Kiderült: ennyibe kerül a Szputnyik vakcina

A két darab orosz vakcina mintegy 5700 forintba kerül.


Két napja érkezett a hír, miszerint a Pfizer/BioNTech, a Moderna, és az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinák mellett, az orosz fejlesztésű Szputnyik V nevű oltóanyaggal is olthatnak hazánkban az oltóközpontok.

Most kiderült: több mint 19 dollárba, azaz mintegy 5700 forintba kerül a védettség kialakulásához szüksége két darab orosz vakcina.


Az ATV továbbá megkereste a külügyminisztert, Szijjártó Péter aki elmondta: tiszteletben kell tartanunk a szerződés titkosságát, ezért egészen pontos összeget nem árulhat el. Ugyanakkor megfogalmazta, hogy az oroszok által korábban nyilvánosságra hozott ár nem éri el a 20 dollárt.


Hozzátette azt is, hogy korábban azt nyilatkozták az oroszok, hogy a külföldi értékesítés esetén az egy vakcina ára a 10 dollárt nem haladja meg.


Tehát egy személy beoltásához szükséges két vakcina ára a 20 dollár alatt maradt. Ezt a vállalást tették korábban az oroszok és ezt betartották a mi szerződésünk esetében is – fogalmazta meg a miniszter.

Szputnyik vakcina.jpg
 
Az a szép amikor a virológusok is inkább politikai preferencia alapján dörmögnek a vakcinákról. Ezzel is rombolva az oltási kedvet. Mikor Orbán azt mondta jön az orosz vakciana az ellenzék meg pár virológus patás sátánt emlegetett, amikor meg a németek meg a franciák is azt mondtk nekik is kell, jól meggrillezte őket a kormánymédia. Ha tovább töketlenkednek olyan lesz mint a migránsozás és abban nagyobb rutinja van Viktornak.
Amúgy biztos egy pénzügyi zseni keze is benne lehetett abban, hogy nem egy hanem 2 oltás kel, sőt lehet évente ismételni is kell.
 
Amúgy biztos egy pénzügyi zseni keze is benne lehetett abban, hogy nem egy hanem 2 oltás kel, sőt lehet évente ismételni is kell

Ne haragudj de ez egy rémhir.

"Az ismétlés a tudás anyja" és ez nemcsak az egész emberre hanem az immunrendszerre is érvényes.
Számos vakcinát két lépésben oltanak.
 
virológusok is inkább politikai preferencia alapján dörmögnek a vakcinákról.
Idéznéd, hogy melyik virológus véleménye volt politikai alapú?

a németek meg a franciák is azt mondtk nekik is kell
Még sem oltatnak keletivel...

Amúgy biztos egy pénzügyi zseni keze is benne lehetett abban, hogy nem egy hanem 2 oltás kel, sőt lehet évente ismételni is kell.
Erre már nem is írok semmit...
 
Az a szép amikor a virológusok is inkább politikai preferencia alapján dörmögnek a vakcinákról. Ezzel is rombolva az oltási kedvet. Mikor Orbán azt mondta jön az orosz vakciana az ellenzék meg pár virológus patás sátánt emlegetett, amikor meg a németek meg a franciák is azt mondtk nekik is kell, jól meggrillezte őket a kormánymédia. Ha tovább töketlenkednek olyan lesz mint a migránsozás és abban nagyobb rutinja van Viktornak.
Amúgy biztos egy pénzügyi zseni keze is benne lehetett abban, hogy nem egy hanem 2 oltás kel, sőt lehet évente ismételni is kell.
A biztonságra törekvés, a gyanakvás egy emberi alap tulajdonság.
Ha már a politikában nem engedi meg ezt a kormány akkor a saját egészségünk érdekében hagy tegyünk fel kérdéseket.

Szerinted mivel magyarázható az, hogy az Oroszok a világ számára milliárdnyi dózis védőoltást kínálnak
de náluk csak lassan megy előre az oltás?

Szerinted ne legyen az ember gyanakvó a miatt, hogy se Kina se az Oroszország nem adott be eddig kérelmet az Europäische Arzneimittel-Agentur (EMA) nál az oltóanyagok engedélyezésére?

Ez a lépés elengedhetetlene a biztonság és a kártérítési garancia érdekében is.

Itt utána lehet olvasni az Európai Unió további kérdéseinek az orosz és kínai vakcinával kapcsolatban.
 
Egy gyogyszer 5-10 ev utan lehet igazabol ertekelni, es pontosan osszegyujteni a mellekhatasokat amik ez ido alatt felmerultek. MA verseny futas van az idovel mert a covid tovabbra is orult mennyisegben szedi az aldozatait.
Mindenkiben benne van a felsz, foleg ha olyan oltoanyag van amire nem adja aldasat orvosok kutatok ellenorok stb.
Keves ember van aki vakon megbizik egy politikusban oltasugyben minden ellenorzes nelkul.
Az inluenza oltas is evente kell ismetelni.
Ami nem ertheto miert nem adjak be az Euhoz az orosz es kinai vakcinat ellenorzesre?ha olyan jo, hogy beadhato . mi lehet az oka?
redredington írta:

Az a szép amikor a virológusok is inkább politikai preferencia alapján dörmögnek a vakcinákról. Ezzel is rombolva az oltási kedvet. Mikor Orbán azt mondta jön az orosz vakciana az ellenzék meg pár virológus patás sátánt emlegetett, amikor meg a németek meg a franciák is azt mondtk nekik is kell, jól meggrillezte őket a kormánymédia. Ha tovább töketlenkednek olyan lesz mint a migránsozás és abban nagyobb rutinja van Viktornak.
Amúgy biztos egy pénzügyi zseni keze is benne lehetett abban, hogy nem egy hanem 2 oltás kel, sőt lehet évente ismételni is kell.
 
Olvasom, hogy: "Az oroszok a szerződés első ütemében vállalt 600 ezer vakcinának csak a negyedét szállítják le"

Hogy Orbán Viktor ugyan úgy fog szentségelni mint Brüsszel ellen tette? :(
 
A két darab orosz vakcina mintegy 5700 forintba kerül.


Két napja érkezett a hír, miszerint a Pfizer/BioNTech, a Moderna, és az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinák mellett, az orosz fejlesztésű Szputnyik V nevű oltóanyaggal is olthatnak hazánkban az oltóközpontok.

Most kiderült: több mint 19 dollárba, azaz mintegy 5700 forintba kerül a védettség kialakulásához szüksége két darab orosz vakcina.


Az ATV továbbá megkereste a külügyminisztert, Szijjártó Péter aki elmondta: tiszteletben kell tartanunk a szerződés titkosságát, ezért egészen pontos összeget nem árulhat el. Ugyanakkor megfogalmazta, hogy az oroszok által korábban nyilvánosságra hozott ár nem éri el a 20 dollárt.


Hozzátette azt is, hogy korábban azt nyilatkozták az oroszok, hogy a külföldi értékesítés esetén az egy vakcina ára a 10 dollárt nem haladja meg.


Tehát egy személy beoltásához szükséges két vakcina ára a 20 dollár alatt maradt. Ezt a vállalást tették korábban az oroszok és ezt betartották a mi szerződésünk esetében is – fogalmazta meg a miniszter.

Csatolás megtekintése 1778170
mi ezzel a probléma? legalább van
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Keresem shadows-tól a nyári emlék midijét ha vaki tudna segítsen.Köszönöm
Kérlek frissiteni
fonixportal wrote on worker's profile.
Szia olvastam az egyik topikban itt https://canadahun.com/temak/képregények-ii.53601/page-44#post-5063789 a hozzászólásodnál hogy neked megvan az összes Botond képregény ha szépen kérem feltudnád valahova tenni hogy letölthessem köszönöm.
KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

KRESLEY COLE HALHATATLANOK ALKONYAT UTÁN 16-17. RÉSZ NEKEM SINCS MEG!!!!
MIndenkinek írnám, hogy nem tudom honnan terjed ez a fars információ, nekem is csak azok a részek vannak meg, amiket kiadtak magyarul. Senki nem fordít olyan könyvet, ami kiadói gondozásban van. Nem vagyok semmilyen különleges csoport tagja. KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

NINCS MEG MAGYARUL A 16-17. RÉSZ!!!!!

Statisztikák

Témák
36,812
Üzenet
4,479,390
Tagok
594,981
Legújabb tagunk
eneceladus
Oldal tetejére