Kiherélik a pedofilokat Törökországban

A török kormány azt tervezi, hogy néhány napon belül napirendjére veszi a pedofilok kémiai kasztrációjának tárgyalását – közölte Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszter kedden Ankarában újságíróknak nyilatkozva, miután a közelmúltban óriási botrányt kavart, hogy egy fiatal férfi megerőszakolt egy hároméves kislányt, ráadásul egy esküvő közben.

A sajtó beszámolói szerint a 20 éves férfi február 10-én a dél-törökországi Adanában egy utcai esküvő alatt kifigyelte, hogy a házigazda a kislányát bekíséri a gyerekszobába és elaltatja, majd amikor a kislány egyedül maradt, beosont a szobába és megerőszakolta.

Az egyik vendég, aki a házba lépve meglátta a meztelen férfit, azonnal rátámadt.

A hangos dulakodásra a kinti vendégsereg is felfigyelt és a házba özönlött, hogy meglincselje a tettest. A fiatal férfi ugyan ki tudott menekülni a házból, és meztelenül szökni próbált, de a rendőrök hamar elfogták. Lepedőt tekertek rá, és úgy vitték az őrsre, ahová azonban az esküvői tömeg is követte őket, és halálbüntetést követelt.

A hatóságok golyóálló mellényt adtak a tettesre, majd a hátsó ajtón kimenekítették. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, akit biztonsági okokból egy másik tartományban található börtönbe szállítottak ismeretlen helyre.

Az adanaiak Törökországban különösen heves vérmérsékletükről ismertek. A Sözcü török kemalista ellenzéki napilap értesülése szerint a tettes házát később felgyújtották.

A hároméves kislányt kórházba vitték. Az orvosi ellátást követően ugyan hazaengedték, de pszichológiai kezelésre szorul. A gyerek ügyét a családügyi minisztérium vette kézbe.

Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, hogy a tettes egyébként nős és két gyereke van. A fiatal férfi beismerte tettét, az ügyészség pedig kedden összesen 66 évig terjedő börtönbüntetést kért rá.

A nemi erőszak melegágya

Törökországban nem ritkák a nemi erőszakról szóló hírek, érjen a bántalmazás akár gyereket, akár felnőttet, ugyanakkor a kirívó adanai eset általános társadalmi felháborodást váltott ki és mindennapi témává vált. Még nagy nyilvánosság előtt zajló rendezvényeken is kitérnek rá. Az emberek a Twitteren “a gyerek hallgat, te ne tedd” (#CocukSusarSenSusma) címszó alatt osztják meg gondolataikat. A török közélet rengeteg szereplője súlyosabb büntetéseket követel, és az eset ismét felszínre hozta a halálbüntetés visszaállításának kérdését is.

Ankara a halálbüntetést 2004-ben az európai uniós csatlakozás vágyával törölte ki a török alkotmányból. Helyére a “súlyosbított életfogytiglani” szabadságvesztést vezették be, amely egy sor korlátozás révén tovább nehezíti az elítélt mindennapjait.
 
Ismét felmerül az a kérdés hogy mi van akkor ha az ítélet koncepciós vádból táplálkozik?
Vagyis csak egy ellenlábast akarok ellehetetleníteni...
Ebben az esetben nyugodtan lehet akár a nyaktól is leválasztani.
 
Lehet érte engem megkövezni, de az együttérzésnek a szikrája is hiányzik belőlem a pedofilokkal szemben. Aki képes gyerekeket tönkretenni, egy életre megnyomorítani, azt nem tudom sajnálni, ha ő maga is hasonló sorsra jut.
CasaLoma , akkor engem is ! Hogy öszinte legyek igaz nagyon régen nem csináltam értem a bárányok kiherélését , de beállnék e sorba hogy segitsek nekik ! Amugy pont valamelyik nyugati sajtó hozzta , hogy nagyon sok UNO -s személy ilyen "problémával küzd" hasonlóan mint Angliában is nagyon divik még most is , vagy Belgiumban lásd Dutroux!
 
Angliában most bukott meg egy több évtizede működő pedofil hálózat, a sértettek száma több ezerre tehető, a nyomozás még évekig eltarthat.
A 21. század csak a naptárban köszöntött be, a fejek ettől sok esetben több évszázadnyi lemaradásban vannak.
 
Az USA-ban is van olyan állam, ahol ismert és használt a kémiai kasztrálás, de az EU nagyon sok országában felmerült ez a lehetőség, többek között Németországban, ahol jól tudjuk sok más kérdésben erősen toleránsak.
Németország egyébként azzal érvel, hogy ez nem büntetés, hanem kezelés valami olyan betegségre, amit máshogy nem lehet kezelni és valljuk be ha a halálbüntetést nem tekintjük kezelésnek akkor igazuk is van.
 
A kiherélés (kasztrálás) már Hitlernek is eszébe jutott, igaz nem a pedofilokról hanem a "faj-higiéniával" kapcsolatban, a testi és szellemi fogyatékosokat (beleértve a down-szindrómás gyerekeket) akarta magtalanná tenni.
-
Aztán jött a katolikus egyház, és figyelmeztette Hitlert, hogy az nem elég, mert a kasztrált emberek ettől még korlátlanul tudnak paráználkodni, jobb megoldás ha elteszi őket láb alól.

Németországban csak önkéntes kasztrátio létezik, kényszeriteni nem kényszeritenek erre senkit.
Ez is egy szégyen, az Europa-Tanács meg is intette már Németországot emiatt.
-
Hogy legyen elképzelésünk mekkora számokrol beszélünk:
2010-ben volt a legutolso két esett, hogy önkéntes kasztrátltatták magukat szexualis bünözök.
Az EU állando inspektiot küld, ellenörzi, hogy az érintettek kellö felvilágositásban részesültek vagy sem.
 
Utoljára módosítva:

Szerintem is marhasag ez a dolog.
Ha a gyereejeimmel tortent volna ilyesmi, martr nem lenne idejuk a hatosagoknak kasztralni oket.
Haloltt emberek lennek!!!!!!
 
AaZ usá-BN, MEG TUDOMÁNYOS ÉRTÉKŰ CIKKEKET JELENTETNEK MEG, HOGY A PEDOFILOK ÚGY KELL KEZELNI, MINT A HOMOSZEXUÁLISOKAT, MERT ŐK SEM TEHETNEK ARRÓL, HOGY A GYEREKEKKEL KÍVÁNNAK KÖZÖSÜLNI. eZ IS CSAK EGY TÁRSADALMI NEM A GENDER-ELMÉLETBEN. oLYAN, MINT AMIKOR VALAKI A SERTÉSEKHEZ VONZÓDIK.

(Elnézést a nagy betűkért. nem volt szándékos!)
 
Szerintem is marhasag ez a dolog.
Ha a gyereejeimmel tortent volna ilyesmi, martr nem lenne idejuk a hatosagoknak kasztralni oket.
Haloltt emberek lennek!!!!!!
Eddy , hogy Te már megint ilyen brutális vagy !! Hogyan engedheted ezt meg a lelkivilágoddal ?? Hiszen ök erröl nemtehetnek ! Ök a teremtés koronái ?? :mad2: hogy nyársra huzzva piritanám mind kivételnélkül meg a pártfogoikat is lassú tüzzön és mint Dózsa Györgyöt kinoznám de tottál élvezettel !! Szemét mocskos banda !:rolleyes2:
Furcsának találom a "müvelt nyugaton" mindenki felháborodik a nökön esett eröszakárt , de a gyerekért senki nememelt eddig hasonlóan szót ! Mi ennek az oka ?
 
Eddy , hogy Te már megint ilyen brutális vagy !! Hogyan engedheted ezt meg a lelkivilágoddal ?? Hiszen ök erröl nemtehetnek ! Ök a teremtés koronái ?? :mad2: hogy nyársra huzzva piritanám mind kivételnélkül meg a pártfogoikat is lassú tüzzön és mint Dózsa Györgyöt kinoznám de tottál élvezettel !! Szemét mocskos banda !:rolleyes2:,
Furcsának találom a "müvelt nyugaton" mindenki felháborodik a nökön esett eröszakárt , de a gyerekért senki nememelt eddig hasonlóan szót ! Mi ennek az oka ?

En nem vagyok brutalis csak en meg igy szulettem!
A gender elmelet szerint vannak akiknek a disznok tetszenek, en meg olyan vagyok, hogy a csaladomert olni tudnek!
A liberalisok remelem elismerik ezt a jogomat, hogy megvedem a csaladomat.(bar ebben nem vagyok biztos, de remenykedem)
 
Szerintem is marhasag ez a dolog.
Ha a gyereejeimmel tortent volna ilyesmi, martr nem lenne idejuk a hatosagoknak kasztralni oket.
Haloltt emberek lennek!!!!!!
Nem is értem, hogy lehetsz ilyen barbár, hogy nem hagynád, hogy jól képzett ügyvédek serege bebizonyítsa, hogy a 10 kilós kisgyerek volt a hibás, gyakorlatilag leteperte az előle menekülni nem tudó 90 kilós felnőttet!!! :D
 
Tudod en vallom azt a mondast: nem az a legnagyobb bun ha megolunk valakit, hanem ha elvesszuk tole azt amiert erdemes elni.
 
Nem is értem, hogy lehetsz ilyen barbár, hogy nem hagynád, hogy jól képzett ügyvédek serege bebizonyítsa, hogy a 10 kilós kisgyerek volt a hibás, gyakorlatilag leteperte az előle menekülni nem tudó 90 kilós felnőttet!!! :D
Ilyen védőbeszédet még nem hallottam, de olyat sajnos már nem egyszer, hogy előbb vagy utóbb úgyis megerőszakolták volna.
 
A kiherélés (kasztrálás) már Hitlernek is eszébe jutott, igaz nem a pedofilokról hanem a "faj-higiéniával" kapcsolatban, a testi és szellemi fogyatékosokat (beleértve a down-szindrómás gyerekeket) akarta magtalanná tenni.
-
Aztán jött a katolikus egyház, és figyelmeztette Hitlert, hogy az nem elég, mert a kasztrált emberek ettől még korlátlanul tudnak paráználkodni, jobb megoldás ha elteszi őket láb alól.
-
Már megint az a fránya kettősmérce? Nem csak a törökök és a német nácik ilyen brutálisak szegény deviánsokkal épp a németeken akarták ezt a módszert alksalmazni a II. világháború után. Errőlé még könyv is született.Nem is akárki volt aki ezt a nagy tervet dédelgettehanem Henry C. Morgenthau amerikai pénzügyminiszter :" Vagy kasztrálni kell a német népet vagy úgy kell elbánni velük, hogy ne tudjanak olyan embereket nemzeni, akik a múlt példáját követnék."Morgenthau tervet leginkább Eisenhower tábornok támogatt, mert ahogy mondta, ő "keményen akart a németekkel elbánni". Úgy látszik akkor még akadt becsületes ember a köreikben, mert nem valósították meg, de ami késik az nem múlik. Majd most, ha nem ébrednek fel időben.
Sőt a Morgentau- terv más egyéb ötletecskét is tartalmazott:pl:Henry Morgenthau-ról elnevezett terv , kitűzte a német ipar teljes szétzúzását, az ország önellátó mezőgazdasági szintre történő süllyesztését és a lakosság létszámának jelentős "redukálását", illetve a szülőképes nők ivartalanítását tűzte ki célul Ez utóbbi egész jól sikerült nekik....A német nők nem szülnek, sőt inkább eltarják a többnejű Alit népes családjával.
 
Már lassan a testtel nacikám! A nacik már 1939-ben megkezdték a testi fogyatékos gyerekek szisztematikus meggyilkolását, aztán 1940-töl kibővítették a felnőttekre is. Hangsúlyozom német betegeket gyilkoltak német nacik!
-
Nem kell ehhez titkos dokumentumokat olvasnod elég, ha elöveszed a szüleid matematikai feladat gyűjteményét az NS-Időkből. Ha nincs már meg akkor megtalálod az interneten a keresőben: „Mathematik Aufgaben aus der NS-Zeit"
-
Érdekes, hogy a világ nem halad csak visszaváltozik, elszóltad magadat mi lehet Orbán esti olvasmánya? Valószínű az amiből te idézel. Még a szóhasználat is azonos.
-
Orbán Soros-tervről, Goebbels pedig Morgenthau-tervröl beszélt.
-
Igen, Henry Morgenthau készített 1944-ben egy vázlatot arról, hogyan lehetne Németországot visszatartani attól, hogy egy harmadik világháborút kirobbantson, és ennek a lényege az volt, hogy ipari ország helyett egy mezőgazdasággal foglalkozó legyen.
-
A 14 pontot megtalálod az interneten, biztosítalak egyetlen szó sincs benne kiherelésről. ;)
-
Sőt ez a "Németországot krumplifölddé változtató gondolat" (elkészített 1944 augusztusában és egy indiszkréció következtében szeptemberben nyilvánosságra hozott) rögtön ellett vetve az US elnök F. D. Roosevelt által, mégcsak egy tervezeti stádiumba sem került.
-
Mindez nem zavarta Goebbelst, ugyan úgy mind Orbánt sem, hogy a "Soros-terv" csak egy újságcikkben létezik.
-
Orbán a választások elött, Goebbels pedig 4 héttel Auschwitz megrohanása elött vette fel a propagandájába a legendát: "Morgenthau schien drauf und dran, den größten Völkermord aller Zeiten vorzubereiten" amit szinte szó szerint átvett Orbán, ö a magyarok kiirtásáról beszél.
-
Most nagyon felidegesítettél ezzel a sztereotippel és megmutattad, hogy nem tanultatok semmit. Ez rád is vonatkozik Gyulám.
-
A realitás úgy néz ki, hogy az 1946-os Nürnbergi perben csupán 185 személy került a vádlottak padjára, ebből 12-öt végeztek ki, 35-öt felmentettek, a börtönbüntetésre ítéltek, egy kivételével, mind szabadlábra került még az 50-es években.
-
Ha ezt te bosszúnak nevezed miután a nacik konkrétan két helyértékű milliok halála miatt voltak felelősök (hangsúlyozom, nemcsak külföldiek hanem az eutanázia és KZ útján a saját nemzetükhöz tározók halála miatt is) akkor megérdemelsz egy jelzőt
 
Utoljára módosítva:
Miért mentek vissza a II. világháború idejébe?

A kémiai kasztrálás módszerét a világ több országában már alkalmazzák, így Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Svédországban, Dániában, Svájcban, Lengyelországban és az Egyesült Államok néhány államában.
Németország – Csehországgal együtt – egyébként azon kevés országok közé tartozik Európában, ahol engedélyezik a kasztrálás műtéti úton történő módját is.
Portugáliában 2008-ban, Brazíliában 2009-ben, Romániában 2011-ben merült fel a kémiai kasztrálás lehetősége a szexuális bűnözők kezelésére. Oroszországban pedig a 2012-es év elején hagyták jóvá az erről szóló törvényjavaslatot. Korábban itt is önkéntesen lehetett választani a kémiai kezelést, az új szabály értelmében azonban egyes szexuális bűncselekmények elkövetőit kötelezően gyógyszeres kasztrálásnak vetik alá. Csehországban 2000 óta körülbelül 300 elkövető választotta önként a kémiai kasztrációt – feltehetően az enyhébb megítéléssel kiszabott börtönbüntetés érdekében. De akadt olyan is, aki kínzó vágyaitól kívánt ilyen módon megszabadulni.
 
Hát erröl van szo "csak saját kérésre" csinálnak ilyet Németországban, abbol is 2010-ben volt az utolso.
A probléma az, hogy a szexualis problémával küszködöt felkell világositani kellöen a következményekröl.
-
Nem hiszem, hogy Törökországban vagy az Oroszoknál az önkéntesség és a felvilágositás müködne.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Másik kis kedvencem !
Dittike2009 wrote on Árcs206's profile.
Szia!

Eltudnád nekünk küldeni a full blast 3 testjeit?

kÖSZÖNÖM
László Ferenc wrote on midi nyalánkság's profile.
2020 topik 160 oldal
Mészáros B. Tamás wrote on Ivan Szorokov's profile.
Szia
Valóban kihagytam a listából. Majd javítom.
Ha be tudod szkennelni a hiányzó novellát, akkor megcsinálom.
Köszönöm.
Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene

Statisztikák

Témák
36,992
Üzenet
4,514,848
Tagok
597,633
Legújabb tagunk
kingaposan1989
Oldal tetejére