Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-jelölti előválasztást

Az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent. Kálmán Olga nem ment el az eredményhirdetésre.

Karácsony Gergely nyerte az első magyar, fővárosi, ellenzéki előválasztás második fordulóját is, így most már biztosan ő a procedúrában részt vevő pártok főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson. Karácsony nem sokkal a hivatalos bejelentés előtt rakta ki a Facebookra, hogy „Győztünk”.

  • Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent,
  • Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje, korábbi műsorvezető 25 093 szavazatot, azaz 37 százalékot kapott
  • és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor 9792 voksot , vagyis 14 százalékot.
Az eredményhirdetésen az is elhangzott, hogy

A VÉGLEGES RÉSZVÉTELI ADATOK SZERINT 68 363 BUDAPESTI SZAVAZÓPOLGÁR VOKSOLT AZ ELSŐ NAGY ELŐVÁLASZTÁSON, EBBŐL 68 240 SZAVAZAT ÉRVÉNYES IS VOLT.

Az eredmények ismertetését követően Magyar György a demokrácia győzelmének nevezte az előválasztást, és mindenkinek köszönetet mondott, aki bármilyen módon részt vett benne.


Kerpel-Fronius gratulált
Kerpel-Fronius Gábor gratulált Karácsonynak, akinek – mint mondta – nemcsak esélye van, hanem le is fogja győzni Tarlós Istvánt. Hatalmas tapsot kapott. Megköszönte az aktivistáik munkáját, és beváltja korábbi ígéretét: nemcsak gratulál, hanem holnap felveszi a kapcsolatot Karácsonnyal, hogy megtudja, hogyan segítheti a kampányát.

28399267_7512dfe6e9fccf53fbe419ce74ec4513_wm.jpg

Karácsony Gergely (j), Kerpel-Fronius Gábor (b) és Magyar György (k) 2019. június 26-án.
Fotó: Huszti István / Index
Karácsony Gergely arról beszélt, hálás az aktivistáknak, a budapestieknek, elsőként azoknak a szavazóknak, akik részt vettek az előválasztáson és a civileknek, akik létrehozták és lebonyolították. Mindenki, minden budapesti főpolgármester-jelöltje mostantól, nem pártoké.

Kálmán Olga nem ment el
Azt is mondta, hogy köszönettel tartozik Kerpel-Fronius Gábornak és Kálmán Olgának. Kerpelben egy nagyon jó személyiséget ismert meg, Kálmánt már régóta ismeri, de szerinte mindkettőjükre szükség van a magyar politikában. Kálmán Olga ugyan nem jelent meg, de a sajtótájékoztató közepén egy saját Facebook-videóval állt elő. Karácsony Gergely éppen arról beszélt, hogy több nőre van szükség a politikában, éppen ezért ő „több Kálmán Olgát” kíván a magyar közéletnek.


 
Legalabb ketten vagyun akik ugy latjuk ,hogy Kalman Olga alkalmasabb lett volna.
Nem tudom miert van az az erzesem hogy Karacsonyit meg a fidesz le fogja szedni , barmilyen urugyet kitalalva.
Ez a parkolo ugy a jegyzo elhallgatatasa penzert , biztos fognak talalni akar ebben az ugyben akar masban amivel ellehetetlenitik Orban media profi az ilyen ugyekbe.
 
Az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent. Kálmán Olga nem ment el az eredményhirdetésre.

Karácsony Gergely nyerte az első magyar, fővárosi, ellenzéki előválasztás második fordulóját is, így most már biztosan ő a procedúrában részt vevő pártok főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson. Karácsony nem sokkal a hivatalos bejelentés előtt rakta ki a Facebookra, hogy „Győztünk”.


  • Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent,
    Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje, korábbi műsorvezető 25 093 szavazatot, azaz 37 százalékot kapott
    és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor 9792 voksot , vagyis 14 százalékot.
Az eredményhirdetésen az is elhangzott, hogy

A VÉGLEGES RÉSZVÉTELI ADATOK SZERINT 68 363 BUDAPESTI SZAVAZÓPOLGÁR VOKSOLT AZ ELSŐ NAGY ELŐVÁLASZTÁSON, EBBŐL 68 240 SZAVAZAT ÉRVÉNYES IS VOLT.

Az eredmények ismertetését követően Magyar György a demokrácia győzelmének nevezte az előválasztást, és mindenkinek köszönetet mondott, aki bármilyen módon részt vett benne.


Kerpel-Fronius gratulált
Kerpel-Fronius Gábor gratulált Karácsonynak, akinek – mint mondta – nemcsak esélye van, hanem le is fogja győzni Tarlós Istvánt. Hatalmas tapsot kapott. Megköszönte az aktivistáik munkáját, és beváltja korábbi ígéretét: nemcsak gratulál, hanem holnap felveszi a kapcsolatot Karácsonnyal, hogy megtudja, hogyan segítheti a kampányát.

28399267_7512dfe6e9fccf53fbe419ce74ec4513_wm.jpg

Karácsony Gergely (j), Kerpel-Fronius Gábor (b) és Magyar György (k) 2019. június 26-án.
Fotó: Huszti István / Index
Karácsony Gergely arról beszélt, hálás az aktivistáknak, a budapestieknek, elsőként azoknak a szavazóknak, akik részt vettek az előválasztáson és a civileknek, akik létrehozták és lebonyolították. Mindenki, minden budapesti főpolgármester-jelöltje mostantól, nem pártoké.

Kálmán Olga nem ment el
Azt is mondta, hogy köszönettel tartozik Kerpel-Fronius Gábornak és Kálmán Olgának. Kerpelben egy nagyon jó személyiséget ismert meg, Kálmánt már régóta ismeri, de szerinte mindkettőjükre szükség van a magyar politikában. Kálmán Olga ugyan nem jelent meg, de a sajtótájékoztató közepén egy saját Facebook-videóval állt elő. Karácsony Gergely éppen arról beszélt, hogy több nőre van szükség a politikában, éppen ezért ő „több Kálmán Olgát” kíván a magyar közéletnek.



*
Véleményemet nem változatom meg, Karácsony Gergelyről nekem abból a legrosszabb van. Soroljam? Cezaromániás, simlis, hazudós, gerinctelen, véleményét úgy változtatja, hogy szinte "hozzá öltözik", v. a ruházatához változtatja a véleményét. Olgát jobban szerettem volna és szeretném ott látni, ahol éppen Tarlós ül. Jómagam viszont nem változtatok véleményt egy könnyen. Ha igen, akkor tényekkel lehet(ne) meggyőzni, de még akkor is mérlegelek. No ennyit a saját "rossz" és megátalkodott természetemről.
 
Tucatnyi példa van arra Dömsöditől Nagy Bandóig, hogy lehet jó polgármester abból is, aki a média világából jön.
haha
ez nem ugyanaz
Sem a személy sem a tét,sem a körülmény.
Már az nem cselekedett helyesen.
És Karácsony mögül kihátrált a DK.
Túl taktikázta magát egy Olgával aki szintén elszámította magát.
Akinek széthízelegték a fejét alkalmas vagy, elhitették vele mint mások helyesen meglátták
Képességéből csak a média szereplés volt meg
Már ezért se alkalmas mert racionalitását vesztett
A Kerpel alkatilag alkalmasabb.Épp csak neki se nincs annyi városvezetési rutinja és ismerete
Hogy vitákat rögtönzött rutinnal nyerhessen
Sőt neki média tapasztalata rutinja se volt meg
De az új helyzethez a legjobban alkalmazkodó fejlődő épp a Kerpel
Kis fáradtságot hogy ezt megnézitek:
http://www.atv.hu/videok/video-2019...gJv4x4XB-lgTtnBrh9mBYXGzB3e4PSjSBaoTX_uzH09E4
 
Utoljára módosítva:
Hiába ismerte el egy szervező Bolgárnál, hogy hibáztak, az Olgát egy teljes napon át gyalázók egyike sem kért elnézést.
Mégis mi volt az a egetrengertő hiba amitől a többiek ott tudtak lenni.
Minden napokkal előbb egyeztetve volt
Ez nem gyalázkodás ezt tény olga nem volt Ott a többiek igen.
Ne tereljük érzelmi síkra a hibát Olga elkövette
Én nem haragszom rá.Elbambult mit kell tenni holott a többiek elmentek.
Mindegy Olga nélkül is lesz élet
Most az a kérdés Gyurcsány tartja-e szavát
A Karácsonyt mint győztes segítik-e?
 
Olgát jobban szerettem volna és szeretném ott látni
Elégedj meg annyival Tarlós előbb legyen legyőzve.
Hol van még az
Tarlós az politikus és eléggé ütés álló és eléggé simlis mint mondád másra
Jelzőidet tartsd meg annak
De előbb vissza kell Budapestet nyerni.
A baj még akkor se lesz megoldva, a feltételek igen rosszak működtetni Budapestet.
A kasszakulcs nem Budapesten van
Sőt már készítik a felsőbb szervet Budapest fölé.
Ami még inkább akadályozhatja az esetleges, nem Tarlós vezette Budapestet.
 
Utoljára módosítva:
Kíváncsi vagyok, ha Kálmán Olga nyerte volna az előválasztást, akkor is arról beszélnénk, hogy miért maradt távol az eredményhirdetésről. Szerintem Kálmán Olga EGÓja el sem viselte volna, hogy ne legyen ott a győzelmét bejelentő eredményhirdetésen. Feltehetőleg már a győztes beszédét is elkészítette. Az egész történést megköszönheti a Gyurcsány-Dobrev kettősnek, akik ''bevitték az erdőbe''. Addig-addig ''udvaroltak'' a hiúságának, amíg elgyengült és beleugrott a kampányolásba. A többit már ismerjük. Gyurcsány viszont újra felfedezte az általa cserbenhagyott Karácsony Gergő kiváló politikai képességeit. Gyurcsánynak nem kellene túlértékelni az EP-választásokon elért DK-ás eredményt. Számukra az csak egyszeri ''kegyelmi állapot'' következtében állt elő.
 
Be lehet fejezni mert leragott csontot majszoltok tovabb es tovabb.
Ujbol a fidesz duma Gyurcsanyozunk egy kicsit, miert i s nem a fidesz oldalra mentek es nyomjatok ott a suletlenseget.
Hogy a Dk jol valasztott K.O.-val ahoz kerdes nem fer, hogy mar mindenki elmondta miert maradt tavol, de tovabb nyomjatok a ..........
Az Mszp lejtmenetbe az LMP sehol a Jobbik szinten es neketek GYurcsanyozason kivul semmi nem fontos.
 
haha
ez nem ugyanaz
Igaz. Mert itt csak kihívót választottak, nem polgármestert.
Sem a személy sem a tét,sem a körülmény.
Már az nem cselekedett helyesen.
És Karácsony mögül kihátrált a DK.
Ezt már tucatszor megírtad és most tucadszor megkérdezem:
Miért is hátrált ki?
Mert megmérettette?
Túl taktikázta magát egy Olgával aki szintén elszámította magát.
Akinek széthízelegték a fejét alkalmas vagy, elhitették vele mint mások helyesen meglátták
Képességéből csak a média szereplés volt meg
Én meg nem így látom.
Kevesebb, mint egy hónap alatt annyit dolgozott, hogy elnyerte a szavazók egyharmadának bizalmát.
Már ezért se alkalmas mert racionalitását vesztett
Ezt meg miből gondolod.
A programját biztos nem egyedül találta ki (ahogy a többiek sem). Tarlós és a fidesz nyilván nem fogadja egyik elgondolását sem kitörő örömmel.
Egyébként az a szomorú, hogy személyekről vitatkozunk, holott a programjaikról kellett volna.
Ami pedig azok megvalósíthatóságát illeti, adott esetben necsak a kormány tehet(ne) keresztbe a fővárosnak, de fordítva is (csak ezt valamiért Tarlós nem erőlteti). Úgyhogy nem tartom megalapozottnak ezt a mondatod sem.
A Kerpel alkatilag alkalmasabb.Épp csak neki se nincs annyi városvezetési rutinja és ismerete
Akkor mitől is alkalmasabb?
Alkatilag?
Akkor egy birkózót vagy súlyemelőt kellene indítani.
A rutinról meg pont az jut eszembe, hogy Karácsony egy kerületben sem tudott igazán rendet rakni, akkor 23x annyiban menni fog?
Hogy vitákat rögtönzött rutinnal nyerhessen
Sőt neki média tapasztalata rutinja se volt meg
De az új helyzethez a legjobban alkalmazkodó fejlődő épp a Kerpel...
Helyes hadd fejlődjön! Ha lesz médiarutin, akkor esetleg a következő megmérettetésnél növelheti az esélyeit - már ha indul.
Ahogy már megírtam, ha a cégéről több infót kapunk (hány főt irányít, hogyan gazálkodik, hogyan szervezi a logisztikáját, mekkora haszonnal bír, milyen kiterjedt együttműködési kapcsolatokkal rendelkezik,...) akkor talán legalább a vezetői képességeiről reális képet alkothattunk volna.
De így max egy szimpatikus fiatalember, ami Karácsonyra is ráhúzható...
 
Akkor mitől is alkalmasabb?
Alkatilag
Akkor egy birkózót vagy súlyemelőt kellene indítani.
Lelkileg és egyéb tulajdonságokban.
Én úgy láttam Hiúság mentesebb,
A válaszai megoldásai gyakorlatiasak.Igen sok ponton egyetértett a Gergely és a Gábor.Ez számomra azt mutatja jobbak a programjaik.
Valamint nem csinált olyan választ a mit tenne kérdésre: "akkor most játsszuk el"Ez egy üres tartalmatlan szerepjáték.
Kerpel gyakorlatias vezető,probléma megoldó képessége jó.
A számára szokatlan helyzethez alkalmazkodása nagyon megmutatkozott.Ez a egyik legjobb tulajdonságának mondanám, igen alkalmassá teszi fejlődésre, gyors reagálásra problémákra
Persze ez is mind benyomás.
És Olga a 3. szememben
 
Utoljára módosítva:
Egyébként az a szomorú, hogy személyekről vitatkozunk, holott a programjaikról kellett volna.
Ne szomorkodj mindég személyek döntik el és azok alkalmasságára tett általuk adott benyomás.
Így van ez már jó ideje
Ettől függetlenül ne képzeld hogy nincsen benne a döntésben a program meghallgatja az ember és összegzi benyomásként.
Mutatok most egy tipikus politikusi mellébeszélést ami
hazug ezt Kálmán Olga tette:

Arra a kérdésre, hogy kiértékelték-e már, miért nem járt sikerrel a kampánya, Kálmán Olga úgy válaszolt: az előválasztás igenis nagy siker, a budapestiek sikere volt.

Ezek a benyomások amik alapján nem egyenes ember a válaszoló
De hagyjuk
A közszereplők hazudnak mellébeszélnek
Mind

Megszoktuk a Fidesztől a sikertelenséget sikerként beállítani.A kizárást mi akartuk kértük-ként beállítani
Csak példák a hazudozásra és mellébeszélésre.
 
Ezt már tucatszor megírtad és most tucadszor megkérdezem:
Miért is hátrált ki?
Az okát leírtam: mert már esélytelenebbnek látta.
Mint amikor beállt közös támogatónak az elején.
Közös jelölt volt ezzel támogatásáról biztosította.
Majd mikor szét-támadták Fideszék és hibát követett el a Zuglói parkolási ügyeknél kommunikációs és politikait.
Ekkor esélytelenebbnek látta már a Karácsony Gergelyt
És ez volt a pillanat amikor elkezdtek kapkodni másik tisztán saját jelölt után és előkapartak egy közismert arcot.
Éppen Kéri mondta: hát közismert arc kellett, nem választhattak sportolót így hirtelen.(Pedig ott a Hosszú)
Ne ez a pillanat volt amikor levették a DK logót Karácsony Gergely mögül Mint közös támogatottról.
Ez hivatalosan és gyakorlatban is megtörtént
Meg ne kérdezd többet miért hátrált ki a DK az addig támogatottja mögül.
És te is tudod: volt itt már erről beszéd
Milyen jó cserét csinált a DK.(mondtátok)
Hát nem, mint kiderült
Bár maga a verseny érdekesebb volt így.
Nézőknek jobb ha többen vannak.
Most a Kerpel munkája érdekel már.
Megkísérli a Puzsért bevonni támogatónak a Győztes mellé
Bár tudja rendkívül nehéz lesz esély kevés
De igyekszik.

Kerpel-Fronius Gábor felajánlotta Puzsér Róbertnek és Karácsony Gergelynek, hogy megpróbálja elérni, hogy egyetlen jelölt induljon el Budapesten Tarlós Istvánnal szemben – mondta a Momentum főpolgármester-jelöltje

Arra a kérdésre, hogy mennyire lehet leküzdeni Puzsér Róbertben az évtizedes sérelmeket Karácsony Gergellyel szemben, azt mondta, hogy szerinte azt kellene nézni, hogy mik a tények, és mi igaz valójában abból, amit Puzsér Karácsonyról mond. Mivel a korrupcióval szemben neki is nagyon alacsony a toleranciaszintje, meg kell nézni, hogy milyen embert állítottak ki a budapestiek, és ha lehet őt támogatni, akkor kell is.
 
Utoljára módosítva:
Ki fog derulni miert nem ment el Kalman Olga az eredmeny hirdetesre. Lehet szervezesi hiba de lehet magan jellegu.
Ha mar nem az elso helyezettrol beszelgetunk, lehet a jovobe szamithat ra Karacsonyi de az sincs kizarva a DK ba fog tevekenyedni, en el tudnam kepzelni akar a Dk szovivojenek.
Attól többre képes...!:) ;-)
 
Nyugi,
Még mindig Olgával foglalkoztok?
Beugratták elhitették vele hogy politikusnak is jó lesz ennyi az egész.
A kormány most örül:
Gulyás véleménye az ellenzéki előválasztásról: az ellenzéki főpolgármester jelöltek részvételével rendkívül érdekes roncsderbi zajlott az utóbbi időben, akikről aztán kiderült, hogy mind alkalmatlanok. De "az nyert, akinek alkalmatlansága a leginkább kézenfekvő." Felhozta például Karácsony Gergely zuglói parkolási botrányát erre. Gulyás azt is mondta, pont alkalmatlansága miatt szurkoltak Karácsonynak
Nyugi, mindenkinek tanulni kell a szakmát...tolvajnak sem születik az ember, majd csak azzá válik;)
 
Nem tudom eldönteni hogy fél-hülye típus a celeb (én mondom)
Mikor lép be a politikába?
Magát értékeli túl?
Vagy simán csak zavart okozni akaró provokátor megbízásból
Puzsér után most itt a Berki Krisztián
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,870
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére