Kiszivárgott Gyurcsány levele: ezt ajánlotta az ellenzéki pártoknak a vereség után

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Július 5.

Melitta - 2018 Július 5, 20:18
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Levélben kereste meg a választási vereséget követően az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökeit, frakcióvezetőit Gyurcsány Ferenc - derült ki az atv.hu-hoz kiszivárgott írásból.

    A DK elnöke azt javasolta május végén kelt levelében, hogy egy, a francia forradalmat közvetlenül megelőző, a „labdaházi nemzetgyűlés” néven elhíresült mozgalomhoz hasonlóan hozzanak létre alternatív nemzetgyűlést az ellenzéki pártok.


    Gyurcsány Ferenc levelében arról írt, hogy szerinte a parlamentben nincs valós lehetősége az ellenzéknek a döntések befolyásolására, ezért lenne szükség egy olyan fórumra, ahol a megválasztott ellenzéki képviselők az ország valós problémáit meg tudnák vitatni. Hozzátette: ettől függetlenül a képviselők szerinte vegyenek részt a rendes Országgyűlés munkájában is.

    A DK elnöke azt javasolta, vitassák meg a pártelnökök és frakcióvezetők saját pártjukon belül, hogy létrehozzanak egy olyan fórumot,

    • „amelynek tagjai a választásokon mandátumot szerzett ellenzéki országgyűlési és európai parlamenti képviselők, hiszen a testület komolyságát és legitimációját a választásokon szerzett, közvetlenül a néptől származó mandátum biztosíthatja;

    • amely nem a hivatalos parlamenti napirend megtárgyalásának az alternatív fóruma, hanem, amely az ország valódi ügyeivel (pl. egészségügy, oktatás, kivándorlás, szegénység, a 21. század kihívásai, stb.) foglalkozik,

    • amelynek határozatai természetesen közjogi kötőerővel nem bírnak, de előkészítik a demokratikus átalakulást és alternatív programot adhatnak a demokratikus nyilvánosság számára, hiszen ez megalapozhatja a kormányváltás utáni demokratikus átmenetet;

    • amely a legjobb hazai és európai minták alapján saját maga szabályozza a működését, hiszen az Országgyűlési törvény és Házszabály nem alkalmas egy demokratikus képviseleti fórum működtetésére;

    • amely állandóan, rendszeres ülésezési rendben és állandó helyszínen működik, hiszen a megvitatandó témák száma és bonyolultsága, valamint az ellenzéki alternatívák bemutatásának folyamatos szükségessége miatt egy esetileg ülésező ellenzéki nemzetgyűlés nem volna elegendő;

    • amelyben a képviselők pártfrakciókban politizálnának, hiszen - azon túl, hogy ez a demokratikus európai gyakorlat - az alternatív nemzetgyűlésnek nem az ellenzéki pártok közötti politikai, szakpolitikai véleménykülönbségek teljes feloldása a célja (az ellentétes lenne a politikai pluralizmus alapkövetelményével), hanem, hogy értelmes, nyugodt és nyitott vitákat folytassunk és próbáljunk meg a lehető legszélesebb körű kompromisszumokat létrehozni;

    • amely - a népképviselet elvének tiszteletben tartása alapján - a megválasztott képviselők szavazatával hozza határozatait, de a döntések előkészítésébe széles körben bevonja a civil szervezetek, szakmai- és szakszervezetek és a tudományos élet képviselőit, hiszen az európai politikai kulturában ez elengedhetetlen a jó szakmai színvonalon folyó parlamenti munkához;

    • amely teljes nyilvánosság mellett végzi munkáját, hiszen enélkül demokratikus parlamenti munka nem elképzelhető”.

    Gyurcsány levelében azt is leszögezte, hogy ezek csak az ő javaslataik, a részleteket közösen, kompromissuzmos úton kellene kidolgozni. “Mutassuk meg az országnak, hogy létezik az ellenségek megsemmisítő háborúja helyett egy normális, demokratikusan, a másik tiszteletén alapuló palamenti működési rendszer” - írta a DK elnöke.

    A választások óta csaknem három hónap telt már el. Az ellenzék számára egyre sürgetőbb a helyzet, ha jobb eredményt szeretnének elérni a jövő évi EP-, és önkormányzati választásokon, mivel például a Nézőpont Intézet legutóbbi felmérésében népszerűségi csúcsot jelzett a Fidesznek. A biztos választók körében 55%-on áll a párt.

    A legnagyobb válságban a Jobbik van

    A választások óta a legnagyobb válságot a fentebb felsorolt ellenzéki pártok közül a Jobbik élte át, ahol pártszakadásra került a sor, miután a májusi elnökválasztáson alulmaradt Toroczkai László előbb platformot akart alapítani párton belül, majd kizárása után önálló mozgalmat hirdetett meg. Június elején került sor a zászlóbontásra, és megalakult a Mi hazánk mozgalom.

    Várhatóan szeptemberben politikai pártként is bejegyzik a mozgalmat. Mindeközben az „anyapárt”, a Jobbik kilátásai nem túl rózsásak. Addig nem juthatnak ugyanis közpénzhez, amíg le nem tudják a plakáthelyek miatt kiszabott ÁSZ-büntetést. Ráadásul nem csak irodákat zárhatnak be, de arról is dönteniük kell, hogy jövőre melyik választáson kívánnak elindulni.

    Feszültségek az LMP-ben

    Az LMP-nél is komolyan felmerült a pártszakadás lehetősége, de úgy tűnik – legalábbis jelenleg –, hogy Szél Bernadett orvosolta a helyzetet. Annak ellenére is, hogy Hadházy Ákos azóta a pártól is kilépett, sőt, Ábrahám Júlia is ott hagyta őket. Mint ismert, az ökopártban tettlegességig fajult egy vita a választás után Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos között, de az egy főre jutó fegyelmi eljárásokban is minden bizonnyal első helyen állnak. Talán a legkomolyabb ellentétet az szüli, hogy szankcionálják azokat, akik a kampány alatt a koordinált indulást tartották fontosnak, és esetleg visszaléptek egy esélyesebb ellenzéki jelölt javára.

    Párbeszéd: megúszták

    A Párbeszéd története sem indult könnyen. Alig, hogy megalakult a frakciójuk úgy, hogy más pártokból exportáltak képviselőket, egyből úgy tűnt, meg is szűnhet az. A Liberálisokat képviselő Bősz Anett ugyanis kilépett, de végül Karácsony Gergelyék mentették a helyzetet azzal, hogy a független Mellár Tamást meggyőzték, üljön be a frakcióba.

    Atv

    [​IMG]
     
    advocatus_diaboli kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Július 5.

    1. setni
      setni
      Miért járatja le magát ezekkel a kiszivárgásokkal??
      Senki sem bízik meg benne.
    2. vum
      vum
      Csak ne nevezné nemzetgyűlésnek, meghökkentő, hogy nemzetben gondolkodik.
    3. Gyuri 49
      Gyuri 49
      No látjátok kedves barátaim, éppen azért nem lesz ebből az országból soha demokratikus ország, mert eddig csak ketten szóltatok hozzá és máris elutasítjátok egy igazán demokratának mondható politikus jószándékú javaslatát.
      A választásokat is egyértelműen azért tudta megnyerni a fidesz, mert az ellenzék, az ellenzéki média (már az a kevéske ami létezett) is az orbán kottájából játszott, magyarán ők is "gyurcsányoztak", miközben nem a gyurcsányt kellett elzavarni, hanem az orbánt és bűnbandáját!
      Amíg ez az ősi magyar megosztottság létezik, addig orbánnak és bandájának nem kell féltenie a hatalmát, az elsíbolt ezermilliárdjait! Addig bizony amíg működik az ősi mondás "oszd meg és uralkodj", addig még álmodozni sem lehet egy demokratikus Magyarországról, egy Magyar Köztársaságról!
      Szégyen, de ez van!
      Megjegyzem: szeretném végre tudni, hogy valójában milyen bűnt is követett el Gyurcsány Ferenc? Mert én mint politizáló ember, akinek már az ősei is politizáltak már a 19-ik században is, én aki folyamatosan figyeltem az eseményeket és a magam szerény eszközeivel próbáltam akit lehet meggyőzni arról, hogy bizony összefogás nélkül akár szavazni is fölösleges, én bizony nem tudok semmilyen bűnéről, ha csak az nem számít bűnnek, hogy Gyurcsány nem lopta el a kisemberek vagyonát, nem tette őket földönfutóvá (ahogy orbán és maffiája), helyette éppen, hogy őszinte volt és éppen a kisembereket támogatta pártja és a koalíciós partnere, az SZDSZ segítségével.
      Tehát ha ez bűn, akkor kár is a témát feszegetni! Ja, hogy a fidesz média mást vert bele a hallgatói, nézői, olvasói fejébe? Bocs!
    4. Melitta
      Melitta
      Olyan sulyos hibakat kovettek el az ellenzeki partok hogy egyiknek sincs se hitelessege se oka Gyurcsanyozni mert a hatsojaig nem ernek fel.
      LMP okoljog es egymast nyirjak ki Szel kormany Orban egisze alatt. Schiffer eleg pancser modon alapitotta meg ha mindenkit raportra visznek, onnallo gondolkozas nuku ,mert felfuggesztik mint Hadhazyt vagy lemondatjak mInt Abraham Julit, vagy atvagjak direkt a valasztasi tanacsadojukat mint ahogy Ungar Peter nyilatkozta.
      Mszp csencseltek a liberalisokkal milliokkal stikaba. A Dk szovetsegesukkel nem targyaltak meg, csak Karacsonyival. Eleg rohelyes bagazs a zero % nak nagyobb respektje van................orok vesztes lesz.
      Parbeszed be se jutottak onnalloan a megmeretetesbe. Semmi tamogatassal Miniszter elnokot akartak cserelni. detto Lmp.
      Jobbik ep hogy kibirtak a valasztast es oszlasnak indultak. Egyik fele Orban szellel.
      Egyutt kiesett.
      MAradt a DK akinek az eredmenyen a valasztasi ossze-vissza szamlalas legnagyobb vesztese.
      A Gyurcsany fobiat ezen az oldalon mellozetek, mert itt senkit nem erdekel.
      Azt beszeljuk meg amit irt hogy az elore vinne -e a jovobeli elkepzelest.
      Vagy ha nem ertetek egyet vele ,miben, es ti hogy latjatok.
      Ilyen tarsalgasba orom reztvenni, de a demagog gyulolkodes sehova nem vezet csak moderaciohoz.
      Beka Holt kedveli ezt.
    5. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Hát a csudába is, ez a Gyurcsány egyre szimpibb nekem... Ezzel például amit javasolt a cikk szerint, teljesen egyetértek!

      Komolyan, ha Magyarországon élnék még, istókuccse azt kezdeném mérlegelni, hogy belépek a DK-ba... Pedig korábban megfogadtam hogy nem, nem, én egy pártba se lépek be... Nem is voltam egyiknek se tagja soha még. De ez a Gyurcsány vezette DK egyre rokonszenvesebb. Komolyan mondom!
      Melitta és Beka Holt kedveli ezt.
    6. tornando
      tornando
      Magát a kiszivárogtatások módszereit sok esetben nem érteni a politikában
      Az a fajta kiszivárogtatás érthető, amit pl a watergate botrány kapcsán történt
      Az öszödi beszéd kiszivárogtatása is érthető
      Politikai előnyt csinált valaki abból hogy nyilvánosságra nem hozandó dolgokat, nyilvánosságra hoz
      Na de egy politikai szövetség jellegű terv
      Kiszivárogtatása a tervezőknek nem érdeke.
      Tehát kérdésedre a válasz: ismét nem Gyurcsány szivárogtat.
      Azt határozatban nyilvánosságra hoznák amikor megérett.
      Ezt az Ő ellenfelei tették.

