Hírek Karácsony bejelentette: megvétózza az atlétikai vb-t

A főpolgármester szerint a kormány a Fudan-törvénnyel nem tartotta be ígéretét a Diákvárossal kapcsolatban, ezért a tettek mezejére kell lépni.


„Itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk” – mondta Facebook-videójában Karácsony Gergely. A főpolgármester a Diákváros tervezett területén arról beszélt, a kormány a Fudan-törvénnyel megszegte a fővárossal való megegyezését, ezért itt az ideje, hogy ez a „gaztett” ne maradjon válasz nélkül. Bejelentette, hogy szeptember elsején a fővárosi közgyűlésnek azt fogja javasolni, hogy Budapest vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását a Diákváros ellehetetlenítése miatt.


A főpolgármester szerint a kormány számára fontosabbak a magánérdekek és a kínai érdek, mint az, hogy vidéki hallgatóknak legyen Budapesten megfizethető lakhatásuk.


A Demokratikus Koalíciónak már van egy beadványa a fővárosi közgyűlés előtt arról, hogy vétózzák meg az atlétikai világbajnokságot.


A kínai Fudan Egyetem kampuszát a magyar kormány 400 milliárd forintot jelentő kínai hitelből építené meg, azon a területen, ahol a főváros 10 ezer diáknak szállást biztosító Diákvárost kialakítását tervezte. Karácsony már korábban jelezte, hogy ha nem épül meg a Diákváros, akkor kész lemondani a 2023-as atlétikai vb megrendezéséről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont korábban azt állította, hogy a két építkezés nem zárja ki egymást.

IAAF_logo-.jpg
 
a helyesírást nem is kifogásoltam, a gondolatmeneted logikaját szerettem volna tisztázni, hogy mért tartod hazaárulásnak ha egy világelső kínai egyetemen lehet tanulni Magyarországon. De ha nem vagy képes megondokolni, semmi baj.

Akkor megpróbálom még egyszer, hátha.... tehát nem az egyetemmel van bajom, hanem azzal, hogy mi magyar adófizetők -tehát nem ti - építjük, mi tartjuk fent és még sem lesz a magyar állam vagyis az adófizetők - tulajdona, sohasem, amíg világ a világ....így már érthető? Ha saját költségükön építik, és fizetik a fenntartási költségeit, akkor tőlem a kertedbe is èpíthetik
Ezt a logikai ugrást is nehéz követni, hogyan kapcsolódik a vasút az Fudan -hoz.
A vasút inkább azzal függ össze, hogy Magyrországon fogják vámkezelni az ezen az útvonalon EU -ba érkező árut...és úgy már kicsit másképp néz ki a megtérülése.

Csak annyi köze van, hogy az is méreg drága kínai hitelből épült, csak azért, hogy elárasszák a kínai gagyival fél európát.... de ezt a hitelt se neked kell visszafizetni ...
A CEU -n se volt sokkal olcsóbb a tandíj, mégis megfizették. Mellesleg sok gyerek jár például a Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba (AKG) ... nem akarom reklámozni például kinek a gyereke (friss újságcikkek) és mennyi egy évi tandíj.


Az AKG-nál az éves tandíj 1.320.000,- Ft. Mintha kicsit kevesebb lenne..... az havi bontásban 132 ezer, ez egy jobb állásban dolgozó szülőpárnak már megfizethető kategória... hogy a CEU-n mennyi volt, az egy dolog, de ők maguk építették a campust saját költségen és fedezték a fenntartási költségeiket.... úgy hogy ez nem jó példa
 
értelek én, de miért beszélsz többes számban, úgy érzed Te képviselsz mindenkit?

Igen, sokunkat képvisel.... ha elfogadod, hogy Orbán állandóan minden magyar nevében beszél, akkor ezt is fogadd el
Valószínüleg úgyis népszavazás lesz ezzel a közpénz befektetéssel kapcsolatban, ez lesz a kérdés:

"Épüljön-e egy új egyetem kollégiumokkal Budapest egyik leglepusztultabb rozsdaövezetébe?


Vagy inkább épüljön-e diákváros, a magyar diákok számára megfizethető kollégiumokkal, könyvtárral, ingyen használható sportlétesítményekkel.... a népszavazás a legoptimálisabb esetben is még egy év, mire kiírható, addigra döbrögi úgy bebetonozza a fudant, hogy nincs az az isten, aki visszacsinálhatná... a telkeket már odavetette a kínai komcsiknak... a háttérben meg röhög a markába....
 
Elég, ha csak megnézzük Montenegro autópálya ügyét, ahol kínai hitelből kezdtek építkezni és már államcsőd fenyegeti az országot.... kivétel nélkül minden szakértő megmondta, hogy a kínaiakkal bizniszelni a korrupció melegágya.... az általuk nyújtott hitelek biztosítékaként előszeretettel teszik rá a mancsukat értékes telkekre, épületekre.... Montenegróban azt sejtik, hogy a tengeri kikötőjükre fáj a kínaiak foga....
Mol toronyra gondoltam, ami aztán mégis picit magasabb, mint az átlag Bp házikók, persze nem 500 m, de mindig van egy első :)
Továbbá Te élsz álomországban. Az a kinai pénz tuti le van szervezve, hogy miután elvesztette közpénz jellegét valaki zsebébe vándoroljon. Ha nem a Fudan, akkor majd lesz tevesajtgyár, vagy akérmi más, mint, hogy oda adják ahova valóban szükség lenne rá.
 
a helyesírást nem is kifogásoltam, a gondolatmeneted logikaját szerettem volna tisztázni, hogy mért tartod hazaárulásnak ha egy világelső kínai egyetemen lehet tanulni Magyarországon. De ha nem vagy képes megindokolni, semmi baj.
Segitek értelmezni:
A szomszedod összeír egy bevásárló listát egy hétvégi bulihoz. Te felajanlod, hogy beszerzed. Meg is veszed a saját pénzeden, leszállítod. Majd ahelyett, hogy a szomszéd kifizetné, megköszönné és meghívna rá családostól, közli, hogy akkor jöhettek el rá, ha belépti díjat fizetsz...
Ezt a logikai ugrást is nehéz követni, hogyan kapcsolódik a vasút a Fudan -hoz.
A vasút inkább azzal függ össze, hogy Magyrországon fogják vámkezelni az ezen az útvonalon EU -ba érkező árut ... és úgy már kicsit másképp néz ki a megtérülése.
Most komolyan? Ennyire hülyék lennének a kínaiak, hogy Európa legmagasabb áfájú helyen vámoltatnak? Vamszabadterület, aztán egyből tovább pl a szlovákokhoz...
A CEU -n se volt sokkal olcsóbb a tandíj, mégis megfizették.
Azért az a "se sokkal", fele se...
Mellesleg sok gyerek jár például a Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba (AKG) ... nem akarom reklámozni például kinek a gyereke (friss újságcikkek) és mennyi egy évi tandíj.
Így is van. Nehogymá a csórók gyereke tanulhasson!
 
Mol toronyra gondoltam, ami aztán mégis picit magasabb, mint az átlag Bp házikók, persze nem 500 m, de mindig van egy első

Tudom mire gondoltál, nem vagyok kétbites...szépen belerondít a budapesti panorámába, de ilyen részletkérdéssel egy oligarcha garancsiféle már nem foglalkozik, lényeg a profit...
Továbbá Te élsz álomországban. Az a kinai pénz tuti le van szervezve, hogy miután elvesztette közpénz jellegét valaki zsebébe vándoroljon. Ha nem a Fudan, akkor majd lesz tevesajtgyár, vagy akérmi más, mint, hogy oda adják ahova valóban szükség lenne rá.

Ha tudod, hogy az egész egy nagy mocskos korrupciós biznisz, és annak a pénznek sokkal jobb helye is lenne, akkor miért is állsz ki mellette, immár kéttucatnyi kommenten keresztül? Nem értem....
 
Akkor megpróbálom még egyszer, hátha.... tehát nem az egyetemmel van bajom, hanem azzal, hogy mi magyar adófizetők -tehát nem ti - építjük, mi tartjuk fent és még sem lesz a magyar állam vagyis az adófizetők - tulajdona, sohasem, amíg világ a világ....így már érthető?
Egyáltalán nem érthető. Fogalmam sincs miből gondolod hogy a Fudan Hungary Egyetem a kínaiak tulajdona és például nem egy alapítvány kezeli mint a többi magyarországi egyetemet.
Csak annyi köze van, hogy az is méreg drága kínai hitelből épült, csak azért, hogy elárasszák a kínai gagyival fél európát.... de ezt a hitelt se neked kell visszafizetni ...
a hielekre befektetésként kell tekinteni
Az AKG-nál az éves tandíj 1.320.000,- Ft. Mintha kicsit kevesebb lenne..... az havi bontásban 132 ezer, ez egy jobb állásban dolgozó szülőpárnak már megfizethető kategória...
jól számolsz, de ugye egy gimnáziuról beszélünk és nem a a világrangsorban a 34. helyen levő egyetemről.
hogy a CEU-n mennyi volt, az egy dolog, de ők maguk építették a campust saját költségen és fedezték a fenntartási költségeiket.... úgy hogy ez nem jó példa
tehát azt feltételezed, hogy a Fudan Hungary Egyetem nem fog adót fizetni, minden költségét a magyar adófizetők fizetik ... a kínaiak kasszírozzák a horribilis éves tandíjakat a 10000 diáktól és utalják is Kínába.
 
Írhattok ti is ennek reggeltől reggelig, minél jobban próbálkozik azzal, hogy nem érti annál több jutifalatot kap a gazditól! Ez a dolga, ezért fizetik, nyomatni a gazdi propagandáját mindenáron!
Én hiszek abban, hogy minnél müveltebb egy ember, annál működőképesebb egy demokrácia. Szóval, ha ugy értelmezem, hogy az adott javaslat, törvény, program ezt a célt is szolgálja akkor támogatom. Nem hangzott el olyan tény ami miatt megogondoljam magamat, mert mint jeleztem egyenlőre nagyon kevés a konkrétum. Hogy az idézethez simuljon, egy olyan krumplisalátáról vitázunk, amihez a burgonyát még el sem vetették. :p
Továbbá csak magadat minősited, hogy ha valakinek nem egyező veled a véleménye az csak fizetett troll lehet. Ha vissza lapozgatsz általában hol az egyik hol a másik, hol semelyik oldalt nem állok. Van egy véleményem egy témáról, amit ha felmerülnek jó és tartalmas érvek felülvizsgálok. Viszonet nem hiszek abban, hogy a kormány minden döntése jó és az ellenzéké rossz és forditva. Eleve minden téme egy hatalmas komplex egész töredéke amiben minden mindennel össze függ. Ezen összefügések java pedig számunkra láthatatlan. Ezt el kel fogadni.
Továbbá rossz a billentyűzetem, újra bocsi a rengeteg elütésért. Igyelszem javitani.
 
Tudom mire gondoltál, nem vagyok kétbites...szépen belerondít a budapesti panorámába, de ilyen részletkérdéssel egy oligarcha garancsiféle már nem foglalkozik, lényeg a profit...


Ha tudod, hogy az egész egy nagy mocskos korrupciós biznisz, és annak a pénznek sokkal jobb helye is lenne, akkor miért is állsz ki mellette, immár kéttucatnyi kommenten keresztül? Nem értem....
Mert NEM teszik jó helyre, mert onnan nem tudják ellopni. S inkább fektessék ebbe, mint másba. Ott volt a momentumos berobbanó Noolimpia aláírásgyűjtés. A kormány vissza lépett, majd azt mondta, olimpia nélkül is megépítjük a stadionokat, pályákat és stb. Előre el volt döntve, hogy igy nyulnak le egy csomó pénzt. Csak nem egyben hanem kisebb falatokban, de megtették, megteszik. Ezen csak egy kormányváltás segithetne, de a másik oldal sem épp tiszta kezű.
 
Segitek értelmezni:
A szomszedod összeír egy bevásárló listát egy hétvégi bulihoz. Te felajanlod, hogy beszerzed. Meg is veszed a saját pénzeden, leszállítod. Majd ahelyett, hogy a szomszéd kifizetné, megköszönné és meghívna rá családostól, közli, hogy akkor jöhettek el rá, ha belépti díjat fizetsz...
Rendben, ha meggyőzöl valamiféle nyilatkozattal, dokumentummal, hogy a magyar állam beépít 520 ezer négyzetmétert, Magyarországon és ezt ingyen a kínai államnak adományozza nem is vitatkozom tovább.

Szerintem felépít 520 ezer négyzetméteres telken egy világszinvonalu egyetem igényének megfelelő laborokat, oktatási tereket, kollégiumokat egyebeket és boldogan várja, hogy a magyar egyetemek együttműködési kapcsolatokat, közös kutatásokat és képzéseket indíthassnak a Fudannal, így maguk is előbbre léphetnek a nemzetközi ranglistán.
 
Én hiszek abban, hogy minnél müveltebb egy ember, annál működőképesebb egy demokrácia. Szóval, ha ugy értelmezem, hogy az adott javaslat, törvény, program ezt a célt is szolgálja akkor támogatom. Nem hangzott el olyan tény ami miatt megogondoljam magamat, mert mint jeleztem egyenlőre nagyon kevés a konkrétum. Hogy az idézethez simuljon, egy olyan krumplisalátáról vitázunk, amihez a burgonyát még el sem vetették. :p
Továbbá csak magadat minősited, hogy ha valakinek nem egyező veled a véleménye az csak fizetett troll lehet. Ha vissza lapozgatsz általában hol az egyik hol a másik, hol semelyik oldalt nem állok. Van egy véleményem egy témáról, amit ha felmerülnek jó és tartalmas érvek felülvizsgálok. Viszonet nem hiszek abban, hogy a kormány minden döntése jó és az ellenzéké rossz és forditva. Eleve minden téme egy hatalmas komplex egész töredéke amiben minden mindennel össze függ. Ezen összefügések java pedig számunkra láthatatlan. Ezt el kel fogadni.
Továbbá rossz a billentyűzetem, újra bocsi a rengeteg elütésért. Igyelszem javitani.
Drága Csillagom, amit írtam annak semmi köze hozzád! :)
 
Rendben, ha meggyőzöl valamiféle nyilatkozattal, dokumentummal, hogy a magyar állam beépít 520 ezer négyzetmétert, Magyarországon és ezt ingyen a kínai államnak adományozza nem is vitatkozom tovább.

Szerintem felépít 520 ezer négyzetméteres telken egy világszinvonalu egyetem igényének megfelelő laborokat, oktatási tereket, kollégiumokat egyebeket és boldogan várja, hogy a magyar egyetemek együttműködési kapcsolatokat, közös kutatásokat és képzéseket indíthassnak a Fudannal, így maguk is előbbre léphetnek a nemzetközi ranglistán.
ahoz pénz is kellene a magyar felsőoktatásba. Mikor egy kutatóhelyen a titkár is kutató, mert csak igy cselezhetik ki a létszámkorlátot ott komoly gond van a finanszírozással. Persze számos lehetőséget adhat a Fudan, de ezekről még semmit sem tudunk.
 
Ezt nem fogja megérteni Karácsony soha pénzt kell a sportba mert máskülönben nem érjük soha utól a focista sikereket!
Oda ömlik a pénz és a támogatás adómentesség...és lám jönnek az eredmények is.
Ja.
Angol lap cimoldalán:
Anglia 4
Rasszisták 0

Rendben, ha meggyőzöl valamiféle nyilatkozattal, dokumentummal, hogy a magyar állam beépít 520 ezer négyzetmétert, Magyarországon és ezt ingyen a kínai államnak adományozza nem is vitatkozom tovább.
Az megvan, hogy egy nap alatt bejegyezték a fudan alapítványt és már 14 milliárd ki is van testálva rájuk?
Szerintem felépít 520 ezer négyzetméteres telken egy világszinvonalu egyetem igényének megfelelő laborokat, oktatási tereket, kollégiumokat egyebeket és boldogan várja, hogy a magyar egyetemek együttműködési kapcsolatokat, közös kutatásokat és képzéseket indíthassnak a Fudannal, így maguk is előbbre léphetnek a nemzetközi ranglistán.
Eddig melyik magyar egyetemmel kooperáltak?
Akkor eztán miért is tennék?
ahoz pénz is kellene a magyar felsőoktatásba. Mikor egy kutatóhelyen a titkár is kutató, mert csak igy cselezhetik ki a létszámkorlátot ott komoly gond van a finanszírozással. Persze számos lehetőséget adhat a Fudan, de ezekről még semmit sem tudunk.
Dehogynem. Törvényt hoztak, alapitványt teremtettek...
 
Utoljára módosítva:
Egyáltalán nem érthető. Fogalmam sincs miből gondolod hogy a Fudan Hungary Egyetem a kínaiak tulajdona és például nem egy alapítvány kezeli mint a többi magyarországi egyetemet.

Alapítványi tulajdonba kerül, amihez soha többé nem lesz köze sem az államnak, sem nekünk adófizetőknekneked pláne nem.....de asszem ezt is leírtam már tucatszor
a hielekre befektetésként kell tekinteni

:rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog: nem vagy egy közgazdasági genie....a jó hitel pár év alatt megtérül.... a szar hitel több száz év alatt.... kínával kapcsolatban csak ilyennel találkoztam...

jól számolsz, de ugye egy gimnáziuról beszélünk és nem a a világrangsorban a 34. helyen levő egyetemről.

Te példálóztál az AKG-val, akkor most mi van? Még sem annyi az annyi?
tehát azt feltételezed, hogy a Fudan Hungary Egyetem nem fog adót fizetni,

Az egyesület és az alapítvány egyaránt alanya a társasági adónak, de adóznia csak akkor kell, ha év végén eredményt könyvel el. Asszem, ezzel - az adófizetői morált figyelembe véve - mindent elmondtam....

minden költségét a magyar adófizetők fizetik ...
5. & .... olvasd el, nincs kedvem elmagyarázni...

a kínaiak kasszírozzák a horribilis éves tandíjakat a 10000 diáktól és utalják is Kínába.

Az alapítvány kasszírozza... hogy hova utalják, arra csak tippjeim vannak....

És asszem itt befejeztem, szellemi párbajt fegyvertelennel nem vívok.... elvakult fidesz hívőt úgy sem lehet meggyőzni, külhonit pláne nem, azok tisztánlátás terén halmozottan hátrányosak...ne aggódj, a fudan úgy be van már betonozva, hogy így is, úgy is felépül...a gazdád meg oda fog kerülni, ahova való, a történelem szemétdombjára...
 
Az megvan, hogy egy nap alatt bejegyezték a fudan alapítványt és már 14 milliárd ki is van testálva rájuk?
persze, a Fudan Hungary Egyetem Alapítvánv egy közérdekű vagyonkezelő alapítvány ... az ilyesmi alapítványoknak a vagyona csak közcélra, oktatási tevékenységre fordítható, jó sok hasonló van.

De visszatérve a hasonlatodhoz:
"A szomszedod összeír egy bevásárló listát egy hétvégi bulihoz. Te felajanlod, hogy beszerzed. Meg is veszed a saját pénzeden, leszállítod. Majd ahelyett, hogy a szomszéd kifizetné, megköszönné és meghívna rá családostól, közli, hogy akkor jöhettek el rá, ha belépti díjat fizetsz.."

Szerintem az jobb hasonlat lenne mikor hárommillióba kerül egy pesti vacsora Clintonnal ... vajon miért éri meg?

Eddig melyik magyar egyetemmel kooperáltak?
Akkor eztán miért is tennék?
itt ovastam valami magyarországi jelenlétről:
https://www.uni-corvinus.hu/main-pa...-double-degree-mba/about-the-program/?lang=en
 
Szerintem az jobb hasonlat lenne mikor hárommillióba kerül egy pesti vacsora Clintonnal ... vajon miért éri meg?
B+, ez most hogy jön ide? 2007-ben (!) - 14 évvel ezelőtt - Clinton előadást tartott Budapesten, ahová 50 üzletember foglalhatott vacsoraasztalt, 3 millióért, SAJÁT KÖLTSÉGÜKÖN... hogy ez miért érte meg nekik, kvára semmi közünk hozzá és különben is kit érdekel.... jó hogy már nem mész vissza a tatárjárásig, hogy miért érte meg nekik idáig elügetni....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére