Kiderült, ki követte el a hackertámadást az amerikai választások előtt

Sikerült azonosítani azokat az orosz ügynököket, akik az amerikai elnökválasztást megelőzően meghekkelhették a demokraták e-mailjeit – adta hírül az Independent.

A vád szerint az ügynökök az ellopott e-maileket a WikiLeaks-nek továbbították, így próbálva Donald Trumpnak kedvező irányba befolyásolni a szavazás végkimenetelét.

Oroszország tagad bárminemű érintettséget, a WikiLeaks megalapítója, Julian Assange szerint pedig nem Moszkvától érkeztek az információk.

Trump, aki szintén cáfolja a híreket, pénteken találkozik ezügyben a titkosszolgálatok képviselőivel.

A gyanúsított ügynökök neve eddig nem került napvilágra.

computer-1591018_960_720.jpg
 
Én csak azt nem értem, miért csak a nyugati sajtó szempontjából nézed a dolgokat. Nézd a másik oldalról is.
A Krím lakosságának 60 %-a orosz. Tartottak egy népszavazást a Krím hovatartozásáról, aminek alapján 90 %-os aránnyal szavazott a lakosság az Ukrajnától való elszakadásra, és kérték az Oroszországhoz való csatolásukat.
Milyen alapon minősítik Amerika és szövetségesei illegitimnek ezt a szavazást?
Puerto Rico is népszavazással csatlakozott annak idején az Egyesült Államokhoz, mégse mondta senki, hogy az Egyesült Államok megszállt egy független országot.

Az Ukrajnában harcoló ellenzékiek oroszok, akik nem akarnak az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozni az oroszokkal szemben. Valahol ez érthető. Az oroszok meg támogatják őket. Én ezt is meg tudom érteni. Mi is támogattuk a romániai magyarokat, amikor fellázadtak Ceaucescu ellen.
Az USA viszont a szíriai ellenzéket támogatja a szíriai kormánnyal szemben. Ezt némiképp kevésbé tudom megérteni, hisz nem amerikai nemzetiségűekről van szó. De egyiket sem tartom humorosnak.

Kedves Jászladány
-
Ha Erdélyben választás lenne arrol, hogy Mo-hoz akar e tartozni a terület vagy sem, hát nem lennék bizos, abba, hogy a magukat magyar kisebbségnek tartok mind Orbánisztánt választanák.
-
A Krimmi választás nem volt nyilvános, ujságirokat nem engedtek be, a küldöttek közül csak az volt ott akit meghivott Sergei Walerjewitsch Aksjonow, az üllést felfegyverzett acél-sisakosok örizték. Ahogy Putin késöbb bevalotta, orosz katonák voltak a felvigyázok.
-
Nem adhatjuk fel a demokratikus elveinket!
 
artottak egy népszavazást a Krím hovatartozásáról,
Sopronban is tartottak anno...
Most is tarthatnának romániában, szerbiában, horváthországban, szlovákiában szerinted mi lenne itt??
Erdélyben lenne olyan rész ahol 90% fölött lenne a magyar lakosság akkor azok visszacsatolhatók lennének?? A politika és a hatalom ha akarja megteheti...
 
A legkevésbé Nulands örülhetett a horogkereszttel villogo nationalistáknak. Nemde
Ukrajna szovjetellenes volt a 2 világháborúban is..támogatták a megszálló német hadsereget ..addig míg rá nem jöttek hogy a németek nem felszabadítók hanem megszállók. Vlaszov tábornok.
 
Sopronban is tartottak anno...
Most is tarthatnának romániában, szerbiában, horváthországban, szlovákiában szerinted mi lenne itt??
Erdélyben lenne olyan rész ahol 90% fölött lenne a magyar lakosság akkor azok visszacsatolhatók lennének?? A politika és a hatalom ha akarja megteheti...

Ezt hívják demokráciának.
Erről szavazott nemrég pl. Skócia is. Jól ki is lett velük baltázva, mert miután a bennmaradás mellett voksoltak, beütött a Brexit. Ezért lehet, hogy majd újra szavaznak. És akkor akár ki is léphetnek Nagy Britanniából. Egy ilyen szavazásért küzdenek az Észak-Írek és a Baszkok is már jóideje, de nem minden demokrácia annyira demokrácia, hogy ezt megengedje nekik. Többek között a nagy demokrácia-exportőr USA is csak ott demokráciáskodik, ahol neki tetszik, Ukrajnában és a Krímben például nem. De azért a Putyin a diktátor.
 
Ukrajna szovjetellenes volt a 2 világháborúban is..támogatták a megszálló német hadsereget ..addig míg rá nem jöttek hogy a németek nem felszabadítók hanem megszállók. Vlaszov tábornok.

Felszabadítók... megszállók... Ukrajna sosem volt önálló állam, nem volt mit megszállni rajta. Nem is volt állam. Egy nagy sztyeppe volt az egész, egyik felén a tatárok éltek, a másikon a kozákok, a harmadikon oroszok, a negyediken lengyelek stb. Először a lengyel uradalmakhoz tartozott, azután a XVII. században a Hmelnickij féle felkelés során Hmelnickij az oroszokhoz csatolta (Lásd Sienkiewicz: Tűzzel-vassal).
Attól kezdve Oroszország része volt, de közben is betelepültek oda népcsoportok, németek, moldávok, örmények, ruszinok, románok, szlovákok, bolgárok stb. A német hadsereg pedig már a 17-es forradalom után is benyomult oda, és aztán még időnként megpróbált egy párszor. Kirabolták ők is, meg a szovjet forradalmárok is, meg az orosz anarchisták is, meg egymást is rabolták gyilkolták ott a népek (ahogy most is).

Ukrajna csak a szovjet birodalom szétesése óta létezik, mint önálló ország, az ukrán pedig csak egy népcsoport ott a sok közül. Na most hogy az ottani népek közül melyik mit akar... azt csak a jó ég tudja! Szóval elég vicc azt mondani, hogy Ukrajna ezt akar vagy azt akar. A Kárpátaljai magyarok például szerintem idecsatolóznának inkább hozzánk. Krím az oroszokhoz akart tartozni. A moldávok meg biztos Moldáviához, a fehéroroszok Belorussziához, az örmények Örményországhoz, ki tudja. Az biztos, hogy ez egy többszörösen megosztott ország, pont alkalmas arra, hogy valaki puccsot csináljon és polgárháborút robbantson ki benne.
Nagy valószínűséggel az lesz a vége, hogy az egész szétesik autonóm területekre, vagy szétszabdalják, és felosztják maguk között a szomszédai, vagy megint bekebelezi valaki, vagy az orosz, vagy az EU.
 
Ezt hívják demokráciának.
Erről szavazott nemrég pl. Skócia is. Jól ki is lett velük baltázva, mert miután a bennmaradás mellett voksoltak, beütött a Brexit. Ezért lehet, hogy majd újra szavaznak. És akkor akár ki is léphetnek Nagy Britanniából. Egy ilyen szavazásért küzdenek az Észak-Írek és a Baszkok is már jóideje, de nem minden demokrácia annyira demokrácia, hogy ezt megengedje nekik. Többek között a nagy demokrácia-exportőr USA is csak ott demokráciáskodik, ahol neki tetszik, Ukrajnában és a Krímben például nem. De azért a Putyin a diktátor.
Hisz ott van Putyin aki lehet hogy nem tartaná magára kötelezönek a népszavazást.....
 
Hisz ott van Putyin aki lehet hogy nem tartaná magára kötelezönek a népszavazást.....

Mármint melyik népszavazást?
Mert a Krímben tartott népszavazást kötelezőnek tartotta magára, közkívánatra oda is csatolta a Krímet Oroszországhoz.
Na most én kissé átlátszónak tartom Amerika és az ENSZ állítását, miszerint ez a népszavazás nem volt legitim, meg hogy Putyin manipulálta, blablabla... mert elég, ha azt megnézzük, hogy a Krím lakosságának 60 %-a orosz, akik tutira az orosz csatlakozás mellett szavaztak. Tehát már megvan a többség, nem kell rajta semmit manipulálni. Ha pedig hozzávesszük, hogy az új ukrán kormány épp azzal volt elfoglalva, hogy a nemzetiségi jogokat csorbítsa, akkor nem lehet csodálkozni azon, ha a Krím többi nemzetisége, a tatárok, fehéroroszok, azeriek, üzbégek, grúzok, görögök stb. szintén az elszakadás és orosz csatlakozás mellett szavaztak, lévén, hogy Putyin biztosította nekik ezeket a jogokat.
Szóval nem értem, minek az alapján nem tartja törvényesnek ezt a népszavazást az USA, aki annyira a demokrácia híve. Úgy látszik, ilyenkor nem annyira.

Persze értem én, honnan fúj a szél, ők azt szerették volna, ha Putyin odapörköl valami rakétával a Krímnek, és akkor kialakul egy jó kis fegyveres konfliktus, amibe aztán rendcsinálóként be lehet avatkozni, mint a balkáni háborúba, és végre kikerekedik belőle egy helyre kis orosz elleni háború, amire már oly mohón vágynak egyesek. De Putyin ravaszul népszavazást tartott, így aztán ugrott a jó kis terv. Bosszantó!
De hogy mentsék, ami menthető, "hátha mégis lehet" alapon most tele van kürtölve a világ azzal, hogy Putyin mindenkire veszélyt jelent égen-földön, mert ahogy a Krímet "lerohanta és megszállta", úgy megszállhat téged is meg engem is, meg mindenkit is, senki sehol sincs biztonságba tőle, hát erre lépni kell, Putyint meg kell állítani, mert világuralomra tör, akárki láthassa!

