Kanadai sarki fény

Káprázatos sarkifény-videó Ontarióból, ahol az egyetlen fényszennyezés maga a sarki fény volt. Ismerkedjünk meg Aurorával és STEVE-vel! Kolláth Zoltán


Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy részt vehettem a Kanadai Űrügynökség egyik sztratoszféraballon-kísérletében. A 2019-es kampányban összesen 10 tudományos berendezés szerepel, köztük a „magas légköri ballon kísérlet éjszakai fények vizsgálatára” (High-Altitude Balloon Light at Night Experiment – HABLAN), amelyben a Cégep Sherbrooke és az Eötvös Loránd Tudományegyetem a kutatópartnerek. A ballonos bázis az Ontario államban lévő Timminsben van. 2012-ben jelölték ki helyszínül, az alacsony népsűrűség és kedvező időjárási körülmények miatt.

A kísérlet előkészítésén, az adatok feldolgozásán kívül a földfelszíni méréseket vállaltam be. Mérő „portyáimon” az alacsony népsűrűséget megtapasztalhattam: Timminstől kétszer távolodtam nagyobb távolságra. Nyugatra 100 km-re az első település 200 lakost számlál, az északi 150 km-es utamon egyedül egy 2000 lelkes városkával találkoztam. Mindez azt is jelenti, hogy a terület jó részén a fényszennyezés ténylegesen nulla. A népsűrűség szempontjából két érdekes összehasonlítás: Észak-Ontarióban a népsűrűség 1 fő/km2 alatti, Magyarországé ennek több mint 100 szorosa. A megszívlelendő adat, hogy a fekete medvékből sem sokkal kisebb a populáció mint emberből (0,2-0,4 egyed/km2), a városokon kívül nagyobb eséllyel találkozunk velük, mint egy homo sapiensszel. A semmi közepén, egy nehezen talált erdei tisztáson nem is távolodtam el 1-2 méternél tovább az autótól, különösen, amikor korábban egy medvebocs is átcammogott előttem az úton.

A fényszennyezés hiánya nem jelenti azt, hogy teljesen sötét égbolthoz lesz szerencsénk. Második mérési éjszakámon a légkörfény zöldítette be az eget. Ez nem hiányzott. Viszont azzal, hogy a Napon beforduló koronalyuk az előrejelzéseknek megfelelően megnövelte a mágneses aktivitást és pazar északi fénnyel világította be az eget, régi kívánságom teljesült. Először az augusztus 30/31 éjszakán jelent meg határozottan az aurora borealis az északi horizont felett. Az autóból kiszállva rögtön feltűnt, hogy kifényesedett az ég a korábbi éjszakákhoz képest. Habár csak kis területre terjedt ki, így is óriási élmény volt – nagyon szerencsésnek éreztem magam. De a következő éjszakán – amiről kiderült, hogy akkor volt 2019 legerősebb mágneses vihara – rájöttem, hogy ez utóbbi volt az igazi, az előző csak bemelegítés. Ráadásul jó helyen is voltam jó időben. Mivel az eredetileg tervezett mérési útvonalon felhősödést jósoltak, elindultam a biztatóbb északi irányba. Végül egy abszolút fényszennyezés mentes helyen a “Polar Bear Express” Island Falls megállójában kötöttem ki 150 km-re timminsi szállásomtól. Sokkal északabbra rendes úton már nem is nagyon mehettem. Itt fogadott az igazi csoda – igazi bakancslistás esemény… Szerencsére a fényszennyezés mérési mobil laboratóriumunk fényképezőgépei kellően érzékenyek ahhoz, hogy jó minőségben megörökíthettem a jelenséget. Az aurora folyamatos változásán kívül egy időszakban megjelent egy másik tünemény is, a STEVE (Strong Thermal Emission Velocity Enhancement). A sarki fényhez kapcsolódik, de más a mechanizmusa, hosszú világító nyalábként jelenik meg, gyakorlatilag horizonttól horizontig látszott keresztezve a Tejutat.

Sajnos a felhők megérkeztek, elindultam vissza Timminsbe. Félúton, kezdett újra kiderülni az ég. Az auróra pedig ismét más arcát mutatta. Az egyik legnagyobb élményem a jelenség változatossága volt. Ekkor felpörögtek az események, szinte villódzott az égbolt jelentős része. Ezt fotózni lehetetlen, leginkább a kézből készült videóm adja vissza a látványt.

A felvételek Sony A7S fényképezőgéppel és Samyang 24 mm T1.5 és 8 mm T3.8 optikával készültek. A fotók esetén ISO 6400 a mérési „szabványunk”. Az itteni égbolton 10 másodpercet exponáltam a mérésekhez, a sarki fény esetén 2 s elég volt. A videó 51200 ISO-val készült.

A szerző útját az EFOP 3.6.2-16-2014-00014, „Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” pályázat támogatta.



upload_2019-9-7_6-42-4.jpeg
 
-
A sarki-fény, korábban - az időszámítás előtti időben egész a 6. századig - Olaszország közepéig látható volt.
Így aztán megesett, hogy a Romai császár tűzoltókat küldött a lángokban állónak vélt város irányába.
-
A Közép-Európában is látható aurát az emberek gonosz erők fenyegetésének, vagy az utolsó ítélet közeledésének könyvelték el.
-
A Skandináv országokban kevésbé féltek az emberek, mivel a jelenség ott gyakoribb volt és ezért a fényfüggönyt táncoló nőknek tartották.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,015
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére