Hírek Kitiltották a magyar fociszurkolókat a Hollandia elleni meccsről

Nem lehetnek magyar szurkolók a hollandok otthonában sorra kerülő labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

A magyar szövetség (MLSZ) keddi közleménye szerint az európai szövetség (UEFA) lezárta fegyelmi eljárását, amelyet a magyar szurkolók Bosznia-Hercegovinában történt rasszista megnyilvánulásai miatt indított, írja az MTI.

A hang- és videófelvételek egyértelműen bizonyították, hogy több száz magyar szurkoló szerb- és románellenes gyűlölködő rigmusokat skandált, ezért az UEFA életbe léptette júliusban hozott felfüggesztett szankcióját, amely szerint

a válogatott soron következő idegenbeli mérkőzésére a vendégszektorba nem engedélyezett a jegyértékesítés.
A korábbi döntés életbe léptetése mellett a magyar szurkolók viselkedése miatt egy további idegenbeli találkozóra nem lehet jegyeket árusítani a vendégszektorba, de ezt a büntetést az UEFA két évre felfüggesztette.

A fegyelmi határozat a fentiek mellett 20 ezer eurós pénzbüntetést is tartalmaz, továbbá pirotechnikai eszközök használata miatt 14,5 ezer eurós (összesen mintegy 14 millió forint) büntetést is kell fizetnie az MLSZ-nek.

A csoportjában harmadik helyen álló nemzeti együttesre idén még két találkozó vár a Nemzetek Ligája élvonalában: november 16-án Hollandia vendégeként lép pályára Amszterdamban, majd három nappal később Németországot fogadja a Puskás Arénában.

1730253119786.jpeg
 
Véleményem: Ez egy kiutáltsági büntető jelzés.
Az EU-s országok megtudják mutatni:Milyen ha egy ország ennyire nem tartozik a Európaisághoz mint Magyarország.Vagy a polgárai.
 
Az EU-s országok megtudják mutatni
Magyarország is EU-s ország, saját magunknak mutatjuk meg.
( Harcolunk az EU ellen . . . )

Csürhe mindenhol előfodul.
magyar foci szurkoló = nem szalonképes ordibálás, ivás, csoportos garázdaság
Valahol a határokat ki kell jelölni.
 
Utoljára módosítva:
Túlértékeled ez csak egy kikacsintás a szélső-jobboldal felé.
Szavazat kell.
Ha az általános politika és a rendeletek alkotásai is arrafelé mutatnak az már több annál, ez így nem sokat mond.
Persze belemagyarázni lehet, egy szurkolói nyaksálba.
Az viszont igaz felfogható biztatásként is, aki úgy gondolja.
 
Ezt túlértékelésnek nevezni, naivitás.
 
Ezt túlértékelésnek nevezni, naivitás.
Miért?
Ha mint kormányvezető semmi mást nem tesz a szélsőjobb felé.
Csak hord egy nagy magyar országos nyaksálat azt is csak alkalmakra
A mitől lenne más mint egy kikacsintás?
Ha egyénként semmi másban nem nyilvánul szélsőjobbosnak ?
Sem revízió revansra törekvőnek?
Ha komplett politikáját vizsgálod, nem ettől a nyaksáltól lesz más.
Mint ahogy kokárda feltűzéstől se lesz hazaszeretőbb valaki.
 
Nyugi! Én is le lettem naivozva a szomszéd témában, mert elhittem, hogy Észak-Koreai katonákat vásárolt Putyin (2000$/db áron)
Szerintem jobb lesz, ha Bakondiék felkészülnek a migránsválság fokozódására. Ha a koreai katonák megtalálják az utat Ukrajnán át, akkor holmi kerítés (bár ott épp nincs is azt hiszem) nemigen állítja meg őket!
 
Sajnos a ˝modern˝háború egyik sajátossága amiről írsz. hogyan terjesszük át nem barát országba a háborút....Hiszen ha átjönnek (nem hiszem) fegyveresen akkor azt mondhatják nem oroszok ezek hanem szökevények.......
 
Menekültek!
Majd kiadjuk őket Kimnek, mint az azeri baltás gyilkost. Csak előbb kitaláljuk, kinek a számlájára jöjjön a píz.
 
Miért?
Ha mint kormányvezető semmi mást nem tesz a szélsőjobb felé.
Csak hord egy nagy magyar országos nyaksálat azt is csak alkalmakra
A mitől lenne más mint egy kikacsintás?
Ha egyénként semmi másban nem nyilvánul szélsőjobbosnak ?
Sem revízió revansra törekvőnek?
Ha komplett politikáját vizsgálod, nem ettől a nyaksáltól lesz más.
Mint ahogy kokárda feltűzéstől se lesz hazaszeretőbb valaki.
Ha nem lenne az országban ennyi süket és vak, ovi rég megbukott volna.
 
Szerintem jobb lesz, ha Bakondiék felkészülnek a migránsválság fokozódására. Ha a koreai katonák megtalálják az utat Ukrajnán át, akkor holmi kerítés (bár ott épp nincs is azt hiszem) nemigen állítja meg őket!

Sajnos a ˝modern˝háború egyik sajátossága amiről írsz. hogyan terjesszük át nem barát országba a háborút....Hiszen ha átjönnek (nem hiszem) fegyveresen akkor azt mondhatják nem oroszok ezek hanem szökevények.......
Úgy vélem, ettől nem kell tartani.
Az ukránok a "Maradj életben!" kampányukat kiterjesztették a koreaiakra is. Koreai nyelven is sugározzák az üzeneteiket, hogy ha megadják magukat, napi háromszori melegétkezés és fűtött szállás vár rájuk
 
Úgy vélem, ettől nem kell tartani.
Az ukránok a "Maradj életben!" kampáukat kiterjesztették a koreaiakra is. Koreai nyelven is sugározzák az üzeneteiket, hogy ha megadják magukat, napi háromszori melegétkezés és fűtött szállás vár rájuk
Szerintem ott nem fogják hosszútávon biztonságban érezni magukat, nyugatabbra fognak vágyakozni. De, zágsón, majd meglátjuk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

tiernan wrote on merlynthewizard's profile.
Nagyon köszönöm a könyveket meg a tippeket.
karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,995
Üzenet
4,995,387
Tagok
627,983
Legújabb tagunk
zituska vagyok
Oldal tetejére