Kifakadt Juncker és elmondta, mit gondol igazából Orbánról

Jóbarátjának nevezte Orbán Viktor kormányfőt csütörtökön Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az újabb magyarországi tájékoztató kampány ellenére, és hangsúlyozta, hogy elég volt a gyűlöletből Európában.

13000.jpg

"Teljességgel képtelen vagyok arra, hogy utáljak valakit. Nagyon meglepődtem, amikor láttam ezeket a gyűlölettel teli plakátokat Magyarországon, de nem adom fel, én nem vagyok olyan, pont az ellenkezője akarok lenni" - mondta Juncker egy brüsszeli rendezvényen kérdésre válaszolva, jóbarátjának nevezve Orbán Viktort.

"Nincs előrelépés Európában, ha a nemzetek egymás ellen harcolnak, nincs haladás gyűlölet mellett. Itt már tartottunk, elég volt belőle" - fogalmazott.

atv.
 
Sőt ... Kalergi már 1925-ben Praktischer Idealismus címmel könyvet írt arról, hogyan képzeli el Európa hosszú távú jövőjét. Nem praktikusabb a határok szabdalta nemzetállamok helyett egy egységes európai piac, az európai népek helyett pedig egy kevert etnikumú, gyökértelen lakosság?
Hagyjál már ezzel az őskori tanulmánnyal!!
Semmi köze ma semmihez nektek jó akik sorosotok
Előkaparták azt az agyszüleményt
Ma Orbán amit tesz Soros és az EU ellen azt ma önmagáért teszi semmi kalergizés.
Még csak célzás sincs
A lejáratás célja most Junker és az EU
Eszköze Soros és a kitalált terve
Vádoljuk gyanústsubk ez az eszköz
Nem először már Orbán életében
Hazugságok ellen nem tudsz te sem védekezni
Az ilyen pletyka kommandó szemét emberek módszere
A rosszindulatú pletyka természetét kitalálóit ismerjük.
Nincs több Kalergiről meg a mocskos mai politikáról mondandóm
Ülj fel mindennek és olvass összeesküvéseket vagy sci-fit
Esetleg csészealjas videókat nézz.
 
A végtelen cinizmus hajt téged
Már hogy a fenébe ne lehetne jó és jobbító szándékú politizálás jótékonysággal?

Csak a híreket kellene hallgatni, sok országban nem hozzád hasonlóan vélekednek a kormányellenes tüntetések szervezéséről, a kormánybuktatási kísérletekről és általában a külföldi politikai befolyásról.
 
Hagyjál már ezzel az őskori tanulmánnyal!!
Semmi köze ma semmihez nektek jó akik sorosotok
Előkaparták azt az agyszüleményt
csak meg kell nézni manapság kiknek adományozzák a Károly-díjat .... az első kitüntetett Kalergi volt.
 
Utoljára módosítva:
nem a magyar kormányon van a hangsúly, ez egy folyamat az Európa a tét, sokan tiltakoznak ... itt a legújabb példa:
l
De pont Orbánon a hangsúly Ő az EU ellenes
Látszólag két személy küzd egymás ellen ez a felszínA Soros a nem létező tervel és Orbán az EU ellenességével
De ezt nyíltan nem meri kimondani Orbán: hogy neki nem kell az EU
 
Sőt ... Kalergi már 1925-ben Praktischer Idealismus címmel könyvet írt arról, hogyan képzeli el Európa hosszú távú jövőjét. Nem praktikusabb a határok szabdalta nemzetállamok helyett egy egységes európai piac, az európai népek helyett pedig egy kevert etnikumú, gyökértelen lakosság?
Sőt! De milyen sőt!!
I. István (szent) azt írta hogy: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.
Nem kell magyaráznod....ez is csak egy idézet és régebbi mint a tied....akkor igazabb is??
 
csak meg kell nézni manapság kiknek adományozzák a Kalergi Európa-díjat
Ezt a zagyvaságot tudod mikor hozták ide széklsőjobbosok?
2015 ben a migráció megibdulásakor.
Már akkor jottekszélsőjobbosok a Kalergi tervel
Már akkor átolvastam
Már akkor jöttek a csak meg kell nézni kit tüntettek ki szöveggel
Szóval mindez nem új nekem
Éppen csak most te kerültél elő szélsőjobbosként és lököd a rizsát
 
Ezt a zagyvaságot tudod mikor hozták ide széklsőjobbosok?
2015 ben a migráció megibdulásakor.
Már akkor jottekszélsőjobbosok a Kalergi tervel
Már akkor átolvastam
Már akkor jöttek a csak meg kell nézni kit tüntettek ki szöveggel
Szóval mindez nem új nekem
Éppen csak most te kerültél elő szélsőjobbosként és lököd a rizsát
Tévedsz Ő nem szélső jobbos csak símán konzervatív.
 
Csak a híreket kellene hallgatni, sok országban nem hozzád hasonlóan vélekednek a kormányellenes tüntetések szervezéséről, a kormánybuktatási kísérletekről és általában a külföldi politikai befolyásról.

Miféle hirekröl beszélsz?
-
Ha az M1-hírekben 10 téma van akkor abból:
- 8 egészen biztos a migrációval foglalkozik,
- 1 a kormány csodálatos jótéteményeivel és
- 1 az időjárásjelentés
-
Én már gyűjtöm ezeket a műsorokat a "Terror-háza múzeum számára" :)
-
Senki sem akarja a magyar kormányt megbuktatni, az lenne a leg jobb ha komolyan venné a kritikát és változtatna a viselkedésén. Az lenne egy demokrácia.
-
Orbán egyre másra fejjel megy a falnak! Felmerül a kérdés miért teszi ezt?
 
Nem tudjátok definiálni a konzervatívot
A szélső jobbosok
Először is szélsőségesek
Rájuk jellemző a mérsékelt gondolkodás hiánya.
Szeretik az általánosítást hajlamosak embereket csoportonként rossznak minősíteni
Ezt előítéletnek nevezik
És átcsap rasszizmusba
Mert az elsősorban előítélet és általánosítás.
Na szóval egy konzervatív nem ilyen
Ez szélsőjobb
És a Kalergi terv az nem tudomány az egy ötletelés szintű szélsőséges elgondolás.
Gyakorlati megvalósítása fe se merült
Ezért aki ma ezzel jön mint terv az maga is szélsőséges
Az a fantázia szülemény sose valósult meg nem is akarta senki.
Persze kiforgatják ma is
Volt egy páneurópai álom
Ez is egy vélemény.
 
Tévedsz Ő nem szélső jobbos csak símán konzervatív.
Nem tudjátok definiálni a konzervatívot
A szélső jobbosok
Először is szélsőségesek
Rájuk jellemző a mérsékelt gondolkodás hiánya.
Szeretik az általánosítást hajlamosak embereket csoportonként rossznak minősíteni
Ezt előítéletnek nevezik
És átcsap rasszizmusba
Mert az elsősorban előítélet és általánosítás.
Na szóval egy konzervatív nem ilyen
Ez szélsőjobb
És a Kalergi terv az nem tudomány az egy ötletelés szintű szélsőséges elgondolás.
Gyakorlati megvalósítása fe se merült
Ezért aki ma ezzel jön mint terv az maga is szélsőséges
Az a fantázia szülemény sose valósult meg nem is akarta senki.
Persze kiforgatják ma is
Volt egy páneurópai álom
Ami éppencsak gondolat
És a páneurópai pikniknél vége is lett.
Az unio és a migrációnak mindehhez semmi köze.
Minimális és tüneti jelei vannak
Akik ezt a Kalergi tervre vezetik vissza azok szélsőségesek
És szándékuk az egész unió rombolása.
 
És a Kalergi terv az nem tudomány az egy ötletelés szintű szélsőséges elgondolás.
Gyakorlati megvalósítása fe se merült

ha annyi euróm lenne ahányan meg vannak győződve arról, hogy a gyakorlati megvalósítása ma is folyik, soha többé nem kellene dolgoznom :)
Sokminden folyik az útmutatásai szerint, a Wikipedia szerint még az EU himnuszát is ő javasolta. "Coudenhove-Kalergi proposed Beethoven's "Ode to Joy" as the music for the European Anthem."
 
Utoljára módosítva:
Tévedsz Ő nem szélső jobbos csak símán konzervatív.
Nos a mi a konzervatív szerinted?
A Kalergi tervet elhívők mint létező és megvalósult?
Vagy azokakik inkább csak szélsőséges érvként használják a bevándorlás ellen?
Akik eleve és csípőből és főleg bevándorlás ellenesek?Ezek akkor konzervatívok vagy szélséjobbosok?
Nos melyik a kenzervatív vagy a szélsőségesen jobboldali?
Egy jobboldali és szélsőséges definíció:
A szélsőjobboldali politikai ideológiák némely képviselői tagadják az univerzalizmust, az emberek általános egyenlőségét. Gyakran kirekesztők, rasszisták vagy antiszemiták, bevándorló-ellenesek.
Ezek után mit vallasz magadnak
 
ha annyi euróm lenne ahányan meg vannak győződve arról, hogy a gyakorlati megvalósítása ma is folyik, soha többé nem kellene dolgoznom :)
Az hogy sokan meg vannak győződve valamiről emlékeztetnélek mekkora badarság önmagában
Vannak akik faji kisebb és felsőbbrendűségben is meg vannak győződve
Vannak akik idegen űrlények létéről is meg vannak győződve
A meggyőzésre éppen a média a tettes
Tudod mennyi összeesküvés elmélet van?
A fajok alacsonyabb-rendűségére is voltak meggyőződve ma is vannak még belőlük
Épp ezért történt Franciaországban azzal a filozófussal ami történt
Ez mind a szélsőjobb előítéletes dolgai.

Ezt az előítéletességet nem könnyű kiirtani a emberi hibák közül
És ezt kihasználják
Az Orbán és egyéb diktátorok politikai céljaik érdekében.Franciaországban is van szélsőjobb
(Marine Le Pen)
Rájátszanak kampányolnak gyűlöletet szítanak.
Elhitetik létezik Soros terv
És soros hálózat
Bűnösnek bérencnek kiáltanak ki egyszerű tiltakozó embereket.
 
Utoljára módosítva:
Rájátszanak kampányolnak gyűlöletet szítanak.
Elhitetik létezik Soros terv
És soros hálózat
Bűnösnek bérencnek kiáltanak ki egyszerű tiltakozó embereket.
Igazat is adnék neked, ha ez kizárólg magyar sajátosság lenne. De mikor azt látom, hogy több kormány egymástól függetlenül ugyanezt mondja akkor már szerintem érdemes elgondolkodni.
 
Marine Le Pen
ígéreteit elemezzükÉn látom hogy ez nem konzervatív ez szélsőjobb és hasonlít szociális demagógiában
akár a Nemzeti szocializmusra és bármelyz szociáldemokrata pontokra részeiben
akár a magyar jobbikra és teljesen nacionalista:
  • A nyugdíjak és a legalacsonyabb fizetések emelése.
  • A tömeges bevándorlás megállítása, a francia állampolgárok élvezzenek elsőbbséget a munkaerőpiacon, a szociális juttatások (lakás) terén.
  • A közbiztonság erősítése.
  • A közerkölcs javítása, vissza kell adni a francia népnek a döntéshozatalhoz való jogát népszavazás útján.
  • Hatékonyan működő közszolgálat megszervezése, minőségi egészségügyi ellátás minden francia állampolgár számára.
  • A gyermeküket egyedül nevelő, vagy főállású anyák pénzügyi támogatása.
  • Tudásorientált oktatási intézményekre van szükség, az iskolákban helyre kell állítani a fegyelmet és a teljesítmény, a tudás, szorgalom alapján történő érdemi elbírálást.
  • Fel kell lendíteni a hazai ipari termelést észszerű vámkorlátozások bevezetésével.
  • Meg kell szüntetni a nemzetközi pénzpiacoktól való függőséget, hogy ki lehessen lépni az adósságspirálból.
  • Újra kell tárgyalni az uniós szerződéseket a nemzeti szuverenitás visszaszerzése érdekében.
  • Érvényesíteni kell a köztársasági laicitást a politikai–vallási követelések ellenében.
  • Franciaország diplomáciai és katonai függetlenségének visszaszerzése.
 
És a Kalergi terv az nem tudomány az egy ötletelés szintű szélsőséges elgondolás.
Gyakorlati megvalósítása fe se merült
Ezért aki ma ezzel jön mint terv az maga is szélsőséges
Az a fantázia szülemény sose valósult meg nem is akarta senki.
.

Hmmmmm
Ha valajki elolvassa Kalergi elgondolasait, nagyon sok minden visszakoszon belole!
1973-as halala utan ha lassan is, de europa azoknak az elveknek a peremen kezdett mozogni, amiket ő már leirt.

Mit is mond az angol bolcsesseg?
Ha valami sarga mint egy kacsa, totyog mint egy kasa, es hapog mint egy kacsa, akkor az nagy valoszinuseggel egy kacsa!

Sokan - veled az élen - igyekezbnek azt bizonyitani, hogy nem-nem, ez egy teve!

