Kanadai munkalehetőség

Exhodus

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Peter!

Engem erdekelne, hogy hogyan sikerult mindezt (a nehezet) otthonrol elintezned?:) Koszonom a valaszod. Ugyanis en meg mar itt vagyok de nem tudok semmit sem:D

Koszonettel,
Anett

A tömör válasz, hogy Express Entry :) Amúgy már 4 éve ki akarok menni kb, és már egy jó ideje aktívan foglalkozom is vele, aztán amikor bejelentették az express entry indulását idén akkor ráugrottam, még tavaly megcsináltam az IELTS nyelvvizsgát, meg akkreditáltattam a diplomámat, összeszedtem a szükséges papírokat. Így február elején be is tudtam adni az express entry profilomat, skilled worker kategóriában.
Namost ilyenkor bekerül az ember az express entry pool-ba, ahonnan pontok alapján havi kétszer kiválasztják a top valahány %-ot, 600 pontot lehet összeszedni végzettségre, korra, nyelvtudásra stb-stb és még 600-at ér egy állásajánlat, szóval utóbbival garantált, hogy a következő húzásnál kiválasztanak. Csak az az állásajánlathoz a cégnek kell, hogy legyen egy LMO-ja (labor market opinnion) a pozícióra amit macerás beszerezni.

Én állásajánlat nélkül adtam be, mivel egyetemi diplomám van meg kimaxoltam a nyelvvizsgát is, szakmai tapasztalat stb a helyén, így elég magas pontszámom volt, asszem 485 így március első húzásán ki is választottak, megkaptam az Invitation to apply-t, na utána jött a nagy papír kergetés, mert mindent igazolni kell, az elszámolt munkával töltött éveidet szerződésekkel meg legalább éves adó összesítőkkel, erkölcsi bizonyítvány, orvosi vizsgálat, igazolnod kell azt is hogy van elég pénzed, hogy legalább fél évig fenntartsd magad odakint (asszem 11k CAD) ehhez banki kivonatok, meg hasonlók. Egyes dolgok biztos könnyebbek ha már kint van, de az alapvető folyamat ugyan az. Én azt hittem már előre fel voltam készülve, így egy hónapba telt mire összeszedtem mindent, lefordíttattam stb (itt tipp, bár Hiteles fordítást kérnek ami horror drága, nekem simán elfogadták a Hivatalos fordítást az Offi-tól, ők az egyetlenek az országban akik hitelest tudnak csinálni, de a hivatalosra is rárakják a fejlécüket stb és teljesen normál fordítási áron van)
Aztán beadtam a Premanent Residency application-t április elején ahogy emlékszem, és augusztusban hallottam felőlük újra, kis levelezés után szeptember első hetében meg is kaptam a Premanent Residency Certificate-et, mivel Magyarország visa excempt, ezért másra nincs is szükség a beutazáshoz és letelepedéshez (a proof of funds-on kívül, ez esetedben már nem gond ha úgyis kint vagy, de amúgy jogukban áll nem elfogadni magyar bankot)

Ha bármi kérdésed van, akár itt akár privátban nyugodtan keress meg, szívesen segítek amiben tudok!

Üdv
Péter
 
ugye latszik a hogyan es a miert
Testveremnek 3 diplomaja van, Zrinyin vegzett megis keresek most annyit mint o, mivel VAN MUNKAM es bedolgoztam magam, 7 eve ugyan annal a cegnel dolgozom, sokat tanultam. Nos, ertelmet meg nem lehet tanulni, ezert nem is vagyok hajlando ezzel a temaval tovabb foglalkozni. U.i.: A parom is informatikus mernok, ja es kepzeld....szoba allt egy ilyen prolival mint amilyen en vagyok:DD Igen, latszik a hogyan s a miert... de ezt az informatiokus mernok parom se tudta elintezni otthonrol, ezert kerdeztem. Isten aldjon!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Vegre! Koszon0m! A valaszoddal nagyon sokat segitettel, mert egy ismerosom is kerdezte mar hogy megy ez, akinek a rokonai itt elnek mar vagy 30 eve, de ok nem tudtak:) Vegre egy ertelmes ember:)
Ha nekem most hirtelen nem is, de paromnak lehet lenne kerdese. Ha felmerul barmi, akkor szolunk:) Ha esetleg (mivel ugyan az a vegzettsegetek) barmiben tudna/tudnank segiteni te is irj batran.

