Hírek Kiszivárgott: az oroszok az atomerőmű turbinacsarnokában tárolhatják nehézfegyvereiket

Egy új videófelvétel egyértelmű bizonyítékként szolgál arra a feltételezésre, amely szerint az oroszok katonai járműveket és fegyvereket tárolnak a zaporizzsjai atomerőmű egyik turbinacsarnokában – írja a CNN.

Az említett videó csütörtökön került ki a világhálóra, a hitelességét a CNN erősítette meg, miután geolokalizálta a felvételt. A videó készítésének időpontja nem világos. A felvételen egy olyan turbinaterem szerepel, amely a délkeleti Enerhodar városában található atomerőmű nyugati oldalán helyezkedik el. Az említett oldalon hat turbinaterem található, minden turbinacsarnok egy nagy épülethez kapcsolódik, amely egy-egy atomreaktornak ad otthont.

A felvételen látható, szabvány orosz katonai teherautónak tűnő járművek az épület nyugati szélén parkolnak, alig több mint 130 méterre a reaktortól.

A videón legalább öt járművet lehet felfedezni, amelyek közül az egyiket ráadásul a háborút támogató „Z” szimbólummal látták el. A járművek közelében két sátorszerű építmény és több raklap is látható, a videó alapján azonban nem állapítható meg, hogy ezek az orosz hadsereg felszereléséhez tartoznak-e. Moszkva korábban azt állította, hogy csak azokat a katonai felszereléseket tartják az erőműben, amelyek az őrzési feladathoz nélkülözhetetlenek.

A műholdfelvételek „azt mutatják, hogy fegyverek, különösen nehézfegyverek, nincsenek elhelyezve ennek az erőműnek a területén” – tagadta korábban a CNN által is hozott információkat az orosz védelmi minisztérium.

Ukrajna többször is megvádolta Oroszországot, mondván, hogy nehézfegyverzet tárolására használják a komplexumot, amely tökéletes fedezéket nyújt nekik a támadások indításához. Ukrajna ugyanis az erőmű egyik reaktorának eltalálása nélkül nem tudja viszonozni a támadást, és ezzel ők is tisztában vannak. Oroszország ugyanakkor azt állítja, az ukrán csapatok azért lövik az erőművet, mert atomkatasztrófát akarnak okozni.

Oroszország tizennégy „nehéz katonai felszelelést” tárol az „első erőműegységben” és „hat járművet” a „második gépházban” – közölte hétfőn az ukrán állami atomenergia-vállalat elnöke, Petro Kotin.
 
Csatolások

  • 1660959173642.png
    1660959173642.png
    560.9 KB · Olvasás: 5,705
Egy új videófelvétel egyértelmű bizonyítékként szolgál arra a feltételezésre, amely szerint az oroszok katonai járműveket és fegyvereket tárolnak a zaporizzsjai atomerőmű egyik turbinacsarnokában – írja a CNN.
Nos a nehéz fegyverzet az ˝kicsit˝ több mint a fegyverzet...
Mivel megszállták az erőművet persze hogy a várható támadás ellen fegyvereket halmoznak fel..
Persze hogy félelmetes de, reális.
 
Nos a nehéz fegyverzet az ˝kicsit˝ több mint a fegyverzet...
Mivel megszállták az erőművet persze hogy a várható támadás ellen fegyvereket halmoznak fel..
Persze hogy félelmetes de, reális.
A várható támadás ellen nem egy csarnokban halmoznák fel, hanem bevetésre készen az erőmű környékén... De a többi stimmel. Addig kéne leállítani a reaktorokat, amíg még lehet...
 
Vajon milyen nehéz-fegyverek lehetnek amiknek nagy az elektromos áramigényük?
Amig nem engednek az oroszok az "International Atomic Energy Agency", (IAEA) tagjait az erőműbe addig csak találgatok.

Az erőmű területén újra és újra megjelenő lángokat, anélkül, hogy az épületen sérülések keletkeznének, szerény ismereteim szerint Rail-gun fegyverek okozhatják.

Ahogy említettem, ezekben az ágyú szerű fegyverekben nem kémiai detonáció, hanem elektromágneses erő gyorsítja fel a Projektil-t örült nagy sebességre, és a cső elhagyása után lánghoz hasonló világitó plazma hagyja el a csövet.

Egy ilyen lövéshez nagy teljesítmény és orjási mennyiségű elektromos energia szükséges ami csak erömü közelében van.

De az is lehet, hogy az Oroszok egyszerűen birtokba akarják venni Europa legnagyobb atomerőművét, hogy azzal lássák el az elrabolt Krim félszigetet elektromos árammal.

Ez ügye nem egyszerű, nem lehet az áramot egyszerűen Ukrajna felé lekapcsolni és rákötni Krim irányába.
Ahhoz először le kéne állitani az erőművet, de az erőmű leállítása esetén is a fűtőelemek nagyon forróak maradnak, és a reaktoron kívüli hűtőtóban kell hűteni őket 1-5 évig. Ez az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzuk a fűtőelemek megolvadását és a radioaktivitás felszabadulását. Közben megkezdődik a bontás.

Röviden,
- a lekapcsolás ideje alatt hüteni kell a fűtő elemeket, amihez valahonnan áram kell.
- Az Ukránok nem hülyék és nem fogják hagyni, hogy az erőművüket aljas módol elrabolja Putyin
- Ehhez elég a hűtéshez kigondolt áramvezetéket blokkolni
- Megeshet, hogy a csiki csuki egy nukleáris katasztrófává válik.

Nyilván nem az Ukránok, akik megakadályozzák az áramuk ellopását hanem a tolvaj putyin embereinek a lelkiismeretén száradna egy ilyen katasztrófa.

inf_akw_aufbau

Ha komplikált lettem volna:
- A maghasadást (hötermelést) a fütöelemek kihuzásával aránylag hamar meg lehet állitani
- De a meglevő hőenergiát valahogy el kell vezetni
- Két lehetőség: 1. az áramtermelés tovább folyik 2. hűteni kell a reaktort máshonnan jövő árammal
- Ha tovább folyik az áramtermelés akkor nem lehet a kábeleket leszedni a vezetékről és elirányítani.
 
Utoljára módosítva:

Nem kell izgulj, az oroszok építették, tudják azok kezelni is.
A blokkokban végeznek karbantartást, és a karbantartás idejére lekapcsolják a hálózatról, majd visszakapcsolják a hálózatra? Símán lehet a hálózatot elirányítani.
 
Tudom a "hülye is tudja, hogy Oroszország nem akarja elvenni Ukránétól Európa legnagyobb erőművet, hogy ezzel lássa el a megszállt Krim félszigetet. :) :)

Voltál te már atomerőmű közelébe?

Ne gondold, hogy egy atomerőművet csak ugy le lehet kapcsolni mint az ellem lámpát.
Az Ukránoknak nem kell az erőművet bombázni elég ha a hűtéshez szükséges távvezetéket tönkre teszik.
Nem estek azok a fejükre.
 
Tudom a "hülye is tudja, hogy Oroszország nem akarja elvenni Ukránétól Európa legnagyobb erőművet, hogy ezzel lássa el a megszállt Krim félszigetet. :) :)
természetesen a felszabadított területekkel minden orosz fennhatóság alá kerül.
Ne gondold, hogy egy atomerőművet csak ugy le lehet kapcsolni mint az ellem lámpát.
szerinted az atomerőmú blokkjait szokták karbantartani, tehát lekapcsolni a hlózatról? Ha már le van kapcsolva a hálózatről vissza is lehet kapcsolni egy másik hálózatra, amelyik az oroszok felé viszi az áramot.
Az Ukránoknak nem kell az erőművet bombázni elég ha a hűtéshez szükséges távvezetéket tönkre teszik.
Nem estek azok a fejükre.
és gondolod, hogy az oroszok nem képesek megoldani a felmerülő problémákat, csak az ukránok képesek visszaállítani a hűtést?
 
Utoljára módosítva:
természetesen a felszabadított területekkel minden orosz fennhatóság alá kerül.

szerinted az atomerőmú blokkjait szokták karbantartani, tehát lekapcsolni a hlózatról? Ha már le van kapcsolva a hálózatről vissza is lehet kapcsolni egy másik hálózatra, amelyik az oroszok felé viszi az áramot.

és gondolod, hogy az oroszok nem képesek megoldani a felmerülő problémákat, csak az ukránok képesek visszaállítani a hűtést?
Látom technikailag nem érted a problémát pedig annyit fáradoztam.

Természetesen át tudják kapcsolni az oroszok a vezetéket de az ukránok nagyon könnyen borsot törhetnek az orruk alá
és akkor egy nukleáris Desaster (katasztrófa) keletkezhet aminek az első, talán az egyetlen áldozatai a megszállók lennének.

Az ukránok mindent megfognak tenni, hogy az orosz ne rabolja el tőlük a tulajdonukat.

Ha nem történne ott jogtalanság akkor Putyin odaengedné a ENSZ és az IAEA (International Atomic Energy Agency) tagjait.
 
Látom technikailag nem érted a problémát pedig annyit fáradoztam.
valamekykünk valóban nem érti .. azt állítottad eleinte, hogy nem lehet átirányítani a megtermelt áramot, mert ha leállítják a blokkot, akkor az felrobban.
Természetesen át tudják kapcsolni az oroszok a vezetéket de az ukránok nagyon könnyen borsot törhetnek az orruk alá
ebben egyetértünk, végre valaki aki elismeri, hogy az ukránok bombázzák az erőművet ... de csak addig kellemtlenkednek, ameddig meg van engedve nekik
és akkor egy nukleáris Desaster (katasztrófa) keletkezhet aminek az első, talán az egyetlen áldozatai a megszállók lennének.
ebben is igazad vam ... de van Kiev környéken is valami atomerőmű, jó sok atomerőművük van az ukránoknak, amik bármikor felrobbanhatnak, ha sokat kellemetlenkednek.
Az ukránok mindent megfognak tenni, hogy az orosz ne rabolja el tőlük a tulajdonukat.
ebben is egyetértünk, de előbb-utóbb (amikor az amerikaiak azt mondják) belátják, hogy vesztettek
Ha nem történne ott jogtalanság akkor Putyin odaengedné a ENSZ és az IAEA (International Atomic Energy Agency) tagjait.
az oroszok hívják a megfigyelőket, de az ukránok nem engedik oda őket...elvégre ameddig ott vannak, nem lőhetik az atomerőművet
 
Nos Magyar létedre egy oroszok által elfoglalt országrész az felszabadítás??
Szomorú.
a lényeget nem érted ... azokon a felszabadított területeken 2014 óta polgárháboru van az ukrajnai oroszok és az ukrajnai ukránok közt, ahol tudtak igyekeztek elszakadni az elnyomó ukránoktól. Csak érdekességként, állítólag 10 millió ukrán menekült van, én ukrajnai orosz menekültről még nem hallottam.

De korabeli felvételeken láthatod, hogyan fogadták a magyar felszabadító hadsereget, természetesen voltak akik azt mondták elfoglalták azokat a területeket ... nézőpont kérdése.
 
Utoljára módosítva:
valamekykünk valóban nem érti .. azt állítottad eleinte, hogy nem lehet átirányítani a megtermelt áramot, mert ha leállítják a blokkot, akkor az felrobban.

ebben egyetértünk, végre valaki aki elismeri, hogy az ukránok bombázzák az erőművet ... de csak addig kellemtlenkednek, ameddig meg van engedve nekik

ebben is igazad vam ... de van Kiev környéken is valami atomerőmű, jó sok atomerőművük van az ukránoknak, amik bármikor felrobbanhatnak, ha sokat kellemetlenkednek.

ebben is egyetértünk, de előbb-utóbb (amikor az amerikaiak azt mondják) belátják, hogy vesztettek
Nagyon átlátszó orosz propagandát folytatsz, hülyének teteted magadat, kiforgatod a mondataimat.

A legfontosabb dolgot pedig elakarod tusolni,
- az imperialista Oroszország megszállta Ukrajna (Europa legnagyobb) atomerőművet és innen lövöldöz,
- megpróbálja az erőművet a zsarolás szándékával a saját energia hálózatára kötni
- és egy nukleáris GAU-t létrehozni amit aztán az Ukránok nyakába akar varni.

A technikai oldalát úgysem érted, azt ugy látszik nem kaptad meg a megbizóidtól
az oroszok hívják a megfigyelőket, de az ukránok nem engedik oda őket...elvégre ameddig ott vannak, nem lőhetik az atomerőművet

Hazudsz, mert az Oroszok nem hivják a "megfigyelőket",
- Putyin Macron francia elnöknek csak azt ígérté meg telefonon,
- hogy „a lehető leghamarabb” bele fog egyezni egy ellenőrzésbe,
 
Utoljára módosítva:
- megpróbálja az erőművet a zsarolás szándékával a saját energia hálózatára kötni
- és egy nukleáris GAU-t létrehozni amit aztán az Ukránok nyakába akar varni.
el kellene döntsed, hogy mit akarnak az oroszok ... vagy használni az atomerőmű által termelt energiát, vagy nukleáris fegyverként felrobbantani, persze saját magukkal együtt... nincs és
A technikai oldalát úgysem érted, azt ugy látszik nem kaptad meg a megbizóidtól
;)
Hazudsz, mert az Oroszok nem hivják a "megfigyelőket",
- Putyin Macron francia elnöknek csak azt ígérté meg telefonon,
- hogy „a lehető leghamarabb” bele fog egyezni egy ellenőrzésbe,
Az ukránok nem engedik be az Atomenergia-ügynökség főigazgatóját a zsaporizzsjai erőműbe
https://www.vg.hu/nemzetkozi-gazdas...ynokseg-foigazgatojat-a-zsaporizzsjai-eromube

https://theworldnews.net/de-news/wo...dwerker-fordern-stopp-der-russland-sanktionen
 
Utoljára módosítva:
De korabeli felvételeken láthatod, hogyan fogadták a magyar felszabadító hadsereget, természetesen voltak akik azt mondták elfoglalták azokat a területeket ... nézőpont kérdése.
Ó...még olvastam is visszaemlékezéseket.....igen ünnepelték a bevonuló honvédokat (ez minden ilyen esetben így volt, lesz. ) Majd mikor megjöttek a birtokosok és a vállalkozók akkor már alább hatott a lelkesedés.
 
a lényeget nem érted ... azokon a felszabadított területeken 2014 óta polgárháboru van az ukrajnai oroszok és az ukrajnai ukránok közt, ahol tudtak igyekeztek elszakadni az elnyomó ukránoktól. Csak érdekességként, állítólag 10 millió ukrán menekült van, én ukrajnai orosz menekültről még nem hallottam.
Nem volt polgár háború ami volt az egy idegen állam által szított és fegyverrel támogatott fegyveres összecsapás volt. Elnyomó ukránok aha....azért bujkálnak a helyi oroszok (férfiak) a pincékben és a nők látják el őket élelemmel.
Az hogy valamiről nem hallasz az még attól létezhet.
 
értem,2014 úta bújkálnak a pincében (most 2022 -őt írunk) ... de akkor szerinted ki harcolt eddig a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságban az ukrán hadsereg ellen?
Szerinted persze, nem is léteztek, mert a CNN nem mondta be minden reggel, hogy hány civilt, hány orosz gyereket öltek meg aznap az ukrán bombázások (akkoriban még voltak repülőik meg repülőtereik az ukránoknak).