Nekem ezzel kapcsolatban vannak ketsegeim!
 
Most azért lemegyek ám hidba /remélem valaki majd vissza állit/ , pont egy Junker beszél itt "demokráciáról - hazugságról"? Ö aki nyilta kijellenti , hogy hazudni kell a népnek addig amig a nép a hazugságot mint valot értékeli ! Aki mint luxenburgi miniszter maga intézte el a multik Luxenburgba való betelepitését és adómenteségét ! Akimiatt pont az angolok vannak felháborodva és az ö intézkedései tették lehetövé a extrém jobbosok feltörését Europában , az europai országok szétzüllését . Hogy a fenébe is beszél "gyülöletröl" hiszen ezt sajátmaga a Brüsszelben levö magukat simogató egymást választó "elit" maga teriti a nemzetek között !
 
Hmmmmm
Ha valajki elolvassa Kalergi elgondolasait, nagyon sok minden visszakoszon belole!
1973-as halala utan ha lassan is, de europa azoknak az elveknek a peremen kezdett mozogni, amiket ő már leirt.

Mit is mond az angol bolcsesseg?
Ha valami sarga mint egy kacsa, totyog mint egy kasa, es hapog mint egy kacsa, akkor az nagy valoszinuseggel egy kacsa!

Sokan - veled az élen - igyekezbnek azt bizonyitani, hogy nem-nem, ez egy teve!

Nekem ezzel kapcsolatban vannak ketsegeim!
Nocsak megjöttél és viccelődünk?
Persze vannak hasonlító dolgok de attól még másképp kacsa és nem úgy mint a citroen kacsa az is tud hápogni és mégse kacsa pedig totyog
Én is mondtam páneurópa gondolatát
És igen azok vonalán kezd el mozogni
Mégsem az a terv és nem is terv volt csak zavaros hibás gondolatkísérlet
Persze vannak kik próbáltak értelmet látni benne és teljesen másképp megvalósítani

Legelőször pont Habsburg Ottó jut eszembe Nemzetközi Páneurópa Unióval

A Páneurópai Uniónak 1936-tól tagja, 1957-től alelnöke, 1973-tól elnöke volt. 1978-ban német állampolgárságot kapott. 1979 és 1999 között a CSU frakció mandátumával tagja volt az Európai Parlamentnek, két ízben is a frakció korelnökeként. Nagy szimpátiával kísérte az 19881989. évi kelet-közép-európai változásokat. Sokat tett az Európai Unió bővítéséért, ennek keretében Magyarország csatlakozásáért.
Bajor Keresztényszociális Unió tagjaként Habsburg Ottó Olyan konzervatív hogy ordít
Nos ez teljesen más ne keverjük Kalergivel
A célja:
A szervezet célja a keresztény Európa egysége, ami mentes a "nihilizmustól, ateizmustól és erkölcstelen konzumizmustól". "A kiemelt nemzeti érzületű emberek konfliktushoz, az háborúhoz, az pedig káoszhoz vezetnek." Politikai pártoktól független, de négy alapvető elve (szabad akarat, kereszténység, szociális felelősségvállalás és az európai integráció iránti elkötelezettség) alapján értékel politikusokat, pártokat és intézményeket.

Mint láthatod te és setni
Kimondottan konzervatív emberek és gondolatok célok

Ezért sületlenség a ma Orbáni ellenpropagandával összemosni dolgokat
és a sorosozásra leegyszerűsíteni

A szélsőjobb gondolata még előítéletesebb és összekeverőbb a kalergizés
egyes elemek hangzása nem elég
Pedig a Páneurópa gondolata éppen a Kalergire épül mégis más
A Nemzetközi Páneurópa Unió az egyik legrégibb európai egyesítési mozgalom, ami 1923-ban vette kezdetét, amikor Richard Coudenhove-Kalergi gróf felvázolta egy egyesült európai állam képét Paneuropa című kiáltványában.
Nemzetközi Páneurópa Unió
A Páneurópa Unió híres tagjai között voltak Thomas Mann, Franz Werfel, Salvador de Madariaga, Charles de Gaulle, Aristide Briand, Konrad Adenauer, Franz Josef Strauß, Bruno Kreisky és Georges Pompidou. A náci Németország 1933-ban betiltotta a mozgalmat, a második világháború után azonban újjáalakult.
Nemzetközi Páneurópa Unió
Az
teljesen más Nem az amit Kalergizéssel idézgetnek
Na ennyire nem kacsa a kacsa hiába sárga
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,585
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére