keresztszemes minták - kivarrva

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Hajni1967

Állandó Tag
Állandó Tag
középről kezdés

Sziasztok.
hasonló kérdést már én is felvetettem a másik fórumon, ugyanis én azt olvastam, hogy középen "kell" kezdeni a minta hímzését, de nekem egyáltalán nem áll rá az agyam. lehet azért, mert én is balkezes vagyok, és mindent fordítva csinálok gondolok :D
szóval én is a bal alsó sarokból indulok és jobbra fel.
először leszámolom a mintát milyen széles magas, aztán az anyagon, hogy kiférjen.
eddig 2 szín volt a max. amivel hímeztem (eddig csak terítőket csináltam, konkrétan 3-at), de itt is hol váltogattam a színt hol egy színt varrtam sok ideig. éppen milyen kedvem volt. ha sok színt kellene használnom, nekem az jönne be, ha váltogatnám. kezdő vagyok még, nagyobb az esélye, hogy rosszul hagyom ki a helyet :D

Sziasztok

A minta valamelyik sarkáról indulás olyan mintáknál aminek van sarka szerintem a legtermészetesebb. ( nyilván persze előtte leellenőriztük kifér-e, de mivel 10X10-re be van fércelve, ez akkorra már biztos hogy kifér.)
Szögletes terítőknél meg persze, hogy valamelyik sarkáról indulunk, azt általában körben, vagy középen csíkban hímezzük, őrültség lenne megkeresni a közepét ;-)

Viszont olyan mintáknál, ami nem téglalap vagy négyzet alakú, vagyis nem teljesen kitöltött, ott célszerű a középről kezdés. Gondolok pl a 10-es hozzászólásban Cat madárkáira, egyetlen "sarka" sincs, vagyis hogy a minta az anyag közepére kerüljön, ahhoz legegyszerűbb ha megkeressük a közepét a mintának is meg az anyagnak is.

Hajni
 
Gyagnes

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Amióta erre a fórumra találtam kb 2-3 hónapja szenvedélyes mintagyűjtő lettem, de hímzőnek még nagyon :oops:amatőr vagyok.
Megismertem lassan a fórum átnézése közben a különböző tervezők mintáit, láttam sok szép igazán magas színvonalú alkotást. Sajnos magam nem tudok olyan munkát mutatni, amivel büszkélkedhetnék, most látom igazán hogy az eddigi próbálkozásaim autodidakta módon mennyire nem olyan eredménnyel jártak, amit ma már szeretnék.
Nagyon örülök, hogy ilyen szép hímzéseket láthatok, és az is nagyon jó hogy emellett tapasztalatokat is gyűjthetek magáról a munkáról.

"Beszélgethetnénk", a kellékekről anyagokról is egy kicsit?
:confused: Elnézést, ha olyasmit kérdeznék ami egy tapasztaltabb hímzőnek nyilvánvaló.

Milyen tapasztalatotok van a különböző fonalakkal, a választék elméletileg széles, pupqets, vénus, ancor, DMC és még sokan mások. Nálunk a rövidáru boltokban az első kettő márka az elérhető. Ha mást szeretnék interneten kellene rendelnem, ebben is járatlan vagyok még, általában megbízhatóak a webáruházak?
Az olcsóbb fonallal is lehet szép munkát készíteni, esetleg érdemesebb a drágább fonalba beruházni?

Mindenki osztott fonallal dolgozik? Hogyan lehet kell két szállal úgy varrni, hogy az öltés egyenletes, formás maradjon, a két szál ne pöndörödjön, tekeredjen, kuszálódjon.

Még számtalan téma lenne, tű, anyag, hímzőkeret, állvány, nagyító, stb....de nem akarok egyszerre sok lenni.Remélem nem egyedül engem érdekelnek ezek a kérdések és lesz olyan aki megosztja a tapasztalatait velünk. Előre is köszönöm!
 
wzsazsa

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

A minta közepe szerintem is nagyon fontos, azt minden esetben meg kell keresni-jelölni magán a mintán és az anyagon is. Én ezért szeretem az illanó filcet, mert mindenfélét be lehet vele jelölni, aztán nem kell vele törődni, mert "elillan" :)
Én is középről kiindulva jelölöm be jobbra-balra,lefelé a minta helyét, meg azt az egy szemet (általában jobb alsó sarok), ahol elkezdem majd a mintát. Visszabontanom általában nem azért kell, mert nem jól helyezem el a kezdőszemet, hanem azért, mert figyelmetlen vagyok, vagy leteszem, vagy félreteszem sok időre, vagy magán a mintaiven nem jelölöm, hogy azt már megcsináltam. Amikor erre rájövök, már késő, így jöhet a visszabontás meg a gutaütés :)

Kedves Gyagnes, én is autodidakta módon tanultam meg hímezni, a családunkban csak a nagymamán kézimunkázott, ő kötött és horgolt, így "csak" erre tudott megtanítani. Felvetődik a kérdés, hogy ki miért kezdett el keresztszemezni? Nálam például a főnököm bűne volt, ugyanis pár évvel ezelőtt vett olyan képeslapot karácsonyra, amelyet ki kellett hímeznünk a kolléganőimmel, hogy meg legyen tőle az üdvözlőlap (kicsitsem lökött, á nem)! :) És innentől kezdve az én sorsom eldőlt (más kolléganőké érdekes nem, ők nem ragadtak le ennél a kézimunkánál). Magam is úgy gondolom, hogy az én munkáim sem ütik meg mindig a mértéket, de ezzel úgy vagyok, hogy én örömmel, szeretettel készítem - saját gyerek! -, így aztán különösebben nem érdekel a dolog. Mindig lehet tanulni a gyakorlottabbaktól, én sokat is tanultam a fórumokon meg a kézimunkázók blogjain, amit szívesen olvasgatok.

A felvetett anyag kérdésre szerintem bővebben kifogunk térni, mert ez igen érdekes téma. Én mos csak a netes rendeléssel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy magam az anyagok,fonalak,kiegészitők 95 %-át a neten veszem, vagy netes boltból, vagy valamelyeik adásvétellel foglalkozó oldalról. Nevet nem lehet kiirni, igy elég nehéz, de pl. a napokban vettem vagy 80 darab DMC fonalat - én ezzel szoktam, tudok varrni - darabja 100 forint, plusz 450 Ft postaköltség. Egy hét alatt itt volt.

De azt olvastam, hogy a Vénus, Rosace ennél is olcsóbb. A Vénuszról az a hír járja, hogy nem engedi a sziínét, a Puppets, Rosece fonalakról ez nem mondható el. De: ha képnek készül a mü, és nem akarod előtt kimosni, csak vasalni, akkor talán ennek sincs jelentősége. Sajnos a mi hobbink nem nevezhető olcsó hobbinak, igy minden fillért nem meg fogni, ezért érdemes összehasonlitani, hogy melyik éri meg jobban.

Bocsi most megyek filmet nézni, persze kézimunka közben ó, remélem holnap nem kell azzal kezdenem a napot, hogy visszabontsam nert én bevallom őszintén, hogy utálok bontani.

A több témáról meg remélem , hogy folyamatosan fogunk beszélgetni, hiszen ezek rendkivül érdekes dolgok. Üdv. Zsuzsa
 
mágika10

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Jómagam a bal felsőben kezdem, és úgy haladok lefelé. (Ez a feltöltött kávés mintán jól látszik) Tollal húzom le a mintán, hogy mit varrtam már ki. Előre varrok 1 színből, de csak annyit, amennyi a keretbe belefér. Nekem ez a "korlát". A többi színnel könnyebben eligazodok, ha a főbb szín már kész.
Kellemes húsvétot mindenkinek!

Üdv.: Ági
 
koka1220

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Amióta erre a fórumra találtam kb 2-3 hónapja szenvedélyes mintagyűjtő lettem, de hímzőnek még nagyon :oops:amatőr vagyok.
Megismertem lassan a fórum átnézése közben a különböző tervezők mintáit, láttam sok szép igazán magas színvonalú alkotást. Sajnos magam nem tudok olyan munkát mutatni, amivel büszkélkedhetnék, most látom igazán hogy az eddigi próbálkozásaim autodidakta módon mennyire nem olyan eredménnyel jártak, amit ma már szeretnék.
Nagyon örülök, hogy ilyen szép hímzéseket láthatok, és az is nagyon jó hogy emellett tapasztalatokat is gyűjthetek magáról a munkáról.

"Beszélgethetnénk", a kellékekről anyagokról is egy kicsit?
:confused: Elnézést, ha olyasmit kérdeznék ami egy tapasztaltabb hímzőnek nyilvánvaló.

Milyen tapasztalatotok van a különböző fonalakkal, a választék elméletileg széles, pupqets, vénus, ancor, DMC és még sokan mások. Nálunk a rövidáru boltokban az első kettő márka az elérhető. Ha mást szeretnék interneten kellene rendelnem, ebben is járatlan vagyok még, általában megbízhatóak a webáruházak?
Az olcsóbb fonallal is lehet szép munkát készíteni, esetleg érdemesebb a drágább fonalba beruházni?

Mindenki osztott fonallal dolgozik? Hogyan lehet kell két szállal úgy varrni, hogy az öltés egyenletes, formás maradjon, a két szál ne pöndörödjön, tekeredjen, kuszálódjon.

Még számtalan téma lenne, tű, anyag, hímzőkeret, állvány, nagyító, stb....de nem akarok egyszerre sok lenni.Remélem nem egyedül engem érdekelnek ezek a kérdések és lesz olyan aki megosztja a tapasztalatait velünk. Előre is köszönöm!
Én személy szerint Venus fonallal hímezek,ha megnézed a feltöltött munkáimat,az állatkertes ezzel készül,de kipróbáltam már a DMC-t és a Puppets-et is.A legjobb a DMC,de sajnos nekem nagyon drága,a másik kettő kb egy árban van,70 Ft körül darabja,de a Venus nekem jobban bevált,szebbek a színei,nem gubancolódik össze annyira könnyen.Nekem csak úgy lettek szép egyenletesek az x-ek,ha mindegyiket külön-külön himezem,és az öltéseket is külön-külön megcsinálom,nem vonom össze a lefelé öltést a felfelé öltéssel. Olvastam valahol egy szálfektetésnek nevezett módszerről,amit a csatolt képen láthatsz,olvashatsz,én ezzel a módszerrel akadályozom meg a fonal összetekeredését.
Remélem,segítettem valamit...:p
 
Hajni1967

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Ami az én "hímzéstechnikámat" illeti én is a nagymamámtól tanultam a szerinte legfontosabb dolgot, a felső szálnak mindíg ugyanarra kell nézni. Ezen túl mindent úgy csinálok ahogy a próbálkozások közben eddig a legjobban bejött.
Általában bal alsó sarokból kezdek, és oldat varrok. Megyek a soron egy színnel amíg a színáltlépés nem több mint 5 szem, vagy amíg benne vagyok a hímzőkeretben. ( Kör alakú fa, és a nagymamámé volt) Aztán veszem a következő színt, és így tovább. A mintán ceruzával jelölöm, egyszerűbb mintán csak a sor szélén melyik sorban vagyok, bonyolultabbnál kihúzom a sort. ( a kép hátán vízszintes vonalak vannak, az ugrásoknál meg x-ek, de ettől nem szoktam kétségbeesni, általában nem látszik, eddig egy középterítőt hímeztem, aminél talán fontos lenne, azt 1 színnel, annak a hátán is vannak x-ek, meg áthúzások, de eddig még egyetlen vendégem sem hajtotta fel, hogy megnézze a hátát :), csak a színét dícsérték.
Én csak körbe szoktam fércelni a minta helyét, a belsejét nem osztom fel, de mivel úgy hímzek, hogy mindíg van mihez viszonyítani hol tartok éppen, sűrűn ellenőrzöm tényleg az a szín van-e előtte, alatta, felette ( ami már megvan) aminek lennie kell. Ettől függetlenül többször varrtam már visszafelé :) de a sűrű ellenőrzésnek köszönhetően max 30-40 szemet.

