Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-jelölti előválasztást

Az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent. Kálmán Olga nem ment el az eredményhirdetésre.

Karácsony Gergely nyerte az első magyar, fővárosi, ellenzéki előválasztás második fordulóját is, így most már biztosan ő a procedúrában részt vevő pártok főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson. Karácsony nem sokkal a hivatalos bejelentés előtt rakta ki a Facebookra, hogy „Győztünk”.

  • Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent,
  • Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje, korábbi műsorvezető 25 093 szavazatot, azaz 37 százalékot kapott
  • és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor 9792 voksot , vagyis 14 százalékot.
Az eredményhirdetésen az is elhangzott, hogy

A VÉGLEGES RÉSZVÉTELI ADATOK SZERINT 68 363 BUDAPESTI SZAVAZÓPOLGÁR VOKSOLT AZ ELSŐ NAGY ELŐVÁLASZTÁSON, EBBŐL 68 240 SZAVAZAT ÉRVÉNYES IS VOLT.

Az eredmények ismertetését követően Magyar György a demokrácia győzelmének nevezte az előválasztást, és mindenkinek köszönetet mondott, aki bármilyen módon részt vett benne.


Kerpel-Fronius gratulált
Kerpel-Fronius Gábor gratulált Karácsonynak, akinek – mint mondta – nemcsak esélye van, hanem le is fogja győzni Tarlós Istvánt. Hatalmas tapsot kapott. Megköszönte az aktivistáik munkáját, és beváltja korábbi ígéretét: nemcsak gratulál, hanem holnap felveszi a kapcsolatot Karácsonnyal, hogy megtudja, hogyan segítheti a kampányát.

28399267_7512dfe6e9fccf53fbe419ce74ec4513_wm.jpg

Karácsony Gergely (j), Kerpel-Fronius Gábor (b) és Magyar György (k) 2019. június 26-án.
Fotó: Huszti István / Index
Karácsony Gergely arról beszélt, hálás az aktivistáknak, a budapestieknek, elsőként azoknak a szavazóknak, akik részt vettek az előválasztáson és a civileknek, akik létrehozták és lebonyolították. Mindenki, minden budapesti főpolgármester-jelöltje mostantól, nem pártoké.

Kálmán Olga nem ment el
Azt is mondta, hogy köszönettel tartozik Kerpel-Fronius Gábornak és Kálmán Olgának. Kerpelben egy nagyon jó személyiséget ismert meg, Kálmánt már régóta ismeri, de szerinte mindkettőjükre szükség van a magyar politikában. Kálmán Olga ugyan nem jelent meg, de a sajtótájékoztató közepén egy saját Facebook-videóval állt elő. Karácsony Gergely éppen arról beszélt, hogy több nőre van szükség a politikában, éppen ezért ő „több Kálmán Olgát” kíván a magyar közéletnek.


 
Kálmán Olga nem volt ott az eredmény hivatalos kihirdetésénél a pulpitusnál.
Nem volt Ott az ATV műsorában sem.
Kíváncsi vagyok túl tudja-e tenni magát rajta és támogatni ígéretükhöz híven az elsőt?
Ezentúl Karácsonyért kampányolni.
"Az innentől kezdve munka van", mondat nem feltétlen jelenti ezt.
No egyenes beszéd.
 
Kíváncsi vagyok véget ért e a rivalizálás korszaka.Mint Gergő mondta
Neki és Kerpelnek elhiszem.
Olga nem önjáró már és sorozatosan nem jöttek be neki a vállalkozásai.
Ezen túllépni tud-e?
Ejti e a DK?
Mert jóslatom(amikor feltűnt Olga akkor mondtam rossz húzás, a női kártya kétszer nem jön be, különben is késő kapkodni) jóslatom szerint igen.Jelöltet vált.De hogy ki lesz az új nem lehet megjósolni.
Nos a DK húzását már akkor veszélyesnek mondtam.
Hát nem jött be a jelöltjük.Ők akarták.
Most megint kavarnak majd?
 
Utoljára módosítva:
A Kerpellel érdemes lenne együtt dolgozni esetleges főpolgármesterként és kampányban is.Értelmes ember.De mit teszt a momentum?
 
Kíváncsi vagyok véget ért e a rivalizálás korszaka.
itt nyilatkozik a második helyezett főnöke az előválasztás győzteséről:


Mindenesetre, Karácsony Gergely győzelmi beszédében nagyvonalúan hangsúlyozta, hogy majd Kálmán Olgának is szán valami szerepet a Tarlós elleni kampányban.
 
Utoljára módosítva:
Csak egyetlen szót szúrtál be ami nem hangzott el a "valami"
Ez egy alamizsna mellőzésre változtatja eredeti értelmét
Amint láthattad nem idéztem az előválasztás győztesét. Igen ... a véleményemet fejeztem ki, meg fogja "hálálni" az árulást, a hátbatámadást és egy jó politikusként kedvesen, mosolyogva.
 
Amint láthattad nem idéztem az előválasztás győztesét. Igen ... a véleményemet fejeztem ki, meg fogja "hálálni" az árulást, a hátbatámadást és egy jó politikusként kedvesen, mosolyogva.
Ki árult kit?
Gergely nem árult senkit.
A megegyezésben pedig előre ez volt az álláspont a győztest támogatják
Ezért kérte fel őket Gergely nem árult el senkit.Olgára is és Gáborra is számít.
Ez felkérés
Miféle hátbtámadást vizionálsz
Azt Nem Olga tette azt a DK
És nem igazi hátba támadás
Csak furcsa első forduló után másikat választani.
Ez nem hátba támadás.
Politikailag indokoltnak látta a DK.
Én első perctől fogva megírtam veszélyes húzás.rossz lóra tesznek és rosszul jön ki.
 
Utoljára módosítva:
Amint láthattad nem idéztem az előválasztás győztesét. Igen ... a véleményemet fejeztem ki, meg fogja "hálálni" az árulást, a hátbatámadást és egy jó politikusként kedvesen, mosolyogva.
Ki árult kit?
Gergely nem árult senkit.
A megegyezésben pedig előre ez volt az álláspont a győztest támogatják
Ezért kérte fel őket Gergely nem árult el senkit.Olgára is és Gáborra is számít.
Ez felkérés
Miféle hátba támadást vizionálsz
Azt Nem Olga tette azt a DK
És nem igazi hátba támadás.
Csak furcsa első forduló után másikat választani.
Ez nem hátba támadás.
Politikailag indokoltnak látta a DK.
Én első perctől fogva megírtam veszélyes húzás.rossz lóra tesznek és rosszul jön ki.
És bukta lett a húzás.
Ez a döntés felelőssége.
 
Amint láthattad nem idéztem az előválasztás győztesét. Igen ... a véleményemet fejeztem ki,
Pedig ne adj a szájába olyat amit nem mondott
Azzal válsz hazuggá.
Ha véleményed van azt ne mással mondasd el megvágott szöveggel
Ez az aljasság
Nem valami szerepet hanem teljes együttműködést ajánlott a kampányban
A későbbiekről nem beszélt
 
Miféle hátba támadást vizionálsz
Azt Nem Olga tette azt a DK
És nem igazi hátba támadás.

ez már idézet, Karácsony Gergelytől:
„Hát, kezd elég érdekessé válni a budapesti választás. Azt eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, az én leszek.
De c'est la vie, ilyen a politika állítólag”

Szerintem evidens a főbb ellenzéki pártok (Momentum, MSZP, DK) mennyire bíznak egymásban ... ha nem védekeznek elpusztulnak, most szerencséje volt a Karácsony Gergelynek, ezt a kísérletet túlélte.
 
Kálmán Olga azért nem volt ott, mert nem talált megfelelő rucit.
Ez egyrészt elég színvonaltalan hozzászólás.
Másrészt, mint kiderült nem volt hivatalos meghívás, csupán informális és előzőleg már rászerveztek egy találkozót Kálmán Olgára.
Videóüzenetben viszont gratulált a győztesnek egy órán belül.
Mondjuk azt el kell ismerjem, hogy Magyar György csapata ezen a téren hibát vétett, mert az időpontot (és talán a helyszínt is) már napokkal előtte tudhatták (leszervezték). Ezt pedig mindegyik jelölt kampánystábjával egyeztetni illettt volna.
 
A lényeg hogy a hatalom ismét elő húzza a pénzt a zsebbe kártyáját...
Egyszeri extra juttatást adna a közmunkásoknak az Orbán-kormány: egységesen megkapnák az egy havi bér 90 százalékát, vagyis bruttó 73 377 forintot – tudta meg a hvg.hu, az erről szóló jogszabály-módosító javaslatot már ki is dolgozta a belügyi- és az igazságügyi tárca. A több mint 100 ezer közmunkásnak járó, összegében szinte 13. havi fizetéssel felérő juttatás 9 milliárd forintba kerülne az állami büdzséből, hivatalosan azzal indokolnák, hogy a közmunkások álláskeresését akarják támogatni. Az ajándékpénzt valószínűleg az őszi önkormányzati választások időszakában fizetnék ki, ezért a közmunkás szakszervezet vezetője szerint ez egyszerű szavazatvásárlás.
 
Még egy őszintétlen csúfoló.
Az okát nem tudjuk.
Én sejtem lelki okai lehettek.
A DK hivatalos magyarázat védi szervezési okokra tolja.
Bár ilyenkor inkább egészségi kifogás szokott lenni.
Külön magán véleményem: a politikusi alkalmasság ilyenen is múlik képes-e e ott lenni ahol kell
A szervezési kérdésekért is vállalni kell ott akkor.Akár telefon élőben
Ezt egy DK-s szóvivő állította. Nem követed a híreket?
 
ez már idézet, Karácsony Gergelytől:
„Hát, kezd elég érdekessé válni a budapesti választás. Azt eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, az én leszek.
Ez az idézeted pedig egy összemosás ha a választás utáni nyilatkozattal akarod összehozni.
Ez akkor hangzott el amikor a DK kitalálta az Olga ügyet
És Nem Olga támadott hátba bárkit
És a DK részéről se nevezem hátba támadásnak.
Te nevezed annak
Ez egy politikai helyzetértékelés utáni hibás következtetése volt a DK-nak
akkor valóban úgy látszott sok politikai hibát követett el a Gergely
És esélytelenné nyilvánította a DK.
Ezt benézték
És ilyen taktikai hiba van pártoknál
A büntetés a vereség
 
Ezt egy DK-s szóvivő állította. Nem követed a híreket?
Honnan veszed hogy nem követem?
Követem és az volt a válaszom rá.
Telefonkapcsolattal ott és azonnal be kellett volna kapcsolódnia
Megoldható.
Ezek olyan faldumák.
Az igazi okot én másutt sejtem.
Kell kis idő mire a politikai lózungok mögé lát az ember.
Bevallni sose fogják hogy hasmenést kapott esetleg zavarában.
Bárkivel megeshet egy vírusos fertőzés
Hát egy nagy vágy nem teljesül azt politikusi alkatnak el kell viselnie
Kerpel mert odaülni
Ő is informális meghívás alapján került oda
Olga is tudhatott az informális meghívásról.
Ám mégse ment el.
Hogy másutt volt?
Van telefon.
A DK képviselője ott akkor jó sokáig várt, míg megszólalt és a szervezési kérdéssé minősítette.
Mellékesen amit beidéztél tőlem már ott volt:
A DK hivatalos magyarázat védi szervezési okokra tolja.
Miért írtad hogy nem követem?
 
Utoljára módosítva:
Ez egyrészt elég színvonaltalan hozzászólás.
Másrészt, mint kiderült nem volt hivatalos meghívás, csupán informális és előzőleg már rászerveztek egy találkozót Kálmán Olgára.
Videóüzenetben viszont gratulált a győztesnek egy órán belül.
Mondjuk azt el kell ismerjem, hogy Magyar György csapata ezen a téren hibát vétett, mert az időpontot (és talán a helyszínt is) már napokkal előtte tudhatták (leszervezték). Ezt pedig mindegyik jelölt kampánystábjával egyeztetni illettt volna.
No akkor a gyengébbek kedvéért idézem Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóját: "az aktivistákkal töltötte a délutánját, és hogy úgy mondjam a hivatalosnál eggyel vagy kettővel lazább öltözékben" --- Az efféle indoklások színvonaltalanok. Elég lett volna annyi, hogy nem volt megfelelő az egyeztetés. Persze az is elég gáz, de még egy lapáttal rá is tesz...
 
No akkor a gyengébbek kedvéért idézem Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóját: "az aktivistákkal töltötte a délutánját, és hogy úgy mondjam a hivatalosnál eggyel vagy kettővel lazább öltözékben" --- Az efféle indoklások színvonaltalanok. Elég lett volna annyi, hogy nem volt megfelelő az egyeztetés. Persze az is elég gáz, de még egy lapáttal rá is tesz...
Elképzelhető minden.De ezt jól elrontották és inkább a DK csapat vagy Olga
Az egyeztetési hibát is át kell gondolni jó indok-e?
 
"az aktivistákkal töltötte a délutánját,
Ezt a hírváltozatot a Pesti srácok és az Origó írta.
A pesti srácok elképesztően gúnyolódó Ezért sem érdemes olvasni most sem.
Lejárató ellenséges
Az Origo írása kicsivel hihetőbb.
A vereségének okait is elemzi
Bár tudjuk célját szándékát mióta kormánykézbe került
A 168 óra a leghitelesebb Ő is leírja:
A sajtó ezzel kapcsolatos kérdéseire végül a helyszínen megjelent Gréczy Zsolt DK-szóvivő adott választ, aki szerint
későn tudták meg, hogy közös sajtótájékoztatót tartanak a pártok, Kálmán Olga pedig az idő rövidsége miatt nem tudott volna megfelelő öltözetben megjelenni.
Ám:
A kései meghívóra való hivatkozás azért különös, mert mind az MSZP-P-től, mind a Momentumtól úgy tudjuk, hogy a választást lebonyolító Civil Választási Bizottság még kedden jelezte, hogy várhatóan szerdán délután 4 és 7 óra között lesz közös sajtótájékoztató az eredményekről, ezt szerdán pontosították
https://168ora.hu/itthon/kalman-olga-ruha-dk-fopolgarmester-jelolt-sajtotajekoztato-170323
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,585
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére