Kik azok a civilek, akiket el kell takarítani Németh Szilárd szerint? Itt a lista!

Emberi jogokkal, szegénységgel, környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, akik teljesen átláthatóan működnek és akik nélkül az ország jóval szegényebb lenne.


„Ismerd meg te is a Soros-hálózat magyar tagjait, akiket Soros György, nemzetközi oligarcha tart el.”

Miért álságos az egész civil törvény?
Nagyon vicces, hogy miközben a sorban jönnek a Fideszesek az átláthatósággal, mint indokkal (Gulyás Gergely és Kósa Lajos ugyanezt a dumát nyomta le ma: azért van szükség a civil törvényre, hogy ezek a szervezetek átláthatóan működjenek - kár, hogy már most átláthatóan működnek) a Fidesz-média tételesen megírta, kinek hány forint támogatás jött és honnan, hiszen az egész már most nyilvános.

Ahogy az is, mit csinálnak ezek a civilek.

Mik azok a témák, amikkel ezek a civilek foglalkoznak?
  • korrupcióellenesség,
  • átláthatóság,
  • melegjogok,
  • abortuszhoz való jog,
  • ártalomcsökkentés,
  • menekültek
  • kisebbségek, kisebbségek jogai,
  • mélyszegénységben élők,
  • környezetvédelem.
Minden olyan téma, amiben az Orbán-kormány látványosan megbukott, amivel Orbánék nem foglalkoznak, vagy éppen amiben gyűlöletet szítanak.

Kik ezek a civilek?


Transparency International

A világ legnagyobb korrupcióellenes szervezetének magyarországi képviselője a Transparency International Magyarország Alapítvány. A Transparency International nemzetközi nem-kormányzati szervezet értékei mentén működve korrupciós problémák feltérképezése a Magyar Köztársaság területén, megoldási javaslatok megfogalmazása, a nyilvánosság tájékoztatása és képzése az átláthatóság ellenőrzése és elősegítése, különös tekintettel a közpénzek felhasználására.

Eötvös Károly Intézet

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet a Soros Alapítvány hozta létre 2003 januárjában azzal a céllal, hogy a hagyományostól eltérő, újszerű intézményi formát teremtsen a demokratikus magyar közélet formálására. (Az intézet tulajdonosa 2009-től az Eötvös Károly Közpolitikai Alapítvány.) Az intézmény elnöke Majtényi László, akit nemrég köztársasági elnöknek is jelöltek.

K-Monitor Közhasznú Egyesület

A K-Monitor Iroda 2007 óta küzd a közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért. A civil szervezet olyan politikai, gazdasági és társadalmi környezet megteremtéséért dolgozik, ahol az állampolgárok elutasítják, a hatóságok pedig hatékonyan feltárják és szankcionálják a korrupciót.

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

Cigányok, melegek, Ligetvédők, elnyomottak, politikai aktivisták, Orbán Viktor őket képviselte már a TASZ. A Társaság a Szabadságjogokért emberi jogi jogvédő civil szervezet. 1994-es megalakulása óta azért dolgozik, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Ennek érdekében nyomon követik a jogalkotást és jogfejlesztő tevékenységet végeznek, stratégiailag fontos perekben képviseletet nyújtanak és évi ezer ügyben jogsegélyt nyújtanak, képzéseket tartanak és média kampányokkal mozgósítják a nyilvánosságot.

A Roma Education Fund

A nem ideológiai, hanem inkább oktatási tevékenységet űző, a romák és a nem romák közötti szakadék betemetését célul tűző alapítvány legfőbb támogatója az Open Society Institute.

c3 Alapítvány

A c3 Alapítvány ősrégi hazai technológiai, és információs alapítvány, innen startolt a freemail, és sok más akkori webes fejlesztés.

PATENT Egyesület

A Patriarchátust Ellenzők Társasága (PATENT) szintén egy újsütetű feminista szervezet, mely leginkább azzal került be a hírekbe, hogy feltétel nélkül kiáll az abortusz lehetőségéért, mint a női önrendelkezés csúcsáért.

Háttér Társaság

Az egyik legrégebbi melegjogi szervezet, amely az LMBTQ-emberek jogainak képviseletével és társadalmi elfogadásával foglalkozik.

Artemisszió Alapítvány

Az Artemisszió interkulturális képzéseket, és felvilágosítóprogramokat tart gyerekeknek az elfogadás, és a migrációs helyzet kapcsán.

NANE - Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület

A női jogvédelemmel foglalkozó civil szervezet, amely a bántalmazott nőknek nyújt segítséget.

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

A “Női Érdek” hosszú távú célkitűzése, hogy a magyar nők társadalmi és jogi egyenlőséghez hozzájáruljon, szemléletváltozást indítson el a nemek esélyegyenlősége tekintetében. A szövetség igyekszik a nők szociális helyzetét, életesélyét és életminőségét a maga eszközeivel javítani, fellép a nőkkel szembeni diszkrimináció és erőszak minden formájának tilalmáért is.

Kék-Pont

A tűcsereprogramot, és ártalomcsökkentést a zászlajára tűző szervezet. Őket zavarta el Kocsis Máté a nyolcadik kerületből.

Krétakör Alapítvány

Az alapítvány egy olyan műhely megteremtését tűzte ki célul, amely hosszú távon képes biztosítani a reflektált gondolkodás alapjait Magyarországon. A Krétakör Alapítvány célja az európai közösség és azon belül a magyar társadalom érdekképviseleti és kooperációs kompetenciáinak fejlesztése.

Mindezt a Krétakör több mint 20 éves művészeti tapasztalatára alapozva szakmai, oktatási és képzési programok segítségével, közösségbővítéssel és domináns kommunikációval képzeljük el, mert ezekben látjuk a meghatározó társadalmi változások alapját – írják a honlapjukon.

Civilek a médiában

Átlátszó

Bodoky Tamás egykori Magyar Narancsos, majd indexes tényfeltáró újságíró által alapított és főszerkesztett tényfeltáró portál. Naponta hoznak le cikkeket a fideszes korrupcióról.

Asimov Alapítvány

Az Átlátszó mögött álló másik alapítvány a híres sci-fi íróról elnevezett Asimov alapítvány. Ezt 2009-ben alapították, szintén a magyar közélet megújításának és átláthatóságának célkitűzésével. Itt már megjelenik a Norvég Civil Alap is megjelenik, mint támogató és az Eötvös Károly Intézet - szintén egy másik Soros-szervezet -, mint partner. Kuratóriumának elnöke az átlátszós Maróy Ákos, aki kiterjedt üzleti kapcsolatai mellett a véleményformáló közéletben is szerepet játszik.

Az Asimov alapítvány projektjei jól rímelnek az Átlátszó tevékenységére. A fő tevékenysége, a honlap szerint emiatt jött létre a Budapest New Technology Meetup megszervezése, ami viszont jól mutatja Maróy egyébként IT-s kötődését, múltját. Az Átlátszónet Alapítvánnyal közös projekteket is bonyolítanak, amik közül több 2013-ban a Norvég Civil Alap támogatásával is valósult meg (Átlátszónet program). Az alapítvány honlapjának szerkezete és külleme szinte megszólalásig azonos az Átlátszónet Alapítvány honlapjáéval. Az Asimov közhasznúsági jelentése alapján az Átlátszó KiMitTud közadatigénylési rendszerének támogatói, és a Norvég Civil Alap kedvezményezettjei 30 milliós értékben. Utóbbi azért érdekes, mert az Asimov Alapítvány az Átlátszó Nonprofit kft. részére forrásokat biztosít, 2015-ben közel 17 millió forintot.

Mérték Médiaelemző Műhely

A HVG-ben publikáló, önmagát függetlennek tartó, a médiapiac aktuális átalakulásait monitorozó Mérték Médiaelemző Műhely. Értetően fáj a Fidesznek, maikor rámutatnak, hogyan sérül naponta a sajtó- és véleményszabadság Magyarországon.

Független Médiaközpont (Független Újságírók Alapítványa)

A Független Médiaközpont politikai elkötelezettségtől mentes alapítvány, amelynek célja, hogy erősítse az etikus magatartáson alapuló, tényszerű újságírást és támogassa a média függetlenségét Magyarországon.

Az alapítványt az amerikai Independent Journalism Foundation alapította a 90-es években, a közép-európai média függetlenségének erősítésére. Prága, Pozsony és Bukarest mellett Budapesten is működtetnek irodát.

Tilos Rádió

A budapesti underground rádióját a TILOS Kulturális Alapítvány működteti. A város legszabadabb médiája.

Mr Flynn Rider

soros-foundations-1024x490.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,604
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére