Ki nem találnád, ki az Iszlám Állam legfélelmetesebb ellensége

Az Iszlám Állam fanatikus harcosai nem félősek, pedig mostanában ritkítják őket sokfelől: az égből az oroszok, amerikaiak, franciák, a földön Aszad erői iráni és Hezbollah segítséggel, a túlsó oldalon pedig az iraki kormányerők. Ha viszont meglátják a géppisztolyos kurd lányokat, fejvesztve menekülnek.

Berezelnek

A szélsőséges ideológia, ami az Iszlám Államot jellemzi, a nőket semmibe veszi, jogokat alig biztosít nekik. Az aztán végképp nem fér a fejükbe, hogy a nők akár fegyvert is foghatnak. Így ha női ellenséget látnak a derék dzsihádiak, megrémülnek, mert hímsovinizmusuk számára nem csak, hogy elképzelhetetlen szégyen női haderő fogságába esni, hanem még az a hit is elterjedt közöttük, hogy akit női harcos öl meg, az nem a paradicsomba, hanem egyenesen a pokolba kerül.

Márpedig a szélsőséges iszlám alapja a túlvilágba vetett hit, hisz ennek köszönhető, hogy mind a harcban, mind az öngyilkos merényletekben úgy áldozzák fel magukat, hogy életük semmit sem ér, hisz a lényeg úgyis csak utána jön. Meglepő, hogy ez mennyire erős bennük, pont ezért roppant nehéz a terrorizmusuk elleni harc.

A pokol lányai

Azonban a paradicsom helyett a pokol gondolata igen rémisztő, és az utóbbi időben szembe is találkoznak egy rendkívül elszánt, kemény, edzett lányokból álló csoportba. Ezek a hölgyek a kurd védelmi erő, az YPG részét képezik, a szervezet külön egységeként. A női különítményt nagyon megbecsüli a hadsereg, és nagyon vigyáznak arra, hogy teljes egyenjogúság legyen. A Reuters szerint olyannyira, hogy nincsenek is férfi feletteseik, vagyis férfiaktól nem kaphatnak parancsot.

Amúgy a lányok igen elszántak és kemények: amikor belépnek a seregbe, megszakítják a kapcsolatot családjukkal, és csak a hazának élnek. A kurd harcosok amúgy is egyre nagyobb hírnévre tesznek szert a mostani háborúban: az iraki kurdok hatékonyan védték meg vagy szerezték vissza területeiket az Iszlám Állammal való harcban, a szíriai kurdok pedig az elmúlt egy évben mindhárom szíriai tartományukat felszabadították, beleértve Kobani városát is.

A kurd nők alapvetően nem azért indulnak harcba, mert tudják, hogy a dzsihádisták félnek tőlük, hisz így is kemény csatákba keverednek és nagy veszteségeket szenvedhetnek. Az ő megközelítésük egészen más alapú: a kurdok között nagy hagyománya van a két nem egyenjogúságának a régióban egyedülálló módon. Ezért sok nő úgy gondolja, hogy kötelességeik is azonosak, nem csak jogaik, és harcolni kell a hazáért, melynek egy része most fogja először elnyerni függetlenségét a történelem folyamán, ha minden jól megy.

Öcalan hagyatéka

A nők megbecsülésének hangsúlyozása Abdullah Öcalantól származik, aki 1978-ban alapította meg PKK nevű pártját, melynek célja a törökországi kurdok felszabadítása, önálló államuk létrehozása volt. A pártot, amely fegyveres harcot indított, sok ország terrorszervezetnek nyilvánította, harcuk elbukott, és 2013-ban tűzszünetet kötöttek a török kormánnyal.

A szétesett Irak és Szíria kurd népessége viszont most a saját maga élet-halál harcát vívja, eddig teljes sikerrel. Az Öcalan-féle elveket, melyek az egyenjogúságról és a modern társadalomról szólnak, teljesen magukévá tették, szabaddá vált területeiken ezt meg is valósítják, sőt, amikor elfoglalnak egy települést az Iszlám Államtól, legyen az kurd vagy arab lakosságú, rögtön eltörlik a szélsőséges iszlám törvényt, a Saríát, a nők jogait azonnal helyreállítják és a gyereket rögtön újra iskolába küldik. Így a kurdok érkezése, különösen a nők számára valóban sokkal inkább felszabadítás, mint megszállás.

Fellegi Tamás

kurdYPG-1024x687_1_oszlopos_breaking.jpg
 
Szervusz GeoCracker,
na kérlek az utolsó két mondatod kissé "sántit" , mert nem nagyon kellett "keveredniük , hiszen "hivatalosan " a CIC meg a többi hasonló segitségével hagyták el Németország területét vagy az ugynevezett "patkány uton" mentek Olaszországba és utána a Vatikán segitségével mint emlitetted magad is Amerika valamelyik országába , hogy késöbb "tanácsadóként" dolgozanak háboritlanul a "demokratikus" eröknek :rohog::rohog:
 
2015 Marciusi hir

"A teenager from London, who was allegedly trying to join a Kurdish military women’s unit fighting Isis in Syria, has been charged with a terrorist offence.

Shilan Ozcelik, who is of Kurdish descent, was arrested earlier this year at Stansted airport. She is believed to be the first British citizen to be arrested for trying to join the campaign against the jihadis who control eastern Syria and western Iraq.

Ozcelik, from Holloway, north London, faces one charge of engaging in conduct in preparation for giving effect to an intention to commit acts of terrorism under the 2006 Terrorism Act.

Her supporters say she travelled to Brussels in an attempt to join the women’s protection units, also known as YPJ, that are based in Rojava – the Kurdish enclave in northern Syria under attack by Isis.

She was arrested by on 16 January at as she returned from Brussels. Neither the YPJ nor the YPG, the main men’s Kurdish peshmerga militia in northern Syria, are banned organisations in the UK.

The charges against Ozcelik are understood to relate to the Kurdistan Workers party (PKK), which is outlawed in Britain and has spent decades fighting the Turkish army in a separatist conflict."

Ugy tunik a britek nem szeretik a noi csapatot, legalabb is marciusban, azota lehet szentte avattak mar a lanyt aki oda akart menni..
 
Nevetséges cikk????
Hát akkor nevess rajta! Nevess azokon a nőkön akik az ISIS ellen harcolnak, akiktől a fél világ összeszarja magát félelmében!
Röhögés helyett inkább köszönd meg azoknak a nőknek hogy a harcukkal téged is védenek!
Terroristák lennének?
Az ISIS meg békefenntartó, a különböző országokban ahol szabadon gyilkolnak biztos örömtáncot járnak az emberek mikor megjelennek.
Lehet rossz szot valasztottam " nevetseges" , igazabol azt kerestem a neten honnan ollozta ossze Fellegi Tamas ezt a cikket.
Talaltam is egyet minek a cime angolul kb ugyan ez volt,
(Analysis: YPG - the Islamic State's worst enemy)
sokkal jobban volt megirva.
Amugy meg koszonjuk meg Obama papanak az ISIS-t, csoda hogy nem tesz ellene semmit?
 
Utoljára módosítva:
, hogy késöbb "tanácsadóként" dolgozanak háboritlanul a "demokratikus" eröknek :rohog::rohog:
A "kishalak" azért csak keveredgettek. A középnagy és nagy halak pedig vonultak, mint írtad. Aztán tanácsadtak.
Azért, noha itt off, de vannak azért más kínos kérdések is ebből a korszakból. pl. az, hogy a lágerorvosok áldozatairól szivárogtattak ki képeket (elég borzasztóakat), de a legendává avanzsált Mengele -t leszámítva hova lettek ezek a német és japán szakik? S hova lettek a feljegyzéseik? (nem a kirivó néhány amit a kirivó fotók mellé szoktak beidézni, hanem a többi).
Mert pl. a japánok egész szép mennyiségű embert tettek el láb alól a trópusi járáványtan és stressz-hatások "kutatása" kapcsán. Vajon mennyire lenne conteo az a feltételezés, hogy ezek a zagok és a paírok a biológiai és vegyi fegyvergyártási projektekbe sülyedtek el a "szövetségeseknél"? Valamint kondicionálásos tudásbázis bővítéséjez járultak hozzá?
 
Agyalok egy itt leírt mondaton, nem kell komolyan venni, csak úgy elméleti szinten lenne egy nagyon durva és tiszteletlen elmélkedésem, vagy nevezzem inkább provokatív megjegyzésnek?

hogy aszongya hogy - ha sokan vannak és győznek akkor szabadságharcosok, ha nem győznek akkor terroristák
No kérem szépen hogy is van ez magyar vonatkozásban?
1956 mond ez az évszám valamit?
Sokan voltak és nem győztek, bár állítólag azt mondták magukról, szabadságharcosok, de, mitől szabadságharcos?
Mert ők azt mondják magukról?
 
