Kikeltek a homeopátiás szerek ellen az MTA orvosai

Szerintük a homeopátiás készítményeket ugyanolyan hatékonysági vizsgálatoknak kell alávetni, mint a hagyományos gyógyszereket.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia májusban fogadott el egy állásfoglalást, amelyben ellenezték a Svéd Nemzeti Gyógyszerügyi Hatóság javaslatát, hogy a homeopátiás készítmények megkapják az országban az egészségügyi termék minősítést.

A svéd akadémia szerint inkább az lenne szükségszerű, ha a homeopátiás szereket ugyanolyan szabványok szerint kellene minősíteni és engedélyeztetni, mint a gyógyszerjelölteket. Ellenkező esetben hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha egészségügyi termékként kerülnek nyilvántartásba olyan készítmények, amelyeknek tudományosan nem bizonyított a hatékonysága.
Nemrégiben pedig az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatási Tanács (NHMRC) a homeopátia témájában született 176 tanulmány elemzésével jutott arra a következtetésre, miszerint nincs olyan hiteles adat, amely bizonyítaná e szerek hatékonyságát.
Határozott nem az MTA Orvosi Tudományok Osztályától
Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya már öt évvel ezelőtt is foglalkozott a témával – írták közleményükben. Akkor arra jutottak, hogy amíg a konvencionális orvoslás számára megfogalmazott törvényes és társadalmi követelmény, hogy bizonyítsa működése hatékonyságát és biztonságosságát, addig a nem konvencionális medicina mindezen kötelezettségek alól mentesül. A jelenlegi törvényi háttér mellett a komplementer medicina egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli orvoslással. Az orvostudomány mai ismeretei mellett bizonyítékok nélküli orvoslást végezni súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára.

Ebből kifolyólag
“ a hazai kutatói társadalom érdeklődését is felkeltette az ausztrál és a svéd állásfoglalás, és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya csatlakozott a mostani svéd kezdeményezéséhez, egyhangúlag fogadta el az erről szóló előterjesztést
– mondta Mandl József, az MTA rendes tagja, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnöke az mta.hu-nak. A biokémikus elmondta: a tudománynak meghatározott, igen szigorú módszerei és rendszerei vannak, ezekbe a homeopátia nem illeszthető be. A homeopátiás szerek nem felelnek meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás kritériumainak.

„Lehetnek különböző hipotézisek, elméletek, de mindent bizonyítani kell. Erről szól a tudomány, erre szeretnénk felhívni a figyelmet” – fogalmazott Mandl József.

tablettak.jpg
 
"Lehetnek különböző hipotézisek, elméletek, de mindent bizonyítani kell. Erről szól a tudomány..."

Ezzel egyetértek.
Érdekes téma ez mégis. Egyik oldalon a homeopátia-hívők, akik nyilván azt mondják majd, hogy a gyógyszeripar el akarja nyomni a természetes orvoslást. Másik oldalon meg azok lesznek, akik szerint a homeopátiás szerek jogosulatlan piaci előnyre tesznek szert azáltal, hogy nem kell hosszas kísérleti, engedélyezési eljárásokon átmenniük, mint a gyógyszereknek.
 
Ilyen tudomány mellett nincs is szükség semmilyen kuruzslásra....:dr_4:

Farts can fight CANCER as well as other killer diseases and conditions, scientists claim
  • 17:07, 8 Nov 2015
  • Updated 08:13, 9 Nov 2015
  • By Mirror.co.uk

Anglia - Gyógyít a fingszag - jelentették be az Exeter University kutatói.

Senior-man-with-peg-on-nose.jpg

A leges-leges-leges-legújabb kutatások szerint pedig még melegít is. Milyen jól jön ez a hideg télben....:hurra:
 
Olvastam en is ezt a hirt es betegre rohogtem magam ,hogy mennyi pihent agyu ember van , es vajon hanyan hiszik el?

Hany ember allitotta megtalalta a rak gyogyszeret, mind milliomos lett es a beteg meghalt.
A homeopatias keszitmenyeket mikor leellenorzik 40-45% kamu semmilyen hatasfoka nincs. Akinek hasznal annak is inkabba placebo hatas mukodik mint a keszitmenyben levo anyagok.

Nagyon fontosnak talalom hogy az engedelyezes elott lellenorizek a keszitmenyt.
Legalabbis az osszetetelet.Ertem en azt is hogy nem akarjak evekig klinikai teszteken vegig menni mert nem kemiai alapokat hasznalnak ...de ez csak keves keszitmenyre igaz.
 
Ilyen tudomány mellett nincs is szükség semmilyen kuruzslásra....:dr_4:

Farts can fight CANCER as well as other killer diseases and conditions, scientists claim

  • 17:07, 8 Nov 2015
    Updated 08:13, 9 Nov 2015
    By Mirror.co.uk

Anglia - Gyógyít a fingszag - jelentették be az Exeter University kutatói.

