Kiitták a pálinkából a barcelonai magyar kocsmárost

Március 8., Barcelona, Camp Nou, 95. perc. Neymar a labda alá bök, finoman a párizsi védelem mögé hullik, Sergi Roberto kinyújtja a lábát, és kész a csoda. 6-1, Messiék megcsinálták, 0-4-ről kiejtették a PSG-t, az eufória megrázta a várost. A barcelonai stadiontól 200 méterre található fociszentély, a Futballárium azonban nem katalán, hanem magyar üvöltéstől volt hangos.

Csütörtökre virradó éjjel Barcelona utcáin akkora volt az ünneplés, amelyhez foghatót csak a 2015-ös Bajnokok Ligája döntője után tapasztalt Büki Péter, a Futballárium étterem magyar tulajdonosa.

„Amikor a Barcelona berúgta a hatodik gólt, onnantól elvesztettem a fonalat. Hajnal négyig el sem mozdultam a sörcsap mellől, a hely már a kezdő sípszó előtt órákkal zsúfolásig megtelt magyar szurkolókkal, akik nem okoztak csalódást, a példátlan pálinkafogyasztás eredménye teljes készletkiapadás lett" – osztotta meg a felejthetetlen este élményeit Büki Péter az Origóval, majd hozzátette, Andrés Iniesta, a Barcelona focistájának bora és a sör is szépen fogyott.

Az étterem a stadiontól 200 méterre található, két metrómegálló is útba esik a stadion felől érkező szurkolóknak.

20170309104.jpg

"A futball szeretetét és a magyarságot hirdetjük"

Forrás: facebook.com/futballariumbarcelona
„A PSG szépítő gólja után sok Barcelona-szurkoló hazaindult, de mire kiértek a stadionból, a Barca megszerezte a negyedik gólt. Így történt, hogy míg a magyarok bent izgultak, addig az utcára szorult helyiek a kinti tévé előtt rágták le a körmüket az utolsó percekben."

„Volt három francia vendégünk is, de nem tudom, mi történt velük a lefújás után" – tette hozzá. A katalánok egyébként nem gyakori vendégek a futball iránti szenvedélytől izzó étteremben.

„Ennek egyszerű oka van, nem tetszik nekik, hogy nem kizárólag a Barcelona előtt tiszteleg a hely, itt nem csak a kedvencüket találják meg. Drasztikus döntést hoztuk, nem a helyieket, hanem a turistákat célozzuk meg. A Futballárium nemcsak a Barcelonát, hanem a labdarúgás egészét ünnepli" – mesélte a futballbolond Büki, aki közel ezer futballmezt és sálat, illetve számos ereklyét gyűjtött össze az elmúlt 27 évben.

20170309113.jpg

A magyar labdarúgás büszkeségei néznek vissza a falról

Forrás: facebook.com/futballariumbarcelona
„Ettől különleges a hely, hiszen a világ bármely pontjáról érkező turista találhat a szívének kedves relikviát. Sőt, ma már ott tartunk, hogy akik nem találnak a saját nemzetük vagy kedvenc csapatuk futballját hirdető emléktárgyat, otthonról küldenek nekünk egyet. Presztízskérdést csinálnak abból, a nemzetük képviselteti-e magát a mi kis szentélyünkben."

A Futballáriumot Péter 2013-ban alapította feleségével, Beke Erikával. Nyitáskor arra sem volt pénzük, hogy hazautazzanak, de kemény munka és kitartás árán népszerű lett a hely, most már szinte mindegy, hogy éppen az Osasuna, a PSG vagy a Real Madrid a Barcelona vendége. Magyar és külföldi turisták folyamatosan keresik fel az éttermüket, és osztoznak a szurkolás élményében, valamint a foci szeretetében.

A TripAdvisor barcelonai éttermeket rangsoroló listáján a magyar Futballárium 7942 vendéglátóhely közül jelenleg a 231. legnépszerűbb. „Álltunk a 40. helyen is, az volt az eddigi legjobb eredményünk" – emlékezett vissza az egyébként Haladás- és Liverpool-szurkoló tulajdonos.

„A mi éttermünk nem csak a Barcelonáról szól, ezért különleges a környéken. Egy magyarok által üzemeltetett nemzetközi futballmúzeum, ahol a sportág szerelmesei akár közös nyelv ismerete nélkül is megértik egymást. Ide az emberek vendégként érkeznek, és barátokként távoznak. A futball szeretetét és a magyarságot hirdetjük. Sok olyan vendégünk van, aki korábban nem hallott Magyarországról, de a nálunk szerzett élmények alapján felkereste hazánkat. Országimázst építünk Barcelona szívében" – mesélte büszkén Büki.

20170309111.jpg

A magyar futballszentély Barcelona szívében

Forrás: facebook.com/futballariumbarcelona
Persze az étterem nem csak a futballrajongókat vonzza. A Veszprém és a Szeged kézilabdacsapatainak barcelonai mérkőzése napján annyi magyar érkezett a helyre és környékére, hogy le kellett zárni az utcát.

Büki megosztott velünk egy sajátos érdekességet a vendégekről, amelyet magunktól sosem gondoltunk volna: magyar turistaként Barcelonában is szívesen esznek magyar pörköltet és gulyáslevest a helyi vagy nemzetközi specialitások helyett.

A Futballárium különlegességét jelzi, hogy 2015-ben az Eurosport francia oldala is részletesen bemutatta az éttermet, ahol, mint írják, „minden futballrajongónak eláll a szava".

Az étterem itthoni népszerűsége az elmúlt hónapok jótékonysági akcióinak köszönhetően is nőtt. Büki Péter és felesége Andrés Iniesta és Lionel Messi aláírt mezének elárverezésével több százezer forinttal segített egy nehéz sorsú, ötgyermekes magyar családon. De nem ők voltak az egyetlenek, és az utolsók sem.

„A feleségem kecskeméti, segítettünk egy ottani családnak, az én szülővárosomban, Szombathelyen szintén volt egy jótékonysági akciónk, de egy mozgássérült magyar fiúnak is segítettünk eljutni Barcelonába. Még pontosan nem tudjuk, kinek segítenénk legközelebb, de azt igen, hogy Veszprémen a sor, mert ebben a városban pillantottuk meg először egymást a feleségemmel" – mesélte Büki, aki a Barcelona–PSG mérkőzés napján Andrés Iniesta egy családtagjától egy üveg Iniesta-bort kapott ajándékba, amelyet maga a futballista dedikált.

20170309112.jpg

Beke Erika és Büki Péter

Forrás: facebook.com/futballariumbarcelona
„Egyelőre a vitrinben van a helye az aláírt meze és cipője mellett, de terveink szerint ezt az ajándékot árvereznék el legközelebb, remélhetőleg ismét tudunk segíteni egy rászoruló családnak."

„Csodálatos érzés, hogy egy kis erőfeszítésért cserébe megváltozik valakinek az élete. Emellett külön felemelő, hogy a segítőkész Barcelona-játékosok maguktól érdeklődnek, kinek és hogyan tudtunk segíteni az általuk tett felajánlásokkal."

Origo

foci.jpg
 
Büki megosztott velünk egy sajátos érdekességet a vendégekről, amelyet magunktól sosem gondoltunk volna: magyar turistaként Barcelonában is szívesen esznek magyar pörköltet és gulyáslevest a helyi vagy nemzetközi specialitások helyett.
Érdekesség?
Szerintem ha valaki éhes az először is jól akar lakni...és azt a biztos ismert ételt választja.
Persze utána ki próbálja a helyi érdekességeket is de, először jól kell lakni.
 
Érdekesség?
Szerintem ha valaki éhes az először is jól akar lakni...és azt a biztos ismert ételt választja.
Persze utána ki próbálja a helyi érdekességeket is de, először jól kell lakni.
Már régen megtanultam: más földön termett növény, más földről táplált állat húsa más ízű. A legnagyobb csalódás külföldön ismert, elvárt ízű ételt enni. Mindig a helyi specialitásokkal kezdem, azokat nem ismerem, nem tudnak meglepni. :dr_104:
 
Már régen megtanultam: más földön termett növény, más földről táplált állat húsa más ízű. A legnagyobb csalódás külföldön ismert, elvárt ízű ételt enni. Mindig a helyi specialitásokkal kezdem, azokat nem ismerem, nem tudnak meglepni. :dr_104:
Szerencséd van ha nem vagy válogatós....
 
A kisüsti törköly pálinkám Kizárólag nemzeti természetes alapanyagból Ez marad prés után Főzés tisztázás. Eleje ,vége leválasztva A végtermék. Kristály tiszta apró gyöngyökkel.. A pálinka Határeset van aki .éppen hogy meg tudják köszönni. Időbe telik mire az első értelmezhető hörgő hangot Kipréselik magukból. Semmi kóstolgatás Egy pillanat alatt beporlasztják.A hatás sajátos tünetei .Rogyadozó lábak ,instabil testhelyzet. Eltorzult arc.Teljes beszéd képtelenség Rendezve gondolatait jön a minősítés. Ez jó volt Köszönöm. Én szerepem az előállítás, zömében elajándékozzuk. Én soha. Illetve mintavétel Nem kozmálódott . Ez már csak szélvédő mosónak használom !
Tudom nem egészen jó a témához. Mindenkitől elnézést kérek akik ezt nehezményezik.
Lehet valaki nem tudja mi is valójában A hazai pálinka
Nos, ha ilyen hatása van ....
Nekem van szőlő és törköly is külön, igazából nem szeretem mert érződik a szőlő ˝csuma˝íz de sokan azért szeretik csak ilyen hatása nincs,......... kellemesen , lágyan csúszik le a torkon a hatása kellemesen melegíti az ember testét.
Eltorzult arc?? Ha ilyennel kínálnák akkor nem sok köszönet lenne benne.
 
Nálam nincs csumaíz a gép szétválasztja Külön a bogyó külön a csuma.Ha ilyened nincs. Borkészítéssel ne gondolkodjál Ha erőset nem szereted hűtővízét ajánlom az lágyabb !!
Én nem szeretem, van aki direkt azt az ízt keresi a törkölyben! Borkészítés? Eszem ágában sincs .
Ha erőset szeretném akkor csilit ennék. A pálinkában a zamatosat keresem. A gazdag ízvilágút.
Ja...meg ha kaparja a torkot akkor ott valami baj van.
Még annyi hogy én is külön választom a szemet a csumától kipréselem és a léből készül a szőlő pálinka a maradékból a törköly. Ott képződik a magtól egy különleges íz...
De miért is kellene hűtővizet innom?
 
A kisüsti törköly pálinkám Kizárólag nemzeti természetes alapanyagból Ez marad prés után Főzés tisztázás. Eleje ,vége leválasztva A végtermék. Kristály tiszta apró gyöngyökkel.. A pálinka Határeset van aki .éppen hogy meg tudják köszönni. Időbe telik mire az első értelmezhető hörgő hangot Kipréselik magukból. Semmi kóstolgatás Egy pillanat alatt beporlasztják.A hatás sajátos tünetei .Rogyadozó lábak ,instabil testhelyzet. Eltorzult arc.Teljes beszéd képtelenség Rendezve gondolatait jön a minősítés. Ez jó volt Köszönöm. Én szerepem az előállítás, zömében elajándékozzuk. Én soha. Illetve mintavétel Nem kozmálódott . Ez már csak szélvédő mosónak használom !

Ez egy igazi guggolós???

(Legközelebb guggolva megy az ablak előtt, nehogy megkínálják.):)
 
Utoljára módosítva:
Barcelona az egyik kedvenc városom,szerencsére többször voltam ott.Ha Isten engedi ,és még eljutok oda,akkor én is meglátogatom az intézményt.Addig is nagyon sok sikert kívánok a szimpatikus párnak!!!!!!!!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére