgozó gépkocsivezetőknek kötelezővé tették az oltást.
hirdetés
Mostanra viszont általános kormányellenes és a koronavírus miatti korlátozásokat elutasító tiltakozássá vált. A tiltakozók a két ország kereskedelmét biztosító Ambassador-híd mellett két kisebb határátkelőt is elfoglaltak Manitoba és Alberta államban.
(MTI)
 
De, akkor mi legyen a betegekkel?
Mert annyira nyomják azt hogy covid diktatúra és hasonlók...
Idézet egy párt választási szlogenéből: ˝
Óriási, ami Kanadában zajlik! Egyre több rést sikerül ütni világszerte a covid-diktatúra pajzsán, a legnagyobbat minden bizonnyal Kanadában. Magyarországon is rajtunk a sor, harcoljunk a szabadságunkért! Ezúton fejezzük ki támogatásunkat és szolidaritásunkat a kanadai tiltakozásokban részt vevőknek, köszönet nekik az ellenállásért, a bátorságért és a kitartásért!
A Mi Hazánk szerint:
✅
Minden korlátozást meg kell szüntetni!
✅
Ne tegyenek különbséget oltott és oltatlan között!
✅
Ne diszkriminálják és ne oltsák a gyerekeket!
✅
Vessünk véget a covid-diktatúrának! ˝
(ez eddig érdekesen hangzik csak mi lesz akkor ha tele lesznek a kórházak?? Te meg mennél egy laborvizsgálatra vagy szemészetre...)
Meg jegyzem, ma Magyarországon nincsenek tele a kórházak, de egy egyszerű labort sem tudsz intézni rövidtávon, csak ha elmész magán vérvételre, pénzért.
A gyógyszert amit szedsz telefonon iratod fel, vagy emailban társalogsz az orvossal!
Ha rosszul vagy, nem jön ki az orvos, mert feltételezi hogy covidos vagy, így esetleg napok múlva, negatív teszt után fogad, ha szerencséd van!
Aki beteg, kénytelen magánorvost igénybevenni, mert a szakrendelésre nehezen, sok hónap múlva kap időpontot.
Csak életmentő műtétet végeznek. Ha nincs közvetlen életveszély, nem műtenek.
A magánorvosok már ugyanolyan hosszú ideig várakoztatnak, mint régen a tb-s.
Jó esetben hónapon belül kapsz időpontot.
Miért!?
Mert a betegségben kinlódók próbálnak segítséget keresni, pénzért!
Sajnos sok embernek nincs rá pénze, az szenved!
A magánkórházakban egyre hosszabb a várólista a műtétekre.
Azt hazudják, az egészségügyi ellátás működik Magyarországon!
Ez a tények tükrében nem így látszik!
A legújabb, az állami kórházi mozgássszervi műtéti váró listán eddig is több hónapos, éven felüli időpontok voltak, most megoldották, nem publikus a várólista!
Azt állítják Magyarország működik! Ennyire sosem voltak magukra hagyva az emberek!
 
Meg jegyzem, ma Magyarországon nincsenek tele a kórházak, de egy egyszerű labort sem tudsz intézni rövidtávon, csak ha elmész magán vérvételre, pénzért.
A gyógyszert amit szedsz telefonon iratod fel, vagy emailban társalogsz az orvossal!
Ha rosszul vagy, nem jön ki az orvos, mert feltételezi hogy covidos vagy, így esetleg napok múlva, negatív teszt után fogad, ha szerencséd van!
Aki beteg, kénytelen magánorvost igénybevenni, mert a szakrendelésre nehezen, sok hónap múlva kap időpontot.
Csak életmentő műtétet végeznek. Ha nincs közvetlen életveszély, nem műtenek.
A magánorvosok már ugyanolyan hosszú ideig várakoztatnak, mint régen a tb-s.
Jó esetben hónapon belül kapsz időpontot.
Miért!?
Mert a betegségben kinlódók próbálnak segítséget keresni, pénzért!
Sajnos sok embernek nincs rá pénze, az szenved!
A magánkórházakban egyre hosszabb a várólista a műtétekre.
Azt hazudják, az egészségügyi ellátás működik Magyarországon!
Ez a tények tükrében nem így látszik!
A legújabb, az állami kórházi mozgássszervi műtéti váró listán eddig is több hónapos, éven felüli időpontok voltak, most megoldották, nem publikus a várólista!
Azt állítják Magyarország működik! Ennyire sosem voltak magukra hagyva az emberek!
Igen az állam létrehozta ezt a zűrzavart és most arra hivatkozik hogy zűrzavar van....
 
Igen az állam létrehozta ezt a zűrzavart és most arra hivatkozik hogy zűrzavar van....
Igen, és embertelenül lenyúltak sok pénzt a védekezésre hivatkozva!
Nagyon jól manupulálták az embereket a félelem keltéssel, amit az intézkedésekkel jól alá alapoztak !
Talán valami változik, mert tegnap halottam a rádióban, hogy tíz ezren felül jelentkeztek influenza szerű tünetekkel, és ebből több mint a fele influenzás volt!
Tehát újra él az influenza, nem csak covid létezik, mint egyetlen betegség, halál ok!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére