Kedvesebb hazát, Magyarország!

Szilveszterkor, az új évre várva, ahogyan szerte a világon, nálunk is vidám embereket láthatunk a fotókon, a televíziók híradóiban. Boldog arcok, bizakodó tekintetek, mint akik azt remélik, hogy ami ezután jön, jobb lesz, mint az, ami eddig volt.

Valószínűleg az előző évvel nem voltak teljesen elégedettek, ezért most abban bíznak, hogy a következő jobb lesz. Ha már ez sincs, a remény, akkor semmit sem ér az egész.

Rövidebb várólistákban reménykednek a fotókon mosolygó emberek, korszerűbb oktatásban, működő egészségügyben, kisebb korrupcióban.

Reálisan mást nem is kívánhatnának maguknak. Mert azt minek kívánják, amiről tudják, hogy úgyis bekövetkezik: hogy Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Tiborcz István, helyettük is tovább gazdagodik, Habony Árpád pedig az ő nevükben nem csak Ibizán, és amint azt egy frissen előkerült fotóból kiderült, Dubajban mulatozik majd, hanem sok más szép helyén is a világnak.

Mi, többi magyarok beérjük azzal, hogy mosolygósak mutatkozunk a szilveszteri képeken. Ilyenkor nem azon tűnődünk, hogy vajon jutunk-e 5-ről 6-ra?

A számokat illetően biztosan jutunk, hiszen 2015 helyett idén már 2016-ot írunk. De, túl azon, hogy más számokkal írjuk le az aktuális esztendőt, mint az elmúlt 365 napban, önmagában miért változna ettől bármi? Abból, hogy egy év véget ért, még nem következik, hogy minden bajt és nehézséget is magunk mögött tudunk.

Úgyhogy, ne irigyeljük magunktól a szilveszteri fotókon látható vidámságot. Több járna nekünk, de csak ennyi jut.

Föld S. Péter

„Adj az állatnak meleg ólat,
adj az Istennek arany inget,
és kedvesebb hazát mindenkinek”

Ladányi Mihály: Ráolvasás

buli van.jpg
 
Kell az optimizmus a jovore nezve, a humor a vidamsag, mert enelkul nagyon rosszul erzi magat az ember.
A sok bosszusagot okoz a felsoroltak, kell tamogatni pl a fekete ruhas novert akik szot emelnek, es remenykedunk hangjuk eler a magassagosaghoz is es valtoztatni fognak a rossz dolgokon.
 
Nem védem a sárga galerit. De azért egy fontos tényezőt szeretnék megemlíteni.

A magyar feketegazdaság GDP-hez viszonyított aránya ~22%. Ez akkora összeg, ami köszönő viszonyban sincs a mutyi által kitalicskázott pénzzel. A nagy különbség ebben az, hogy ettől a pénztől nem a sárga galeri fosztja meg az országot, hanem MI, állampolgárok. Sok ezer milliárdos nagyságrendben, amit nem fizetünk be. A feketegazdaság szinten tartásával pedig egyszersmind a gazdasági fejlődés lehetősége elé is falat építünk.
 
Melyik agazatra gondolsz pontosan ?-mert ahogy allnak a dolgok mar a beltukrozesre is elmennek a navosok nem csak a beleiket pucoltatjak ki hanem a fekete gazdasagot is ilyen hatekony lelemenyes modszerekkel ;),es mindenhova mennek,kiveve a casinot .
Itt ki nem marad senki az ellenorzesbol , aruljon repat a piacon , vagy mici mackot.
 
Bármelyikre :) Elsősorban azonban nem csak az egy tételben jelentkező nagy számokra, mint az ÁFA be nem fizetése illetve kijátszása. A nagyját a teljesen általános adózási morál hozza.
Így lehetséges, hogy Magyarországon minden további nélkül visz pizzafutár számla nélkül a NAV székházba pizzát vagy derül ki, hogy a NAV székházat feketén foglalkoztatott biztonsági őr őrzi. Már-már az adózási Darwin-díj kategória.

A feketefoglalkoztatás után jön a különböző minimálbéres vagy félig bejelentett változat. Ennek mértékére lehet következtetni abból, hogy az adózók 1/3-a a minimálbér vagy az alatti összeget keres, a következő 1/3 pedig a minimálbér és annak 50%-al növelt összege között. Ez a papírforma, konkrét számokat nehéz belőle levezetni, de ismerve a magyar piacot ezekből nagyobb azok aránya, ahol a jövedelem egy része eltitkolt.

Nem akarok ide még óvatos becslést sem írni, de egy biztos, hogy csak az ebből származó összeggel nagyjából megoldhatóak lennének az általános problémák.
 
Hát igen, Magyar embernek kell egy jó adag optimizmus ha a jövőre tekint. Érdekes az is nagyon, hogy (ahogy Melitta is írja) a NAV ellenőrei az orvosi magánrendeléstől a piacig mindenhová eljutnak, de a casinoba nem. Minden esetre 1%-al csökkent az adó, elindulunk a meggazdagodás felé...:cool:
 
Szervusz Analema ,
aztán meg csodálkoznak majd , ha csak "nyögdijat"" fognak kapni mely még nyögni sem lesz elég, de ma röhög , hogy mennyire kitudott tolni az" állam bácsival "

Gyulabá' ez kérem nálunk nemzeti sport még a celebek szintjén is. Korda György 28.000 forintot kap, Medveczky Ilona 67.800-at. És mégis ez utóbbi sír, hogy a budai villában már kertészre sem futja, saját magának kell a virágokat öntözgetni :)
 
A regi nagy muveszek mert mind ketto a vilagba elvitte a magyar kulturat muveszetet , igazan tobb nyugdijt erdemelne. Arrol ok sem tehettek, hogy az ORI es mas cegek akik kikozvetitettek oket , hogy normalis nyugdij alapot is rendeznenek.....az aranyok ugy neztek ki leszerzodtek $4-5000 es nekik adtak $1000-1500 dolcsit, abban az idoben nagyon nagy ossszeg volt meg ez is, de rajtuk duplajat triplajat kereste az orszag. A hirnevet amit hoztak ez meg egyszeruen megfizethetetlen penzben nem merheto.
Utanuk lehet csinalni senkit nem tart vissza semmi, csupan tudni kell igy enekelni es tancolni.
 
Szervusz Analema ,
aztán meg csodálkoznak majd , ha csak "nyögdijat"" fognak kapni mely még nyögni sem lesz elég, de ma röhög , hogy mennyire kitudott tolni az" állam bácsival "

Kedves Gyula! Minden jót az új évre is!
Azért elég sokan vannak olyanok is sajnos, akik nem jókedvükből dolgoznak feketén, vagy minimálbérre bejelentve - valamennyi meg zsebbe, s így még épp, hogy elél belőle.
Mert még ez is jobb, mint a semmi. Elvállalják a munkát így is, ha nincs más. Mert ma kell enni, élni, enni adni a gyereknek, a "nyögdíj" meg a jövő zenéje, ha lesz egyáltalán, vagy megéri.
 
Gyulabá' ez kérem nálunk nemzeti sport még a celebek szintjén is. Korda György 28.000 forintot kap, Medveczky Ilona 67.800-at. És mégis ez utóbbi sír, hogy a budai villában már kertészre sem futja, saját magának kell a virágokat öntözgetni :)
Nem tudom sajnálni őket. Sok olyan "kisnyugdíjas" van, aki "dolgozó" korában annyit keresett, amennyit nem szégyellt. A tudatukból meg valahogy kimaradt az adó meg a TB járulék fogalma. Nem látom be, hogy miért kellene nekik többet adni, mint ami becsülettel jár a befizetéseik alapján.
 
A régi nagy művészekkor nem tudom oda érted e Melitta
Medveczkyi Ilonát?
Olvastam valahol panaszkodik.igaz hogy hatalmas házban él.
De most ingyen ebédet hoz valaki neki
http://www.blikk.hu/sztarvilag/medveczky-ilona-havi-55-ezer-forintbol-el/wg01gvs
http://www.borsonline.hu/20150405_medveczky_ilona_jarna_mar_nekem_is_a_kossuthdij
Most nem tudom ő mennyire rászoruló.
A TB-t vajon fizette-e régen
Közben Kossuth díjat akarna a vele járó pénz miatt
Leírta Analema is a nyugdíját 67.800
De sokan vannak akinek ennyi nem jut és még nem is halmozott fel semmit a jól kereső időkben
Mert nem tudott
 
Utoljára módosítva:
Akinek ilyen keves a nyugdija abban az idoben nem volt lehetoseg magan nyugdij rendszerre mert egyseges levonas volt.
Ezek a muveszek a Kadar eraban voltak aktivak es ott egysegesen vettek le a jarulekokat mielott kifizettek volna oket.
MInt mar irtam ok nem magan emberkent mentek ki maszekolni hanem az allami jovahagyasaval a koncert irodaval szerzodve aki a fizetesbol levonta a jarulekokat.
Szerintem borzalmas keves ez a penz, nem csak nekik hanem barkinek aki ennyi nyugdijat kap.
Nem csak ok ,de Antal Imre is meg elt es Paulics, Som Lajos stb es meg sokan akik nagyon keves nyugdijat kapnak. A mai muvesz vilagnak van lehetosege nyugdij alapba befizetni es ha majd nyugdijask lesznek akkor konyebb megelhetesuk lesz.
 
A régi nagy művészekkor nem tudom oda érted e Melitta
Medveczkyi Ilonát?
Olvastam valahol panaszkodik.igaz hogy hatalmas házban él.
De most ingyen ebédet hoz valaki neki
Most nem tudom ő mennyire rászoruló.
A TB-t vajon fizette-e régen
Közben Kossuth díjat akarna a vele járó pénz miatt
Leírta Analema is a nyugdíját 67.800
De sokan vannak akinek ennyi nem jut

Akkor tudod biztos hogy a haza hogy lett. Jotekonykodni mindenkinek lehet. Nem az ingyen konyha visszi neki az ebedet hanem egy regi baratja akinek etterme van.
Tobbszor jart itt Torontoba mindket muvesz , szemelyesen is ismerem oket.
Pufi is kihozatta oket tobbszor en nala dolgoztam abban az idoben.
En a Tom Jones hoz hasonlitanam Kordat vagy a
Moulin Rouge barmelyik vezeto tancosahoz Medveczkyt aki a revutanc kiralynoje volt Parizsba is.
Nem tudom Analema mit csinalt, de en magam se hasonlithatnam egy revutancosnohoz magam mert nem tudok tancolni ket bal labam van soha eletemben nem voltam sovanysag, nem szereztem diplomat a balett intezetben, az en nugdijam sem lesz tobb vagy meg annyi se mint Analemanak.
Mindig orommel latom ha fellepnek, korukat meghazudtolva, sok embernek szereznek oromot.
 
Igen Melitta
Nem volt magán nyugdíj de aki jól keres gondoljon a jövőre
Persze a fent említett példák egy része akkor felélte vagyis elszórta vagy elmulatta
Gondolni lehet másképpen is a jövőre
Ezért nem osztozik a beírók vele
Mert saját magán múlt a mai állapota
Ma azok sorsa is csak egy ember sorsa.
Nem fog tőlem több részvétet kapni, mint bárki átlagember
A meggondoltság hiánya miatt vannak ilyen helyzetben
 
Utoljára módosítva:
Akinek ilyen keves a nyugdija abban az idoben nem volt lehetoseg magan nyugdij rendszerre mert egyseges levonas volt.
Ezek a muveszek a Kadar eraban voltak aktivak es ott egysegesen vettek le a jarulekokat mielott kifizettek volna oket.
MInt mar irtam ok nem magan emberkent mentek ki maszekolni hanem az allami jovahagyasaval a koncert irodaval szerzodve aki a fizetesbol levonta a jarulekokat.
Szerintem borzalmas keves ez a penz, nem csak nekik hanem barkinek aki ennyi nyugdijat kap.
Nem csak ok ,de Antal Imre is meg elt es Paulics, Som Lajos stb es meg sokan akik nagyon keves nyugdijat kapnak. A mai muvesz vilagnak van lehetosege nyugdij alapba befizetni es ha majd nyugdijask lesznek akkor konyebb megelhetesuk lesz.
A nyugdíj kiszámításának törvényben rögzített szabályai vannak. Aki az átlaghoz képest kevés nyugdíjat kap, az az átlaghoz képest kevés járulékot fizetett be. Vannak, akik azért fizettek be keveset, mert keveset kerestek. Nehogy elmondja valaki nekem, hogy Korda György és Medveczki Ilona aktív korukban fillérekből tengődtek, és ezért fizettek be keveset a nyugdíjalapba.
 
A Kadar eraban az utolso 10 ev ben en maszek voltam. rendesen adoztam stamplis konyvelo csinalta az ado bevallasomat. Ok allapitottak meg talan a hasukra utottek mennyi adot kell fizesek es mennyi TB. Nem en talalhattam ki mennyit gondolok fizetni a nyugdijra.
Mindket muveszre elmondhato nem szorta el a penzt nem mulatta el , hanem probalt mindent a talpon maradasert es meg a ami napig fellepnek pont a gazsi is jol johet nekik.
Felesleges lehuzni embereket irigykedni rajuk , vagy csupan negativ szinben feltuntetni mikor nem szolgaltak ra.
Meg a mai politikusoknak a hazuk naponta negyzetmeterekkel nol addig nem hiszem hogy a regi muveszeket kell bantani.Akosnak 56o millio van a hata mogott, + az osszes allami sponzor, es meg a hire muveszetenek nem ert el Canadaig csak a balheja a nok nem eppen jo megiteleserol.
 
Kedves Melitta, akkor csapnivaló könyvelőd volt, ha hasraütésre dolgozott!
A Kádár-éra utolsó tíz éve, azzal kezdődött, hogy megszületett az új gazdasági törvény 1981-ben, hogy teret engedjenek a dolgozók vállalkozási kedvének. A törvény eredményeként, hipp-hopp megalakultak a magánszemélyek által létrehozott társaságok. Emlékszik még valaki (rajtam kívül) a pjt kifejezésre? Polgári jogi társaság. Mi is először pjt-t alakítottunk, azután fél éven belül átalakultunk gmk-vá (gazdasági munkaközösség). Így aztán pontosan emlékszem, hogy mennyi törvény, jogszabály szabályozta már akkor is az adózást és járulékfizetést. Komoly pénzeket fizettünk mivel mi főállásban működtünk, nem vállalati gmk-ként.
Viszont mindig is létezett az ügyeskedésnek becézett adócsalás.
Művészek közül is sokan megoldották "okosban" az adózást, nem gondolván az akkor messzinek tűnő öregkorra. Ez lett belőle.
Ez nem lehúzás és nem irigykedés, vannak kortársaik, szintén művészek, akiknek normál nyugdíjuk van, vajon miért?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,802
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére