Kavicsokból épített magának palotát a postás

A francia férfi 33 évet építkezéssel töltött, miután megálmodta, hogy egyszer saját palotája lesz.

Tizenöt évvel azelőtt, hogy belevágott volna élete legnagyobb kihívásába, az egyszerű francia postás, Ferdinand Cheval álmot látott. "Arról szólt, hogy a saját két kezemmel hatalmas palotát építek magamnak" - emlékezett vissza később, majd hozzátette, az álomról ezt követően évekig senkinek sem beszélt, mert attól rettegett, hogy ismerősei és barátai bolondnak nézik.

Kis híján el is felejtettem a dolgot, amikor 15 évvel később, munka közben kis híján hasra estem egy nagyobb kőben. Lehajtoltam, hogy felvegyem, de annyira megtetszett a színe és a formája, hogy nem dobtam el. Inkább hazavittem." Ferdinand nem sokkal később az ilyen, és ehhez hasonló ritka alakú, formájú, színű kövekből egész gyűjteményt halmozott fel otthonában, mire nagy sokára eldöntötte, hogy az álmának megfelelően, palotát készít belőlük. Méghozzá saját kezűleg.

palais-ideal%28f87167a7-f1d7-4db5-9879-d4101f45824b%29.JPG


A Palais idéal 33 évig (1879-1912-ig) épült, mire elnyerte végleges formáját. Ferdinand legnagyobb vágya az volt, hogy halála után élete főművébe temessék, de mivel a francia törvények ezt nem tették lehetővé, a postás újabb építkezésbe kezdett. A palotához készített egy mauzóleumot, amin újabb nyolc évig dolgozott. 1924. augusztus 19-én, néhány nappal a halála után, a postást végül a Palais idéalban helyezték végső nyugalomra.

palais-ideal.jpg

Hir24
palais-ideal(650x433).jpg

 
Szervusztok ,
Nagyon szép és érdekes engem valami Indiai templomra emlékztettt a sok tornyával , figuráival . Igaz mi sem panaszkodhatunk , hiszen nekünk is van Otthon Sopronban a bolondvár-unk kint a Löverekben .
 
Szervusztok ,
Nagyon szép és érdekes engem valami Indiai templomra emlékztettt a sok tornyával , figuráival . Igaz mi sem panaszkodhatunk , hiszen nekünk is van Otthon Sopronban a bolondvár-unk kint a Löverekben .
Egy kicsit pontosítanék: én két "magánvárról" tudok. Az egyik a kágyula által említett Taródi vár, amit valóban nagyon sokan bolondvárként is emlegetnek, míg a másik a Székesfehérváron található Bory vár. Nem értek az építészeti stílusokhoz, de az elsőt én inkább lovagvárnak gondolnám, míg a másodikat sokkal inkább valamiféle reneszánsz várkastélynak. Akit érdekel, az nagyon könnyen talál fotókat és bő információkat a neten. Mindkettőnek sajátos stílusa van s bár nekem személy szerint a Bory vár jobban tetszett, azért a Taródi vár is páratlan látvány. Ennek a postásnak - bocsánat a kifejezésért - építészeti torzszüleménye is páratlan látvány, de szerintem egyszerűen borzalmas.
 
Szervusz BMEvegyész ,
tudod magam olyan ifjú emberként láttam a 60-70-es években a "bolonvárat" mert máskép nem ismertük , akkoriban még folyt az épitése igaz a hivatalok nem kis megrökönyödését , nem tetszését vonva maga után . Akkoriban még mindenféle tükör , kagyló volt a külsö falába beleépitve . Igaz emlékeim már homályosak igy inkább csak a toronyra emlékszem meg ugye a bejárati részre amit akkoriban látni lehetett .
 
Engem is egy hindu templomra emlékeztet. Szép, de lakni benne...? :dr_4:

Naná. Miért, jobb talán olyan házban lakni amiből tizenkettő egy tucat?! Valami egyéniség nélküli, milliószám gyártott, panelekből összeszerelt tömegtermékben?!

Teljesen megértem a fazont. Tulajdonképpen én is ezt csinálom mint ő, csak nem a házammal. Az valahogy nem jutott az eszembe amíg még elég fiatal voltam hozzá, meg szerintem nincs hozzá elég kézügyességem se. De például olyan számítógépem van amit én építettem, olyan programokat használok amiket magam írtam, meg más effélék. Feltételezem amikor e fazon nekikezdett a palotájának, még nem volt számítástechnika, hehehe... Érthető, hogy a házát kezdte „személyre szabni”, „customizálni”.

Megerősítem: nekem tetszik, remekül mutat, irigylem azt, akié most. Boldogan ellaknék benne.
 
Lehet,hogy építész szemével "borzalmas", de sokkal borzalmasabbak a mai új építésű társasházak , pedig azokat tanult építészek tervezték. Hangszigetelés nulla, a lakások 90%-ban a bejárati ajtóból azonnal a konyhai mosogatóban köt ki az ember. Cipőt, kabátot, át kell vinni az egész lakáson, mert az előszoba ismeretlen fogalommá vált. A hálószobák akkorák, hogy ha berakja valaki a dupla ágyat, akkor nem tudja kinyitni a terasz ajtót. A "kedvencem" az, hogy a teraszok egy födémen épülnek. Minden átjön a szomszéd teraszáról, gyakorlatilag mintha együtt élnénk vele. Gyakran közös tároló sem épül, viheti fel a boldogtalan lakó a babakocsit, kerékpárt a teraszra, lakásba. A tervezés során egyáltalán nem az a fontos, hogy a lakó célszerűen tudja használni a lakást. A vezérelv a ház külső megjelenése. Ja, hogy ennek során lesznek lakók, akiknek nincs ablak a konyhájában ? Hogy a WC karnyújtásnyira van az étkező asztaltól és a vendég nem mer elmenni pisilni, mert olyan visszhangos a lakás, hogy a legtávolabbi zugban is hallani a csobogást ? Ne vegye meg, ha nem tetszik ! A bejárati ajtók ilyan silányak, hogy a betörő egyetlen rúgással odabent terem. A legfurcsább az, hogy a tervezők teljesen elfelejtik, hogy az embereknek szekrényekre is szükségük van. Alig-alig találni egy megfelelő falfelületet ehhez. A kavicsházban azt hiszem nem kell ezekkel a problémákkal szembesülni...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére