Ketogén diéta - saját tapasztalataim

Párhuzamos_György témája a 'Eszem-íszom' fórumban , 2019 Június 30.

  1. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Na sziasztok, hosszú idő után visszatértem ide a CH-ra, de üzenem mindenkinek aki ismer engem hogy kizárólag fogyókúráról vagyok hajlandó elmélkedni! Rájöttem ugyanis hogy politikai vagy akármi más nézeteimről úgyse tudok meggyőzni senkit; engem se tud meggyőzni senki; akkor pedig a vita csak felesleges időpocsékolás, pláne ha még veszekedésbe is fullad.

    Szóval, amiért visszatértem, annak egyetlen oka van: az altruizmusom! Konkrétan, „felfedeztem” egy remek módszert a fogyókúrára amivel kapcsolatban magyar nyelven elég kevés az infó még, ellenben rengeteg a félreértés, a tévhit, és persze hangos az ellentábor is ami leszólja. A ketogén diétáról van szó, másik (rövid) nevén „keto diéta”. Előre bocsátom mielőtt jönnének a gyanúsítások, hogy bár végigolvastam az erről szóló magyar infók jókora hányadát, de emellett az ANGOL oldalakról is bőségesen tájékozódtam, sőt angol szakkönyvet is szereztem be erről (és nem ám azért csak hogy a polcon a helyet foglalja), tehát ha valaki le akar hurrogni máris felejtse el azt hogy a forrásaim hiányosak! (ugyanis biztos vagyok benne jönnek majd a károgók, főleg a vegánok köréből...)

    Emellett rendelkezem a leghitelesebb forrással is: CSINÁLOM A GYAKORLATBAN.

    Tehát mi is ez a keto diéta? Mindenekelőtt: alapvetően nem diéta, hanem életmód! (a táplálkozást tekintve). Diéta csak annyiból, hogy neki hála, ha valaki belevág, nagyon könnyű lefogyni vele.

    Persze önmagában nem csodaszer. Kezdjük azzal, nincs semmi, SEMMI olyan mágikus csodaszer, módszer vagy akármi, aminek hála te lefogyhatnál, ha megtartod azt a rossz szokásodat hogy SOKAT ZABÁLSZ. Ez van, sajnos. A fogyás titka ugyanis mindössze annyi hogy kevesebb kalóriát kell bevinni mint amennyit a szervezetünk elfogyaszt napközben. Ha ez teljesül: fogyni fogsz, akármiféle „módszert” is követsz! Ha ellenben több energiát viszel be táplálék formájában mint ami kell a napi mindenféléhez, akkor a felesleget a szervezeted igenis elraktározza, tehát akkor hízni fogsz. Ez ilyen egyszerű. Ha a fejed tetejére állsz akkor se fogsz lefogyni amíg valahogy meg nem oldod hogy rendszeresen, naponta kalóriadeficited legyen. Hiába költöd a pénzedet csodaszerekre, hiába mormolsz mágikus tibeti fogyasztómantrákat szanszkrit nyelven, hiába hipnotizáltatod magadat, hiába szurkáltatod magadat akupunktúrás tűkkel, akkor is hízni fogsz! Vagy legalábbis nem fogysz le hanem maradsz ugyanolyan súlyon, de az már a szerencsésebbik verzió.

    Na de ha eszerint én az ősöreg kalóriaszámlálós fogyásról beszélek, mi a fene az a keto-izé?

    Hát, az se csodaszer... ellenben nagyon hasznos épp azon a területen ahol a fogyózni vágyók a legtöbbször becsődölnek: tudniillik (sok más előnye mellett!) például aki ezt az utat követi az a fogyókúra betartása mellett/allatt SEM ÉHES, vagy ha mégis, csak alig-alig egy picikét! Tapasztalatból mondom... Én például arra vagyok most beállva hogy csak 1600 kcal-t eszem egy nap, és ENNEK ELLENÉRE, alig gondolok az evésre!

    Másik előnye ennek a diétának, hogy rögtön az elején hihetetlen eredményeket lehet vele produkálni! Én például alig kezdtem bele, mindössze 9 nap alatt lement a súlyom 91 kilóról 83.3 kilóra! Hát, ezt csinálja valaki utánam más módszerrel, 9 nap alatt leadni több mint hét (7.7 azaz majdnem 8) kilót! (a végső célom 70 kiló).

    Igaz, ezután a fogyás jelentősen lelassul, tudniillik e gyors fogyás java része abban keresendő, hogy a tested temérdek vizet raktároz (feleslegesen), s ez szépen mind kiürül rögvest a legelején. Ha tehát ezen a ponton abbahagyod a „ketózást”, ezt pillanatokon belül „visszahízod”! Ennek ellenére, pszichológiailag rém jó érzés látni hogy máris az elején ennyi súlytól megszabadultál! És a közérzeted is SOKKAL JOBB, egyszerűen mert hiába csak víz volt ez, mégis tény hogy ennyivel kevesebbet nyomsz, azaz ennyivel kevesebb súlyt kell cipeljenek az izmaid naponta, ergo, kevésbé leszel fáradt! Naná hogy jobb lesz a közérzeted!

    Na de mi a szösz akkor ez a ketogén diéta? Nos a lényege az, hogy ez egy úgynevezett low-carb diéta, azaz nagyon röviden összefoglalva, ehetsz bátran fehérjét, zsírt is (igen, ZSÍRT!) de gyakorlatilag semmi szénhidrátot. Nyilván persze ez így egy rém elnagyolt felvilágosítás, meg vannak szabva a pontos arányok is. Ami úgy néz ki, hogy a napi szénhidrátmennyiség limitálva van maximum 5 százalékra (más oldalról nézve, ez úgy nagyjából 20 gramm naponta, de legfeljebb 30), a fehérjemennyiség el KELL érje legalább a 15 százalékot, ellenben nem haladhatja meg a 30 százalékot (a legjobb ha úgy 20 százalék környékén mozog), na és ami marad, az mind ZSÍR kell legyen! (zsír alatt értem a növényi olajokat is).

    Első hallásra ez hülyeségnek tűnik, szembemegy mindennel amit egészséges táplálkozás címszó alatt vertek a fejedbe. Épp a zsírpárnáidtól akarsz megszabadulni, erre zsírt kell enned?!

    És mégis! A dolog úgy áll, hogy a szervezetünkben 2 fő módon mehet végbe az energiatermelés. Egyik a cukorégető, másik a zsírégető. (mellőzném a szakszavakat, tehát ne kössetek bele a „laikus” fogalmazásba. Nem térek ki minden apró részletre se, mert első bejegyzésnek nem kell azonnal a legmélyebb mélységekbe behatolnia. Ez nem azért van mintha nem ismerném a szakszavakat vagy a részleteket, mondom hogy eredeti angol szakirodalomból tájékozódom).

    Na most a szervezeted olyan, hogy a cukrokat tudja legkönnyebben megemészteni. (már ha ép a hasnyálmirigyed). Egészen addig tehát amíg a táplálékod bőven tartalmaz cukrot, azt égeti el. Ha a cukor mellé zsírt is eszel, azt nem égeti el hanem szépen elraktározza, te meg sápitozol hogy nő rajtad a háj... sőt, ha több cukrot viszel be mint amennyi kell a napi teendőkhöz, abból is zsírt csinál a szervezeted, s azt is elraktározza!

    Mi van azonban ha nem jön cukor, vagy csak egészen minimális mennyiségben? Ekkor a szervezeted átáll egy másik metabolikus üzemmódra. Minthogy élni kell valamiből, de cukor nincs, mást nem tehet mint hogy elkezdi lebontani a táplálékkal bevitt zsírt. Ezt persze nem a hasnyálmirigy végzi, mert az csak inzulint tud gyártani, ami azonban haszontalan a zsírokhoz. Tehát, bekapcsolódik a máj egyik funkciója, ami a zsírokat lebontja, többek közt ketonokká. (Azaz, mivel ekkor a máj dolgozik, a hasnyálmirigy ellenben pihen hiszen munkája alig van, így a hasnyálmirigy még regenerálódni is képes, ami remek hír a cukorbetegségben szenvedőknek, legalábbis akik a 2-es típusban szenvednek). A ketonok a molekulák egy bizonyos csoportja, szerintem felesleges a vegyképletükkel untatnom benneteket. Lényeg az hogy a keton az egy olyan micsoda, amit szintén képesek az izmaid felhasználni cukor helyett energiaként, de ami a fő, ellentétben az elterjedt TÉVHITTEL, még az AGYAD IS képes felhasználni ezt a glükóz (azaz cukor) helyett! Mert nem igaz az hogy az agy csak cukron élhet!

    Meg kell jegyezzem azért, ez a szép elmélet csak akkor igaz ha a táplálékod nemcsak hogy alig tartalmaz szénhidrátot, de tényleg olyan az aránya hogy benne a fehérje nem több mint legfeljebb 30 százalék (de inkább csak 20 körül) és a többi igenis ZSÍR. Ugyanis, ha a fehérje túl sok, mégse a zsírt kezdi el bontani a szervezeted, hanem a fehérjét bontja le, CUKROKKÁ. Azaz ezesetben maradsz „cukorégető” üzemmódban, épp csak a fehérjék lebontása közben egy rakás olyan melléktermék is keletkezik, amik hosszútávon nem egészségesek a szervezetednek. Tehát, igenis a táplálék többsége ZSÍR kell legyen! Muszáj ellenben hogy legyen benne valamennyi fehérje is (10 százalék alá vinni az értékét nem szerencsés, de igazából az az optimális ha 15 és 25 százalék közt van), mert annyi fehérje mégis kell a szervezetednek mindenféle célokra, ha tehát annyi sincs akkor elkezdi lebontani a saját izmaidat, ami nyilván nem szerencsés mert te nem az izmaidtól óhajtanál megszabadulni hanem a zsírpárnáidtól.

    Na ennyit első postnak, ez is hosszú, ha látom van érdeklődés, írom a többit, hogyan jöttem rá erre, meg mik a tapasztalataim, miket lehet enni és miket nem, miért van az hogy keto étrendet követve kevésbé éhes az ember és így könnyebb betartania azt, meg minden mást is írok.
     
  2. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Eh, egye penész, mégis folytatom mingyárást, ugyanis nem vagyok álmos. Megjegyezném „on the side”, hogy ez is a keto hatása, ugyanis amikor az agyad elkezd átállni a glükóz helyett a ketonok felhasználására, akkor kiderül hogy jéééé.... a közhiedelemmel ellentétben a keton még SOKKAL MEGFELELŐBB is üzemanyagforrásnak az agy számára mint a cukrok! Élesebbek a gondolataid, kipihentebb vagy, kevesebb alvással is beéred...

    Na de hm, miért is van ez?

    Szóval, mielőtt a saját tapasztalataimról kezdenék anekdotázni, előbb gyüjjék egy kis prehistorikus történelem, hehehe... a saját tapasztalataimról talán egy másik postban. Nem mintha nem írnám le szívesen, naná hogy, a szófosás nálam szakmai ártalom (mint minden írónál, azt meg hogy író vagyok sokan tudják errefelé...) de az első ugye a lényeg.

    Sóval s tetvvel, hehehe... Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy IGENIS épp EZ, a zsírégető üzemmód a szervezetünk ELSŐDLEGES azaz LEGŐSIBB energiaszolgáltató rendszere! Nem ám a cukorégető! Tény persze hogy az is jól megy nekünk, de csak egy bizonyos határig. Ha nem lenne határ, nem is híznánk el tőle... Szóval, megyeget az is, igen, de láthatóan az eredetileg csak „kisegítő üzemmódnak” lett tervezve, és persze emiatt hogy most a fenenagy túlcivilizáltságunkban túlterheljük, idővel összeroskad a túlterhelés alatt. Mert nézzük csak, miként is alakult ki ez?

    Őslénytanászaink egyetértenek abban, hogy az emberi faj legősibb ősei, azok amik minden főemlősnek is (Primates) az ősei voltak, azok kis, cickányféle rovarevő micsodák voltak, azaz semmi esetre se voltak nagyobbak mint egy patkány, de inkább csak akkorák mint egy jól megtermett egér. Eleinte. Aztán persze megnőttek... Lényeg az hogy ROVAROKAT ETTEK. Na most azt mondja meg nekem valaki, hol van egy rovarban CUKOR?! Persze hogy sehol... Ellenben van benne bőségesen fehérje is, meg zsír is! Nyilvánvaló tehát, hogy eredetileg legősibb ősünk szervezete a ZSÍR felhasználásához idomult! Ezen az se változtat ha feltételezzük, hogy a fákon kóborlása közben esetleg nemcsak rovarokat evett de valami kis madárfiókát is a fészekből, vagy épp magukat a tojásokat. Ugyanis ABBAN SINCS szénhidrát, csak zsír és protein! Ja, hogy szerinted netán még dögöket is evett? Nem hiszem, de mindegy: abban sincs szénhidrát. Csak zsír és protein...

    Igen, de ugye valamikor csak ki kellett fejlődjön a gyümölcsevés.. Valóban. Hasznos volt hogy amikor érik a sok gyümölcs, azt is felhasználhassa, elvégre ha már úgyis a fákon mászkál... ott a sok érett gyümölcs, és nem eszi meg? Micsoda pocséklás lenne! Igen, idővel kialakult egy olyan mutáns ami a gyümölcsöket is megehette. Csakhogy: Te aki e sorokat olvasod mondd meg: Hányszor teremnek a gyümölcsfáid a kertben? Egyszer évente? Na ugye! Oké, a trópusokon többször. És sokféle gyümölcs van, nem mind terem ugyanakkor. Mégis, tökéletesen életszerűtlen lenne feltételezni hogy az a kis rovarevő ősünk elegendő táplálékhoz jutott volna KIZÁRÓLAG a gyümölcsökből! Pláne mert az akkori gyümölcsök még véletlenül se hasonlítottak a mai agyonnemesített cukorban gazdag csodákhoz! Hasonlítsd össze a vadalmát a maival... a vadalma pici, savanyú... de ugyanez igaz az ősi banánra is, meg mindenre.

    Tehát bár alkalmanként ősünk tényleg hozzájutott egy kevés gyümölcshöz is, de ennek mértéke igencsak limitált volt, egyrészt csak bizonyos évszakokban jutott hozzá, másrészt akkor se sokhoz, harmadrészt még amit megehetett abban is alig volt cukor a mai mennyiséghez képest. Azaz akkoriban igenis, IGENIS épp a ZSÍR volt a fő üzemanyagforrás!

    További bizonyíték erre, hogy legközelebbi rokonunk, a csimpánz SEM csak gyümölcsökön él! Bizony, néha sőt gyakran a csimpánzok egész jól szervezett csoportos hajtóvadászatot szerveznek kisebb majmok ellen, s ezeket MEGESZIK... (Aki nem hiszi, nézzen meg valami természetfilmet, például David Attenborough-tól...)

    Amikor tehát valaki „ketós” lesz, azaz áttér a zsírégető üzemmódra, akkor nem kell attól félnie hogy valami természetellenes dolgot művel! Épp ellenkezőleg! Akkor tér vissza az IGAZI ÉNJÉHEZ, költőien fogalmazva. Tetszik vagy sem ugyanis, de az úgy van hogy az Ember őse igenis RAGADOZÓ volt, sőt a mai ember is az!

    Nem, nem írok hülyeséget. Nem mindenevő, hanem RAGADOZÓ. Írtam fent, a legősibb ősünk cickányszerű rovarevő volt. Nos, a cickányok ragadozók. Azért azok, mert minden rovarevő ragadozó. Igaz, a rovarok kicsik, de akkor is élőlények amiket el kell kapni. Logikailag nincs különbség aközt hogy kis vagy nagy méretű élőlényre vadászol azért hogy megedd.

    Persze tudom, mindjárt jön majd egy nagyokos aki elkezd arra hivatkozni hogy de az ember FOGAZATA, az a mindenevők jellegzetességeit viseli... Ez igaz, csak nem ellenérv. A hagyományosan ragadozóknak tekintett állatok mint például a tigris amiatt van olyan foggal ellátva, mert neki - négylábú lévén - muszáj mindent a fogaival elintézni. Az embernél ez nem így van. Ott a keze. Emiatt a fogai megengedhették maguknak azt a luxust hogy olyanná alakuljanak, aholis nem kell mindent a hús tépésének és megrágásának alárendelniük, hanem bizonyos mértékig idomulhattak a növényi táplálékokhoz is. Látszik azonban még mindig hogy igenis nem a növényekhez és gyümölcsökhöz adaptálódtak eredetileg, ha ugyanis úgy volna, nem szuvasodnának... Mert nézzük csak meg az IGAZI növényevő állatokat! Mikor szuvasodik mondjuk egy gazella foga hm?! Vagy a tényleg mindenevőnek tartott vaddisznóval is példálódzhatok. Hol láttál te fogszuvasodásban szenvedő vaddisznót?!

    Nem úgy az embernél. És ennek oka az, hogy mi emberek igenis alapvetően ragadozók vagyunk! Magyarán húsevőek. Igen, fel vagyunk készülve emellett arra is hogy megegyünk mindenféle növényeket is, VÉGSZÜKSÉG ESETÉN, vagy mellékesen, ha épp nagy bőségben vannak. De nem ez az elsődleges üzemanyagforrásunk. Ettől még ragadozók vagyunk, épp csak már nem a szánkkal hanem a kezünkkel ragadozunk.

    Ez nem ellentmondás. Ott van a kutya és a macska. Tudjuk jól, hogy nagy ritkán még ezek a kétségkívül ragadozó állatok is megkajálnak egy kevés füvet vagy más növényt.

    Persze erre mondhatja valaki, hogy akkor is ráléptünk már a mindenevővé válás útjára. Oké, nem vitatom, lehet így is tekinteni a dolgot, sőt én még azt is hajlandó vagyok elhinni, lehetséges volna kitenyészteni egy teljes egészében kizárólag növényevő emberfajt... De az ilyesmi sok időbe telik, mert az evolúció nem egy szélsebes folyamat! Évmilliókon át őseink HÚSON éltek, s növényt meg gyümölcsöt csak elvétve fogyasztottak. Aztán jött az agrikulturális forradalom, a nagy gabonaföldek meg a jujdefinom csupacukor nemesített gyümölcsök. Mikor is? Hát, az első nyomai ennek talán ha 10 ezer évvel ezelőttre tehetőek... Rengeteg idő egy ember számára. Evolúciós értelemben azonban semmi, nulla! Egyszerűen nem adaptálódott még ehhez a metabolizmusunk. A technológiai fejlődés messze gyorsabb volt, mint amit a szervezetünk követni tudott volna. Én se vitatom, jobban bírjuk a sok cukrot mint mittudomén 100 ezer évvel ezelőtti őseink. Látnivaló mégis hogy nem eléggé, mert ha eléggé bírnánk, nem volna annyi elhízott ember...

    Most persze valaki tájékozottabb Olvasóm közbe vetheti, hogy azt hitte a ketogén diétáról fogok írni, de ez eddig gyanúsan olybá tűnik, mintha a „paleo” diétát/életmódot népszerűsíteném. Nos, örülök ha észrevette a hasonlóságot, mely nem véletlen. A kettő ugyanis közös tőről fakad, de annyira hogy megkockáztatom, egy helyesen „véghezvitt” paleo életmód tulajdonképpen azonos kell legyen a ketogén diétával... legfeljebb néhány részletkérdésben tér el, például hogy akadnak a paleósok közt akik a húst nyersen fogyasztják... én ennyire messzire nem mennék el, nem mintha önmagában a nyers hús káros volna, de a MAI VISZONYOK KÖZT előállított nyers hússal szemben averzióim vannak, tudniillik tartok tőle hogy komoly betegségeket lehet kapni tőle. Fene tudja például hányszor olvadt fel szállítás közben, utána meg visszafagyasztották... de sok minden mást is említhetnék még. Na mindegy, majd valamikor még talán írok a paleo és a keto párhuzamairól és különbségeiről, de az mellékszál.

    Kitérek inkább a tejre. Nos, itt a szlogen az, hogy a tej márpedig a bociknak van kitalálva és kész! Erre több mint meggyőző bizonyíték, hogy máig is akadnak széles csoportjai az emberiségnek, akik nem tudják megemészteni a tejet. Eredetileg tehát őseink nem ittak tejet és kész. Ettől persze még ihatnánk mi most, amennyiben meg tudjuk emészteni, és sokan képesek rá, én is. Még szeretem is... sajnos azonban, annyi a szénhidrát-tartalma hogy már 1 decivel is majdnem kimerítjük a napi limitet, emiatt kerülendő. Oké, kivételesen és néha-néha talán lecsúszhat egy pohárral, ha mittudomén vendégségben vagyunk és megkínálnak minket... Nem kell fanatikusnak lenni! Pláne ha ezen az áron megmenekülünk attól hogy alkoholt kelljen inni! Sőt, én magam is inkább tejet innék akkor is ha a másik alternatíva a kóla lenne vagy más agyoncukrozott modern italborzalom... Alapvetően azonban a tej nemigen fér bele a keto életmódba. Mondjuk, fogalmazzunk úgy, hogy nincs tiltva, de „határeset”.

    Más a helyzet a tejtermékekketl! Például a sajtokkal. Hiába hogy tej az alapanyaguk, ezekben szénhidrát már tulajdonképpen nincs semmi. Ellenben sok zsírt tartalmaznak, ami előnyös a számunkra, ketósoknak... Jó, persze most jöhet az ellenérv hogy az őskorban nem voltak sajtok se. EZ IGAZ. Mégis fontos kiemelni hogy a sajtok fogyaszthatóak egy ketósnak, mert akadhatnak olyan illetők, akik - vegán meggondolások miatt - nem óhajtanak állati eredetű élelmiszert enni, netán még tojást sem, nos ezen illetők számára - úgy nevezem őket viccesen hogy ők a „renegát ragadozók” - a sajtok egy pompás alternatívát jelentenek!

    Na ennyit mára. Nem mintha vége lenne, de megyek aludni, és várom a reakciókat is.
     
    magdolna 58 kedveli ezt.
  3. DanielXYZ

    DanielXYZ Állandó Tag

    Hát, ha mindezt az átállitókurát egy Buchinger-féle léböjtkurával kezdted volna - nem most!, tavasszal vagy összel holdállásra optimálva -s egy szervszintü tisztitókurával, akkor nem csak a testtömegednek hanem az egészségednek is jót tettél volna.

    A zsirokhoz sorolod az olajokat is. Nem fog segiteni másoknak ez a meglátás, s neked sem. Kivéve a máriatövismag olaja , de az is reggeli elött, éhgyomorra.
     
  4. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Ja, persze. „Holdállásra optimálva”... Effélék leperegnek rólam, tudod. Ne feledd kérlek mit írtam a legelső postban: Nincs semmi olyan mágikus módszer, ami segítene, CSAK a kalóriadeficit!

    Holdállás... Aha, igen. Meg sokat imádkozni, talizmánokat viselni a nyakunkban, akkor enni amikor a horoszkóp megengedni, fizetni jósnőknek hogy levegye rólunk az „átkot” ami miatt elkövéredtünk, hahaha...

    Nézd, ha te ilyesmiben hiszel, a te dolgod. Tőlem lehet abban is hinni hogy majd eljön egy UFO, és fejlett tudásával pillanatok alatt megszabadít a túlsúlytól. Ami engem illet, én maradok a tudomány megállapításai mellett, annak hiszek, meg a saját TAPASZTALATAIMNAK.
     
  5. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Na tehát, akkor most jöjjön az a nyilván sokakat érdeklő kérdés, miért is leszünk kevésbé éhesek a keto diéta során, mint ha más fajta diétát követnénk! Pontosabban, e postban még csak azt vizsgálom meg, egyáltalán miért leszünk éhesek úgy általában?

    Mindenekelőtt: NEM amiatt vagyunk keto alatt kevésbé éhesek, mintha itt többet lehetne zabálni ! Nem, nem és NEM! Ismételten kiemelem, KIZÁRÓLAG a kalóriadeficit fogyaszt le téged! Igenis kevesebbet kell enned mint amennyit felhasználsz a nap folyamán energiaként! Azaz minél kevesebbet eszel, annál gyorsabban fogysz le, és ha többet eszel mint amit felhasználsz, hízni fogsz! Igen, keto étrend alatt is elhízhatsz ha túl sokat zabálsz. Kész, pont! (Megnyugtatásként: keto étrend alatt igazából nehéz túl sokat zabálni szimplán épp azért mert alig érzel éhségérzetet... Tehát bár elméletileg keto étrenden is elhízhatsz, de gyakorlatilag ennek veszélye elenyésző).

    Na de nem ez a lényeg. Úgy értem, rengeteg fogyni vágyó elismeri a fenti „képletet”. Boldogan ennének kevesebbet, de nem képesek megállni, mert ott az a szörnyű éhségérzet... Ismerem én is. Jaj de hányszor megpróbáltam... De akármennyit ettem, már 20 pec után a hűtő és a tartalma körül járt minden gondolatom. Oké, ettem egy keveset... hátha... és az elég is volt... újabb húsz percig. És megint és megint... És akkor van az hogy „Megáll az eszem, csak eszem, csak eszem...”

    Vegyük tehát szemügyre azt a BIOKÉMIAI FOLYAMATOT, hogy tulajdonképpen mi a fene is az ÉHSÉG?! Az ÉHSÉGÉRZET?! Mikor keletkezik, mi okozza?!

    Ugyanis, a fogyókúra sikere mindenekelőtt FEJBEN DŐL EL. Nem, ne tessék semmi misztikus csodára gondolni... Meditálhatsz és szuggerálhatod magadat amennyit csak akarod, ha közben ZABÁLSZ teli pofára, nem fogsz lefogyni. Azt hogy fejben dől el, úgy kell érteni, hogy ÉRTENI kell, mit és miért csinálsz fogyókúra közben, mert ha nem érted, nagyobb az esélye hogy engedsz egy váratlan kísértésnek, és akkor kész, oda az egész! Ez igaz minden „fajta” és „típusú” fogyókúrára, de KÜLÖNÖSEN és FOKOZOTTAN igaz a ketogén diétára! A keto diétát páran úgy emlegetik mint „szélsőséges” diétát, meg „rendkívül szigorú” diétát, és ez igaz is egy bizonyos szempontból: ELKÉPESZTŐEN PRECÍZNEK kell lenni közben, de tényleg és igazán! Komolyan mérni kell mindent grammra pontosan amit megeszel, és nem szabad tévedni egyszer sem, mert annak komoly ára lehet. Ilyen értelemben valóban SZIGORÚ diéta, sőt a legszigorúbb ami létezik jelenleg! De nem kell megijedni, mert olyan értelemben cseppet se szigorú hogy unalmas lenne, vagy hogy nehéz volna betartani, sőt, állítom aki ezt követi az finomabbakat eszik a diéta alatt mint más utak követői! A betartandő szabályokat illetően meg pláne nem kell aggódni mert épp azért nyitottam e fórumtopikot hogy ezeket sorra leírjam, és tanácsokat adhassak.

    Na tehát akkor hogy is van ez az ÉHSÉGGEL?

    Hogy is megy a nem ketósok (azaz a cukorégetéssel működő) embereknél az étkezés? Leírom. A pasi vagy hölgy felébred, csinál valamit akár csak annyit is hogy kimegy a fürdőszobába, netán még reggelitornázik is hogy fogyjon a szerencsétlen... Mindegy mit, de valamit csinál, s ez energiát igényel. De ha semmit se csinál csak fekszik az ágyon, az is energiába kerül, mindőssze azért mert ÉL. Na most ő mint cukorégető, ezt az energiát a vércukorból szedi, azt égeti el, ebben fő szerepe az inzulinnak van. A vércukor szintje tehát csökkenni kezd a szervezetében. Gyorsabban csökken mint az inzulinszintje, ugyanis már megszokta a szervezete hogy mennyi inzulint termel „alapjáraton”, tehát különbség lép fel a vércukorszintje s az ahhoz szükséges inzulin mennyisége közt, az inzulin „javára”. Lesz tehát valamennyi felesleges inzulinja. Na most tudni kell, az éhségérzetért LEGINKÁBB épp az inzulin felelős... más dolgok is kiválthatnak éhségérzetet, például a gyomor üressége meg egyéb okok is, de bő 90 százalékban az éhségérzet erősségéért az INZULIN felelős!

    Tehát fellép az inzulin miatti éhségérzet. Erre szegény fogyni vágyó mit is tehetne, mély bűntudattal eltelve és nagy önvádaskodásokkal ugyan de megtámadja a hűtőt vagy az éléskamrát, és elkezd ENNI. Eszik, igen. Szénhidrátokat főleg. És jé, ez valóban csökkenti az éhségérzetet! Persze csak rövid ideig. Tipikusan ugyanis ilyenkor sokkal többet eszik, mint ami a felesleges inzulin közömbösítéséhez elegendő volna. Pláne mert amit megeszik, az nem rögtön kerül a vérbe ugye, van annak némi „átfutási ideje”. Még ha ez az idő akár csak néhány perc is, az BŐVEN elég ahhoz hogy ezen idő alatt egy csomó felesleges dolgot is belapátoljon magának. Tehát többet eszik, mint amit kéne, mert csak ezen extra adag megevése után tudatosul benne hogy „jóllaktam, de jó!”.

    Na most akkor ugye ott tartunk hogy megette a mindent, megnőtt a vércukra. ALAPOSAN! Olyan alaposan, hogy ha ez sokáig így maradna benne, belehalna... De nem marad így, mert a szervezet észleli hogy megjött a rég várt cukor! A hasnyálmirigy turbófokozatra kapcsol, és mint az őrült elkezdi termelni a temérdek inzulint. Nem lehet hibáztatni érte, ez a dolga, sőt mint írtam bele is halnánk ha nem tenné a dolgát... Tehát ott a sok inzulin, ez lebontja a cukrot. Egy részét elégeti hogy legyen energiád, más részét, a sok felesleget elraktározza mindenféle trükkös módon, aminek részletei most nem lényegesek, a végeredmény azonban mindenképp ZSÍR lesz. Nő a háj rajtad, bizony... És jó tudni hogy ez egyirányú utca: a cukorból KÉPES zsírt gyártani a szervezeted, de a zsírból NEM képes cukrot gyártani! EZ AZ EGYIK LEGFŐBB OKA ANNAK HOGY OLYAN BAROMI NEHÉZ LEFOGYNI.
    Hogy mégis miként lehet megszabadulni a zsírtól akkor, na épp ez a ketogén életmód „titka”, ő a ketózás a megoldás erre!
    Na de vissza az ÉHSÉGHEZ... Tehát, ott tartottunk hogy a hasnyálmirigy termeli a temérdek inzulint. Mennyit? Nos, a mirigynek nincs patikamérlege. Nem tudja, mennyit ettél, s abban mennyi a szénhidrát. Ő mindaddig termeli az inzulint, amíg úgy nem találja, hogy a véredben az inzulinszint egy bizonyos érték feletti. Ekkor tudja hogy már visszavehet a turbófokozatból, mert perpillanat nincs több szénhidrát amit le kéne bontania.

    Ezzel csak az a baj hogy ezáltal megint ott tartunk hogy van egy csomó felesleges inzulin a véredben... És emlékszel ugye, azt írtam, legnagyobbrészt ÉPP EZ, az inzulin okozza az ÉHSÉGÉRZETET... Azaz, amint lebontódott a táplálékodban levő szénhidrát, ABBAN A PILLANATBAN te MEGINT éhes leszel, és újra és újra...Vég nélkül!

    És még nem is ez a legszomorúbb az egészben. Ez is már kész tragédia, de van ennél rosszabb is. S ez az, hogy lehet, hogy te nem csak cukrot ettél ugye hanem egy csomó más mindent is: húsokat, zsíros körömpörköltet, sajtot, meg sok olyasmit ami rostanyagokkal is dúsan ellátott... És ezen egyéb mindenfélék (mármint, ezek olyan összetevői ami nem szénhidrát) még lassabban is emésztődik meg, mint a cukor! SOKKAL lassabban! Tehát ezeket még FEL SE DOLGOZTA a szervezeted, épp csak a cukorral végzett, azaz te igazából még „tele vagy” amikor mégis éhesnek érzed magadat! Még BŐSÉGESEN volna mit emésztenie a szervezetednek, még akkor is ha eltekintünk a már rajtad levő hájrétegtől. Pusztán a megevett táplálékot tekintve is, te nem vagy alultáplált, BŐVEN, igen, BŐVEN van benned elég kaja - és MÉGIS ÉHES VAGY!

    Éhes, igen. CUKORRA. Pontosabban SZÉNHIDRÁTRA. Ilyenkor te nem TÁPLÁLÉKOT kívánsz úgy általában, persze hogy nem, az előbb zabáltál, tele a gyomrod, a beled, van benned táplálék bőven, még túl sok is... De a szervezeted úgy érzi az nem jó. Neki SZÉNHIDRÁT kell. Mert annak az égetésére van ráállva. Tehát éhes leszel, mert éhessé tesz téged a felesleges(en túltermelt...) inzulin, és emiatt újra enni fogsz.

    És így a szervezeted a sok megevett kajából egyfolytában és kizárólag a szénhidrátokat használja csak fel, legfeljebb egy egészen kevés mennyiségű fehérjét még és pár milligramm vitamint, az összes többiből pedig HÁJAT ÉPÍT RAJTAD, úgymond „tartaléknak az esetleges rossz időkre” (amik sosem jönnek el ugye...). Sőt, ha túl sok szénhidrátot eszel abból is hájat épít, bónuszként.

    Ez tehát a cukorégetés ÖRDÖGI KÖRE, amit meg kell szakítani. Anélkül nem fogsz lefogyni sosem, vagy pedig csak az fogy le akinek tényleg emberfeletti akaratereje van, ilyen lehet talán legfeljebb EGY személy úgy minden tízezerből, de még az is iszonyatosan szenved majd a siker érdekében a fogyókúra alatt az állandó éhségérzettől.

    Na EZEN tud elsősorban segíteni a keto étrend. Hogy miként? Nem kell félni, ha nem halok meg váratlanul akkor jön a folytatás. De ezzel kellett kezdeni, hogy megértsd a jelenlegi cukorégető állapotodat, és hogy mi okozza a konstans éhségérzetet benned.
     
    Azelfafage kedveli ezt.
  6. DanielXYZ

    DanielXYZ Állandó Tag

    Nem tudom, hallottále menstruációtol, ami a holdállást követi. Meg nem tudom, hánytál-e teliholdkor a Földközi tengeren hajókázás cimén?:rolleyes2:
     
  7. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Tévhit, hogy a menszesz a holdállást követné. Készültek ezzel kapcsolatban kutatások, s ezek kimutatták, hogy a menstruáció még egyugyanazon nő esetén se következik be pontosan mindig ugyanabban a holdállásban, sőt, jelentősek lehetnek az eltérések, ha meg a világ összes nőit nézzük, tetszőleges holdálláshoz lehet találni sokmillió olyan nőt, akinek a menszesze „körülbelül” arra az állásra „esik”.

    De különben is, ennek a topiknak a témája a kaja és a fogyókúra. Még ha cáfolhatatlanul be is bizonyosodna hogy erős a korreláció a menszesz és a holdállás közt - holott nincs bebizonyítva sőt épp az ellenkezője bizonyított! - de még akkor se következne belőle hogy a fogyókúránkat holmi holdállásokhoz kéne igazítani. Remélem te se hiszed amúgy hogy cickányszerű rovarevő őseink - vagy akár a sokkal későbbi barlanglakó ősemberek - a Holdat bámulták dülledt szemmel, és olyasmiken morfondíroztak, hogy „na még két napot várok hogy megfelelő negyedbe érjen a Nagy Sápadt Égi Arc, és majd akkor szedem csak ki azt a kövér fecskefiókát abból a fészekből amit tegnap megtaláltam, mert nekem csak akkor szabad azt megenni, különben jaj nekem mert hú mi lesz ha nem a megfelelő holdállásban eszem”...

    Nem a holdat esszük egyrészt ugyebár, másrészt, akármiféle is a hold meg az ő állása, jó ha minden nap eszünk.

    Figyelj amúgy. Én nagyon szívesen kész vagyok érvelni a keto diéta mellett, és megcáfolni bármi kicsit is normálisan hangzó ellenérvet, de szeretném ha az ellenvetések legalább némileg tudományos alapon állnának. VALLÁSI meg MISZTIKUS alapú ellenérvek NEM ÉRDEKELNEK, konkrétan leszarom őket! Lehet hogy ez durván hangzik de így van. Leírtam már e topik legelső postjában is, hogy kizárólag fogyókúráról vagyok hajlandó beszélgetni, és nem vagyok hajlandó emiatt eltűrni hogy mindenféle alattomos trükkökkel vallási vitára kényszerítsenek, akárcsak olyan módon is hogy az burkoltan a HOROSZKÓPOK áltudománya elleni hadakozást jelentsen, márpedig aki holdállásokra hivatkozik az a szememben horoszkópos sarlatán, vagy bedőlt ezen sarlatánoknak. EZ A VÉLEMÉNYEM, akkor is ha ez sért téged vagy mást!

    Mellőzzük tehát a misztikus halandzsát, okés? Ha te holdállásokban hiszel, akkor fogyózz aszerint és sok sikert kívánok neked hozzá. Ez a topik azonban nem a csillagképekről meg égitestekről szól.
     
  8. Klaral

    Klaral Állandó Tag

    Én az akupunktúrában hiszek
    2 hét tű, nem vagy éhes, napi 600 kalória, és kész is, nem is jön vissza
     
    Utoljára módosítva a moderátor által: 2019 Július 1
  9. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Nem, valóban nem vagyok szakember. De SZAKEMBEREK KÖNYVÉBŐL tájékozódom. Például ebből, keress csak rá az interneten:

    The Art and Science of Low Carbohydrate Living by Jeff Volek & Stephen Phinney

    Idiótaságot meg épp hogy te fecsegsz baszki. NEM lesz minden gramm zsírból cukor! Ekkora baromságot! Akkor lesz a zsírból cukor, ha többet zabálsz mint amennyi energia kell a napi tevékenységedhez. De épp az a low-carb diéta lényege hogy miközben több zsírt eszel, aközben SOKKAL KEVESEBB - majdnem semmi - szénhidrátot! Érted már öregfiú?!

    Idefigyelj, ha többet zabálsz mint ami kell, hízni fogsz, akkor is ha egy molekula zsírt se eszel, hanem kizárólag fehérjét meg szénhidrátot. Ez van. Ha a fejed tetejére állsz és a saját szádba vizelsz akkor is ez van. Amiatt mert energia nem vész el csak átalakul. Ha többet viszel be mint amit felhasználsz, HÍZNI FOGSZ. Tehát nem a zsír a bűnös, nem amiatt hízol, mert bármi mástól is hízhatnál!

    A low-carb diéta se azért hadakozik a szénhidrátok ellen, mintha önmagában a szénhidrát bűnös volna és csak a szénhidrát hízlalhatna. Hanem azért, mert a szénhidrátnak azzal a MENNYISÉGÉVEL van baj amit a mai civilizált világunkban megeszünk, és AMENNYINEK az elviseléséhez még nem tudott adaptálódni a szervezetünk!

    Kómába esés? Igen, előfordulhat, de csak akkor, ha a ketogén étrendre átállás közben kevés SÓT fogyaszt az ember. Ugyanis tényleg jóval több kell belőle mint magas szénhidrát tartalmú ételek fogyasztása közben. Erre is meg az egyéb veszélyekre is ki óhajtottam térni a topikban a későbbiekben, de ez csak akkor lehetséges ha befejezed (és más se kezdi el) az efféle GYŰLÖLETBESZÉDET amit idefröcsögtél!

    Továbbá, még ez a kómába esés se úgy megy hogy valaki elkezdi e diétát aztán hirtelen „gondol egyet” és kómába esik. Ez úgy van hogy napokon át egyre gyengébbnek érzi magát, „lassan indul be” a napja, netán néha picit szédül, ilyesmi. Szóval VANNAK ELŐJELEI, és BŐSÉGESEN és HOSSZÚ IDŐN ÁT amik azt mutatják hogy valamit rosszul csinál! Bőségesen elegendő ideje van utánajárnia, mit csinál rosszul, vagy végső esetben visszatérnie a több szénhidrát fogyasztásához! Nem úgy megy az hogy hipp-hopp váratlanul kómába esik az utcán és vége! VELEM IS ez volt, gyenge voltam délelőttönként, utánanéztem mi lehet a baj, meg is találtam a választ a fent említett szakirodalomban, pótoltam a sóbevitelt és azóta semmi bajom!

    Tehát igen, persze, NYILVÁNVALÓ hogy e diétának is lehetnek veszélyei, mellékhatásai, magam se vitatom! Ez azonban nem ellenérv, mert a világon minden másnak is vannak veszélyei, amennyiben az ember ROSSZUL csinálja. Elárulok neked egy titkot, már az is ÉLETVESZÉLYES, ha egyszerűen átmész az út túloldalára! Bizony! Mert HA ROSSZUL CSINÁLOD (például nem nézel körül elindulás előtt) akkor BELEHALHATSZ, mert elüthet téged egy autó!
    Következik-e azonban ebből hogy ne merjünk átmenni az úttesten? Persze hogy nem, csak jól kell csinálni!

    Ennyit tehát az aggodalmaidról. Illetve még annyit hogy a ketózis soha nem okozott még cukorbetegséget, ellenben épp fordítva: rengeteg cukorbeteg ember teljesen kigyógyult e bajából hála épp a ketogén diétának, és további rengeteg ha nem is gyógyult meg végleg, de töredékére csökkenthette a napi gyógyszeradagját!

    Én azt tudom hogy amóta csinálom fogytam egy csomót, és általában véve is sokkal jobb a közérzetem. A tapasztalataim szerint tehát ez jó dolog. Megbocsátod ugye hogy inkább a saját tapasztalataimnak hiszek mint a te vartyogásaidnak?

    Nem mellékesen, a ketogén diéta még csak nem is valami új dolog, nagyonis régóta ismert, tudniillik 1920-ban találták ki az USA-ban. Igaz, sokáig csak elvétve használták, de akkor is, ez azt jelenti hogy van összevissza 99 év tapasztalat e diéta hatásait illetően! Azaz nem olyasmiről van szó ami teljesen új és ezért nagyon kockázatos mert kísérleti stádiumban levő akármi! NEM. Meglehetősen jól kikutatott téma ez már.

    És ha azt kérded szakember vagyok-e hogy érvelek mellette, akkor én meg visszakérdezhetem, te szakember vagy-e hogy érvelsz ELLENE?! Te hány szakkönyvet olvastál el e témával kapcsolatban? Mert szerintem EGYET SE, csak internetes oldalak anyagaira támaszkodol ebben biztos vagyok, amik tele vannak álhírekkel, illetve az azokon közölt adatok féligazságok, hiányosak, és eleve szenzációhajhász módon vannak tálalva! És még ezen internetes oldalak is amiket látogatsz, jóeséllyel mind magyar nyelvűek, s már emiatt se lehetnek naprakészek és pontosak!

    Különben meg nézd, ha te mittudomén valami vegán diétában hiszel és az be is vált neked, gratulálok, és nem biztatlak a ketogénre átállásra. Ha valaki sikeresen lefogyott akupunktúta által, akkor örülök a sikerének, biztos nem is Homo Sapiens volt az illető hanem valami űrlény vagy mutáns, azért vált be nála... de oké, akkor is egy értelmes lény, és örülök hogy jobbá vált az élete! Nyilván akinek valami más módszer bevált, az JÓL TESZI ha megmarad amellett, én magam is azt mondom!

    Ez a topik tehát nem nekik szól. Ez azoknak a szerencsétleneknek szól - és biztos hogy rngeteg ilyen van! - akik már sokszor megpróbálkoztak minden mással, de valahogy egyik se vált be nekik. Nekik, ezt mélyen hiszem, érdemes kipróbálni! Én is próbáltam sok mindent, de csak ez jött be nekem.

    Amennyiben te valami másban hiszel, semmi baj, de szépen megkérlek ne itt szemeteld tele a topikomat, hanem nyiss egy másik topikot annak a csodaszernek amiben te hiszel, mittudomén az ezoterikus alfórumban, vagy tőlem akár itt is nem számít, és én megígérem neked, nem fogok odalátogatni abba a topikba hogy ott harcoljak veled és meggyőzzem az én nézeteimről azon topik látogatóit vagy téged! Én a békességet szeretem nem a harcot. Oké? Tehát légy szíves távozz innen. Efféle stílusú vagdalkozásokból nem kérek.
     
  10. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Jelentettem a postodat a moderátoroknak.
     
  11. Párhuzamos_György

    Párhuzamos_György Állandó Tag

    Szerintem még legislegrosszabb esetben is az van hogy a ketogén diéta tanácsai semmivel se nagyobb ostobaságok mint a vegánok azon tévhite, hogy lehet egészségesen élni hosszútávon állati fehérje nélkül. Miért nem azokat piszkálod hogy „nem szakemberek”, he?! Vagy akik holdállás alapján csináltatnak mindenféle legalábbis kétes hatékonyságú „tisztítókúrákat”, azok szakemberek? Orvosok? Az nem bánt téged?! Csak és mkizárólag velem meg a ketogén diétával van bajod?!

    Igen, én használtam erős kifejezéseket, de TE KEZDTED, olvasd csak el az e topikba írt első postodat!

    Megírtam a moderátornak teljesen nyíltan, hogy csináljon valamit veled mert nem akarlak e topikban látni többé téged. Sőt örülnék ha az egész CH-ról ki lennél tiltva. Megírtam, hogy vagy te tűnsz el innen vagy én megyek el megint. Meglátjuk melyikünket tartanak majd értékesebb fórumtagnak. Ha úgy döntenek hogy inkább én kell távozzak, nekem akkor is jó lesz mert én tudom csinálni e diétát a CH nélkül is, és legalább nem leszek felidegesítve olyan gyűlölködő idióták által mint te! Több szabadidőm marad. De cseppet se vagyok biztos benne nem te fogsz-e repülni... Majd meglátjuk.
     
    tornando kedveli ezt.
  12. Prepost Kalman

    Prepost Kalman Állandó Tag

    Nna, pedig érdekes a téma...... kár, hogy személyeskedő vitába torkollott......
    Mint minden hirtelen változtatás a szervezetben, veszélyes......
    Én keto-hoz hasonló módon fogytam közel 30 kilót......, egy hosszabb böjt után álltam át, plusz 30as éveimben voltam.....
    aztán sokáig tojtam az egészre és zabáltam jókat... :)
    egy 20as vissza is ugrott.....
    Most újra nekikezdek, mert kicsik lettek az ingek rám... :)
    Véleményem szerint 2 nap alatt nem lehet cukorkómát kapni ettől az étkezéstől........ ott már folyt egy nagyon súlyos betegség ami kezeletlen volt.
    Nyilván egy ilyen állapotra abbahagyni a szénhidrátot okoz rettenetes dolgokat.
    Javaslom, hogy mielőtt bárki nekiáll bármilyen kúrának, egy általános vérképet kérjen.......
     
  13. Prepost Kalman

    Prepost Kalman Állandó Tag

    Érdekelne, hogy mik azok a zöldségek amiket lehetőleg kerülni kell, vagy erősen csökkenteni a fogyasztásukat......
     
  14. Azelfafage

    Azelfafage Állandó Tag

    Úgy tudom, krumpli (édesburgonya is), hüvelyesek, rizsfélék... de én is csak most ismerkedem a diétával, egyenlőre gyűjtöm az ismereteket, és jövőre szeretnénk férjemmel nekikezdeni úgy, hogy pár alapanyagot addigis beszerzünk. Még nem találtam olyan oldalt, ahol egyértelműen le lenne írva minden zöldség, ami fogyasztható (pl. a zöldbab és a paprika nagy talány nekem).
     
    bodorg és Prepost Kalman kedveli ezt.

Megosztás