Fonalak: hímeztem puppetsel, anchorral, dmcvel eddig, szerintem a legszebb a dmc, de az sajna nagyon drága, és csak neten tudtam megvenni ( a mediterrán lépcső készült azzal, kb 6000 Ft volt a fonal 2 éve) , ezért az anchor mellett döntöttem, abból már kb 250 színem van 2 év alatt, így csak ritkán kell már vásárolnom 1-1 hiányzó színt, vagy ami épp elfogyott.
100-at most vettem februárban egy aukciós oldalon majdnem harmadáron mint a boltban, az árát utaltam, 3. nap megjött.
Ollót, banner akasztót, és a fórumon ajánlott fonalrendező dobozt és kartonokat webáruházban vettem, az is megjött 1 héten belül.
A fonalrendező szuper, amíg az nem volt meg, addig is színek szerint nagyjából rendeztem a fonalakat, meg van egy excel táblám is, de azóta nagyon könnyű a keresés. A hímzéshez sem kell azóta csinálnom külön fonalrendező csíkot ( épp a héten láttam a boltban műanyagból 4000 Ft-ért, hát annyiért inkább fonalat veszek) vettem egy nagy fémkarikát, arra ráfűzöm a kis fonalrendező kartonokat, aminek a színére tollal felírtam a fonalak számát, a hátára pedig ceruzával mindíg felrajzolom az az aktuális minta jelzését, és vissza is tudom rá tekerni az osztott hímző maradékát.

Anyag: nagyon figyelmesen olvasgattam amit az anyagokról írtak ( írtatok) a másik fórumon, ebben sajnos nincs tapasztalatom, felénk 2 fajtát lehet kapni, egy ritkábbat, meg egy sűrűbbet. A ritkább szövésűre az osztott hímző 2 szála a megfelelő vastagság, a sűrűbbre próbáltam 1 szállal, de kifolyt a szemem :) azért egy pici 1 színű könyvjelzőt kiszenvedtem, arra készült aztán a terítő, úgy hogy minden második szembe öltöttem. ( azt is két szállal)
Persze van hogy rontok 1-1 szemet és későn veszem észre, akkor az úgy marad, de nekem is minden munkám egy kicsit a gyerekem is, nagyon szeretem őket, és ha egyik másik nem is pont olyan amilyennek elképzeltem, akkor is az enyém, és büszke vagyok rájuk.

2 éve hímzek viszonylag rendszeresen ( napok maradnak ki, de egy egész hét még sose) és hímzek mindenütt, nyaraláskor, medence szélén, buszon, este tv-zés közben) most fertőződött meg 17 éves lányom, nekifogott egy párnának, elvitte a kollégiumba. Mikor hazahozta egy hét múlva, észrevettem, hogy rendkívül szabadon értelmezi a számolást, és nagyon sokat kellett volna visszabontani, ezért inkább megcsináltam neki a kontúrokat "szabadon", és a végeredmény egész jó lett :))

Bocsi, most látom csak mennyi lett...

Kellemes húsvétot!
Hajni
 
koka1220

Állandó Tag
Állandó Tag
Ja igen,az anyag...Két félét szoktam használni,mindkettőből van ritkább és sűrűbb szövésű,ezeket inkább internetes x-szemes boltban vásárolom,mert eddig "nem virtuális" üzletben csak nagyon drágán láttam.Ezek egyike az aida nevű,szerintem kifejezetten keresztszemezéshez kitalált anyag,a ,másik a hímzővászon. Az aida kis négyzetekből szőtt anyag,jól látható lyukakkal,egy négyzet egy kereszt.A hímzővászon egy egyenletes szövésű anyag,látható és számolható szálakkal,ezen általában két lyukanként szoktak hímezni,tehát négy pici négyzet egy kereszt,ezen könnyebben járhat úgy az ember,hogy nem sikerül egyenletesre a hímzés. Én 140 cm széles anyagból vásároltam,vettem egy métert,kb 2-3000Ft-ért,és jó darabig elég....
 
jutta80

Kitiltott (BANned)
Az anyag nagyon jó téma.
Én ugyan még nem hímeztem olyan sokat, de rá kellett jönnöm, hogy az anyagok között is el lehet veszni, nem csak a fonalaknál. Értem ez alatt azt, hogy ha bemész egy boltba (amiből felénk nincs valami sok) általában eléd rakják a kongrénak nevezett anyagot (5,4 öltés/cm 14-es aidának felel meg, ha jól tanultam:)) és pont. Ha nagy mázlid van, akkor még panamkával is megkínálnak, csak az áránál ne kapj rohamot. És akkor be is fejeztük. Nesze neked, hímezz, ha akarsz. A kongréval én jól kibékültem és szeretek is rajta hímezni 2 szállal, de nagy képeknél nagy lesz az alapterület, és ugye ez vonzza a keretezés horribilis összegét. Ezért én már csökkentett képmérettel jojózó szemekkel :shock: hímzek a panamkán (ami egy hímzővászon ugyebár) egy szállal. Ez eddig stimmel is.

De jött az ötlet, és kis készletecskét (karácsonyfadíszt) vásároltam, amihez nagyon jó kis anyag volt -számomra-. Akartam is venni belőle a neten, de a "count"-októl égnek állt a hajam.:23: Ugyanis nekem ez nem mondott semmit, mert én csak azt tudtam megszámolni, hogy egy cm-en hány öltés fér el. És ezt bizony nem közlik mindenhol. Ám jött egy kirándulás Budapestre, és amíg a gyerekek folyó ügyeiket intézték a kollégákkal, kaptam az alkalmon, s bementem egy nagy kézimunkaboltba. Ott végre felvilágosítást kaptam, s bőszen jegyzetelve leírtam a countokat cm-re átszámítva. Ekkor nagy büszkén megkérdeztem az általam vágyott anyag árát, és a méterenkétni 7.000 Ft-tól földbe gyökerezett a lábam.:confused: Hogy ne távozzak üres kézzel, ha már ilyen segítőkész volt a hölgy, vettem egy kulcstartót, és elhordtam az irhámat.:(

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nehéz úgy vásárolni, hogy nem látod. Jobb webáruházak küldenek anyagmintát, és az sokat segít. És itt jön képbe a megtakarítás lehetősége is, ha sikerül olyan anyagot találnunk, ami nekünk kell, de féláron, vagy jóval kedvezőbben. Szerintem érdemes kutatni! :p
 
wzsazsa

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Szia Jutta, igen, nagyonis érdemes kutatni a neten, mert mindig találni olyan akciót, amikor olcsóbban meg lehet venni az anyagot. Valóban horribilis ára van az anyagnak - is -, sajnos nem olcsó hobbi a mienké!

Én aidára szoktam hímezni, de csak azért, mert nem akarom rongálni az amúgysem túl jó szememet. 18-20 countosra hímzek, ezeken akkorák az öltések, mint a 28-as vásznon, de sajnos kontúrozni nem lehet rajtuk olyan szépen. Ezért én a mintaválasztásnál azt is nézem, hogy mennyi kontúr van rajta! :)

Azt tapasztaltam, hogyha három-négy internetes áruházat rendszeresen figyel az ember, akkor időnként találni olyan akciót, amikor megéri akár méterben is venni az anyagot. (Ha tudnék angolul, biztos figyelném a külföldieket is, mert ott jóval olcsóbban meg lehet venni a minőségi anyagot.)
 
katlan78

Állandó Tag
Állandó Tag
anyagok

Sziasztok!

Tetszik a fórum, és nagyon jó olvasni a tapasztalatokat!
Én is kongréval kezdtem, majd aida (14-es) most a kedvencem a lentex hímzővásznai. Mindenkinek csak ajánlani tudom!!!! 24 countos jól látható még az egy szálas hímzés is rajta. Szépek a szinei (világos kék, rózsaszín, homokszín, fehér és zöld) Nálunk (Győr) lehet kapni méterbe néha kg-ban és beszegve terítőként is.
Ilyen hímezve két szálon:
 
csékata

Szia Katlan78!

Én is Győrben szoktam vásárolni, elárulnád - akár priviben- hogy pontosan hol szoktál vásárolni? Köszi!
 
Gyagnes

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
hímzőkeret - anyag

Kb két hete kaptam egyet ajándékba a vásárolt anyag mellé, eddig még én sem használtam.
Az akitől kaptam gyönyörű képeket készít, és ő is ezzel a kicsi 13-14 cm -es kör alakúval dolgozik. Azt mesélte, hogy kb 5 éve hímez, az első évben nem használt keretet, mígnem az anyukája egyszercsak önszorgalomból keretbe rakta a munkáját. Az ő szavaival élve, majdnem elbőgte magát, félt, hogy ezzel megsérült a munkája, megfeszült a hímzés, az anyag, a fonalak - nos nem lett semmi baja és azóta csak kerettel hímez...anélkül már nem is tud, kényelmesebbnek stabilabbnak könnyebbnek tartja.
A hímzést viszont éjszakára, vagy több napra benne felejteni azért nem ajánlotta.
A saját tapasztalataim az elmúlt rövid időből: nekem is tetszik, hogy nem az ujjaimon feszítem ki az anyagot az öltéshez, és nem lesznek ettől görcsösek egy idő után.
Időnként zavaró lehet a keret feszítő csavarja, ezért ha mód van rá úgy kell elhelyezni a munkát, hogy a mozgó fonal öltés közben ne arra menjen, és akkor nem akad bele.
A feszes anyagba nem lehet egyszerre fel-le ölteni, csak egy irányba, viszont a sűrű-szövésű anyagon dolgozni így jobbnak éreztem. Aki szeretne továbbra is fel-le ölteni megteheti, csak lazábbra kell hagyni az anyagot.

Végül is talán érdemes egyszer mindenkinek kipróbálni, nem túl nagy összeg (az itteni kézimunkaboltban 800-900 körül volt ha jól emlékszem) az anyagárhoz és a fonalakhoz képest, hiszen ez "többszörhasználatos"

Anyagtéren az eddigi tapasztalataim:

Mivel eddig jól számolható kongrén, vagy aidán dolgoztam, nehéz nekem a hímzővászonra varrás, talán nem is kellene, mert elég erős szemüvegem van, ráadásul mostanában lehet hogy romlik is, öregszem:sad: az olvasás is nehezebb.
De nem bírtam ellenállni a kísértésnek olyan szép munkákat láttam, hogy szerettem volna kipróbálni a hímzővásznat.
Szóval az első anyag a kresvászon volt amit itt Fehérváron kaptam, hát az nem jó!! Túl apró nekem, és nem egyenletes, a vízszintes és függőleges szálak eltérő vastagok.
Azóta vettem olyan anyagot is, ami kockás mintás , úgy, hogy az aida és a hímzővászon területek váltakoznak rajta, 52-52 öltés fér el egy négyzeten. Nagyon megtetszett, még nem tudom mit csinálok vele, de a hímzővászon részére ennek sem tudok dolgozni, ezt is túl sűrűnek érzem.

