Kanadai kutatók is bizalmatlanok a kínai és orosz vakcinákkal szemben

Szerintük a kínai és orosz akció alááshatja az oltóanyagok iránti bizalmat, és megnehezítheti a globális oltási erőfeszítéseket is.

Oroszország és Kína rohamléptekkel halad a saját Covid–19-vakcinájának fejlesztésével és tesztelésével. A nyugati világ ezt élesen kritizálja, a szerintük ugyanis ez veszélyes is lehet – írja az Index. Most az egyik legismertebb orvosi folyóiratban, a Lancetben kanadai kutatók figyelmeztettek: az oltóanyag-nacionalizmus nem írhatja felül azt, hogy sürgősséggel is csak olyan vakcinák használhatók, amelyeknek az előnyei meghaladják a kockázataikat.


A 2013–16-os nyugat-afrikai ebolajárvány miatt a WHO kidolgozta az oltóanyagok gyorsító bevezetésének eljárását, így ahelyett, hogy évekig húzódnának a különböző vizsgálatok és engedélyeztetések, a vakcina egy sürgősségi felhasználási engedéllyel forgalomba hozható és elkezdhetők a tömeges oltások.
Az Egészségügyi Világszervezet értékelési eljárása alapján a mostanihoz hasonló helyzetekben fontosabb, hogy mielőbb gátat szabjanak egy járvány terjedésének, mint hogy minden lépést pontosan betartsanak a rendkívül szigorú oltóanyag-fejlesztési eljárásban.

A sürgősségi engedélyeztetéskor fontos és alapvető szempont ugyanakkor, hogy az oltóanyag várható előnyei felülmúlják az előre látható kockázatokat – mutatnak rá Lancetben megjelent a cikk szerzői.
Csakhogy az Oroszországban és Kínában jóváhagyott Covid–19-vakcinák nem követték a WHO-eljárást, és nem kaptak engedélyt eddig sürgősségi felhasználásra - írja az Index- tehát így nem világos, hogy ezek az oltóanyagok megfelelnek-e a WHO normáinak és szabványainak.

A Lacetben megjelent tanulmány szerzői egy sajátos tényre is felhívják a figyelmet a koronavírus-járvány kapcsán, ez pedig az oltóanyag-nacionalizmus. Néhány országban, különösen, ahol elég sokan élnek ahhoz, hogy a lakosságuk körében elvégezzék a klinikai vizsgálatokat, a nemzeti érdekek kerülnek előtérbe, és a vakcinát elsősorban a saját állampolgáraik számára igyekeznek biztosítani. Ez viszont az elemzők szerint lehetőséget ad arra, hogy a szigorú előírásoknál lazább feltételekkel engedélyezzék a Covid–19-jelölt vakcinák sürgősségi felhasználását.

A szakértők hangsúlyozzák: az ilyen akciók mindenképpen kártékonyak, mert aláássák az oltóanyagok iránti bizalmat, és megnehezítik a globális oltási erőfeszítéseket.

orosz_oltoanyag__focuspoint_460x305.jpg
 
Nagyon jól beszélsz!
Már mint a kurmány tevékenységéről.


;--------------------
"Tudod mi a szörnyű, hogy aki tájékozatlanul megy az oltópontra és nincs határozott elképzelése milyen oltást akar és miért annak van ahol most is beadják akár harmadik oltásként a kínait, akkor is ha idős ember. Gulyás Gergely is megmondta, hogy aki kínait kér az azt kap."
;--------------------

- A barátom kérdeztette meg velem, 2 Sinopharm után kaphat-e harmadikat. Az oltó orvos kérdésemre válaszolta, minden további nélkül!
(12.09-én voltam 3.-ik oltáson, Pfizer. ott kérdeztem rá.)
Most ez akkor kurmány elvárás (esetleg már nincs hová adományozni, lejár a felhasználhatósági ideje), avagy orvosilag is megalapozott?

- Határozott elképzelés ide vagy oda, idén februárban önvédelemből (60 felett, krónikus betegségekkel megverve) felvettem a Sinopharm oltóanyagát.
02.25-én telefonon hívott a háziorvosom asszisztense, én persze akkor trónoltam, 5-10 perc múlva visszahívtam ám addigra már másik személyt jegyeztek elő a másnapi Pfizer vakcinára, és közölte 2 adag volt még amikor hívott de én nem vettem fel, így mást keresett meg. Hozzáteszem abszolút jogosan, korrekten járt el!
Ezek után már csak a Sinopharm volt a rendelő készletében és az első mondatom szerint jártam el.

Pfizer avagy egyéb "nyugati vakcina" reménytelen hetekig, hónapokig.
Itt ML34567 hozzászólásait csak megerősíteni tudom. (igaz kéretlenül, remélem nem haragszik meg ezért!)
(Én megyeszékhelyen lakom, nívós eü. intézményekkel teli. Mit gondoltok mikor kaphattak oltás a kistelepüléseken élő rokonaim? Ne találgassatok, 3 hónappal utánam, azaz 2021.05.-06-ik hónapban, természetesen szinte csak Sinopharm illetve Szputnyik, (a fityeszes helyi elitnek persze jutott megbízhatóbb, elfogadott.)
(És ugye ezt nem tudom bizonyítani sem, mert az a sok személyes etc. adat védelme rám vonatkozik, a gazságügyi miniszterre nem.)

Végül is csecsemő korom óta ilyen technológiával készült oltásokat kaptam, miért idegenkedtem volna tőle?
Az a későbbi idők zenéje, hogy védettség nuku (ezért kértem a harmadikat).
És itt is kérdeznem kell, kapok 2.-ik adagot a Pfizer-ből, avagy az 60 fölött már luxus?
(Azt mondták nem kell!, én úgy olvastam abból is kettő kell)


Miért is olyan nehéz eligazodni felsőfokú diplomával a kérdéskörben?
Megadom a választ! NINCS NYÍLT, ŐSZINTE, PARTNERI KOMMUNIKÁCIÓ!
ALATTVALÓK VAGYUNK CSAK! Erre mondom neki: ANYÁD!
Szinte mindenhol a kurmány álláspontját ismertetik, ezért már nem hallgatom és nézem az ún. "közmédia" adásait!
Szláviktól már borsódzik a hátam, ennyi halottat nem lehet CSAK az oltás hiányára visszavezetni!

NEM VAGYOK SEM VÍRUS, SEM OLTÁSTAGADÓ!

(Én is az oltást preferálom, de nem lenne szabad elfelejteni a maszkhasználat, fertőtlenítés, távolságtartás-t sem.)

Az ország attól nem áll le, ha maszkban dolgoznak, vásárolnak, netalán még kézfertőtlenítést is megejtenek időnként, nem beszélve a ne lihegjenek már az ember nyakába egy pénztár előtt sorban állva effektusokról.
Nem egyforma a stressztűrő képességünk ez vitathatatlan, de ha műveltebb lenne ez a nép, jobban megértenék, elfogadnák az ilyen jellegű korlátozásokat is.
DE INNENTŐL KEZDVE (vagy eddig is) EZ SZEMÉT POLITIKA!!!

Végezetül, ha lehet, délelőtt ezeket olvasgattam, talán Nektek is hasznos lesz a tartalom.



Tiszteletem mindenkinek!
Oltakozzatok, és sokasodjatok!
Na igen. :) A Fővárosban oltás szempontjából jobbak voltak a lehetőségek és most is azok ezt tudom. :(
261838616_4598517526854106_3914089138557868564_n.jpg
 
Szerintük a kínai és orosz akció alááshatja az oltóanyagok iránti bizalmat, és megnehezítheti a globális oltási erőfeszítéseket is.

Oroszország és Kína rohamléptekkel halad a saját Covid–19-vakcinájának fejlesztésével és tesztelésével. A nyugati világ ezt élesen kritizálja, a szerintük ugyanis ez veszélyes is lehet – írja az Index. Most az egyik legismertebb orvosi folyóiratban, a Lancetben kanadai kutatók figyelmeztettek: az oltóanyag-nacionalizmus nem írhatja felül azt, hogy sürgősséggel is csak olyan vakcinák használhatók, amelyeknek az előnyei meghaladják a kockázataikat.


A 2013–16-os nyugat-afrikai ebolajárvány miatt a WHO kidolgozta az oltóanyagok gyorsító bevezetésének eljárását, így ahelyett, hogy évekig húzódnának a különböző vizsgálatok és engedélyeztetések, a vakcina egy sürgősségi felhasználási engedéllyel forgalomba hozható és elkezdhetők a tömeges oltások.
Az Egészségügyi Világszervezet értékelési eljárása alapján a mostanihoz hasonló helyzetekben fontosabb, hogy mielőbb gátat szabjanak egy járvány terjedésének, mint hogy minden lépést pontosan betartsanak a rendkívül szigorú oltóanyag-fejlesztési eljárásban.

A sürgősségi engedélyeztetéskor fontos és alapvető szempont ugyanakkor, hogy az oltóanyag várható előnyei felülmúlják az előre látható kockázatokat – mutatnak rá Lancetben megjelent a cikk szerzői.
Csakhogy az Oroszországban és Kínában jóváhagyott Covid–19-vakcinák nem követték a WHO-eljárást, és nem kaptak engedélyt eddig sürgősségi felhasználásra - írja az Index- tehát így nem világos, hogy ezek az oltóanyagok megfelelnek-e a WHO normáinak és szabványainak.

A Lacetben megjelent tanulmány szerzői egy sajátos tényre is felhívják a figyelmet a koronavírus-járvány kapcsán, ez pedig az oltóanyag-nacionalizmus. Néhány országban, különösen, ahol elég sokan élnek ahhoz, hogy a lakosságuk körében elvégezzék a klinikai vizsgálatokat, a nemzeti érdekek kerülnek előtérbe, és a vakcinát elsősorban a saját állampolgáraik számára igyekeznek biztosítani. Ez viszont az elemzők szerint lehetőséget ad arra, hogy a szigorú előírásoknál lazább feltételekkel engedélyezzék a Covid–19-jelölt vakcinák sürgősségi felhasználását.

A szakértők hangsúlyozzák: az ilyen akciók mindenképpen kártékonyak, mert aláássák az oltóanyagok iránti bizalmat, és megnehezítik a globális oltási erőfeszítéseket.

Csatolás megtekintése 1765176
A Pfizer az igazi, a Karikàs...
 
Azért ennek az oltóanyag nacionalizmusnak, ellentmond, mi kínaival kezdtünk az ment 1.5 évig.
A második oltás is azzal volt.
És nem a Karikó Katalin nevéhez fűződővel
Ki kezdett kínaival? És miért? Én nem azzal kezdtem és nem is azzal folytattam. Eszembe nem jutott volna beadatni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére