....a szappan csak habosodott...habosodott....Már lefolyt az Öreg kezén.....szétáradt a földön.....mikor egyszercsak az Öreg és Fehér Toll térdre vetették magukat.....Csak Fehér Toll hangja hallatszott......:-"Ó...látlak,nagy Manitou.....köszönjük,hogy segítségünkre siettél.....Kérünk Téged,ó,Manitou....segíts ezen az esendő elefánton...Efin,aki mindünknek nagyon jó Barátja.....Kérünk,segíts....."- fohászkodott Fehér Toll Istenükhöz........A kis Zumba könyörögve nyújtotta kis ormányát a Hab lassan alakot öltő elegye felé......A Hab csodák,csodája........felvette egy indián varázsló alakját és imígyen dörgött rájuk.....: - "Most,a bajban,ugye..tudtok könyörögni Hozzám...Ám a hétköznapok világában elfelejtetitek,hogy én,Manitou vagyok a teremtőtök...és védelmezőtök....Ám látom,itt van ártatlan gyermek és szerencsétlen,Apját féltő kiselefánt is.......Meghallgattam könyörgéseteket......"- szólott az emberi formát öltött Hab.......és pár pillanat múlva már csak egy kis szappanillatú tócsa emlékeztetett a varázslatra....
Efi a néhány másodpercig tartó ájulásából mélyről jövő morajlásra tért magához.Érezte,hogy körülötte megremegnek a sziklafalak....és lassan,egészen lassan tágulni kezdett az Őt eszméletvesztésbe kényszerítő szorítás.....A mellkasára nehezedő nyomás enyhülni kezdett....végre levegőhöz jutott tüdeje...lábaiba visszatért a vérkeringés......Efi talpraálltt és a szorost megnyitó földrengést kihasználva egy utolsó erőfeszítéssel kijutott a majdnem halálossá vált sziklacsapdából........A szabadban elgyötörten összecsuklott,miközben párja,Fanni vizet locsolt ormányából a szájába.....A két indián harcos hálaadó szavakat mormoltak Manitouhoz......
Megszűnt a föld mély morajlása......hirtelen minden csendes lett......Kis idő múlva meghallották a madarak csivitelését....a távolban egy keselyű rikoltozott......Prérifarkas vonyított éhesen.......Visszatért közéjük Efi....megmenekült a halál félelmetes torkából.......A fáradt Apaállat görcsös elefántzokogásban tört ki örömében.......Újra boldogok voltak................
Folytathatják kimerítő útjukat a Három Forrás vidéke felé......ahol a békés,háborítatlan élet reménye várja Őket.........
Efi a néhány másodpercig tartó ájulásából mélyről jövő morajlásra tért magához.Érezte,hogy körülötte megremegnek a sziklafalak....és lassan,egészen lassan tágulni kezdett az Őt eszméletvesztésbe kényszerítő szorítás.....A mellkasára nehezedő nyomás enyhülni kezdett....végre levegőhöz jutott tüdeje...lábaiba visszatért a vérkeringés......Efi talpraálltt és a szorost megnyitó földrengést kihasználva egy utolsó erőfeszítéssel kijutott a majdnem halálossá vált sziklacsapdából........A szabadban elgyötörten összecsuklott,miközben párja,Fanni vizet locsolt ormányából a szájába.....A két indián harcos hálaadó szavakat mormoltak Manitouhoz......
Megszűnt a föld mély morajlása......hirtelen minden csendes lett......Kis idő múlva meghallották a madarak csivitelését....a távolban egy keselyű rikoltozott......Prérifarkas vonyított éhesen.......Visszatért közéjük Efi....megmenekült a halál félelmetes torkából.......A fáradt Apaállat görcsös elefántzokogásban tört ki örömében.......Újra boldogok voltak................
Folytathatják kimerítő útjukat a Három Forrás vidéke felé......ahol a békés,háborítatlan élet reménye várja Őket.........