Kilépési hullám követi a kizárásokat az MSZP-nél

Tucatnyi helyi szervezet készíti elő a hétvégén, hogy kollektívan kilép a Magyar Szocialista Pártból. Információink szerint így kívánnak tiltakozni az MSZP vezetőségének kizárási hullámára.

Nagyüzemi működésre kapcsolt az MSZP párttagjainak kizárása ügyében. Információink szerint szombaton kitessékelték a pártból Szakács Lászlót, Juhászné Lévai Katalint és Morkai Mihályt. Korábban pedig egykori elnökétől, Molnár Gyulától szabadult meg a párt. A kizárások mögött mindenhol a DK sejlik fel.


Mint korábban megírtuk: Molnárnak azért kellett mennie, mert a DK jelöltjeként indul budai kerületében, és ha nyer, a Demokratikus Koalíció frakciójába ülne be. Az etikai bizottság szívét az sem lágyította meg, hogy minderről nem Molnár, hanem a pártelnök Tóth Bertalan, valamint Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc döntött. A volt pártelnök egy pártközi alku része volt csupán, még beleszólása sem volt saját sorsába. Tóth és pártja azonban mindezért kirúgta.

Hasonlóan jártak el a pécsi Szakács Lászlóval is, aki ugyancsak DK-s támogatása miatt kényszerült távozni az MSZP-ből. Lapunk úgy tudja: ez sem Szakács döntése volt, most mégis vele vitetik el a balhét.

A debreceni Juhászné Lévai Katalinnak, aki egy éve még a párt hajdú-bihari választmányát vezette, azért kell távoznia az etikai bizottság szerint, mert több DK-s posztot osztott meg közösségi oldalán, mint MSZP-st. Igen.

Morkai Mihály, volt miskolci alpolgármester maga tett lépéseket a DK felé, mondván: az MSZP legutóbbi tisztújításán „letért a törvényes és etikus útról”. Neki is útilaput kötöttek a talpa alá.

A rapid kizárásokra válaszul tucatnál is több megyei, illetve városi MSZP-szervezet jelenti be a jövő hét elején, hogy kollektívan távoznak a Szocialista Pártból.

mszp.jpg
 
Íme csak ezt sokkal hamarabb kellett volna megtenni.
A DK visz mindent.
Mutas egy baloldali karizmatikus politikust a dk-n kívül!
(Ugye Jakab, mint pártja neve is utal rá jobbos.)
Nem szabad kényelmesnek lenni ezt még mindig nem tanulták meg az MSZP politikusai.
Lebecsülték a fideszt is és itt itt eredménye.
Én meg azt gondolom, hogy opportunista módon atvették az mdf/kisgazdak/... szerepét (ez biztos 10/20/30 % konc).
 
Nem tudom ... sok ember volt párttag az előző rendszerben is, pusztán megélhetésből.
Borzalmasan nem érdekelte őket, hogy ki, mit mond, mit hisz - csak a pozícióval járó befolyás kihasználása.
Példa: Hoffmann Rózsa, Martonyi, Pintér ..., de akadnak volt MSZMP-tagok máshol is.

Az MSZP-ben sokan maradtak azok közül, akik szintén ugródeszkának tartották a pártot a saját boldogulásukhoz.
Most, hogy a csillag pályája alacsonyabban ível, átnyergelnek arra, akit nyerőnek tartanak.

Persze tisztességtelen is bőven akad: a két polgármester, akik MSZP-színekben választást nyertek, majd pár héttel később átigazoltak a DK-ba.

Ezeket kellene siratni?
Nem kár értük.

Én csak a DK-n csodálkozom. Ilyen embereket felvenni ...
 
Utoljára módosítva:
Tragikomédia már most az egész, pedig a kampány még el sem kezdődött.
Annak ismeretében sem lesz unalmas a műsor, hogy a végkifejlet már most borítékolható.
Ismered a mondást: a lónak négy lába van mégis megbotlik, csak a lovat a botlása után nem zsarolja meg senki, ellentétben az emberrel! Sok a mocsok a politikában, nem való az tisztességes embernek, bár vannak kivételek, de nagyon kevesen vannak.
 
Egy tolvaj gazemberrel állnak szemben, egy olyan emberrel és a haverjaival, akinek egy szavát sem szabadna meghallani, mert olyan tisztességtelen.
Régesrég ki kellett volna zárnia ennek az országnak a lehetőségét is, hogy egy ilyen ember még egyáltalán politikus lehessen, nemhogy miniszterelnök!

A mi szégyenünk is, hogy egy ember, aki lenyúlta a saját országát még mindig kormányfő.

Hogy a családomról, rólam, az országról úgy beszéljenek, mint akik hasonlóak ehhez a társasághoz? Hogy azonosítsanak Orbánékkal, s úgy kezeljék az országot, mintha itt mindenki korrupt csaló lenne?!

Ezt a szégyent meg kell szüntetni.

Te nem vállalod, Ő nem vállalja, én nem vállalom.
Akkor?
Marad ez a megoldás.

S marad a véleményem, hogy nem tetszik, hogy a DK olyanokkal higítja a sorait, akik gondolkodás nélkül átnyergelnek ahhoz, ahol vastagabb a pénztárca, mert ez sem tisztességes. S az ilyenekből van nagyon elege mindenkinek (kivéve a fideszeseket, mert az ő erkölcsi szintjükért nem kezeskedem).
 
Az ember nem ismeri a benfektes infokat , de ezek fiatalabb korosztaly nem voltak MSZMP tagok.
Eleg vacakul all a kozvelemeny kutatasok szerint az MSZP ,ergo mindket kirugott tag nyilatkozott es ervenyes alairt megallapodas volt az Mszp vel,masiknal kialltak mogule nem tamogatjak, allitolag csak a Mszp vezetoibol volt a promo videon es KAracsony lemaradt. MIcsoda fobenjaro bun, hogy nem mas part udvoskejet reklamozta, de azt allitotta szivesen kicserelte volna a videot olyanra ahol a KAracsony ur is szerepel.
Kunhalmi azt allitja jonnek mennek a politikusok hozzajuk is belepett ketto,kettotol meg megvaltak. Levay Aniko meg a raadas.
Egy halom bizonytalan szavazo van, minden ellenzeki partnak most az lenne a dolga ,hogy korteskedjen novelje tagsagat es tamogatottsagat, hat ez a politika amit latunk az Mszp ben nem erre utal.
KApaszkodnak Karacsonyba mar masodszor es ha nem o lesz a nyero? Akkor megszunik merheto partnak lenni? egy lapra tesznek mindent fel?
KAracsony nyilvan maximalisan elvarja a tamogatast mert egy fenekkel ket lovat nem lehet megulni. Bp fonoknek lenni, a Fidesz kormanyzasa alatt, teljes embert kivan meg az is keves. Igen bator ember mert mindket helyen helytallni 100%-ig, ki van szolgaltatva ket partnak akik meg belso viszalyokkal is kuszkodnek.
8 de 4 ev biztos rendelkezesre allt ugy a part epitesre, ugy a tamogatottsag megszerzesere hamar Miniszter Elnok akar lenni , es ez biztos igy van mert mar masodszor indul neki a gyozelem remenyebe.

A DK es a Jobbik az aki teljes gozzel epitkezik, a tobbi azt el se tudom kepzelni mit gondolnak, hogy fognak elore menni es netan gyozni...mert azert ez a mecs a gyozelemrol szol.
Ugy gondolom, hogy csak az fog gyozni aki vegig birja vinni teljes gozzel a valasztasokig az egesz hajtast.
 
Én sem látok a kulisszák mögé, de néhány tény:

Szakács László
Visszahívták az előválasztási jelöltségből, mert az LMP, az MSZP és a PM közös jelölteket indít 23 körzetben (az előválasztáson!).
"Elfogyott körülötte a levegő, nem érezte a tagság támogatását", ezért Szakács függesztette fel először a tagságát, majd a DK-val tárgyalt, hogy a DK támogatásával mégis elinduljon (az előválasztáson!).

Az MSZP Barany 2. számú körzetének jelöltje az LMP elnöke, Keresztes László Lóránt.

Jah, az a bizonyos pártfegyelem! Ha jól jön, fontos, ha nem jön jól, átléphető.
Azt gondolom, ez a kizárás oka.

Molnár Gyula: nehéz igazságot tenni.
Az biztos, hogy többször nyert választást, de veszített is.
Az MSZP elnökeként sem sikerült sokat hozni a konyhára.
Ha valakinek, neki tudnia kellett volna, hogy ingoványos talajra tévedt.
Így járt.

Az MSZP már akkor szövetséget kötött a Párbeszéddel, amikor a PM még a kanyarban sem volt. Burány Sándor azért ült át a Párbeszéd frakcióba, hogy önálló parlamenti csoport lehessen a PM.

Ez csak néhány ember.
Az előválasztásra és a közpénzekben dúskálók elleni fellépésre kell koncentrálni.
 
Utoljára módosítva:
Vegul mindegy , hogy mennek vagy maradnak foleg ,hogy teljes osszefogas van , nekik keseru a szajuk ize.
CSak a Dk az amelyik legkozelebb all ideologiailag a baloldalhoz csak oda tudnak menni vagy 180 fokot csak nem akarnak csinalni mint az Orban.
 
Vegul mindegy , hogy mennek vagy maradnak foleg ,hogy teljes osszefogas van , nekik keseru a szajuk ize.
CSak a Dk az amelyik legkozelebb all ideologiailag a baloldalhoz csak oda tudnak menni vagy 180 fokot csak nem akarnak csinalni mint az Orban.
Miért ne? Ha ott több csurran cseppen!
 
Miért ne? Ha ott több csurran cseppen!
Szerintem nincs a javadalmazasba kulonbseg kepviselo es kepviselo kozott. Eseteg ha van + bizottsagi munka amiert jar + penz.
Haszon a frakcio tagsagra jar valami + penzzel , es ez azert fontos mert a "nyero mindent vissz" osszeadodnak a szavazatok , mint ahogy a fidesznel hogy meg az 50% se kellett hogy 2/3 legyen.
Temeszetes nem kell oket felteni mert a legjobb alkalmazotti fizetes a politikusoke.
 
Szerintem nincs a javadalmazasba kulonbseg kepviselo es kepviselo kozott. Eseteg ha van + bizottsagi munka amiert jar + penz.
Haszon a frakcio tagsagra jar valami + penzzel , es ez azert fontos mert a "nyero mindent vissz" osszeadodnak a szavazatok , mint ahogy a fidesznel hogy meg az 50% se kellett hogy 2/3 legyen.
Temeszetes nem kell oket felteni mert a legjobb alkalmazotti fizetes a politikusoke.
Nem féltem én egyik átállót sem, meghálálják nekik valamilyen formában a támogatást.
 
Egy tolvaj gazemberrel állnak szemben, egy olyan emberrel és a haverjaival, akinek egy szavát sem szabadna meghallani, mert olyan tisztességtelen.
miert is nem lepodok meg

A Magyar Nemzet 2018 márciusában írta meg, hogy az FBI tanúvédelmi programjában van egy magyar férfi, akit az Interpol is köröz és aki uniós pénzek elsikkasztásában és külföldre juttatásában működött közre. A lap szerint
az elmúlt években (2018 előtt) 4 milliárd eurót, vagyis 1.300 milliárd forintot lophattak így ki Magyarországról.
A lap azt írja, hogy az FBI gyanúja szerint a pénzeket – a kormánypárti politikusoknak visszaosztott jutalékot – jellemzően az MKB-ból, vagy más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel készpénzben. A pénz egy része ezután strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva jutott vissza Magyarországra, hogy luxusszállodákat, kastélyokat és egyéb ingatlanokat vásároljanak belőle.
Az amerikai hatóságokat azért is zavarja az illegális pénzügyi megoldás, mert a nemzetközi terrorizmust is e csatornákon keresztül finanszírozzák.
A Magyar Nemzet úgy tudja, az amerikai hatóságok a magyar férfi vallomása alapján konkrét nyomozati cselekményeket is kértek a magyar hatóságoktól, de harminc nap után azt a választ kapták Budapestről, hogy itt nem találtak semmilyen bűncselekményre utaló nyomot.
Az FBI felajánlotta a magyar hatóságoknak, hogy kérdezzék ki az őrizetükben levő férfit, de nem éltek a lehetőséggel.”
 
Egy tolvaj gazemberrel állnak szemben, egy olyan emberrel és a haverjaival, akinek egy szavát sem szabadna meghallani, mert olyan tisztességtelen.
Régesrég ki kellett volna zárnia ennek az országnak a lehetőségét is, hogy egy ilyen ember még egyáltalán politikus lehessen, nemhogy miniszterelnök!

Figyelmedbe ajánlom a dátumot: 2011!
Tíz év!
Változott valami?
Van bármi esély is rá, hogy a következő tíz évben változzon?
Nem. Akkor még mindig csak 70 körüliek lesznek.
 

Figyelmedbe ajánlom a dátumot: 2011!
Tíz év!
Változott valami?
Van bármi esély is rá, hogy a következő tíz évben változzon?
Nem. Akkor még mindig csak 70 körüliek lesznek.
Maximálisan hibáztatom a fideszes szavazókat ezért.

Ha más a véleményünk a DK-ról, Gyurcsányról, szocialistákról, "ellenzékről", gazdaságról, kultúráról, stb. bármi, azt megértem, elfogadom.

De nem lehet más a véleményünk egy olyan emberről, aki a saját zsebére dolgozik, s a családját, a sleppjét juttatja közpénzből előnyökhöz.
Nem is akármilyen mértékben!
Mindezt úgy, hogy felrúgta az ország jogrendszerét, s önkényuralmat épít.

Ez a helyzet hosszú évek óta a fideszes szavazók sara.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére