Hírek Kiskaput talált a lottó szisztémáján egy nyugdíjas pár – 9 és félmilliárd forintnyi pénzt nyertek vele

Ezt a típusú lottót Michigan államban azóta fel is függesztették, a házaspár matematikai ügyeskedéséből azonban film is készült, világsztárokkal a főszerepben.

Sokan sokféle taktikával játszanak lottót és más szerencsejátékot – már persze azok közül, akik nem tartják kidobott pénznek az effélét –, de akadnak olyanok is, akik a szerencsén túl másban is bíznak. Mivel vakszerencsén alapuló játékokat úgy szokták kialakítani, hogy lehetőleg a játékot szervező cég ne járjon túl rosszul, ritkaság, hogy a rendszer kijátszható legyen. Egy amerikai pár két évtizede mégis talált egy kiskaput.

A Michigan állambeli Evartban élő Jerry Selbeenek állítása szerint mindössze 5 percébe telt rájönnie, hogy az állam újonnan bevezetett lottójátékán, a Cash Winfallon a nyerés esélye nem is olyan kevés, mint ami elsőre látszik. Igaz, ehhez kellett az is, hogy matematikából kifejezetten penge legyen.


Jerry néhány éve volt nyugdíjas, amikor felfigyelt a michigani lottó új játékára: ennek lényege az volt, hogy 49 számból kellett eltalálni 6-ot, a nyeremény pedig garantáltan nem lehetett kevesebb, mint kétmillió dollár. A jól ismert hazai lottószisztémához hasonlóan pedig folyamatosan emelkedett, ha nem volt telitalálatos szelvény.

Az eltérés annyi volt, hogy ha nem senki nem találta el a hat számot, és közben a nyeremény elérte az ötmillió dollárt (mai árfolyamon közel másfél milliárd forintot), a pénzt elosztották a kevesebb számot (5-öt, 4-et, 3-at) eltaláltak között. Ettől kapott „vérszemet” Selbee úr, aki gyorsan kiszámolta, hogy

ha kellő számú szelvényt vásárol, akkor gyakorlatilag biztosan közte annyi nyertes, amivel több pénzhez jut, mint amennyit a vásárlásra szánt.
Meglepő módon először nem sikerült a terve: az első alkalommal (amit még eltitkolt felesége előtt) 50 dollárt veszített 2200 dollárnyi szelvény vásárlásával. Azonban hamar rájött, hogy mindössze annyi hibát követett el, hogy kevés lottót vett, így második alkalommal már 3400 dollárt szánt az akcióra, ami jó ötletnek bizonyult: 6300 dollár ütötte a markát. A harmadik alkalomtól (ami immár 15 700 dollárt hozott a konyhára) nem volt megállás. Ekkor már feleségét, sőt később családja több tagját is bevonta a lottózásba. Mitöbb, GS Investment Strategies LLC néven külön céget is alapítottak. Előfordult, hogy egy húzásra százezres nagyságrendben vásároltak szelvényeket, nem csoda tehát, hogy a cég komoly nyereségre tett szert.

A sikerszériának csak ideiglenesen vetett véget, hogy a társaság rájött a turpisságra – igaz, ők először azt gondolták, hogy csalnak a rendszerrel, holott Selbee-ék módszere teljesen legális volt: mindössze a matematikát használták hatékonyan és kreatívan. Jerry azonban hamar kiszúrta, hogy egy nagyon hasonló játék létezik Massachusetts államban is, így becélozták azt a lottót, és hat éven át folyamatosan jártak játszani – már amennyiben ezt még játéknak lehet nevezni.

Jerry Selbee saját bevallása szerint nem érti, hogy miért csak neki jutott eszébe az ötlet, hiszen szerinte amit ő kiszámolt, az egy közepesen nehéz általános iskolai feladatnak felel meg. Nem csoda, hogy a világ egyik legkomolyabb egyetemének a Massachusetts Institute of Technologynak (MIT) otthont adó államban már többen voltak, akik a módszert alkalmazták.

A nyerő széria 8 éven át tartott, ekkorra már a sajtó is felfigyelt a hatalmas pénzekre, és a leleplezésekben erős Boston Globe meg is írta a sztorit, ami egy csapásra végett vetett az egyébként egyáltalán nem könnyen jövő millióknak. A történet azonban annyira izgalmasnak bizonyult, hogy 2022-ben filmet forgattak belőle: a Jerry & Marge Go Large (magyarul: Jerry és Marge nyerőszériája, más fordításban Jerry és Marge lottótitkai) című filmben olyan színészek szerepelnek, mint a kétszeres Golden Globe-díjas Anette Bening, a Breaking Bad Walter Whithe-ja, Bryan Cranston vagy az Office-szal világhírűvé vált Rainn Wilson.

1720523433796.jpeg
 
Itthon amíg közönség előtt zajlottak a sorsolások azt is kihasználták ügyeskedők hogy bekerüljönek és így nyerhessenek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

midi nyalánkság wrote on erryka78's profile.
Szia Erryka bocsi hogy hogy hozzád fordulok azt szeretném kérdezni tőled hogy mpr zenébe szeretnék szöveget beilleszteni azt tudom milyen progival kell de nem tudom a munkamenetét. Segítesz nekem?? köszi!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,644
Üzenet
4,919,848
Tagok
622,855
Legújabb tagunk
thuexe24horg
Oldal tetejére