Senior-man-with-peg-on-nose.jpg

A leges-leges-leges-legújabb kutatások szerint pedig még melegít is. Milyen jól jön ez a hideg télben....:hurra:

Persze több buktatója is van a szellentés jótékony hatásának kiaknázására. Mert ugye nem lehet tudni, hogy az MTA nem sorolja e a szellentést a homeopátiás "termékek" közé. Akkor betilthatják, magát a szellentést is. És akkor, sz....-ban leszünk.

De!

Ha visszatekintünk a Föld történelmében, láthatjuk, hogy nem egy egyszerű "jó-nem jó", "kell-nem kell", "akarom-nem akarom" esettel állunk szemben.

Nézzük csak: - ezt is a nagytiszteletű tudomány állapította meg -

Ősi szellentések okozták a globális felmelegedést

Ughy Márton
2012. 05. 08. 08:01

"......Egy új tanulmány szerint a dinoszauruszok bélrendszere felfűtötte a bolygót....."

Talán nem kell mondanom, hogy a klímaváltozás milyen gondot okoz napjainkban, illetve milyen sötét jövőt vetít elénk. Szóval, ha sokat szellentünk, kifingunk.....

Nem csodálkoznék, ha ebben a helyzetben - figyelembe véve a száraz tényt hogy egyszer már klímaváltozást okozott a mértéktelen szellentés - a kormányok egyszerűen betiltanák a szellentést. Vagy, országonként - a menekültek elosztásának mintájára - "kvótákat" állapítanának meg, amit aztán a kormányok az adott országban a különböző területen élők között, a helyi adottságoknak megfelelően egyénre szabottan határoznának meg.

/: Persze biztosan folynak a TUDOMÁNY titkos laboratóriumaiban a megoldást jelentő kutatások, amit meglepetésként csak a későbbiekben fognak "kiszivárogtatni".:/

.......jpg
 
anyám borogass.....

és majd jönnek a divattervezők, akik megalkotják a tökéletesen zárt alsóneműt, ami nem enged ki semmit a becses "anyagból", így az teljes egészében felhasználásra kerül(het)

jajjj..... :D :D :D

egyébként tényleg nem ártana kordában tartani a sok bűvészkedőt...értem én, hogy van az a pénz, amiért egy kacsának libamája nő, de akkor is....emberek betegségével, betegségtudatával játszani nagyon nagy felelőtlenség
 
Nem tartom ördögtől valónak, ha olyan homeopátiás szertől, aminek minden milliliterében van egy hatóanyagmolekula, meggyógyul valaki. A gyógyuláshoz az orvos és a gyógyszer csak segítség, az ember szervezete maga lép fel és küzdi le a betegséget. Ha tiszta vízből álló homeopátiás cseppektől sikerül a szervezetnek legyőznie a betegséget, akkor hurrá, nincs méreg, nincs mellékhatás.
Ha így nézem, kár, hogy a gyógyszeripar és a csatolt tudósok nem hagyják békében a homeopátiát.

Ha onnan nézem, hogy a beteg, amíg gyógyszerrel segíteni lehetne rajta mindenféle csodaszert szed és az nem gyógyítja meg. Mire orvoshoz fordul, már késő, hááát akkor szadista gondolataim támadnak és egyből hajtanám ezeket a szereket a minősítő vizsgálatokhoz.

Azt a követelést, hogy HA gyógyszer, akkor ugyanazon az eljáráson kelljen keresztül mennie, nem csak jogosnak, de indokoltnak is tartom.

Viszont egy szer gyógyszerré minősítéséhez annyi munka szükséges, hogy a magyar gyógyszergyárak egyike, vagy mindegyike nem képes megfinanszírozni. Homeopátiás szerből meg van annyi, mint csillag az égen. Azt gondolom, nincs az a cég, nincs az a bank, amelyik fedezni tudná az összes homeopátiás szer gyógyszerré minősítésének költségeit. Ráadásul az eredmény kétesélyes...
 
Eszembe jutott ez a vicc az orvoslás történetétől:

Kr. e. 2000.: Itt van, edd meg ezt a gyökeret!
Kr. u. 1000.: A gyökér pogány dolog, mondj el egy imát!
Kr. u. 1850.: Az ima babona, idd meg ezt a löttyöt!
Kr. u. 1940.: Az a lötty kígyóolaj, nyeld le ezt a pirulát!
Kr. u. 1985.: A pirula hatástalan, használj antibiotikumot!
Kr. u. 2000.: Az antibiotikum mesterséges, itt van, edd meg ezt a gyökeret!
 
Persze több buktatója is van a szellentés jótékony hatásának kiaknázására. Mert ugye nem lehet tudni, hogy az MTA nem sorolja e a szellentést a homeopátiás "termékek" közé. Akkor betilthatják, magát a szellentést is. És akkor, sz....-ban leszünk.

De!

Ha visszatekintünk a Föld történelmében, láthatjuk, hogy nem egy egyszerű "jó-nem jó", "kell-nem kell", "akarom-nem akarom" esettel állunk szemben.

Nézzük csak: - ezt is a nagytiszteletű tudomány állapította meg -

Ősi szellentések okozták a globális felmelegedést

Ughy Márton
2012. 05. 08. 08:01

"......Egy új tanulmány szerint a dinoszauruszok bélrendszere felfűtötte a bolygót....."

Talán nem kell mondanom, hogy a klímaváltozás milyen gondot okoz napjainkban, illetve milyen sötét jövőt vetít elénk. Szóval, ha sokat szellentünk, kifingunk.....

Nem csodálkoznék, ha ebben a helyzetben - figyelembe véve a száraz tényt hogy egyszer már klímaváltozást okozott a mértéktelen szellentés - a kormányok egyszerűen betiltanák a szellentést. Vagy, országonként - a menekültek elosztásának mintájára - "kvótákat" állapítanának meg, amit aztán a kormányok az adott országban a különböző területen élők között, a helyi adottságoknak megfelelően egyénre szabottan határoznának meg.

/: Persze biztosan folynak a TUDOMÁNY titkos laboratóriumaiban a megoldást jelentő kutatások, amit meglepetésként csak a későbbiekben fognak "kiszivárogtatni".:/

Van már hasonló kvóta. Úgy hívják, hogy szén-dioxid kvóta. És láss csodát, ezeket a kvótákat lehet eladni. Például Kína elég sok ilyen kvótát vásárolt már meg olyan országoktól amelyek nem vagy csak minimális szén-dioxidot bocsátanak ki. Gondolj csak bele, hogy a biogáz kvótádat eladod egy nagybani bab fogyasztó szomszédnak... :D :D :D
 
anyám borogass.....

és majd jönnek a divattervezők, akik megalkotják a tökéletesen zárt alsóneműt, ami nem enged ki semmit a becses "anyagból", így az teljes egészében felhasználásra kerül(het)

jajjj..... :D :D :D

egyébként tényleg nem ártana kordában tartani a sok bűvészkedőt...értem én, hogy van az a pénz, amiért egy kacsának libamája nő, de akkor is....emberek betegségével, betegségtudatával játszani nagyon nagy felelőtlenség
"és majd jönnek a divattervezők, akik megalkotják a tökéletesen zárt alsóneműt, ami nem enged ki semmit a becses "anyagból", így az teljes egészében felhasználásra kerül(het)" Egész nap spájzol és csak este puffan amikor leveszi. :D
 
Van már hasonló kvóta. Úgy hívják, hogy szén-dioxid kvóta. És láss csodát, ezeket a kvótákat lehet eladni. Például Kína elég sok ilyen kvótát vásárolt már meg olyan országoktól amelyek nem vagy csak minimális szén-dioxidot bocsátanak ki. Gondolj csak bele, hogy a biogáz kvótádat eladod egy nagybani bab fogyasztó szomszédnak... :D :D :D

Azt hallottam, a babot is a homeopátiás szerek közé sorolják, és BETILTJÁK! :rohog::rohog::rohog:
 
Szervusztok ,
igy magától érhetöen tiltani , üldözni kell a kinai-indiai gyógymódokat mellyek pontosan ugy hummbukokk a moder Medicinával szemben . Lásd a különbözö influenzákat melynek vakcinájat egy de egyetlen egy cég állitja elö és adja el jópénzért a különbözö államoknak mint a kamu Madárinfluenzát !! Számomra teljesen mindegy kigyógyit meg , a javasember vagy sámán esetleg egy orvos fehér köpenyben a lényeg számomra , hogy meggyógyuljak ! A sebész az az orvos ! Már Hofi is megmondta , levágtam ! Hát levágta :rohog::rohog:
 
Azért, ez egy érdekes kérdés. Komolyra fordítva. Ha jól bele gondolunk, az emberiség a mesterséges vegyi anyagok kora előtt növényi eredetű szerekkel gyógyult, vagy is homeopátiás gyógyítás történt. Amióta feltalálták a gyógyszereket, létre jöttek a gyógyszergyárak, azóta a tudomány már ezt a növényi alapú gyógyítást nem nagyon akarja elfogadni. Nem tudom kinek milyen tapasztalata van, de én azt látom, hogy az egyes betegségekre a különböző orvosok más és más nevű gyógyszert írnak fel, amit más és más gyártó produkál, azonban a bennük lévő hatóanyagok azonosak. Van egy olyan érzésem, hogy itt megint csak a gyógyszer lobby tevékenysége dominál. Szerintem, attól függ, hogy melyik orvost melyik gyógyszer gyártó cég "támogatja". A homeopátiás gyógyszereket pedig nem a "nagy" cégek készítik. Fura egy dolog ez...
 
"Egyik oldalon a homeopátia-hívők, akik nyilván azt mondják majd, hogy a gyógyszeripar el akarja nyomni a természetes orvoslást. Másik oldalon meg azok lesznek, akik szerint a homeopátiás szerek jogosulatlan piaci előnyre tesznek szert azáltal, hogy nem kell hosszas kísérleti, engedélyezési eljárásokon átmenniük, mint a gyógyszereknek.

Az meg majd eszükbe sem jut a hívő táboroknak, hogy egyik oldal sem jótékonysági intézmény...ahogy szokták mondani, "a rák több embert tart el, mint amennyit megöl"
 
Azért, ez egy érdekes kérdés. Komolyra fordítva. Ha jól bele gondolunk, az emberiség a mesterséges vegyi anyagok kora előtt növényi eredetű szerekkel gyógyult, vagy is homeopátiás gyógyítás történt. Amióta feltalálták a gyógyszereket, létre jöttek a gyógyszergyárak, azóta a tudomány már ezt a növényi alapú gyógyítást nem nagyon akarja elfogadni. Nem tudom kinek milyen tapasztalata van, de én azt látom, hogy az egyes betegségekre a különböző orvosok más és más nevű gyógyszert írnak fel, amit más és más gyártó produkál, azonban a bennük lévő hatóanyagok azonosak. Van egy olyan érzésem, hogy itt megint csak a gyógyszer lobby tevékenysége dominál. Szerintem, attól függ, hogy melyik orvost melyik gyógyszer gyártó cég "támogatja". A homeopátiás gyógyszereket pedig nem a "nagy" cégek készítik. Fura egy dolog ez...
A homeopátia elve az, hogy olyan anyagot ad a betegnek, ami a betegségével azonos tüneteket produkál, és ezzel tanítja meg a szervezetet a betegség leküzdésére. Ez eddig akár működhetne is. DE a homeopátiás gyógyszerek olyan végtelen nagy hígításban készülnek, hogy hatóanyagot szinte már nem is tartalmaznak. Az elv, hogy a készítés során a keverési műveletekkel a hatóanyag megváltoztatja a higító közeget és az közvetíti a hatóanyag hatását. És itt van az eb elhantolva, amitől orvosok és gyógyszergyártók aprehendálnak .
 
Azért, ez egy érdekes kérdés. Komolyra fordítva. Ha jól bele gondolunk, az emberiség a mesterséges vegyi anyagok kora előtt növényi eredetű szerekkel gyógyult, vagy is homeopátiás gyógyítás történt. Amióta feltalálták a gyógyszereket, létre jöttek a gyógyszergyárak, azóta a tudomány már ezt a növényi alapú gyógyítást nem nagyon akarja elfogadni. Nem tudom kinek milyen tapasztalata van, de én azt látom, hogy az egyes betegségekre a különböző orvosok más és más nevű gyógyszert írnak fel, amit más és más gyártó produkál, azonban a bennük lévő hatóanyagok azonosak. Van egy olyan érzésem, hogy itt megint csak a gyógyszer lobby tevékenysége dominál. Szerintem, attól függ, hogy melyik orvost melyik gyógyszer gyártó cég "támogatja". A homeopátiás gyógyszereket pedig nem a "nagy" cégek készítik. Fura egy dolog ez...

A homeopátia nem egészen a "klasszikus" természetgyógyászat, amely gyógynövényeket használ. Cdurmol nagyjából leírta a különbséget.
Magam elismerem a gyógynövények hatékonyságát -, ezek többsége bizonyítható és kimutatható -, de a homeopátiát humbugnak tartom a titokzatos, és nem kellően bizonyított hatásmechanizmusával.
Hogy a gyógyszergyártás hatalmas üzlet, és hogy a gyógyszerlobby is sok mindenre képes, azt elismerem.
 
Nagyon igazad van, én néha azt gondolom, hogy már rég gyógyítható lenne a rák, ha nem lenne a betegség nagyobb üzlet, mint az egészség.
Ez is hasonló, mint a gépjármű ipar, ami az olajra és származékaira épül. Gondold csak el hová lennének az olajmultik és a "hatóanyag" multik, ha egyszer csak nem kellene a termékük senkinek, mert van helyette más. Meglehet, hogy környezeti jólét, egészséges életvitel, hatékony és pozitív gondoskodó államok, elégedett népek lennének a világban. Nem lenne háború, békében élne az emberiség, mert csak azzal foglalkozna mindenki, hogy ez így is maradjon.... Meglehet ez egy utópia, de miért ne? :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére