Korrupció!!!!!!

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A legbunosebb dolog a vilagon , tonkre teszi az orszagot es a gazdasagot.
Ti hogy latjatok?

http://www.atv.hu/videok/video-20160129-hetente-robbant-ki-botranyt-az-lmp

A minisztériumok részvételével, bűnszervezetben csalják el az uniós forrásokat

20160128136-300x200.jpg

Fotó: LMP sajtó

Bűnszervezetben, a minisztériumok részvételével csalják el az LMP szerint Magyarországon az uniós forrásokat.

Az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője a jelenkori magyar történelem legnagyobb volumenű bűncselekményeként beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján arról, hogy – mint mondta – az uniós pénzek nagy részét ellopják.
Hadházy Ákos elsősorban a Miniszterelnökséget és az Emberi Erőforrások Minisztériumát nevezte meg, mint amelyek már a pályázatokat is úgy írják ki a mintegy 12 ezermilliárd forintnyi uniós forrás nagy részének elosztására, hogy már megvannak a lebonyolító cégek.
A bűnszervezet másik “csápjaként” a politikus a résztvevő cégeket nevezte meg, amelyeknek “házalniuk” kell az önkormányzatoknál, szervezeteknél a projektekkel.
Hadházy Ákos az általa alibi közbeszerzéseknek nevezett folyamatokra példaként az Öveges-programot, vagy a Tiborcz István, a miniszterelnök vejének korábbi tulajdonában álló cég beruházásait hozta. Állítását egy hangfelvétel leiratával is nyomatékosította, amelyet sajtótájékoztatóján osztott ki.

A felvételen ismertetése szerint Ács Rezső szekszárdi polgármester és jelenlegi tanácsadója, Máté Péter korábbi fideszes képviselő beszélget egy 2012-es városi frakcióülésen, amelyen – akkor még fideszes képviselőként – Hadházy Ákos is jelen volt.
Mint Hadházy Ákos kifejtette, a beszélgetés során Ács Rezső elmondja a “bűnszervezet” lényegét:
úgy osztják el az uniós támogatásokat, hogy megjelenik egy cég, azt mondja, mindent elintéz a papírmunkától a pályázat elnyeréséig, cserébe azt kéri, ő lehessen a kivitelező, ha pedig nem kell az ajánlat, megy a következő városba.
A beszélgetés során – amely felvételének eredetét a politikus nem árulta el, és amelynek csak internetes elérhetőségét és leiratát adta meg – egy szekszárdi óvodabővítési beruházásról is szó esik.
Ennek költsége mintegy 66 millió forint lett volna, ám végül 130 millióért építtette meg az önkormányzat – mondta a politikus.
Hadházy Ákos elmondta: a hasonló ügyeket pártja hetente ismerteti a jövőben, állítása szerint neki jelenleg mintegy fél évre való témája van.
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
18 millióért vett túlárazott iPhone-okat és iPad-eket az Országos Bírósági Hivatal

https://www.facebook.com/sharer.php...ert-vett-tularazott-iphone-okat&display=popup
Na jó, hazudtunk. Dehogy 18 millióért, hiszen akkor nyílt közbeszerzési eljárást kellett volna kiírni. Nettó 17.997.000 forintért vásároltak, így elegendő volt meghívni a megfelelő kereskedőcégeket.

Amiből hogy, hogy nem, mindössze egy akadt, így annak az ajánlata nyert.

iPhone 6s 16 GB – 5 db
iPhone 6 16 GB – 5 db
iPad Air 2 Wifi+Cellular 64GB – 74 db
iPad Air Smart Cover fehér – 10 db
iPad Air Smart Cover fekete – 20 db

- szedte össze az Átlátszó az eddig teljesen átlagos történetet. Azért átlagos, mert a pofátlanul a közbeszerzési értékhatár alá éppen párezer forinttal belőtt ár, vagy az ismeretlen "egyedüli ajánlattevő" teljesen megszokott ügymenet a magyar közpénzlopó-közbeszerzésekben.

Ami viszont újdonság, hogy még így sem sikerült szerényen intézni az ügyletet, hiszen utánaszámolva kiderül, hogy jócskán túlárazva vette a Handó Tünde vezette bírósági hivatal a készülékeket.

Az iStyle.hu, a legnagyobb (de nem a legolcsóbb) hazai Apple-forgalmazó áraival számolva a lista valahogy így nézett volna ki:

iPhone 6s 16 GB – 5 db = 1.239.500 Ft
iPhone 6 16 GB – 5 db = 1.044.500 Ft
iPad Air 2 Wifi+Cellular 64GB – 74 db = 17.900.600 Ft
iPad Air Smart Cover fehér – 10 db = 139.000 Ft
iPad Air Smart Cover fekete – 20 db = 278.000 Ft

Ez összesen bruttó 20.601.600 Ft, ami az OBH nettó 17.997.000 Ft, azaz bruttó 22.856.190 forintos költéséhez képest 2,2 millió forinttal alacsonyabb végösszeg. Ráadásul ekkora tételnél még biztosan kedvezményt is adott volna az iStyle.

Kérdés, kiszámolták-e ezt a hivatalnál is, és ha igen, kinél landolt a különbözet?
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Melitta ,
de ha mondjuk egy "normális" régi anyagbeszerzö vette volna ezeket akkor kérlek esetleg jó 20-30%-al olcsobban is megkapta volna hiszen ilyen mennyiségnél mint vevö már kérlek kissé variálhatok a "vételi áron" és még ma is igy müködik ez bárhol máshol a világban .
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Korrupció - korrupció hátán
A Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank 2014 júliusában vette meg az offshore hátterű Eiffel Palace Kft.-től nettó 45,3 millió euróért
az Eiffel Palace irodaházat, amit korábban még 5 millió euróval olcsóbban kínáltak eladásra.

Tavaly ősszel az MNB már közbeszerzést írt ki arra, hogy az Eiffel Palace hetedik emeletén egy 484 négyzetméteres „exkluzív teret” alakítsanak ki. A kiírás szerint lesz ott teraszra tájolt, 24 fős elnöki tárgyaló, egy kis és egy nagy konferenciaterem, egyklubkönyvtár és egy szuperkönyvtár, valamint szerverhelyiség, technikai helyiség, catering helyiség, személyzeti vizesblokk, raktár.
Néhány napja megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy február 9-én eredmény született a tenderen: a nyertes a D.V.M. Construction Fővállalkozó Kft., amely nettó 411,7 millió forintos ajánlatával, egyedüli indulóként húzta be a megbízást.:dr_9:
Ugyanez a cég volt az, amelyik már 2013-ban is felújította az Eiffel Palace-t, mielőtt azt Matolcsyék megvették volna.Az épületet Matolcsyéknak eladó Eiffel Palace Kft. két ügyvezetője jelenleg is Czár Balázs és Kovács Attila.

Közben pedig Kovács Attila a felújítást végző DVM Design Kft.-nek bejegyzése óta ügyvezetője és tulajdonosa a cégnek, ahogy az MNB közbeszerzését elnyerő D.V.M Construction Kft.-nek is, amelyben szintén annak 2001-es alapítása óta ügyvezető és tulajdonos Czár Balázs is.
MNB felügyelőbizottságának jelentéséből derült ki, hogy miután a piaci ár másfélszereséért eladták az MNB-nek az irodaházat, a Cipruson bejegyzett offshore cégből 3 milliárdos osztalékot vettek ki.
A felügyelőbizottság jelentését a jegybank ingatlanvásárlásairól azonban nem lehetett nyilvánosságra hozni, mert ezt a javaslatot az fb kormánypárti többsége valamiért nem támogatta.
*

Ezektől a kérdőjelektől ???????????????? többen, "nemzeti magyarok" rendkívül idegesek:o leszünk.
S, nem véletlenül. :mad: Ebbe bele lehet szédülni. Ők viszont nagyon is jól tudják kezelni azt, hogy "ma nekem, holnap neked, holnap után pedig neki" - a többit gondold hozzá kedves Olvasóm.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Milliárdos kártérítést fizet az állam...

FizetHET, vagy fizet...Ennek a büntetésnek is mennyire más helye volna?!
Soroljam?Nem teszem, mindannyian tudjuk, mert nyitott szemmel jövünk-megyünk-olvasunk és élünk.Amit nem fizetünk ki büntetésnek, azt pedig jelenlegi Kormányunk jószerével, mivel eszement határozatokat, döntéseket hoz, - így el is tapsolja. Pedig nagyon szerettek volna spórolni, csak éppen nem úgy, ahogyan ezt/azt a törvények megengedhetőnek tartják. Döntéseik igazságtalanok, s ezért van a bünti. Megválasztásukkor égre/földre fogadkoztak, hogy hozzá- és szakértők lesznek a miniszterek mellett, nem így történik.Hol van itt a demokrácia?! :o
Valahol elhagytuk kérem szépen, azt, menet közben.Itt van ugye ismét egy hatalmas melléfogása a jelenlegi kormányunknak, s most fizetni kell kártérítést, s nem keveset. Akár milliárdos nagyságrendű kártérítést is fizethet a magyar állam azért, mert 2013-tól a közszférában elvette a nyugdíjkorhatár betöltése után, a továbbfoglalkoztatottak nyugellátását. Az emberi jogi bíróság decemberben mondta ki, hogy jogsértő a szabályozás.A decemberi emberi jogi bírósági döntés óta már százhoz közelít, sőt folyamatosan nő azoknak a száma, akik panaszt nyújtottak be a strasbourgi fórumhoz.
Akár ötezren is lehetnek, akiket az intézkedés hátrányosan érint. Az ügy előzménye, hogy míg a vállalkozásoknál a nyugdíjasok bármennyi pluszjövedelemhez hozzájuthatnak, állami vagy önkormányzati alkalmazottként elvesztik a nyugellátást. No ismét itt a "kavarty", nehogy má' tisztán lásson a nemzeti érzetű magyar polgár? A közszférán belül sem vonatkozik mindenkire a korlátozás, például a parlamenti képviselők és a polgármesterek a fizetésük mellett is felvehetik a nyugdíjukat. A kormánypárti frakciókból többen, így a KDNP-s Harrach Péter és Hoffmann Rózsa, valamint Fónagy János fejlesztési államtitkár is jogosult a nyugdíjra. - (Most "papolhatnék" holmi igazságról, azt ne is keressük, ebben a kormányzási ciklusban. Azt sem tudják mi fán terem?! Mi tudjuk, de a gyümölcsöket "ők" szedik le. Ők biztosan azért vehetik majd fel a fizetésük mellett a nyugdíjukat, mert rászorultak, rászorulnak... Hiszen eddig is olyan kevés pénz került abba a borítékba, amit hónapról-hónapra zsebre vágtak). Ráadásul magyarázatot sem adott a kormány, erre az égbekiáltóan, igazságtalan megkülönböztetésre. A bíróság tavaly decemberben igazat adott Fábián Gyula egykori köztisztviselőnek és 15 ezer euró kártérítést és háromezer euró eljárási költséget ítélt meg neki. Jó, ha tudjuk: az emberi jogi bírósághoz panaszt a jogsértést követő fél éven belül lehet benyújtani, de ha a jogsértő állapot folyamatosan fennáll, ez bármikor megtehető -mondja Grád András ügyvéd, Fábián jogi képviselője. Ezért írom, hogy senki ne üljön a babérjain, induljon, intézkedjen, saját érdekében. Azok tehát, akik a nyugdíjkorhatár betöltése után is a közszférában dolgoznak, a biztos siker reményében fordulhatnak Strasbourghoz. Akkor sincs minden veszve, ha valakinek a munkaviszonya fél évnél régebben szűnt meg. Ha ugyanis a nyugdíjfolyósítótól hiába kéri a korábban visszatartott nyugdíja visszamenőleges kifizetését, a hat hónapos elévülési idő elvileg újraindul. Egyelőre nincs információ arról, hogy az állam esetleg egyezségre kívánna jutni, illetve változtatna a kifogásolt jogszabályokon.
Grád András eddig nagyjából ötven panaszt továbbított a bírósághoz, többségében magasan képzett emberekét, akad köztük egykori miniszteri biztos, állami vezető, egyetemi tanár, egészségügyi és igazságügyi dolgozó.
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem is tudom mi lesz a vege hisz allitjak a nyugdij kassza talan 10 evig eleg, es utana mi lesz mikor ezek a nagy jovedelmu politikusok nyugdijba mennek, mert nincs nyugdij plafon se majd 1-2 millas nyugdijat kapnak....
Harag es a tobbi oreg szivar kulon torveny vedi hogy neki lehet dolgozni es nyugdijat is felvenni, az orvosoknak nem csak kulon tortura es kervenyek utan talan, ....mikor orvoshiany van. Politikus hiany nincs miert nem hazafisagbol dolgozik ez az oreg politius?
Ami meg szomorubb , hogy egy birosag se tud ervenyt szerezni egeszen Brusszelig kell futni ,hogy jogorvoslat legyen.
Na es mennyibe is kerul mar akkor az ugy a karteritesekkel buntetesekkel egyutt?
 
Kedves Melitta,
pontosítok, NEM TETSZIK. Van miért kétségbe esnünk... 10 év? S, utána hogyan tovább? Bennem is felrémlik ez a kérdés, hiába hessentem el.
Van ok a kétségbe esésre, van ok, nem is kicsi és nem is kevés.
G.B.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Kaszál, kaszál, kaszál... no meg "arat", nem is keveset:
8 milliárd forintot
Ki?
Mészáros Lőrinc
Min és hol?
Vasútvillamosításon
Miként?
Érdemes elolvasni az alábbiakat:
A felcsúti polgármester
egy eddig szinte ismeretlen, szűk 30 fős vállalkozása, az R-Kord Kft. dolgozhat a Szombathely–Zalaszentiván vasútvonal villamosításán, az eredetileg becsült árnál 40 százalékkal többért.
A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester-vállalkozó által három éve felvásárolt vállalkozás a Swietelsky Vasúttechnika Kft. konzorciumi partnereként elnyerte a Szombathely-Zalaszentiván vasút korszerűsítési, villamosítási munkáit. A megvalósítás néhány nappal ezelőtt el is kezdődött, és még az idén lezárul. Erről részletes közleményt küldött a szóban forgó vonalat üzemeltető GYSEV Zrt., valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, csak éppen a kivitelezők nevét nem írták bele.
Az R-Kord Kft. eddig szerényen meghúzódott a részben hasonló profilú, ám jóval méretesebb Mészáros és Mészáros Kft. árnyékában. Az utóbbi már 2014-ben is közel 10 milliárdos árbevételt könyvelhetett el, a múlt évben is jelentős nyereséget hozott.
Közben az R-Kordnak – tavaly előtt – meg kellett elégednie 1,27 milliárdos forgalommal. 2016-os év még több nyereséggel kecsegteti, a vállalkozás tulajdonosát.

Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Elkaszálták Brüsszelben a kaszinótörvényt

Az Európai Unió Bírósága jogerős ítéletében azoknak a magyar vállalkozóknak adott igazat, akiket a kormány 2012-ben három nap alatt kifosztott a kaszinótörvénnyel – nyilatkozta a 24.hu-nak Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke.

A bíróság azt kifogásolta, hogy a magyar jogalkotó nem írt elő olyan átmeneti időszakot, amíg a játékgépekkel foglalkozó vállalkozók alkalmazkodni tudtak volna az új szabályokhoz. Ugyanakkor hiányzott az ésszerű kompenzációs rendszer is a vállalkozók kárpótlására.

Schreiber szerint ezzel megnyílt a vállalkozók kártérítési alapja, akik a magyar bíróságokon százmilliárd forintos kártérítésért perelhetik a magyar államot a közeljövőben.

Ha a perek elkezdődnek, a magyar bíróságokon múlik, hogy a szerencsejáték-szervezők mekkora kártérítést kapnak a nyerőgépek betiltása miatt.

A Magyar Szerencsejáték Szövetség becslései szerint az egyszeri okozott kár 100 milliárd forint körüli. Ehhez jöhet még az ellehetetlenített vállalkozások elmaradt haszna is.A kormány 2012 októberében három nap alatt tiltotta be a pénznyerő iparágat. Addig 18 ezer helyszínen 1200 cég foglalkozott szerencsejáték szervezéssel. A játékgépek 2012-es törvényi betiltása előtt a kormány ötszörösére emelte a játékadót, majd azt követően egyik napról a másikra visszavonta a játékgépek engedélyeit.

Legközelebb 2013-ben nyúlt bele a kormány a szerencsejáték-piac működésébe, mikor a kaszinók működésére koncessziókat osztottak ki. Ez a leosztás úgy alakult, hogy a megmaradt 8 kaszinóból 5 Andy Vajna filmügyi kormánybiztoshoz pottyant, kettőt a debreceni fociklub elnöke, Szima Gábor kapott, a soproni kaszinót pedig a Casino Austria GmbH vette meg.

Később azt is lehetővé tették, hogy a milliárdos koncessziós díj összege levonható legyen a játékadóból, ami komoly támogatást jelent az üzemeltetőknek. Közben pedig a játéktermek a működésükre még a Szerencsejáték Felügyelet sem lát rá. (via 24.hu)
 
ezt nagyon "gyönyörűséges", ezt aztán megszervezték. Kénytelen vagyok azt elhinni, hogy nem minden pénz, ami Andynak az ölébe hull, eképpen - az mind ám az övé. Abból rendesen visszajuttat Mindazoknak, nem nevesítek, akik lehetővé tették ezt az égbekiáltó csalást. Mert ez az. Csalás a legjavából. Ezért van az, hogy még a Szerencsejáték Felügyelet sem lát arra rá, hogy mennyi is a casinók bevétele... Mérget vennék rá, csak nem teszem, mert élni akarok. Mocskos összefonódások, jó lenne, ha már lenne egy varázslatos bunkócska. Igen, van, VAN - méghozzá meg is énekelték - valamikor...

Igazat énekelnek, unokákra marad ez a "szerszám"...
De sokszor be kellene vetni, néhány törvény miatt és azok irányában, akiknek önmaguk felé hajlik a keze.

G.B.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Nem is tudom mi lesz a vege hisz allitjak a nyugdij kassza talan 10 evig eleg, es utana mi lesz mikor ezek a nagy jovedelmu politikusok nyugdijba mennek, mert nincs nyugdij plafon se majd 1-2 millas nyugdijat kapnak....
Harag es a tobbi oreg szivar kulon torveny vedi hogy neki lehet dolgozni es nyugdijat is felvenni, az orvosoknak nem csak kulon tortura es kervenyek utan talan, ....mikor orvoshiany van. Politikus hiany nincs miert nem hazafisagbol dolgozik ez az oreg politius?
Ami meg szomorubb , hogy egy birosag se tud ervenyt szerezni egeszen Brusszelig kell futni ,hogy jogorvoslat legyen.
Na es mennyibe is kerul mar akkor az ugy a karteritesekkel buntetesekkel egyutt?
*
Kedves Melitta,
van egy sanda sejtésem, bár ne légyen igaz.
Akkor majd jön a KÖTELEZŐ influenza elleni oltás. Van, lesz aki túléli, akkor majd jön az ismétlő oltás...
Lesz itt "nyugdíjasok gyérítése" - ily módon... (Részemről ez - egy - rosszindulatú feltevés).
Régebben olvastuk, hallottuk, hogy itt vagy ott éppen az oltás után halt meg egy-egy idős ember. Ma már nem hallani, nem olvasni erről. Vagy valóban JOBB lett az oltás és nem gyérít, vagy az ilyen hírek nem szivárog(hat)nak ki. Szerencsére a közvetlen közelemben nem volt haláleset. A régi esetek után azt olvastam, hogy az illető, aki ily módon távozott az élők sorából, különben is gyenge volt, súlyosan beteg. Csak az ütött szöget a fejemben - akkor - amikor ezt olvastam, vagy hallottam erről, hogy éppen a leromlott egészségi állapotban lévőknek ajánlották...
No commen...
G.B.
 
Csabóanya

Állandó Tag
Állandó Tag
*
Kedves Melitta,
van egy sanda sejtésem, bár ne légyen igaz.
Akkor majd jön a KÖTELEZŐ influenza elleni oltás. Van, lesz aki túléli, akkor majd jön az ismétlő oltás...
Lesz itt "nyugdíjasok gyérítése" - ily módon... (Részemről ez - egy - rosszindulatú feltevés).

G.B.
Ez így igaz.
Nem régen néhány napot kórházban töltöttem.
Egy idős néni igen rossz állapotban volt, a vacsoráját nem ette meg.
Erre a nővérke megjegyezte,ne lepődjek meg, ha az éjszaka "történne valami"___elengedjük.
Másnap a nappalos nővérke ugyan így beszélt__elengedjük, ők már nem hoznak hasznot az államnak.

"akkor majd jön"....

Csanya
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Ez így igaz.
Nem régen néhány napot kórházban töltöttem.
Egy idős néni igen rossz állapotban volt, a vacsoráját nem ette meg.
Erre a nővérke megjegyezte,ne lepődjek meg, ha az éjszaka "történne valami"___elengedjük.
Másnap a nappalos nővérke ugyan így beszélt__elengedjük, ők már nem hoznak hasznot az államnak.

"akkor majd jön"....

Csanya
*
Kedves Csabóanya!
Ne legyen így. Az a szörnyű, hogy meg sem próbálják megetetni, sőt nem is teszik, vagy ha igen, csak ritkán - tisztába a szerencsétlen,- kiszolgáltatott, súlyosan beteg, idős embereket. Így keletkeznek a felfekvések, amelyek vérmérgezést okoznak. Ez is egy módszer, a másik pedig az, hogy jól benyugtatózzák a beteget, ne kajabáljon, ne kérjen semmit, aludjon. Nem kell etetni sem, tisztába is csak ritkán tenni. Majd végleg elszenderül.
Ne így legyen. Ne így.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az oltasok influenza ellen sok ember eletet menti meg. NAgyon legyengult beteg embernek nem adhato be, ezt az orvosaval mindenkinek meg kell beszelni.
NAgyon sokszor elkaptam ,vagy eleg ha megfazom ,borzalmasan le tud venni a labamrol akar egy sima natha.
MInden evben beoltatom magam mar 3 .eve azota ha meg is faztam egy enyhe lefolyasu 1-2 napig tartott.
------------
Aki azt mondja egy idos embernek el kell engedni, azt azonnal ki kell rugni , mert nem o az elet halal ura.

------------
Az allamnak sokan nem hoznak hasznot, ez a duma feler egy gyilkossagi kiserlettel, amiert azonnal fel kell jelenteni a novert.
Belegondoltal abba ha te leszel ilyen helyzetbe ,es nem lesz senki aki szoljon az eletedert?

Az biztos en ilyet hallanak valaki szajbol a korhazba tuti feljeletenem es meg a rendoroket is kihivnam.
A korhazak a betegek utan kapjak a penzt es nem a halotakert.
MInden ember dolgozott es fizetett az egeszsegugyi ellatasert, akkor szervizt kell adjanak ha szuksege van ra.
 
Saját szememmel láttam, amikor Édesanyámat - amíg a kórházban volt - meglátogattam, s ezt sűrűn meg is tettem, mivel ő is etetésre szorult. Vittem a pelenkát és NEM cserélték le. Megnéztem, és szinte "csurgott"... Amikor rákérdeztem, hogy miért nem cserélték le, akkor jött a nővér, nagy dérrel-durral és lekapkodta a tele pisis pelenkát és NEM MOSTA meg a testét. Én erre megint kisikítottam a magas "C"-t és a lavórt - amit bevittem - megtöltöttem meleg vízzel és kértem, hogy mossa le. Feleselt, majd megkértem, távozzon. Én mostam le, én krémeztem be a saját krémével és bepelenkáztam. Azonkívül valóban észre vettem, hogy szinte egész nap aludt. Mitől? Kérdeztem. Erre nem kaptam választ. Tudtam, hogy benyugtatózták, ne "sipálkoljon", hogy meg akar fordulni, hogy szomjas stb. Egy csendes beteggel nincs gond. Legalábbis sok nővér úgy véli. A sok munkára hivatkozva ez történik.
Ami az influenza elleni védőoltást illeti, a véleményem megoszlanak.
Mivel én autoimmun beteg vagyok, így kerülöm. A beteg embereket is, a kórházat, ha tehetem, azt mindenképpen. Édesanyám esetében ezt nem tehettem meg, mert én is könnyen megfertőződhetem. Az immunrendszerem olyan, amilyen, erről most nem tartok előadást. Egyszóval ha élni szeretnék, nem látogatok. Nem engedem a védőoltást.
Ez az én személyes gondom, s iparkodom túlélni a korlátaimat.
A másik, ha bárkiről észreveszik, hogy haldoklik, megkísérlik a hozzátartozókat arra rábírni, hogy vigye haza. Tudniillik a statisztikát csak ne rontsa már egy vagy több haláleset...
 
Oldal tetejére