És akár még komédiába illő is lehetne ez az egész, ha az USA nem mozgósítana tényleg egy csomó páncélost meg rakétát itt Kelet-Európában, és nem a mi bőrünkre menne a játék. És ilyenkor az ember csak kapkodja a fejét, hogy te jó ég, ezek ezt tényleg komolyan gondolják?
 
Sopronban is tartottak anno...
Most is tarthatnának romániában, szerbiában, horváthországban, szlovákiában szerinted mi lenne itt??
Erdélyben lenne olyan rész ahol 90% fölött lenne a magyar lakosság akkor azok visszacsatolhatók lennének?? A politika és a hatalom ha akarja megteheti...

Sopron mind a Krim furkosbottal lett a "leghüségesebb" magyar város. Ezt nem szivesen hallják manapság.
 
ha az USA nem mozgósítana tényleg egy csomó páncélost meg rakétát itt Kelet-Európában, és nem a mi bőrünkre menne a játék
Mozgósít?? Ez nem mozgósítás, amit Irak kapott az az volt. Egy hadgyakorlat lesz. Biztosan lesznek orosz repülőgépek is a közelben...
elég, ha azt megnézzük, hogy a Krím lakosságának 60 %-a orosz,
Hol nézted meg? Ja Putyin mondta:)))
amibe aztán rendcsinálóként be lehet avatkozni, mint a balkáni háborúba,
Mit kellett volna csinálni az USA-nak ha csak azt látták hogy a szerbek gyilkolnak európa meg csak szerencsétlenkedik...
közkívánatra oda is csatolta a Krímet
Ne, már....
Egy önálló országból elcsatoltak területeket...
 
Mozgósít?? Ez nem mozgósítás, amit Irak kapott az az volt. Egy hadgyakorlat lesz.

Ez megint attól függ, honnan nézed. A nyugati sajtó azt mondja neked, hadgyakorlat. Az orosz szempontjából viszont háborús készülődés. Bizonyára mind a kettő. Tudod, a háborúk úgy szoktak kezdődni, hogy haderőket vonnak össze a megtámadandó ország határán. Most épp az USA haderő gyülekezik az orosz határon. Na persze, NATO hadgyakorlat.
Hitler is csak hadgyakorlatot tartott a lengyel határon. Aztán valahogy világháború lett belőle. Ja igen, úgy, hogy a lengyelek támadtak. Elképzelhető, hogy orosz is ugyanígy megtámad egy észt vagy egy litván célpontot. Hiszen tudjuk, hogy Putyintól minden kitelik. A kék-fehér színű amcsi repzajoknak már úgysincs semmi dolguk Szíriában.

Hol nézted meg? Ja Putyin mondta:)))

A google a barátod :) Putyin pedig Ede barátja, nem az enyém.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Krími_Autonóm_Köztársaság
Ráadásul a krími oroszok jó része orosz állampolgár is.

Mit kellett volna csinálni az USA-nak ha csak azt látták hogy a szerbek gyilkolnak európa meg csak szerencsétlenkedik...

Jaj, te elhiszed, hogy az USA "megsajnálta" a koszovóiakat, és sajgott a szíve a balkáni öldöklés láttán? Aj, de kis naiv vagy! Már megint a "jóságos" Amerika! Jól sikerült nekik ez az imidzs!
Tudod, hogy az iraki háborúnak hány iraki esett áldozatul? A szerbek véletlenül nem az oroszok barátai? Amúgy Szaddam is az volt.

Ne, már....
Egy önálló országból elcsatoltak területeket...

Nem, nem, ebben tévedsz, egy autonóm köztársaság népszavazással úgy döntött, hogy elszakad Ukrajnától, és Oroszországhoz csatlakozik.

Ugye, hogy minden nézőpont kérdése? A világ nem ám fekete és fehér, és Amerika sem a Mikulás, és az orosz sem a krampusz. Saját nagyhatalmi érdekei mozgatják mindkettőt (és a globális pénzhatalom), a szívjóságot pedig ne róluk feltételezd, hanem Teréz anya szeretetszolgálatáról. Ők nem azok.
 
Utoljára módosítva:
A kérdés nem az, hogy volt e orosz hackertámadás az amerikai választási kampany idelyén vagy sem,
hanem az, hogy miként van ehez Putinnak köze?

-
Teljesen nevetséges azt állitani, hogy a Nato hadgyakorlat célja Oroszország megtámadása lenne.
Nem hiszem, hogy 10 nap elég lenne egy atomháboruhoz. :)
-
Egy katasztrofának a falrafestése csak arra jo, hogy Trump "megmentöként" vonuljon be a Fehér Házba.
Ezt Orbán eljátsza szinte minden nap. Vagy megjöttek már a favágok Brüsszelböl a magyar akác miatt? :)
-
Trump nemsokára a hétköznapokkal lesz konfrontálva és az más mind a választási kampany.
 
Utoljára módosítva:
Mármint melyik népszavazást?
Mert a Krímben tartott népszavazást kötelezőnek tartotta magára, közkívánatra oda is csatolta a Krímet Oroszországhoz.
Na most én kissé átlátszónak tartom Amerika és az ENSZ állítását, miszerint ez a népszavazás nem volt legitim, meg hogy Putyin manipulálta, blablabla... mert elég, ha azt megnézzük, hogy a Krím lakosságának 60 %-a orosz, akik tutira az orosz csatlakozás mellett szavaztak. Tehát már megvan a többség, nem kell rajta semmit manipulálni. Ha pedig hozzávesszük, hogy az új ukrán kormány épp azzal volt elfoglalva, hogy a nemzetiségi jogokat csorbítsa, akkor nem lehet csodálkozni azon, ha a Krím többi nemzetisége, a tatárok, fehéroroszok, azeriek, üzbégek, grúzok, görögök stb. szintén az elszakadás és orosz csatlakozás mellett szavaztak, lévén, hogy Putyin biztosította nekik ezeket a jogokat.
Szóval nem értem, minek az alapján nem tartja törvényesnek ezt a népszavazást az USA, aki annyira a demokrácia híve. Úgy látszik, ilyenkor nem annyira.

Persze értem én, honnan fúj a szél, ők azt szerették volna, ha Putyin odapörköl valami rakétával a Krímnek, és akkor kialakul egy jó kis fegyveres konfliktus, amibe aztán rendcsinálóként be lehet avatkozni, mint a balkáni háborúba, és végre kikerekedik belőle egy helyre kis orosz elleni háború, amire már oly mohón vágynak egyesek. De Putyin ravaszul népszavazást tartott, így aztán ugrott a jó kis terv. Bosszantó!
De hogy mentsék, ami menthető, "hátha mégis lehet" alapon most tele van kürtölve a világ azzal, hogy Putyin mindenkire veszélyt jelent égen-földön, mert ahogy a Krímet "lerohanta és megszállta", úgy megszállhat téged is meg engem is, meg mindenkit is, senki sehol sincs biztonságba tőle, hát erre lépni kell, Putyint meg kell állítani, mert világuralomra tör, akárki láthassa!

És akár még komédiába illő is lehetne ez az egész, ha az USA nem mozgósítana tényleg egy csomó páncélost meg rakétát itt Kelet-Európában, és nem a mi bőrünkre menne a játék. És ilyenkor az ember csak kapkodja a fejét, hogy te jó ég, ezek ezt tényleg komolyan gondolják?

A "nem legitim" az Európai Bíróság szerint az nem volt, ahogy Janukovicsnak menekülni kellett. Én elhiszem nekik, mert nem könnyű még egy bírói testületnek sem szembe menni a hatalommal.
 
A google a barátod :) Putyin pedig Ede barátja, nem az enyém.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Krími_Autonóm_Köztársaság
Ráadásul a krími oroszok jó része orosz állampolgár is.



Jaj, te elhiszed, hogy az USA "megsajnálta" a koszovóiakat, és sajgott a szíve a balkáni öldöklés láttán? Aj, de kis naiv vagy! Már megint a "jóságos" Amerika! Jól sikerült nekik ez az imidzs!
Tudod, hogy az iraki háborúnak hány iraki esett áldozatul? A szerbek véletlenül nem az oroszok barátai? Amúgy Szaddam is az volt.



Nem, nem, ebben tévedsz, egy autonóm köztársaság népszavazással úgy döntött, hogy elszakad Ukrajnától, és Oroszországhoz csatlakozik.

Ugye, hogy minden nézőpont kérdése? A világ nem ám fekete és fehér, és Amerika sem a Mikulás, és az orosz sem a krampusz. Saját nagyhatalmi érdekei mozgatják mindkettőt (és a globális pénzhatalom), a szívjóságot pedig ne róluk feltételezd, hanem Teréz anya szeretetszolgálatáról. Ők nem azok.

:rohog:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,477
Tagok
615,605
Legújabb tagunk
budafalvi
Oldal tetejére