Hírek Kanadai mintájú bevándorlási rendszert dolgozott ki a német kormány

Az Európai Unión kívüli országok munkavállalóinak németországi bevándorlását megkönnyítő szabályozásra készül a berlini vezetés, a tervezett rendszer alapelemeit szerdán mutatták be. Az elképzelés központi eleme egy kanadai mintájú pontrendszer, amellyel a képzettség, a szakmai tapasztalat, a nyelvtudás, a Németországhoz való kötődés és az életkor alapján értékelnék a jelentkezőket.

Ha egy jelentkező megfelelő számú pontot gyűjt az úgynevezett esélykártyán, tartózkodási és munkavállalási engedélyt kaphat akkor is, ha még nincs munkaszerződése, vagyis lehetőséget szerezhet arra, hogy állást keressen és elhelyezkedhessen Németországban.

A képzettség, szakmai végzettség hiánya nem feltétlenül lenne kizáró ok,

a munkaerőpiaci igények alapján akár szakképzetlen munkaerő is érkezhetne az úgynevezett harmadik országokból,

azaz nem európai uniós tagállamokból.

Hubertus Heil munkaügyi miniszter a terveket ismertető berlini tájékoztatón kiemelte, hogy a szövetségi kormány minden lehetséges módon igyekszik enyhíteni a munkaerőhiányt, amely az 1960-as években született nemzedék nyugdíjba vonulásával egyre súlyosabb lesz. Erősítik a munkavállalók képzésének, továbbképzésének és átképzésének intézményrendszerét és segítik a nők és a fogyatékkal élők minél nagyobb arányú munkavállalását. Ez azonban nem lesz elég, ezért a külföldiek németországi munkavállalását is ösztönözni kell - mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus.

Az új szabályozás egy nagyobb szabású reform része, amely kiterjed a honosítás feltételeinek könnyítésére is. Ebben a legfontosabb új elem az, hogy nyolcról öt évre csökkentenék azt az időt, amelyet a német állampolgárság kérelmezése előtt el kell tölteni az országban adófizetőként, állami támogatás nélkül.

A tervek szerint a reformot alkotó jogszabály-javaslatokat még az idén a törvényhozás elé terjesztik. Több kérdésben még az SPD, a Zöldek és a liberálisok (FDP) alkotta koalícióban sincs egyetértés, a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pedig teljes egészében elutasítja az állampolgárság megszerzésének javasolt új szabályait. A jobbközép pártszövetség szerint a túlságosan gyors honosítás miatt elenyészhet a társadalmi beilleszkedésre ösztönző erő, az illegális bevándorlás viszont erősödhet. Az FDP több vezető politikusa is ellenzi, hogy bővítsék az állampolgárság megszerzésének lehetőségeit, arra hivatkozva, hogy előbb inkább az illegális bevándorlás elleni küzdelemben kell eredményeket elérni.

1669904751274.png
 
Érthetetlen részemröl , hogy ti miért a német helyzeten rágodtok ?! Érint ez bennetteket személyesen ? Kértetek e ott állampolgárságot ? Nem akkor meg mi a probléma ?!
Az igaz van egy kis baj szerintem a "menekültek" megkülönböztetésében mert amig nagyon sokan a 2015-ös befogadottak közül még a mai napig sem kapott semmilyen jogott , igy se iskolába se dolgozni nemtud a szerencsétlen , addig az ukrán menekültek berendezett lakást és teljes jogu mint a német állampolgár ellátást kapnak ! Pontosan ahogyan CasaLoma is mondja tipikus 22-es csapdája .
Ps. Gumelig én azt hittem , hogy komollyabb vagy mint én , hogy hiszel ilyen-olyan statisztikában ! Mert ugye még a mai napig hirdeti , hogy Németországban 10% az infláció , lehet , de akkor miért is lett majd az összes élelmiszer a húson kivül a duplája vagy annak többszöröse ?? Igaz a TV meg más olcsobb , de én nem eszek reggeli , de ebédre sem szekrény sort , mert olcsobb lett ! :rohog:
Nemetorszag az Eu vezeto gazdasagi es minden egyeb mutatojaban az elso 3-ban benne van.Sok magyar honfitarsunk el Nemetbe. HA elolvastad volna a cikket a canadai bevandorlasi szisztem veszik alapul a bevandorlas kerdeskoreben.
Annak mindenhol jar minden aki politikai menekult, es az ukranok sziriaiak nagyresze az. Nyilvan nem szivesen adnak segelyt lakast megelhetesi tamogatast aki Eus orszagbol csak ezert megy oda.
Eun belul szabad munkavallals van es koltozkodes.
Akit 2015 ben befogadtak annak van valamilyen statusza, ha mar befogadtak.
Ha nem kap semmit akkor mibol el?
Miert is zavar teged ha a nemetekre hivatkoznak foleg ha pozitivan?
 
Nyilván való, hogy nem. Viszont egyszerűbb kiutasítani, ha bűnöző lesz.

A svájciak nem rohangálnak az ember után a piros útlevéllel.
Sőt, örülnek ha nem kell valakinek megadni. ;)
Németben sem lehet ez máskép.

A menekült státussal együtt jár a munkaengedély. Tehát dolgoznak és ez a lényeg.
A munkaadómat az érdekelte, hogy van e munkavállalási engedélyem és a képzettségem minősége.

Svájcban elvehetik és el is veszik a menekült státuszt, ha megszűnik a
veszélyezettség.

89 után az összes kelet európai menekülttől elvették, ami nem azt jelentette, hogy el kellet hagyniuk az országot.

Menekültek és EU vendégmunkások 5 év után kapnak
letelepedési engedélyt. 10 év után kérvényezhetik a polgárságot.
Remélem, hogy a Schweiz ma este legalább egy pontot hoz Szerbia ellen és kvalifikál a következő döntőbe. :)
 
Melitta ,
engem csak azért zavar minnt irtam , hogy bármely otthoni médiát olvasok vagy hallgatok mindenhol az összehasonlitás Németországgal történik , azért . Amugy ezt már évekkel ezelött is megalapozta a Schröder vezette SPD-Zöld államvezetés már ne is haragudj kanada nélkül . Gondolom most ez a Ceta miatt akruális .
Soknak még semmilyen statusa sincsen mert még mindig csak "bedolgozzák" mi is legyen a szerencsétlenek sorsa , ez nemjelenti azt , hogy nemkap semmit . Ez azt jelleneti , hogy nem dolgozhat , nemjárhat iskolába és még egy "házi állatot" sem tarthat !
 
- Németország az etalon, mert a magyarok többsége szívesen menekült Németországba és ha egy német-származást igazolni tudtak akkor még "kártérítés is járt".
- A német származást ugy ellenőrizték, hogy az illető vagy a szülei minek vallották magukat a 30-as évek béli népszavazás alkalmával.
- De ha már itt vagyunk, sokszázezer Volga-Deutsche akik a 90-es évek körül jöttek rögtön Német állampolgárok lettek, ök nincsenek benne a menekültek statisztikájába.
- Ezek rögtön elkezdtek dolgozni, egyszerű tevékenységet vállalni, a pici nyelvismeretükkel
- Igy aztán megesett, hogy a "német-származásu" Kazahsztáni bácsi, aki 25 éven keresztül robotolt egy autógyárban, kevesebb fizetést kapott mint a 2015-ben, frissen jött Szíriai fiatalember.
- A magyarázat egyszerű, a bácsi nem tudott rendesen németül, irni szinte semmit, mig a fiatal menekült az anyanyelvén kivül 2-3 nyelven irt, olvasott, beszélt.

- Hogy mit szabad egy "Duldung-gal" (megtűréssel) rendelkező menekültnek abban, nem értünk egyet.
- A tartózkodási törvény 25. § (5) bekezdése szerint 18 hónapos "Duldung" meg-tűrés után van céljogosultság a tartózkodási engedélyre.

És most figyelj: A korábbiakhoz hasonlóan az ország elhagyására kötelezett külföldiek „Duldung”-ban részesülhetnek (a tartózkodási törvény 60a. szakaszának 2. bekezdése szerint)
egy minősített szakképzés elvégzése érdekében. Tehát járhatnak iskolába.

Ezt pontosan tudom, mert jó magam is egyetemi előadásokat hallgattam, söt a gyakorlatokon is részt vettem a professzor engedélyével, "jöjjön csak nyugodtan én kijavítom az ön dolgozatát is"
holott a Duldung-gal még a várost sem hagyhattam el.

Házasodni ugyan már mint Német állampolgár házasodtam, de "Duldung-gal" is meg lehetett volna házasodni.
Házasodni jobb mint macskát tartani. :)

A nagy kérdés: Hány ember él Németországban Duldung-gal?
- Az ország elhagyására kötelezettek körülbelül 83 %-ának van Duldung-ja (körülbelül 242.000 ember).
- Közülük körülbelül 100 000-en élnek Németországban öt éve vagy tovább.
- Az „azonnal elhagyni kényszerülők” – vagyis a toleranciával nem rendelkezők – száma 50.643 fő (2021 decemberi állapot szerint).

Gyorsan megjegyem, hogy ezek a számok nemcsak "nem-keresztényeket" rejtenek :)
 
Szeretném megjegyezni, hogy Orbán faj-gyűlölő politikája, Magyarország polgárjainak nagy anyagi károkat okoz.
- Mert ügye a "push back" (visszatoloncolás) nem old meg semmit, se az ország gondjait se a menekültekét.
- Orbán milliárdokat dob ki az ablakon csak, hogy megfélemlítse a választókat
- Ennek az embernek mennie kell a hivatalából
 
Melitta ,
engem csak azért zavar minnt irtam , hogy bármely otthoni médiát olvasok vagy hallgatok mindenhol az összehasonlitás Németországgal történik , azért . Amugy ezt már évekkel ezelött is megalapozta a Schröder vezette SPD-Zöld államvezetés már ne is haragudj kanada nélkül . Gondolom most ez a Ceta miatt akruális .
Soknak még semmilyen statusa sincsen mert még mindig csak "bedolgozzák" mi is legyen a szerencsétlenek sorsa , ez nemjelenti azt , hogy nemkap semmit . Ez azt jelleneti , hogy nem dolgozhat , nemjárhat iskolába és még egy "házi állatot" sem tarthat !
2 evet eltem Nurnbergbe, mi is kaptunk Duldung-ot, igaz nem mostanaba volt, de mindenki jarhatot ingyen iskolaba, gyerekek is es en is mert nagyon gyatran beszeltem nemetul.
Munkavallalasit nem adtak akkor pedig ahol feketen dolgoztam 2 helyen is a tulajdonos maga jart utana hogy kapjak. Egyszer el is kaptak fekete munkan egy magyar feljelentette a tulajt mert tartozott es szolt neki erre egyenesen a rendorsegre ment.
Majdnem kivagtak hogy sertegetem a Bundes R.. torvenyeit. Fonok okos pali volt es kidumalta ,de adta az ugyvedje telefonjat is nekik. Vegul mivel mar o kert nekem munkavallalsit amit nem kaptam meg arra hivatkozott ezert akart volna felvenni erre napra nagy szuksege volt ram, ha jobban utana neznek kiderult volna hogy legalabb feleve kerte a munkavallalasi engedelyt. Az biztos az a zabszem ......
Lattam ott is, itt is deportalast hat a stresz a idegeskedes a tehetetlenseg miatt engem kapott el a hasmars nem akit deportaltak. Az okok lezser hivatali papirok kezelese, nyelv nem ismerete volt koztuk criminal is.
Ismertem egy 56-os magyart aki 17 evesen jott ki, "landed statussza" 25 ev utan akartak kivagni , mert nem volt egy egeszseges 5 eve hogy ne elveze a canadai bortont, szef robbantasert lopasert stb. Allampolgarsaga se hisz tiszta erkolcsi kell es ez nem volt neki.
 
Sajnos sok európai vagy Európába igyekvő "menekült" azt képzeli vagy gondolja,hogy amint belép az unió határain,akkor megilleti minden kedvezmény amit bárki más eu-s állampolgár alanyi jogon megkap.
Ez nem így működik.....
Ezt a tévhitet az orbáni propaganda és a német naci-pártok tartják életben, tehát
ök csalogatják a menekülteket hamis ígéretekkel Europába, hogy utána "határör-kapitánynak", a "nemzet megmentőjének" a látszatát keltsék.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyar "migránsok" illúziók nélkül jöttek volna nyugatra az elmúlt több mint 70 esztendö alatt.

Keletnek a nyugathoz való csatlakozását is inkább egy illúzióban való hit és nem a demokrácia utáni vágy vezette.
Honnan is tudta volna az átlag-ember, hogy mi a demokrácia amikor diktatúrában szocializálódott.

Mindenki azt hitte, hogy a demokrácia egy politikai rendszer aminek az elérése után hatra dőlhetünk,
minden megy a maga útján, a "terülj terülj asztalka" majd mindent biztosit.

Hát az ellenkezője igaz, mert a demokrácia csak akkor működik ha élünk, élni tudunk vele.

Magyarországon ugy látszik nincs igény a demokráciára,
a jobbágy-szellem még mélyen meghatározza az emberek viselkedését, a hierarchia felső és alsó lépcsőfokain.

A többség nem veti a kormányfő szemére, hogy nem az egész ország hanem csak a családi és haveri kör érdekeit tartja szem elött,
a saját családtagjainak, haverjainak a meggazdagodása a célja és ennek legalizálására testre szabja magának a törvényeket,
nem hagyja a bíróságot törvényt mondani ha a Bagage törvényt szeg.

Ezen állitásomat nem nehéz bizonygatni,
- egy kormány amelyik az ellenzéket "ellenségnek" tekinti,
- amelyik az országot "bal- és jobb-oldalra, libsikre és keresztény-konzervativekre" ossza
- és aki nem ért vele egyet kiextrahálja a nemzetből

Orbán nemcsak nem egy államfő, hanem egy népet megosztó, a pártját az emberek alantas ösztöneire apellálva verbuválja.

Németországban egy kancellár, vagy miniszter meg sem kísérelhet pártpolitikát folytatni mert rögtön elzavarná öt a népharag.
 
Utoljára módosítva:
Ezt kellett volna minden országban... Képzettség, nyelvtudás, szakma és asszimilációs hajlandóság.
Nem értek veled egyet.

Trianon után rengeteg magyar-származásu vándorolt ki Amerikába akik irni és olvasni sem tudtak.
Az Amerikai hatóságok ezért meg akarták állitani az ö bevándorlásukat, szerencsére a liberális gondolkodók ezt meg torpedózták.

Csak egy legenda, hogy minden Magyar Migráns Nobel díjas volt és, hogy az Amerikaiak "Kossuth Kalapot" hordtak. :)

Nagyon sok magyar migráns van Németországban is akiknek a gyerekei csináltak karriert
ök maguk maradtak amik voltak, egyszerű, szorgos emberek de a mai napig infinitivusz-ban beszélnek.

Van egy kedves magyar-származásu ismerősöm amelyik egy szót nem beszél magyarul mert német-árvaházba nevelkedett.
A szülei alkoholisták volta, hogy ugy jöttek vagy itt lettek azok azt nem tudom, tény a gyerek állami gondozásba került.
A papa később egy ideggyógyintézetben halt meg, a mama a mai napig zsinórra kötött mágnessel lopja a pénzt a templomi perselyből ebből él.
A gyerek egy tiszteséges, hasznos állampolgár, le a kalappal elötte.

h-3-6.jpg

(A kép nem a lopos mamáról készült)
 
Utoljára módosítva:
Nemtudom mi az igazság ebbe a dologban , de én ma ugy hallottam a TV-ben , hogy kanadába való "bevándorláskor" állitolag több ezer kanadi $-t kell a bevándorlonak felmutatnia most a nyelvtudás és munkahelyen kivül , hogy nincsen az ottani szociális rendszerre rászorulva !
 
