Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

kata53 témája a 'Jeles napok' fórumban , 2005 November 24.

  1. stefike0

    stefike0 Állandó Tag

    "Istenünk beszéde mindörökre megmarad"
    Igei gondolatok minden napra.

    2009. április 8,

    "Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hivattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt... Hogy tartsd meg a parancsolatot tisztán, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig."
    (1Tim 6,12. 14)
    "Amíg a földön élünk, szüntelenül támadásoknak vagyunk kitéve. Bosszúságok teszik próbára türelmünket. De ha jó lelkülettel viseljük el őket, keresztény vonások fejlődnek ki jellemünkben. Ha Krisztus bennünk lakik, kedvesek és elnézőek leszünk, türelmesek a bosszantások és ingerlő körülmények között is. Napról napra és évről évre mindinkább legyőzve énünket, nemes lelkű emberekké formálódunk. Ezt kaptuk feladatként, de Jézus segítsége, kitartó igyekezet, rendíthetetlen elhatározás, folytonos éberség és szüntelen imádkozás nélkül nem tudjuk megvalósítani. Mindenkinek meg kell vívnia a maga egyéni harcát. Isten a mi közreműködésünk nélkül nem teszi nemessé jellemünket és életünket. Akik kitérnek a harc elől, azok nem ismerik meg a győzelem ízét és örömét sem."
     
  2. Stevey

    Stevey Állandó Tag

    Ne foglalkozz vele!
    A link ráklikkelése után a FREE gombra kell klikkelni.
    A visszaszámlálás után a rapidshare megad majd 3 karaktert (betű v. szám),ezt be kell gépelni a rublikába,és download.Ennyi.....

    Sok sikert!
     
  3. pjutka

    pjutka Állandó Tag

    Napi Evangélium

    Napi evangélium


    2009. április 9. – Nagycsütörtök Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
    Jn 13,1-15

    Elmélkedés: Megújuló szeretet
    Az utolsó vacsorán történtek elbeszélését János evangélista egészen ünnepélyes bevezetéssel kezdi. „Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének” (Jn 13,1). Az ünnepélyes megfogalmazás tartalma rámutat Jézus szeretetére, mint a most kezdődő történések legmélyebb okára és mozgatójára. A tanítványok lábának megmosása, az Oltáriszentség ajándékozása, valamint Jézus hamarosan kezdődő szenvedése és kereszthalála mind-mind szeretetéből fakadó cselekedetek. Igen, elérkezett az óra, Jézus órája, a cselekvés órája, az áldozat órája, az önajándékozás órája, az engedelmesség és a szolgálat órája, elérkezett a szeretet ideje.

    Az utolsó vacsora jelentőségét akkor érthetjük meg, ha felidézzük az ekkor történt másik eseményt, az Eucharisztia alapítását, azaz az Oltáriszentség ajándékozását, amelyben a mi Urunk saját Testét és Vérét adta nekünk. János ugyan nem számol be erről írásában, de Máté, Márk és Lukács evangéliumában, valamint Szent Pál apostol korintusiaknak szóló első levelében megtaláljuk ennek elbeszélését (vö.: Mt 26,20-29, Mk 14,17-25, Lk 22,14-23 és 1Kor 11,23-26). Az esemény a szentmise szertartásából jól ismert mindannyiunk számára. Jézus, mielőtt szétosztotta volna apostolainak a kenyeret ezt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik”. Majd a borral telt kelyhet ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik”.

    Arról tehát itt szó, hogy az ószövetség helyébe az újszövetség lép, de nem abban az értelemben, hogy az új eltörli a régit, hanem, hogy megújítja azt. A mózesi szövetség, amelynek alapja a kőtáblákra vésett parancsok voltak, csupán ideiglenes volt. Ezt váltja fel, ezt újítja meg a jézusi szövetség, amelynek alapja a szeretet emberi szívekbe írt új törvénye, egy új, örökké tartó szövetség. És ha már az ószövetség is Isten emberek felé irányuló szeretetéből fakadt, akkor ez még inkább elmondható az újról. Az utolsó vacsora Isten megújított, ugyanakkor állandóan megújuló szeretetét hirdeti nekünk, melynek megtapasztalása hálával és örömmel tölti el szívünket.

    Persze hiábavaló dolog volna örvendeznünk Isten felénk áradó, állandóan megújuló szeretetének, ha ez egyszersmind nem újítana meg minket a szeretetben, azaz nem ösztönözne minket arra, hogy mi is állandóan megújuljunk az Isten iránti szeretetben.

    Érdekes felfigyelnünk arra, hogy az ószövetséghez képest változik az újszövetség alapja mind Isten, mind az ember részéről. Az első szövetségnél Isten parancsokat, törvényt ad az embereknek, akik részéről a szövetség megtartását a „kötelesség” és az „engedelmesség” szavak jellemzik a legjobban. S bár Isten mindvégig hűséges maradt ígéretéhez és szövetségéhez, az ember újból és újból hűtlenné vált, megszegte a szövetséget, elfordult Istentől. Az újszövetség alapja viszont már az az isteni szeretet, amely két, egymással természetesen összetartozó eseményben éri el tetőpontját: egyrészt az Eucharisztia alapításában, amely szentségben Jézus önmagát, saját testét adja nekünk, másrészt a kereszthalálban, amelyben Jézus önmagát adja az Atyának értünk, a mi megváltásunkért. Az ember részéről, ami részünkről a szövetség megtartása már nem félelemből fakad, hanem igaz szeretetből.

    Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora eseményét és minden alkalommal, valahányszor Jézus keresztjére emeljük tekintetünket, gondoljunk a szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni szeretetre, s ez segítsen minket is a szeretetben való állandó megújulásban!
    (Horváth István Sándor)

    Imádság:

    Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színrõl színre láthassalak!
     
  4. pjutka

    pjutka Állandó Tag

    Nagycsütörtök
    [​IMG]

    Története:

    A 4. század végén Jeruzsálemben két mise volt: az elsõ misét a fõtemplomban tartották, innen vonultak a Kálvária-hegyi sziklához és ott volt a második mise. Rómában a 7. századtól ugyancsak két misét tartottak. Délben a pápa végezte az olajszentelési misét, amelyben nem volt igeliturgia, helyette a nyilvános bûnösök visszafogadása történt. A másik misét a római plébániatemplomban végezték. A 8. századtól már csak egy mise maradt a gyakorlatban, amelyen együtt ünnepelték a bûnösök visszafogadását, az olajok megszentelését és az utolsó vacsora emlékezetét.

    A mostani gyakorlat XII. Pius nagyheti reformja (1956) óta ismét két szentmisét ír elõ nagycsötörtökre: délelõtt az olajszentelési mise a püspöki székesegyházakban, este pedig mindenütt az Utolsó vacsora tiszteletére.
    Szentmise az Utolsó vacsora emlékezetére

    A zsidók a húsvéti lakomán az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték. Jézus ezen a lakomán megújította a régi áldozatot: Jézus lett a mi húsvéti bárányunk. A bárány vére óvta meg a zsidó elsõszülötteket az öldöklõ angyaltól. Krisztus vére áldozati vér, amely megszabadít a bûntõl, a halál rabságából. Ez az Újszövetséget megpecsételõ vérszerzõdés: az emberiség nevében Jézus Krisztus mutatta be az engesztelõ áldozatot az Atyának.

    Jézus itt az Utolsó Vacsorán elõvételezte kereszthalálát: Jézus kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Jézus meghalt, megtöretett mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezõket.


    A lábmosás szertartása
    [​IMG] [​IMG]

    Az utolsó vacsorára emlékezve történik a lábmosás szertartása. Ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adja. Az önmagát teljesen kiüresítõ úr megmossa a szolgák lábát.

    Spanyolországban a gall rítusú mozarab liturgiában már a 6. sz.-ban megtaláljuk a lábmosás szertartását. A római rítus elterjedésének hatására eltûnt, de a monostorokban tovább élt, ahol gyakran végezték a lábmosás szolgálatát a vendégeken, szegényeken, betegeken és szerzetes-testvéreken. Rómában a 12. sz. óta szerepel.

    Jézus elfogatása

    Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Ettõl kezdve az egyház nem mutat be szentmise áldozatot egészen a feltámadás liturgiájáig. Ennek az elfogatásnak és Jézusnak ruháitól való megfosztásának a szimbóluma az oltárfosztás, amikor az oltárt megfosztjuk a díszeitõl és csendben, elbocsátás nélkül távozunk. Ezzel kezdetét veszi a passió, Jézus szenvedésére való emlékezés.




    Nagycsütörtök az Oltáriszentség szereztetésének ünnepe, Jézus szenvedésének kezdete. Bátai neve csonkacsütörtök. Ritkán zöldcsütörtök neve is hallható. Ezt Somogyi Elek így magyarázza: ez a név a Getsemáni nevű zöld kerttől származott. melyben a mi váltságunk zöldülni és csírázni kezdett.*

    Nagycsütörtök egyetlen nagymiséjén, a tridentinus liturgia szerint glóriára megszólalnak az orgona, a csengők, meg a harangok, hogy utána egészen nagyszombatig elhallgassanak. Népies kifejezéssel: megsüketülnek.


    Közismert szólás, hogy nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek.
    E hagyománynak költői, mondai hajtása is van.
    Az 1674. év nagyszombat napján Rómában a Szent Péter-templomában a sekrestyés, amint a templom tornyába felment,
    ott nagy álmélkodására egy idegen öltözetű ifjat talált mély álomba merülve. Nagynehezen fölébresztették. Maga köré bámult, alig tudta megérteni, mi történt vele, amíg végre latin nyelven elmondotta, ki ő és hogyan jött ide. Neve Kopeczky Mihály, Késmárkon diák volt, és nagy vágy támadt benne az örök várost és híres templomait látni. Minthogy azt hallotta, hogy húsvétkor a harangok Rómába repülnek, ő is elhatározta, hogy a haranggal együtt megteszi ezt az utat. Felmászott tehát a késmárki toronyba, ott az öreg harang belsejébe bújt és szíjjal odakötözte magát a harang nyelvéhez. Egyszerre csak nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, mire elvesztette eszméletét. Nem is nyerte vissza elébb, amíg a Szent Péter sekrestyése föl nem ébresztette. Kopeczky története nagy feltűnést keltett egész Rómában. Pártfogói akadtak, és így nem is tért vissza többé hazánkba.
    Jézus egyedül hagyták a tanítványok a Getsemani kertben.
    Elmentek aludni, mit sem setjve azt, hogy többet talán nem látják úgy, ahogyan eddig.
    ez a vers remekül ábrázolja azt a lelkiállápotot, ami Jézus sajátja volt azon az éjszakán.
    Tudta, mit kellett tennie, és senki nem volt mellette.
    az igazi , nagy döntéseket mindig egyedül hozzuk az életünkben.
    Dsida Jenő: Nagycsütörtökön

    A szél suhogva borzong
    az olajfa lombokon.
    A kanyargós úton,által az erdőn
    tömöttsorú fáklyások jönnek.

    Testemet ételül adtam,
    véremet italul adtam,
    könnyel mostam meg lábaitokat:
    Mégis egyedül maradtam

    Hajnal-derengés borzong
    a sötét lombokon.
    Júdás után, által az erdőn
    sátánarcú fáklyások jönnek.

    Testvéreim, tanítványaim!
    Égignyúló kemény kereszten
    holnap megölnek engem!
    És ti alusztok, mélyen alusztok!
    ~~~

    Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,

    a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,

    legyintett arcul. Tompa borzalom

    fogott el, mély állati félelem.

    Körülnéztem: szerettem volna néhány

    szót váltani, jó, meghitt emberekkel,

    de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,

    Péter aludt, János aludt, Jakab

    aludt, Máté aludt és mind aludtak...

    Kövér csöppek indultak homlokomról

    s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
     
  5. stefike0

    stefike0 Állandó Tag

    A Messiás elfogatása
    "1Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedron-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. 2Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. 3Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. 4Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: "Kit kerestek?" 5Azok pedig így feleltek: "A názáreti Jézust." "Én vagyok" - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. 6Amikor azt mondta nekik: "Én vagyok" - visszatántorodtak, és a földre estek. 7Ekkor újra megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Ők ismét ezt felelték: "A názáreti Jézust." 8Jézus így szólt: "Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!" 9Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: "Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit." 10Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. 11Erre Jézus így szólt Péterhez: "Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?"" (János 18,1-11)

    Ebben az evangéliumi epizódban a két főszereplő, Jézus és Júdás igen nagy kontrasztban áll egymással - mind fizikailag, mind pedig átvitt értelemben. Noha látszólag azonos csapatban voltak eddig, az alattomosan megbújó természet- és érdekkülönbség itt nyilvánvalóvá lesz. Csupán egy szál köti őket össze e történeti szakaszban: a Gecsemáné-kert ismerete (1-2. v.). Azelőtt is sok időt töltöttek ott együtt, de ez az utolsó találkozás e meghitt helyszínen romba dönti az addigi szent élményeket. Mindketten másra használják a bizalmas találkozási pontot. Lukács feljegyzi Jézus erre vonatkozó megjegyzését: "Barátom, hát ezért jöttél!" (26,50) Szembeötlő Jézus egyenessége, őszinte beszéde, és ezzel szemben Júdás hátulról támadó, áruló, hazug jelleme (5. v.). Krisztus a tanítványok védelmében önfeláldozó (8. v.), míg Júdás mást áldoz föl saját előnye érdekében (27,3-4). Az egész passiótörténetben az a leginkább megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy Megváltónk kálváriája nem a külső ellenség támadásával kezdődött, hanem egyik közeli munkatársának árulásával. Jézus nevére gyalázatot nem a világ fiai hoznak leginkább, hanem azok, akik hozzá közel állónak vallják és hirdetik magukat, viszont cselekedeteikkel kiszolgáltatják őt a gonoszoknak, akik csak a megfelelő alkalomra várnak. Óvakodjunk attól, hogy Krisztus mai tanítványaiként véletlenül is ellene dolgozzunk! Vissza ne éljünk bizalmával! /VE/

    Halálos gyötrődése
    "39Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. 40Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: "Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek." 41Azután eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: 42"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." 43Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. 44Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. 45Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket. 46Ekkor így szólt hozzájuk: "Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!"" (Lukács 22,39-46)

    Emberi ösztönünk, hogy amikor valami kellemetlenség ér bennünket, akkor igyekszünk mihamarabb kibújni alóla. Amikor pedig mások miatt vagy másokért - mintegy áldozatként - van részünk szenvedésben, akkor lelkiismeretünkkel harcolunk ugyan egy darabig, végül mégis igyekszünk rövid időn belül véget vetni a hátrányoknak. Az is jellemző ránk, hogy jogainknak hangot adunk, és felemeljük szavunkat az igazságtalanság ellen. (Ez bizonyos mértékben kötelességünk is.) Mennyivel inkább lett volna joga Jézus Krisztusnak angyalok seregeit rendelni maga mellé önvédelemből, és látványos megszégyenítéssel elnémítani a Gonoszt, hiszen ki emelhet kezet az Emberfiára büntetlenül? Indokolt lett volna azonnali ítélete és bosszúállása. Mégis, mind a próféciákból, mind az újszövetségi beteljesedésből azt látjuk, hogy Megváltónk önmegüresítő (lásd Fil 2,7) áldozatának része volt az is, hogy nem kiáltott jogorvoslatért. Mi fontosabbak vagyunk neki, mint saját dicsőségének védelme. Ebben az időben az isteni igazságnak egy másik szeletére koncentrált, ami az ember megigazítását foglalja magába. Ezért mondta: "Atyám... ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (42. v.). Hála neki, hogy a gyötrelem sem tántorította vissza! /VE/
     
  6. juna

    juna Állandó Tag

    [​IMG]

    HÚSVÉTI FÁK
    Kunszery Gyula
    (részlet)

    Akkor csütörtökön
    a szelíd olajfák
    karcsú ágaikat
    lankadtan lehajták,
    mert a Getsemane-
    kertben gyötrelemmel
    vért verejtékezett
    egy magános ember,
    vére szétfolyott
    a fekete rögökön,
    akkor csütörtökön.

     
  7. juna

    juna Állandó Tag

    Az utolsó vacsorához
    talán meg sem is hívnak,
    de a kereszt alatt ott leszünk
    azok közt, kik sírnak.
    (Jókai Anna: Nagycsütörtök)

    [​IMG]
     
  8. pjutka

    pjutka Állandó Tag

    Napi evangélium

    Napi evangélium


    2009. április 10. – Nagypéntek Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
    Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
    Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
    Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
    Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.” És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az ember!” A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
    Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
    Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
    A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
    Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
    Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
    A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
    Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
    Jn 18,1-19,42

    Elmélkedés: A kereszt – Isten dicsősége
    A halott hatalmas úr. Ünneplő ruhába öltöztetik, és úgy viszik, mint a nagy urakat szokás, így költözik örökös lakhelyére, a temetőbe. Arccal az ég felé fordul, mindenki tisztelettel emlékezik rá, miközben megriad azon félelmetes erő előtt, amely nem tesz kivételt ember és ember között. A halott valóban hatalmas úr, és maga a halál is, ami talán a legnagyobb úr ezen a földön.

    Ma, Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk, amikor szintén bebizonyosodik, hogy a halál hatalmas úr, de rögtön hozzá kell tennünk azt is, hogy mégsem a legnagyobb úr, mert a feltámadásé lesz az utolsó szó. Ha figyelmesen elolvassuk Szent János evangéliumából Jézus szenvedésének történetét és persze az ehhez vezető eseményeket, akkor észrevehetjük, hogy az evangélista úgy tárja elénk a kereszthalált, mint Jézus megdicsőülését, amely egyúttal az Atya dicsőségének a megnyilvánulása is. János örömhírében már korábban is találkozhattunk azzal a gondolattal, hogy Jézus tevékenysége az ő isteni dicsőségének megjelenése, amely egyúttal a mennyei Atya dicsőségét is szolgálja. Gondoljunk csak például arra, hogy János a következőkkel zárja le a kánai menyegző elbeszélését, amelyen első csodájaként Jézus a vizet borrá változtatta: „Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a Galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét és tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Isten dicsőségéről esik szó továbbá Lázár feltámasztásakor. Amikor Jézusnak megviszik a hírt, hogy barátja, Lázár beteg, akkor nem indul azonnal barátjához, hanem a következőt mondja: „Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (Jn 11,4). Jézus kijelentését értelmezhetjük úgy, hogy Lázár feltámasztása szolgálja Isten dicsőségét, de úgy is, hogy ezen esemény miatt határozzák el a zsidó főtanács tagjai, hogy Jézusnak meg kell halnia, és Jézus halála szolgálja az isteni dicsőséget.

    Egy fontos mozzanat mellett nem szabad szó nélkül elmennünk. Jézus megölését nem egy halott ember életre keltése miatt határozták el, hanem azért, mert Lázár feltámasztása láttán sokan hittek Jézusban (vö.: Jn 11,45-53). Tehát itt is, és a kánai menyegzőn is az isteni dicsőség megnyilvánulása hitet vált ki az emberekből. János evangélista minden bizonnyal nem véletlenül láttatja Jézus keresztjét Isten dicsőségeként, mert talán éppen az a szándéka, hogy hitre ébressze olvasóit, mint ahogyan Jézus szenvedésének és halálának látványa sokakban hitet keltett azok közül, akik az esemény szemtanúi voltak.

    János tanításához képest Szent Pál teológiájában egy kis hangsúlyeltolódás figyelhető meg. Bár Pál is a dicsőség urának nevezi a megfeszített Jézust (vö.: 1Kor 2,8), ő világosan láttatja a keresztre feszítés megalázó, megszégyenítő jellegét, s inkább a feltámadásban látja a dicsőség megnyilvánulását. Pál apostol gondolkodására jellemző, hogy Jézus szenvedését, halálát és feltámadását a megváltás egyetlen eseményeként szemléli.

    Befejezésül két következtetést, két tanulságot vonjunk le az elhangzottakból. Egyrészt: Jézus keresztjének és halálának szemlélése annak megvallására késztet minket, hogy Ő a legfőbb Úr. A népek apostola így fogalmazza meg ezt a filippieknek írt levelében: Jézus „megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van miden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,8-11). A második tanulság pedig ebből a hitvallásunkból következik. Pál ezt írja a római levélben: „Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz” (Róm 10,9). Itt értjük meg, hogy Jézus halála nem volt hiábavaló, nem volt értelmetlen cselekedet, ahogyan ezt sok nem hívő ember gondolja. Halála az üdvösséget hozta meg mindazoknak, akik hisznek benne, köztük természetesen számunkra is, akik hiszünk benne.
    (Horváth István Sándor)

    Imádság:

    Jézus valóban meghalt. Leszállott a legmélyebb emberi nyomorúságba, a holtak birodalmába. Kivette a mi halálunkból a keserűséget. Már tudjuk, Krisztussal való közösségünk túléli a halált. Ő a mi életünk és föltámadásunk. Legyen ez látható a jelen életünkben: az örömben, amely reményből és szeretetből születik.
     
  9. juna

    juna Állandó Tag

    Nagypéntek

     
  10. stefike0

    stefike0 Állandó Tag

    A szenvedő Messiás kihallgatása
    "12A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték. 13Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. 14Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. 15Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába; 16Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző leánynak, és bevitte Pétert. 17Az ajtót őrző szolgálóleány ekkor így szólt Péterhez: "Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is?" De ő így felelt: "Nem vagyok." 18Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett. 19A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. 20Jézus így válaszolt neki: "Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. 21Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam." 22Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: "Így felelsz a főpapnak?" 23Mire Jézus így válaszolt neki: "Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?" 24Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. 25Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: "Nem az ő tanítványai közül való vagy te is?" Ő tagadta, és megint csak azt mondta: "Nem vagyok." 26A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: "Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?" 27Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas." (János 18,12-27)

    Jézus jogtalan perének, elítélésének két fő pillére volt. Az egyik csütörtök éjszaka, a zsidó vallási vezetők (Annás és Kajafás főpap) előtt zajlott, míg a másik pénteken reggeltől kezdve egészen a kereszthordozásig, politikai tisztségviselők (Pilátus és Heródes Antipász római helytartó) vezetésével történt. Ezek sorrendje már önmagában árulkodó. A legfőbb ellenszenv Jézus iránt vallási félreértés és összeférhetetlenség miatt alakult ki, úgyannyira, hogy ebből fakadt kivégzésének szándéka. Ennek kivitelezését jogilag azonban csak a világi kormányzat hajthatta végre. A kezdeményezés a zsidóké, de az utolsó szó élet-halál kérdésében a rómaiaké volt. Ebből is láthatjuk, hogy a gonosz szándék megtalálja a maga gonosz eszközét, viszont egyik sem szabadítja föl a másikat a felelősség alól. Kitűnik az exfőpap faggatózásából, hogy leginkább Jézusnak az emberekre és a gondolkodásmódra, életvitelre gyakorolt hatásától tartott (19. v.). Alapjában véve ez elismerésnek is tekinthető, hiszen így kinyilvánítja meggyőződését, miszerint a Názáreti munkássága maradandó, és túlmutat földi életén. Az istenit eltiporni akaró sátáni erő éppen az ilyen próbálkozásaival tanúskodik Urunk áldásos volta mellett, és esetleges sikere is csak ideig-óráig való. Ez a nagypénteki kilátástalan sötétség reménysugara - a mi vigaszunk. /VE/


    Kínos kereszthalála
    "32Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. 33Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. 34Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. 35A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!" 36Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, 37és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!" 38Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. 39A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." 40De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el." 42Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." 43Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." 44Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. 45A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt. 47Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: "Ez az ember valóban igaz volt." 48És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért. 49Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt." (Lukács 23,32-49)

    Nagypénteken vált valóra Jézus próféciája: "be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: És a bűnösök közé sorolták" (22,37). Urunk egyáltalán nem kapott méltányos bánásmódot, ellenkezőleg, köztörvényes bűnözőknek járó kegyetlen, kínzó kivégzési móddal bántak el vele: keresztre feszítették a Római Birodalom brutális szokása szerint. Ma, amikor még a méltán halálra ítélteken is - tiszteletben tartva emberi jogaikat - a lehető legkevesebb szenvedést okozva szabad csak végrehajtani a kivégzést, jobban érzékeljük a kontrasztot, mint valaha, ami Krisztus szent, isteni lénye és méltánytalan halála között feszül. E speciális gyilkolási mód okozta fizikai fájdalom szenvedéseinek csak töredékét tette ki. Sokkal nagyobb volt kereszthalálának lelki kínja, amiből az emberek talán csak a háromórányi sötétséget érzékelték (44. v.). Mire Megváltónk letette lelkét az Atya kezébe, addig emberileg felfoghatatlan és kimondhatatlan gyötrelmeken ment át. Az egész emberiség minden bűnterhét magára vállalta annak az Isten szentségétől eltaszító átkával együtt (lásd Gal 3,13; Mt 27,46). Mindennek tetejébe lelki teher volt az emberek gúnyos, provokáló megjegyzéseinek sora is (35-37. és 39. v.). Halmozott és hatványozott szenvedés minden méltányosság nélkül. Ezt vállalta Megváltónk értünk és helyettünk! Induljunk hát hálára és alázatra! /VE/
     
  11. stefike0

    stefike0 Állandó Tag

    Aki helyett a Krisztus vérzett

    Emlékszem: Kemény bilincsbe verten,
    bénultan ültem a hideg kövön.
    Sötétség, bűn és vád töltötte el lelkem,
    ijesztő csend kietlen börtönöm.

    Halál: Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
    valami bennem. Életvágy talán.
    S akkor... szerettem volna összetörni
    bűnt és bilincset börtönöm falán...

    Neki az ajtó rozsdamart vasának
    sámsonkarokkal! Ki a fényre! ki,
    ahol szabad mezők ujjongva várnak,
    s ahol az élet szent magvát veti!

    Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
    a szívemen kemény, hideg marok.
    Egy síron túli hang titkos hívása:
    'Jöjj! Jöjj Barabás!' - Nem! Nem akarok!

    'Barabás!' Hah, már nem a rém hívása.
    Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
    Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
    és nem kiálthatok felé: Ne még!

    Most! Súlyos léptek... fegyver csörrenése...
    csikordul a zár... szoborrá meredt
    minden tagom... egy érdes hang: 'Barabás,
    szabad lettél. Le a bilincseket!'

    Először mint egy álom. De lehullnak
    mégis. Tántorgó lábaim előtt
    kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
    Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!

    Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
    rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
    zúgó tömegben torpant meg a lábam.
    Pilátust láttam, népem véneit...

    S ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
    megkoronázott, véres, tört alak.
    Vállán vörös palást, kezébe nádszál.
    Hogy le nem roskad annyi kin alatt!

    Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
    szelíd, egészen más, mint én vagyok.
    Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
    valami földöntúli fény ragyog.

    Ki ez az ember? Megkövülten állok.
    Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?

    Valaki szól: 'A Názáreti Jézus.
    Őt feszítik meg Barabás helyett.'

    Oly hosszú út vezet a Golgotára...
    Én végigjártam. Két lázas szemem
    odatapadt vonagló alakjára,
    ott égett minden gyilkoló szegen.

    És nem tudtam többé levenni róla.
    A szemek fénye... az a szent ajak...
    a hulló vér... Múlott a perc, az óra.
    Felejthetetlen percek és szavak.

    A szívemen gigászi nagyra nőttek
    láttán kemény, hideg gránithegyek:
    Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
    Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

    Mikor utolsót vonaglott a teste,
    mikor már minden elvégeztetett,
    mentem alá a gyász hegyéről én is.
    - S ölbe vettem egy síró gyermeket...

    Megsimogattam... lázadó kezemmel,
    mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
    S akkor tudtam meg, hogy Barabás meghalt.
    Az ő testét fedi a sziklabolt.

    Már csak szeretni, simogatni vágytam,
    haladni csendesen, mint Ő haladt,
    aki helyettem roskadt le a porba
    Golgota utján a kereszt alatt.

    Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!
    Ez a szó zengi át életem.
    - Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
    s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

    'Ki az? Ki zörget?' - kérdik majd. 'Barabás,
    aki helyett a Krisztus vérezett.'
    S kitárják akkor ujjongó örömmel
    a gyöngykaput fehér angyalkezek.
     
  12. kata53

    kata53 Állandó Tag

    <table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td class="cattitle">
    </td><td class="itemsubsub"><nobr></nobr></td></tr></tbody></table>[​IMG]

    Pótvizsga a SZERETETRŐL

    A Mester nagy iskolájában
    Ma szeretetből pótvizsgáztam
    Tanítóm előtt remegve álltam.

    Az első vizsgán én elbuktam,
    A tételt bár kívülről tudtam,
    De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

    Szerettem én ki engem szeret,
    Minden jó embert, akit csak lehet,
    De az ellenségemet ?!

    Aki rágalmaz, kinevet ?
    Ad mindenféle csúf nevet,
    Gyaláz és megaláz engemet ?

    Ilyet nem tudok szeretni : - Nem !
    És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
    Hogy ellenségemet is szeressem.

    Szereted ? - Kérdezte tanárom,
    Az én Mesterem és Megváltóm.
    Nem tudom ! - Hiába próbálom.

    Szelíden mondta, de erélyesen:
    Pótvizsgára mész! És ha mégsem
    Tanulod meg, megbuksz egészen.

    A szeretet nehéz tétel.
    A legtöbben ebben buknak el,
    Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

    De Mesterem tovább tanított,
    Különórára hívott,
    Szeretetével sokat kivívott.

    Mutatta kezén, lábán a sebet,
    Hogy mennyit tehet a szeretet,
    Eltűrni a kereszt-szegeket.

    Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
    Töviskoronát, nehéz bánatot.
    A dárdaszúrást, mit értem kapott.

    Megrendültem egész szívemben.
    Hát a szeretet ilyen végtelen ?
    Tanítóimtól tanulni kezdtem.

    Megnyerheted vele úgy lehet,
    Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
    Ha látja a te szeretetedet.

    Így tanított, szívem felrázta.
    Látta, hogy hajlok a tanításra.
    Szeretetét szívembe zárta.

    És most pótvizsgáztam belőle,
    Ott volt ellenségem is,
    Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

    De én szeretettel feleltem,
    S e szeretettel őt megnyertem,
    És a pótvizsgán általmentem.

    Tovább tanulok, tovább megyek.
    Vannak szeretet egyetemek,
    Magasak, mégsem elérhetetlenek.

    Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
    Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
    DE HA SZERETET NINCS BENNEM
    SEMMI VAGYOK !


    Turmezei Erzsébet


    <link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="Edit-Time-Data" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_editdata.mso"><!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Vele együtt megfeszítve! Elszántam-e már magamat arra, hogy a bűnt igazán ki kell ölni magamból? Sok idő eltelik, mire eljutunk erre a belső döntésre a bűnt illetően, de életem nagy pillanata az, amikor elhatározom, hogy amint Jézus Krisztus meghalt a világ bűneiért, úgy kell a bűnnek kihalnia belőlem. Nem megfékezni, elnyomni vagy megakadályozni kell a bűnt, hanem keresztre feszíteni. Senki sem juttathat el mást erre az elhatározásra. Lehet, hogy komolyan meggyőződtünk bűnösségünk felől, mégis arra van szükségünk, hogy eljussunk erre a döntésre, amit Pál itt követel.<o></o>
    Szedd össze magad, jusson időd az Istennel való egyedüllétre, hozd meg ezt az erkölcsi döntést és mondd: "Uram, azonosíts engem a te haláloddal egészen addig, amíg magam is tudom, hogy velem együtt a bűn is halott bennem." Döntsd el, hogy a bűn benned halálba legyen adva!<o></o>
    Nem valami isteni sejtésről van itt szó Pálnál, hanem mélyen gyökerező határozott megtapasztalásról. Felkészültem-e arra, hogy a Szent Szellem kutató fénye mindaddig átvilágítson rajtam, míg már tudom, mit jelent a bűnös természet, vagyis az, ami Istennek bennem levő Szelleme ellen tör? Ha igen, beleegyezem-e Isten halálos ítéletébe, amit erre a bűnös természetre is kimondott, hogy ti. teljesen azonosuljon Jézus halálával?<o></o>
    Beleéltem-e magam abba a dicsőséges előjogba, hogy Krisztussal együtt megfeszíttettem, és nem marad bennem, a testemben és véremben más, mint Krisztus élete? "Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2,20).<o></o>
    <hr align="center" color="red" size="1" width="100%" noshade="noshade">
    Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből<o></o>



     
  13. kata53

    kata53 Állandó Tag

    http://www.youtube.com/watch?v=avmfZb8LZdc

    <link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Palatino Linotype"; panose-1:2 4 5 2 5 5 5 3 3 4; mso-font-charset:238; mso-generic-font-family:roman; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-536870009 1073741843 0 0 415 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:RO; mso-fareast-language:RO;} h1 {mso-style-next:Normál; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; page-break-after:avoid; mso-outline-level:1; font-size:9.0pt; mso-bidi-font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-font-kerning:0pt; mso-ansi-language:RO; mso-fareast-language:RO; mso-bidi-font-weight:normal; font-style:italic;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> A LÁTHATATLAN MUNKA <o></o>

    [FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Azon az éjszakán így szólt Jézus az éjben: <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Imádkozzatok vélem…<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]A lelketek legyen most az enyém egészen. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Hatalmas munka vár, a megváltás munkája, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]a Lélek győzelme a nagy Halál felett, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]szükségem van reá, kell segítségetek, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]imádságtok, a könyörgésetek, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Munkátok, magatok…<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]… S magára hagyatott …<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Meg se érti talán a szív, ez a mai, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]hogy’ történhetett így a végtelen éjben, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]a Nagy Halál előtt Jézus kérő szavára, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]tanítványainak kedves meghitt körében? <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Miért nem vigyáztak ők ott, azon az órán? <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Imádságuk se szállt, aludtak csendben mélyen, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]a súlyos titkokat bontó idő mélyében. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Jézusra, az Egyre hagyták az összes munkát, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]s az ima idejét csendesen átaludták. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Mihozzánk is beszél, szól Jézusunk az éjben: <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Imádkozzatok vélem. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Ott vagyok az Igében. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Az igeszólóban élek. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]A lelketek legyen az Igéé egészen. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Ne legyen köztetek érzéktelen, hideg, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]megnehezül szemű, elalvó, vagy halott, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]követeim közül imádsággal nem védett, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Gecsemánéban küzdő <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]s magárahagyatott. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Mihozzánk beszélő Jézusunk, hogyha látnád, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]hogy kialudt fénylő, ragyogó mécsesünk. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Hogy hivalkodásból, hogy az emberek lássák, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]látható munkákat Érted hűen teszünk, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]de hogyha arra kérsz, hogy imádkozzunk Véled, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]hogy győzelemre vidd győzedelmes Igédet, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]mi kérő hangodat, mint alvó szívvel feledjük. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Gyújtsad fel mécsesünk elaludt, üres lángját, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]hogy világítson sok, titkon mondott imádság, <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]ne hagyjuk lelkedet küzdeni egymagában. <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]S a láthatatlan Isten láthatatlan munkánkat <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]láthatóvá teszi <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]a megtért lelkeknek <o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]boldog csodálatában…<o></o>[/FONT]
    [FONT=&quot]Kárász Izabella [/FONT][FONT=&quot](Fényből fényességet)[/FONT][FONT=&quot]<o></o>[/FONT]

    [​IMG]
    http://www.youtube.com/watch?v=HzNsEBPB-Z8




    Kristályóriás
     
  14. kata53

    kata53 Állandó Tag

    Gecsemáné<o></o>

    <o></o>
    A Gecsemáné kertjében, ahol<o></o>
    szemét lehunyva borult Krisztus arcra,<o></o>
    - az esti lég csak sóhaját kavarta<o></o>
    s egy csermely, tükrén sápadt kép a hold,<o></o>
    csak panaszt zúgott egyre halk morajjal,<o></o>
    eljött az óra. hogy egy síró angyal<o></o>
    az Isten trónusától földre szállt<o></o>
    és hozta már a keserű pohárt.<o></o>
    S az Úr előtt felrémlett a kereszt.<o></o>
    Megtörve látta függni rajta testét,<o></o>
    s hogy tagjait mint kötelek erezték<o></o>
    a megfeszült inak - mind látta ezt.<o></o>
    A szögeket is látta már meredni<o></o>
    s fején a véres töviskoronát,<o></o>
    míg távolból a sűrű légen át<o></o>
    a haragvó menny kezdett el dörögni.<o></o>
    A fán, amelyre felfeszítették,<o></o>
    a vére cseppje csöndesen aláfolyt.<o></o>
    Felsóhajtott, és minden pórusából<o></o>
    ömlöt a verejték.<o></o>
    <o></o>
    Sötétedett. Mint szürke tengeren,<o></o>
    a komor égen fénytelen nap úszott<o></o>
    s alig mutatta töviskoszorúzott<o></o>
    fejét haláltusában rángni fenn.<o></o>
    A három embert a kereszt tövében<o></o>
    gomolygó szürke ködbe veszve látta,<o></o>
    de hallotta, hogy mennyire ziláltak<o></o>
    és köntösük hogy csattogott a szélben. <o></o>
    Ó, volt-e még ily forró szeretet? <o></o>
    Mert ismerve és felismerve őket,<o></o>
    az Ember Fia szíve lánggal égett,<o></o>
    s egész testében verítékezett.<o></o>
    <o></o>
    Kihunyt a nap, fekete füst maradt<o></o>
    s elnyelt keresztet, sóhajtásokat.<o></o>
    Egy bősz vihar sem fogható irtózat<o></o>
    a csendhez most a csillagvesztett mennyben;<o></o>
    Üres, kiégett kráter lett a föld,<o></o>
    magából minden életet kiölt,<o></o>
    csak fentről szólt a tompa hangú szózat:<o></o>
    „Én Istenem, miért hagytál el engem?!“<o></o>
    Halálhoz ekkor Krisztus ily közel,<o></o>
    elcsüggedt, síró arca mily fehér,<o></o>
    s verítéke vér.<o></o>
    S remegve nyílt a Tűrő ajka szóra:<o></o>
    „Atyám, ha lehet, tőlem ez az óra<o></o>
    hadd múljon el!<o></o>
    <o></o>
    Villám csapott az éjbe: a kereszt<o></o>
    mártírjegyekkel égve fényben úszott,<o></o>
    és millió kéz ráfonódva kúszott<o></o>
    a fán, amelyet többé nem ereszt,<o></o>
    Kezek, kezecskék - ó, ki tudja, honnan? -<o></o>
    s világra sem jött lelkek millióan<o></o>
    szikrázva mind a Krisztusfőre hulltak;<o></o>
    a földből feltört könnyű pára holtak<o></o>
    könyörgő sóhajtásának hatott.<o></o>
    És Krisztus ekkor égi szerelemnek<o></o>
    tüzét érezve szólt: „Atyám, legyen meg<o></o>
    a te akaratod!“<o></o>
    <o></o>
    Holdfényes ég; egy liliomra hajnal <o></o>
    Szórt harmatot a Megváltó előtt, <o></o>
    S a kelyhéből kilépett most az angyal <o></o>
    Hogy erősítse őt. <o></o>
    <o></o>
    Annette von Droste-Hülshoff - Fükő Dezső<o></o>
    Hozsannázó napok I. kötet. 229.old




    [​IMG]


    <o>
    </o>
     
  15. pjutka

    pjutka Állandó Tag

    Napi evangélium


    2009. április 11. – Nagyszombat – Húsvét vigíliája Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”
    Mk 16,1-7

    Elmélkedés: Újra él
    Az idei nagyhét azzal a szomorú eseménnyel kezdődött, hogy Nagyhétfőn, április 6-án szörnyű földrengés pusztított a közép-olaszországi L’Aquila városában és környékén. A tragédia következtében közel 300 ember vesztette életét és tízezrek váltak hajléktalanná. A híradások beszámolnak arról, hogy bár egyre kisebb az esélye, de mégis, napokkal a földmozgás után is találnak élő embereket a romok alatt. És milyen hatalmas öröm a mentésben segítők számára, amikor túlélőt találnak! Milyen nagy az öröme a családtagoknak, amikor egy halottnak vélt szerettük élve kerül elő a romok alól. Amilyen nagy fájdalmat jelent valakinek az elvesztése, olyan nagy örömet vagy talán még nagyobbat jelent az ember számára az élet! Az örömhír, hogy élő emberre bukkantak, gyorsan bejárja a környéket és néhány órán belül bejárja a világot.

    Ma, amikor a Jézus nagypénteki kereszthalálára való emlékezést követően, az Ő feltámadását jöttünk össze ünnepelni húsvét éjszakáján, gondoljunk azokra az áldozatokra, akik számára előbb következett be a földi élet vége, mint ahogy ezt remélték, s akik már találkozhattak a Feltámadottal. Ez a mostani természeti katasztrófa is erősíti bennünk azt a gondolatot, hogy Jézus ma is szenved az áldozatokban, ugyanakkor tovább él a túlélőkben.

    Jézus meghalt a kereszten, majd testét egy sziklasírba temették. Amikor már-már úgy tűnik, hogy a tragédia véget ért, az események váratlan fordulatot hoznak. A templom függönyének kettéhasadásával nem gördül le a függöny, hanem folytatódik a történet. Új szereplők tűnnek fel a színen. Jézus elítélésében és keresztútján inkább a férfiaké a főszerep. A keresztúton csak néhány tehetetlen, siránkozó asszonnyal találkozunk, talán Veronika az egyetlen, aki segíteni tud, s Jézus édesanyja, Mária is tehetetlenül áll a kereszt alatt. A férfiaké a főszerep. Júdásé, aki elárulja Mesterét. A katonáké, akik elfogják Jézust. A főtanács tagjaié, akik elítélik Jézust és keresztre feszítését kérik a római helytartótól. Pilátusé, aki kimondja a halálos ítéletet. A római katonáké, akik gúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítik Jézust. Cirenei Simoné, akit arra kényszerítenek, hogy segítsen a keresztjét hordozó embernek. És más katonáké, akik a sír őrzésének feladatát kapják. A szerepeket főként olyan férfiak alakítják, akikben egy cseppnyi részvét vagy szeretet sincs Jézus iránt.

    Húsvét hajnalra változnak a szereplők. A férfiak eltűnnek, s megjelennek a jámbor asszonyok, akik a sírhoz mennek. Asszonyok, akik nem ellenségek és nem is közömbösek. Asszonyok, akik szerették Jézust életében, és most a halottnak vélt Jézus iránt szeretnék kifejezni tiszteletüket és szeretetüket. Asszonyok, akik egy üres sírt találnak. Ez az üres sír lesz számukra a feltámadás első jele. A feltámadt Jézussal most még nem találkoznak, csak egy fehér ruhába öltözött ifjút, egy angyalt találnak ott, aki azt állítja, hogy Jézus azért nincs itt, mert feltámadt! Az evangéliumi beszámoló szerint az asszonyok azt a feladatot kapják, hogy vigyék meg Péternek és a többi tanítványnak Jézus feltámadása örömhírét. Azok az asszonyok tehát, akik elsőként értesülnek a feltámadásról, elsőként fogják hirdetni azt.

    Az asszonyok példája mutatja, hogy csak kevesen láthatták az üres sírt. A nép, amely jelen van Jézus elítélésekor és végignézi keresztútját, most nincs itt, nem lehet a feltámadás szemlélője. Jézus, csak keveseknek jelenik meg a későbbiekben, olyanoknak, akik igaz tanítványai voltak. Olyanok találkozhatnak a feltámadottal, akiknek ugyan megrendült a hite a kereszthalál láttán, de reményük újra feltámadt. Olyanoknak jelenik meg, akik szeretetükkel kiérdemelték azt, hogy a feltámadás hirdetői legyenek.
    (Horváth István Sándor)

    Imádság:

    Engedjük, hogy e szent ünnepnapból áradó fény bevilágítson bennünket; nyíljunk meg őszinte bizalommal a feltámadt Krisztusnak, hogy a húsvét titkának megújító ereje mindannyiunkban, családjainkban, városainkban és nemzeteinkben is megnyilvánulhasson! Legyen láthatóvá a világ minden részén!

    .....
    Isten nem a hajszáért teremtette a világot,
    hanem ,hogy megtaláljuk ŐT benne!!
    pjutka
     
  16. nemelek

    nemelek Állandó Tag

    Kegyelemteljes Húsvéti ünnepet
    [​IMG]
    Wass Albert: Nagypénteki sirató

    Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
    messzi út porából köpönyeget veszünk…
    Nem egyszáz, nem kétszáz: sok száz éves nóta.
    Így dalolják Magyar honban talán Mohács óta.
    Véreim! Véreim! Országutak népe!
    Sok százéves Nagypénteknek
    soha sem lesz vége?
    Egyik napon Tamás vagyunk,
    másik napon Júdás vagyunk,
    kakasszónál Péter vagyunk.
    Átokverte, szerencsétlen
    nagypéntekes nemzet vagyunk.
    Golgotáról Golgotára
    hurcoljuk a keresztfákat.
    mindég kettőt, soh'se hármat.
    Egyet felállítunk jobbról,
    egyet felállítunk balról,
    s amiként a világ halad:
    egyszer jobbról, egyszer balról
    fölhúzzuk rá a latrokat.
    Kurucokat, labancokat,
    közülünk a legjobbakat,
    mindég csak a legjobbakat.
    Majd, ahogy az idő telik,
    mint ki dolgát jól végezte:
    Nagypéntektől Nagypéntekig
    térdelünk a kereszt alatt
    húsvéti csodára lesve.
    Egyszer a jobbszélső alatt,
    másszor a balszélső alatt,
    éppen csak hogy a középső,
    az igazi, üres marad.
    Nincsen is keresztfánk közbül,
    nem térdel ott senki, senki.
    A mi magyar Nagypéntekünk
    évszázadok sora óta
    évszázadok sora óta
    ezért nem tud Húsvét lenni.
    Így lettünk országút népe,
    idegen föld csavargója,
    pásztortalan jószág-féle.
    Tamással hitetlenkedő,
    kakasszóra péterkedő,
    júdáscsókkal kereskedő.
    Soha-soha békességgel
    Krisztus-Úrban szövetkező.
    Te kerülsz föl? Bujdosom én.
    Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
    Egynek közülünk az útja
    mindég kivisz idegenbe.
    Bizony, jól mondja a nóta,
    hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
    messzi nagy utakra megyünk.
    Messzi nagy utak porából
    bizony, köpönyeget veszünk.
    S ebben a nagy köpönyegben,
    sok-sok súlyos köpönyegben
    bizony pajtás, mondom Néked:
    rendre, rendre mind elveszünk.

    Bajorerdő, 1947
     
  17. kata53

    kata53 Állandó Tag

    [​IMG][​IMG]


    <link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Ckata%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:EN-US; mso-fareast-language:EN-US;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Ne sírj!<o></o>
    <o></o>
    Csukva a sírbolt, benne a Mester. <o></o>
    Koporsó száját nehéz kő zárja. <o></o>
    Bérelt vitézek őrizik a sírt, <o></o>
    Éjjel és nappal vigyáznak rája. <o></o>
    Elült már a zaj, csendes lett a táj, <o></o>
    A Názáreti a sírban pihen. <o></o>
    <o></o>
    Bús tanítványok haza széledtek, <o></o>
    Kétség s bánat dúlt mindegyik szívben, <o></o>
    Fájt a lelküknek a nagy vesztesség, <o></o>
    Hiába volt hát a hit s a remény? <o></o>
    Koldussá lettek, elhagyatva, <o></o>
    Mert Jézus nélkül éltük oly szegény. <o></o>
    <o></o>
    De ne sírj szívem, félre csüggedés!<o></o>
    Harmadik napnak kora reggelén;<o></o>
    Jézus feltámadt, kijött a sírból, <o></o>
    Nem szégyenült meg sem hit, sem remény; <o></o>
    A Máriáknak, kik sírhoz mentek, <o></o>
    A nagy csodáról már Angyal regél; <o></o>
    <o>

    </o>
    Aztán ők mentek, hogy elhirdessék:<o></o>
    Jézus feltámadt! Jézus újra él!<o></o>
    Félre fájdalom, félre csüggedés, <o></o>
    Már szívemben is bíztat e remény: <o></o>
    Én is ott leszek, ahol Jézusom!<o></o>
    A feltámadás dicső reggelén!<o></o>
    Vad Lajos <o></o><o></o><o>
    </o>
     
  18. stefike0

    stefike0 Állandó Tag

    Elvégeztetett
    (János 19,29-30)

    Jézus halála előtti utolsó szava - "Elvégeztetett!" (30. v.) - talán a világtörténelem legrövidebb, ám a legtöbbet kifejező kijelentése. A görög eredetiben a célba érkezés megvalósulását foglalja magába. Ez történt ugyanis Megváltónk sok szempontból súlyos megszólalása pillanatában. Céljukat elérték egyrészt a zsidók: "vége" az istenkáromlónak; a rómaiak is: nem ássa alá többé a császár tekintélyét. Célba jutott ezen a napon Jézus élete is, hisz látszólag abbahagyta futását. De mindenekfelett célját érte Istennek az emberiséget megváltó terve, az azt előkészítő igék sora pedig hiánytalanul beteljesedett (28. v.). Sportversenyek alkalmával csak egy pillanat műve a célszalag átszakítása, mégis mennyi áldozatot, lemondást, vesződséget és akár megaláztatást igényel! Mindezek értékes tartalommal töltik meg a végkifejlet pillanatát.
    Amikor egy nagyobb, hosszadalmasabb feladatot sikeresen befejezünk, jóleső érzés tölt el, s még talán fáradtságunkat is felejtjük. A krisztusi "Elvégeztetett!" viszont egyedülálló helyzetet teremtett, hiszen ő küzdött - sőt, szenvedett -, mi pedig ingyen élvezhetjük ennek gyümölcsét (vö. Róm 3,24-25).
    Örülnének a sportolók, ha kínkeserves küzdelem nélkül arathatnának diadalt.
    Számunkra ez azonban nem utópia, hanem valós lehetőség - Krisztus helyettes áldozata árán. /VE/

    Eredményes főpapi szolgálata
    (Zsidók 7,22-28)

    A mózesi ünnepi és áldozati liturgiákat olvasva érzékelhetjük, hogy milyen körültekintően, precízen és magasztosan kellett eljárni - többek között - az engesztelési áldozatoknál. Csak megfelelő áldozathozatallal remélhette az ószövetség embere, hogy Isten eltekint vétkei vádjától. Bármily gondos is volt az erőfeszítés, egy-egy ilyen engesztelő liturgia hamar hatályát és erejét vesztette (28. v.). Megváltónkról ellenben azt olvassuk, hogy mindezt egyszer és mindenkorra elvégezte (27. v.). Ennek alapján fel sem érhetjük ésszel, sem képzelettel, hogy mennyire tökéletes lehetett az ő áldozatbemutatása, ha nem szükséges megismételni, és minden kor minden bűne elfedeztetett általa!
    Krisztus egyszeri önfeláldozása elégséges ahhoz, hogy minden ember jogosan megérdemelt halálát semmissé tegye (Zsid 9,27-28). Miért ily tökéletes és elegendő az ő áldozata? Mert nem úgy volt közbenjáró Isten és ember között, hogy más eszközökre továbbhárította a bűnterhet, hanem szemben az ószövetségi főpapokkal, teljes egészében elvállalta nemcsak a közvetítést és kivitelezést,
    hanem az átok hordozásának, majd megsemmisítésének páratlanul felelősségteljes feladatát is. Mivel isteni személyként Jézus kezdettől fogva tudta, hogy mivel is jár és mit kíván a bűnrendezés (9,22-23), annál nagyobb hála és dicsőítés jár neki érte! /VE/
     
  19. stefike0

    stefike0 Állandó Tag

    A feltámadás ereje


    SZOMBAT DÉLUTÁN
    E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 27:62-66; Lukács 24:36-39; Apostolok cselekedetei 3:14-16; 1Korinthus 15; Filippi 3:7-10
    „És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és ná-lam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel 1:18).
    Húsvét közeledtével egy tanárnő kiküldte diákjait az iskola mellé, a sza-badba. Egy-egy dobozkát adott a kezükbe, és azzal a feladattal bízta meg őket, hogy hozzanak valamit, ami szerintük az életet jelképezi. Miután a gyerekek visszatértek, sorra kinyitották a dobozokat. Az elsőben egy pillan-gó lapult, majd gyorsan elrepült. A másikban levelek voltak, a harmadikban faágak. Az egyik dobozka azonban, amit a tanárnő kinyitott, teljesen üres volt.
    „Jaj, de buta! – kiáltotta az egyik gyerek. – Nem talált semmit!”
    Ekkor szólalt meg a Down-kóros Philip: „Ez az én dobozom.”
    „Philip! – folytatta tovább az előbbi fiú rendületlenül. – Nem végezted el a feladatot!”
    „Nem is igaz! – válaszolta Philip magabiztosan. – A sír üres volt!”
    Azon a napon kezdték el tisztelni az osztálytársai Philipet. Nem sokkal később, sajnos a kisfiú meghalt. A temetésén az osztálytársai egy-egy üres dobozt tettek le a sírjára.
    Igen, a sír valóban üres volt! Éppen az üres sír minden keresztény reményé¬nek alapja. Ezen a héten figyelmünket erre a reménységre összpontosítjuk, aminek alapját Jézus Krisztus halálból való feltámadá-sa képezi.
     
  20. kata53

    kata53 Állandó Tag

    http://www.youtube.com/watch?v=rd-GXzReZuc

    <center> [​IMG]
    </center>
    Pilinszky János: HARMADNAPON
    És fölzúgnak a hamuszín egek,
    hajnalfele a ravensbrücki fák.
    És megérzik a fényt a gyökerek
    És szél támad. És fölzeng a világ.

    Mert megölhették hitvány zsoldosok,
    és megszünhetett dobogni szive -
    Harmadnapra legyőzte a halált.
    Et resurrexit tertia die.


     

Megosztás