Ki a kedvenc íród, költőd?

Kőrösi Zoltánt mindenki olvasson, legalább egy novella erejéig! A MEK oldalán le is lehet tölteni tőle ezt-azt!

Írók: Szabó Magda, Thury Zsuzsa, Fekete István, Bächer Iván, Rejtő Jenő. Külföldiek: Agatha Christie, Gerald Durrell, Wodehouse.
Maiak: Fejős Éva,Vámos Miklós, Kate Morton, Cecelia Ahern, Kerstin Gier, fantasyk, időutazós könyvek, krimik pl. skandináv( Kristina Ohlsson, Camilla Läckberg, Joe Nesbo)
Költők: József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó T. Anna, Bede Anna, Várkonyi Anikó, Anna Ahmatova,

Romhányi József:

A BÖLCS BAGOLY

A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagy hírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
– Magolj,
fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet,
órák alatt legyet evett.

Romhányi József (folyt)

Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
– Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
– Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
– Jó! – mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhogányos Akadémia tagja.

Romhányi József (folyt)

A RÁK HALADÁSA

Egy nagyeszű fóka rámordult a rákra:
– Ne haladjon hátra,
hisz nem jut előbbre soha,
kinek vissza van az oda.
Ám a ráknak, mi tagadás,
visszásnak tűnt ez a tanács.
Azt értette belőle,
szégyenszemre hátráljon meg előre.
De kevéssel előbb úgy gondolta aztán,
más kárát tanulná meg a saját hasznán,
hogyha maga mögött egy célt is kiszabva,
előregázolna hátra az iszapba.
Viszont azt is tudta a nyomorult pára,
az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára,
és hogy ne hagyja a drága időt veszni,
elhatározta, már tegnap el is kezdi.

Romhányi József (folyt)

A NAGYRALÁTÓ GÖRÉNY

Egy görény
felül akart emelkedni társadalmi körén.
E nagyralátó terv szerint
feleségül kérte a nemes hermelint.
De a felsőbb kasztba
tartozó prémes kikosarazta.
Talált persze vigaszt csakhamar a görény:
– Szép hölgy, de a bűze még nem elég
tömény...

Romhányi József (folyt)

EGY KÖLTŐI VÉNÁTÓL JÓL BECSÍPETT BOLHA
ÖNÉLETRAJZREGÉNYÉT
NEKEM MONDTA TOLLBA

Születtem Dolhán,
egy kutyán,
tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám
paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám
egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó
suba betakart,
de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam.

Romhányi József (folyt)

De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag
tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estét sem,
megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
– Ez a kis út nagy dráma
a kántorné életében.
Én megértem!

Romhányi József (folyt)

Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban
tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra,
valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.
Felnyögve
kaparászott utánam,
s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított
fővárosba szállított.

Romhányi József (folyt)

Az elnök egy kis színésznőt szeretett,
így kaptam szerepet
az egyik színpadon.
De nem szerepeltem
soha a színlapon,
mert atyám tanácsa
mindig bennem marad:
”Sohase engedd kinyomni magad!”
Színésznőm illatos
szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltözőpad alatt
én is mindig jól
kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm,
felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.

Romhányi József (folyt)

Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
... S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.

Romhányi József (folyt)

EGY SZÚ VÉGRENDELETE

Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába:
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe,
az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott,
végül hát megírta e testamentumot:
– A nagy hármas szekrényt, mely koromszín, ében,
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett,
s lezabipetézett,
kint éljen eztán
a szemétládában, kegyelemdeszkán!
Végül az anyósom. – Megérdemli nagyon:
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

Romhányi József (folyt)

TANULJ, TINÓ!
Egy tinó tanult, hogy ökör legyen.
Gyötörte agyát könyörtelen.
Mikor tudta már nagyjából,
hogy díszítőjelzője a „jámbor",
megalkotta az ökörlét
három alaptételét.
Egy:
Ha doronggal vernek, az kegy.
Kettő:
Hogy szaporodj, azért lettél meddő.
Három:
A boldogság kulcsa a járom.
Így lett a legnagyobb ökör a világon.

Romhányi József (folyt)

TIGRISMAMA ALTATÓDALA

Aludj szépen, tente-tente,
kedves kölöktigrisem, te!
Ugrándoztál, szaladgáltál,
játszikáltál eleget,
csörgő csontot harapdáltál,
ráncigáltál beleket.
Csicsijja uuuuuu!
Aludj, édes, tente-tente,
szép véres a naplemente.
Dimbes-dombos liget mögött
üvöltget a sakálka.
Talált egy fél hideg dögöt,
meg is zibi-zabálta.
Csicsijja uuuuuu!
Álmodj ölést, tente-tente,
az istenke így teremte.
Májacskába, lépecskébe
vájd a mancsod, pancsikálj.
Vese-vese, szép vesécske,
fuss el véle, s hajcsikálj.
Csicsijja uuuuuu!

Romhányi József (folyt)

A DARVAK VÁNDORÚTJA

A költözők vándor V-je
éket vág a téli szélbe.
Így halad a célja felé a szárnyas csapat,
mert így írja elő azt a bölcs tapasztalat.
Ám egyszer csak megrövidül a V betű szára,
s néhány ifjonc összefog a rend megbontására.
– Más betűbe tömörülünk! A formásabb S-be! –
Elindultak, s nem jutottak estig egyenesbe.
Majd a fagyos éjszakába’
átcsaptak a Zébe. Kába,
és végül az önmagába visszatérő O-ba,
míg holtan hulltak a hóba.

Romhányi József (folyt)

MÓKUSMESE

Dió-tetten ért egy kis
mókust a gazda.
Ketrecre ítélte, de
nem bántalmazta.
Majd meg is kedvelte
szegény rabfiókát,
s megetette vele
az összes dióját.
Mikor mind felfalta
a mohó mihaszna,
gazdánk egy nagy zsákkal
rohant a piacra.
Hogy elfogyott, bőven
hozott neki menten,
de fogva tartotta,
nehogy megint csenjen.
Őszig hét zsák diót
vett még a foglyának.
Ez is állatmese.
De melyik az állat?

Romhányi József (folyt)

TÜCSÖKDAL

– Ön művész?! – fitymálta a tücsköt a hangya.
– Hisz mint az ökörnyál, leng, lebeg a hangja.
Dalában nyoma sincs vérmes szenvedélynek,
sőt ha Ön szól, még az esti csend is mélyebb.
Mily csekély eszköztár, mily szűk formakészlet!
Csoda, hogy Ön mégis figyelemre késztet.
Szólt a tücsök halkan:
gondgyomláló dalban
épp ez a művészet.

Romhányi József (folyt)

A BABONÁS FEKETE MACSKA

A fekete macska búsan bandukolt.
Nem csoda, hisz szegény csonkafarkú volt.
Tizenharmadikán, s persze pénteken
lett kunkori dísze ilyen éktelen.
Azért vesztett el abból egy darabkát,
mert az úton maga előtt szaladt át...

Romhányi József (folyt)

ÚJ STRUCCPOLITIKA

Egy strucc úgy vélte,
hogy különb társainál,
eltökélte tehát,
hogy karriert csinál.
Hogy ezt gyorsan vigye véghez,
úgy döntött, hogy ellenzék lesz,
és mint egyszemélyes tábor
elszakad a gyáva struccpolitikától.
Szembe is fordult
a többivel dohogva,
és onnét fúrta be
fejét a homokba.

Romhányi József (folyt)

EGY KOS PÁRBESZÉDE A VISSZHANGGAL

Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.
– Ki az, aki mindig okos!
– Kos!
– De sohasem tudálékos?
– Kos...
– Öltözéke választékos?
– Kos...
– A gyapja százszázalékos?
– Kos...
– Kurtán felelsz. Ez szándékos?
– Kuss!