A nők harcolnak az ISIS ellen, a fiatal arab férfiak meg itt lebzselnek az EU-ban.

De a nőknek se kell már sokáig harcolniuk, mert lassan az összes ISIS terrorista is itt lesz már Európában. Akik még maradtak, azokat meg kimenti az ENSZ az ostromlott városokból, átviszi törökbe, ahonnan ők is megérkeznek ide nemsokára. De Irak és Szíria felszabadul.

Nagyon jól látod!
De Irak és Szíria oly módon szabadul majd fel, hogy az amerikaiak megszerzik az ottani olajmezőket. Na és Izraelnek nem lesz a térségben vetélytársa.
 
Agyalok egy itt leírt mondaton, nem kell komolyan venni, csak úgy elméleti szinten lenne egy nagyon durva és tiszteletlen elmélkedésem, vagy nevezzem inkább provokatív megjegyzésnek?

hogy aszongya hogy - ha sokan vannak és győznek akkor szabadságharcosok, ha nem győznek akkor terroristák
No kérem szépen hogy is van ez magyar vonatkozásban?
1956 mond ez az évszám valamit?
Sokan voltak és nem győztek, bár állítólag azt mondták magukról, szabadságharcosok, de, mitől szabadságharcos?
Mert ők azt mondják magukról?
Beka Kedves, vedd észre a vicsorgó iróniát a mondatban! ♥
A történelmet a győztesek írják és az eredmény az ő szempontjaikat tükrözi. Aki mellettük harcolt, az jó, aki ellenük az rossz.
 
Agyalok egy itt leírt mondaton, nem kell komolyan venni, csak úgy elméleti szinten lenne egy nagyon durva és tiszteletlen elmélkedésem, vagy nevezzem inkább provokatív megjegyzésnek?

hogy aszongya hogy - ha sokan vannak és győznek akkor szabadságharcosok, ha nem győznek akkor terroristák
No kérem szépen hogy is van ez magyar vonatkozásban?
1956 mond ez az évszám valamit?
Sokan voltak és nem győztek, bár állítólag azt mondták magukról, szabadságharcosok, de, mitől szabadságharcos?
Mert ők azt mondják magukról?
Meg kell kerdezni Biszku Bela bacsit....o aszongya hogy ellenforradalmarok voltak. Szerinte biztos terroristanak szamitanak,mert fellogattak szegeny Mezo Imret..
 
Agyalok egy itt leírt mondaton, nem kell komolyan venni, csak úgy elméleti szinten lenne egy nagyon durva és tiszteletlen elmélkedésem, vagy nevezzem inkább provokatív megjegyzésnek?

hogy aszongya hogy - ha sokan vannak és győznek akkor szabadságharcosok, ha nem győznek akkor terroristák
No kérem szépen hogy is van ez magyar vonatkozásban?
1956 mond ez az évszám valamit?
Sokan voltak és nem győztek, bár állítólag azt mondták magukról, szabadságharcosok, de, mitől szabadságharcos?
Mert ők azt mondják magukról?
Szabadságharcosok, mert győztek a rendszerváltással!

Az alaptörvény szerint 56 a "sötét korszak" része, így nem tudom most épp minek számítanak??
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom hol az igazság és ki küzd a jó ügyért de az én véleményem az hogy a terroristák dögöljenek meg, akik ártatlan embereket véletlen szerűen választanak ki a vélt sérelmeik miatt és ártanak nekik azok nem érdemelnek megbocsájtást! Akik a nőket semmibe se nézik és elnyomják az iszlám nevében azok haljanak ki. Nem is értem ezek hogy jöttek a világra a saját anyjukat se tisztelik és szeretik? Beteg emberek... emberek egyáltalán?
Mi az európai unió tagjai a nagy emberségesség és demokrácia jegyében meg idióták vagyunk a nagy befogadásunkkal, pár év múlva verhetjük a fejünket a falba, attól félek hogy akkor már késő lesz... Félek valamit nagyon elrontottunk, én nem magamat féltem hanem a gyermekeimet mert ők élnek majd ezeknek a rossz döntések következményeivel és nem lesz választásuk.
 
Utoljára módosítva:
Szerinted mitől terrorista a terrorista? Attól hogy az Unió és az Usa annak mondja?
Minden fegyveres szervezet lehet terrorista vagy szabadságharcos
A fennálló hatalom nézőpontjából terrorista, mert megdöntésére törekszik erőszakos módszerrel.
Mivel más eszköz nem áll rendelkezésére
IRA az terrorista vagy szabadságharcos?
Baszkok fegyveres függetlenségi harcaik idején terroristák
A kurdok a Török kormány szemében terroristák
Mert független államot szeretnének és ettől fél a fennálló hatalom
 
Agyalok egy itt leírt mondaton, nem kell komolyan venni, csak úgy elméleti szinten lenne egy nagyon durva és tiszteletlen elmélkedésem, vagy nevezzem inkább provokatív megjegyzésnek?

hogy aszongya hogy - ha sokan vannak és győznek akkor szabadságharcosok, ha nem győznek akkor terroristák
No kérem szépen hogy is van ez magyar vonatkozásban?
1956 mond ez az évszám valamit?
Sokan voltak és nem győztek, bár állítólag azt mondták magukról, szabadságharcosok, de, mitől szabadságharcos?
Mert ők azt mondják magukról?

89-ig (vagy meddig) ellenforradalmárok voltak.
Utána egy kis ideig népfelkelők.
Most szabadságharcosok lettek.
Ki tudja, mit hoz a jövő!
 
Szerintem terrorista az, aki az ártatlan civil lakosság mészárlásával, túszul ejtésével, terrorizálásával akarja elérni a céljait.
A szabadságharcos pedig az adott rend fegyveres elnyomó testületével áll szemben. De ez csak az én felfogásom.
Tipikus civil felfogás
A fegyveres illegálisnak minősített eszközökkel harcoló erőszak valamilyen formáját elköveti aminek kívülálló áldozatai is vannak! Vagy lehetnek
Itt most a hivatalos megcímkézésről esett szó
Nézzük a migráns röszkei megfogalmazást terroristáknak nevezte a kormány az ország elleni terrorizmus egy fajtájának
A terror szót ha elemezik megint más jön ki
Terrortámadás az nem egyértelmű általánosan
A te nézeted szerint a civileket érő terror a terror
De az állam mindent terrornak nevez ami nem a fennálló jogrend törvényes eszközét használja
Ott volt a FIDesz székházat ért számítógép alkatrészekkel megdobálás
Kapott minden címkét nem tudom megkapta-e a terrorista jelzőt a tömeg?

Bizony jó példa az 56 csak akkor még nem használták a terrorista szót
Volt civil áldozat nem egy.
Na mi volt a TV székház elleni támadás?
Erőszak civil áldozat volt, volt abban fegyvernek minősülő tárgy is
Túszejtés nem volt
 
Utoljára módosítva:
A TV székház felgyújtása jó kérdés. Tulajdonképpen tekinthető akkár terrortámadásnak is. Csak ebben az esetben Wittner szerepe is átértékelődik. A szimpla ostoba uszítóból felbujtóvá lép elő. A résztvevő ultrák automatikusan terroristává. Az pedig masszívan sok év plusz zacsiragasztást jelenthet.
 
A fegyveres illegálisnak minősített eszközökkel harcoló erőszak valamilyen formáját elköveti aminek kívülálló áldozatai is vannak! Vagy lehetnek

Ez akkor sem ugyanaz, mint szándékosan civileket mészárolni. Ahol harcok folynak, ott lehetnek ártatlan civil áldozatok. De ez nem jelenti minden esetben azt, hogy a civilek ellen történik támadás.
Ha ez így számodra nem érthető: ha a szabadságharcosok csoportja összecsap a fennálló diktatúra vagy megszállók fegyveres erőivel, és egy eltévedt lövedék civil áldozatokat követel, az mégsem ugyanaz, mintha egy szórakozóhelyen, vagy zsúfolt bevásárlóközpontban a terrorista bombát robbant, aminek a célpontjai az ártatlan civilek.
A terrorista célpontja a civilek; a szabadságharcos célpontja a diktatúra fegyveres erői.
Sztem elég jelentős a különbség.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,464
Tagok
615,604
Legújabb tagunk
Szerencsi Andrea
Oldal tetejére