"...kicsiny barát, neked én csak ezt Az álmodó nagy, hűs utazást adom.../Zalán Tibor

Majtényi Erik: Hópehely


Hópehely, csillogó,
hull a földre millió,
táncra perdül szüntelen
táncos kedvű ünnepen.

Hópehely, csillogó,
hull a földre, jaj de jó,
vígan készül villogó
kékszegélyű takaró.

Hó alatt a lágy mező,
hó alatt a háztető,
pehely lebben, könnyed
táncos
bálterem az egész város.

Elcsitul a fagyos szél,
hej, ilyenkor szép a tél,
jégvirága lombosodik,
hóvirágról álmodozik.

Szabó T Anna : A láthatatlan állatok

Zöld domb, sárga domb,
fekete fákon fekete ág,
lila patakban, barna patakban,
sárga iszapban fekete rák.

Két piros fa összefogózik,
vadlila szélben hajlanak ők,
mindig együtt sutyorog a lombjuk,
nem riadoznak az alkony előtt.

Fogd meg a krétát: sárga maszatba,
sárga iszapba húzz vonalat:
fess lila békát, feketepiros fát,
húzz ceruzádba, zsírkrétádba
egyetlen szál kék fonalat!

Mentovics Éva : Tavaszi szél


Friss, bohókás tavaszi szél,
már régóta vártunk rád.
Kergesd el a hófelhőket,
had borítsák Alaszkát!

Fújd el őket jó messzire,
had élvezzük a Napot,
s hozz be a kis szobácskánkba
friss, tavaszi illatot!

Kányádi Sándor : Reggel még...


Reggel még a hétalvó Nap
dunyhájából ki se látszott;
mosdja már a zubogóban
szeméből a téli álmot.


Bele-belenéz a vízbe,
nézi magát s úgy találja:
bozontos nagy szakállá nőtt
ősz óta a borostája.


Keni magát hólé-habbal,
a pataknak nekitérdel,
és lehúzza a szakállát
egy alkalmas jégpengével.


Teregeti kék köpenyét,
majd magára kanyarítja,
vállára száll valahonnan
énekelni a pacsirta.


Hóvirágból, ibolyából
bokréta nő kalapjába,
ül a Nap a dombtetőn és
rámosolyog a világra.

Sziasztok

Sziasztok!

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

nem tudom okos dolog-e e szép versfolyamot megtörni egy hozzászólással,
de mindenképp ki kell fejeznem kellemes csalódásomat,
és köszönetemet gyöngyesznek, s mivel képet feltölteni nem csak videót tudok
köszönetképpen idebiggyesztek egy szép virágosat...

szóval nem t'om okos dolog-é, de mindenképpen ildomos...

<iframe src="http://www.youtube.com/embed/2SqHoFirl1E" allowfullscreen="" frameborder="0" height="315" width="420"></iframe>

Fésűs Éva : Áprilisi tréfa

Fütyörész egy pajkos
szélgyerek,
bolyhos barkaágak
lengenek,
ragadós rügyecskék
bomlanak,
pilleszoknyát szárít
déli nap.

Odafent egy felhő,
csöpp fodor,
égi réten árván
bandukol,
eltévedt a szélben,
pityereg,
könnye futó zápor,
lepereg.

Iszkol a sok hangya,
hazafut,
de mire elérnék
a kaput,
áprilisi zápor
el is áll,
jót nevet a huncut
napsugár!

Weöres Sándor : Kék a hajnal


Kék a hajnal, kék,
harmat hinti még.
Éledező tarka mező
tavaszi csokra szép!
Kék fönn az ég!
Kék fönn az ég!
Tavaszi szellő fújja hátunk,
ragyog a kikelet, örül a lég!


Nóta, meg ne állj,
szállj te, szállj te, szállj!
Fütty kanyarúl, arc kipirúl,
szapora móka vár!
Zeng, zsong a táj!
Zeng, zsong a táj!
Viola-kedvünk, szöcske-lábunk,
röpül a cinege, dalol a száj!

Varró Dániel: Maszat-hegyi naptár

ÁPRILIS

Bolond idő, esős-napos tavasz,
kertben, gomblukban kis, színes virágok,
az Április egy szerelmes kamasz,
telisóhajtja széllel a világot.
Belülről úgy feszítik már a gondok,
hogy kikapcsolja nadrágján a gombot,
s könnyít magán ezüst sliccét kitárván:
ragyog az égen szépívű szivárvány.

... és fejünk fölött elröpült a nikkel szamovár.

A LÓ MEGHAL
A MADARAK KIREPÜLNEK- Kassák lajos

Az idő nyeritett akkor azaz papagályosan kinyitotta a
szárnyait mondom széttárt vörös kapu
szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva
az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében
a gyárkémények alatt ültünk
tudtuk holnap a görbe vonalak
ho zsupp ho zsupp
azt mondta elmész KASIKÁM és én elszáradok a
pódiumokon s nádler ur mázolmányaiban
nyilván
nyilván
az uristen megfeledkezik a szépasszonyokról
már jött is a félkrisztus faszobrász
fiatal volt és gyalázatosan igazságszagu
holnap tul leszünk a magyar határon
hát igen hm igen
nyilván nyilván
a város rohant mellettünk
ide-oda forgott és néha fölágaskodott
láttam az apám kajla szalmakalapját amint uszkál a hó-
üveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és
vissza
valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán
leszek az érsekujvári plébánián
de épen 10 esztendővel előbb sporni ur lakatosmühe-
lyében ettem a füstöt
az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza
később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és ki-
pisálta a sörrel
szerelmes lett egy öreg takaritónőbe
kihullott a haja s csak a cigányokkal barátkozott
1909 április 25
Párisba készültem gyalog a faszobrásszal
a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott
leveszem rólad a szárnyaimat ó szent kristóf te sohse
leszel az apád fia
egy részeg ember krokodilkönnyeket sirt az "Arany
Oroszlán" szálló falának dülten
éreztem mindennek vége
keresztül szaladt rajtam egy vörös sinpár s a tornyok-
ban harangoztak
galambok bukfenceztek a háztetők felett
jobban mondva galoppoztak a napkocsin
a ferenciek uj harangja szinte énekelt már
aki aludni készül fényesitse ki az ólomrudakat
az órák fehér juhászkutyákon kisértenek
éreztem mindennek vége
pálinkások és rövidárukereskedők becsukták boltjaikat
csak menj vissza barátocskám a gyerekeidhez
a kerekek többet nem fordultak visszafelé
az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol
az élet beleharap a saját farkába
a semmibe
ó dzsiramári
Ó lébli
ó BUm BUmm
a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony
s a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat
ez volt az első keresztbevágott nap az életemben
fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek
papagallum
ó fumigó
papagallum
a partokon huszas csoportokban vörösréz madarak kuko-
rékoltak
a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak
csak néha a viz fenekéről néztek felénk az elkomoro-
dott hullák
de mi 21 évesek voltunk
a faszobrásznak csunya rózsaszinü szőrök kunkorodtak
ki az állából
különben jól éltünk
csak éppen a gyomrunk átlója
hiába huztuk meg a srófokat az ökrök ujra meg ujra
nekiindultak a tarlókon át
s a szemeinket néha már alig tudtuk levakarni a lányok
bokáiról
ilyenkor mindig felkiáltottak belőlem a cintányérok
Bécsben 3 napig az utcán aludtunk
aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból
mi is az hogy civilizáció
az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni
kezd a tetvektől
mi is az hogy családi kapocs
az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök-
zsinórját
mi is az hogy istentisztelet
az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie
mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött
velünk az ürben arany mértföldlábakon
higyjétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha
a vörös nem vörösebb mint a fehér
s ha mégis mi azért mentünk
tovább kamaralógósz ha felállitjuk a mérleget ugyis mi
huzzuk a rövidebbet
és ekkor kinyiltak a szemeink
és mélyek lettünk mint a fekete kutak a bánya vidéken