      Maradt a 2. mondatod:
      Ebben egyetértek veled.
      Bár én az mondom magam részéről: nem bízom benne(ez nem ugyanaz mint a nem bíznak meg benne)
      Oka van annak hogy nem bíznak benne és inkább ellenfélnek tekintik mint partnernek
      Valamint ha köznépet nézem annak gyűlöletének is oka van.
      Van valós és sok valótlan oka
      Keresztül esett egy karaktergyilkosságon a Fidesz levezényelte karaktergyilkosságon
      Ennek kevés alapja van.
      Az hogy többen gyűlölik annak jogos alapja is van.
      A 2006-ban történt eseményeket rosszul kezelte váratlanságánál fogva.
      Az erőszak és felháborodás olyan hatalmas volt a tüntetők részéről.
      Amit az akkori rendőrség képtelen volt kezelni.
      Nyílt erőszakra erőszakot alkalmazott és ez hiba.
      Mert mindég olaj a tűzre
      Ebben teljes csődöt mondott a rendőrség.
      És innentől a nagy gyűlölet iránta.
      Jött az igazmondó HIR TV aki első perctől fogva tüzelte a köznépet.
      Akkoriban mindent a HIR TV tudott hova kell stábot vinni ott lenni a frontnál
      Tőle vették át a kockákat a többiek
      A karaktergyilkosságot is az akkori HIR TV követte el kezdte az öszödi beszéd összeollózásával
      Majd a többi
      Tehát a Gyufa gyűlölet ez óta van
      Aztán fokozta a Gyufa saját melléfogásai.a nem túl jól sikerült politikai akciók mint a migráns és cigány befogadás.
      Cselekedeti jelképe őszinték.De nem sikeresek.
      A bizalmatlanság e félig nevetséges akciók miatt is vannak
      Ezek miatt van hogy én nem bízok Sikerre vivő képességében.
      Utoljára módosítva: 2018 Július 6
      Baalcain, setni és Melitta kedveli ezt.
    7. tornando
      tornando
      Épp tegnap halottam hasonló embertől: Csak ne nevezné a pártját Demokratikusnak.
      Mind két tétel(felvetés) meg képes felelni az ügyek: demokratikus (jobban mint más)
      Nemzetgyyűlés pedig akkor ha az ellenzékiek gyűlése.Mint tudjuk ez 60%
      A Francia példa:

      1789. június 20-án tették le a francia országgyűlés harmadik rendjének képviselői a labdaházi esküt, mellyel a jelenlévő küldöttek megfogadták, hogy addig nem oszlatják fel magukat, míg alkotmányt nem teremtenek Franciaország számára.
      miután Franciaország népének túlnyomó részét ők képviselték – kétszer annyi embert küldhessenek Párizsba, mint a papi és nemesi rend
      harmadik rend: parasztságot és városi polgárságot magába foglaló
      Utoljára módosítva: 2018 Július 7
      setni és Melitta kedveli ezt.
    8. setni
      setni
      Ez a kirekesztés olyan kormánypárti...
      Nehogy már a kokárdát is levetesd vele.
      tornando kedveli ezt.
    9. navagraha
      navagraha
      Feri akkor szolgálná Magyarországot, ha nyugállományba vonulna. Egy nagyköveti pozíció, valamelyik karibi szigeten, pont jó lenne neki. Ott nincsenek öregecske feleségek.
    10. tornando
      tornando
      Legjobb lenne ha egyszerre mennének el.
      Ugyan ez a véleményem a saját túlélése miatt mindent kampánycélra felhasználó Orbánról is
      Semmi őszinte országért tette nincs.(rezsicsökkentés, migráns ügy,foci,vasútfejlesztés,2 ember beszélgetése politikai gyűlés engedélyhez kötött vagy a soros kampány)
      Utoljára módosítva: 2018 Július 8
      setni kedveli ezt.
    11. sidavoq
      sidavoq
      Míg a magyar Parlamentet fenntartó magyar dolgozók képviselőjébe belefojtották a szót akkor, amikor a munkavállalók érdekében akart javaslatot tenni a cafetéria átalakítása kapcsán a kijelölt bizottság űlésén, addig a képviselők fizetésemeléséről szóló javaslatot nemcsak a kormánypárti, de a magát “munkásbarátként” aposztrofáló ellenzék képviselői – így a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd képviselői – is támogatták, de ami talán a legfelháborítóbb a viselkedésükben, hogy még megis akarják magyarázni, hogy miért voltak “kénytelenek” támogatni a saját fizetésemelésükről szóló javaslatot.
      setni kedveli ezt.
    12. sidavoq
      sidavoq
      Az igazsághoz még ez hozzá tartozik: Pártszinten csak a DK szavazott nemmel, Gyurcsány Ferenc pedig ezt követően keményen beolvasott a Facebookon az ellenzéki képviselőtársainak. Ezt írta:

      „Na, képviselő kollégàk,

      A haza az utolsó, a fizetésed minden? Megemeltétek a saját fizetéseteket?
      Tényleg ilyen silányak vagytok? Nem látjátok, hogy mit üzen ez a legtöbb választónak? Rövidlatóak vagytok vagy egyszerűen csak ocsmányan viselkedtek?

      De jó, hogy nem veletek van dolgom, hanem a választókkal. Menjetek nyaralni, addig legalább nem sok kárt okoztok.

      A fagylalttal vigyázzatok. Azt nyalni kell...”
      Melitta kedveli ezt.
    13. Melitta
      Melitta
      Minden szentnek maga fele huz a keze, nana a penzt mind szereti.
      Mikor ellenzeki temak kozott a gyerekszegenyseg a gyerekehezes a nyomorekok apolasi penzet nem szavazak meg , mikor a devizasok az utcara kerulnek akkor nagyon hulyen nez ki hogy megszavazak maguknak a millios havi fizetest es nem azt probaljak elerni hogy ahol ilyen nagy a szukseg azoknak a temaknak penzt szerezenek.
      DK tetszik nem tetszik igazi politikus.
      Kezdemenyezo es csak kullognak utana .
      Lehet osszefogni es a megszavazott penzt oszedobni es jotekonysagra kolteni mint ahogy teszi azt Gyurcsany.
      A gyulokodes oly nagy inkabb a 22-es valasztast is elvesztik mintsem hallgatnanak a DK ra. Szel es tarsai vagy a parlamentbe be se juto partok kritizalnak de semmi ujat nem tudnak felmutatni csak szajkozak a mar elbukott politikajukat.
    14. setni
      setni
      Facebookon....miért nem négyszemközt?
      Úgy is kiszivárgott volna az is....
    15. Melitta
      Melitta
      Szeretnek az ellenzeki politikusok szivarogatatni foleg ha Gy.F van szo.
      Ha elkuld egy levelet minden ellenzeki partnak akkor abba biztos lehetsz nem o szivarogtat hanem a tobbi, mert semedig nem tartott volna elkuldeni a mediaknak is ctr copy paste.
      raadasul meg csak nem is szemermes batran a lecso kozepebe csap ha arrol van szo.
      Nem veletlen tart Orban tole mint a tomjentol.
      A face igen aktiv naluk es amit feltesznek azt batran viheti a media is hisz nem titok.
      Most is igaza van es ezt nem csak a Dk tagjai mondjak.

Megosztás