Az ukrán repülőterekkel kapcsolatban, egy érdekes kérdés merül fel ... azok a repülők amiket a háborút szító államoktól fognak kapni az ukránok, vajon honnan fognak felszállni, hogy bomázhassák az oroszokat? Elvégre a repülőtereiket az első napokban semmisítették meg.
 
Utoljára módosítva:
el kellene döntsed, hogy mit akarnak az oroszok ... vagy használni az atomerőmű által termelt energiát, vagy nukleáris fegyverként felrobbantani, persze saját magukkal együtt... nincs és

Itt nem alternatíváról van szó
- Semmi kétség, hogy Putyin minél nagyobb területeket akar elfoglalni Ukrajnából,
- Europa legnagyobb atomerőművének az elfoglalása szerves része hibrid háborúnak, a gáz- és olajjal együtt
- Az atomerőműnek a megszállása olyan mint amikor egy Dzsihadista terrorista dinamit-övvel túszokat fog magának
- Biztos lehet benne, hogy senki nem emel kezet ellene, ez a zsarolás leg aljasabb formája

- Az ukránok annyit tudnak tenni az átkapcsolás ellen, hogy
- az Oroszországba menő távvezetéket, mielőtt rákapcsolnák az áramot megrongálják
- Ez még nem katasztrófa mert az erőművet megszállt Oroszok másodpercek alatt visszaállíthatják az eredeti állapotot

Természetesen fennáll a veszély, hogy
- az Oroszok elillannak az atomerőműből és az Ukránokra kenik a sugárzás kilépését.
- holott ök tették az első lépést a katasztrófához, ök nem akadályozták meg a folyamatot.

Tegyük fel, hogy sikerül az Oroszoknak a betöréses rablás és az erőművet átkapcsolják a saját hálózatukra
- ezzel továbbra is, katonák nélkül is túszba vennék Ukrajnát, Europát
- Egy katasztrófa kiváltásához csak le kell kapcsolniuk a megterhelést, hogy az atomerőmű a levegőbe menjen.
( egy hasonlattal élve, ez egy picit olyan mint amikor egy teljesítmény hangerősítőről hirtelen lekapcsoljuk a hangszórót) :)

Ismételten guritasz,
- mert a cikk amit belinkeltél több mint 2 hónappal előbb íródott: 2022.06.07 | Szerző: VG/MTI
- továbbá ott nem az egész IAEA-ról csak egy elfogult személyröl van szó:

"Az ukránok nem engedik be az Atomenergia-ügynökség főigazgatóját a zsaporizzsjai erőműbe. Ukrajna szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója csak azért akar az atomerőműbe látogatni, hogy jelenlétével legitimálja az orosz megszállók jelenlétét és jóváhagyja azok tetteit."

Ismétlem a cikk egy 2022.06.07-i állapotról irt, amikor Ukrajnának még nem igen voltak nehéz fegyverei.
 
Utoljára módosítva:
- Egy katasztrófa kiváltásához csak le kell kapcsolniuk a megterhelést, hogy az atomerőmű a levegőbe menjen.
( egy hasonlattal élve, ez egy picit olyan mint amikor egy teljesítmény hangerősítőről hirtelen lekapcsoljuk a hangszórót) :)
Hmmm..
Elég furi logika
Egy atomeromu tudtommal, ugy mukodik, hogy a maghasadas során keletkezett hó felmelegiti azt a vizet, ami aztan tulhevitett gőz formájában a turbinaba kerul, és ez hajtja meg aztan a generátorokat!
Olyan csak a sci-fikben van hogy a maghasadas kozvetlenul áramot termel, aminek a megszunte felrobbantja az eromuvet!

A hutés megszunte az, ami katasztrofahoz vezethet, de az is csak akkor, ha a szabalyzo rudak nem kerulnek idoben loeeresztésre. Ezek neutronelnyelo anyagbol vannak, és a láncreakcio neutronszuksegletét nyelik el!

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére