Hírek Kilépés az EU-ból: Orbán Viktor váratlan nyilatkozatot tett Magyarország álláspontjáról

A magyar kormányfő a Kossuth rádióban adott szokásos péntek reggeli interjúban úgy fogalmazott, hogy a kormánynak a legnagyobb kihívás, hogy ellensúlyozza a nyugati világ gyengélkedését.

Az interjúban Orbán Viktor azt mondta, hogy a kormány ennek tudatában van 2010–2011 óta, akkor győződött meg ő maga is arról, hogy „az EU-nak kampó”, hacsak a németek és a franciák nem találnak ki valamit, és nem állítják új pályára az európai gazdaságot.

Nem kell ebből kilépni, szétesik ez magától is, ha ez így megy tovább

– jegyezte meg.

Kilépés az EU-ból: Orbán Viktor váratlan nyilatkozatot tett​

Hozzátette, hogy a kilépés erőltetése értelmetlen javaslat, az Európai Uniónak pozitív küldetése van, ha jól lenne szervezve, akkor jól szolgálná a tagállamok érdekekeit. „Még mindig azt mondom, hogy Magyarországnak inkább belül kell lennie, de azt is látni kell, hogy Európai Unió így nem tud megmaradni” – jelentette ki.
A kormányfő emlékeztetett, hogy ha valaki elolvassa Mario Draghi volt olasz kormányfő jelentését, abban benne van ez a kritika. Hozzátette, hogy ez nem magyar EU-kritika, ez nem egy magyar kilépési szándék. „Azt mondja Európa legrangosabb közgazdászainak egyike, hogy az uniónak vége van, hacsak sürgősen nem változtat néhány dolgon radikálisan”– mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök az is mondta, ha két dolgot nem teszünk meg sürgősen, akkor az Európai Uniónak vége van. Az első, hogy az energiaárakat mindenképpen csökkenteni kell. „A mostani helyzet ugyanis rossz a családoknak, de talán még ennél is nagyobb baj, hogy tönkremennek az európai cégek. Rámutatott: ma az európai szabályozás miatt magas az ár.
A háborúnak is van szerepe ebben, de van egy Green Dealnek, zöldmegállapodásnak nevezett energiapolitika, aminek az erőltetése tönkreteszi az európai gazdaságot” – mondta.

Hozzátette, a második dolog, amin változtatni kell, az az európai tőkepiac létrehozása. „A globális riválisok ugyanis bátorítják az európai tőkét, hogy hagyja el Európát, és máshol fektessen be. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy mi jobb ajánlatot teszünk az európai tőkének, az európai nagyvállalatoknak, mint amit kapnak Amerikából, Kínából és a világ más részeiből. Ehhez kell egy egységes tőkepiac, hogy ezt meg tudjuk tenni” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor korábban a Mandiner és a svájci Weltwoche közös podcastjében úgy fogalmazott, hogy arra kérdésre, hogy meg lehet-e reformálni az Európia Uniót, még nem lehet tudni, mert még nem lett megpróbálva. „Most meg kell próbálni először, ha sikerült, akkor jó, ha nem, akkor egy másik stratégiát kell választani.”

Azt is mondta, hogy az Európai Unió a túléléséért küzd, erősen kétséges, hogy fenn tud-e maradni, szerinte az Európai Unió megmentésére rendelkezésére álló idő szűk. „Nyilvánvalóan Magyarország nem tudja megmenteni az Európai Uniót. Az uniót Németország és Franciaország tudja megmenteni. Az erre való képességet jelenleg nem látom” – mondta a miniszterelnök.

1745517157264.jpeg
 

Kedves Donald, ne reménykedj! – üzente Orbán Tusknak:​

Magyarország nem fog kilépni az EU-ból, szögezte le a magyar miniszterelnök.

Viszakozik.
Az EU és a még mindig lehívható kohéziós pénzek nélkül anyaszült meztelenül állna a világ előtt.
Aljaskodásai ellenére is az EU egy védőernyő.
 

Kedves Donald, ne reménykedj! – üzente Orbán Tusknak:​

Magyarország nem fog kilépni az EU-ból, szögezte le a magyar miniszterelnök.

Viszakozik.
Az EU és a még mindig lehívható kohéziós pénzek nélkül anyaszült meztelenül állna a világ előtt.
Aljaskodásai ellenére is az EU egy védőernyő.
Nos itt a tévedés mert Orbán nem mondta azt hogy kilép az ország az EU-ból.
Az ilyen megosztó kijelentéseket először mindig egy alvezér dobja fel és megnézik mi a hatása ah megfelelő akkor átveszi és kisajátítja a vezér
.
Főleg így a választások előtt nagyon vigyáz arra hogy miket mondjon.
 
Demokrácia de, úgy ahogy mi akarjuk.
Az Országgyűlés dönthet arról, hogy fenntartja-e azokat a büntetéseket, amelyeket Kövér László házelnök szabott ki öt momentumos (Bedő Dávid, Lőcsei Lajos, Sebők Éva, Gelencsér Ferenc, Tóth Endre) és egy független képviselőre (Hadházy Ákos) március végén. A gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő módosítása, a Pride korlátozásának, tiltásának lehetővé tétele miatt – az ülésteremben füstgyertyákkal is – tiltakozó politikusokat ülésnapokról történő kitiltással és tiszteletdíj-csökkentéssel szankcionálta az Országgyűlés elnöke.
A teljes ellenzéket kellene. Valódi egypártrendszerre van szükség, hogy a sok ostoba végre totál érezze a törődést és azt is ötször átgondolja hogy kilépjen-e az utcára.
 
Nos itt a tévedés mert Orbán nem mondta azt hogy kilép az ország az EU-ból.
Az ilyen megosztó kijelentéseket először mindig egy alvezér dobja fel és megnézik mi a hatása ah megfelelő akkor átveszi és kisajátítja a vezér
.
Főleg így a választások előtt nagyon vigyáz arra hogy miket mondjon.
Idézetek:

Orbán: Az EU-n kívül is van élet"

Orbán Viktor újra Magyarország uniós tagságáról beszélt: egy fórumon ugyanis azt mondta, hogy ha egyszer az ország számára előnyösebb lenne kívül lenni, akkor szerinte ki kell lépni.

Abban a pillanatban, hogy Magyarországnak előnyösebb, hogy kívül van, mint belül, akkor ki kell lépni”

fogalmazott a napokban Orbán Viktor miniszterelnök egy pilisvörösvári fórumon Szijjártó Péter és Menczer Tamás társaságában. Ez kézzel fogható, egyenes beszéd:
amíg megéri, addig leszünk uniós tagok
 
Ukrajna a legnagyobb ellenség. EU tagok akarnak lenni ...
Szakmunkásképzős fiatalok előtt kampányolt Ukrajna uniós integrációja ellen Orbán Viktor miniszterelnök.
Amikor mi léptünk be a EU-ba, akkor is sok magyar dolgozott külföldön. Érdekes módon az akkori EU- kormányok nem féltették tőlünk az országaikat.
Sokszor elgondolkodom, nekünk hogy esett volna, ha 2004-ben mondjuk az osztákok rendeznek ilyen szavazást, kampányt a mi csatlakozásunk ellen. Ott mi hangzott volna el? Ezeket a csórókat akarják támogatni a mi adónkból? Elveszik a munkánkat! Vegyük fel inkább Svájcot!
Hogy lehet nap mint nap egy nèp ès megtámadott ország ellen uszîtani ahol magyarok is èlnek?
 
„Bepanaszoltuk a magyar államot az Európai Bizottságnál” – jelentette be a Magyar Hang hétfőn. A lap tiltott állami támogatásra hivatkozik.
2023 elején, miután a sokadik Covid-hullámot követően a közintézmények is újranyitottak, közel száz munkaórát töltöttem el a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, hogy átlapozzam a tíz kiadvány közel ötszáz megjelent újságjának 35 ezer oldalát. Kockás füzetbe húztam a vonalakat a hirdetésekről, és a végeredmény elképesztő lett: a négy kormánypárti újságban 2020-ban 300 oldal közvetlen kormányzati, valamint további 213 oldal állami cég által feladott hirdetés jelent meg (listaáron, felárak és kedvezmények nélkül 1,04 milliárd forint értékben). Ezzel szemben a hat kormányfüggetlen lapban nem volt egyetlen oldal kormányhirdetés sem
– fogalmazott Lukács Csaba,
„2023 októberében tettünk bejelentést a Gazdasági Versenyhivatalnál gazdasági erőfölénnyel való visszaélés ügyében a Mediaworks kapcsán. Nem ért meglepetésként, hogy a bejelentést a GVH hosszas gondolkodás után 2024 márciusában elutasította – pontosabban úgy döntött, hogy nem indít versenyfelügyeleti eljárást.”
„Amennyiben a Bizottság helyt ad a panaszunknak, a tiltott állami támogatást kapó cégeknek vissza kell fizetniük legalább 1,1 milliárd eurónyi forintot (mintegy 450 milliárd forint) a magyar költségvetésbe” – derült ki a cikkből.
(erre kíváncsi leszek)
 
Ez kézzel fogható, egyenes beszéd:
amíg megéri, addig leszünk uniós tagok
Ezt vajon lehet-e forinttal mérni?
Hihetetlen idiotizmus orbántól. Egy ilyen kis picsányi,koldusszegény országnak, aminek se ipara, se hadserege, termőföldjei sivatagosodnak, lakossága öregszik, a fiatalok kivándorolnak, alapvető érdeke, hogy egy nagyobb közösség része maradjon, amely megóvja a csődtől, a lenullázódástól.
Eszem megáll, mennyire idióta lehet egy országvezető.
 
Ezt vajon lehet-e forinttal mérni?
Hihetetlen idiotizmus orbántól. Egy ilyen kis picsányi,koldusszegény országnak, aminek se ipara, se hadserege, termőföldjei sivatagosodnak, lakossága öregszik, a fiatalok kivándorolnak, alapvető érdeke, hogy egy nagyobb közösség része maradjon, amely megóvja a csődtől, a lenullázódástól.
Eszem megáll, mennyire idióta lehet egy országvezető.
Nem a politikai zsenialitása miatt szeretjük.:rohog:
 
Nem a politikai zsenialitása miatt szeretjük.:rohog:
Két súlyos hibája van, a normál, átlagos emberi gyengeségeken kívül.
1. Imádja a hatalmat, és azt, hogy ennek révén mágnás lehet. Pedig semmi értelme a kétezredik milliárdnak, de neki az is kell. Virtuálisan persze, mert a bukszájában csak pár ezresnyi kp van.
2. Sértődékeny. Ha egyszer valaki csúnyán néz rá, onnantól rokonságával-környezetével együtt hetedíziglen bosszúval üldözi.
Ezek miatt nem jó politikus és nem jó vezető. NEKI már nem jó az EU, következésképpen az országnak se legyen jó.
 
ennek révén mágnás lehet. Pedig semmi értelme a kétezredik milliárdnak, de neki az is kell.
van 5 gyereke
az MINDD a labatokon akar es all labra
+ potyognak mar az unokak is
azoknak is biztositani kell a nagypapai elveket
SOHA eszedbe ne jusson barhol is dolgozni
majd eltart a birkamagyar
 
Viktor kész Dominic Torretto. Állandóan a "családdal" jön :-D
Amúgy az anyegin kívül mi más jó az EU-ban, azt nehéz szavakba önteni... :-D
 
A devizahitelesek szerződései érvénytelenek, minden szerződés semmis!!

47 perces beszélgetés arról, mi a teendője az embereknek a már végrehajtott, a végrehajtás előtti, a még fizető illetve a már lezárt devizahitelek esetén!


 
A devizahitelesek szerződései érvénytelenek, minden szerződés semmis!!

47 perces beszélgetés arról, mi a teendője az embereknek a már végrehajtott, a végrehajtás előtti, a még fizető illetve a már lezárt devizahitelek esetén!


Miért nem írtak alá semmit?
Vagy ez úgy működik hogy ha valamit megbánok akkor semmisnek tekinthetem?
Igaz nem veszek fel hitelt eddig nem volt rá szükségem...
csak a megjegyzés döbbentett meg .
Inkább Orbán Viktorhoz fordultak a nyugdíjasok: évközi nyugdíjemelést kérnek, júniusra
Lassan már mindenhol csak kapni akarnak.
 
Egy díjazott kép.
A Hír- és eseményfotó első díját Veress Viktor (HVG) kapta.
1746527878167.png

A testbeszéd nagyon árulkodó. Van egy higgadt politikus és egy eltorzult arcú ember. Aki ezen mást lát.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,752
Üzenet
4,939,079
Tagok
624,416
Legújabb tagunk
Szagitk
Oldal tetejére