és mentünk és mentünk
13 angyal járt előttünk
szintén gyalog
és énekeltek nekünk a fiatalságunkról
már tipikus csavargók voltunk jól megnevelt bolhákkal
a hónunk alatt
szerettük az árokba hullott gyümölcsöt
a savanyutejet
és a zsidók hitközségi kasszáit
s jöttek felénk innen és onnan is a testvérek
a világ minden fajta nyelvével s csodálatosan téglabőrü
ábrázatokkal
speciális szaga volt valamennyinek
s némelyiket legyalulták a kilométerek s némelyiknek
még tejes volt a szája az anyja csecsétől
az utak fehér dunnákban hevertek alattunk
a sürgönydrótok összerántották magukat és kabalákat
irtak az égre
este láttuk amint az asszonyok lába között kinyiltak a virágok
de mi növényevők és asszonygyülölők voltunk
és áthuztuk magunkat Passaun
Aachenen
Antwerpenen
a faszobrász lesoványodott mint a szálka s a szakála
egész megvörösödött
nekem versek és hadzsura erdők kezdtek nőni a fejemben
a fényfolyókon kétszer átusztak előttünk a patkányok
nagy tutajokon amelyek nadrággombbal és madártojá-
sokkal voltak kimintázva
postafiókokban vártak rám a szeretőm levelei
de tudtam az éjszakák a legtetvesebbek
ilyenkor tehát a verseimen dolgoztam akik ugy jöttek
elő a fejemből mint valami aranygyapjas birkák
semmi kétség ezek a leggyámoltalanabb állatok
de ha valaki füle mögé dugja a táblát
a redőnyök ijedten leszaladnak
ez a mi életünk
a vámőrök minden állomáson bélyegzőt ütnek a szivünkre
s mi csak uszunk tovább hajnal iránt
bizony okosabb lenne ha mindenki édesfagyökérrel vagy
krumplicukorral kereskedne
osszátok be a világot amiben éltek
nekünk könnyü naponta 50 kilométert megyünk belőle
kifelé
alagutakban hegyek gerincén s a hallgatag német erdőkben
érezzük a friss trágya szagát a földeken
a hegyek néha megfordulnak s a fák citeráznak a szélben
a fák alapjában véve teherbe esett lányok
halkan beszélnek egymáshoz és azt mondják:
ha ő elmegy én öngyilkos leszek
tegnap egész nap pelenkákat szegtem arany fonállal
angyalkának keresztelem majd és gyémánt cseresznyét
akasztok a fülébe
vagy egyszerüen csak ezt mondják:
a férfiak mind sánta kutyák
a hegyek már egészen fölénk hajolnak
az óriás kigyó pedig skrupulusok nélkül lenyeli a napot
még utóbb is költő lesz belőlem
csak jól felhuzni a kereplőket a legtöbb baj ugyis anna
kisasszony szelességén mulik
tegnap két verset küldtem haza a független magyar
országnak
s megint vissza estünk stuttgartba
ültünk a koldusok asztalánál lekváros lepényeket ettünk
s egy stájer paraszt szive világitott le a gerendákról
a szomszédház udvarán az ÜDV HADSEREGE misézett
flóták és klarinétok visitottak a csillagok alatt
láttuk a sárga üvegbaglyokat, amint áthajolnak a fiatal
anyák fölött
ó isten báránya ki elveszed a világ büneit
a faszobrászban megint cihelődni kezdett a félkrisztus
és minden áron beszélni akart
fogd be a csuszalesődet orditott föl a stájer paraszt
egészen orrunk alá tolta a szivét
látjátok 7 rozsdás tőrrel van keresztül szurva
a szeretőm 7 hazugsága ez bennem testvérkéim
látjátok ezt a zöld karimát itt a jobb oldalán?
ez az én gazdám utolsó harapása rajta testvérkéim
26 esztendős vagyok s olyan tiszta volt az életem mint
a reggeli harmat
télen egész nap a házunk előtt söpörgettem nyáron
kövér gabonát arattam
hej haj de az ember sorsa olyan mint a
mindenkinek nyitva volt a szeme s a falak mögött lát-
tuk amint a világ kiforditja szűrét
budapest - páris - berlin - kamcsatka - szentpétervár
a faszobrász részeg volt már s a szemeiből mint valami
kanálisokból folydogált a szomoruság
a kiáltások egyre inkább a sarkok felé tartottak hogy
elolthassák kanócaikat
esküdjetek meg hogy ezután csak a tiszta gatyamadzag
varázshatalmában hisztek
szólaltam meg egész váratlanul
s láttam amint a hangom erre felé jön a szomszéd udvarból
én költő vagyok
tehát csak tudom
a lámpások azért égnek jól mert kétszer turatámó
és tele vannak petroleummal
szörnyen neki voltam keseredve szerettem volna vala-
mit adni ezeknek a szegény embereknek
de a csillagok már leléptek strázsáikról
a 13 angyal most nyilván kinyitott szájjal alszik a pad-
lás-grádicson
uram-isten
a falakról vörös seregekben lefelé masiroznak a poloskák
mindenki sózza be az orrahegyét
ime milyen rövid az élet
de belőlünk mégis csak kanmacskák lesznek a párisi
tüzfalakon
tente baba hát tente
az ember elalszik
igy lesznek a vertikálisokból horizontálisok
és viszont
az égből kiléptek a téntagyerekek
gyertek át velem a kerten
a folyó tulsó partján Mária altatgatja fiát
mindenki kattantsa be esze fölött a reteszeket
a padlón sárga tócsákban foszforeszkáltak az emlékeim
a sarkokban kinyiltak a hátizsákok és veszettül ugatni
kezdtek
mint Mária a fiát
az egész kertet az ölemben ringattam
és lejebb
ime itt vannak 11/2 márkáikkal a sameszek
sóhajok üvegesednek
virágok virágzanak
ó hát itt vagy te is
én és te
rajtad
én
kösd csak rám a térdeidet
asszonykám
ezüst szalamander
papagály
vitézkötés az életemen
gyümölcsfa
leszakitott csillag
ó jaj ó jaj
mindenki csavarja meg az üvegdugókat
az órák kiléptek csillagketreceikből
s hosszu parafaorrukkal kelet felé fordultak az elefántok
az első hang amit hallottam egy gramofon orditása volt
a perifériákról
a faszobrász nem tudott fölkelni ezen a reggelen
megfogok dögleni mondta meg fogok dögleni
a kolduskirálynő óriás mosogatódézsával állt a feje fölött
az órából kijött a csontfejü kakuk és alázatosan meg-
hajolt
megfogok dögleni sirta a faszobrász meg fogok dögleni
s mindenki látta a halált
amint kétszer végig ment a szobán
de hát miért is mennél el testvérem
miért
a mezőkről még be sem terelted a nyájat
sárga hajadban meg sem gyujtottad a lámpákat
s a kigyók is mind alszanak még a szemedben
ó ne törődj a csunya kávéskannával ő megharapta a
szolgáló köldökét
s most mind a ketten másállapotban fekszenek
meg fogok dögleni visitotta a faszobrász meg fogok
dögleni
s a házak hosszu taktusban a templom felé hajoltak
egy kese csikó még betolta fejét az ablakon
és nyeritett
ki veszi meg a kabátomat mondtam én is
5 korona senki többet 5 korona
s a hegyekről egyszerre lefelé kezdtek szaladni az utak
hát menni
megint menni
azóta sem láttam többé a szegény faszobrászt
pedig nagyon jóbarátok voltunk s esténként ugy égett
előttem a szakála mint a csipkebokor
2 hétig egyedül vándoroltam
szomoru voltam mint valami öreg szamár s minden
pocsolyánál megmostam a fejem
emlékeimet szerettem volna kimosni a fejemből melyek
szörnyen megülepedtek
és fekete zászlókat lobogtattak a partok felé
hogy miféle partok felé azt nem tudom
ugy éreztem valami rohanó folyó vagyok és partjaim
vannak
lesorvadt pálmákkal és zöld békákkal
mert ekkor már költő voltam megoperálhatatlanul
rendesen leveleztem a szeretőmmel
s tudtam csak föl kellene hasitani a szügyemet és tiszta
arany csurogna ki a szivemből
csak ezek a belga parasztok ne lennének ennyire pisz-
kosak
ezek a soviniszta állatok még mit se tudnak a világ
folyásáról
hiába állok előttük
egyik sem látja meg homlokomon a csillagot
olyan voltam mint a 7 árva
de azért mégis itt értek bennem össze a görbe vonalak
itt találkoztam össze szittyával aki zürichből jött és
csillébe készült vallásalapitónak
én komolyan hittem hogy lehet belőle valaki
nagyon különösen voltak megkoszosodva a fülei
kint hevertünk az antwerpeni rakodó parton s ő szó-
noklatot tartott a gyapotbálokhoz és rusznishordókhoz
polgártársak énekelte polgártársak:
a házinyulak a legszaporább tyukok s a malmok pat-
kányfogakat csempésznek a gabonába
de azért őrölnek is és ez nem hiába történik
mitől féltek gyámoltalanok
igéim virágokban lobogtak már a mezőkön
dögöljenek meg akik elismerik a nyugvópontok szük-
ségszerüségét
reggel mi elindulunk a nap iránt isten csárdája felé
szegény eszemben kinyiltak a liliomok
hát igen reggel elindulunk isten csárdája felé
krisztus könnyeit fogjuk inni a nádfödelü pajtában és
szilvóriumot
ó de minden jó ember sorsába belepottyan legalább
egy krokodilus
s ő aki a zürichi herbergből jött és csillébe készült
vallásalapitónak
ezen az éjszakán trippert kapott a rivoli utcai matróz-
bordélyban
a kártyatornyok hangtalanul összeomlottak
keritések nőttek föl körülöttünk mintahogy az állat-
kertben látható
egymásután még 21-szer az ég felé kiáltottam:
latabagomár
ó talatta
latabagomár és finfi
a lemezek csak szakadatlanul forogtak
le kellene fürészelni a mesteremberek fekete kezeit
az asztalosok minden csomót kilöknek a helyéből
a lakatosok nem értenek a kattantyuk betevéséhez
s egy napon ezért összefog dülni a ketrecünk
látjátok Izabella is elvesztette egyik keztyüjét
ó hát ki is törődhetne velünk szerencsétlen három-
szemüekkel
a házak fölött csörömpölve más tájak felé röpültek a
madarak
szittya az öltözőben felejtette az uj vallás kulcsát
s az első napon hangosan sirt utána mint a gyerekek
aztán levazelinozta a füleit és elindultunk brüsszel felé
mint akit kiraboltak
mindenről lemondtunk és tudtuk csak az idő ért meg
minket
ő sohse fog bennünket kiejteni magából
este már a maison du peuple hosszu asztalainál ültünk
s szivtuk a jó belga dohányt
láttuk amint vandervelde átment a termen a szocialista
titkárságba
más hires vezérek pedig a kassza előtt játszottak uj
francia kártyákkal
roppant gyüjtő medencében a világ embercsuszpejza
volt itt együtt
kékszemü oroszok kiket eljegyzett a forradalom
olajszagu hollandok
poroszok
sovány hegyvidékiek
magyarok lehervadt bajusszal
garibaldi patétikus rokonai
és mindenki itt volt akit megvertek vagy akinek otthon
nem volt elég kenyere
némelyek vállán new-york felhőkarcolói virrasztottak
mások szeméből vörösen kikönyökölt a gyülölet
nézzétek a világ legnagyobb lendületei futnak ki az
állomásról
viharok zugnak
telefondrótok moszkva szivéből visitanak
elvtársnő üljön a zongorához
pincérek átszaladnak rajtunk a fekete levessel
mozik előtt gyülekeznek a proletárok
a szövetkezet embere tizes csoportokban osztja ki a
jegyeket
kutyák fölszaladnak a repedtfogu falakon és énekelnek
mint az öregasszonyok
valaki azt mondta le az oligarhiával
és egyszerre:
róma
páris
tiflisz
stockholm
szamarkand
s a ruhrvidéki bányák
halljátok-e a müncheni városháza harangocskáit?
florencben az apostolok vállán alusznak a galambok
mindenki tudta már nem lehet messze isten órája
a fanatikusok bőre érzékenyebb mint a szeizmográf
s mi valamennyien vakarództunk
elvtársnő üljön a zongorához
föl
föl
ó ha most ide tudnám kapcsolni a szeretőm gyémánt-
szemeit
a középső lámpa körül elhajóztak a szalamanderek
szittya már aludt a vörös tócsákban
s most szép volt mint egy fiatal buldog
mi mindennel gazdagodhatna az ember egy óra alatt
ha olyan okos lenne mint teszem egy fényképezőgép
de az ember mindig be van csukva s bőre fölött ész-
revétlenül elszaladnak a világok
éjfélkor az orosz gyülésre mentünk a petit passageba
egy szőke tovaris beszélt még egészen gyerek
lángok virágoztak ki a szájából s a kezei röpködtek
mint vörös galambok
hát igen mi rokonok vagyunk dosztojevszky ördöngőseivel
mi leharaptuk magunkban a szentimentálizmus hetedik
fejét
és mindent le akarunk rombolni
ó Oroszország te elátkozott föld
ki látná gyámoltalan szenvedésedet ha a te csillaggal
megjelölt fiaid nem látnák
európa leköpi bennünk az ázsiait
és mégis egyedül csak mi megyünk a hegyre fölfelé
semmi kétség az asztrakháni péklány vagy a szent
pétervári szajha
egy napon megfogja szülni az uj embert
oroszország a forradalom vörös tavaszával viselős
de oroszország pusztáin még nem tudnak kifakadni a
virágok
de oroszország hasonló a megműveletlen földhöz
segitsetek hát!
testvérek
európa hozzánk hasonló szerencsétlen fiai
segitsetek segitsetek!
s mi láttuk amint öreg sapkája alatt meggyulladt a feje
valamennyien a tenyerébe ültünk
hurrá Oroszország! éljen! zsivió! hurrá!
az én hátamról ekkor leesett egy pup
ablakokon kinyiltak a jégvirágok
s szittya akiből azsan provokatőr és rendőrkém lett később
megcsókolta az orosz kabátját
tiszta vagyok mint a gyermek
mondta - ha tripperem nem lenne elmennék csarsz-
koje szélóba hogy megölhessem a cárt
ezen az éjszakán nem ittunk pálinkát
megmostuk a lábunkat és nem gondoltunk szerelemre
egy magyar nyomdász aki azóta 12 évet kapott láza-
dásért szerencsét vetett a szobalány kártyáiból
és halkan és messzire hangzóan énekeltünk
végre hát végre
eljött az idő s mi teljesek vagyunk mint a beojtott fák
azt hittük márciusok arany lobogói seregnek fölöttünk
a hattyuk fönt ültek a hintákon és két hangon nevettek
az eduard téren föl akartam ajánlani magam a szegé-
nyek asztalára
de hajnalban eljöttek értünk a belga csendőrök
még alig virradt
a pisáló szobor előtt még nem álldogáltak a bedekkeres
idegenek
a piszkos utcák még azt hitték magukról hogy komolyan
párisban fekszenek
nevettek ránk a városháza arany cirádái
s mi mentünk láncba vert kezekkel a szakadó kékségben
lefelé a meredek lépcsőkön
a krumplisütők megvasalt kályhái előtt
kocsmák moslékjában
a halkereskedések hajnali büzében
szegény csavargók kiket összecsordázott a rend s most
haldoklik bennük az isten
a rue mouffetar-ban kurvákkal találkoztunk
boldog voltam
nagyon örültem nekik hogy ilyen szépek a virradatban
a ferdére meszelt szélben ferdére állt a kontyuk
a nap gyémánt fátyol mögül kukucskál rájuk a tüzfalakról
egész éjszaka virrasztottunk mint a szentek
s most nyálaztam a cigarettájuk után
ha csak megvakarhatnám a hátam nyöszörögte szittya
ki nem régen még csillébe készült messiásnak
valaki fehér ágytakarót lobogtatott egy balkonról
a szőke gyerekoroszra gondoltunk aki lángokból élt
mint marinetti futurista istene
és szerette oroszországot jobban mint fiu az anyját
most átdobják a belga határon s egy kék reggelen a
kreml előtt felakasztják
segitsetek hát
testvérek
európa hozzánk hasonló szerencsétlen fiai
segitsetek! segitsetek!
én csak együgyű költő vagyok csak a hangomnak van éle
mit ér ha valaki papirkarddal leszurja a tumaromi
boszorkányt
12 napig ültünk az egérszagu toloncházban
105-en voltunk egyetlen teremben
nappal és éjjel
éjjel és nappal
éjjel az országutakra gondoltunk és poloskákat gyilkoltunk
reggel meleg vizet kaptunk délben hideg kását s egész
nap imádkoznunk kellett érthetetlen belga imákat han-
gosan a szakálas őr után aki fönt ült egy magas pódiumon
mint valami bálvány
aztán sötétzöld vagonokban elvittek bennünket a fran-
cia határig
uram isten hát mégis!
uram isten
jön páris
akiről éneklő csodákat hallottam
s akit még nem ismerek
tudtam a franciáknak vörös kakas áll a cimerükben
tudtam a francia föld lánnyal és müvészettel áldott
zola parasztjai ezüst gitárokon usztak a hajnalban
kék hulláit gyepágyra fektette a szajna
szittya dunajecről mesélt a magyar tanitóról
aki most hegedü virtuoz a chat noir-ban
9 szeretője van ideges francia lányok akik csatalovak
voltak a francia-német háboruban
