Kevesen konyítanak a mesterséges intelligenciához

Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte, ugyanakkor az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza – derül ki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég kutatásából.

A közlemény szerint az üzleti döntéshozók többsége az Egyesült Államokban már felismerte a mesterséges intelligencia jelentőségét. Tízből nyolc menedzser szerint ennek a technológiai megoldásnak kiemelt szerepe lesz vállalatuk sikerességében. Közel kétharmaduk úgy véli, az MI nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

Minden második megkérdezett szerint a technológia jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésére, valamint a bevétel növekedésére is. A mesterséges intelligencia ugyanis többek között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint az ügyfelekkel való gördülékenyebb kapcsolattartást biztosító chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

A vállalati felsővezetők az MI üzleti felhasználásában mégis komoly korlátokat látnak. Szinte minden harmadik válaszadó kifejtette, hogy az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza.

Az EY tapasztalata szerint Magyarországon sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra. Ez gyakran alapul korábbi, elakadt projekteken vagy az új technológiával kapcsolatos tapasztalat hiányán.

xmestersegesintelligencia-678x381.jpeg.pagespeed.ic.3kndfnW3mb.jpg
 
Nagyon veszélyes terület. Állítólag már megkérdeztek egy ilyen önfejlesztő gépet vagy robotot, hogy mit is gondol az emberek és a gépek jövőjéről. Azt válaszolta: -Majd bezárom őket az ember-állatkertbe. Rémisztő.
 
Érdekesség de, mi van ha itt is beszélgetünk olyan tagokkal akik fizikailag mint ember nem léteznek, vagy ha még nincsenek is de, lesznek.
Attól mi változik meg az életünkben?
 
Most csak egy párhuzamos témával kapcsolnám össze a mesterséges intelligenciát.
-
Egy másik helyen illuzórikusnak nevezte valaki azt, hogy az emberek egy alapjövedelmet kapjanak.
Már miért ne lenne ez lehetséges, hiszen a robotok, automaták az informatika emberek ezreinek a feladatát veszi át.
-
Azelőtt egy könyv lemásolásán 3 évet fáradozott egy szerzetes és egy egész horda marhát kellett leölni hozzá
A 60-as években még városi munkások ezrei mentek búzát aratni kaszával.
Hagyom mindenkinek a fantáziáját csapongani, a műszaki rajzolótól kezdve a cukor és liszt kimérésig az üzletekbe
-
A megélhetéshez nincs szükségünk minden ember fizikai képességére.
Az emberek ma fitnesz-centrumba mennek ha erőlködni akarnak. :)
Sok munkahelyre rá lehetne kérdezni: "Muszáj nekünk azt csinálni?"
 
Nemrég még illúziónak számított
- a 8 orás munkanap
- a szabad szombat
- a gyermeknevelési szabadság
- a 30 napos évi szabadság
- a gyerekmunka eltörlése
- az orvosi ellátás
- a nyugdíjba menés...
 
Érdekesség de, mi van ha itt is beszélgetünk olyan tagokkal akik fizikailag mint ember nem léteznek, vagy ha még nincsenek is de, lesznek.
Attól mi változik meg az életünkben?
Én inkább azok miatt aggódom, akik fizikailag emberek, de...
Sajnos sokakról mondható el, hogy embertől származnak de a viselkedésük semmi öröklési mintát nem tartalmaz.
Magához a témához annyit, hogy az AI(MI)-től nem kell tartani, csupán annyira, amennyire az őket formáló biológia intelligenciák miatt.
 
Nem mondják el MI-ról, hogy az nem mindenkié lesz, mert ahhoz, hogy valaki kicsit is konyítson a MI-hez alapos informatikai ismeretekre és egyetemi szintű vagy a fölötti matematikai képességre van szükség, mindkettőre egyszerre ez azért elég keményszűrő. Nem véletlenül jutnak olyan lassan előre.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére