Ki vetemedne ilyesmire? 38 halott kutyát találtak egy repülőn

Szervezett bűnözés lehet az ügy hátterében.

A torontói Pearson reptéren több mint 500 kölyökkutyát találtak az Ukraine International Airlines (UIA) egyik járatának fedélzetén – mondta a rendőrség, amely nyomozást indított, miután 38 halott kölyköt is találtak.

Egy kutyatréner, Abby Lorenzen, aki több állatot is magához vett a fedélzetről, horrornak nevezte a látványt, ami fogadta. A nő elmesélte a CBC-nek, hogy összesen 572 buldog volt a fedélzeten, azt pedig még nem tudni, más állatokat is szállítottak-e a repülőn.

Az életben maradt kutyák kiszáradtak és rendkívül gyengék voltak. A kanadai Élelmiszer-ellenőrző Ügynökség információ alapján az Ukrajnából induló repülőgép június 13-án landolt Torontóban. Az UIA légitársaság együttérzését fejezte ki a tragikus esettel kapcsolatban, és természetesen a kanadai hatóságokkal együttműködnek, hogy kiderüljön, hogyan történhetett meg ez a szörnyűség. A CBC megkeresésére a légitársaság nem válaszolt.

french-bulldog-277255_1920.jpg
 
Lesz mit megmagyaráznia a KBP (Kijev Borispol) repülőtér kiszolgálói egységeinek, hogy miért nem tartották be az AVI (élő állat) szállítás szabályait.
Azt tudni kell, hogy az AVI nem 1-2 órával korábban érkezik a repülőtérre, hanem sokkal korábban. Ráadásul itt egy június 13-i szombati járatról van szó, aminek a cargo-ját legkésőbb már péntek délután deponálták a raktárba. Ezek között nagy valószínűséggel már az AVI is ott volt. Az ok pedig a szombati szabadnap a beszállítónál(?), a gép pedig helyi időben 10:40-kor szállt fel, a berakodás a B-777-be minimum 2 és fél 3 óra, plusz tankolás, és egyebek .
És most jön a repülőtér felelőssége, ami az élő állat kötelező gondozását is jelenti a beérkezéstől egészen a berakodás végéig.
Ehhez jön a kb. 10 órás út KBP-YYZ (Toronto) között, ami bőven elegendő idő arra, hogy az élelem és főleg víz nélkül hagyott állatok egy része elpusztuljon.

Az állatcsempészet egy érdekes kérdés, mert az minimum két szereplős.
Az egyik az indító, a másik a fogadó, és ami közöttük van, Ukrajna és Kanada illetékes hatóságai.
Részemről érdeklődéssel várom, hogy mit hoz ki a vizsgálat ebből az ügyből?
 
Igen,sajnos ez van. A kisállat kereskedelem rettentően nagy üzlet a kereskedők számára. Simán bevállalnak nagy kockázatot,mert rengeteg kb. tízszeres haszonnal adnak túl az állatokon!
A megtörtént eset rendkívül sajnálatos (én is kutyatenyésztő voltam 17 éven keresztül).
Az élő állat szállítására,okmányokra,oltások igazolására nagyon szigorú szabályok vonatkoznak.
 
Az állatcsempészet egy érdekes kérdés, mert az minimum két szereplős.
Az egyik az indító, a másik a fogadó, és ami közöttük van, Ukrajna és Kanada illetékes hatóságai.
Részemről érdeklődéssel várom, hogy mit hoz ki a vizsgálat ebből az ügyből?
500 kölyökkutyát hogyan lehet légi úton csempészni? Még szárazföldi úton, kamionban el tudom képzelni, de légi úton?
 
500 kölyökkutyát hogyan lehet légi úton csempészni? Még szárazföldi úton, kamionban el tudom képzelni, de légi úton?
Sehogy sem lehet.
Itt nagy valószínűséggel az lehetett, hogy az Ukrán "kutyagyáros" és a Kanadában honos "kutyakereskedő" üzlete bonyolódik.
A légi szállításban pedig az a lényeg, hogy minden "szabályosan" legyen lepapírozva.
A "szabályos" papír (van az a pénz) pedig mindig elkészül és annak eredetét, hitelességét, valóság tartamát csak akkor vizsgálják, ha már nagyon büdös dolog, mert van az a hatósági lustaság, amit hivatalosan "korrekt", vagy "ismert" ügyfélnek hívnak.
Ettől fogva, ha szabályos, lepecsételt, stb., papír van akkor igen nagy valószínűséggel péntek délutáni szállítás van, amikor már nincs olyan személy a repülőtéren, aki megkockáztatná azt, hogy "gyanús a szállítmány eredete", mert akkor már nyomozás van, és az sok ember hétvégi megmozgatását vonja magával, és "mi van ha tévedek?" így aztán marad a "szabályos papír" gyakorlata.

Ebben az ügyben majdnem biztos vagyok, hogy "Kanadának már korábban feltűnt, de........." (itt majd hosszas magyarázkodás veszi kezdetét).
Ha pedig kicsit közösködnek az Ukránokkal, akkor itt is, ott is lesz valami mozgás, lesz majd némi felvert por, hogy az állatvédők lenyugodjanak, aztán lassan el fog ülni az egész.
Kb.... :(
 
Utoljára módosítva:
Szervezett bűnözés lehet az ügy hátterében.

A torontói Pearson reptéren több mint 500 kölyökkutyát találtak az Ukraine International Airlines (UIA) egyik járatának fedélzetén – mondta a rendőrség, amely nyomozást indított, miután 38 halott kölyköt is találtak.

Egy kutyatréner, Abby Lorenzen, aki több állatot is magához vett a fedélzetről, horrornak nevezte a látványt, ami fogadta. A nő elmesélte a CBC-nek, hogy összesen 572 buldog volt a fedélzeten, azt pedig még nem tudni, más állatokat is szállítottak-e a repülőn.

Az életben maradt kutyák kiszáradtak és rendkívül gyengék voltak. A kanadai Élelmiszer-ellenőrző Ügynökség információ alapján az Ukrajnából induló repülőgép június 13-án landolt Torontóban. Az UIA légitársaság együttérzését fejezte ki a tragikus esettel kapcsolatban, és természetesen a kanadai hatóságokkal együttműködnek, hogy kiderüljön, hogyan történhetett meg ez a szörnyűség. A CBC megkeresésére a légitársaság nem válaszolt.

french-bulldog-277255_1920.jpg
*
Félelmetes! Már addig, a célpontig - ez esetben a repülőtérig - hogyan a jó fenében nem vették észre? Pontosítok, akiknek feladata lett volna, szemet hunytak. Ilyen hatalmas számban, csakis camionos szállítás lehetett. De addig is, hány, és hány ember tartotta a markát a pénzért... a nyereségért?! Kegyetlenül feldühített, annál is inkább, mert véleményem az, ha bárki ezt megteszi egy vagy sok-sok kutyával, u.ezt szemrebbenés nélkül a gyerekekkel, idős emberekkel, a gyengébbekkel. Hiába ellenkezem, hiába mondok ellent, nap, mint nap szembesülök azzal, hogy a pénz az úr... Sokszor az igazság, a becsület, a tudás, a szorgalom - sőt a lelkiismeret az, - amely a vesztes oldalon maradt. Kegyetlen! :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére