Kertész Imre: "minden elkészült, és én még itt vagyok"

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kertész Imre 87 évesen, hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. Ő az egyetlen magyar, aki irodalmi Nobel-díjat kapott.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. Tizennégy éves volt, amikor 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs után Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták zsidó származása miatt. 1945-ben térhetett haza Magyarországra. Az érettségi után, 1948-ban a Világosság, majd az Esti Budapest című lapnál dolgozott. 1951-ben gyári munkás volt, 1951-től 1953-ig pedig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa volt. Ezek után író és műfordító lett.

Negyven éven át egy apró garzonban élt feleségével. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején azzal keresett pénzt, hogy zenés komédiákat és bulvárdarabokat írt. 1960-ban kezdte írni a Sorstalanságot, tizenhárom éven át dolgozott rajta. A regény a holokausztról szól. Egy zsidó fiú, Köves Gyuri elhurcolását, lágerbeli hányattatásait, és hazatérését írta meg benne. A regény 1975-ben jelent meg, de akkor nem hozott sikert.

A regény kezdősorai:

Ma nem mentem iskolába. Azaz mentem, de csak, hogy hazakérezkedjem az osztályfőnökömtől. Apám levelét is átadtam neki, amelyikben „családi okokra” hivatkozva kérelmezi a felmentésem. Kérdezte, mi volna az a családi ok. Mondtam neki, hogy apámat behívták munkaszolgálatra; akkor aztán nem is akadékoskodott tovább.
Ezt a sikertelenséget fogalmazta meg az író a folytatásban, A kudarcban is (1988). A trilógia harmadik része a Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), amelyben újra megjelenik Köves György, és elmondja kaddisát (imáját) a gyerekért, akit nem hajlandó a világra nemzeni, arra a világra, amelyen Auschwitz borzalma megtörténhetett.


Forrás: Magvető

1992-ben megjelent, Gályanapló című kötete szépirodalmi formában megírt napló az 1961-1991 közti évekről. Az 1997-es Valaki más: a változás krónikája című könyve ezt a monológot folytatja 1991 és 1995 között. A holokauszt mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998) és A száműzött nyelv (2001) című kötetekben pedig az előadásai és esszéi olvashatók.

A Sorstalanság-trilógia folytatásaként 2003 szeptemberében jelent meg a Felszámolás című regény, amelyet a rendszerváltozás utáni budapesti értelmiségről írt. A 2006-ban kiadott K. dosszié című önéletrajzi dialógusregény az író életéről, szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról és arról szól, hogyan függ össze saját élete az irodalommal. 2008-ban adta ki Európa nyomasztó öröksége címmel az elmúlt húsz évben született esszéit. 2009-ben, 80. születésnapja tiszteletére jelent meg A megfogalmazás kalandja című kötete, amelyben eszmefuttatásai, és több vele készült interjú is olvashatók. 2011-ben adta ki a 2001 és 2003 között írt naplóját Mentés másként címmel. 2014-ben jelent meg A végső kocsma című kötet. A 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan regény különös történetét idézik meg. A könyvben azt írta a muszlim kultúra Európába áramlásáról, hogy:

Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik. Európa alkotta meg Hitlert, és Hitler után a kontinensnek nincsenek érvei: a kapuit szélesre tárja az iszlám előtt, nem mernek többé beszélni fajról és vallásról, miközben az iszlám csak az idegen fajokkal és vallásokkal szembeni gyűlölet nyelvét ismeri.
2016-ban a Magvető Kiadó A néző címmel jelentetett meg válogatást az 1991 és 2001 között írt feljegyzéseiből.



Kertész Imre 1989-ben megkapta a József Attila-díjat, 1997-ben a Kossuth-díjat, 2000-ben a Herder-díjat és a Die Welt irodalmi díját, 2001-ben a német Becsületrendet, 2003-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat). 2002-ben pedig irodalmi Nobel-díjat kapott, mert regénye "az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben". A Sorstalanságot sok nyelvre lefordították, filmadaptációját Koltai Lajos rendezte Ennio Morricone zenéjével.




Kertész 1998 óta volt tagja a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtungnak, 2009 óta pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 2002-ben Budapest díszpolgára, 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete lett.

Felváltva élt Budapesten és Berlinben, műveit több nyelvre lefordították, ő pedig németből fordította magyarra Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, Canetti és Wittgenstein műveit.

2012-ben munkásságának dokumentumaiból archívumot hoztak létre a Berlini Művészeti Akadémián. Többek között itt őrzik a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a K. dosszié című köteteket, számos esszé és beszéd kéziratát, továbbá az író 1961 óta vezetett naplóit, valamint 1988 óta keletkezett levelezését.

2014-ben megkapta a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet. Az író ekkor azt mondta, hogy "a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele". 2015-ben a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoki fokozatával tüntették ki – írja az MTI.

Kertész Imre az utóbbi években többször is beszélt a halálról. A Mentés másként című kötet 2001. november 20-iki bejegyzését így kezdte:

Kb. négy év múlva szeretnék meghalni.
2013-ban a Népszabadságnak pedig arról beszélt, hogy már minden pillanatát elhasználta:

Minden elkészült, és én még itt vagyok.

keresz.jpg
 
Oldal tetejére