megnéztem a jegyzeteimet: 3004 krisztusképet láttam idáig
9-féle tojást találtam a madárfészkekben
lüttichnél elhajtottam 2 tehenet
tehát
300 kilométerre voltam páristól
s fejünk fölött mankón jártak a papagályok
ó PÁRIS!
PÁRIS!
ady endre látott téged meztelenül s a te véres romjaid
fölött született meg guillaume apollinaire a szimultanista
költő
tisztán éreztük hogy zarándokszagunk van
és mentünk naponta 60-70 kilométert
és mentünk a vastorony árnyéka felé
vegyétek meg a vizhólyagjainkat mondtuk az embereknek
vegyétek meg jókarban tartott vizhólyagjainkat
ha vékony tűvel szurjátok föl meg sem érzitek utána
az égetés izét
a franciák azért mégis nagyon hasonlitanak a belgákhoz bajorországban laknak a legemberségesebb fajankók
lehet hogy a jó maláta sörtől ilyenek
de az is lehet hogy bennük valóban spanyolviaszra ült
a keresztény filozófia
megduzzadt könnyzacskóinkat állandóan a nyakunkban
hordtuk
mint valami nehéz sós kolompokat
napokig sehol se kaptunk szállást
ó hát mért is szült minket az anyánk ha nem tudott
mindjárt házat is tojni a hátunkra?
egy börtönőr aki különben suszter is volt
12 órára bedugott bennünket a szalmába
a sárga csövekből lándzsákkal fogókkal és valóságos
orosz pikákkal vándoroltak felénk a tetvek
ez azonban nem jelentett semmit
messze holdhintákon aludtunk furulyaszóval
valaki állandóan azt énekelte felettünk:
TI AZ ÉN KÉT MUTATÓ UJJAIM VAGYTOK
s reggel fekete kávét ittunk a suszterné szoknyája körül
azt mondta nagyon szép hajam van
s ha jobban megnéz egy igor nevü legényre hasonlitok
aki 20 év előtt a szajnába ölte magát miatta
a fekete kávé paposan szétkólikázott a gyomrunkban
és én megigértem
hogy párisból küldök neki egy képeslapot
két összefont kézzel és egy turbékoló galambbal
PÁRIS ó PÁRIS mennyi szép ember ölte meg ott magát
és kitudja miért
és többé nem szakadt el tőlem a hangja
benne sirt a vámőrök sipjában
és nevetett páris elektromos kürtjeiben
nevess hát te szamár
nem látod hogy az élet arany fészkében ülsz
most PÁRIS ringat bennünket mondta szittya egészen
megfeledkezve a tripperéről
egyszer már angyalvért fejtem itt a csillagokból
hozzáképest szódaviz volt az anyám teje
tüzd föl a szárnyaidat
holnap elmegyünk GRIZETTE-hez
holnap osztrigát fogunk enni a boulevard italien-en és
megnézzük a villanyos madarakat
holnap átmegyünk a tuilleriákon
és a csillagbáron
hát igen
igen
nagyon szomoru voltam s éreztem beteg lábaimon hogyan
nőnek a körmök
ó jaj
jaj
hozzám szakálasan és vakolatlan érnek el a csodák
2x2=4
csipkebokor nyilik ki mindenütt
de a modern lovaknak vasból vannak a fogaik
s aki reggel elindul nem bizonyos hogy estére hazaérkezik
az a legboldogabb akinek kiforditható a bőre
mert ki is nézhetne tul önmagán
amit fölállitunk az föl van állitva
de amit fölállitunk az nem jelent semmit
a folyók hajlandók darabokra törni ha sietni akarnak
az urak nem tudnak két lábbal lépni mint a verebek
tudjuk hogy az asszony elhagyja a párját
a majmok megnézték hátuljukat goldmann ur tükreiben
és teljesen boldogok
talán ha sakkozni tudnék
de én semmihez sem értek igazán
a levágott disznó combjai ringlispielen ülnek a kirakatokban
én láttam párist és nem láttam semmit
szeretőm másállapotban várt rám az angyalföldi állomáson
anyámnak már egészen citromfeje lett a szegénységtől
nevetni akartam előttük de nagyon szégyeltem hogy
két nadrág van rajtam gatya nélkül
bizonyos hogy a költő vagy épit magának valamit ami-
ben kedve telik
vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek
vagy
vagy
madarak lenyelték a hangot
a fák azonban tovább énekelnek
ez már az öregség jele
de nem jelent semmit
én KASSÁK LAJOS vagyok
s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.

a nemközépiskolás mix alatt elhangzó versek:

Szép Ernő: Ne hidd! (Márkus László)
Weöres Sándor: Önarckép (Márkus László)
Pilinszky János: Sztavrogin visszatér (Pilinszky János)
Ady Endre: Egyedül a tengerrel (Gábor Miklós)
Pilinszky János: Egyenes labirintus (Pilinszky János)
Pilinszky János: Terek (Pilinszky János)

<iframe src="http://www.youtube.com/embed/KAA89M8fMbc" allowfullscreen="" frameborder="0" height="315" width="560"></iframe>

Bartók amerikában

(nemcsak) amerikásoknak
így, húsvét tájékán...

<iframe src="http://www.youtube.com/embed/Z3wVONnyBnE" allowfullscreen="" frameborder="0" height="315" width="420"></iframe>

április 11

<iframe src="http://www.youtube.com/embed/NR4S5PmJknM" allowfullscreen="" frameborder="0" height="315" width="420"></iframe>.

Balogh József : Nyár


Nyár kacsint be az ablakon
egy tikkadtságos hajnalon,
fénye a redőnyt törve át
magával füröszt hűs szobát.

Paplant ébreszt és takarót,
lajháros-lusta ágylakót,
tarisznyájában új virág,
- nem kap a szirma hőgutát -,

s van benne friss vakáció,
egy tópartra szánt rádió,
fecskék cikázó röpte száz,
veríték-lázas kerti ház…

A dinnye tőle cukrosul,
nevet a Nap rá huncutul,
izzad az erdő, fű, a rét,
patak párolog, és az ég
szinte önmagát fényli szét.

Vihar, ha orvul mennydörög:
kugliznak fönn az ördögök,
fürge felhő száll, dús-esős,
lenn fű között időz az őz,
hisz’ messzi még az ősz, a csősz.

Balogh József: Vakáció

Nyakunkon a nyár már,
nyomában a játék,
mezőt, hegyet járni
eltökélt a szándék.

A csavargó szélben
táncoljon a labda,
és a játékot mi
nem is hagyjuk abba!

Mert élet a játék,
bár minden nap véges,
legyen az ép testben
lelkünk naptól fényes!

Devecsery László: Marcipán Apó meséi (Részletek)

MARCIPÁN APÓ

Híres cukrász
Marcipán,
nem jár soha
paripán!
Miért ülne
paripára?
Házában a
cukrászdája.

MARCIPÁN APÓ NYARAL

Itt a tavasz,
jön a nyár:
apó is csak
erre vár.
Nyaralni megy
anyóval,
s arra gondol:
hajóval.

Miből legyen
a hajó?
Egy cukrászhoz
mi való?
Ácsolhatna
deszkából,
mindenféle
jó fából.
Ügyeskedne
vasból, fémből,
talán éppen
sárgarézből.
Nem jó egyik,
rossz a másik,
bár hajóra
szíve vágyik!

Nem tudja, hogy
mit csináljon,
a hajóhoz
miként álljon.
Hogyan készül
fából, fémből,
az említett
sárgarézből?

Nem ért hozzá!
Honnan tudná?
A cukrász nem
hajóács,
s a hajóács,
nem cukrász.

Cukrászok közt
legjobb apó!
Marcipánból
lesz a hajó.
Addig formált,
ügyeskedett,
remek hajó
kerekedett
keze alatt.

Feltették az
autóra,
így mentek a
nyaralóba.

Odaértek,
megpihentek,
azután a
vízhez mentek.

Szépen úszott
a hajó,
benn utazni
nagyon jó.
Szállt a vízen,
úgy repült,
örült, aki
benne ült.

Ám egyszer csak
hattyúk jöttek,
hajó köré
települtek.
Csípegették
a hajót,
bosszantották
az apót.

-Hess, te! Hess, te!
Menjetek,
inkább máshol
egyetek!

Múlt egy veszély,
jött a másik:
a sirályhad
nem cicázik!
Marcipánból
csemege!
Oda apó
remeke!

A hajó meg
hasadt, szakadt,
mutatóba
alig maradt.

Mire apó
észbe kapott,
sirályokhoz
odacsapott:
vízben állt már
sokáig,
fel egészen
nyakáig.

Kievickélt
apó, anyó,
odalett
a csoda-hajó.

Mit csinálnak
egész héten?
Egy kölcsönző
van e részen!

Bérelnek egy
csónakot,
így hajóznak
jó nagyot!