Udv,

Anett
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető

Az első mondatodat töröltem, nem illik ezen a fórumon így beszélni senkivel.
Megértésedet köszönöm! :)
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
De neki illik ledegradalni engem, ugye? Nos, mindegy....en alkalmazkodom.

Nem neki sem illik senkit megsérteni! Egy jelentés miatt néztem be ide, most olvasok vissza és ha olyat találok ami rád nézve sértő, azt is törölni fogom!

No, vitát indító hozzászólás törölve!
Szépen kérek mindenkit, segítsétek és tiszteljétek a másikat, hogy Ő is tiszteljen benneteket, és ha tud segíthessen a kérdezőknek!
 
Utoljára módosítva:
Nem neki sem illik senkit megsérteni! Egy jelentés miatt néztem be ide, most olvasok vissza és ha olyat találok ami rád nézve sértő, azt is törölni fogom!
Olyan mint az oviban:D Tuti o jelentette:D Jo, felolem maradhat az o sertegetese nyugodtan, lassa mindenki mekkora nepmuveszeti cserepedeny :D es ezzel nem is mondtam semmi csunyat:)
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Olyan mint az oviban:D Tuti o jelentette:D Jo, felolem maradhat az o sertegetese nyugodtan, lassa mindenki mekkora nepmuveszeti cserepedeny :D es ezzel nem is mondtam semmi csunyat:)

Süniket leborotválni, tüskéket eltüntetni, tessék nekem mosolyogni és nyugi vagy térdemre fektetem a csapatot! :D
 
pi20000101

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!

Szeretnénk 3 gyerekkel letelepedni Kanadában, 13 éves (fiú) és két 9 éves (fiú-lány).
Milyen jogi, anyagi és tárgyi feltételekkel lehetséges ez?

Bármilyen munkát vállalnánk.
Közgáz egyetemet végeztem, gazdasági informatikusként dolgoztam 11 évet a hazai legnagyobb biztosítónál, ill. ezt megelőzően értékpapír tanácsadó voltam és tőzsdei bróker rendszert fejlesztettem.
Nagygépen, AS/400-on programoztam RPG-ben (RPGIV, RPGIII) és COBOL-ban.
PC-hez nem annyira értek, bár a PowerBuilder-t jól ismerem, abban írtam dematerializált értékpapír számlavezető rendszerben alkalmazásokat.

Angolul és oroszul középfokon tudok.
A nagyobbik fiam németül és angolul tanul, a kicsik angolul.

Levelezőn elvégeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a jogot, illetve gyermekjogi képviselői képesítést szereztem.
Diplomához még egy államvizsga hiányzik. 4 záróvizsgából 3 megvan.
Gyermekjogász területet választanám, de nem sok lehetőség látszik.
Önkéntes munkában egy alapítványnál gyermekvédelemmel foglalkozom.
Tudom, hogy az angolszász jog és a római jog alapjaiban eltér...

A feleségem alapszinten tud angolul.
Az ELTE Gyógypedagógia Karán végzett 2,5 évet, de az ikerbabavárás miatt félbehagyta.
Remélhetőleg, be tudja fejezni...

Ha tudtok információval szolgálni, kérlek, írjatok!

Köszönettel:
PI
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Exhodus

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Peter!

Vegre! Koszon0m! A valaszoddal nagyon sokat segitettel, mert egy ismerosom is kerdezte mar hogy megy ez, akinek a rokonai itt elnek mar vagy 30 eve, de ok nem tudtak:) Vegre egy ertelmes ember:)
Ha nekem most hirtelen nem is, de paromnak lehet lenne kerdese. Ha felmerul barmi, akkor szolunk:) Ha esetleg (mivel ugyan az a vegzettsegetek) barmiben tudna/tudnank segiteni te is irj batran.

Udv,

Anett

Írtam privit!
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!

Szeretnénk 3 gyerekkel letelepedni Kanadában, 13 éves (fiú) és két 9 éves (fiú-lány).
Milyen jogi, anyagi és tárgyi feltételekkel lehetséges ez?

Szia!

Valahogy elkerulte ez a topic a figyelmemet, elnezest a megkesett valaszert.
Mondjuk tul sok ujat nem tudok mondani, ha mar korulneztel itt a forumban...

Ket fo csapasirany van, azokon belul is rengeteg variacio:
- Work Permit: Keress olyan ceget, aki felvesz es elintezi neked. ca.indeed.com , mondter.ca , workopolis.com , satobbi. Egy ev utan pedig Canadian Experience Class.
- Immigration: szanj ra egy hetet hogy atbongeszed a CIC weboldalat a lehetosegekrol. Foreign Skilled Worker, Provincial nominee (tartomanyonkent mas), satobbi.

Ha nem tudtok franciaul, akkor ne Quebec-re koncentraljatok elsosorban (bar nem lehetetlen.)
 
A tömör válasz, hogy Exp ress Entry :) Amúgy már 4 éve ki akarok menni kb, és már egy jó ideje aktívan foglalkozom is vele, aztán amikor bejelentették az express entry indulását idén akkor ráugrottam, még tavaly megcsináltam az IELTS nyelvvizsgát, meg akkreditáltattam a diplomámat, összeszedtem a szükséges papírokat. Így február elején be is tudtam adni az express entry profilomat, skilled worker kategóriában.
Namost ilyenkor bekerül az ember az express entry pool-ba, ahonnan pontok alapján havi kétszer kiválasztják a top valahány %-ot, 600 pontot lehet összeszedni végzettségre, korra, nyelvtudásra stb-stb és még 600-at ér egy állásajánlat, szóval utóbbival garantált, hogy a következő húzásnál kiválasztanak. Csak az az állásajánlathoz a cégnek kell, hogy legyen egy LMO-ja (labor market opinnion) a pozícióra amit macerás beszerezni.

Én állásajánlat nélkül adtam be, mivel egyetemi diplomám van meg kimaxoltam a nyelvvizsgát is, szakmai tapasztalat stb a helyén, így elég magas pontszámom volt, asszem 485 így március első húzásán ki is választottak, megkaptam az Invitation to apply-t, na utána jött a nagy papír kergetés, mert mindent igazolni kell, az elszámolt munkával töltött éveidet szerződésekkel meg legalább éves adó összesítőkkel, erkölcsi bizonyítvány, orvosi vizsgálat, igazolnod kell azt is hogy van elég pénzed, hogy legalább fél évig fenntartsd magad odakint (asszem 11k CAD) ehhez banki kivonatok, meg hasonlók. Egyes dolgok biztos könnyebbek ha már kint van, de az alapvető folyamat ugyan az. Én azt hittem már előre fel voltam készülve, így egy hónapba telt mire összeszedtem mindent, lefordíttattam stb (itt tipp, bár Hiteles fordítást kérnek ami horror drága, nekem simán elfogadták a Hivatalos fordítást az Offi-tól, ők az egyetlenek az országban akik hitelest tudnak csinálni, de a hivatalosra is rárakják a fejlécüket stb és teljesen normál fordítási áron van)
Aztán beadtam a Premanent Residency application-t április elején ahogy emlékszem, és augusztusban hallottam felőlük újra, kis levelezés után szeptember első hetében meg is kaptam a Premanent Residency Certificate-et, mivel Magyarország visa excempt, ezért másra nincs is szükség a beutazáshoz és letelepedéshez (a proof of funds-on kívül, ez esetedben már nem gond ha úgyis kint vagy, de amúgy jogukban áll nem elfogadni magyar bankot)

Ha bármi kérdésed van, akár itt akár privátban nyugodtan keress meg, szívesen segítek amiben tudok!

Üdv
Péter
Szia Peter,Tibor vagyok szeretnek veled beszelni ha lehet Skypon.Cimem pktibi80
 
pi20000101

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Valahogy elkerulte ez a topic a figyelmemet, elnezest a megkesett valaszert.
Mondjuk tul sok ujat nem tudok mondani, ha mar korulneztel itt a forumban...

Ket fo csapasirany van, azokon belul is rengeteg variacio:
- Work Permit: Keress olyan ceget, aki felvesz es elintezi neked. ca.indeed.com , mondter.ca , workopolis.com , satobbi. Egy ev utan pedig Canadian Experience Class.
- Immigration: szanj ra egy hetet hogy atbongeszed a CIC weboldalat a lehetosegekrol. Foreign Skilled Worker, Provincial nominee (tartomanyonkent mas), satobbi.

Ha nem tudtok franciaul, akkor ne Quebec-re koncentraljatok elsosorban (bar nem lehetetlen.)
Köszi a választ!
Van egy kedves ember, aki szintén igyekszik segíteni.
Haladok, de azért nem lesz egyszerű. Biztosan, sok hónap, amire lesz kézzel fogható eredmény.
Hadd kérdezzem meg, milyen kanadai állásoldalakon lehet informatikai pozíciókra vadászni?
Elsősorban nagygéphez (AS/400) értek, ill. a biztosításhoz és vállalkozói ügyvitelhez.

Üdv és köszönet:
PI
 
Pandora's Box

Állandó Tag
Állandó Tag
Találtam AS/400-as hirdetéseket, de vajon 8888 km-ről van-e értelme pályázni?
http://www.workopolis.com/jobsearch/rpg-jobs
Az AS/400-as nagyon szeretem és jól ismerem, de szerintem ez kevés...

- "van-e értelme pályázni?"
--------------------------------
Tesseeeeeek? Kishitusegnek NINCS HELYE !!!
--------------------------------------------------------

(kitalalani, hogy MILYEN is a kanadai oneletrajz, "hozzaigazitani" a hirdeto elvarasaihoz...azutan...teljes gozzel elore!)
- E-mail,
- Fax,
- Postagalamb... varakozas nelkul...!!!
 
pi20000101

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom, milyen a kanadai önéletrajz, utánanézek.

Bankok hirdettek.

Valójában a biztosításban van gyakorlatom, több mint 14 év, bankban sosem dolgoztam.
A nem-élet ággal foglalkoztam (kár biztosítás - gépjármű, felelősség, vagyon).
A bankról csak áttételesen vannak ismerteim, a bank és a biztosítás a pénzügyi szférához tartozik, van közös nevezőjük azért.
Illetve az értékpapír ágazatra van némi rálátásom, brókercégnél voltam ÉP tanácsadó.
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
En azokat az allashirdet-oldalakat szoktam nezegetni, amiket soroltam. Esetleg Glassdoor, meg Stackoverflow. Es linkedin-en nyuzsognek a fejvadaszok, mar szinte kellemetlen.

Nagyon nem ertek hozza, de itt a bankok mintha biztositok is lennenek. Vagy a bank es biztosito tulajdonosa/holdingja a bank nevet hasznalja, mert jobban cseng. (nekem eddig itt ket biztositoval volt dolgom, az egyiknek bank, a masiknak takarekszovetkezet neve volt...)
Es hat a befektetesi kitettseg-analizis amugyis majdnem ugyanaz a matek, nem?

Az is egy modszer, hogy vegigjarod a nagyobb biztositok weboldalait, es mindegyikhez jelentkezel. Gondolom nincs tul sok.

Persze lehet, hogy kiszervezik az informatikat, ugyhogy outsourcing cegeket is bevehetsz a keresesi korbe (KPMG sokat szerepel a hirekben mostanaban, de nem tul jo fenyben :) )

Meg egy teljesen elszallt otlet, es mara befejeztem: A (kisebb) cegek rendszerint kiszervezik az LMO/LMIA ugyintezest bevandorlasra szakosodott ugyvedi irodaknak. Korbekerdezheted azokat, hogy van-e olyan ugyfeluk, aki pont COBOL cowboyokat szokott importalni, es nem tovabbitanak-e nekik a CVdet (ezzel sajat maguknak generalva megrendelest.)

Es sok szerencset!
 
pi20000101

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó reggelt Mindenkinek!

Nagyon köszönöm a segítséget, igazán rendesek vagytok!
Adok ma le CV-ket bőven.
Hátha... a remény hal meg utoljára.

Nálunk is egybeforrt a biztosítás és a banki tevékenység.
Egymás termékeit értékesítik kapcsolt termék formájában.
pl. kölcsönt csak biztosításkötés ellenében nyújtanak.
Kell lakás biztosítás és fedezeti biztosítás (arra az esetre, ha pénzügyi nehézség állna elő).

Mindenkinek szép napot!

Üdvözlettel és köszönettel:
PI
 
Oldal tetejére