Koronavírus: Kanada sokkal rosszabb őszre számít, mint amilyen a tavasz volt

Kanadát elérte a koronavírus-járvány második hulláma, és az ősz sokkal rosszabb lesz a tavasznál - figyelmeztetett helyi idő szerint szerdán Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, megígérve egyúttal, hogy kormánya mindent megtesz, ami szükséges, hogy átsegítse a kanadaiakat ezen a nehéz időszakon.

Emlékeztetett, hogy amikor tavasszal elrendelték a korlátozásokat, 47 fertőzött volt az országban, most pedig csak kedden több mint ezer új fertőzöttet azonosítottak. Az ország legtöbb tartománya a nyáron enyhített a korlátozásokon.

"A mai, sőt, a holnapi számokat sem tudjuk megváltoztatni, mert azt már eldöntötte az, amit két héttel ezelőtt tettünk vagy nem tettünk. De azon tudunk változtatni, hogy mi lesz októberben és a télen. A hálaadásnapi összejövetelek valószínűleg elmaradnak, de a karácsonynak még van esélye" - mondta tévében élőben sugárzott beszédében a liberális kormányfő, felszólítva egyúttal honfitársait, hogy viseljenek maszkot. "Együtt képesek vagyunk rá, hogy ellenőrzés alá vonjuk a második hullámot" - szögezte le Justin Trudeau.

A kormányfő az ország legsúlyosabb egészségügyi válságának nevezte a koronavírus-járványt, amely már több mint 9000 emberéletet követelt Kanadában, a gazdasági következmények pedig már most súlyosabbak, mint amelyeket a 2008-as pénzügyi válság okozott.

A kormány a károk féken tartása érdekében jövő nyárig meghosszabbítja a vállalkozásoknak nyújtott bértámogatást, amelynek keretében azok a vállalatok, amelyek forgalmuk legalább 30 százalékát elveszítették, alkalmazottaik bérének 75 százalékát megkapják állami támogatásként.

"Ez nem a megszorítások ideje" - hangoztatta Trudeau, aki szerint az alacsony kamatok lehetővé teszik a pluszköltéseket, és hosszabb távon sokkal többe kerülne, ha a költségvetés nem fordítana ennyi pénzt a gazdasági károk enyhítésére.

upload_2020-9-24_21-26-27.jpeg
 
sokan felháborodtak hogy a facebook elkezdte törölni a vírus tagadók oldalait....
Hátborzongató drámából tápászkodott fel Pataky Attila (69), az Edda Művek legendás frontembere, aki egyhetes kezelés után, múlt pénteken tért haza a Szent László kórház koronavírus-fertőzötteket kezelő osztályáról. A zenész, aki korábban nem vette komolyan a betegséget, rövid idő alatt lerobbant és a kínok kínját élte át.
Sosem fogom elfelejteni, ahogy az intenzív osztályon önkívületben fekvő sorstársaim jajgatása visszhangzott a folyosón és a kórtermekben.
– Egyetlen könnycseppet sem bánok, és minden vagánynak üzenem, ez a vírus nagyon kemény. Magam is közéjük tartoztam, de most már csak halkan mondom ki a meggyőződésem. Beláttam, ez nem hisztéria, hanem a borzalmas valóság.
 
Ellentmondanak a magyar hatóságoknak az EU járványügyi szakértői
Fokozott aggodalmat vált ki a koronavírus-járvány alakulása és a megnövekedett halálozási ráta Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Máltán, Spanyolországban és Romániában – írta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).
upload_2020-9-25_14-18-42.png
 
Utoljára módosítva:
Ellentmondanak a magyar hatóságoknak az EU járványügyi szakértői
Fokozott aggodalmat vált ki a koronavírus-járvány alakulása és a megnövekedett halálozási ráta Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Máltán, Spanyolországban és Romániában – írta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).
Csatolás megtekintése 1753699
Az eredmény úgy is sikeres lesz.
Bármi is lesz.
A negatívumok meg a külföldnek lesznek elkönyvelve.
 
Nos,azt hiszem Magyarországon kb 10 millió ember él jelenleg,a "koronavírusban" elhunytak száma a népességhez viszonyítva elég magas.Jelenleg Ausztriában vagyok...,itt is mindenhol KÖTELEZŐ a maszk ami egy kalap szart se ér--:D
 
Miért ne érne?
A műtétek közben is viselik a sebészek orvosok.
De, tökéletes az volna ha csak azok mennének emberek közé akiknek muszáj.
Étteremben már nem fertőz???,
Sport események dettó.
Futkározzanak maszkban .
 
Nos,azt hiszem Magyarországon kb 10 millió ember él jelenleg,a "koronavírusban" elhunytak száma a népességhez viszonyítva elég magas.Jelenleg Ausztriában vagyok...,itt is mindenhol KÖTELEZŐ a maszk ami egy kalap szart se ér--:D
A maszk akkor ér valamit, ha mindenkin rajta van. Nem téged véd, hanem tőled védi a többieket! Ha mindenki viseli, akkor a kilélegzett levegő részecskéi alig pár centire képesek elhatolni, szemben a maszk nélküli 1-3 méterrel. A maszktagadók tehát a legönzőbb élőlények a világon...
 
Ez természetes.
Hiszen a vEzetőnk megmondotta volt hogy a vírus külföldről jött!!!
Valószínű szíjjártó hozta magával hiszen a balaton helyett hajókázni ment a családdal.
Nem csak ő. Az összes yachtos faszfej miatt volt az akkor már jócskán második hullámos Ho zöld, és amint vége lett a szezonnak, azonnal piros. Egyértelmű, hogy a nyaralással van összefüggésben a mostani rengeteg fertőzött. De ha a birkáknak azt meri mondani valaki, hogy ne nyaraljanak, az politikai öngyilkosság.
 
Elég szar érzés maszkban enni és inni.Én jelenleg Ausztriában vagyok és dolgozom....,az emberek 100%-a maszkot visel boltokban és közösségi terekben.Persze a maszk szart se ér a koronavírus ellen..D
 
Igen mert menni kell!!
Mit szólna a szomszéd a rokon hogy nem voltál sehol???
Proli vagy???.....
Nincs pénzed mi???
Ha leírnám hogy melyik nem ( az öt közül) az amelyik a legnagyobb nyomást gyakorolja a párjára hogy utazni kell akkor törölve lenne a hozzászólásom...
 
Elég szar érzés maszkban enni és inni.Én jelenleg Ausztriában vagyok és dolgozom....,az emberek 100%-a maszkot visel boltokban és közösségi terekben.Persze a maszk szart se ér a koronavírus ellen..D
Mégis mire alapozod, hogy szart sem ér? Persze, ha az álladon viseled, akkor nem ér semmit. Különben épp az ellenkezője. Nagyon is sokat.
 
Oldal tetejére