Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

1Móz 4,7
Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz;

Kétség és bizonyosság
"36Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!" 37Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van." 40És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát. 41Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: "Van-e itt valami ennivalótok?" 42Erre adtak neki egy darab sült halat. 43Elvette és szemük láttára megette. 44Majd így szólt hozzájuk: "Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban." 45Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46és így szólt nekik: "Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48Ti vagytok erre a tanúk. 49És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel."" ( Lukács 24,36-49)

Nehezen tudjuk átérezni azt, hogy mennyire döbbenetes volt a tanítványoknak szeretett Mesterük halála! Mindaz, amiben addig hittek, amire föltették az életüket, néhány óra leforgása alatt semmivé vált. Elvesztették a talajt a lábuk alól, sőt, elhatalmasodott rajtuk a fenyegetettség érzése is. Bezárkóztak, mert féltek. De ugyanilyen elemi erővel hatott Jézus feltámadása is. A két hatás együtt pedig - figyelembe véve azt is, hogy az események majdnem egymást érték - szinte sokkot okozott. Jönnek a hírek sorban: először az asszonyok, majd az emmausi tanítványok, közben pedig az üres sír látványa, aztán személyesen maga a Mester jelenik meg előttük... Ez már túl sok így együtt... Joggal hihették azt, hogy megbolondultak, emiatt vannak látomásaik, idegrendszerük bizonyára felmondta a szolgálatot... Jézus azonban jól tudja, hogy a helyzet milyen feldolgozhatatlan a tanítványok számára, ezért segítségükre siet. Megmutatja testét, a sebek helyét, eszik előttük és tanítja őket. Így jutnak el a tanítványok a rémülettől a csodálkozáson át az örömig. Ha kétségek gyötörnek, ha vannak megválaszolatlan kérdéseid, hozd azokat bátran Jézus elé! Nem biztos, hogy mindegyikre választ kapsz, de megtapasztalhatod, hogy minden kétséged föloldódik a vele való találkozás örömében. /ÁM/


Diadal a halál fölött
"35De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? 36Esztelen! Amit vetsz, nem kel életre, míg előbb el nem rothad, 37és amit elvetsz, azzal nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. 38De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. 39Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. 40Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. 41Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. 42Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Ha van érzéki test, van lelki test is. 45Így is van megírva: "Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké." 46De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. 47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való. 48Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 49És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. 50Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. 52Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. 54Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: "Teljes a diadal a halál fölött! 55Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" 56A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 57De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (1Korinthus 15,35-57)

Folytatódik a tegnap reggel kezdődött tárgyalás Krisztus feltámadásának valóságáról. A témát Krisztus személye vetette föl, de az túlmutat a konkrét eseményen, minden embert érintve: hogyan képesek feltámadni a halottak, amikor a testük elporlad? Csodálatos, Istentől kapott bölcsességre vall az apostol érvelése: Isten a természet évről évre megfigyelhető megújulásán keresztül valami hasonlót cselekszik, mint ami a feltámadás csodájában megtörténik. Elmélyedve ebben, nem is értem, hogyhogy nem keresztyén mindenki? Ilyet egyetlen más vallás sem ígér, legfeljebb szánalmas utánzatban. Vagy milyen életcélja lehet egy ateistának? A feltámadás reménysége nélkül hogy tudja valaki feldolgozni azt, amikor elkíséri szeretteit utolsó földi útjukra? Bár ránk is vár az elmúlás, de mi is felkiálthatunk az apostollal együtt, szembenézve a halállal és a pokollal: Hol a te fullánkod, hol a te diadalmad?! És leborulva imádhatjuk Istent, akinek a győztes római hadvezérekhez hasonló diadalmenetében mi is ott lehetünk a győzők táborában! Magasztaljuk őt, hogy mindezek tudatában hajthatjuk álomra a fejünket ma este is! Hogy ha nem is ébrednénk föl másnap reggel, bizonyosak lehetünk abban, hogy nála leszünk! /ÁM/

A FELTÁMADÁS ÚJ MOZGALMAT INDÍTOTT EL
(APOSTOLOK CSELEKEDETEI 3:14-16)
Egy halott próféta feltámadásának különleges híre hogyan terjedhetett volna el a pogány Római Birodalomban, ha minden alapot nélkülöz? A halá-szok és adó¬szedők kis csapata ugyan miért talált volna ki egy ilyen történetet az óriási el¬lenállás közepette? Ha pedig valóban csak kitalálták, hogyan le-hettek képesek annyira elhinni, hogy készen álltak nemcsak családjukat és barátaikat elhagy¬ni, hanem életüket is odaadni azért, akit feltámadott Krisz-tusként hirdettek?
Mesterük elfogatását, kihallgatását és kivégzését követően a tanítványok telje¬sen összetörtek, mint akiket szörnyű tragédia, veszteség ért. Jézus egy-kori bel¬ső kis köre reményvesztetten visszatért régi életéhez, a megszokott kerékvágás¬ba (ennek történetét is ők maguk beszélték el).
Ugorjunk néhány hetet előre, a Szentlélek pünkösdi kitöltetésének idejé-hez (ApCsel 2)! Rögtönzött pünkösdi prédikációjában Péter úgy utalt Jézus-ra, mint aki él, feltámadt és felmagasztalva áll mennyei Atyja jobbján. A hallgatókat pe¬dig egyértelműen meggyőzte az élő Jézusról szóló, lélegzetel-állító bizonyság¬tétel: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” – kérdezték (ApCsel 2:37).
A feltámadás hangsúlyozása nem múló szeszély volt e korai hívők köré-ben, nem is olyan csoda, ami három napig tart, amiről elfeledkeztek volna, amint valami újabb szenzációt hallanak. Ellenkezőleg! A feltámadás volt az aposto¬lok igehirdetésének központi témája.
Mi az a gondolat, amire ApCsel 3:11-16; 4:8-12; 7:54-56; 17:29-31 versei rendszeresen utalnak? Miért?
„Az első keresztény igehirdetésekben leginkább a feltámadással bizonyí-tották, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia… Ezen a ponton kezdődik messiá-si uralma, amikor belép a Dicsőség Országának korszakába és ünnepélyesen megnyitja azt” (Interpreter's Dictionary of the Bible, R–Z. köt. 44. old.).
A Filippi levélben Pál azt fejezte ki, hogy szeretné megismerni „Őt, és az Ő feltámadásának erejét” (Fil 3:10). Mit jelent ez? Mi hogyan tapasz-tal¬hatjuk Jézus feltámadásának erejét az életünkben (lásd pl. Jn 3:3; Róm 6:1-12)?

Napi evangélium


2009. április 15. – Szerda Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés: Amikor Jézus megtöri a kenyeret és odanyújtja az emmauszi tanítványoknak, ezt oly módon teszi, ahogy senki más. A két tanítványt előzetesen az út során Jézus szavai készítették fel arra, hogy felismerhessék őt a kenyértörésben. Előbb a szívüket nyitották meg a tanítás iránt – erre utal, hogy lángol a szívük, bár nem ismerik fel, hogy Jézus szól hozzájuk – majd pedig értelmük nyílik meg. A megvilágosodás élménye, a felismerés öröme azonnal arra indítja őket, hogy örömüket megosszák másokkal, ezért visszasietnek az apostolokhoz. A Krisztussal való találkozás a szentáldozásban mindannyiunk számára lehetséges és arra indít minket, hogy mi is tanúságot tegyünk Krisztus jelenlétéről.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Jézus értünk könyörgött, értünk halt meg. Ránk bízta igéit, üdvözítő igazságait. Kiválasztott bennünket a világból, hogy tanítványaiként szolgálhassuk a világot. Az oltárról vett végtelen Ajándék a miénk és mindenkié, így vegyük.

Mi a szerelem?
"1Énekek éneke. Salamoné. 2Csókoljon meg engem szája csókjaival! Szerelmed jobb a bornál, 3jó illata van olajodnak, neved, mint a kiöntött olaj; ezért szeretnek téged a leányok. 4Vigyél engem magaddal, fussunk, vezess a szobádba, királyom! Ujjongva örüljünk veled, emlegessük bornál is jobb szerelmedet, méltán szeretnek téged! 5Jeruzsálem leányai! Én barna vagyok, de szép, olyan, mint Kédár sátrai és mint Salamon szőnyegei. 6Ne nézzétek, hogy milyen barna vagyok, a nap sütött le engem. Anyám fiai haragudtak rám, szőlőt őriztettek velem; a magam szőlőjét nem őriztem. 7Mondd meg nekem te, kit lelkemből szeretek, hol legeltetsz, délben hol deleltetsz? Miért keresgéljelek társaid nyájainál? 8Ha nem tudod, ó asszonyok szépe, indulj el nyájam nyomán, és legeltesd kecskéidet a pásztorok tanyáinál! 9A fáraó kocsijába fogott paripákhoz hasonlítalak, kedvesem! 10Két orcád bájos a láncocskák közt, nyakad a gyöngysorokban. 11Aranyláncokat készítünk neked ezüstgolyócskákkal. 12Ha a király az asztalnál ül, nárdusom árasztja illatát. 13Mint egy köteg mirha, mely keblemen nyugszik, olyan az én szerelmesem. 14Mint a ciprusfürt Éngedi szőlőiben, olyan az én szerelmesem. 15De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok. 16Szép vagy te is, szerelmesem, gyönyörű vagy! Fekvőhelyünk üde zöld. 17Cédrusok házunk gerendái, mennyezete ciprusfa." (Énekek éneke 1)

Máig nem eldöntött, hogy ez a könyv a testi szerelemről szól, vagy pedig Istennek Izrael népe iránti szeretetéről. Gazdagítsuk úgy az üzenetet, hogy ne zárjuk ki egyiket sem! Ez a fejezet a másik utáni vágyakozás öröméről, a másikban való gyönyörködésről szól. A menyasszony és a vőlegény szavai egymásba fonódnak, a másiktól kapott kedves szavakat mindketten igyekeznek túláradó módon, szebbnél szebb képekben viszonozni. Milyen más ez, mint amikor évekkel vagy évtizedekkel később a házastársak szájából (és szívéből) a másikat bántó, sértő, fájdalmat okozó szavak tolulnak elő... Melyik jellemző ránk, házasságban élő testvéreim? Legyen mára szóló házi feladatunk, hogy ne csak visszaemlékezzünk a jegyesség időszakára, hanem ma is azzal a szeretettel viszonyuljunk házastársunkhoz, mint ahogyan ezt akkor tettük! A szeretet parancsa azonban minden tanítványnak szól: "Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!" - mondja Jézus (Jn 13,24). Ez pedig az agapé, a másikért magát feláldozni kész szeretet. Jellemezze mai napunkat szavaink és tetteink kedvessége! Így a másik felé kifejezett szeretet egyúttal Isten iránti szeretetünket is jelzi! /ÁM/


Tudom, hogy az én megváltóm él!
"25Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, 26s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. " (Jób 19,25-26)

Bármely verseny során a részeredmények csak addig érdekesek, míg véget nem ér a verseny. Bár az ezüst is szépen csillog, de egy a fontos: ki győzött? Ezt jegyzik föl a krónikák. Többé már nem számít, hogy a győztes a verseny közben mikor hol állt; az is csak érdekesség marad, ha valaki, bár végig vezetett, de a győzelmet nem tudta megszerezni. Az elsődleges kérdés az, hogy mi történt "utoljára", azaz abban a pillanatban, amikor véget ért a verseny. Jób sokat szenvedett, sokszor érezte úgy, hogy nem bírja tovább, föladja a versenyt. Az Ószövetség ködbe vesző hajnalán a szenvedés célja is homályos lehetett. De szenvedései között mint egy prófétai meglátás szólal meg a boldog bizonyosság: van folytatása az életnek! Lehet, hogy már nem ebben a testben, de az út Istennél ér véget! Ha te is szenvedések között vagy, ragadd meg te is ezt a "tudom!"-ot, és fájdalmaid, könnyeid célt eltakaró fátyolán át is tekints erre az "utoljára"! Legyél te is a győztesek között! /ÁM/

Napi evangélium

Napi evangélium


2009. április 15. – Szerda Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés: Amikor Jézus megtöri a kenyeret és odanyújtja az emmauszi tanítványoknak, ezt oly módon teszi, ahogy senki más. A két tanítványt előzetesen az út során Jézus szavai készítették fel arra, hogy felismerhessék őt a kenyértörésben. Előbb a szívüket nyitották meg a tanítás iránt – erre utal, hogy lángol a szívük, bár nem ismerik fel, hogy Jézus szól hozzájuk – majd pedig értelmük nyílik meg. A megvilágosodás élménye, a felismerés öröme azonnal arra indítja őket, hogy örömüket megosszák másokkal, ezért visszasietnek az apostolokhoz. A Krisztussal való találkozás a szentáldozásban mindannyiunk számára lehetséges és arra indít minket, hogy mi is tanúságot tegyünk Krisztus jelenlétéről.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Jézus értünk könyörgött, értünk halt meg. Ránk bízta igéit, üdvözítő igazságait. Kiválasztott bennünket a világból, hogy tanítványaiként szolgálhassuk a világot. Az oltárról vett végtelen Ajándék a miénk és mindenkié, így vegyük.

A meglepődéstől a tiszteletig
"1Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma. 2Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. 3Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek. 4Elvitt engem a borozóhelyre, melynek jelvénye a szerelem. 5Erősítsetek aszú szőlővel, üdítsetek fel almával, mert a szerelem betege vagyok! 6Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem. 7Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! 8Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. 9Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsozaton. 10Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! 11Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment. 12Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. 13Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! 14Galambom, a sziklahasadékban, a magas kőszál rejtekében! Mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod! 15Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket! 16Szerelmesem enyém, s én az övé vagyok, övé, ki a liliomok közt legeltet. 17Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, jöjj vissza, szerelmesem, a hegyszakadékokon át, gazellához vagy fiatal szarvashoz hasonlóan! " (Énekek éneke 2)

Folytatódik az előző fejezetben megkezdett szerelmes párbeszéd menyasszony és vőlegény között. Szívet melengetők a hasonlatok, melyek mind a másik kiválóságáról, egyedüliségéről, másokkal való összehasonlíthatatlanságáról szólnak. Folytatódik a másik becézése is: szerelmem, kedvesem, galambom (kat. ford.) - mintha egy magyar népdal sorait olvasnánk. A képek egyike már utal a másikhoz való fizikai közelségre is. De az idill mellett felsejlik a veszély érzete is: "Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!" Legyen ez figyelmeztetés a mi kapcsolatainkra is! Sajnos, egyre kevesebb figyelem jut egymásra. Igaz ez a házastársi, családi, baráti kapcsolatainkra, de gyülekezeti életünkre is. Minden ez ellen dolgozik: az időhiány, a streszszes életmód, a média által elénk tárt silány értékrend. Mintha ma kevésbé tekintenénk a válást igeellenesnek, mint régen; mintha a gyülekezetben kevésbé érdekelne bennünket a másik, mint korábban. Pedig ami érték, arra vigyázni kell, féltve őrizni, ápolni. Mert ha nem tesszük, jönnek a rókák - aztán a virágzás pusztulássá változik. Ha van mit helyreállítania Istennek, kérjük és engedjük, hogy megtegye! És ha kapcsolataink bármely területén szükségünk van életmódváltozásra, tegyük meg! Kezdjük el ma! /ÁM/


Megigazításunkért támadt fel az Úr
"23De az, hogy "beszámította neki igazságul", nem egyedül érte van megírva, 24hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat; 25aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért. " (Róma 4,23-25)

Minden vallás megpróbál kerek, egész tanrendszert hirdetni, mely az élet minden kérdésére választ ad. Kénytelen is ezt tenni, mert egyébként nem tudna híveket szerezni. Ez a törekvés vezet oda, hogy egyes vallási elemek abszurdak lesznek, mert csak így lehet belegyömöszölni abba a rendszerbe, amit fölállítottak a vallásalapítók. Mindig gyönyörködöm abban, hogy a keresztyénség mennyivel több egyéb vallásoknál. Olyan kerek és egész - nem véletlenül, hiszen nem emberek találták ki, hanem Isten csodálatos gondolatainak megvalósulását láthatjuk benne. A részek szépen illeszkednek az egészhez, csodálatos összképet alkotva. Különösen szembetűnő ez a bűn és a halál kérdéséről szóló tanításában. Más vallások vagy nem tudnak mit kezdeni ezzel, vagy örök vadászmezőkről, lélekvándorlásról tanítanak, és még sokféle más megoldással próbálkoznak. Milyen fenségesen nagyszerű ehhez képest, amit mi hiszünk! Isten Jézus halálában gondoskodott a bűnkérdés megoldásáról, az ő feltámadása pedig választ adott a halál kérdésére. Nem magunkat kell tehát igazzá tenni, ezzel érdemelve ki a jobb sorsot a túlvilágon, hanem csak hittel el kell fogadni Isten ajándékát. Adjunk hálát ezért! /ÁM/

Napi evangélium


2009. április 16. – Csütörtök Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés: Az apostolok szinte a saját szemüknek sem karnak hinni, amikor Jézus megjelenik nekik feltámadását követően. Talán hitetlenkedve fogadják az emmauszi tanítványok beszámolóját is arról, hogy miként találkoztak a Feltámadottal és hogyan ismerték fel őt. Kételyeiket Jézus azzal oszlatja el, hogy megmutatja nekik sebhelyeit. Olyan jelek, bizonyítékok ezek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a keresztre feszített Jézus áll most élőként apostolai előtt.
De Jézus nem áll meg annál, hogy felismerteti magát övéivel, hanem azonnal küldetést ad nekik. Ehhez szükséges annak megértése, hogy miért történt az Úr szenvedése és feltámadása. E jézusi küldetés tanúkká teszi őket.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, Jézus, hálát adok, hogy tanítottál, szavaid kísérjék végig napomat, alakítsák életemet! Hálát adok, hogy a Te odaadásodhoz, áldozatodhoz kapcsolhattam jó szándékaimat, minden gondomat is. Hálát adok, hogy a szent áldozás által bennem élsz, és általam másokhoz is el akarsz jutni. Szentségi jelenléted tegyen teljesen hasonlóvá Hozzád.

<table valign="top" class="bordertabla2" bgcolor="#e7ffd5" border="0" cellpadding="2" cellspacing="2" width="100%"> <tbody><tr><td width="50%">
</td> <td align="right" width="50%">
</td> </tr> <tr> <td align="center" valign="top" width="60%">
</td><td valign="top" width="40%">
</td></tr> </tbody></table>


Az Élet győz

Mint bárány nyírói előtt,
Úgy áltt ott, s körben gyűlölők.
"Feszítsd meg!" zúg bőszült tömeg,
S halálba küldé a Szentet.

Vércseppek hullnak az úton,
Kereszt magaslik a dombon,
Az égbolt elhomályosul,
S fennszóval felkiált az Úr.

Föld megremeg, szikla reped:
Az Élet győz a halál felett.
Föld megremeg, szikla reped,
Amint szól: Elvégeztetett!

Vasárnap hűvös hajnalán
Asszonyok állnak a sírnál
Angyal köszönt: Ne sírjatok!
Ő nincs már itt, feltámadott!

Föld megrendül, szikla gördül,
Fénysugár villan a sötétből,
Föld megrendül, szikla gördül,
És a Fiú megdicsőül
És a fiú megdicsőül!

Napi evangélium


2009. április 17. – Péntek Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14

Elmélkedés: Az a tény, hogy Péter és társai vissza akarnak térni eredeti foglalkozásukhoz és halászni indulnak, azt jelzi, hogy még nem értették meg, milyen következményekkel és feladattal jár számukra mesterük feltámadása. Azt gondolják, hogy életüket ugyanúgy kell tovább folytatniuk, mint azt a Jézussal való találkozás és meghívásuk előtt tették.
A történet emellett arról is tanúskodik, hogy új hivatásuk, az emberhalászat Jézus segítsége nélkül eredménytelen, sikertelen. Amihez korábban értettek, s amihez elegendő volt emberi tudásuk, most már nem sikerül. És talán éppen ez döbbenti rá őket, hogy új feladatot ró rájuk a feltámadás ismerete.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Jézus, add, hogy úgy szóljak mindig, mintha ez lenne az utolsó szavam, amelyet kimondok! Add, hogy mindig úgy cselekedjem, mintha ez lenne az utolsó tettem, amelyet végbeviszek! Add, hogy úgy tudjak szenvedni mindig, mintha ez lenne az utolsó gyötrelmem, amelyet felajánlhatok Neked! Add, hogy mindig úgy imádkozzam, mintha ez lenne az utolsó lehetőségem itt a földön, hogy beszélgessek Veled!
Chiara Lubich

Tavaszi ébredés a szerelemben
"1Ágyamon éjjelente kerestem őt, akit lelkemből szeretek, kerestem, de nem találtam. 2Fölkelek azért, és bejárom a várost, az utcákat és a tereket; megkeresem, akit lelkemből szeretek! Kerestem, de nem találtam. 3Rám találtak az őrök, akik a várost járják. Nem láttátok - kérdeztem -, akit lelkemből szeretek? 4Alig mentem tovább tőlük, máris megtaláltam, akit lelkemből szeretek. Megragadtam, nem is engedem el, míg be nem vezetem anyám házába, szülőmnek szobájába. 5Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! 6Mi jön ott a puszta felől, mint valami füstoszlop? Mirha és tömjén illata veszi körül, az illatszerárus sokféle pora. 7Nézd, Salamon gyaloghintója az, hatvan vitéz van körülötte Izráel vitézei közül! 8Mindnyájan kardforgatók, gyakorlott harcosok, mindegyiknek kard van az oldalán, nem rettegnek éjszaka sem. 9Gyaloghintót csináltatott magának Salamon király Libánon fáiból. 10Oszlopait ezüstből csináltatta, támláját aranyból, ülését bíborból, belsejét szeretettel hímezték Jeruzsálem lányai. 11Jertek ki, Sion lányai, nézzétek Salamon királyt a koronával, mellyel megkoronázta anyja nászának napján, szíve örömének napján!" (Énekek éneke 3)

Néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen is lehetett a bűnbeesés előtti állapotában a teremtett világ, annak éghajlata, növényei, állatai és legfőképpen az ember teste, lelke és szelleme. Jó lenne pontosan tudni, hogy mik lehetnek azok az élettani változások, melyek a bűnbeesés következményeiként jelentkeztek, és mik azok a sajátosságok, amelyek a teremtettségben eredetileg is fennálltak. Igénk első része ugyanis a menyasszony vőlegény utáni vágyódásáról szól, ami Isten által az emberbe táplált egészséges ösztön, de férj és feleség vonatkozásában a bűneset utáni átok részévé is válhat: "Vágyakozol férjed után" (1Móz 3,16) - hangzik az ítélet. Férfitestvéreim, ne éljünk ezzel vissza! Amennyi időt csak lehet, töltsünk együtt feleségünkkel, gyermekeinkkel! Jó azt is megtanulni ebből az igéből, hogy "mindennek rendelt ideje van" (Préd 3,1). Átfogóbb értelemben ez életünk minden területére igaz. De sok jegyesség vagy házasság zátonyra futott már amiatt, hogy "felköltötték a szerelmet" idejekorán! Szerelemtől elbódultan, forró fejjel nehéz Istenre figyelni, hosszú távon mégis ez a kifizetődő. De a menyasszony szerelmes vágyakozása eszünkbe juttatja az újszövetségi gyülekezet vágyakozását vőlegénye, Krisztus után. Ugye, benned is megvan ez a vágy? /ÁM/


Az Úr Jézust a sír nem tarthatta fogva
"22Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, 23azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. 24De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. 25Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. 26Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, 27mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. 28Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt. 29Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. 30De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; 31ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. 32Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk." (Apostolok cselekedetei 2,22-32)

Az üdvtörténet Isten üdvterve, mert az egyes események nem véletlenszerűen történtek, hanem tervszerűen. Péter, bár 50 nappal korábban még semmit sem értett az egészből, prédikációjában a Szentlélek által bölccsé téve azt próbálja megértetni hallgatóival, hogy Jézus halála nem félreértésből, nem véletlenek sorozatából, a körülmények szerencsétlen alakulásából, hanem "Isten tanácsából és rendeléséből" történt! De ugyanúgy a feltámadása is! "Lehetetlen" volt, hogy máshogy történjen, hiszen ez illeszkedik Isten csodálatos tervébe. Ezt a tervszerűséget bizonyítják Dávid évezreddel korábban mondott prófétai szavai is, amik nem szólhattak önmagáról (hiszen porai ott vannak a sírban), hanem az eljövendő Megváltóról. Isten azonban nemcsak az üdvtörténet nagy eseményeit illesztette be az ő tervébe, hanem a mi életünk is ennek része. Adjon ez támaszt, bizonyosságot életünk sokszor érthetetlen eseményeinek sodrában, hogy hitünk el ne fogyatkozzék, reménységünk pedig végig megmaradjon, egészen addig, amíg megértjük - az is lehet, hogy majd csak odaát -, hogy "Isten sohasem ejt hibát". /ÁM/

A szerelmes szavak művészete
"1De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok fátyolod mögött. Hajad olyan, mint egy kecskenyáj, mely Gileád hegyéről hullámzik alá. 2Két fogsorod olyan, mint a megnyírt juhnyáj, mely az úsztatóból jött fel: mindegyiknek van ikerpárja, nincs köztük hiányos. 3Ajkad, mint a karmazsinfonál, és bájos vagy, ha beszélsz; halántékod, mint gránátalmagerezd a fátyolod mögött. 4Nyakad oly karcsú, amilyennek Dávid tornya épült. Ezer kerek pajzs függ rajta, mind vitézek pajzsa. 5Két melled, mint két őzike, mint gazellapár, mely liliomok közt legel. 6Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, elmegyek a mirha-hegyre és a tömjénhalomra. 7Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen. 8Jöjj hozzám a Libánonról, menyasszonyom, jöjj hozzám a Libánonról! Nézz le az Amáná csúcsáról, a Szenír és a Hermón csúcsáról, az oroszlánbarlangoktól, a párducok hegyeiről! 9Megdobogtattad szívemet, húgom, menyasszonyom, megdobogtattad szemed egy pillantásával, nyakdíszed egy láncocskájával. 10Mily szép a szerelmed, húgom, menyasszonyom! Mennyivel jobb szerelmed a bornál, olajod illatosabb minden balzsamnál. 11Színméz csepeg ajkadról, menyasszonyom, méz és tej van a nyelveden, s ruháid illata, mint a Libánon illata! 12Bezárt kert az én húgom, menyasszonyom, bekerített forrás, lepecsételt kút. 13Paradicsomkert nőtt rajtad: gránátalmák édes gyümölcsökkel, ciprusok nárdusokkal, 14nárdus és sáfrány, illatos nád és fahéj, sok tömjénfával, mirha és aloé, sok drága balzsammal; 15kertekben levő kút, élő víz forrása, mely a Libánonról csörgedezik. 16Támadj föl, északi szél, jöjj elő, déli szél, fújj rá kertemre, áradjon illata! Jöjjön el kertjébe szerelmesem, és egye annak édes gyümölcsét!" (Énekek éneke 4)

Ez a fejezet számomra inkább azt igazolja, hogy az Énekek éneke a testi szerelemről szól, nem pedig átvitt értelmű. De feltételezhető-e egyáltalán, hogy Isten kijelentése lehet egy testi szerelemmel kapcsolatos könyv? Egyetértek azzal a bibliamagyarázattal, amely szerint "az Énekek éneke olyan dalok gyűjteménye, amelyek a törvényes emberi szerelmet ünneplik, amely megszenteli a házastársak egyesülését. A tárgy profán, mégis vallásos, mert Isten megáldja a házasságot." Az itt elénk rajzolt képek részletekbe menő, finom kidolgozottsága alapján túlságosan erőltetettnek tűnne átvitt értelműnek tekinteni mindazt, amit a vőlegény mond menyasszonya szépségéről. Gyönyörű képekbe foglalja, hasonlatokkal ábrázolja kedvese szépségét, sorra véve annak szinte minden porcikáját. Persze lehet, hogy valaki úgy gondolja, hogy ez már az illetlenség határait súrolja... (Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy közelgő melegfelvonulás keltette hullámok szerepelnek a hírekben... Mindenki döntse el, hogy mi az, ami szennyes, és mi az, ami tiszta!) Milyen jó is lenne, ha évek, évtizedek elteltével is ugyanilyen szépnek láthatnánk a másikat. Mi akadálya van, hogy ma is ilyen kedves szavakkal fordulj a párodhoz? /ÁM/


Isten az élők Istene
"18Ezután szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19"Mester, Mózes előírta nekünk, hogyha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 20Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot. 21A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22és a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. 23A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiké lesz az asszony? Mert mind a hétnek a felesége volt." 24Jézus ezt mondta nekik: "Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? 25Mert az emberek, amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben. 26Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? 27Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek."" (Márk 12,18-27)

Egy elmélet lehet tetszetős, de kérdés, hogy a gyakorlatban kiállja-e a próbát. Hiszen az élet minden képzeletet felülmúlóan sokféle helyzetet hozhat. Vajon választ tudnak-e adni a nemes gondolatok az élet minden kérdésére? A szadduceusok jól összeszedték magukat, biztosak voltak benne, hogy kérdésükkel kifogtak a Mesteren, megtorpedózták tanítását. Kérdésük az abszurditásig felnagyítva, olyan problémát vetett föl, ami valóságos élethelyzetre utalt, hiszen maga az ószövetségi törvény is rendelkezett e tekintetben. Belehelyezkedve a feltámadást vallók logikájába, próbálták bizonyítani, hogy azért nem lehet feltámadás, mert ha mégis lenne, kezelhetetlenné válnának a földi életből eredő problémák. Jézus azonban - az Írás alapján - rámutat arra, hogy gondolkodásmódjuk rossz alapra épít, ezért téves a végkövetkeztetésük is. Lassan tovatűnik húsvét ünnepének a hatása, a feltámadás örömüzenetének ismét átélt elevenségét elkoptatják a hétköznapok. Legyen azonban mindennapi megtapasztalásunk, hogy Isten az élők Istene! A velünk történő eseményeket, az élet által felvetett kérdéseket helyezzük ebbe az összefüggésbe! Éljük át mindennap, hogy ő valóságosan velünk van! /ÁM/

Napi evangélium


2009. április 18. – Szombat Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Mk 16,9-15

Elmélkedés: A mai evangélium világosan mutatja, hogy a hitre jutás mindenképpen feltételezi a személyes találkozást a Feltámadottal. Hiába a másik személy tanúságtétele, hiába állítják ugyanazt többen is, az ember személyesen szeretne meggyőződni. Ez a fajta kételkedés azonban nem méltó Krisztus tanítványaihoz, s ezért Jézus jogosan rója veti övéi szemére a hitetlenséget, de a mi hitetlenségünk is sérti őt. A hitetlenségből, a kételkedésből nem fakad semmiféle küldetés. Azok viszont, akik megkapták a hit ajándékát, egyúttal abban a küldetésben is részesülnek, hogy a világban hirdessék Krisztus feltámadását. A feltámadás a legnagyobb örömhír, ez az evangélium lényege.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, nincs üdvösségem, csak tebenned;
ha te nem leszel nyugalmam,
nem gyógyul meg gyöngeségem.
Istenem, légy védelmezőm,
biztos menedék, hogy megszabaduljak!

Zsoltárvers

Napi evangélium


2009. április 19. – Húsvét 2. vasárnapja Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés: A hit útján
A napokban egy ismerősöm mesélte, hogy tavaly nyáron pórul járt amiatt, hogy túlzottan hitt a technikában. Az történt ugyanis, hogy autóval szeretett volna el menni egy olyan helyre, ahol még sosem járt. Betáplálta a műholdas navigációs rendszerébe a címet, s ettől kezdve követte a szerkezet utasításait, amelyek pontosan megmondták neki, hogy mikor milyen irányba kell fordulnia. Már csak néhány kilométerre volt a céltól, amikor fogyni kezdett a normális út, és csakhamar egy kukoricaföld közepén találta magát, mert a gép egy mezőgazdasági útra vezette. Persze mások is panaszkodtak már, hogy ehhez hasonlóan a gép rossz irányba vezette őket. Az eset tanulsága az, hogy eljön az a pillanat, amikor jobb, ha az ember a saját szemének hisz, mint egy gépnek vagy technikai eszköznek.

A navigációs szerkezetekkel persze az ellenkezője is könnyen előfordulhat. Az ember azt gondolja, hogy ő jobban tudja, hogy merre kell menni, nem hallgat a gép szavára, s éppen a saját hitetlensége miatt kerül a szakadék szélére. Utólag azért belátja, hogy hibázott és szerencsésebb lett volna, ha figyelembe veszi az útmutatást.

Húsvét 2. vasárnapján az evangéliumban Tamás apostolról hallottunk, aki a kételkedése, a hitetlensége miatt vált híressé. A történet szerint amikor apostoltársai és a tanítványok elmondták neki, hogy megjelent számukra a feltámadt Krisztus, akkor ő ezt nem hitte el nekik. Ezt mondta: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” (Jn 20,25). Amikor nyolc nappal később újra megjelenik Jézus, akkor teljesíti a kételkedő apostol kérését. Látni szeretnéd a szegek nyomait? Jöjj, és lásd! Meg akarod érinteni a sebhelyeket? Gyere és érintsd meg! Szeretnél te is eljutni a hitre? Nyisd ki szívedet és higgy!

Tamás apostol magatartása megerősíthet minket kételkedéseink közepette. Ha őt, Jézusnak egy közvetlen tanítványát, egy meghívott apostolát is megkísérti a kételkedés, de Jézus képes megadni neki a hit ajándékát, akkor mi is megkaphatjuk a hitet. Bizonytalanságainkat, kételkedéseinket Jézus eloszlatja.

Fontos tanulság lehet az is, hogy Tamás valójában nem a hitetlenség útját járja, hanem a hit útján halad. Ez az út sokszor éppen a kételkedésből vezet a hit felé. Jézus nem hagyja Tamást magára ebben a küszködő állapotban, és nekünk is segítségünkre siet, amikor meginog a hitünk. Jézus segít minket, hogy eljussunk a benne való hitre. A hit hitvallásra készteti Tamást. Így szól: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28). A feltámadt Jézussal való találkozás és a hitre való eljutás bizonyára minket is hasonló hitvallásra indít.

Ezen a ponton érdemes még egy gondolatot szentelni annak a témának, hogy napjainkban sokan ésszerűtlennek tartják a hitet és egyenes szembeállítják egymással az emberi értelmet és a hitet. Azt gondolják, hogy a dolgok értelme pusztán emberi értelemmel is mindig felismerhető és nincs szükség a hitre. E téves gondolkodás hátterében többek között az áll, hogy az emberi gondolkodás és megismerés célja, hogy az ember felfedezze a dolgok értelmét, pedig valójában minden megismerésünkkel az igazságot keressük. Mind értelmünk, mint hitünk a legfőbb igazságnak, Istennek a megismerésére törekszik.

Befejezésül néhány gondolat még: Tudás utáni vágyunk semmit nem ér az igazság megismerésének vágya nélkül. Kutatásaink és kereséseink semmit nem érnek, ha nem ismerjük fel és nem állunk meg a felfedezés pillanatában. Emberi erőfeszítéseink és tevékenységeink mit sem érnek, ha nem a szeretet irányítja őket. Emberi gondolkodásunk semmit nem ér az Istentől sugallt bölcsesség nélkül. Vajon egész életünk mennyit ér hit nélkül és Isten nélkül?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Áldalak téged, dicsőséges Atya! Íme, amit hittem, azt most látom! Amiben reméltem, azt most birtoklom! Amit óhajtottam, azt most magamhoz ölelhetem! Ajkam és szívem téged vall meg, lényem legmélyéből feléd törekszem. Megyek, igen, megyek hozzád, egyedül igaz Isten.

Az ajtó előtt áll és zörget
" 1Bejöttem kertembe, húgom, menyasszonyom! Szedem mirhámat és balzsamomat, eszem lépes mézemet, színmézemet, iszom boromat és tejemet. Egyetek, igyatok, barátaim, részegedjetek meg a szerelemtől! 2Aludtam, de ébren volt szívem. Hallga, szerelmesem kopogtat! - Nyiss ajtót, húgom, kedvesem, galambom, gyönyörűségem! Mert fejem belepte a harmat, fürtjeimet az éjszaka cseppjei. 3- Levettem alsóruhámat, hogyan ölthetném fel? Megmostam lábaimat, hogyan piszkolhatnám be? 4Szerelmesem benyújtotta kezét a résen, és szívem felindult iránta. 5Fölkeltem, hogy ajtót nyissak szerelmesemnek, és kezemről mirha csepegett, ujjaimról mirha folyt a kilincsre. 6Ajtót nyitottam szerelmesemnek, de szerelmesem már megfordult, elment. Lelkem megindult beszédétől, azért kerestem őt, de nem találtam, kiáltottam, de nem válaszolt. 7Rám találtak az őrök, akik járják a várost. Megvertek, megsebeztek, letépték rólam kendőmet a várfalak őrei. 8Esdekelve kérlek, Jeruzsálem lányai! Ha megtaláljátok szerelmesemet, mondjátok meg neki, hogy a szerelem betege vagyok! 9- Mivel különb szerelmesed a másokénál, ó asszonyok szépe? Mivel különb szerelmesed a másokénál, hogy így esdekelsz hozzánk? 10- Szerelmesem ragyogó és piros, tízezer közül is kitűnik. 11Feje színtiszta arany, hajfürtjei hullámosak és hollófeketék. 12Szemei, mint galambok a folyóvíz mellett, tejben fürödnek, bő víz mellett ülnek. 13Arca, mint a balzsamillatú virágágy, melyben illatos növények nőnek. Ajkai liliomok, melyekről csepegő mirha folyik. 14Kezei aranyhengerek topázzal borítva, dereka elefántcsont-szobor zafírokkal rakva. 15Combjai márványoszlopok színarany talapzaton. Termete olyan, mint a Libánon, pompás, mint a cédrusok. 16Ínye csupa édesség, és rajta minden oly kívánatos. Ilyen a szerelmesem, ilyen a kedvesem, Jeruzsálem lányai!" (Énekek éneke 5)

A zsidók kezdettől fogva úgy értelmezték az itt leírtakat, mint ami az Isten és Izrael népe közötti különleges kapcsolatot mutatja be. Nemcsak az Ószövetség (Ézs 54; Jer 3), de az Újszövetség is beszél Krisztus és a gyülekezet kapcsolatáról, amit a férj és feleség kapcsolatával ábrázol (Ef 5,25-27.32; 2Kor 11,2). Ezek az igék elmondják, hogy az Úr keres bennünket (2. v.), szólít bennünket, és kopogtat, zörget szívünk ajtaján. Szeret bennünket, azért keres és kíván velünk együtt lenni. Van-e bennem is vágy, hogy keressem az Urat és vele legyek? De milyen szomorú, amikor mi úgy válaszolunk az Úr megszólítására, amint itt olvashatjuk (3. v.). Más szavakkal: azt a választ kapja az Úr, "most ne zavarj, kényelembe helyeztem magam". Kényelmesek vagy lusták vagyunk, sokszor a nemtörődömség jellemez bennünket. Nem történt meg vajon velünk is, hogy nem értékeltük kellőképpen a lehetőséget, hogy az Úrral közösségben legyünk? Amikor az ige vagy az ima helyett valami mást választottunk? Vagy amikor olyan könnyen lemondtunk arról, hogy a testvérekkel és az Úrral együtt legyünk a gyülekezetben? Változásra van szükségünk, és a változás akkor történik mai igénk szerint, amikor a "szerelmes" benyújtja kezét a résen, és ennek láttára megindul a szív (4. v.). Ezt olvasva Jézus szavaira gondolok, aki föltámadása után a bezárt ajtók ellenére újból megjelent a tanítványok között, mivel tudta, hogy azok életében változásra van szükség. Ezekkel a szavakkal közeledett Tamáshoz, akinek az életében változást is hozott: "Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet... és ne légy hitetlen, hanem hívő" (Jn 20,27). E kezek viselték a szegek sebeit, és ezek a kezek ki vannak nyújtva felénk ma is. Ne felejtsük azt sem, hogy az Úr hívása bizonyos ideig szól csupán: "Lelkem megindult beszédétől, azért kerestem őt, de nem találtam..." (6. v.) Milyen szomorú megállapításokat tár elénk ez az igevers: "már megfordult, elment, kiáltottam, de nem válaszolt". Kellemetlen érzés, amikor valaki lemarad a vonatról, de milyen szörnyű, ha valaki az üdvösség döntéséről marad le! Egy utazást később is be lehet pótolni, de az üdvösség döntését nem. Istenünk egy meghatározott időt adott az ember rendelkezésére, hogy az üdvösség elfogadásáról döntsön. "Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!" (Zsid 4,7) Imádkozzunk, hogy ne utasítsák el az Urat, hanem ma is sokan nyissák meg szívük ajtaját a zörgetőnek! /RO/


Megjelenik hatalmának angyalaival
"1Pál, Szilvánusz és Timóteus, thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: 2kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. 3Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban, 4úgyhogy mi magunk dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. 5Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. 6Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, 7nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, 8tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. 9Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, 10amikor eljön az a nap, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket. 11Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével, 12hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őáltala a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből." (2Thesszalonika 1)

Az Úr Jézus visszajövetele biztos, de hogy mikor jön, azt nem tudjuk: egyedül az Atya tudja az időpontot (Mt 24,36). A kérdés az, hogy hogyan várjuk az ő megjelenését. Pál apostol várta Jézus Krisztus visszajövetelét, meg volt győződve, hogy még életében meglátja őt angyalaival megjelenni az égen. Ezért figyelmeztette a thesszalonikai hívőket, és ma az ige által bennünket is. Pál szíve hálával volt betelve, amikor a thesszalonikaiakra gondolt, mert látta életükben az állhatatosságot, a kitartást ebben a várakozásban. Az állhatatosság, a kitartás nemcsak Pál szerint fontos, hanem Jézus Krisztus is úgy említi ezt a tulajdonságot, mint az üdvösség feltételét: "de aki mindvégig kitart, az üdvözül" (Mt 10,22). Ennek kell jellemeznie bennünket is, várva Urunk megjelenésére. Sőt, nem csak az állhatatosságra van szükség; Pál azt is említi, hogy a hitük "nőttön nő" (3. v.). Milyen öröme van egy szülőnek, nagyszülőnek, amikor látja gyermeke, unokája fejlődését. Az Úr is gyönyörködik bennünk, amikor látható az életünkben a fejlődés, a hitben való növekedés. Visszatekintve életedre te mit látsz: több vagy lelkiekben, hitben, mint voltál? Adj érte hálát, ha úgy van! Ha pedig nem ez a valós kép, alázattal kérd Istentől, hogy a mai vasárnapot is használja fel, hogy változás történjen ezen a területen! A hit mellől nem hiányozhat a testvéri szeretet, amit Pál dicsér, látva ennek gyakorlását a gyülekezetben. Jézus szerint ez lesz az ismertetőjele az ő követőinek: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást" (Jn 13,35). Az Úr Jézus megjelenésekor igazságosan fog ítélkezni. A szomorú az lesz, hogy azok számára, akik az evangéliummal szemben nem tanúsítottak engedelmességet, hanem elutasították, azoknak ez örök kárhozatot jelent. Imádkozzunk, hogy az evangélium ma is arasson győzelmet az emberek szívében! Isten gyermekei számára Jézus megjelenése a megdicsőülést jelenti. A megváltó megdicsőül övéi között, mikor angyalaival megjelenik, és övéit magához fogadja, méltónak ítélve őket az ő országára. Milyen csodálatos nap lesz az majd! Légy kitartó mindvégig! Ezt látva maga előtt Pál apostol így bátorítja a thesszalonikai testvéreket: "Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek" (11. v.). Jézus Krisztus megjelenését várva nem lehet a keresztyén életet ima nélkül elképzelni. Imádságban már most kapcsolatban vagyunk Urunkkal. Maradjunk vele szoros kapcsolatban
itt a földön, és legyünk készen, hogy miután dicsőségben megjelenik, egy örökkévalóságon keresztül vele lehessünk országában, ahol helyet készített számunkra! /RO/

A kedves szépsége
"1Hová ment szerelmesed, asszonyok szépe? Merre indult szerelmesed? Hadd keressük veled együtt! 2Szerelmesem a kertjébe ment, a balzsamillatú virágágyakhoz, hogy gyönyörködjék a kertekben, és liliomokat szedjen. 3Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém, a liliomokban gyönyörködik ő. 4Szép vagy, kedvesem, mint Tirca városa, gyönyörű, mint Jeruzsálem, ámulatba ejtő, mint zászlóerdő. 5Vedd le rólam szemeidet, mert megzavartak engem! Hajad olyan, mint egy kecskenyáj, mely a Gileádról hullámzik alá. 6Két fogsorod, mint az anyajuhok nyája, mely az úsztatóból jött fel: mindegyiknek van ikerpárja, nincs köztük hiányos. 7Halántékod, mint egy gránátalmagerezd a fátyolod mögött. 8Királyné van hatvan, másodrangú feleség nyolcvan is, leány meg számtalan. 9De galambom csak egy van, ez a tökéletes, anyjának egyetlene, szülőjének kedvence. Nézik a lányok, s boldognak mondják, dicsérik a királynék és a másodrangú feleségek. 10Ki ez a lány? Úgy ragyog, mint a hajnal, szép, mint a holdsugár, tiszta, mint a fénylő nap, ámulatba ejtő, mint egy zászlóerdő. 11Lementem a diófás kertbe, hogy gyönyörködjem a zsendülő völgyben, s megnézzem, fakad-e a szőlő, virágoznak-e a gránátalmafák? 12Észre sem vettem, amikor Ammínádíb kocsijába tettek engem." (Énekek éneke 6)

A vőlegény távol van kedvesétől, de nem végleg, hanem csak egy meghatározott ideig, mint Krisztus is távol van egy ideig "menyasszonyától", a gyülekezettől. A menyasszony azt is tudja, hol van a vőlegény, mit tesz most, és azt is, hogy egymáshoz tartoznak. Ha most még nincsenek is együtt, az egymáshoz tartozás tudata bennük él, és ehhez semmi kétség nem fér. A menyasszony így vallja ezt: "Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém" (3. v.). Jellemezzen bennünket is az a tudat, hogy az Úréi vagyunk, és egy nap mi is együtt leszünk vele! A másik vallomás a "szerelmes" szépségéről szól. Salamon az Úrtól kapott bölcsességével, csodálatos szavakkal írja le a szerelmes szépségét. Amikor egy vőlegény menyasszonya szépségéről beszél, arról tesz bizonyságot, hogy szereti őt. A szépség leírásából ki lehet olvasni a szeretetet is, amit iránta érez. Az Úr szereti és szépnek látja "menyasszonyát", a gyülekezetet, és most is szépíteni akarja: "így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen" (Ef 5,27). Szépítsen az Úr minket ma is! /RO/

Eljön a felhőkön
"7Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. 8Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. 9Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. 10Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, 11amely ezt mondta: "Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába". 12Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, 13és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; 14feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; 15lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; 16jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik. 17Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, 18és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai." (Jelenések 1,7-18)

A Jelenések könyve által betekintést nyerünk a jövő világába, tudomást szerezve olyan események felől, amelyek ezután fognak bekövetkezni. János apostolt az Úr felhasználta, hogy azt is közölje velünk, milyen lesz Jézus Krisztus visszajövetele. Akik a megváltójukkal való találkozást várják, azok számára bátorítást jelent, hogy az ő érkezése biztos. Ugyanakkor figyelmeztetés is annak, aki halogatja életébe fogadni a Megváltót, nehogy késő legyen. Az apostol által úgy láthatjuk Jézus megjelenését, mint ami nyilvánosan fog megtörténni. "Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem..." (7. v.) Váratlanul, de nem titokban: erről mindenki tudomást szerez majd. Ez az érkezése nagyban különbözik első eljövetelétől. Akkor csendben jött el, és csak kevesen szereztek tudomást arról, hogy Betlehemben világra jött a Megváltó. Most azonban mindenki szeme láttára, dicsőségben jön el a felhőkön. János leírja Jézus mennyei dicsőségét is (13-16. v.). Jézus közeli érkezésének a tudata hadd késztessen bennünket ma is szent életre, kitartásra az Úrban, másokért való imádkozásra, bizonyságtevésre! /RO/

Mike Duó - Nem Adom Fel!

<small> </small>
Dicsérjétek az Urat!
Zene, Szöveg: Fóris AttilaDicsérjétek az Urat,
Hívjátok segítségül szent nevét,
Hirdessétek a népek közt
Hatalmas tetteit!
Énekeljetek néki,
Ajkatokon zengjen a dicséret,
Beszéljetek mindenhol
Az ő csodadolgairól!
Dicsérjétek az ő szent nevét,
Örüljön szívetek, kik keresitek az Urat!
Hát kívánjátok őt, s az ő hatalmas erejét,
Arcának állandó jelenlétét!
Dicsérjétek az Urat…
Krisztus Úr!
Z: ismeretlen, Sz: Gerzsenyi László
Krisztus Úr, a nagy Király! Halleluja!
Krisztus Úr, a nagy […]

Napi evangélium


2009. április 20. – Hétfő Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”
Jn 3,1-8

Elmélkedés: A Nikodémussal folytatott párbeszéd részletes leírása bizonyára azt a célt szolgálja, hogy az olvasó számára János evangélista bemutatassa a hit útját. A húsvét ünnepe és a feltámadás titkának megismerése a hit útján indít el mindannyiunkat, s ennek az útnak jelentős állomása a lelki újjászületés. Krisztus test szerinti feltámadásának egyik következménye az, hogy tanítványainak lelkileg kell újjászületniük. Ezt az újjászületést Isten Lelke kezdeményezi bennünk. A feltámadás révén a testi újjászületésben is részesülünk majd. A lelki újjászületés a földi élet idejére tesz hasonlóvá minket Krisztushoz, a testi feltámadás pedig Krisztus sorsában részesít minket az örök életben.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök Hozzád, hogy a Benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a Te szeretetednek vértanújává tegyen.
Igen, így akarok elkészülni rá, hogy Előtted megjelenhessek: a szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a Te irgalmas szereteted karjaiba repülni.
Lisieux-i Szent Teréz