Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

keresztényénekek

MINDIG CSAK ADNI..
A jó öreg kút csendesen ontja vízét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ílyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben,
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Bele nézek, tükre reám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak tovább adom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ílyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém,KRISZTUSTÓL kapom
Én csak egyszerűen tovább adom!!!!

(ismeretlen szerzö verse)

Amíg Hozzád jutok

Nehéz bevallani, tán nem is tudom.
Hányszor botlottam, buktam el az úton,
amin feléd megyek.
Arcom pirulása maradt csupán,
hogy megbocsátasz mindezek után
mégis énnekem.
Nincs bennem semmi jó, csupa bűn vagyok,
elragadnak még régi indulatok,
s a lelkem megremeg.
-Sokszor keresem miértjét a bűnnek,
s ha lelkem viharai csendesen elülnek,
választ kapok.
Ádám vesztette el az első nagy csatát:
az én életem csupán egy folytatás,
amíg Hozzád jutok.

42. zsoltár

Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik,
Tehozzád én Istenem, Szomjúhozik én lelkem,
Vajjon színed eleiben Mikor jutok élõ Isten ? Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel - nappal,
Midõn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál ?
Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben. Én lelkem mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire?
Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre,
Midõn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását;
Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem! Mert terólad emlékezem E Jordánnak földérõl,
Szent helyedre igyekezem Hermon s Micár hegy mellõl.
Mélység kiált mélységet, Midõn én fejem felett
A sok sebes víz megindul, Mint egy erõs hab megzúdul. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok
Én rajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok;
Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vígassággal
Dícséreteket éneklek Néked, erõs õrízõmnek Mondván: Isten én kõszálam, Mire felejtesz így el?
Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel.
Mert az õ hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek,
Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened? Én lelkem mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire?
Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem, Hogy csak õ az én Istenem.

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz,
mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy,
mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen,
nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Edith Stein: A lényeg

Ne engedj
a vágynak,
hogy ítélj,
mert jön rád
az Ítélet!
Amit látunk
nem más
külső kéreg.
A Teremtő
látja csupán,
mi a lényeg!

Az ároni áldás


Áldjon meg téged az Úr,
és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr,
és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az Úr,
és adjon neked békességet!
Ámen. 4Móz 6,24-26

keresztény vers


Szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít
Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,
Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,
Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz
Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz
Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz
Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz
Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz
Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz
Szeretet nélkül az élet értelmetlen
Ám szeretetben élni: boldogság és öröm

A kereszt imája

(Népi imádság, Szurdokpüspöki)


Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.

Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, krisztusi erővel.




Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
Még a másik zokog, és a földre lerogy.
Van, ki büszkén viszi, hisz más úgy sem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.

Van, aki zokogva, zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, ha lehet, leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van, aki keresztjét más vállára rakja.
Abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
És segít társain, segít, mert akarja.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni hej, sehogy sem akartam,
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
Oh csodák csodájára újra nőtt előttem.

Így aztán fölvettem gyönge vállamra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztet, meggörbült a hátam.

Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Akartam feledni napsütötte tájon,
De keresztem fája ottan is velem volt.

És akik ismernek, szinte egytől-egyig
Mind-mind kigúnyoltak, lettek csúfolóim.
Töviskoszorúmat jól fejembe nyomják,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.

Így hát keresztemet nehéznek tartottam,
Azért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állanak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.



Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya könnyebb nem lett.
Naponta növekszik szívemben a súlya,
Vagy én lettem gyengébb, a vállam már nem bírja?

Oh de sokszor, sokszor szeretném letenni
Azt hiszem, hogy tovább nem bírom már vinni.
Vérzik a szívem is, a lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon ki vinni segítetted
A Jóisten áldjon jóságodért téged.
Tudom, ha meghalok eltemetnek engem,
Síromra tűzik majd a végső keresztem.

Akkor majd azt mondom, Uram, Jézusom,
Nehéz a keresztem, most már visszaadom.
Istenem üdvözíts, esdve kérem tőled,
Boldogítsd örökre az én fájó szívem.

Adj Uram

http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=30375&stc=1&d=1160088639
Kedves kinszi egy nagy Áment http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=30374&stc=1&d=1160088638
Tudok mondani erre a nagyon szép fohászra
Szeretettel:Kata53

Szeretnék valamit tenni a biblia jobb megismerése érdekében.Elvégeztem egy biblia iskola levelezői tanfolyamot,na persze ez nem jelenti,hogy tökéletesen ismerem a bibliát.
Ha valaki szeretné velem együtt jobban megismerni a tanfolyam alapján segiteni próbálok.
Irjatok nyugodtan nem a vallási hovatartozás számit hanem a Jézushoz való tartozás.
A kérdéseket beirom aztán meg lehet keresni a Bibliában a választ rájuk.

Gégény István: El nem mondott ima


Fáj, hogy nem szólhatok.<O</O
Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot,<O</O
Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva,<O</O
Süket csendet hallgatok.<O</O
<O</O
Fáj, mert adni vágytam,<O</O
Helyette most én kapok.<O</O
Mégsem bánom már, hogy így lett,<O</O
Hisz oly gyakran hiába szólalok.<O</O
<O</O
Mert az igaz fohász nem az ajkakon,<O</O
Benn a szívben fakad.<O</O
Nem száll tova szép szavakon,<O</O
Örökre bensőm kincse marad.<O</O
<O</O
Szállni tanul a lelkem,<O</O
Szólni a szám,<O</O
Közben a csend néma szárnyain<O</O
Az Úrhoz talál imám.

vers

http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=31529&stc=1&d=1160516122


Trinti:
Féljétek Isteneteket!
Hogy melyiket?
A lehetőség adott,
Szívetek bele remeg,
Amikor harcotok véres lészen.
A megváltó halálával
Útjára indult a gyűlölet.
Keresztje alatt holtak fekszenek.
Tépett enyészet marja
Álnok lelketek.
S még most sem látjátok utatok végét
Ami sem a mennybe,
De nem is a pokolba vezet.
Köztes állomáson vesztegeltek,
Irigység, hazugság, téveszmék,
Hagymázas képzetek - közt.
Az Aranyborjú imádók
Jobbak voltak nálatok,
Kevés már időtök…<O</O
<O</O
Hervadt virág,
Ezer éves koszorú ,
Halotti lepel.
A végállomás előtt
A koporsót elégetik…<O></O>
Állj! Egy pillanatra!
Mindenki kihallgatásra kéretik…<O></O>
Útravalóul kaptok valamit…<O></O>
<O></O>

E. G. WHITE Jézushoz vezető út

http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=31530&stc=1&d=1160516335

Az Istenhez vezető olvasmány folytatását egybe teszem be. Fogadjátok szeretettel.


<O</O

Keresztényvers

Sík Sándor
JÉZUS ÉS A KERESZT

Akkor felemelék a keresztet a poroszlók.
És tompán megzördültek a hosszú nagy szegek.
Odalépett. Szemében két csillag remegett.
S az ostor izzó csókja szent vállain piroslott.

Vöröslő fény világolt a Koponyák hegyén,
Az égen torlódtak fekete fellegek.
Már vijjogott a szél, a föld már reszketett.
És recsegett a kárpit a templom rejtekén.

A palota előtt kiáltozott rekedten
A hullámzó tömeg ... kis szegény emberek.
A lét örök forgása egy percre megmeredt
S némán egymásra néztek: Krisztus és a kereszt ketten.

Nagy ismeretlen tűzzel a lét új titka rezgett
Ama szemben és arcon s a töviskoszorún,
És karjait kitárta, szelíden, szomorún,
És magához ölelte a rettentő keresztet.

Sík Sándor
Légy csendességben!

Légy csendességben, Isten hogyha hív,
Halkan szólít, mint pásztorhangú síp.
Kelj fel, és indulj engedelmesen,
Kutyuska-vígan, bárány-csendesen.

Ha futni verne vesszős szenvedély,
Ne gondolj vele: menj és mendegélj.
Ha futva hány el bárki, meg se nézd:
Csak el ne vétsed a csilingelést.

Ne nézz se jobbfelé, se balfelé:
Csak az egyenes út az Istené.
Hátad mögött ha mennydörög se bánd,
Te csak sürögj a hívó síp iránt.

Ha éjbe vész is el?tted az út,
Megsimogasd a síró kisfiút,
Ha sívó örvény örvénynek kiált,
Te kikerüld a szepegő csigát.

A hangos ember erőt nem teremt;
Az erőszaknál erősebb a csend.
Ha szeges-öv, ha véres máglyaláng:
Te mosolyogj és mondd, hogy Miatyánk.

S ha tán a hang a véres Hegyre vitt,
Hol elveszik a világ bűneit,
Szelíden lépj a szegezők elé:
A nyírő béres is a Pásztoré.

<TABLE width="65%" border=0><TBODY><TR><TD>[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hitünk alapja (tekintélye) Isten Igéje, a Biblia, nem pedig az érzéseink. Mi hit által élünk: bízunk Istenben és az Ő Igéjében. Ez az ábra megmutatja, hogyan viszonyulnak egymáshoz a tény (Isten és az Ő Igéje), a hit (bizalmunk Isten és az Ő Igéje iránt), és az érzéseink (hitünk és engedelmességünk következményei). (János 14,21) [/FONT]</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE width="88%" border=0><TBODY><TR><TD align=middle width=800></TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE width="88%" border=0><TBODY><TR><TD width="16%"> </TD><TD width="55%"></TD></TR></TBODY></TABLE>

vers







Reviczky Gyula
ISTEN



Kinek porszem, minékünk egy világ,
S egy rebbenés határa az időnek
Ki, ami emberagyban miriád,
Nem olvasod, mert semmiség előtted:
Ki buborék gyanánt elfújhatod,
Mit összehordtak népek, századok
Minden fűszálban érzelek; de elmém
Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

Kit megtagad a léha kétkedő,
Te adtál, ismeretlen ismerős, Te,
Te földi szóval nem nevezhető,
Szívünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe.
Magát tagadja meg, ki megtagad,
Mint a napot, a fényt, a színt a vak.
A por fiához más nem illik itten,
Minthogy Tebenned megnyugodva higgyen.
Ki odatűzted a közös napot
Sugárzó lényed egy parányaképpen;
Ki hangodat majd zúgva hallatod,
Majd édes összhang bájos zengzetében;
Ki, hogy megszűnjünk élni, rendeled,
De, hogy meghaljunk, mégsem engeded;
Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:
Megértni vágyó elmém összeroskad.
A tudomány, az ember-bölcsesség
Hadd fejtegesse millió csodáid ...
Nyugodtan nézed újabb Bábelét,
Amelyen át egedbe nézni áhít.
Engem, tűnődőt, volt-e kezdeted,
Időnek vége hogy mikor lehet:
Érzése elfog a parányiságnak,
És leborulva, térdemen imádlak.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
<o></o>
<o></o>
<o></o>
Mihail J. Lermontov (orosz, 1814-1841):

IMÁDSÁG

Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szivem
oly könnyű, könnyű lesz.

(fordította: Áprily lajos)<o></o>
<o></o>
<o></o>
Szabó Szilvi (Budapest,1963 - )


Csendes köszönet


Mentem már hozzád kínlódva, jajjal,
mikor úgy éreztem, fekete a hajnal,
mikor nem hittem, hogy a nap felkel,
mikor könnyekkel ébredtem reggel.

Mentem már hozzád, csendes hajnalon,
mikor köd szitált a tűnő lábnyomon,
mikor fellegek takarták a napot,
mikor nem tudtam, mit is akarhatok.

Mentem már hozzád imával ajkamon,
mikor karod ölelt és sírtam a válladon,
mikor a könnyekből szivárvány íve lett,
mikor megöntözted kiszáradt kertemet.

Mentem már hozzád mosollyal ajkamon,
mikor elmaradt mögöttem a gond, a fájdalom,
mikor megérintetted gyógyuló szívemet,
ezentúl ajkamon szent neveddel kelek.<o></o>
<o></o>
<o></o>
<o></o>
Kerekes Ernő:

Kettes számú zsoltár

A galaxis-rendszerek előtte
csillogó porszemként lebegnek.
Tekintete gondosan követi,
ahogyan halad a fény.
Lágyan végigsimítja
a végtelen idő fonalát.

Egyszer csak megáll, leguggol.
Megdermedt bogarat talál.
Tenyerében lehelgeti,
amíg az lassan életre kel, felenged,
hálás kört repül
halk zümmögéssel.

Én vagyok az.<o></o>
<o></o>
<o></o>
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936)

Egy kézre vágyom

Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett,
akárcsak én itt, most rád gondolok,
s akármi vagy, versekkel ünnepellek.
Látom fejed, figyelmes homlokod.

Testvértelen és bánatos a költő
az életek, a szívek alkuján.
És néha, ő, a magányos ődöngő
kétségbeesve nyúl egy kéz után.

Most a kezed kell - nincs kéz a világon
mit így szorítanék, egy kézre vágyom,
az éjen át nyújtsd, légy akárki bár.

Gondolj reám és messze útjainkra,
s mondd, ki lehet, aki e verset írta,
ki az a testvér és neki mi fáj?<o></o>
<o></o>
Árvai Emil:

Hajótöröttek

Hatmilliárd magányos ember
vágyik a Szeretetre;

hatmilliárd magányos ember
sír az Isten után.

Kevesen valljuk be.

Ki
meddig
bírja
Isten
nélkül?<o></o>
<o></o>
<o></o>
<o></o>
<o></o>
<o></o>
Michelangelo Buonarroti (1475-1564):

AZ ÉLET ALKONYÁN

Életem immár lassanként elér,
törékeny bárkán, tenger viharán át,
a közös révbe, ahol számadását
adja jó s rossz tettéről, ki betér.

Most látom, a szenvedélyes szeszély,
mely bálványommá a művészet álmát
tette, valójában milyen sivárság,
s milyen kín a vágy annak, aki él.

Szerelmi álmok, hiúk, üresek!
mi lesz most, hogy két halál is közelget?
Egy biztos, egy fenyegetőn mered rám.

Már nem nyugtat meg véső és ecset;
egyet kívánok: az égi szerelmet,
mely karját tárja felénk a keresztfán.

(fordította: Rónay György)<o></o>
<o></o>
<o></o>
A megoldás

Ballagsz életed útjain...
Egy titkos kamera figyel,
szavaid, gondolataid
rejtett mikrofon veszi fel.

Kiskorból emléked kevés;
talán rád nyomta bélyegét,
tudat alatt hordozod és
anélkül tán, hogy értenéd.

Aztán gyerekkor, ifjúkor,
szülők, barátok, iskola...
A félelem itt ért utol,
és jött a magány is lopva.

Felnőtt vagy, és mint kisgyerek,
szeretet után sóvárogsz,
hogy fontos légy valakinek,
s gazdagítsad a világot...

Ballagsz az élet útjain;
a szemeddel azt keresed:
kit érdekelnek szavaid,
és önmagadért ki szeret?

...És ekkor, kétezer évnek
ködösített távolából,
egy NÉVnek betűi égnek,
mint messzi neonreklámok;

és mától szívedben suttog
a legédesebb ismeret,
mit ember valaha tudott:
Isten szeret. Isten szeret!

Mert JÉZUS bizonyította,
hogy szeret az Isten téged!
Ha hiszed, bizony boldog vagy;
s nem öl meg e földi élet.

............................
(Árvai Emil)<o></o>
<o></o>
<o></o>
<o></o>
Túrmezei Erzsébet:
Gyermek a rendelőben

A kisleány ott áll a rendelőben.
A furcsa gépek mintha mind őt lesnék.
S a doktorbácsi már be is ültetné
abba a félelmes, nagy székbe: "Tessék!"

Nem, még nem ül le. Kijelenti bátran,
hogy előbb kettőt kérdezni szeretne.
"Halljuk!" - mosolyog rá a doktorbácsi,
hiszen ő mindig kész a feleletre.

"Értesz-e a fogakhoz?" - tudakolja
kis Piroska ötéves bölcsességgel.
"Ó, hányat találsz, akit én kezeltem,
kis barátaid közt, ha széjjelnézel!"

"Ott a Sárika, Jancsi. Kit mondjak még?
A patikus bácsiék Klárikája.
Kérdezd meg őket! Vígan szaladgálnak!
Mi lenne, ha foguk most is fájna?"

Ez a válasz megnyugtatóan hangzik,
valóigaz. De hátra még a másik.
"Szeretsz-e engem?" - kérdezi Piroska
a kedvesen mosolygó doktorbácsit.

"Szeretlek-e? Hát hogyne szeretnélek!"
Mivel semmi hiba a feleletben,
a kis paciens beül a nagy székbe
most már nyugodtan, kék szeme se rebben.

Ha a doktorbácsi ért a fogakhoz,
s szereti őt, akkor mi gondja lenne?
Jöhet most már a fúróval, fogóval.
Piroska békén tűri. Bízik benne.

*

Ó, így szeretnék békén bízni én is!
Félelmetes nagy rendelő az élet,
de jól ismerem, aki kezel benne,
s az Ő feleletétől én se félek.

Ha megkérdezem, ért-e a dolgához,
s ha megkérdezem, hogy szeret-e engem,
rámutat értem átszegzett kezére,
és szabad bízó kisgyermekké lennem.

Lehet fogó, fúró, akármi szerszám,
ha ott látom abban a drága kézben,
amelyik mindig tudja, mit cselekszik,
s fenn a kereszten vért hullatott értem.<o></o>
<o></o>
<o></o>

A lényeg
Edith Stein

Ne engedj
a vágynak,
hogy ítélj,
mert jön rád
az Ítélet!

Amit látunk
nem más,
külső kéreg.
A Teremtő
látja csupán,
mi a lényeg!

Te Deum

Téged, Isten dicsérünk,
téged Úrnak ismérünk.
Téged, örök Atyaisten
mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok,
kerubok és szeráfkarok,
egek és minden hatalmak
szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy,
erősséges szent Isten vagy !
Nagyságoddal telve ég, föld,
dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura,
apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták
súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártírseregek
magasztalnak tégedet.
Vall tégedet világszerte
szent Egyházad ezerszerte.
Ó Atyánk, téged,
s mérhetetlen nagy Fölséged.
S azt, ki hozzánk tőled jött le:
Atya igaz Egyszülöttje.
És áldjuk veled
Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje,
Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál,
szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad,
mennyországot megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket,
Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő,
mindeneket ítélendő.

(Meghajlás vagy letérdelés.)

Téged azért, Uram, kérünk,
mi megváltónk, maradj vélünk!
Szentjeidhez végy fel égbe,
az örökös dicsőségbe!
Szabadítsd meg, Uram, néped,
áldd meg a te örökséged!
Te kormányozd, te vigasztald,
mindörökké felmagasztald!

(Felegyenesedés vagy felállás.)

Mindennap dicsérünk téged,
szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket,
és bocsásd meg vétkeinket!
Irgalmazz, Uram, irgalmazz;
híveidhez légy irgalmas!
Kegyes szemed legyen rajtunk,
tebenned van bizodalmunk.
Te vagy Uram, én reményem,
ne hagyj soha szégyent érnem!

Mozart Te Deum című művét meghallgathatod a komolyzene kedvelőinek topicban!