Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek fôhôse Jézus, s a Bibliában az Újtestamentumot az ô életének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történetét az evangéliumokban hagyta ránk.

Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, s útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol - mint tudta - sorsa és küldetése beteljesedik.

Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplô tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa ôket. Ám a fôpapok, akik féltették hatalmunkat, elérkezettnek látták az idôt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtôl, cselhez folyamodtak. Tanítványai szûk körében akarták elfogni, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa.

husvet.jpg
 
A Bethesda gyermekkórház megható húsvéti üdvözlete

Nekem az tetszik, hogy az ilyen megmozdulások nyugaton nem kormány által, pártoktól szervezve, hanem származástól, vallástól függetlenül jönnek létre. Lehet, hogy nem olyan perfekt mint ha be idomított gyerekek, profi táncosok lennének de ök, a gyerekek, a felnőttek, akiknek kedvük van hozzá hozzák ezt létre. :cool:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,604
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére