Hírek Kanadai mintájú bevándorlási rendszert dolgozott ki a német kormány

Az Európai Unión kívüli országok munkavállalóinak németországi bevándorlását megkönnyítő szabályozásra készül a berlini vezetés, a tervezett rendszer alapelemeit szerdán mutatták be. Az elképzelés központi eleme egy kanadai mintájú pontrendszer, amellyel a képzettség, a szakmai tapasztalat, a nyelvtudás, a Németországhoz való kötődés és az életkor alapján értékelnék a jelentkezőket.

Ha egy jelentkező megfelelő számú pontot gyűjt az úgynevezett esélykártyán, tartózkodási és munkavállalási engedélyt kaphat akkor is, ha még nincs munkaszerződése, vagyis lehetőséget szerezhet arra, hogy állást keressen és elhelyezkedhessen Németországban.

A képzettség, szakmai végzettség hiánya nem feltétlenül lenne kizáró ok,

a munkaerőpiaci igények alapján akár szakképzetlen munkaerő is érkezhetne az úgynevezett harmadik országokból,

azaz nem európai uniós tagállamokból.

Hubertus Heil munkaügyi miniszter a terveket ismertető berlini tájékoztatón kiemelte, hogy a szövetségi kormány minden lehetséges módon igyekszik enyhíteni a munkaerőhiányt, amely az 1960-as években született nemzedék nyugdíjba vonulásával egyre súlyosabb lesz. Erősítik a munkavállalók képzésének, továbbképzésének és átképzésének intézményrendszerét és segítik a nők és a fogyatékkal élők minél nagyobb arányú munkavállalását. Ez azonban nem lesz elég, ezért a külföldiek németországi munkavállalását is ösztönözni kell - mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus.

Az új szabályozás egy nagyobb szabású reform része, amely kiterjed a honosítás feltételeinek könnyítésére is. Ebben a legfontosabb új elem az, hogy nyolcról öt évre csökkentenék azt az időt, amelyet a német állampolgárság kérelmezése előtt el kell tölteni az országban adófizetőként, állami támogatás nélkül.

A tervek szerint a reformot alkotó jogszabály-javaslatokat még az idén a törvényhozás elé terjesztik. Több kérdésben még az SPD, a Zöldek és a liberálisok (FDP) alkotta koalícióban sincs egyetértés, a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pedig teljes egészében elutasítja az állampolgárság megszerzésének javasolt új szabályait. A jobbközép pártszövetség szerint a túlságosan gyors honosítás miatt elenyészhet a társadalmi beilleszkedésre ösztönző erő, az illegális bevándorlás viszont erősödhet. Az FDP több vezető politikusa is ellenzi, hogy bővítsék az állampolgárság megszerzésének lehetőségeit, arra hivatkozva, hogy előbb inkább az illegális bevándorlás elleni küzdelemben kell eredményeket elérni.

1669904751274.png
 
Itthon is hasonló lesz nem sokára.
Persze finoman (vagyis átverve a pártkatonákat) hogy még tapsoljanak is neki....fel sem merüljön bennük hogy pár éve még minden bevándorlót megnyúztak volna ha elveszi a munkánkat..
Ezt letagadják ők ilyet nem mondtak ez nem jól értettük....lelkileg meggyőzik magukat hisz ha beismernék akkor kiderülne hogy balekok voltak...csak a szavazatukra volt-van szükség.
 
Üzenem nekik, hogy ha jönnek, lakást is hozzanak magukkal, mert az nincs!
Egy-egy megüresedő lakásra akár 100-120 jelentkező is van. Olyanok, akiknek már lejárt a 6 hónapos próbaidejük, rendelkeznek határozatlan idejű munkaszerződéssel, fel tudnak mutatni 3 havi bércetlit a lakbér háromszorosának megfelelő nettó munkabérrel, és a 3-4000 eurós kaució letétele sem jelentene gondot.
 
Ezt nem értem.
Akiket ide hoznak azoknak már van lakhelyük.
Nem úgy jönnek hogy majd lesz valahogy.
 
Hogy lenne rengeteg?? Nem is hallani a médiában erről.
(cinikus hozzászólás)
Kőbánya kínai.
Túlozva, kicsinyítve, helyesedve, a magyar Pravda is írt róla.

HAZÁNK A KÖZPONTI ELHELYEZKEDÉSE MIATT KÖZÉP-EURÓPA KERESKEDELMI KÖZPONTJÁVÁ VÁLT

Kicsi Kína van Kőbánya szívében

Üzenem nekik, hogy ha jönnek, lakást is hozzanak magukkal, mert az nincs!
Egy-egy megüresedő lakásra akár 100-120 jelentkező is van. Olyanok, akiknek már lejárt a 6 hónapos próbaidejük, rendelkeznek határozatlan idejű munkaszerződéssel, fel tudnak mutatni 3 havi bércetlit a lakbér háromszorosának megfelelő nettó munkabérrel, és a 3-4000 eurós kaució letétele sem jelentene gondot.
Lakókonténer, mint 2015-ben. Ez a lakásmegoldás.

Amugy nekem ezzel az egésszel valahogy gondom van.

Schröder alatt keresztül ment egy hasonló tv. Hogy majd jönnek Indiából a nagytudásu IT-specialisták. Jött vagy 83...Mert USA vonzóbb. Érthetöen.

2015ben beengedtek 2 millio feletti migránst, mer hogy kell a munkaerö...dolgozni nemigen dolgoznak ugyan, de a lakáspiacon massziv feszültséget okoztak. A vonzóbb helyeken azóta erös 50%-al mentek fel a lakbérek.

Valamikor 2018-ben szintén keresztülment egy hasonló szakember-toborzó tv. Eredmény nulla.

Most ezt is keresztül fogják vinni. A cél 400 ezer/év nagytudású. Miután 2015ben ennek az ötszörösét engedték be.

Világos, hogy ez az egész nem arról szól, mint aminek eladják.
 
Kőbánya kínai.
Túlozva, kicsinyítve, helyesedve, a magyar Pravda is írt róla.

HAZÁNK A KÖZPONTI ELHELYEZKEDÉSE MIATT KÖZÉP-EURÓPA KERESKEDELMI KÖZPONTJÁVÁ VÁLT

Kicsi Kína van Kőbánya szívében

Érdekes de, a kínaiakat nem tekintik riválisnak.
Mert ők csendben dolgoznak. Vagy ügyesen piárkodnak.
 
Lakókonténer, mint 2015-ben. Ez a lakásmegoldás.
Csak csöndben megsúgom, hogy az sem megoldás!
Azt sem lehet a nagy német pusztában felállítani, annak is infrastruktúra kell, út, víz, szennyvízhálózat, áram, gáz az már szerencsére nem kell, mert egyrész drága másrészt abból is hiány van.

Szabad üres telek szintén nincs, a Marienplatzra mégsem állíthatják fel a bádogvárost.
 
Lakókonténer, mint 2015-ben. Ez a lakásmegoldás.

Amugy nekem ezzel az egésszel valahogy gondom van.

Schröder alatt keresztül ment egy hasonló tv. Hogy majd jönnek Indiából a nagytudásu IT-specialisták. Jött vagy 83...Mert USA vonzóbb. Érthetöen.

2015ben beengedtek 2 millio feletti migránst, mer hogy kell a munkaerö...dolgozni nemigen dolgoznak ugyan, de a lakáspiacon massziv feszültséget okoztak. A vonzóbb helyeken azóta erös 50%-al mentek fel a lakbérek.

Valamikor 2018-ben szintén keresztülment egy hasonló szakember-toborzó tv. Eredmény nulla.

Most ezt is keresztül fogják vinni. A cél 400 ezer/év nagytudású. Miután 2015ben ennek az ötszörösét engedték be.

Világos, hogy ez az egész nem arról szól, mint aminek eladják.
Nem ezt írták hogy ˝nagytudású˝ pontozva lesznek amibe belefér az alapfokú tudás is.
Honnan veszed hogy nem dolgoznak?
 
Nem ezt írták hogy ˝nagytudású˝ pontozva lesznek amibe belefér az alapfokú tudás is.
Állandó bejelentett lakcím nélkül legálisan nem tudsz Németországban vállalni.

Ahhoz viszont, hogy lakást tudj bérelni, szükséged van egy határozatlan idejű munkaszerződésre (természetesen a 6 hónapos próbaidőn már legyél túl), mutass fel 3 havi bérjegyzéket, amelyen a nettó munkabér eléri vagy meghaladja a lakbér háromszorosát, és persze 3 havi kauciót tegyél le.

Érzed a történetben a 22-es csapdáját?
 
Hallod, naiv ám ez.

Bejelentkezik a már bejuttatott rokon lakásába, s annyi. S ha sok a befogadott, akkor vájtszemü paragrafusolvasó segitök a hivatalban megemlitik, hogy a német tv.-k szerint ilyen sok ember egy ilyen kis lakásban mégsem lehet - s kiutalnak/kibérelnek nekik egy nagyobbat.
 
Münchenben nem, mert nincs. Ezt szó szerint kell érteni. Aki nagyon ugrál, hogy nincs a lakhatása megoldva, attól még a gyerekeit is elvehetik. Vagy hazamegy, ahogy tették többen is.

U.i: A már bejuttatott rokon lakásába is csak akkor tud bejelentkezni, ha az a rokon saját tulajdona.
Kb. 2 éve már, hogy a bejelentkező lapot a lakás tulajdonosának is alá kell írnia, így csalni azzal sem nagyon lehet.
 
Állandó bejelentett lakcím nélkül legálisan nem tudsz Németországban vállalni.

Ahhoz viszont, hogy lakást tudj bérelni, szükséged van egy határozatlan idejű munkaszerződésre (természetesen a 6 hónapos próbaidőn már legyél túl), mutass fel 3 havi bérjegyzéket, amelyen a nettó munkabér eléri vagy meghaladja a lakbér háromszorosát, és persze 3 havi kauciót tegyél le.

Érzed a történetben a 22-es csapdáját?
Gondolom erre gondoltak a német szervek is.
 
Münchenben nem, mert nincs. Ezt szó szerint kell érteni. Aki nagyon ugrál, hogy nincs a lakhatása megoldva, attól még a gyerekeit is elvehetik. Vagy hazamegy, ahogy tették többen is.

U.i: A már bejuttatott rokon lakásába is csak akkor tud bejelentkezni, ha az a rokon saját tulajdona.
Kb. 2 éve már, hogy a bejelentkező lapot a lakás tulajdonosának is alá kell írnia, így csalni azzal sem nagyon lehet.
Na ne mán...
Akkor, konkrét eset
1. az arab klánok már csak a pénzmosás miatt is látatlanban veszik az ingatlanokat /HB,B,HH/ s oda az jelentkezik be akit jónak látnak. S dolgozik a klánnak az illetö.
2. szép nagy család. 2015ben menekült-státusszal. Majd a föember megemliti, hogy a gyermeke...az még nincs bennt. Beengedik. Ja, a gyerek az anyja nélkül? Az anyát is beengedik. De neki van még gyereke.Azt is beengedik. De az egy másik nötöl van. Családegyesitéssel azt is beengedik. Igy kikerülve a német tv.-ek szerinti egynejüség, s ha már ilyen nagy a család, hát nagy lakást neki a Hivataltól.
 
Érdekes de, a kínaiakat nem tekintik riválisnak.
Mert ők csendben dolgoznak. Vagy ügyesen piárkodnak.
Kiskereskedésben megfojtják idővel a magyarokat.
Thaiföldön minden üzlet az övék. Több geráció óta ott
élnek, esküsznek rá, hogy ők thaiok, de nem keverednek.

A 19.században az angol gyarmatosítók telepítettek be Malájziába kínaiakat, mint olcsó munkaerőt.
A 20. század hatvanas éveiben jóformán az egész gazdaság a 28 százalék kínai lakos kezében volt.
 
Lakókonténer, mint 2015-ben. Ez a lakásmegoldás.

Amugy nekem ezzel az egésszel valahogy gondom van.

Schröder alatt keresztül ment egy hasonló tv. Hogy majd jönnek Indiából a nagytudásu IT-specialisták. Jött vagy 83...Mert USA vonzóbb. Érthetöen.

2015ben beengedtek 2 millio feletti migránst, mer hogy kell a munkaerö...dolgozni nemigen dolgoznak ugyan, de a lakáspiacon massziv feszültséget okoztak. A vonzóbb helyeken azóta erös 50%-al mentek fel a lakbérek
Valamikor 2018-ben szintén keresztülment egy hasonló szakember-toborzó tv. Eredmény nulla.

Most ezt is keresztül fogják vinni. A cél 400 ezer/év nagytudású. Miután 2015ben ennek az ötszörösét engedték be.

Világos, hogy ez az egész nem arról szól, mint aminek eladják.
Egy kicsit fogd vissza magad és ne beszélj valótlan hülyeségeket.

"A szövetségi belügyminisztérium jelentése szerint a gyakran híresztelt, több mint 1 millió menedékkérő számát, akik 2015-ben Németországba érkeztek, azóta körülbelül 890 000 emberre korrigálták, mivel sok volt a többszöri regisztráció és a továbbutazás."

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére