Konyv ajanlat

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Jean M. Auel: A Barlangi Medve Népe
Még csak hasolót sem olvastam soha. Történelmi regény, az őskorban játszódik. A Barlangi Medve Népének javasasszonya összeszed egy sebesült kislányt, aki nyilvánvalóan más népből származik, teljesen más a külseje, mások a képességei, nyelve, szokásai. Ayla azonban keményen próbál beilleszkedni, de meg kell küzdenie a bizalmatlansággal, a másság iránti babonás félelemmel, a rosszindulattal és az irigységgel. Mást nem mesélek, olvassátok el.


Jean M. Auel: A lovak völgye
Kevésbé voltam tőle elragadtatva, mint az első résztől. Azt írják mindenhol, hogy történelmi tényeken alapul a könyv, de nekem Ayla népének szokásai túl modernnek tűntek ahhoz, hogy az őskorban vagyunk. Azért kíváncsi vagyok, hogyan tovább.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Stephen King: A mobil
A Mestert azt hiszem, nem kell bemutatni. :) Nagyon jó volt, kellően félelmetes és borzalmas, ugyanakkor izgalmas és elgondolkodtató is. És ami Kingre nem jellemző, rögtön belecsapott a lecsóba, már az első pár oldalon felpörögtek az események, nem kellett a könyv cirka harmadáig várni, hogy történjen végre valami.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Simonetta Agnello Hornby: A Mandulaszedő
Szépirodalom - néha ilyen is becsúszik. ;-) Na szóval, a 60-as évek Szicíliájában vagyunk, forrongásban és változásban minden. Ez már önmagában is érdekes lenne, de a kisváros, Roccacolomba lakóinak, szokásainak, mindennapjainak bemutatása meg egyenesen fenséges. Faltam minden oldalt, nehéz letenni. Amit a nyilvánvalón kívül nekem pluszban mondott: többet mond rólunk, hogy valakiről milyen véleményt formálunk, mint maga a vélemény az illetőről. Tessék elolvasni. :)
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Miyuki Miyabe: Tűzember
Japán szerző. Bűnügyi regénynek van titulálva, az is, de mégis kicsit
több. Van egy paranormális vonulat benne, de nem ez vagy a krimi a lényeg.
Bepillantást enged a japán nők életébe egy rettenetesen hímsoviniszta
társadalomban (mikor a nyomozónő férje késő este jön haza tök részegen, a
szintén egész nap dolgozott feleség mosolyogva fürdővizet készít neki és
megfőzi, amit a pasi kér, közben azon merengve, biztosan nehéz napja volt a
pasinak. HE?! úgy vágnám szájon valami naggyal és keménnyel.... no mindegy. más
világ.), ahol a nőket lenézik és csak azért alkalmazzák valami jelentéktelen
pozícióban a rendőrségnél, mert haladni kell a korral legalább látszólag.
Továbbá: mi a különbség az önbíráskodás és bosszú, meg az igazságszolgáltatás
között. Ja, tudtátok, hogy Japánban a fiatalok 20 éves korukig nem büntethetők,
ha mégis, nagyon enyhe büntetésre számíthatnak? 20 év, te jó ég! Mikor egy 15
éves is tud ölni, nőket erőszakolni, bandába verődve rémségeket elkövetni.
No mindegy, látszik, hogy a könyv nagyon felkavart. Ajánlom olvasásra.

Natsuo Kirino: Kín
Ha már így rácuppantam a japán irodalomra .. :D Na szóval, ez evileg egy krimi,
de annál mégis sokkal több. A japán társadalom éles kritikája, főként a
férfi-nő viszonyoké. Olyamiket tudtam meg a japán nők mindennapjairől, amikről
sejtelmem sem volt, eszembe sem jutott, bele se gondoltam, stb. Melegen
ajánlom, főként nőtársaimnak.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Penny Vincenzi: Lázas évek
Leginkább romantikus regénynek mondanám, de olyan jó, hogy Danielle Steel, Nora
Roberts, stb. a nyomába sem ér, sokkal minőségibb alkotás.
Az 1900-as évek elején kezdődik, az akkor 18 éves Lady Celia életét mutatja be
cirka 35 éves koráig. De nem csak az ő izgalmas, fordulatos életét, hanem
kiterjedt családjáét is úgy, hogy közben nagyon jó képet kapunk azokról az
évekről, melyekben éltek. Történelem, társadalom, divat, szokások, művészetek -
minden benne van. Rengeteg karaktert mozgat, de mindegyik kidolgozott, jól
jellemzett, a bő 700 oldal során egyszer sem untam a könyvet.

Penny Vincenzi: Viharos évek
A Lázas évek folytatása, hát ha lehet, ez a második rész
még jobban tetszett. Lady Celia és családja életébe erősen beleszól a II. világháború, gyermekei közül egyesek
párt keresnek, családot alapítanak, mások csalódnak és elválnak, harcolnak a
háborúban és megnyomorodnak. Lehetetlen összefoglalni, minden oldalon történik
valami rendkívül izgalmas, nehéz a könyvet letenni.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
A japán és a romantikus vonulat után most hozok egy kis szépirodalmat. Ritkán (szégyelld magad, Godzi :D), de azért olvasok ilyet is.

Alessandro Baricco: Selyem

Meglepett. Először a terjedelme: a könyvtárban gyorsan ki is nyitottam, mikor a
kezembe nyomták, hogy megvan-e minden oldal, ezzel nagy derültséget keltve. Így
jár, aki előzetesen nem tájékozódik. :D
A második meglepetés az volt, hogy bár maga a regény rövid, de kevés szóval is
nagyon sokat tud mondani. Mindenkinek ajánlom olvasásra.

Szabó Magda: Katalin utca
Kedvenc magyar író(nő)m. :)
A regény három család története, a háború előtti időktől a hatvanas évek közepéig.
Mozgalmas időszak volt, történelem-, társadalom- ember- és sorsformáló néhány
évtized. Kemény lehetett, akikenek az élete erre az időszakra esett, ez
nemhogy egy, de 3-4 emberéletre is sok lenne. És igen, ismét azt mondja Magda,
ami nagyon igaz: minden szavunk, minden tettünk, minden gondolatunk hat
valakire, akár akarjuk, akár nem.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
És egy kis borzongás, időnként nagyon jólesik.

Dean R. Koontz: Az éjszaka titka
Horror, bár ez talán degradáló kifejezés rá. Nagyon jól felépített,
mindvégig feszült, rémisztő történet. A borzongást kedvelő, erős idegzetű
olvasóknak ajánlom. (Én csak nappal mertem olvasni, sosem egyedül. :D)

Jean-Christophe Grangé: Bíbor folyók
Biztosan sokan láttátok az azonos című filmet, ami a regényből készült, egyik
kedvenc színészemmel, Jean Renoval a főszerepben. Na, én a filmet nem bírtam
végignézni, túl félelmetes volt, de így könyvben nagyon is élveztem az
izgalmas, ötletes, fordulatos krimit.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis vidámság, néha nagyon jól jön, pláne ha az ember maga alatt van éppen.

Marcello D'Orta: Isten ingyér teremtett bennünket
Nagyon aranyos kis könyv, amolyan gyerekszáj-gyűjtemény Dél-Olaszországból.
Kisiskolások esszéiből származnak az idézetek, melyeket különféle vallásos
tárgyú kérdésekről írtak. Azért legalább egy alapfokú bibliaismeret kell hozzá,
hogy minden poént megértsen az ember, de nem kell teológusi végzettség.

Jean Webster: Nyakigláb apó - Kedves Ellenségem!
Az amerikai írónő ifjúsági (levél)regényeit - szerintem - kötelező olvasmánnyá
kéne tenni. Valamikor kiskamasz koromban én is olvastam, aztán láttam is a
Nyakigláb apóból készült filmet, de persze a könyv klasszisokkal jobb volt.
Egy árvaházban nevelkedő kislánynak váratlanul patrónusa akad, aki taníttatja
és gondoskodik róla, főiskolára küldi azzal a feltétellel, hogy kiléte titokban
maradhat, a lány nem keresi vele a kapcsolatot. Cserébe csak azt kéri, Judy
tanuljon jól és írjon havonta egy levelet jótevőjének, melyben beszámol az
előmeneteléről. A végkifejlet (mai fejjel) megsejthető, de nagyon aranyos.

A Kedves Ellenségem! szintén levélregény, a Nyakigláb apóból megsimert Judy
barátnőjéről, Sallyről szól. Sally iskolatársa, barátnője volt Judynak, most
azt az árvaházat igazgatja és reformálja meg, melyben Judy nevelkedett. Hogyan
nő fel a feladathoz a fiatal nő, hogyan kedveli meg a gyerekeket és hogyan
talál rá a szerelem - erről szól a könyv. A stílusa végtelenül kedves, aranyos,
az olvasás közben végig mosolyogtam. :)
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Krimi kedvelőknek is ajánlanék könyvet.

Val McDermid: A szirének éneke

Brutális krimi, csak erős gyomrúaknak, idegzetűeknek. Nekem egyik sincs, így
időnként majdnem lecsaptam, de végül nem bántam meg, hogy kitartottam a végéig,
ami nagyon meglepő, nagyon ütős.
Sztori röviden: egy városban brutális gyilkos vadászik a férfiakra, szörnyű
módokon megkínozza és megcsonkítja őket, szexuális indítékkal. A ravasz gyilkos
soha nem hagy semmi nyomot, ha mégis, az szándékos és megtévesztő. A hajszát
egy nyomozónő és egy profilalkotó vezeti ellene, de vajon ki kerget kit ... ?

Lisa Gardner: A kamra
Egy érdekes krimi, melyben még a gonoszt is meg lehet érteni időnként, meg a
jónak is vannak hibái. Szal életszagú, semmi sem csak fekete vagy fehér, van
többféle szürke is. A sztori újszerű és izgalmas, a végkifejlet meglepő.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
A történelmi regények kedvelőinek:

Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite
Irodalmi Társaság

Amit kaptam ebben a könvben, az nagyon kedves, aranyos, bájos és humoros volt, nem pont ilyenre számítotam a II. Világháború kapcsán. A háború után játszódik, a Csatorna-szigetek egyikén Anglia és Franciaország között. Egy irónő könyvet szeretne írni a szigetek világháborús német megszállásáról, és miközben levelezik az ottaniakkal, majd oda is költözik és megismeri őkt személyesen, úgy bomlik ki a történet. Néhol sírtam de legikább sokat mosolyogtam, miközben egyszuszra felfaltam a könyvet.

Sam Barone: A birodalom hajnala
Történelmi regény. i.e. bő 3000 évvel, a Tigris folyó mentén egy falu felveszi a harcot a nomád barbárokkal. Ahelyett, hogy elmenekülnének, meghalnának vagy rabságba kerülnének, falat építenek a település köré, katonákat képeznek ki és megpróbálják megvédeni magukat, a földjüket és állataikat. Eskkar, a barbár származású katona a falu vezetőjévé növi ki magát Trella, a "tudással áldott" rabszolgalány segítségével.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Andrea Cremer: Nightshade - Az őrzők
Ifjúsági fantasy. Ebben a világban az emberek mellett bizony bőven élnek természetfeletti lények, köztük például a farkas alakot is felveni képes őrzők. Ők mágikus helyeket és tárgyakat őriznek a keresőktől, főnökeik megbízásából. Világukban mindenkinek szigorúan meghatározott helye van, a törvények áthágását halálbüntetéssel súlytják. A főszereplő, Calla azonban szembeszáll a sorsával, az életébe belépő szerelem alapjaiban rengeti meg világát.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Andrea Cremer: Wolfsbane - A keresők
A helyzet bonyolódik, Calla a keresők közé kerül. Akikről kiderül, hogy nem is olyan rosszak, mint egész addigi életében hitte, hiszen a vigyázók hazudtak neki, nekik. Calla megpróbálja a keresők segítségével visszaszerezni falkáját, ami egyáltalán nem egyszerű.

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya
Kicsit ki akartam kapcsolódni a sok paranormális, természtfeletti lény és történés közül, ezért választottam ezt a romantikus-erotikus regényt. Volt benne egy érdekes krimiszál is, szóval nem annyira rózsaszín, aki nem bírja a sok csipkét, szerelmes sóhajtozást és és cukormázat, az is bátran kezdjen neki.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Andrea Cremer: Blodrose - A döntés
A trilógia 3. része. Tovább folyik a harc a hatalmas fegyver részeiért, majd sor kerül a végső ütközetre is. A világ megmenekül, bár a Ren-Calla-Seth szerelmi háromszög feloldásával nem vagyok elégedett, éppúgy, ahogy a könyv befejezése sem nyerte el a tetszésemet. Valahogy mást vártam.

Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája
A szukkubusz dala 2. része. Georgina, a szukkubusz próbál normális párkapcsolatban élni halandó szerelmével, amit nem csak a nyilvánvaló dolgok nehezítenek meg. Georgina már megint bajba keveredik, mert barátai körében feltűnik egy rejtélyes, halhatatlan lény, aki valamiféle kábítószert árul nekik, és neki ez ellen természetesen tennie kell valamit, miközben inkubusz barátjának is próbál segíteni egy nehéz feladat végrehajtásában.
 

nanan

Állandó Tag
Állandó Tag
Sarah Dessen: Tökéletes

"Ez volt a lényeg. Az ember sosem tudhatja. Az örökre olyan sok különböző dolgot jelenthet. Állandóan változik, és minden erről szól. Húsz perc, vagy száz év, vagy csak ez a pillanat, vagy bármely pillanat, melyről azt kívánom, sose múljon el. De csak egy valami számított: az örökké akkor volt, és ez az egyetlen igazság. Akkor, amikor Wessel ott futottunk a verőfényben, és minden azután következő pillanatban. Odanézz! Most. Most. Most."
 
Szia,
Feltöltötted valahova a Star Wars könyveket? Valami nem fizetős helyre, mert csak olyan linket találtam eddig, ami fizetős :(
Köszönöm szépen!
Sunf.
 

RókaTomi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Sok könyvet olvastam már és többet is merek ajánlani mik más-más kategóriájú könyvek:
- Csíkszentmihályi Mihály - Flow, mert remekül megpróbál meggyőzni arról minden fejben dől el és saját a boldogságunk,
- Monte Cristo grófja, sose lehet megunni ezt a klasszikus szerintem,
- Vének háborúja, első két-három könyve szerintem jó.

Talán ezek a legfontosabbak számomra
 

peju

Állandó Tag
Állandó Tag
A Föld gyermekei
Jean M. Auel


Valamikor, az emberiség hajnalán, a félelmetes és lenyűgöző jégkorszakban egy aprócska gyerek és egy kicsiny törzs küzd az életben maradásért. A kislány egy pusztító földrengésben elveszti otthonát, családját, menekülni kényszerül. Sok-sok viszontagság után egy másik civilizációhoz tartozó, totemállatáról a Barlangi Medve népének nevezett törzs fogadja be. A szőke, kék szemű, sudár Aylára eleinte gyanakvással tekintenek társai, hiszen más, nagyon más, mint ők. Ám jótevőinek, Izának, a javasasszonynak, Crebnek, a sámánnak és főként akaraterejének, kitartásának, ügyességének köszönhetően végül sikerül elfogadtatnia magát a törzs többségével. De van, aki továbbra is ferde szemmel néz rá, a hatalmát félti tőle, és bosszút forral ellene. Egy távoli elődünk és letűnt Neander-völgyi rokonaink mindennapi élete elevenedik meg ebben a nem mindennapi történetben, amely csakúgy, mint minden emberi történet az azóta eltelt harmincezer évben a szeretet és a gyűlölet, az egymásrautaltság és a széthúzás, a múlt és a jövő folyamatosságának és összeütközésének a hőskölteménye.

Eddig megjelent részei:
A barlangi medve népe
A lovak völgye
A mamutvadászok
Átkelés a rónaságon
 
Oldal tetejére