Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
Szabó Irma


NÁTÁNAEL IMÁJA

A Megváltóra várni és a világ szennyezett, zavaros
vizeiben halászni, ez az óvatos megalkuvás
volt az a kétszínû tett, amelyet önmagával
össze nem egyeztethetett. A hajnali órákban,
vagy ha a munkával már betelt a nap,
szívesebben üldögélt mély csendben
a háza mögötti fügefa alatt, ahol semmi sem zavarta,
ahová senki se látott, csak a fölé boruló lombsátor
üdezöld levelei között meg-megvillanó napsugarak.
De még azok is - bármilyen pókháló-finomak -
csupán a feje köré vonhattak fényvonalat,
a gondolat szövevényei közé nem törhettek utat.
Senki sem leshette ki, milyen erõs vágyakozás itatta át
ezt a hallgatag izraelitát, aki nemcsak valami
homályos várakozásban élt, mint a sokak,
de az összefogott tudat erejével kért, könyörgött,
mint a kevesek; és kimondhatatlan sóhajokkal
esedezett benne a lélek. Nem tudhatta senki,
hogy õ csak a Megígért jövetelének reménységében élt;
csak ezért imádkozott ott, a szokott helyén,
a fügefa alatti padon, ez az igazi lelki szegény.
Nem tudhatta más, csak az, aki egy beteljesedett
napon így szólította meg: - Nézzétek,
ez a valódi, kettõsség nélküli igaz,
akiben nincs tudathasadás.
- Honnan ismersz engem? Sohase láttalak,
életünk útjai nem találkoztak eddig sohasem.
- Találkoztak, a rejtett erõtereken
láttalak a fügefa alatt...
- Uram, Te vagy az Isten Fia, Izrael királya vagy!


http://rs96.rapidshare.com/files/154084084/BFitts_.-.Restore-_282008_29.zip
Jelszó
Vadocka


<o></o>
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
kerersztenyzene, vers, Hit , Biblia

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.


<script language="JavaScript"> <!-- document.write('<!-- Medián WebAudit Magyar Elektronikus Könyvtár EPA 1/2 -->
track.cgi
'); //--> </script><!-- Medián WebAudit Magyar Elektronikus Könyvtár EPA 1/2 -->
track.cgi
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag


A mai nap igéi

Advent 1. vasárnapja

Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen! (Zsolt 31,17)
Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. (Kol 1,12)
Olvasmányok: Mt 21,1-9 és Róm 13,8-12(13-14)
Igehirdetési ige:Mk 1,1-5
Az ünnep igéje:Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas. (Zak 9,9)
<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra

<CENTER>November 30.</CENTER>



Eljőnek majd az angyalok és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.
Máté 13,49


Uram!
Tanításodban sok elcsöndesítő, békességet ajándékozó szeretet van. Gyakran egyoldalúan ezt hallom csak. Az egyházi esztendőnek ezek a napjai erőteljesen figyelmeztetnek az ítéletről szóló tanításodra, melyet mindannyiszor elhanyagolok, valahányszor a bűn kísértésének engedek. Tartsd elém teljes evangéliumodat.
A világban az utolsó ítéletről szóló tanításodat sokszor megvetéssel illetik, vagy riasztó gyermekmesének mondják. Különös ez pedig. Mert a megfellebbezhetetlen és igaz ítélet után kiált valami minden ember lelkéből, ha olyan igazságtalanság éri, amelyre írt a földön nem talál.
Tanításod szerint az ítélet odaát lesz. Az élettenger túlsó partján. A Te országod hálója minden múló nappal közelebb von oda.

Uram!
Még egyet gyökereztess meg bennem: a Te ítélkezésedről van szó. Nem az enyémről. Ma és minden napon, ha az emberekre nézek, vagy rájuk gondolok, tartsd a szemem elé, amit ma mondasz: az "angyalok" lesznek azok, akik parancsodra a szétválasztást végzik az igazak és a gonoszok között. Sohasem én.
Az ítélet bizonyossága által engem indíts önmagamba-szállásra. Mások dolgát pedig taníts bizalommal reád hagynom.

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag


Vasárnap [2008.11. 30] Ragyogtassa rád orcáját az ÚR!



2008.11.30. 00:03 Andreas

*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato

<TABLE class=smtxt style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=left>- Vasárnap [2008.11. 30]</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=right></TD></TR><TR><TD align=left colSpan=2><TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10>




</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>Zsolt 31,17



</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>Kol 1,12


</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen!


</TD><TD vAlign=top align=left width="3%" bgColor=#ffffff colSpan=2>


</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Világosítsd meg orczádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból.


</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>


</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban;</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Derítsd szolgádra arcodat, ments meg irgalmasságodban!


</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>


</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban;</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>
Az új egyházi esztendő az ÚR Isten áldásával kezdődik, de a mi hálaadásunkkal kell folytatódnia, mert örökségünk készen van, - és mi is? A mi alkalmasságunk az Istentől van!




</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>


 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag



<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=7 width=602 border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top width="59%">
Jézus szava:
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.

Máté 5,7.


Mit akarok én?
Szolgálni az Úrnak
Minden nyomorultban,
Minden elesettben.
és mi a jutalmam?
Nem azért szolgálok,
Hogy díjat, jutalmat, elismerést nyerjek.
Szolgálok hálából,
Égő szeretetből.
Elég jutalomnak, hogy szabad szolgálnom
.
WilheIm Löhe

</TD><TD vAlign=center width="41%" colSpan=2>
kepfebeazanyahaz.jpg
</TD></TR></TBODY></TABLE>


 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag

55 éve ezt prédikálták:

Szentháromság utáni utolsó: ÖRÖK ÉLET vasárnap

Jövel Uram, Jézus!
(2Pét 3,3?13)


1. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja van. Ez a vasárnap olyan, mint a polgári év utolsó napja, ?szilvesztere?. De akkor visszafelé szoktunk nézni, búcsúzunk egy elmúlt évtől, talán könnyeket hullatunk elvesztett kedveseink után s valami borongós hangulat lesz úrrá rajtunk. Az elmúlás szele csapkod közöttünk s ?nevetés közben is fáj a szív?. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjának igéje azonban előre mutat egy eseményre, amely ellenállhatatlanul jön, vagy még inkább rohan az egész világ felé. Nincs ebben az igében búsuló, fejhorgasztó hangulat, de azért mégis mélységesen komoly minden figyelmeztetésével. A világesemény középpontjában ott áll Jézus, akire Isten rábízza az ítéletet.
2. Péter apostol azt írja, hogy minél közelebb kerül hozzánk Jézus eljövetele, az utolsó ítélet, annál inkább lesznek olyanok, akik gúnyolódnak, csúfolódnak a jövendölés fölött, s szinte azt mondják: ha eddig nem volt, eddig nem történt ilyen ítélet, miért következnék be ezután? Készakarva elfelejtik, hogy már volt hasonló ítélet, amikor az özönvíz elborította a földet (3?6. vers). Mások viszont úgy számolnak, hogy Isten késedelmes s mintha elszámította volna magát, máris elkésett ilyen alkalmak kihasználásáról (9a vers). Mindkét vélemény úgy állítja elénk Istent, mint egy bizonytalankodó, feledékeny, erőtlen, nagyon is hozzánk hasonló ember-urat, akitől minden kitelik, az is, hogy máris elkésett, az is, hogy végképpen képtelen végrehajtani az ígért ítéletet. Péter apostol nem vitázik sokat. Az egyház sem vitázik a világgal. Isten sem vitázik az emberrel. Egyszerűen megszólal az ige, Isten.

 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
kerersztenyzene, vers, Hit , Biblia




Máté 24,45-46<o></o>
<o></o>
Adós-börtönből szabadított szolga,<o></o>
a sötét odú elmaradt mögöttem,<o></o>
kiváltó Gazdám kihozott a fényre,<o></o>
kegyelmesen múltamat eltörölte.<o></o>
<o></o>
Kezem bilincsét összeroppantotta<o></o>
s tennivalókat Ő rakott beléjük:<o></o>
kiket rámbízott, segítsem, szeressem<o></o>
és ne unjam, ha elfáradok vélük.<o></o>
<o></o>
Szemem, hogy lásson, és fülem, hogy halljon,<o></o>
Ő gyógyított meg, s nem hagyott magamra.<o></o>
Igyekezzél, hogy jól végezd a dolgod,<o></o>
bíztat Szentlelke, visszajön a Gazda!<o></o>
<o></o>
Uram, segíts, hogy jól értsem Igédet,<o></o>
s Te légy a Fény, hogy szemem is jól lásson,<o></o>
maradj velem a földi út hosszában,<o></o>
hogy az az óra munkában találjon!<o></o>
Nagy Kornélia<o></o>
(Hozsannázó napok, III/343)<o></o>
<o></o>
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CKata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CKata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} h1 {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:1; font-size:24.0pt; font-family:"Times New Roman"; font-weight:bold;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> ISTEN KEGYELME ÁLTAL VAGYOK, AMI VAGYOK<o></o>

"...az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló" (1Kor 15,10).<o></o>
Meggyalázza a Teremtőt az a mód, ahogyan mi tehetetlenségünkről beszélünk. Elégtelen voltunk siratása Istent szidalmazza, mert azt jelenti, hogy nem vesz tudomást rólunk. Váljék szokásoddá annak a begyakorlása, hogy Isten előtt megvizsgálod mindazt, ami emberek előtt olyan alázatosnak hangzik és akkor ijedten rájössz, milyen vakmerően szemtelenek az ilyen megállapítások. "Ó, nem kellene azt mondanom, hogy megszentelődtem, nem vagyok én szent." Mondd csak ki ezt Isten előtt és ott azt jelentené: "Uram, neked lehetetlen, hogy megszabadíts és megszentelj engem; vannak lehetőségeid, de nem az én számomra; annyi tökéletlenség van az agyamban és a testemben is, Uram, hogy ez lehetetlen." Talán az emberek fülének csodálatosan alázatosnak hangzik ez, de Isten előtt bizalmatlanság.<o></o>
És megfordítva: azok a dolgok, amelyek Isten előtt alázatról tanúskodnak, az emberek előtt éppen az ellenkezőjének tűnnek. Ha ezt mondod: "Köszönöm Istenem, tudom, hogy megszabadítottál és megszenteltél engem", ez Isten szemében az alázat tetőfoka; ez mutatja, hogy teljesen átadtad magad Istennek és tudod, hogy Ő hű. Sohase törd azon a fejed, hogy az emberek előtt alázatosan hangzik-e, amit mondasz: csak Isten előtt légy mindig alázatos, legyen Ő neked mindenben minden.<o></o>
Csak egyetlen kapcsolat számít: a te személyes kapcsolatod a személyes Megváltóval és Úrral. Engedj el minden mást, de ezt az egyet őrizd minden áron, és Isten véghez viszi tervét az életeddel. Egyetlen emberélet felbecsülhetetlen érték lehet Isten céljai szempontjából - és ez lehet éppen a te életed.<o></o>
<hr align="center" color="red" size="1" width="100%" noshade="noshade">
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből<o></o>
<o></o><o></o>

 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag

"Istennek tetszeni" (Zsid 11,6).

Az a hit, amely ellentétben áll a józan gondolkozással, csak vakhit; az a józan gondolkozás pedig, amely ellentétben van a hittel: észuralom. A hitben való élet ezt a kettőt helyesen kapcsolja össze. A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. A kettőnek egymáshoz való viszonya szerint vagy természeti, vagy szellemi az ember, ösztönei alapján él, vagy ihletettségben. Jézus Krisztus soha semmit nem mondott a "józan ész" alapján, hanem kijelentésből, amely eléri azt a partot, ahol a józan ész csődöt mond. A hitnek próbán kell átmennie, mielőtt látható valósággá válnék. "Tudjuk, hogy... minden javukra van" (Róm 8,28) a hívőknek, mert mindazzal, ami történik, Isten átformálja az eszményi hitet kézzelfogható valósággá. A hit mindig az Istennel való személyes kapcsolat vonalán munkálkodik. Isten célja az, hogy lássa, hogyan lesz gyermekei életében az eszményi hit valósággá.

A hétköznapi élet minden részletére vonatkozóan van Istennek kijelentett szava, amivel kipróbálhatjuk gyakorlati megtapasztalásainkban, hogy mennyire hiszünk Istenben. A hit roppant elv, mely mindig Jézus Krisztust teszi az első helyre: "Uram, te ezt és ezt mondtad (pl. Mt 6,33), őrültségnek látszik, de én a Te szavadra megkockáztatom." Állandóan harcolnunk kell azért, hogy észhitünket valóságos személyes tulajdonunkká tegyük. Isten olyan körülmények közé visz, ahol növeli hitünket, mert a hit természete az, hogy tárgyát valósággá változtassa. Amíg Jézust nem ismerjük, Isten inkább elvont fogalom nekünk, nem tudunk hinni benne. De amint meghalljuk Jézus szavát: "Aki engem látott, látta az Atyát", olyan valaminek vagyunk a birtokában, ami valóság, és hitünk határtalan. A hit az egész ember helyes viszonyát jelenti Istennel Jézus Krisztus Szellemének ereje által.



--------------------------------------------------------------------------------
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

JesusFollowers-LMG1.jpg
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%"> </td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%">Leleszi Balázs Károly:



Mikor a szél cserzette halász
kihúzta bárkáját a partra, észrevette
a magányos idegent a kősziklán,
dobóhálóját összegöngyölítette,
a grádicsok fokait követve felmászott
hozzá és megérintette a vállát;
ez, zárt pillákkal térdre roskadván
rázkódva imádkozott,
lassan felpillantott és látta,
hogy elhagyta már a várost, az éjszakát,
a kalandövezetet, a gyötrő becsvágyat,
és itt térdepel valami ismeretlen
kősziklán, s nincs más barátja,
csak egy halász, aki repedést hasítván
az időn, kitárja felé két karját.

</td></tr></tbody></table>
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
Link
vlinder2-2006.jpg


Link


1.Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad őt, mert az Úr mindent oly bölcsen intézett: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, sok bajban védett! Nagy irgalmát Naponként tölti reád, Áldását mindenütt érzed.

3. Áldjad őt, mert keze csodásan alkotott téged! Utadon elkísér, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd, Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad őt, mert az Úr megáldja minden munkádat! Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd, mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat!

5. Áldjad az Úr nevét, őt áldja minden énbennem! Áldjad őt, lelkem, és róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed ő tenéked! őt áldjad örökké! Ámen.

103. zsoltár. Joachim Neander 1650-1680 (német).

 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%"> </td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%">
Resize_of_12312.jpg




Hangos mesék Link


390a-12q.gif





Link Animációk Link


101597_nagy.jpg




ha32.gif

</td></tr></tbody></table>
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%"> Link
m29.gif
Halloween
m29.gif
Link

www.tvn.hu_3f15c1d360b8f6c308a3bb58e966b338.gif
</td></tr></tbody></table>
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%">Nem halhatsz meg, csak ha az Úr akarja

�Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit" (Zsolt 118,17).

Milyen erőt adó bizonyosság ez! Bizonyára egy ígéret az alapja, amelyet a zsoltáros személy szerint kapott, és amelyet örömmel a magáévá tett. Szabad nekem is így szólnom? Vagy elcsüggedek, mert az ellenség megtámadott? Mert sokan vannak ellenem és kevesen mellettem? Hitetlenségem a harc feladására indít, arra, hogy kétségbeesetten haljak meg, mert megvert, megbecstelenített ember vagyok? Ássák már ellenségeim a síromat?

Mit tegyek ilyenkor? Hallgassak tulajdon gyávaságomra, adjam fel a harcot és vele együtt minden reményemet? Távol legyen! Még van bennem élet.

�Nem halok meg". Visszatér belém az életerő, és elűzi gyengeségemet: �Élek". Az Úr él, és én is élni fogok. Újra felnyitom számat és �hirdetem az Úr tetteit". Elbeszélem majd jelen nyomorúságomat, amely csak arra volt alkalom az én Uramnak, hogy irántam való végtelen szeretetét és hűségét újra megmutassa. Akik már szívesen méretet vennének rólam, hogy koporsómat elkészítsék, várjanak még egy kicsit! Mert keményen megfeddett ugyan engem az Úr, de nem engedte, hogy meghaljak (18. vers). Dicsőség legyen nevének mindörökké! Nem halok meg, míg munkám el nem végeztem, és addig fogok e földön élni, amíg az Úr akarja.


--------------------------------------------------------------------------------
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
</td></tr></tbody></table>
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%">Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet: Zsid 9,27. Link

Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, Jel 20,6. Link

Monda néki Jézus:
Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; Ján 11,25. Link



Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva.
Elnyeletett a halál diadalra. 1Kor 15,54.
Link</td></tr></tbody></table>
 

danorb

Állandó Tag
Állandó Tag
<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%">
l_3850c057c4a544e7832fbb1544960531.gif




Mindent zúgolódások és tétovázás nélkül cselekedjetek!
(Fil 2, 14)

Ha Isten gyermekei panaszkodnak, olyanok, mint a kormos lámpák. Gyógyító fény helyett fojtó füstöt árasztanak. Az apostol azt szeretné, ha a hívő keresztyének mint csillagok fénylenének a világon, ez elfordult nemzetség között, amelyben élnek. Nem külsőképpen szakadtak el tőle, de alapvetően mássá kell lenniök, mint a körülöttük levő világ. Ott a zúgolódás, panaszkodás, zsörtölődés és kritizálás otthonos. Isten gyermekei mindent mennyei Atyjuk kezéből fogadnak el, még a nehézségeket és szenvedéseket is. Aki az igazságban jár és gyűlöli az igazságtalanságot és fösvénységet, az megkapja kenyerét és vize sem fogy el (Ézs 33, 15-16). Amikor Izraelre ránehezedett a drágaság, Illés próféta nem zúgolódott együtt a néppel. Bízott az Úrban. Az utolsó időkben még keményebb próbák várnak Isten népére. De zúgolódhat-e egy gyermek apja ellen, akinek szeretetéről és bölcsességéről mélyen meg van győződve?

Isten gyermekeihez nem a zúgolódás, hanem a hálaadás illik. Mindenben, amit végezniök kell, mennyei Atyjuktól kapott feladatot látnak. Az Ő szolgálatában tudják magukat, hogyan zúgolódnának hát azon, hogy túl sok a terhük? Nem lenne ez lázadás az Úr ellen, aki pedig oly kimondhatatlanul jót akar az övéivel? Amit saját akaratunkból vállalunk, az természetesen nagyon terhessé, sőt elviselhetetlenné válhat. Aki azonban minden cselekedetét alárendeli Isten akaratának és csak neki szeretne tetszeni, annak nem szabad zúgolódnia, mégha néha nagyok is az igények vele szemben, vagy elmarad a hála, amit talán megérdemelne. A tartós zúgolódás haragossá, mogorvává tesz.

Isten gyermekei mindent zúgolódás és tétovázás nélkül tegyenek, azaz aggályoskodás és töprengés nélkül. Helyes, ha először mérlegeljük az elvégeznivalót és azután látunk a dolgokhoz, de ha a folytonos átgondolástól nem jutunk a cselekvésig, ez szánalmas dolog. Ha bizonyos vagy abban, hogy valaminek Isten akarata szerint meg kell történnie, akkor ne gondolkozz sokat, ne adj helyet okoskodásoknak, ne tartóztasson fel és ne fordítson vissza semmi. Cselekedj határozottan! Debora énekében azt olvassuk Rúben törzséről, hogy Rúben nagy volt az elgondolásokban és a tervezésben. Számolt és tervezett, de nem vett részt a szent harcban. Isten gyermekei derűs, tetterős emberek.



--------------------------------------------------------------------------------
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből

Tájképek Link</td></tr></tbody></table>
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag

A mai nap igéi


Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. (Ez 22,30)
Krisztus Jézus megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (Fil 2,8)
Olvasmányok: 1Pt 1,(8-9)10-13 és Ézs 59,15b-21

<HR align=center width="70%">
Lelki útravaló a mai napra


<CENTER>December 1.

Az Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene.

Lukács 20,38
Uram!
A sadduceusok fajtája nem hal ki. A földre esküvők faja. Akik meggyőződéssel tudják: föltámadás és örök élet nincs! Mese az csupán! Vallják: az emberi élet itt a földön kezdődik, és itt is végződik.
A ma sadduceusainak is ugyanaz az ismertetőjelük, mint azoké volt, akik hozzád fordultak: bár bizonyosak a dolgukban, mégis örökösen a föltámadás és az örök élet körül kering a kérdésük. Szinte eszelősen - úgy érzi az ember.
Kérdésük, amelyet neked föladnak, ugyanúgy kérdés lett volna akkor is, ha két testvérről beszélnek, akik egymás után haltak el egyazon asszony mellől. Ez a túlzásuk azonban gyanús. Mintha mindenáron biztosítani akarnák azt, ami felől nem bizonyosak.

Uram!
A halottak föltámadását én hitetlen embereknek észokokkal bizonyítani nem tudom. De erről szóló tanításod szívemben visszhangra talált. És hiszek benned, aki ajándékaid között éppen a haláltól való megváltást is hoztad. Bizonyosságomat semmi meg nem rendítheti. És ebben a bizonyosságomban boldog vagyok.


</CENTER><CENTER> </CENTER>
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag


Hétfő [2008.12. 01] Az ÚR szenvedő Szolgája
2008.12.01. 00:03 Andreas

*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN

http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato

<TABLE class=smtxt style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=left>- Hétfő [2008.12. 01]</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=right> </TD></TR><TR><TD align=left colSpan=2><TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10>


</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2> </TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2> </TD><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10> </TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
Ez 22,30
</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
Fil 2,8
</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4> </TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam.
</TD><TD vAlign=top align=left width="3%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>És keresék közülök valakit, a ki falat falazna, és állana a törésen én előmbe az országért, hogy el ne pusztítsam azt; de senkit nem találék.
</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért, nehogy elpusztítsam, de nem találtam.
</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>
</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>
Egyedül ő volt az önkéntes helyettes áldozat, aki érettünk, miattunk és helyettünk: "a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta, a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért; fel is áldozta magát jóvátételül..." - Kérlek, halálod ára, rajtam ne vesszen kárba!
</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>​

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag


Hétfő [2008.11. 24] Az igazak koronát nyernek az igaz Bírótól


2008.11.24. 00:03 Andreas

*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 ÚTMUTATÓ IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
http://www.garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** http://www.garainyh.hu/utmutato

<TABLE class=smtxt style="MARGIN-BOTTOM: 10px" cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#ffffff><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=left>- Hétfő [2008.11. 24]</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #eeeeee 1px dotted" align=right></TD></TR><TR><TD align=left colSpan=2><TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#111111 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10>



</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2></TD><TD vAlign=top align=left width="2%" bgColor=#ffffff rowSpan=10></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>Péld 10,7

</TD><TD vAlign=top align=left width="48%" bgColor=#ffffff colSpan=2>2Tim 4,8

</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz.

</TD><TD vAlign=top align=left width="3%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad.

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Az igazak emlékét áldva emlegetik, a gonoszok neve feledésbe merül.

</TD><TD vAlign=top align=left width="4%" bgColor=#ffffff colSpan=2>

</TD><TD vAlign=top align=left width="46%" bgColor=#ffffff>Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.</TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4></TD></TR><TR><TD vAlign=top align=left width="96%" bgColor=#ffffff colSpan=4>
Pál számadást tart élete végén, s a leltárban ott szerepel a győztesek koronája, amit jutalomként kapnak Uruktól, akik őt szolgálták földi életükben, s megigazultak az ő érdméért és Isten igaznak nyílvánítja őket az utolsó ítéletkor; mi várjuk-e Jézus visszajövetelét értünk?


</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>


 
Oldal tetejére