Na ezek után jött a kutatás és szakszerűbb anyagvásárlás - szálsűrűség, countok, meg ilyesmi, most már azt hiszem lassan értem, minél kisebb a szám annál nagyobb az öltés.
Vettem egy 28-as count sürüségű lenvászon anyagot, ami a 14-es aidának felel meg. Nagyon szép, csak nekem ez is megerőltető, úgy érzem az a feszült figyelem és az a lassú tempó ami ezzel jár elveszi a kedvemet a munkától. Azért nem fogom rögtön megadni magam, de nem tudom így mikor készül el az első hímzővászonra tervezett munkám.
Biztos van akinek ez könyebben megy főleg, aki már régóta csinálja, a csaj akinél vettem állítólag 40-esre is hímez, hát nem tudom hogy csinálja.

Bocs hogy ilyen sokat írtam, máris befejeztem :oops:
 
Kirjava

Szia Ági
Ne szomorkodj, erre találták ki a nagyítót. Nekem 3 félé is van, egy nyakba akasztós, egy asztali, és nem rég vettem egy csíptetőst. Kénytelen voltam,mert a családom meglepett egy Lanarte horoszkóppal ami 34-es vászonra készül és számomra láthatatlan volt. Úgyhogy csak egy nagyítóra van szükséged és máris csodákra vagy képes.

További szép napot.
Kirjava
 
Gyagnes

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Megnéztem a neten a nagyítótípusokat és árakat, széles a választék.
Milyen a csiptetős, láttam a hímzőkeretre kell rácsíptetni, könnyű? nem zavaró.
Te elégedett vagy vele?
Gondolom mindegyiknek van előnye hátránya. A nyakba akasztósnál pl a lefelé hajtott fej, begörcsöl az ember nyaka, legalább is úgy gondolom. Az asztali talán kényelmesebb?

A képeket természetesen nem reklámnak szánom csak megtetszettek. Az állólámpás darabra nem lenne elég a gyedem.

:rolleyes: Nekem itthon van egy kézi nagyítóm, lámpa is van beleépítve elég erős, valahogy ki kellene találom hozzá egy rögzítési módot...:confused:
 
Kirjava

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia
A nyakba akasztós nem rossz csak egyenes tartás kell hozzá ,mert könnyen elmozdul. Az asztalit úgy használom hogy szélre húzom és a rugós szárral betudom állítani. A csíptetős szerintem a leg- kényelmesebb, igaz még ki se csomagoltam. A nyakba akasztóst optikusnál vettem 3500-ft volt. A másik kettőt akciósan 2900-ért igaz 2év különbséggel.
 
Katalin/Anyoka

Kitiltott (BANned)
Kedves Anyóka! Úgy megörültem, hogy kezd ez a fórum feléledni, hogy örömömben elfelejtettem megköszönni a segítségedet! Nem azért, mert hálátlan vagyok, hanem azért, mert öregszem! Köszönöm szépen a segítséget! Remélem a te örömödre is szolgál majd ez a fórum! :)

Kedves Zsazsakiss

Nincs mit megköszönnöd:)))
Nagyon szivesen segitek, és főként támogatok minden ötletet ami sokunk kedvére van. Úgy vélem ez a topic az egyike ezeknek.

Sok sikert :D
Anyóka

Szia Katalin/Anyóka!

Bocsi, többet nem teszem fel a blogom címét....
Én is köszönöm a munkádat mindkét topicban!

Drága Andulka!

Nem a blogod címével van a baj, hanem azzal, hogy a blogod alja tele van hirdetéssel.

Szeretettel ajánlom figyelmedbe, hogy itt a Ch-n is készithetsz saját képtárat a galériában, aminek majd a linkjét bárhová felteheted. A fősorban talállhatod vagy ide klikk:

http://canadahun.com/forum/album.php

üdv Anyóka
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére