Gyere haza fiatal! címmel indított programot a kormány, hogy a több százezer külföldön dolgozó magyar közül legalább ötvenet hazacsábítson.
Fejenként kétmillió forinttal próbálkoznak, de a VS.hu által megkérdezett fiatalok egytől egyig azt mondták, nincs az a pénz, amiért fognák a batyujukat és hazajönnének. A program legfeljebb azoknak jöhet jól, akik diplomát szereztek ugyan, mégis mosogatnak vagy takarítanak valamelyik nyugat-európai országban, amelynek nyelvét sem beszélik jól.
„Bárki tényleg hazajönne egyhavi londoni fizetésért?” – teszi fel a kérdést egy harmincas éveiben járó, évek óta Londonban élő magyar reklámszakember, akit a kormány legújabb tervéről kérdeztünk. Arról, hogy az állam maximum 2 millió forintos vissza nem térítendő támogatással ösztönözné, hogy aki eddig külföldön dolgozott, az a jövőben inkább Magyarországon helyezkedjen el. Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár az állami hírtévének azt mondta, nem készpénzt kapnának a fiatalok, hanem lakhatási támogatást és állami segítséggel munkahelyet.
Egy szintén Londonban dolgozó, 22 éves fiatal szerint ez aprópénz a legalább egyéves munkaviszonnyal rendelkező, versenyképes tudást felmutató, sikeres fiatalnak. De így vélekedik más is. Egy Ausztriában dolgozó magyar férfi szerint kétmillió forint elsőre ugyan soknak hangzik, de ő személy szerint ennek a felét megkapja 13. vagy 14. havi fizetésként, szóval, számára nem vonzó az ötlet. „Mi a kénköves pitypangnak kellene ezt a kevéske pénzt lakástámogatásra költeni?! Ha olyan nagyon lakást akarok venni, akkor veszek magamnak” – teszi hozzá a londoni fiatal.
Aki tudta, ezt már eddig is megtette. Ágnes Brüsszelben, az Európai Unió bürokratikus gépezetében dolgozik. Amikor arról kérdeztük, hátrahagyná-e az európai uniós karriert a magyarért cserébe, ezt válaszolta: „Nekem van Pesten lakásom, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelentene, ha támogatni próbálnák a lakhatásomat. Ráadásul már nagyon régen élek külföldön (7 éve), és túlzottan be vagyok ide ágyazva (itt is van saját lakás), hogy csak úgy itt hagyjak mindent.”
Egy Ausztriában élő fiatal, a híres börtönével egykor Kazinczy Ferencnek és Batsányi Jánosnak is otthont adó Kufsteinben fuvarozási jogokat forgalmazó Sándor szerint minden egyes külföldön töltött évvel egyenes arányban csökken az esélye annak, hogy valaki ismét Magyarországon folytassa a munkát. Ő – több magyarral együtt – évek óta Ausztriában dolgozik, és nem bánta meg. „Most háromszor annyit keresek Kufsteinben, mint Magyarországon. Én is szívesebben élnék otthon, de ahhoz az kellene, hogy hasonló beosztásban hasonló legyen a fizetésem.” A most bejelentett programról azt gondolja,
“ hú, de nagyon nem vonzó, de próbálkozásnak értékelhető.
Kétmilliós csábítás
Czomba Sándor szerdán, Székesfehérváron jelentette be a Gyere haza fiatal nevű programot. Lényege, hogy első körben 100 millió forinttal segítenék 50 fiatal hazatérését, elsőként Londonból. Itt él és dolgozik ugyanis a legtöbb magyar. Ráadásul – az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány adatai szerint – ők a legfiatalabbak (átlagéletkoruk 33 év) és a legképzettebbek (33 százalékuk diplomás, 43 százalékuk érettségivel rendelkezik). Ezért akarják először őket hazacsábítani. Az államtitkár így indokolt: „azért Anglia jutott elsőként eszünkbe, mert valahol el kell kezdeni ezt a programot”.
Azt azért Czomba Sándor is elismerte, hogy azzal a jövedelemmel, amit a fiatalok Londonban keresnek, nem tudnak versenyezni, de szerinte „annál kevesebbért is hazajönnek, ha a többi feltétel adva van”.
A többi feltétel lenne a lakás és a munkahely, bár az, hogy a kétmilliós állami támogatásért pontosan mit kell aláírni, például hány év magyarországi tartózkodást kell vállalni, arról egyelőre semmit nem tudni. A minisztérium közleményéből csak az derül ki, hogy több céggel már megállapodtak, adnak munkát a jól képzett, nyelveket beszélő, külföldről hazatérő magyar fiataloknak. Az államtitkár azt mondta, személy szerint őt is folyamatosan bombázzák a multik, hogy szerezzen nekik angolul jól beszélő szakembereket. Most a programon belül megbízási szerződéssel küldtek egy embert Londonba, hogy propagálja az ötletet. Kérdés, hogy milyen sikerrel jár majd.
Azok közül, akiket kérdeztünk, egyetlen egy ember sem akadt, aki a pénz miatt hagyta volna el az országot. Sőt, mindannyian jól kerestek már Magyarországon is. Egyikük vágó volt egy kereskedelmi csatornánál, most Ausztriában egy reklámcégnél dolgozik, és azt mondta a VS.hu-nak, nem bánta meg a váltást. „Munkám volt dögivel! Adódott egy jó lehetőség, megkerestek, hogy volna-e kedvem Neunkirchenben vágni egy reklámcégnél, és igent mondtam. Rengeteg új dolgot tanulok, fejlődöm, amire otthon már nem nagyon volt lehetőség. Nem sokkal keresek többet itt, mint otthon, otthon is elég jól fizettek, viszont csak 8 órát dolgozom egy nap a 14 helyett, van életem.
“ Szóval, ezt a projektet nem nekem találta ki a kormány.
Akkor mégis kinek?
Czomba Sándor szerint „ügyes kezű, magas tudású szakembereknek”, azoknak, akik „inkább családalapítás előtt, mint után vannak”. Az államtitkár azt mondja, elég volt abból, hogy sok esetben a skandináv országoknak orvost, Németországnak és Ausztriának henteseket és forgácsolókat, míg az Egyesült Királyságnak mérnököket képez Magyarország.
Egyikük, Franciska ezt írta a VS.hu-nak Finnországból: „A rövid válaszom a kérdésre, hogy hazajönnék-e: nincs az a pénz! Már csak azért sem, mert nem a pénz miatt mentem el. Annak idején azért tanultam magyar-kommunikációt és később színháztörténetet is, mert kulturális újságíró szerettem volna lenni. (..) abból lett igazán elegem, hogy az önéletrajzomat évről évre butítanom kellett az álláskereséshez, csak hogy ne tűnjek „túlképzettnek”. Utáltam, hogy a bölcsész szó egyfajta szitokszó lett, hogy otthon semmibe sem vették a tudásomat olyan emberek, akik még írni sem tudtak helyesen.(..) Két dolog miatt döntöttem úgy, hogy Finnországba költözöm: egyrészt azért, mert láttam, hogy itt van becsülete a tudásnak, a műveltségnek, a képzettségnek, a másik indok pedig a finn oktatási rendszer: nem akartam magyar iskolába járatni a majdan születendő gyerekemet”.
Franciskánál mindössze egy évvel idősebb Gabriella. Budapesten kezdett el dolgozni, majd Londonban folytatta. Azóta is ott van, és ha rajta múlik, ott is marad. „Itt sem egyszerű, itt is dolgozni kell, itt is vannak nehézségek, de a kemény munkámmal előre is jutok, meg is becsülnek érte annak ellenére, hogy én csak egy ’immigrant’ vagyok ’Eastern Europe’-ból”. Úgy érzi, a képességei és a tapasztalatai alapján ítéli meg a nagy többség. Biztonságban érzi magát anyagilag, érzelmileg, mentálisan, fizikailag. „Ezért nem fogok visszaköltözni.”