Canadaba sok fele modon lehet bevandorolni. PL az uzleti kategoria ott viritani kell penzt es kotelezo foglalkoztatnia 1-2 munkanelkuli canadai allampolgart. A bevandorlasrol mar a cikkben volt szo. A refuge menekult statusz ott semmi feltetel nincs csak bizonyitani kell hogy uldoztek es veszelyben van az elete ha hazamenni.
Lehet nosulni ferjhez menni es csalad egyesites ugyen a hazastars maradhat.
Lehet student visaval jonni tanulni es utana letelepedest kerni .
Az egesz immigation terulet rendkivul bonyolult es szerte agazo, ugyvedek sokasaga foglalkozik ezzel.
 
Menekültstátusz, nyelvtudás, képpzettség, iskolázottság nélkül ott is csak a házasság az egyetlen lehetőség. De ebben az esetben gondolom a már kint jogszerűen élő házastársnak kell kezeskedni érte és eltartani, nem az államnak.
 
Nem értek veled egyet.
Az akkori (19. századi) bevándorlók jómunkás emberek voltak. A mostaniak (közel-kelet főleg) viszont segélyen élő, tudatos, dacos szegregációban élők, akikben semmilyen elvárásnak való megfelelésre nincs hajlandóság. A befogadó országoknak semmilyen jogi fennhatósága nincs a közösségeik felett, és nem ritka, hogy ők várják el, hogy a befogadó nemzet polgárai tiszteljék az ő szokásaikat... Ez Európa. A tengeren túl, mivel még a jelenlegi rendszer is szigorúbb, mint az itteni, legalább azt el lehet mondani, hogy a nem keresztény bevándorló hajlandó is dolgozni. Mert a fizikai munkás státusz is képzettség, van rá igény. Akkor lesz baj, ha csak divatmodellek, influenszerek és adórevizorok (a megélhetéso tenorizmus mellett ez a 3 jut eszembe most hirtelen, mint az emberiséget legkevésbé szolgáló "foglalkozás"... ) jönnek majd a közel-keletről.
És legfőképpen azért kell alapos elbírálás, mert nem jöhet el a hazájából nyakló nélkül mindenki a "jobb" országokba. Az nem normális. Gazdaságilag és erkölcsileg sem.
 
Tevedni tetszik. Hidd el vagyunk jo paran akik vegjartuk ezt az utat. Mostansag Sziriabol vagy Ukrajnabol sem hazassagi level kell hanem azt bizonyitani kell, hogy menekult.
A nagy lagerek ami meg ma is full ba mukodnek, tudnanak meselni.
A nagy "demokraciabol" otthonrol akik kijottek , bizony aki nem tudta bizonyitani amit allitott nem tudta megszerezni a refuge statuszt.
HA egy hazaspar menekul ha megkapjak a menekult statuszt az vonatkozik a vele levo csaladjara, az ottoni maradok ha bejelentette akkor csaladegyesites utjan tud kijonni ha elfogadtak ot.
Miert bant teged ha el kell tartani a menkulteket? egy lakbert fizetnek ki nem kettot csaladonkent. Sok segitseg van beiskolazastol munkakeresesig stb.
Az akkori (19. századi) bevándorlók jómunkás emberek voltak. A mostaniak (közel-kelet főleg) viszont segélyen élő, tudatos, dacos szegregációban élők, akikben semmilyen elvárásnak való megfelelésre nincs hajlandóság. A befogadó országoknak semmilyen jogi fennhatósága nincs a közösségeik felett, és nem ritka, hogy ők várják el, hogy a befogadó nemzet polgárai tiszteljék az ő szokásaikat... Ez Európa. A tengeren túl, mivel még a jelenlegi rendszer is szigorúbb, mint az itteni, legalább azt el lehet mondani, hogy a nem keresztény bevándorló hajlandó is dolgozni. Mert a fizikai munkás státusz is képzettség, van rá igény. Akkor lesz baj, ha csak divatmodellek, influenszerek és adórevizorok (a megélhetéso tenorizmus mellett ez a 3 jut eszembe most hirtelen, mint az emberiséget legkevésbé szolgáló "foglalkozás"... ) jönnek majd a közel-keletről.
És legfőképpen azért kell alapos elbírálás, mert nem jöhet el a hazájából nyakló nélkül mindenki a "jobb" országokba. Az nem normális. Gazdaságilag és erkölcsileg sem.
Az altalad felsoroltakhoz igen jo nyelvtudas szuksegeltetik. Keves menekult tud beallni modelnek foleg sikeres modelnek.
Canada multi culturalis orszag es meg egy nemzetig sem birta ra az orszagot semmire se nyelvcserere se cultura valtasra.
A demokraciaban mindenki vallasat kulturajat tisztelik es nem akadalyozak gyakorlasaba.
 
Az első mondatoddal félreértettél, és el is beszélünk egymás mellett...
Ami a vallást illeti, persze, de a svájciak is demokraták, mégis a mecsetek ellen szavaztak :-D CSak akkor gyakoroljon bárki vallást egy oluyan országban, ahol más vallás van, ha elég toleráns ahhoz, hogy ne fejezze le azokat, akiknek nem tetszik a vallása bizonyos aspektusa...
 
Miert irod talan lefejeztek a svajciakat?
 
Közvetlenül Trianon után valószínűleg még több hasznát vették az analfabéta tömegeknek, mint ma!

Az akkori (19. századi) bevándorlók jómunkás emberek voltak. A mostaniak (közel-kelet főleg) viszont segélyen élő, tudatos, dacos szegregációban élők, akikben semmilyen elvárásnak való megfelelésre nincs hajlandóság. A befogadó országoknak semmilyen jogi fennhatósága nincs a közösségeik felett, és nem ritka, hogy ők várják el, hogy a befogadó nemzet polgárai tiszteljék az ő szokásaikat... Ez Európa. A tengeren túl, mivel még a jelenlegi rendszer is szigorúbb, mint az itteni, legalább azt el lehet mondani, hogy a nem keresztény bevándorló hajlandó is dolgozni. Mert a fizikai munkás státusz is képzettség, van rá igény. Akkor lesz baj, ha csak divatmodellek, influenszerek és adórevizorok (a megélhetéso tenorizmus mellett ez a 3 jut eszembe most hirtelen, mint az emberiséget legkevésbé szolgáló "foglalkozás"... ) jönnek majd a közel-keletről.
És legfőképpen azért kell alapos elbírálás, mert nem jöhet el a hazájából nyakló nélkül mindenki a "jobb" országokba. Az nem normális. Gazdaságilag és erkölcsileg sem.
Már ne haragudj de a stereotyp véleményed inkább téged nyom a rasszista felfogás felé mint a menekülteket diszkriminalizálná.

Kétségtelen, hogy vannak olyanok is a bevándorlók között mint amilyeneket leírsz de ez nem jelenti azt, hogy a Kelet, vagy Nyugat Európaiak egy szemmel is jobbak lennének.

Meny ki az utcára, egy üzletbe, egy kulturális rendezvényre vagy akár az egyetemre.
A bevándorlók aránya egyre jobban megegyezik a népesség béli eloszlásukkal.

A magyar állami televízióban még soha nem mutattak egyetlen egy sikeres bevándorlót sem,
a Fidesz-es barátaim valóban elhiszik amit BZS a show-ban prédigál.

A Német Szilád csöcsén szoptatják Magyarországon a rasszistákat.

Nem tudom mit szólná a Magyar kormány, ha a német politikusok a 2015-2016-os időben Németországba érkezett magyar betörők és gyilkosok statisztikákáját lengetnék a beszédiekben.

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,632
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére