Hírek Kissinger tűpontos diagnózist adott az ukrán háborúról és Kínáról az utolsó nagyinterjújában

A nemrég elhunyt veterán diplomata utolsó erejével, 100 évesen még Kínába is ellátogatott. Hszi Csinping kínai elnök régi barátként emlékszik vissza a volt külügyminiszterre. Kissinger utolsó nagyinterjújában a háborús konfliktusokról és Kína szerepéről is diagnózist adott.

A napokban elhunyt, szinte az utolsó időkig is dolgozó, tűpontos diagnózisokat felállító veterán diplomata nagyon is kedvelt volt Kínában, Hszi Csinping elnök régi barátként emlékezett meg róla.

Kissinger 1971-ben még titokban látogatott Kínába, és sokat tett azért, hogy az ideológiai különbségek háttérbe kerülhessenek az amerikai-kínai kapcsolatokban.

Kissinger idén júliusban tett látogatást Pekingben, és fél évszázadon keresztül valóban sokat tett azért, hogy normalizálódjon a két nagyhatalom közötti viszony.

A korábbi külügyminiszter az Economistnak adott még a nyáron egy több mint 8 órás interjút, melyben elsősorban Kína és az USA szembenállásáról, valamint az ukrajnai háborúról fejtette ki álláspontját.

Kissinger meglátása szerint a nagyhatalmi konfrontáció felé vezető úton haladunk, mindent meg kell tenni, hogy Amerika és Kína vetélkedése ne forduljon át háborúba. Kissinger egyébként két új köteten is dolgozik a témával kapcsolatban: a mesterséges intelligencia szerepéről a globális konfliktusokban, illetve a szövetségesi rendszerek kialakulásáról.

A mesterséges intelligencia mindent átrendez​

Meglátása szerint a mesterséges intelligencia rányomja bélyegét az amerikai-kínai vetélkedésre is: a világon szélsebesen változik a technológia, amire nem alakult ki megfelelő, rendezett válasz, ezért a nagyhatalmak jobb híján az erő útját választhatják.

Mint mondta, klasszikus háború előtti helyzetben vagyunk,a szembenálló feleknek nincs elég mozgásterük a politikai engedményekre, és katasztrofális következményekhez vezethet, ha a kialakult egyensúlyt bármi megzavarja.

Az emberiség sorsát most az alakítja, hogyan tud megegyezni egymással Amerika és Kína.A mesterséges intelligencia gyors fejlődése miatt az egymás melletti békés együttélés módját kidolgozó megállapodásra egyre kevesebb idejük marad, nagyjából 5-10 év.

Kína érdekeit is figyelembe kell venni​

Kína magatartását tanulmányozva Kissinger szerint az egyik legfontosabb meghatározó pont, hogy Kína szerint Amerika hatalma, és az általa kialakított világrend leáldozóban van, és a történelem azt mutatja, hogy előbb-utóbb Kína kiszorítja az Egyesült Államokat a jelenlegi szerepből.

A kínai vezetők szerint Amerika soha nem fogja őket egyenrangú partnernek tekinteni, ebben nem is érdemes bízni, a nyugati diplomáciai vezetés pedig legfeljebb engedményeket tehet Peking felé, ha „jól viselkedik”.

Kína szándékait nem szabad félreértelmezni: hatalmat szeretnének, de nem dominálnák a világot Hitel-i értelemben véve.

Kína azt szeretné, ha tisztelnék az eddigi teljesítményét. Amennyiben vezető helyzetbe kerülne, nem erőltetné rá a kínai kultúrát a világra, legalábbis ezt súgják az ösztöneim – véli Kisssinger, aki pályafutása alatt számos kínai vezetőkkel tárgyalt, Ma Ce-tungot is beleértve.

Az Egyesült Államok és Kína békésen, háború nélkül is egymás mellett tudna élni, de erre nincs garancia.

Állandó dialógust kellene kialakítani a felek között, és megegyezni, milyen egyensúly alapján lehetne kialakítani a két nagyhatalom egymás iránti kapcsolatát.

Mindenesetre az Egyesült Államoknak fenn kell tartani a katonai erejét, és emellett diplomáciai eszközöket kell alkalmaznia az amerikai-kínai kapcsolatokban, melynek a legtörékenyebb pontja jelenleg Tajvan helyzete.

Richard Nixon és Mao Ce-tung találkozóját felidézve Kissinger kiemelte, hogy a kínai vezető 1972-ben még úgy nyilatkozott, hogy még száz évet várhatnak, de egy nap visszakérhetik Tajvant.

Kissinger szerint a Nixon által kialakított Kína-politika Donald Trump elnöksége idején megtört a Kína ellen indított kereskedelmi háborúval, ráadásul Trump politikáját Joe Biden kormányzata is követi, de liberális retorikával.Kissinger nem ennek a politikának a híve, mert egy ukrajnai jellegű háború esetén elpusztulna Tajvan szigete, és jelentősen sérülne a világgazdaság, és Kína belső viszonyai is megkérdőjeleződnének.

Tajvan most a legnagyobb próbatétel​

Ennek ellenére úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak nem könnyű Tajvan kérdését mellőzni anélkül, hogy Washington máshol feladna bizonyos pozíciókat.

A két nagyhatalom a háttérben megegyezhetne egymással, és diplomáciai tanácsadók révén együtműködhetnének, anélkül, hogy ezt formálisan bejelentenék.

Kínában a kommunizmus esetleges bukása után nem demokrácia jönne létre, hanem káosz, ami globális instabilitást okozna, ezért Amerikának inkább el kellene ismernie, hogy Kínának is vannak érdekei.

Ukrajna példáját előhozva, Kissinger úgy gondolja, hogy a háború lezárása kapcsán a két szuperhatalom közötti bizalom felépítésének lehetősége adódhat.

A háború rendezése: Ukrajna NATO-tagsága​

A háború elindítása Putyin részéről a helyzet megítélésének katasztrofális hibája volt, de a Nyugatot is terheli felelősség. Az a döntés, hogy Ukrajna számára nyitva hagyták a NATO-tagság lehetőségét kifejezetten rossznak bizonyult, ami instabilitást hozott a gyenge védekezőerővel rendelkező Ukrajna számára.

Úgy kell lezárni a háborút, hogy ne egy új konfliktusnak ágyazzunk meg: a realitás, hogy Oroszország nem fog lemondani Szevasztopolról.

Ha Oroszország felad bármennyit az eddig elfoglalt területekből, akkor az ukrán és az orosz fél is elégedetlen marad, ami a konfliktus folytatódását borítékolja.

Európa számára ezért a legjobb megoldás Ukrajna NATO tagsága és az orosz viszony rendezése lenne, hogy Európa keleti határai stabilak lehessenek. Kína és Oroszország kapcsolatáról szólva kiemelte, hogy kölcsönös a bizalmatlanság közöttük, nem természetes szövetségesek, és személy szerint soha nem találkozott még olyan kínai vezetővel, aki bármi jót mondott volna Oroszországról. Ettől függetlenül Kínának nem áll érdekében Oroszország destabiliációja, mert az a közép-ázsiai térség kiszámíthatóságát veszélyeztetné.

India, mint ellensúly​

Kína érdeke, hogy belépjen az ukrajnai helyzet diplomáciai rendezésébe, Peking is elismeri, hogy Ukrajna szuverén ország legyen, és ellenzi az atomfegyverek használatát, és van esély rá, hogy elfogadják Ukrajna NATO csatlakozását – véli Kissinger.

Már csak azért is, mert nem szeretnének ezen a területen konfliktust az Egyesült Államokkal, miközben a saját világrendjüket építik.

A pragmatikus gondolkodás jó modelljének Indiát tartja, amely nem kötelezte el magát egyetlen nagyhatalom mellett sem, és a külpolitikája nem állandó szövetségi rendszerekben gondolkodik.

India lehet az egyre nagyobb hatalommal bíró Kína megfelelő ellensúlya távlatilag – véli a veterán diplomata.

Amerikának stratégiailag gondolkodó vezetőkre van szüksége – ebben sem Biden sem Trump nem jeleskedik - , és reméli, hogy a republikánusok egy megfelelő jelöltet tudnak állítani a következő elnökválasztás előtt.

1701503927192.jpeg
 
Mégis minek jönnének Mo-ra? Ukrajnába is csak azért mentek, mert a lakosság 20% orosz, de az ukrán kormány a kisebbségi gecizéssel felhúzta Putykót.

Túl komolyan veszed ezt a szakértősködést... Tavaly már leültek tárgyalni. Akkor szóba került az orosz részról a megszállt területekről való lemondás. Ezt elutasították a ukrik.
Ukrajnán is múlik a dolog (nem csak az oroszokon és az USA-n ) de, egyelőre nem eged hisz melyik ország mondana le a területe egy részéről??
Ilyenkor mindig elfelejtik hogy hazánkban is az egyik legnagyobb katasztrófa Trianon. Ha ezt megemlítem azoknak akik köpködik az ukránokat........ csend.....
 
Nem vagyok Orosz barát , de Ukrajna NATO csatlakozása teljesen érthetetlen .
Az Oroszoktól nem kellene nékik tartani ha nem akarnának NATO tagok lenni .
Tehát logikus hogy ne akarjanak NATO tagok lenni és akkor nincs szükség arra hogy a NATO
védje őket az Oroszoktól. Hát nem...?
De. az. vagy.
Lehet hogy nem tudatosan. .......
2022 márciusa óta orosz állampolgárok összesen 133 céget alapítottak Magyarországon.
feltételezik, hogy az orosz állampolgárok által mostanában az unióban alapított cégeket „egyfajta fedésre használják” az orosz szolgálatok. Bár Magyarország kivétel, de 2022 februárja után a legtöbb európai államban megkurtították az orosz diplomáciai testületek létszámát, visszaküldve Oroszországba több olyan diplomát, akiről a helyi elhárító szervek tudták vagy gyanították, hogy hírszerzési tevékenységet is folytatnak. Ezért a moszkvai hírszerzésnél a háború miatt felértékelődtek az úgynevezett illegális, vagyis nem diplomáciai státuszban lévő ügynökök: diákok, tudósok és üzletemberek.
(Szóval a befolyásuk az megvan he nem is katonailag de, politikailag igen is van befolyásuk akár még ránk is. )
 
Ne vedd el a kedvüket...hisz annyira jó ha rúghatnak egyet az USA-ba.
Miket beszélsz?
Mit lehet rúgni? Épp úgy nem lehet mint a Fideszbe.
De szeretni se kell, sokan leírták miért világ közutálat tárgya az USA.De nem csak már Középkeleten .A távol keleten is már. Irán mióta utálja?A sah bukása óta. Kínával sincsenek jó viszonyban. India nem tudom mlyen barátságban van az USA-val (érdekbarátság még meglehet)
Európában pedig az Euróellenes lépéseik miatt.
Hogy kedvelnék az USA-t? ott ahol bajt csinál az általa nem kedvelt országoknak érdekellentét miatt.Ott biztos nem
Az arrogáns világ csendőrét hol kedvelik?
Ja tudom Kanada és Izrael
 
Elrabolni noket, gyerekeket embertelen és a legelitélendobb dolog!
Ráadásul, mindezt valami nagy nagy eszme érdekében....hááttttttt

Degát ezt szabad. Sewm az ensz sem az emberek jo resze nem tiltakozik, mert miert tennek?
Ernoe itt irkafirkal a csaladon beluli eroszakrol..na az elitelendo mert az van magfyarorszagon is, de amit magukbol kivetkozott emberallatok csinalnak az mas! Az szabadsagharc

Mar irni sincs kedvem, mert hanyingerem van a noket eroszakolo szemetek mentegetésébol!
 
Utoljára módosítva:
Ukrajnán is múlik a dolog (nem csak az oroszokon és az USA-n ) de, egyelőre nem eged hisz melyik ország mondana le a területe egy részéről??
Ilyenkor mindig elfelejtik hogy hazánkban is az egyik legnagyobb katasztrófa Trianon. Ha ezt megemlítem azoknak akik köpködik az ukránokat........ csend.....
Szerintem Ukrajnán semmi sem múlik, az egy bábállam, a vezetőit az USA -ban nevezik ki, a végrehajtandó utasításokat is onnan kapja. Az egész ország külföldi segélyekből él, a 40 milliós lakosságból jó ha a fele még nem ment külföldre.
Ukrajnának nincs gazdasága, nemhogy versenyképes gazdasága legyen, ami az EU -hoz való csatlakozás feltétele lenne, de hol van valami demokráciaszerüség arrafelé?, mikor minden ellenzéki párt be van tiltva, az utcán szedik össze az embereket és viszik a frontra.
Az egy amúgy is mesterségesen létrehozott állam, pont mint Jugoszlávia vagy Románia, olyan területekből lett összerakva ahol a történelem folyamán sohasem volt ukrán hatalom, vezetés.
 
Igen erről beszélek.
Köszönöm a kormányunk véleményét.
 
Igen erről beszélek.
Köszönöm a kormányunk véleményét.
De szerinted nem ez e világ lakosságának a többségének a véleménye?
Az USA és csatlósait kivéve ki embargózik az oroszokkal, hol utasították ki az orosz diplomatákat, mint említetted? Az EU -n meg Ukrajnán kívül hol vannak még betiltva az orosz hírforrások? Az EU -n és az USA -n kívül hol kobozták még el az orosz állampolgárok vagyonait? Az EU -n és az USA -n kívül hol tiltják még az orosz művészek, sportolók szereplését?
 
Utoljára módosítva:
Mégis minek jönnének Mo-ra?
Mert vissza akarjak állítani a szovjet rendet.
Egy szerencsenk van. Nevezetesen csak a lengyelek es a balti orszagok után jövünk a sorban.
Ukrajnába is csak azért mentek, mert a lakosság 20% orosz, de az ukrán kormány a kisebbségi gecizéssel felhúzta Putykót.
Nemá!
A balti államokban nyelvvitzsgat kell tenni (amire az orosz ajkúak zömében keptelenek) es aki nem tudja letenni, masodlagos allampolgárra valik és nem csak a nyelvhasznalatban, hanem sok masbsn is pl. szavazat jogban.
Sőt ujabban ki is fogjak utasítani.
Őket miért nem tamadjak a ruszkik, hisz harman a negyedét sem teszik ki Ukrajnának.
Ja, hogy ott nincs fekete föld, meg atomerőmú, amit persze keptelenek voltak atkötni, higy az orosz hálózatot taplalja (Zaporozsje).
Csak azt nem mertek feleobbantani mint a kahovkai (Herszon) vizierőművet, nert azt sem birták atkötni.
Meg ott nincs annyi napraforgo, hogy a világ ötödik legnagyobb etolajgyartója (ezaltal az oroszok egyik legfőbb konkurense) lenne...
Túl komolyan veszed ezt a szakértősködést... Tavaly már leültek tárgyalni. Akkor szóba került az orosz részról a megszállt területekről való lemondás. Ezt elutasították a ukrik.
Vajon a Minszk I-II-ben, a luxemburgi deklaracióban foglalt orosz kivonulas miert is nem kerülhhetett szóba?
Ha a szomszédod ledönti a keritésed és elfoglalja a kerted egy reszét, te azt mondanad, hogy ok, maradjon a tied, de tárgyaljunk?
 
De szerinted nem ez e világ lakosságának a többségének a véleménye?
Az USA és csatlósait kivéve ki embargózik az oroszokkal, hol utasították ki az orosz diplomatákat, mint említetted? Az EU -n meg Ukrajnán kívül hol vannak még betiltva az orosz hírforrások? Az EU -n és az USA -n kívül hol kobozták még el az orosz állampolgárok vagyonait? Az EU -n és az USA -n kívül hol tiltják még az orosz művészek, sportolók szereplését?
Nem tudom a világ lakosságának a véleményét. Akikkel beszélek azok többsége is azt mondja amit TE is. Vagyis egyoldalúan a magyar politikai vezetés hangján szólalnak meg.
De, azért megengeded nekem hogy legyen egy önálló véleményem?
 
Sőt, kíváncsi lennék az onálló véleményedre ... tehát valami olyasmire ami nem található meg az ellenzéki propagandában.
 
Sőt, kíváncsi lennék az onálló véleményedre ... tehát valami olyasmire ami nem található meg az ellenzéki propagandában.
Most arra kérsz hogy olvassam át az ellenzéki propagandát?
Lehet hogy téged zavar hogy érzelmileg közeledek egy ilyen témához de, átérzem egy önálló ország küzdeni akarását és szenvedését egy agresszor ellen. Tudom hogy kevés az esélyük a győzelemre de, nekik szurkolok.
Hisz a saját országomnak is fájó pont hogy elvesztette a területeinek nagy részét. S akik azt mondják hogy Ukrajna megérdemli mert azok orosz lakta területek azok mennyire érzik ezt nemzet gyalázásnak hisz amely országok elvették a területeket hazánktól azok is ezt az indokot hozták fel.
Vagyis ha nekünk fáj akkor fájjon az Ukránoknak is..??...
Ez elég szomorú.
Tudom majd jön az hogy Ukrajna sosem létezett stb..stb...
De, egy agresszív gyarmatosító ország mellé állni....hm...
 
Őket miért nem tamadjak a ruszkik, hisz harman a negyedét sem teszik ki Ukrajnának.
Ja, hogy ott nincs fekete föld, meg atomerőmú, amit persze keptelenek voltak atkötni, higy az orosz hálózatot taplalja (Zaporozsje).
Csa azt nem mertek feleobbantani mint a kahovkai (Harkov) vizierőművet, nert azt sem birták atkötni.
Meg ott nincs annyi napraforgo, hogy a világ ötödik legbagxobb etolajgyartója (ezaltal az oroszok egyik legfőbb konkurense) lenne...

Vajon a Minsz I-II-ben, a luxemburgi deklaracióba foglalt irosz kivonulas miert is nem kerülhhetett szóba?
Ha a szomszédod ledönti a keritésed és elfoglalja a kerted egy reszét, te azt mondanad, hogy ok, maradjon a tied, de tárgyaljunk?
Észtország, Lettország és Litvániában élő oroszok száma nagyságrendekkel kisebb, mint az ukránokhoz került trületeken élő oroszok száma, még nincsenek oroszellenes pogromok, mint ukrjanában voltak.... talán emiatt nem kényszerülnek az oroszok beavatkozni. MInt manapság láthatod mindeni igyekszik megvédeni a nemzetéhez tartozókat, nem csak az oroszok.

a zaporissjai atomerőművel kapcsolatban, Te is azt hiszed, hogy az oroszok elfoglalták, és aztán saját magukat lőtték? :)

Utoljára módosítva:
Szerintem Ukrajnán semmi sem múlik,
Csak a haboru kimenetele.
Ugye nem ENSZ/NATO... katonak harcolnak helyettük?
az egy bábállam, a vezetőit az USA -ban nevezik ki,
Ezt ugyan honnet veszed?
Az eddigi 6 választason a megfigyelők semmilyen valasztasi csalasrol nem szóltaj. Vagy őket is amerika nevezte ki.
Mellesleg 6 választas 6 különbőző elnök szemben az orosz 2-vel. (Az is csak azért volt mert Putyin elfelejtette megvaltoztatni az alkotmáyt es helyet cserélt Medveholikkal /Medvegyev/ de mihelyst észrevette, gyorsan módositotta az alkotmányt.)
a végrehajtandó utasításokat is onnan kapja.
Valami konkrétumot? Vagy csak ennyi ál a "metodicská"-ban?
Az egész ország külföldi segélyekből él,
Azert volr naluk 8,6% az inflació (haborus körülmények közepette), amikor meg nálunk 15% felett volt?
Javaslom ezt atfutni.
a 40 milliós lakosságból jó ha a fele még nem ment külföldre.
Igazad van 5 millió az a 45 fele. Igaz a kisebbik fele...
Ukrajnának nincs gazdasága, nemhogy versenyképes gazdasága legyen, ami az EU -hoz való csatlakozás feltétele lenne,
Azert tojt be mind a lengyel, mind a magyar kormany a gabonaszallitmanyoktól ugye?
Nem azert omlott össze pl. az orosz tankgyartas, mert lealltak az ukranok a celzoberendezes gyartassal? Na jo itt csaltam mertt a lövegtoronyhoz a svédek sem adnak speci csapágyakat...
Ötféle katonai drónt gyartanak szemben a magyar 0 félével... folytassam?
de hol van valami demokráciaszerüség arrafelé?, mikor minden ellenzéki párt be van tiltva
Csak egyet mondj az oroszbaratokon kívül! Abban meg ugye talan megegyezhetünk, hogy hülyek lennének, ha olyan pártot engednenek, aki azok valagat nyalja, akikkel haborúban állnak.
, az utcán szedik össze az embereket és viszik a frontra.
Hallo a cseh 2- tetszik nézni?
Ezt pont az oroszok csinaljak.
Az egy amúgy is mesterségesen létrehozott állam
A nyolcvanas evek elejen pont ott jartam, amikor Kijev 1500 éves fennallasat ünnepeltek.
Tudom Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog de ez akkor is barokkos tulzás!
Javaslom utana nezni, hogy Putyin elvtárs szavaival ellentetben melyik 4 állam is alapította a Szovetuniót?
(Picit segitek:az egyik röviditese USZSZR, ami kibontva Ukrainszkaja Szocialisztyícseszkaja Reszpublika.)
De az is beszedes, hogy az ukran nyelvet alig 300szor tiltottak be az orosz birodalomban..
Puskin meg a fasorban sem volt, amikor Kolerevszkij Aenaidajat mar betiltottak.
, pont mint Jugoszlávia vagy Románia, olyan területekből lett összerakva ahol a történelem folyamán sohasem volt ukrán hatalom, vezetés.
Most erre mit írjak?
Ferenc Jozsef mennyre volt magya?
Katalin mennyire volt orosz?
Karoly Janos (XIV. néven) mennyire volt sved vagy (III. néven) norvég?
De keress már rá pl. Danilo Galickijre (aki magyar honban is nevelkedett es a papatol kapta a koronajat)!
 
Elrabolni noket, gyerekeket embertelen és a legelitélendobb dolog!
Ráadásul, mindezt valami nagy nagy eszme érdekében....hááttttttt

Degát ezt szabad. Sewm az ensz sem az emberek jo resze nem tiltakozik, mert miert tennek?
Ernoe itt irkafirkal a csaladon beluli eroszakrol..na az elitelendo mert az van magfyarorszagon is, de amit magukbol kivetkozott emberallatok csinalnak az mas! Az szabadsagharc

Mar irni sincs kedvem, mert hanyingerem van a noket eroszakolo szemetek mentegetésébol!
Nem mindennapi videó teszi köreit a közösségi médiában: a rövid felvétel az egyik Hamász által fogva tartott izraeli túsz, a 36 éves Rimon Kirsht keddi szabadon bocsátásának pillanatát örökíti meg. A Mirim kibucból elhurcolt Kirsht-et és két másik túszt a terroristák néhány hete arra kényszerítették, hogy egy propaganda-videójukban Netanjahut tegyék felelőssé az október 7-i mészárlásukért.

A túsz nem hálát rebegve, alázatosan fogadja kiengedését, ahogy azt a Hamász-PR szeretné (férje, Yagev Buchshtab még a Hamász foglya), hanem egy hosszú piilanatig a gépfegyveres terroristával szembeállva, fejét felszegve, gyilkos tekintettel néz elrablójára, majd egy másik túszt, Merav Tal-t átkarolva átmegy a túloldalra.
Az izraeli kormányszóvivő, Eylon Levy pedig azzal osztotta meg a klipet, hogy “Ne szórakozz zsidó nőkkel.”
Azok a jóemberek, akik mentegetni akarják a Hamászt, új bizonyítékot találtak maguknak erre: a túszok kiszabadítását bemutató videókat – írja a Jüdische Allgemeine izraeli tudósítója, Sabine Brandes. “Hangsúlyozottan sármosnak mutatják magukat a terroristák a túszok mellett, fogják a gyerekek kezét, idős nőket cipelnek a Vöröskereszt dzsipjeibe. Humánusnak, sőt barátságosnak mutatják magukat, még pacsiznak is a civilekkel a szabadság felé vezető úton.” A nyugati gyomrok azonban mintha nem forognának.
A konformitásra törekvés, a morális nihilizmus és az abból eredő cinikus közöny teszi igazán lehetővé a Hamászhoz hasonló nem emberek tombolását, a pogromokat és a tolerált erőszakot. Ilyen típusú konformista csoportnyomás alatt minden egyes, ellenállásra utaló apró gesztusnak, metakommunikációnak, tekintetnek óriási jelentősége van. Az elkövetőt nem jutalmazhatjuk meg a jóváhagyás jeleivel, kézfogással, pacsival, kedves mosollyal. Agresszorra nem mosolygunk udvarias-szervilisen.
Lehet, hogy a világot nem váltja meg egy bátor, megsemmisítő tekintet. De hogy jobb hely lesz tőle, az biztos.
1701701399421.png
 
Most arra kérsz hogy olvassam át az ellenzéki propagandát?
Lehet hogy téged zavar hogy érzelmileg közeledek egy ilyen témához de, átérzem egy önálló ország küzdeni akarását és szenvedését egy agresszor ellen. Tudom hogy kevés az esélyük a győzelemre de, nekik szurkolok.
Hisz a saját országomnak is fájó pont hogy elvesztette a területeinek nagy részét. S akik azt mondják hogy Ukrajna megérdemli mert azok orosz lakta területek azok mennyire érzik ezt nemzet gyalázásnak hisz amely országok elvették a területeket hazánktól azok is ezt az indokot hozták fel.
Vagyis ha nekünk fáj akkor fájjon az Ukránoknak is..??...
Ez elég szomorú.
Tudom majd jön az hogy Ukrajna sosem létezett stb..stb...
De, egy agresszív gyarmatosító ország mellé állni....hm...
agreszív gyarmatosító ország lenne Oroszrország? akkor Anglia vagy Franciaország mi?

dehogyis kérlek olyasmire, hogy olvasd át az ellenzéki propagandát .. egyszerüen mondj egy "saját" véleményt és én megmondom melyik ellenzéki politikustól van az idézet.

a trianoni hasonlat is sántít, például mikor volt Erdélynek román vezetése, mutass egy érmét amelyik forgalomban volt mondjuk az1500 -as években és valami román fejedelemség verette.
 
Mivel most oroszokról van szó ne hozzuk ide Angliát vagy Franciaországot. Az Ő gyarmataik nagy része már fizikailag nem tartoznak az anyaországhoz....Míg a nagyoroszország csak terjeszkedni akar és fog is...Kínával kézen fogva.
Trianonban nem csak Erdélyt csatolták el...Vittek itt minden területet aki csak tehette....ausztria , szlovákia ...horvátok..szerbek, lengyelek..a magyar politikai elit meg sunnyogott amit most az Ukrán elit nem akar. Csak nehéz a világ egyik legnagyobb hatalmának nemet mondani.
 
Észtország, Lettország és Litvániában élő oroszok száma nagyságrendekkel kisebb, mint az ukránokhoz került trületeken élő oroszok száma, még nincsenek oroszellenes pogromok,
Te tudod egyaltalan a pogrom szo jelentesét?
Hol volt csak egyetlen pogrom is Ukrajnaban?

mint ukrjanában voltak.... talán emiatt nem kényszerülnek az oroszok beavatkozni.
Az, hogy aki nem teszi le a nyelvvizsgat az nem kaphat allampolgarsagot tehat nem elnyomas (volt akit ki is utasitottak Lettorszagból)? Sőt ujabban ki is utasithatjak.
MInt manapság láthatod mindeni igyekszik megvédeni a nemzetéhez tartozókat, nem csak az oroszok.
Hurra! Támadjuk meg a szlovakokat!
Felteszem az eset, amikor a 95 eves néni, aki magyar allampolgarsagot kapot es ezert elvettek tőle a szlovakot, casus belli. De, ha nem eleg, csapjuk hozza, hogy az orvos is csak szlovakul diagnosztikalhat.
a zaporissjai atomerőművel kapcsolatban, Te is azt hiszed, hogy az oroszok elfoglalták, és aztán saját magukat lőtték? :)
Nem. Nem foglaltak el, csak piknikezni mentek oda.
A nemzetközi atomellenőröket is csak azert nem engedtek be, mert odaégett volna szalinna, amig kaput nyitnak.
Bent hagytam a linked, bar szabalyellenes. De csak azert, hogy megjegyezzem a csappet sem elfogult index is az en verziomat igazolja.
Amit igazan nem ertek, hogy 1956 utan, amit az orosz tankönyvek a mai napig ellenforradalomnak neveznek, hogyan támogathat egyetlen igaz magyar is Oroszorszagot...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,169
Üzenet
4,811,360
Tagok
616,276
Legújabb tagunk
Potter.Zidi
Oldal tetejére