Százezrek mennek el
Kaposi Zoltán gazdaságtörténész nemrégiben úgy nyilatkozott: ha már az értelmiség sem tud megélni és elmegy, az katasztrófához vezet, főleg, ha nem jönnek vissza. Az egyetemi tanár szerint 20 éve még a fiatalok 12 százaléka akart külföldön dolgozni, ez az arány most 32 százalék. A kivándorlásnak szerinte elsősorban gazdasági, megélhetési okai vannak.
A kivándorlók száma a gazdasági válságot követően, 2009-ben ugrott meg: 2009 és 2013 között becslések szerint 300-400 ezer magyar költözött külföldre. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint az egy éven belüli munkaerő-piaci mozgások két éve 100 ezer fő körül stagnálnak és a külföldön munkát vállalók legalább 50 százaléka egy éven belül visszatér.Az egy éven túl külföldön dolgozók száma a KSH számításai szerint eléri a 350 ezret, de a tényleges külföldi munkavállalók számára nincs konkrét adat.
Konkrét adatokat közölt viszont az Európai Bizottság. Kiderült, hogy a negyedét sem éri el Magyarországon azoknak a száma, akik 100 százalékig biztosak abban, hogy lesz munkájuk érettségi vagy államvizsga után.
Ugyanebből a felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek nagyjából negyede tart attól, hogy nem talál hosszú távú vagy stabil munkát, olyannyira, hogy akár el is kell költöznie, például azért, mert nem keres eleget.
A fű mégis zöldebb
Krisztina fejvadászként dolgozik Kanadában. Sorra interjúztatja saját honfitársait. Azt mesélte, hogy „távolság ide vagy oda, ezek az emberek nem a sikertelenség és a pénztelenség elől jöttek ide. Általában azok fordulnak hozzám, akik már odahaza is sikeresek voltak. (..) Szóval, az a véleményem, hogy aki a nyomorúság elől megy külföldre, nem tanulja meg esetleg a nyelvet és vergődik kint is, annak ez még akár egy jó ajánlat is lehet”.
Vagy azoknak – mondja a kufsteini kereskedő –, akik például magyarországi tanítói állásukat odahagyva Ausztriában takarítanak. Sokan vannak, és majdnem a háromszorosát keresik a határ túloldalán. Statisztikák szerint Anglián kívül a legtöbb magyar éppen a szomszédos Ausztriában köt ki. Bécs mindössze 3 óra autóval Budapesttől, a „fű mégis zöldebb”. Akinek mégsem, az kezet rázhat a kormánnyal.
Egy Londonban élő magyar fiatal is úgy fogalmaz, „azok jelentkeznek majd, akik nem találták meg kint a számításaikat, és villamosmérnök diplomával ne adj’ Isten, tényleg mosogatnak”. Ha mégis őket akarná hazahozni a kormány, nem kapnák meg mindannyian automatikusan a 2 millió forintot, Czomba szerint „lesz, akinél az 1 millió is elég lesz”.
Hogy a kormány erőfeszítései, az 50 ember hazahozásán fáradozó államapparátus mibe kerül, azt nem tudjuk. Az államtitkár annyit ismert el, hogy „a 100 millió forint és az 50 fő a problémához képest elég kicsinek tűnik, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ez csak az első lépés. Hogyha valóban sikeres a program, akkor ennek a többszörösét szeretnénk forrásoldalról és érintett oldalról is megszólítani”.
A siker kérdéses. Egyebek közt azért, mert azok közül, akik külföldre mentek dolgozni, sokan nem bíznak az államban. Egyikük így nyilatkozott a VS.hu-nak:
“ az biztos, hogy az állam lenne az utolsó, amiben megbíznék, hogy találjon nekem munkát. Ennél még a Túró Rudi is hatásosabb marketing, mert az legalább finom. Engem ne is próbáljanak 2 millával lekenyerezni.
Fejenként kétmillió forinttal próbálkoznak, de a VS.hu által megkérdezett fiatalok egytől egyig azt mondták, nincs az a pénz, amiért fognák a batyujukat és hazajönnének. A program legfeljebb azoknak jöhet jól, akik diplomát szereztek ugyan, mégis mosogatnak vagy takarítanak valamelyik nyugat-európai országban, amelynek nyelvét sem beszélik jól.
„Bárki tényleg hazajönne egyhavi londoni fizetésért?” – teszi fel a kérdést egy harmincas éveiben járó, évek óta Londonban élő magyar reklámszakember, akit a kormány legújabb tervéről kérdeztünk. Arról, hogy az állam maximum 2 millió forintos vissza nem térítendő támogatással ösztönözné, hogy aki eddig külföldön dolgozott, az a jövőben inkább Magyarországon helyezkedjen el. Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár az állami hírtévének azt mondta, nem készpénzt kapnának a fiatalok, hanem lakhatási támogatást és állami segítséggel munkahelyet.
Egy szintén Londonban dolgozó, 22 éves fiatal szerint ez aprópénz a legalább egyéves munkaviszonnyal rendelkező, versenyképes tudást felmutató, sikeres fiatalnak. De így vélekedik más is. Egy Ausztriában dolgozó magyar férfi szerint kétmillió forint elsőre ugyan soknak hangzik, de ő személy szerint ennek a felét megkapja 13. vagy 14. havi fizetésként, szóval, számára nem vonzó az ötlet. „Mi a kénköves pitypangnak kellene ezt a kevéske pénzt lakástámogatásra költeni?! Ha olyan nagyon lakást akarok venni, akkor veszek magamnak” – teszi hozzá a londoni fiatal.
Aki tudta, ezt már eddig is megtette. Ágnes Brüsszelben, az Európai Unió bürokratikus gépezetében dolgozik. Amikor arról kérdeztük, hátrahagyná-e az európai uniós karriert a magyarért cserébe, ezt válaszolta: „Nekem van Pesten lakásom, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelentene, ha támogatni próbálnák a lakhatásomat. Ráadásul már nagyon régen élek külföldön (7 éve), és túlzottan be vagyok ide ágyazva (itt is van saját lakás), hogy csak úgy itt hagyjak mindent.”
Egy Ausztriában élő fiatal, a híres börtönével egykor Kazinczy Ferencnek és Batsányi Jánosnak is otthont adó Kufsteinben fuvarozási jogokat forgalmazó Sándor szerint minden egyes külföldön töltött évvel egyenes arányban csökken az esélye annak, hogy valaki ismét Magyarországon folytassa a munkát. Ő – több magyarral együtt – évek óta Ausztriában dolgozik, és nem bánta meg. „Most háromszor annyit keresek Kufsteinben, mint Magyarországon. Én is szívesebben élnék otthon, de ahhoz az kellene, hogy hasonló beosztásban hasonló legyen a fizetésem.” A most bejelentett programról azt gondolja,
“ hú, de nagyon nem vonzó, de próbálkozásnak értékelhető.
Kétmilliós csábítás
Czomba Sándor szerdán, Székesfehérváron jelentette be a Gyere haza fiatal nevű programot. Lényege, hogy első körben 100 millió forinttal segítenék 50 fiatal hazatérését, elsőként Londonból. Itt él és dolgozik ugyanis a legtöbb magyar. Ráadásul – az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány adatai szerint – ők a legfiatalabbak (átlagéletkoruk 33 év) és a legképzettebbek (33 százalékuk diplomás, 43 százalékuk érettségivel rendelkezik). Ezért akarják először őket hazacsábítani. Az államtitkár így indokolt: „azért Anglia jutott elsőként eszünkbe, mert valahol el kell kezdeni ezt a programot”.
Azt azért Czomba Sándor is elismerte, hogy azzal a jövedelemmel, amit a fiatalok Londonban keresnek, nem tudnak versenyezni, de szerinte „annál kevesebbért is hazajönnek, ha a többi feltétel adva van”.
A többi feltétel lenne a lakás és a munkahely, bár az, hogy a kétmilliós állami támogatásért pontosan mit kell aláírni, például hány év magyarországi tartózkodást kell vállalni, arról egyelőre semmit nem tudni. A minisztérium közleményéből csak az derül ki, hogy több céggel már megállapodtak, adnak munkát a jól képzett, nyelveket beszélő, külföldről hazatérő magyar fiataloknak. Az államtitkár azt mondta, személy szerint őt is folyamatosan bombázzák a multik, hogy szerezzen nekik angolul jól beszélő szakembereket. Most a programon belül megbízási szerződéssel küldtek egy embert Londonba, hogy propagálja az ötletet. Kérdés, hogy milyen sikerrel jár majd.
Azok közül, akiket kérdeztünk, egyetlen egy ember sem akadt, aki a pénz miatt hagyta volna el az országot. Sőt, mindannyian jól kerestek már Magyarországon is. Egyikük vágó volt egy kereskedelmi csatornánál, most Ausztriában egy reklámcégnél dolgozik, és azt mondta a VS.hu-nak, nem bánta meg a váltást. „Munkám volt dögivel! Adódott egy jó lehetőség, megkerestek, hogy volna-e kedvem Neunkirchenben vágni egy reklámcégnél, és igent mondtam. Rengeteg új dolgot tanulok, fejlődöm, amire otthon már nem nagyon volt lehetőség. Nem sokkal keresek többet itt, mint otthon, otthon is elég jól fizettek, viszont csak 8 órát dolgozom egy nap a 14 helyett, van életem.
“ Szóval, ezt a projektet nem nekem találta ki a kormány.
Akkor mégis kinek?
Czomba Sándor szerint „ügyes kezű, magas tudású szakembereknek”, azoknak, akik „inkább családalapítás előtt, mint után vannak”. Az államtitkár azt mondja, elég volt abból, hogy sok esetben a skandináv országoknak orvost, Németországnak és Ausztriának henteseket és forgácsolókat, míg az Egyesült Királyságnak mérnököket képez Magyarország.
Egyikük, Franciska ezt írta a VS.hu-nak Finnországból: „A rövid válaszom a kérdésre, hogy hazajönnék-e: nincs az a pénz! Már csak azért sem, mert nem a pénz miatt mentem el. Annak idején azért tanultam magyar-kommunikációt és később színháztörténetet is, mert kulturális újságíró szerettem volna lenni. (..) abból lett igazán elegem, hogy az önéletrajzomat évről évre butítanom kellett az álláskereséshez, csak hogy ne tűnjek „túlképzettnek”. Utáltam, hogy a bölcsész szó egyfajta szitokszó lett, hogy otthon semmibe sem vették a tudásomat olyan emberek, akik még írni sem tudtak helyesen.(..) Két dolog miatt döntöttem úgy, hogy Finnországba költözöm: egyrészt azért, mert láttam, hogy itt van becsülete a tudásnak, a műveltségnek, a képzettségnek, a másik indok pedig a finn oktatási rendszer: nem akartam magyar iskolába járatni a majdan születendő gyerekemet”.
Franciskánál mindössze egy évvel idősebb Gabriella. Budapesten kezdett el dolgozni, majd Londonban folytatta. Azóta is ott van, és ha rajta múlik, ott is marad. „Itt sem egyszerű, itt is dolgozni kell, itt is vannak nehézségek, de a kemény munkámmal előre is jutok, meg is becsülnek érte annak ellenére, hogy én csak egy ’immigrant’ vagyok ’Eastern Europe’-ból”. Úgy érzi, a képességei és a tapasztalatai alapján ítéli meg a nagy többség. Biztonságban érzi magát anyagilag, érzelmileg, mentálisan, fizikailag. „Ezért nem fogok visszaköltözni.”
Százezrek mennek el
Kaposi Zoltán gazdaságtörténész nemrégiben úgy nyilatkozott: ha már az értelmiség sem tud megélni és elmegy, az katasztrófához vezet, főleg, ha nem jönnek vissza. Az egyetemi tanár szerint 20 éve még a fiatalok 12 százaléka akart külföldön dolgozni, ez az arány most 32 százalék. A kivándorlásnak szerinte elsősorban gazdasági, megélhetési okai vannak.
A kivándorlók száma a gazdasági válságot követően, 2009-ben ugrott meg: 2009 és 2013 között becslések szerint 300-400 ezer magyar költözött külföldre. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint az egy éven belüli munkaerő-piaci mozgások két éve 100 ezer fő körül stagnálnak és a külföldön munkát vállalók legalább 50 százaléka egy éven belül visszatér.Az egy éven túl külföldön dolgozók száma a KSH számításai szerint eléri a 350 ezret, de a tényleges külföldi munkavállalók számára nincs konkrét adat.
Konkrét adatokat közölt viszont az Európai Bizottság. Kiderült, hogy a negyedét sem éri el Magyarországon azoknak a száma, akik 100 százalékig biztosak abban, hogy lesz munkájuk érettségi vagy államvizsga után.
Ugyanebből a felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek nagyjából negyede tart attól, hogy nem talál hosszú távú vagy stabil munkát, olyannyira, hogy akár el is kell költöznie, például azért, mert nem keres eleget.
A fű mégis zöldebb
Krisztina fejvadászként dolgozik Kanadában. Sorra interjúztatja saját honfitársait. Azt mesélte, hogy „távolság ide vagy oda, ezek az emberek nem a sikertelenség és a pénztelenség elől jöttek ide. Általában azok fordulnak hozzám, akik már odahaza is sikeresek voltak. (..) Szóval, az a véleményem, hogy aki a nyomorúság elől megy külföldre, nem tanulja meg esetleg a nyelvet és vergődik kint is, annak ez még akár egy jó ajánlat is lehet”.
Vagy azoknak – mondja a kufsteini kereskedő –, akik például magyarországi tanítói állásukat odahagyva Ausztriában takarítanak. Sokan vannak, és majdnem a háromszorosát keresik a határ túloldalán. Statisztikák szerint Anglián kívül a legtöbb magyar éppen a szomszédos Ausztriában köt ki. Bécs mindössze 3 óra autóval Budapesttől, a „fű mégis zöldebb”. Akinek mégsem, az kezet rázhat a kormánnyal.
Egy Londonban élő magyar fiatal is úgy fogalmaz, „azok jelentkeznek majd, akik nem találták meg kint a számításaikat, és villamosmérnök diplomával ne adj’ Isten, tényleg mosogatnak”. Ha mégis őket akarná hazahozni a kormány, nem kapnák meg mindannyian automatikusan a 2 millió forintot, Czomba szerint „lesz, akinél az 1 millió is elég lesz”.
Hogy a kormány erőfeszítései, az 50 ember hazahozásán fáradozó államapparátus mibe kerül, azt nem tudjuk. Az államtitkár annyit ismert el, hogy „a 100 millió forint és az 50 fő a problémához képest elég kicsinek tűnik, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ez csak az első lépés. Hogyha valóban sikeres a program, akkor ennek a többszörösét szeretnénk forrásoldalról és érintett oldalról is megszólítani”.
A siker kérdéses. Egyebek közt azért, mert azok közül, akik külföldre mentek dolgozni, sokan nem bíznak az államban. Egyikük így nyilatkozott a VS.hu-nak:
“ az biztos, hogy az állam lenne az utolsó, amiben megbíznék, hogy találjon nekem munkát. Ennél még a Túró Rudi is hatásosabb marketing, mert az legalább finom. Engem ne is próbáljanak 2 millával lekenyerezni.
